Népsport, 1956. május (12. évfolyam, 88-109. szám)

1956-05-22 / 103. szám

Néfillért A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSA MELLETT MŰKÖDŐ ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTBIZOTTSÁG LAPJA KEDD, 1956. MÁJUS 33 ★ Ára: 60 fillér ★ XII. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM A csehszlovák-magyar mérkőzés lőlapja A Magyarország —Csehszlo­vákia válogatott labdarúgó­mérkőzésen kapuralövésbeli nem volt jelentős különbség a két csapat között: a ma­gyar csapat tagjai tizenkét­szer lőttek kapura, hétszer kapu mellé, a csehszlovákok tizenhétszer lőttek kapura és hatszor melléje. Feltűnő, hogy ezen a mérkőzésen nem volt magasan kapu fölé lőtt labda! A rajton a fekete pontok az erős, a fekete-fe­hérek a félerői®, az üres ka­rikák a gyenge kapuralövést jelzik. A pontok közelében levő szám a mérkőzésnek azt a percét jelenti, amely­ben a lövés esett. zsensztovok kapu Illaros 3:02.­-tal nyerte a 3000 m-t Hozsnyói (3:05) előrt hétfőn Londoniban Távbeszélő-jelentésünk­­ (London, május 21.) Vasárnapra meg­javult az idő, alaposan felmelegedett és hétfőn kellemes,­­napos időben fejezték be a Brit Játékokat. A második napi versenyek iránt nagy volt az érdeklő­dés, 45 000 néző jött el a White City­­stadionba. A nap főszáma, a 3000 m-es síkfutás kettős magyar sikerrel végző­dött és az angol­oknak némi csalódást okozott, hogy nem az ő futóik voltak a magyarok legerősebb ellenfelei. 3000 m: 1. Iharos 8:02.6, 2. Rozs­nyói 8:05, 3. Mugosa (jugoszláv) 8:05.4, jugoszláv csúcs, 4. Richtzenhain (NDK) 8:11.4, NDK-csúcs, 5. Janke (NDK) 8:20.8, 6. Maynard (angol) 8:24.8.­­ Az angol Wood 1500-as győzelme után hétfőn nem indult el. A rajt után itt is nagy volt a tülekedés, az angol G. Piriének lábára léptek és két körrel később feladta a versenyt. Iharos az első két körben a 4—5. helyen futott, lassan nyomult fel. Az iram meglehe­tősen lassú volt. Iharosnak 400 m-re 64-et, 800 m-re 2:08.5-öt mértünk. 1500 m körül Iglói edző bekiáltott Iharos­nak, hogy erősítsen. Erre ő egy 60 mp-es kört „vágott” be és 5:22-s 2000 m után fokozatosan elhúzott a többiek­től és kitűnő idővel, biztosan győzött. Győzelme igen népszerű volt, utána egy tiszteletkört kellett futnia nagy taps közben. Rozsnyói igen okosan versenyzett. A táv második felében, amikor már erősen széthúzódott a me­zőny, fokozatosan zárkózott fel Mugo­­sához és a hajrában megelőzte. Alapo­san megjavította egyéni csúcsát. 400 m: 1. Moens (belga) 47.9, 2. Wheeler (a) 48, 3. Dittner (NDK) 48.9, 4. Whrighton (a) 49.1, 5. Adamik 49.3. Adamik igen erősen kezdett, 250-ig ver­senyben volt, de az ellenszeles célegye­nesben igen elmerevedett. 100 m: W­im Murchison (amerikai) 10­6, 2. Steinbach (NDK) 11.1, 3. Ruddy (a) 11.2. Ellenszél. 200 m gát: 1. Shaw (a) 24.4, 2. Kinsella (b­) 24.9. A nemzetközi számok végén 880—220—­220—440 yardo® váltót bo­nyolítottak le. Ebben két angol csapat végzett elöl 3:22.5, illetve 3:25.8-as idő­vel. A harmadik helyezett európai ve­gyescsapatban (3:27) Szentgáli futotta a 440 yardot és 48.5-öt ért el. A grófságok közötti bajnokság futó­számaiban több kitűnő eredmény szü­letett, meglepetés volt Hewson vere­sége. 440 yard: 1. Higgins 48.5. 880 g: 1. Rawson 1:51.6, 2. Hewson 1:51.7. 1 mérföld: 1. Boyd 4:08. 