Népsport, 1955. november (11. évfolyam, 216-235. szám)

1955-11-03 / 217. szám

A Csepel Autó lett Pest megye, a Mosoni Vasas pedig Győr-Sopron megye labdarúgó-bajnoka Vasárnap abban a két megyében is tisztázódott a bajnokság kérdése, ahol a legkiélezettebb volt a küzdelem a baj­noki címért. Pest megyében a Péceli Spartacusszal szemben a Csepel Autó, Győr-Sopron megyében pedig a Moson­magyaróvári Timfölddel és a Moson­magyaróvári MOFÉM-mel szemben a Mosoni Vasas szerezte meg a bajnoki címet. Ezen a héten már csak néhány megyében volt teljes forduló, a legtöbb­ben már csak elhalasztott vagy újra­játszott mérkőzések voltak. Egy-két megyében még mindig lejátszásra vár néhány mérkőzés. A vasárnapi mérkő­zések során feltűnő eredmény is akadt. Ilyennek számít Szabolcs-Szatmár me­gyében a kiesésre állt Kisvárdai Spar­tacus 5:1-es győzelme a második he­lyezett Rakamazi Spartacus ellen . Rakamazon, a Vásárosnaményi VM 2:0-ás győzelme a Tiszalöki Építők el­len, a Somogy megyei bajnokságban a Fonyód­ SK 3:1-es győzelme a bajnok Siófoki Vörös Meteor ellen, a második Barcsi Törekvés veresége a Kaposvári Törekvés ellen — Barcson. BORSOD MEGYE. Ormosbányai Bányász—Putnoki Bányász 2:4. 3. Bükkaljai B. 22 2. S.­újhelyi Tör. 22 3. Bánszállás 22 4. Kazincbarcika 22 MISKOLC, megyei Traktor—M. Haladás BARANYA MEGYE.­­­Pécsi Haladás 3:1. 1. Pécsbányatelep 30 2. Pécsi Vasas 29 3. Szigetvári VL 30 4. Szászvár 30 16 3 3 60:2 1 35 14 2 6 74:32 30 14 2 6 68:40 30 10 7 5 53:37 27 jogú város. M. 2:2. Szászvári Bányász TOLNA MEGYE: Szekszárdi Dózsa— Paksi Kinizsi 2:0, Dunaföldvári Honvéd — Szekszárdi Bástya 3:0, Nagymányoki Bányász—Tolnai Vörös Lobogó 2:1, Bonyhádi Vasas—Márai Bányász 3:2. A Dombóvári Törekvés—Szekszárdi Építők és a Simon­tornyai Vörös Lobogó— Dombóvári Bástya mérkőzés a hátul álló csapatok meg nem jelenése miatt elmaradt. SZOLNOK MEGYE: Törökszentmiklósi Bástya—Szolnoki Kinizsi 0:0, Kunhe­gyesi Traktor—Törökszentmiklósi Va­sas 1:1, Jászapáti Törekvés—Jászberé­nyi Bástya 1:4, Mezőtúri Traktor — Mart­fűi Vörös Lobogó 4:1. Szolnoki Szik­ra—Újszászi Törekvés 1:2. Szolnoki Bástya—Szolnoki Haladás 2:2. A Kun­szentmártoni Bástya—Kisújszállási Trak­tor mérkőzés elmaradt. 1. Sz. Törekvés 32 27 3 2 116:21 57 2. Jászberényi V. 32 21 5 6 88:18 47 3. Sz. Kinizsi 31 20 7 4 84:36 47 4. Jászberényi B. 31 16 7 8 66:36 39 SOMOGY MEGYE, Fonyódi SK—Siófo­ki Vörös Meteor 3:4, Barcsi Törekvés —Kaposvári Törekvés 0:1, Csurgói SK —Zamárdi Traktor 9:1. 1..Siófok 30 21 4 5 85:23 46 2. Barcsi Tör. 30 19 6 5 61:27 44 3. Balatonboglár 29 18 4 7 72:42 40 4. Marcali 30 17 2 11 84:50 36 Hátralevő mérkőzések: Nagyatád— Balatonboglár, Zamárdi—Kaposvári Ki­nizsi, Fonyód—Barcsi Traktor. KOMÁROM MEGYE: Tatabányai Bá­nyász II—Ácsi Kinizsi 7:0, Almásfüzi­tői Timföld—Almásfüzitői Vacuum 2:1, Esztergomi Szerszámgépgyár—Tokodi Üveggyár 1:1, Oroszlányi Bányász—An­­navölgyi Bányász 1:2. Tatai Vörös Me­teor—Tatabányai Építők 4:5. Tokodi Bányász — Dorogi Bányagépgyár 4:1. Komáromi VL—Esztergomi Sportszer­­árugyár 2:4. 1. Tatabányai B. 30 2 4 4 2 104:22 52 2. Almásf. Timi. 30 20 4 6 67:20 44 3. Alm. Vacuum 30 18 2 10 58:27 38 4. E. Szarsz. 30 15 4 11 45:31 34 GYŐR-SOPRON MEGYE. Gy. Postás— Mosoni Vasas 0:0, M. Timföld—Kapu­vári Kinizsi 6:3. Csornai Traktor—M. MOFÉM 4:1. Gy. Dózsa—Csornai Dózsa 0:1. Gy. Textilművek—Gy. Szerszám­­gépgyár 3:0. Gy. Vörös Lobogó—Sop­roni Spartacus 0:3. Soproni SOTEX — Petőházi Kinizsi 0:2. Hétközi mérkőzés: Csornai Dózsa—Gy. Postás 1:4. SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE. Nagy­­halászi Vörös Lobogó—Nyirmadai Trak­tor 1:1, Kisvárdai Vasas—Nagykállói SK 7:1, Nyíregyházi Dózsa—Mátészalkai Vörös Meteor 0:1, Vásárosnaményi VM —Tiszalöki Építők 2:0, Ny. Törekvés— Ny. Vörös Meteor 6:1, Rakamazi Spar­tacus—Kisvárdai Spartacus 1:5, Balká­­nyi Traktor—Demecseri Kinizsi 6:0, Fe­hérgyarmati Traktor—Nyírbátori SE 2:1. 1. Kisv. Vasas 30 22 3 5 90:37 47 2. Rakamaz 30 16 4 10 46:44 36 3. Nagykálló 30 12 10 8 48:30 34 4. Tiszalök 29 14 6 9 50:37 34 PEST MEGYE: Pilisi Kinizsi —Gyöm­rői Kinizsi 4:2, Szentendrei Honvéd— Péceli Spartacus 2:2, Nagykőrösi Kini­zsi—Pilisi Bányász — Ráckevei Bástya 1:0. :1. Csepel Autó­ 1. Nagymányok 2. Bonyhád 3. Dunaföldvár 4. Sz. Bástya 25 19 3 3 107:24 41 26 17 4 5 80:32 38 25 16 3 6 55:35 35 26 13 8 5 56:27 34 19 8 3 85:32 46 18 6 5 70:27 42 14 9 7 55:37 37 17 3 10 61:43 37 VAS MEGYE. Sz. Elektromos—Sz. Spartacus 3:1. Sz. Vörös Lobogó—Sz. Törekvés Postás 1:1. Mindkét mérkő­zés újrajátszott mérkőzés volt. 1. Kőszeg 26 17 6 2. Sz. V. Lobogó 26 15 6 3. Sárvár 26 14 6 4. Sz. Dózsa 26 12 6 Sz. ■. Szombathelyi. 3 55:19 40 5 55:29 36 6 58:34 34 8 54:39 30 VESZPRÉM MEGYE: Várpalotai Bá­nyász II—Veszprémi Haladás 0:4, Péti Szikra—Pápai Traktor 0:3, Veszprémi Vasas—Pere marton­ Szikra 2:0. 1. Veszpr. H. 28 23 3 3 82:20 49 2. Pápai VL 28 22 4 2 102:26 48 3. Aj­kacsingerv. 28 15 6 7 56:42 36 4. Veszpr. Vasas 28 16 4 8 50:38 36 1. Mosoni Vasas 2. M. Timföld 3. Kapuvár 4. M. MOFÉM Gy. ■. Győri, 26 14 7 5 56:25 35 26 15 5 6 47:33 35 26 13 7 6 48:32 33 26 14 4 8 53:30 32 . Mosonmagyaróvári: 1. Csepel Autó 26 17 4 5 70:22 38 2. Pécel 26 14 9 3 39:19 37 3. Pilisi B. 26 16 2 8 54:38 34 4. Váci Ter. 26 15 2 9 63:39 30 Budapest összevont egyéni sportköri tornászbajnokságairól Október 31-én a Bp. Honvéd, a Bp. Dózsa, a Bp. Spartacus és a Bp. Hala­dás előre meghatározott tervei alapján megkezdődtek Budapest 1955. évi ösz­­szevont egyéni sportköri tornászbajnok­­ságai, amelyek a különböző osztályok­ban november 9-én fejeződnek be. Mi is az összevont sportköri baj­nokság és annak célja? Az OTSB versenykiírásában a fenti n­égy sportkört jelölte ki Budapesten a sportköri bajnokságok rendezésére. A BTSB mellett működő társadalmi tor­­m­eszövetség minden rendező sportkör­höz beosztott bizonyos számú torna­­szakosztályt ezért, hogy biztosítsa ré­szükre a sportköri bajnokság megren­dezését és a kerületi bajnokságokra való felkészülést. 195­1-be­n sportköri egyéni bajnoksá­got Budapesten csak öt sportkör ren­dezett. Amikor megvizsgáltuk ennek okát, megállapítottuk, hogy a sportkö­rök vezetőinek legnagyobb része úgy gondolkodott, hogy a házibajnokság megrendezése nélkül is tudják, kik lesznek azok a tornászok, akik a kerü­leti bajnokságon indulnak. Ez gyakor­latilag azt jelentette, hogy az a tor­nász, akit beneveztek a kerületi baj­nokságra (nevezése szabálytalan volt), elesett egy versenytől. Az a tornász, akit a kötött létszám miatt nem nevez­tek, 2—3 hónapig verseny nélkül ma­radt. A mostani versenykiírás gondos­kodik minden tornász versenyzési le­hetőségéről. Nem is vehet részt a kerületi