6 mérföld: 1. Lando 28:24, 2. K. Norris 28:29.6, 3. Foord 28:30.4. Kedden reggel repülőgépen indulunk Bécsbe és szerdán délután a bécsi gyorssal érkezünk Budapestre. Magdits István A csehszlovákok második gólja után­ ­ Ez a gól, amelynek a csehszlovák játékosok ennyire örülnek, súlyos­­ védelmi hibából született. A 27. percben Bozsik cselezni próbált, Kraus 4 elvette tőle a labdát, kapu­s lőtt, Gellér kiejtette a labdát, s Moravcik 4 közelről a jobb sarokba vágta. Ezzel a góllal 2:0-ra vezettek a cseh-­­ szlovákok. Balról: Bozsik, Szojka, Hidegkuti, Pazdera, Moravcik, Feureiss­e (takarva), Borovicka, Kraus. A leggyorsabb budapesti általános iskolás fiú a célban A Szikra SE jubiláns sakk-mesterversenyének résztvevői két napon át — szombaton és vasárnap —­ a fővárosi általános iskolák legjobb atlétái szerepeltek a margitszigeti Úttörő­ stadionban. Ekkor ren­­dezték meg a budapesti általános iskolák atlétikai bajnokságát. A leg­­több szám szép küzdelmet hozott. Ilyen volt a fiúk 60 méteres síkfutásá­nak döntője is, amelyet Widemann (XIII. kerület) nyert meg 7.7-es idő­vel. Felvételünk a győztes célbaérkezését mutatja. A baloldalon a második helyezett Fehérváry (VII. ker.), középütt — részben eltakarva — a har­madik helyezett Horváth (XIV. ker.) Ülő sor balról jobbra: Bilek, Kluger, Benkő, Zákonyi Antal versenyvezető, 4 Barcza, Szily dr., Sándor. Álló sor: ifj. Honfi, Pogáts, Zsedényi, Szöllősi, 4 Bán dr., Kettner, Portisch, Dely. A sakkmester versenyen vasárnap az 5.­­ fordulót bonyolították le. Kettner— Szöllősi y2, Barcza —Bán dr. 1:0, Klu­­i­ger — Sándor /2, ifj. Honfi — Benkő /2, Dely—Pogáts y2, Zsedényi —Portisch a 0:1, Szily dr. — Bilek y2. A 4. fordulóból függő 4 játszma közül a Szöllősi 4 — Szily dr. mérkőzés döntetlenül végződött. Sándor legyőzte Barczát, 4 Kettner Bánt, Benkő Klugert. A verseny állása az 5. forduló után: Sán­­­­dor 4, Benkő, Pogáts 3.5, Barcza, Bilek 3, Dely, Portisch, Zsedényi 2.5, 4 Honfi, Kettner, Szily dr., Szöllősi 2, Kluger 1.5, Bán dr. 1 pont, 4 Berendi hazaad Prágában Berendi, a magyar B-válogatott balfedezete lelkesen, jól játszott Prágá­­ban a csehszlovákok B-csapata ellen. Sokat dolgozott a mezőnyben, s főleg hátul segített sokat. A képen egy olyan jelenet látható, amikor Berendi a csehszlovákok legjobb csatára, Bily elől hazaadással tisz­táz. Balról: Dalnoki (a földön), Bily, Berendi. ­ Két vereség legfőbb tanulságai Vasárnap este a baráti vacsorán olyan boldogok voltak a csehszlovák játékosok és vezetők, akár a mieink a londoni 6:3 után. — Nem könnyen jutottunk el eddig a győzelemig — mondta Anton Rygr, a csehszlovákok állami edzője. — A svájci világbajnokság után hozzákezdtünk egy új csapat kialakításához. Harcos felfogású fiatal játékosokból olyan csapatot igye­keztünk létrehozni, amely stílusos, s egy­ben eredményes labdarúgást játszik. Hat­van játékost szemeltünk ki. Ezek fejlő­désére különös gondot fordítottunk. Rend­szer­esen ellenőriztük sportközi ed­zéseiket, feljegyzéseket készítettünk baj­noki mérkőzéseiken nyújtott teljesítmé­nyeikről és a közös edzéseken sokat foglalkoztunk velük egyénileg is. Arra törekedtün be, hogy gyors, gólképes le­gyen a csatársorunk. A formák figye­lembevételével igyekeztünk mindig a leg­jobbakat beállítani a csapatba, ennek volt köszönhető, hogy mindenki nagy becsvággyal küzdött a mérkőzéseken, hi­szen nem volt „bérelt hely” a váloga­tottban. Karel Kolsky, a válogatott csapat meg­bízott edzője hangsúlyozta: a csehszlo­vák labdarúgósport fejlődésében nagy szerepet játszott az is, hogy 1954-től kezdve sokkal több nemzetközi mérkő­zést játszott, mint a felszabadulást