baj­nokságon az, aki az összevont sportköri bajnokságon nem indult. Előnye az így rendezett versenynek, hogy a gyengébb tornászoknak alkal­muk van együtt versenyezni jobbak­kal, ebből tanulhatnak, a látottakat hasznosíthatják. Az edzőknek lehetősé­gük nyílik a kerületi és a Budapest­­bajnokság megrendezéséig a tapasztal­tak alapján a hibák csiszolására. Az eddigi előkészületeket figyelembe­­véve megállapíthatjuk, hogy a Bp. Hon­véd és a Bp. Dózsa elnöksége, valamint szakbizottsága, de különösen Solti László és Simonfalvy László úr, mindent elkövetett, hogy a nagylétszámú verse­nyeket gondosan, lelkiismeretesen ké­szítsék elő. Megfelelő intézkedéseket tett a Bp. Haladás és a Bp. Spartacus elnök­sége is, bár az utóbbi az előzetes szerve­zési munkával kissé elkésett. Általánosan értékelve az előkészülete­ket, megállapíthatjuk, hogy kisebb prob­lémáktól eltekintve a négy rendező sportkör felkészült az összevont sport­köri bajnokságokra, amelyen 40 sportkör mintegy 500 versenyzője vesz részt. Versenybíróinkra igen komoly feladat hárul. A kiküldött versenybírók száma több mint 300. Igen örvendetes új jelenség: kevés azoknak a száma, akik a verseny­bíráskod­ást lemondják. Fel­tétlenül fontos, hogy az egységes bírói felfogás érdekében tanulmányozzák át a BTSB által kiadott elemértékeket. A verse­nybírótestület elnöke minden ver­senyen, s a megelőző bírói megbeszélé­sen alaposan tárgyalja meg a verseny­bírókkal a gyakorlatok anyagát és azok értékelését. A jól előkészített összevont sportköri bajnokság akkor lesz sikeres, ha ed­zőink, versenybíróink közösen segítik egymást, s jól együttműködnek a rende­zőkkel. Pulai Ferenc, a BTSB tornaelőadója. A budapesti I. összdíj­ú teke-csapatbajnokság legutóbbi fordulójában három kiemel­kedő eredmény született. A K. Zománc férfi csapata 2606 fát dobott, a nők csoportjában a Honvéd Bástya I 1714, a Törekvés I pedig 1732 fás teljesít­ményt ért el. Bp. férfi I. osztály. Május 1. csoport: Vízművek—OTP 2482:2311, Törekvés—Sörgyár 2533:2354. VTSK— Kohó- és Gépipari Min. 2424—2417. Cs. Vasas—Cserző 2477:2376, Oktatás­ügyi Min.—Lósport 2554:2497. Elek­tromos—Ikarus 2363:2355, Gázművek— K. Acél 2267:2198, K. Acél—Vízművek 2414:2388. Ld. Szabó (Törekvés) 464. Veress (Okt Min.) 461, Balló (VTSK) 455, Vimi (Vízművek) 450, Jákfalvi (Ló­­sport) 446. Felszabadulási csoport: Kinizsi—K. Építők 2530:2477, KISTEXT —Erőmű 2490:2261, FW Baross—Chi­­noin 2376:2264. FURLEM—Szerelőipar 2410:2296. Honvéd Bástya—BM öntöde 2570:2446. Danuvia—EKA 2432:2348, Vendéglátó—Hárshegy 2354:2261. Ld. Raj (H. Bástya) 445, Rózsa (H. Bástya) 443, Rekuss II (FURLEM) 441, Nagy­­pál (Danuvia) 439, Gambár (Danuvia) 439. Béke-csoport: 62-es Posta—Terv­hivatal 2374:2269, Beioiannisz-gyár— Szépn­ona 2480:2333. 21. sz. Építők— Pénzügyőrök 2292:2254, Füzesi—Szikra 2342:2326, T­Ü­K­E R —T R A N­S V I L L 2386:2366, MOM —Autótaxi 2422:2035, Gumigyár—Traktor 2257:2230. Ld. Balogh (Beloiannisz) 443, Deáki (Autó­­taxi) 436, Varga (Autótaxi) 430, Márkus (62-es Posta) 428, Deák (TRANSVILL) 426. Szabadság-csoport: K. Zománc— MÁVAUT 2606:2488, Nemzeti Bank—Cs. Papír 2403:2386, SZÖVOSZ—Ganzvagon 2402:2397. Bf. Kinizsi—Építők 2357:2346, Dózsa—Ganzkapcsoló 2449:2435, Sparta­cus—Láng-gyár 2339:2305. Ld. Dienes (K. Zománc) 468, Hegedűs (MÁVAUT) 463, Reibl (K. Zománc) 462, Révész (Dózsa) 455, Rik­kl (Nemzeti Bank) 451. Bp. női I. osztály: H. Bástya I—SZÉL II 1714:1529, MAVAG I—Cs. Vasas II 1540:1506, SZÉL I—Törekvés II 1483:1482, Törekvés I—H. Bástya II 1732:1609, MAVAG II—K. Építők 1449:1087, Cs. Vasas I—Törekvés III 1498:1487. Ld. Gyenesné (Törekvés I) 460. Vanczelné (H. Bástya I) 446. Bar­­lagóné (Törekvés I) 440. Molnárné (H. Bástya I) 438. Bácskai (H. Bástya I) 431. A budapesti teke-csapatbajnokság állása Férfi I. osztály Felszabadulás-csoport 1. Kinizsi 24 19 — 5 59920 38 2. EKA 24 118 — 6 57592 36 3. H. Bástya 24 17 — 7 57561 34 4. KISTEXT 24 15 — 9 58183 SO 5TK. Építők 24 1­4 — 10 57385 28 6. Szerelőipar 24 13 — 11 56905 26 7. Erőmű 24 11 — 13 57259 22 8. FURLEM 24 11 — 13 56193 22 9. Danuvia 24 10 — 14 56412 20 10. Vendéglátó 24 10 — 14 53355 20 11. Chinoin 24 10 — 14 53004 20 12. Baross 24 7 — 17 56775 114 13. BM öntöde 24 7 — 17 50744 14 14. Hárshegy 24 6 — 18 55529 12 Sportegyesületek! Sportkörök! Fi­gyelem! Tagtoborzáshoz, tagnyilván­tartáshoz, tagsági bélyeg elszámo­láshoz szükséges, az OTSB 8800— 31—1954 utasításban kötelező hasz­nálatra rendszeresített sportnyom­tatványok: Rsz. 285 Sportköri be­lépési nyilatkozat —.05. Rsz. 80 Be­lépési nyilatkozat tanulóknak —.06. Rsz. 290 Tagnyilvántartó­ lap —.10. Rsz. 118 Főiskolai tagsági törzslap —.10 Rsz. 283 Tagdíjfizetési lap ■—.05. Rsz. 282 Tagsági bélyeg­­igénylés és elszámolás —.05. Rsz. 284 Sportköri tagsági bélyeg nyil­vántartás — .20. Beszerezhetők, után- s vételezett szállításra megrendelhe- t tők a Sportpropaganda-üzletben, Budapest, VIII., Rákóczi út 57/a. 1 Béke Kupa teke CSB eredmények Férfiak. Szegedi csoport: Sz. Törekvés- Postás—Sz. Építők 2578:2442. Kecske­méti Vasas—Kecskeméti Törekvés 2497:2491. Szegedi Bástya—Szegedi Dó­zsa 2383:2312. Makói Vasas—Szegedi Kinizsi 2374:2357. Ceglédi Építők—Ceg­lédi Törekvés 2401:2311. A bajnokság végeredménye az élcsoportban: 1. Szeg. Postás 26 17 1 8 65071 35 2. Sz. Tör.­Postás 26 17 — 9 63001 34 3. Ceglédi Építők 26 17 — 9 62587 34 Székesfehérvári csoport: Kaposvári Építők—Székesf. Bástya 2410:2260. Győri csoport: Győri Törekvés—Győri Gyapjúfonó 2461:2459. Győri Szerszám­­gépgyár—Péti Szikra 24­19:2307. Győri Vasas­—Pápai Vörös Meteor 2391:2255. Győri Pamutszövő—Győri Lenszövő 2339:2331. Pápai Vörös Lobogó—Orosz­lányi Bányász 2333:2322. Pápai Vasas- Pápai Építők 2514:2306. — A bajnokság végeredménye az élcsoportban: 1. Pápai Vasas 22 16 — 6 54021 32 2. Győri Törekvés 22 15 — 7 53255 30 3. Győri Vasas 22 14 — 8 54414 28 Szombathelyi csoport: Szombathelyi Törekvés—Nagyk. Bányász 2131:2118, Soproni Selyemipar—Szombathelyi Kis­­ker 2521:2444, Szombathelyi Vörös Me­teor—Szombathelyi Bástya 2390:2329. Soproni Építők—Sopr. Postás 2452:2301. Az élcsoport állása: 1. Sopr. Építők 22 19 — 3 53469 38 2. Szemleh. Ter. 21 19 — 2 49899 38 A hétvégi labdarúgó-műsor Szombat NB I. Vasas Izzó—Pécsi Dózsa, Me­gyeri út, 14. Rigó (Tausz K., Siklósi). NB II. Nyugati csoport. Bp. Spartacus —Tatabányai Bányász, Anaffy u., 14. Révész. Sztálinvárosi Vasas—Kinizsi Dohánygyár, Sztálinváros, 14. Kallós. Vasárnap NB I. Bp. Vörös Lobogó—Bp. Hon­véd, Népstadion. 13.30. Harangozó (Bo­kor, Foór). Bp. Dózsa—Bp. Kinizsi, Nép­stadion. 11.46. Zsolt (Angyal K., Kő­halmi V.). Diósgyőri Vasas—Bp. Vasas, Diósgyőr. 13.30, Pók­a (Kőhalmi I.). Győri Vasas—Légierő, Győr. 13.30, Bán­­kuti I (Kőrös, Fülöp). Dorogi Bányász— Szombathelyi Törekvés, Dorog, 13.30, Bihari (Fekete II, Major István). Salgó­tarjáni Bányász—Csepeli Vasas, Salgó­tarján, 13.30, Dankó (Szegedi, Benkő). NB II. Keleti csoport: G. Dózsa—Deb­receni Törekvés, Gödöllő, 13.45, Nagy T. S. Vasas—Bp. Szikra, Salgótarján, 12, Fehérváry. Sz. Halad­ás—Perecesi Bányász, Szeged, 11, Hidasi. Bp. Vörös Meteor —Miskolci Törekvés, Csömöri út. 10. Budán. K. Honvéd—Kecskeméti Dó­zsa, Kecskemét, 14. Dorogi, 6. Vasas— Bp. Törekvés, Ózd, 14, Szigeti L. Vörös Lobogó KISTEXT—Békéscsabai Építők, KISTEXT-pálya 11. Lehel B. Ny. Építők —Ceglédi Törekvés, Nyíregyháza, 14, Bálla Gy. Nyugati csoport. P. Törekvés —Kaposvári Kinizsi, Pécs. 14, Bebessy, Törekvés Szállítók—Váci Bástya, Rákos­palota, XV., Czabán Samu tér, 14, Bo­­rossy dr., Bp. Gyárépítők—Pénzügy­őrük, Budafok, 14, Gaál G., S. Törekvés — Nagykanizsai Bányász, Sopron, 14, Virágh F.; Vasas Dinamó­—Győri Törek­vés, Gergely u., 14, Guttfreund, K. Bá­nyász—Várpalotai Bányász, Komló, 14, Horváth B. Osztályozó mérkőzések az NB 11-be jutásért. I. csoport: Zalaegerszegi Dó­zsa—Bp. Bástya, Veszprém. 13.30, Vi­­gyinszky; Kőszegi Vörös Lobogó— Veszprémi Haladás, Nagykanizsa. 13.30, Horváth János; Mosoni Vasas—Almás­füzitői Timföld. Székesfehérvár, 13.30, Pósfay. II. csoport: Pécsbányatelepi Bá­nyász­— Kiskunhalasi Kinizsi. Szekszárd, 13.30, Hajdú; Siófoki Vörös Meteor— Szikra Gázművek, Simontornya, 13.30. Bácsvár; Nagymán­yoki Bányász—Szé­kesfehérvári Májkor javító, Kaposvár, 13.30. Major II. CTI. csoport: Egri Bás­tya— Miskolci Dózsa, Debrecen, 13.20. Bánhidi; Bükkaljai Bányász—SORTEX, Hatvan. 13.30, Somodi; Kisvárdai Va­sas—Debreceni Honvéd, Miskolc. 13.30 Sípos. IV. csoport: Orosházi Kinizsi — Szegedi Törekvés, Cegléd. 13.30, Hor­váth L., Szolnoki­ Törekvés—Csepel Autó, Szentes. 13.30. Onodi, Bp. Építők —Jacquard. Sport u., 10, Berdő. # XII I iarlalrkhajuokKÚg 1. Bp. Honvéd 21 14 2 5 71:31 30 2. Bp. V. Lobogó 22 13 3 6 67:33 29 3. Bp. Dózsa 20 11 6 3 52:31 28 4. Bp. Vasas 21 10 6 5 42:26 26 5. Légierő 22 10 3 9 38:41 23 6. Izzó 22 9 4 9 39:49 22 7. Pécs 22 6 7 9 31:26 19 8. Szombathely 22 8 3 11 42:50 19 9. Bp. Kinizsi 19 7 5 7 28:35 19 10. Salgótarján 21 7 4 10 45:58 18 11. Diósgyőr 22 8 2 12 31:46 18 12. Dorog 21 6 5 10 36:46 17 13. Csepel 22 6 5 11 30:48 17 14. Győr 21 5 3 13 30:62 13 NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság Miniszter­­tanácsa mellett működő Országos Test­nevelési és Sportbizottság lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Bp., VIII., Rökk Szilárd utca 6. (Postai címe: Bp. 8, postafiók 10.) Távbeszélő: 338—560. Kiadja a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Kiadó­­hivatal: Bp., VIII., Baross tér 2. Távb.: 143—629. Terjeszti: Posta Köz­­ponti Hírlapiroda Vállalat: Bp., V., József nádor tér 1. Távb.: 180—850. Budapesti előfizetés: a kerületi kézbe­sítő postahivataloknál, vidéken a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahiva­talokban és postai kézbesítőknél. Előfizetési díj öt évre 42.M­FL Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. Szikra Lapnyomda. 1955. november 3. csütörtök ) Ismét birkóznak a szigetvári fiatalok Szigetváron reffánsta vetik a legjobban az összes sportágak közül a fiatalok. Ebben érték el az évek során a legjobb eredményeket. A háború­­ugyan megbénította az akkori Szigetvári AK sportolóinak eredményes munkáját, de a felsza­badulás után azonban ha­marosan ismét megindult a birkózó-szakosztályban az élet. Nem volt felsze­relés, megfelelő edző­helyiség? Mit sem törőd­tek ezzel a szigetváriak. Az ódon vár tágas lovag­terme esténként benépe­sedett és a 35—40 lelkes sportoló nem panaszko­dott sem kitört ablakok­ra, sem a melegvíz­­hiányra. Még három év sem múlt el — 1943-ban tör­tént —, a szigetváriak szívós munkájának be­érett a gyümölcse: ifjú­sági csapatuk délnyugati bajnok lett és részt ve­hetett az országos döntő­kön. Drávai Lajos, aki maga is jeles verseny­zője, majd hosszú éveken keresztül társadalmi ed­zője volt a szigetváriak­nak, így emlékezik visz­­sza erre az időre: — A sportkörnek nem volt pénze, hiszen akkor még nem történt meg a magyar sport átszerve­zése, nem voltak szak­­szervezeti sportkörök. Viszont a város lakói büszkék voltak, hogy Pestre mehetünk és jó­formán forintonként ad­ták össze az út költsé­geit. A pécsi vasutasok­tól kölcsönvett felszere­lésben büszkén feszítet­tek a fiúk, köztük csak egy volt 17 éves, a többi fiatalabb és végered­ményben negyedikek let­tünk. Sikerükben gazdag érel vetkeztek. Tatai József országos ifjúsági bajnok­ságot nyert, majd 1950-ben a délnyugati ifjúsági bajnokságon Szigetvár fiataljai szerezték meg az összes első helyezése­ket. Két év múlva újabb országos ifjúsági bajno­kot ünnepeltek: Módos Jánost, aki éppen most, az elmúlt hetekben nyert fegyvernemi bajnokságot és a hadsereg-bajnoksá­gokon igen értékes má­sodik helyezést ért el. A szép számmal feljött és igen tehetséges szi­getvári birkózók számára azonban alig­ volt ver­senylehetőség. A Vörös Lobogó is kevés támoga­tást nyújtott. Már ko­rábban áttelepítették a várból a szakosztályt a régi óvoda olajos, pisz­kos padlójú helyiségébe, ahol még mosdási lehető­ség sem volt. A fiatalok azonban így is kitartot­tak, bár egyre jobban hangoztatták, hogy a he­lyi szervektől több segít­séget érdemelnének. 1953 elején íg­T, anyagi támogatás hiányá­ban megszűnt Szigetvá­ron a birkózás. A tehet­ségesek a Pécsi Dózsához kerültek és gerincét al­kották az országos baj­nokságban kitűnően sze­repelt pécsi ifjúsági csa­patnak. És amikor Schreier Béla és Bükk József pécsi színekben országos ifjúsági bajnok­ságot szerzett, a sziget­váriaknak érthetően ke­serű volt a szájuk íze. ..Ezek a mi gyere­keink !” — mondogatták szomorúan. Néhány hónap elmúltá­val a Baranya megyei TSB jóakaratúan és a lehetőségekhez képest egy kis „kegyes csellel” segített a szigetváriakon. A volt birkózó-szakosz­tályt megmaradt, tagjai­val „áttelepítette” a ha­táros Hóból községbe. Vadonatúj felszerelések mellett a megyei váloga­tott részére tartalékolt szőnyeg is került Pécsről, így — Hobolra áttelepít­ve — ismét feléledt a szi­getvári birkózósport. Radnai István és Vucs­­kics Lajos most már Hó­ból színeiben nyert me­gyei bajnokságot. — Bizony a szigetvári szurkolóknak, sportolók­nak egyaránt fájt, hogy nem az övék a szak­osztály. Végeredményben azonban csak hálásak le­hettek a TSB-nek a tá­mogatásért, amellyel több mint egy éven keresztül tartotta bennünk a lel­ket és megadta a lehető­séget a későbbi ,,újjá­születésre” — így véleke­dett Molnár Gyula szak­osztályvezető, a szigetvá­ri birkózósport egyik megalapítója. A „nagu­jk­odás" *£25 váratott magára. Ez év elején megalakult a Szi­getvári Kinizsi birkózó­szakosztálya. Most már lényegesen nagyobb a TSB és községi tanács támogatása és a több mint 30 sportoló estén­ként korszerű tornate­remben végzi szorgalma­san edzéseit. Az első eredmények máris meg­születtek, hiszen Gelen­csér József és Porkoláb István nemrég komoly helyezést ért el a Kini­zsi SE országos bajnok­ságai során.­­ Mintegy 20 serdülő és úttörő birkózónk van — mondta Drávai Lajos edző. — A felszabadulás után is gyerekekkel kezd­tük, most is tőlük vá­runk eredményeket. A gyerekek egyre többen jönnek közénk. Mi szíve­sen fogadjuk őket és fog­lalkozunk velük, nemcsak mint sportolókkal, hanem mint emberekkel is. Ahogy a szigetváriak nagy szorgalmát és lel­­­­kesedését ismerjük, biz­­­tosak lehetünk benne, hogy hamarosan hallani fogunk a fiatal szigetvári birkózókról. Tóth Zoltán H­írek, Eredmények 35 év A jordánházi bányászok sportköre vasárnap ünnepli fennállásának har­mincötödik évfordulóját. Ebből az alkalomból Járdánházán nagyszabású sportünnepséget rendeznek. Délelőtt úttörő­versenyekre kerül sor a sport­telepen, majd ezt kézilabda-villám­­torna követi, amelyen a helybeli csapaton kívül az Ózdi Vörös Me­teor, az Ózdi Vasas és az Egereseni Bányász csapata vesz részt. Délután a Magyar Rádió labdarúgó-csapata barátságos mérkőzést játszik a helyi sportkör csapatával. Este díszközgyű­lés lesz, amelyen több idős bányász beszél a harmincöt év sportmunkájá­nak emlékezetesebb állomásairól. ★ A MOHOSZ Baranya megyei Zalka Máté sportköre megalakította három­tusa szakosztályát. Az új szakosztály­nak már 24 tagja van, főként fiatal, tehetséges úszók. A tagok egy része — a háromtusa versenyszámai mellett — már megkezdte a vívó­edzéseket is. •­ Komlón megalakult a Bástya-sport­kör. Egyelőre asztalitenisz-, röplabda-, torna- és labdarúgó-szakosztály meg­alakítását határozták el.­­ A debreceni járásban több mint húsz­ezer forint értékben sportfelszerelést kaptak a járás DISZ-sportkörei. Az anyagi támogatást a járási tanács adta adóprémiumból. Többek között a hajdú­­vidi és a nyíradonyi fiatalok teljes labdarúgó-felszerelést kaptak. A Székes­fehérvári Bástya megalakí­totta atlétikai, úszó- és kerékpáros­­szakosztályát. A sportkörnek most már kilenc szakosztálya van. NB tartalékbajnokság. Láng-gépgyár —Bp. Gyár­építők 5:2. Pénzügyőrök— Bp. Spartacus 3:3. NB ifjúsági bajnokság. P. Vasas— Bp. Dózsa 4:2. Cs. Vasas—Izzó 5:0. Bp. Kinizsi—Bp. Gyárépítők 4:0. Pénzügy­­őrök—Duna-cipőgyár 1:3. Bp. Spartacus —Bp. Vörös Lobogó 1­ 2. ÖTTUSA A VI. öttusa-világbajnokság értékelé­sét kedden, november 8-án 15 órakor tartják az OTSB kultúrtermében. Az ér­tékelés nyilvános. ÖKÖLVÍVÁS 1 A 24. számú MT­K ökölvívószakosz­tálya vasárnap Megyeren jól sikerült versenyt rendezett. A küzdelem során 30 ifjúsági és 30 serdülő ökölvívó lé­pett szorítóba. A mérkőzések többsége izgalmas összecsapásokat hozott. Az if­júsági versenyzők közül különösen Maj­­láth (14-es MTSK), Molnár, Holló (mind­kettő 301-es MTSK), Nyuri (Cs. Szikrai és Sándor (200), a serdülők közül pedig Vitányi (14), Mohácsi (Dinamó), Lévai (26), Odor (24) és Szabó (Cs. Szikra) tűnt ki ügyes öklözésével. RÖPLABDA A röplabdázok 3. sz. területének sza­­badtéri bajnokságát a Szegedi TSE mel­lett működő társadalmi röplabda-szö­vetség bonyolította le. A vártnál jobbam szerepelt a Gödöllői Bástya és a Martfűi Vörös Lobogó férfi, valamint a tisza­­kécskeiek női csapata. Férfiak: 1. Gö­döllői Bástya 24 pont, 2. Martfűi Vörös Lobogó 22. 3. Szegedi Haladás 22. 4. Kecskeméti Honvéd 20. 5. Gyulai Bás­tya 10. 6. Hódmezővásárhelyi Vasas 8, 7. Gödöllői Haladás 4, 3. Szolnoki Tö­rekvés 2. Nők: 1. Békéscsabai Törek­vés 24 pont, 2. Tiszakécskei Traktor 22, 3. Szegedi Vörös Lobogó 22, 4. Sze­gedi Törekvés 20, 5. Szegedi Építők 10 6. Szolnoki Törekvés 8, 7. Békéscsabai Vörös Meteor 4, 8. Jászapáti Törekvés 2. SAKK Nyírbátorban 27 táblás szimultánt tartott Gereben Ernő nemzetközi sakk­mester. A 27 játszmából 25-öt meg­nyert. Tóth Kálmánnal szemben vesztem s a Papp Nándorral vívott játszmája döntetlenül végződött ASZTALITENISZ A BTSE mellett működő asztalitenisz edzőtanács pénteken délután 6 óra­kor a Gorkij fasor 3. szám alatt minta­edzést tart az edzők részére. HÁROMTUSA A háromtusa Béke Kupa VI. forduló­jának eredménye: 1. Bp. Honvéd 360 pont, 2. Műszaki Egyetem 299 p., 3. Csepeli Vasas 161 p., 4.­Bp. Traktor 104 p., 5. Bp. Dózsa 99 p., 6. Székesfehér­vári Építők 92 p. IFJÚSÁG Harmadízben találkoztak egymással baráti sportvetélkedés keretében a bu­dapesti Petőfi Gimnázium és a miskolci Földes Gimnázium fiataljai. Most Mis­kolcon került sor négy­­sportágban a ta­lálkozóra. Kézilabdában 3:3 arányú el­döntetlen eredménnyel végződött a mér­kőzés. Kosárlabdában a Földes Gimná­zium győzött 49:36 arányban, s vívás­ban is a miskolciak szerezték meg a győzelmet 10:6 arányban. Az atlétikai pontversenyben ez a végeredmény szü­letett. Bp. Petőfi Gimnázium—Miskolci Földes Gimnázium 69:66. LABDARÚGÁS Meghalt Feldmann Gyula. Hosszas beteges­kedés utá­n 65 éves korában meghalt Feldmann Gyula, ájd 1910 és 1920 között tizenegyszer játszott az országos labdarúgó-válogatottban, majd később itthon és Olaszországban jelen­tős sikereket ért el mint edző. Feld­­m­ann Gyula temetése pénteken délután lesz a Kerepesi úti temetőben. Az idő­pontot még nem állapították meg. Az NB I-es labdarúgó-bajnokságban a Bp. Vasas—Bp. Dózsa és a Dorogi Bányász —Bp. Kinizsi mérkőzést közös megegyezéssel december 18-án játsszák le. SÚLYEMELÉS A súlyemelő-világbajnokságról tart beszámolót Keleti Emil november 4-én pénteken 18 órai kezdettel az OTSB kultúrtermében. ÚSZÁS Az országos társadalmi úszószövet­ség edzőbizotts­ága folytatja esti vita­sorozatát. A következő előadást novem­ber 3-án, csütörtökön rendezik a Nem­zeti Sportuszoda tanácstermében 18.30 kor. Az előadás címe: ..Fiatalkorúak tö­meges úszásoktatása és előkészítése versenyszerű edzésre.” Az előadás uté­­levetítik , a két japán világcsúcstart­­úszóról, Furukaváról és Nagasaváró készült filmet. VÍVÁS A budapesti társadalmi vívószövet­ség november 4-én, pénteken dé­lután fél 6-­kor na­ptár-egyeztető értekelte-: tart a BTSB székházában a vívó-szak­osztályok vezetői részére. Külföldi ismerősének, rokonába örömet szerez, ha előfizet az alat­ta­sok bármelyikére. Az előfizeti díjak befizethetők bármelyik prom­­hivatalnál a „KULTÚRA 45.7900­ K. 91” számú csekkszámlálót Félévi előfizetési díjak: Magyar Sakkéret 22 Ft Népsport 126 Ft Sport és Testnevelés 24 Ft Képes Sport 60 Ft

Next