követő években. — Nemcsak a játékosok tanultak eze­ken a találkozókon sokat, hanem mi szakvezetők is — folytatta Kolsky. — Megismertük a külföldiek játékmódját, tanulmányoztuk taktikájukat, s egy-egy mérkőzés tapasztalatait mindig felhasz­náltuk. Megfigyelőnk végignézte a Svájc Brazília és a Magyarország—Jugoszlá­via mérkőzést. E két mérkőzés tanulsá­gait is, hasznosítottuk, amit talán eléggé bizonyít a svájciak elleni 6:1, a brazilok elleni 0:0, s a magyarok elleni 4:2. Anton Moravcik, a csehszlovákok jobb­­összekötője felelevenítette a mérkőzés néhány mozzanatát, s legjellemzőbb meg­figyeléseiről ezt mondta: " Mi, csatárok már kezdetben észre­vettük, hogy a magyar védelem könnyen zavarba jön. A hátvédek nem értették meg egymást, hagyták­, hogy átvegyük a labdát. Általában hiányzott a magyar játékosokból a kellő küzdőszellem, mint­ha túlságosan könnyedén vették volna a mérkőzést, mintha azt hitték volna, hogy technikai tudással, jó labdakezeléssel mindent meg lehet oldani. . . Nemcsak a csehszlovák játékosok, ha­nem Lemesics játékvezető is sok elisme­rést kapott. Meg is érdemelte, nagysze­rűen bíráskodott. Lemesics maga is lab­darúgó volt, többször játszott annak ide­jén a jugoszláv válogatottban. 1938-ban Belgrádban például a magyar csapat el­len balösszekötőt játszott, s ő lőtte a ju­goszlávok győztes gólját. A magyar játékosok nagyon neki kese­redtek este, egymás között főleg arról beszélgettek, hogyan lehetett volna el­kerülni a vereséget. Nem tettek egymás­nak szemrehányást, hanem tárgyilago­san megállapították, hogy a vereségben a válogatott minden csapatrésze ludas, főleg azonban a védelem. Keszthelyi Mi­hály tartalék volt ezen a mérkőzésen, s a kispadról így látta a mérkőzést: — Jobb erőben voltak a csehszlovákok, s harcosabb felfogásban is játszottak. Nekem különösen az tetszett, hogy nem álltak be körömszakadtáig védekezni, hanem bátran támadtak akkor is, amikor két góllal vezettek. Sebes Gusztáv, az OTSB elnökhelyet­tese közvetlen szavakkal mondta el, milyen érzéseket váltott ki benne a mér­kőzés. — Tudtuk, hogy csehszlovák barátaink az utóbbi esztendőben sokat fejlődtek — mondta többek között —, de hogy ilyen nagymértékben, arra mi sem számí­tottunk. Éveken keresztül úgy voltunk egymással, mint a jóságos nagybácsi az unokaöccsével. Taníthattuk a csehszlová­kokat, sokszor legyőztük őket, de most eljött az ideje annak, hogy „vissza­tanul­juk” tőlük azt, amire tanítottuk őket! 1949-ben Prágában már kaptunk egy lec­két: 5:2-s vereséget szenvedtünk! Ebből igyekeztünk tanulni, s az utóbbi évek eredményei azt igazolják, sikerrel. Mos­tani vereségünk nyomán is meg kell ke­resnünk a hibákat, s ezeket az év végére ki kell javítanunk. A nagyszerű győze­lemhez gratulálok a csehszlovák játéko­soknak, csak vigyázzanak, a dicsőség ne szálljon a fejükbe . . . Sebes Gusztáv kemény szavakkal bí­rálta azokat a­­magyar ifjúsági váloga­tottakat, akik a küzdelem hevében meg­feledkeztek magukról, s durváskodtak, sportszerűtlenkedtek. A válogatott mérkőzést követő vacso­rán elhangzottakhoz még nekünk is van néhány megjegyzésünk. Mindenekelőtt leszögezzük, hogy szük­ségtelen a gyászos hangulat, szükségte­len a temetés. A magyar labdarúgást nem kell elsiratni azért, mert három válogatott csapatunk vereséget szenvedett. De az is helyte­len lenne, ha úgy vennénk ezeket a ve­reségeket, mint amelyek „minden lab­darúgó-csapattal előfordulnak”. Előrelátható volt, hogy A-válogatot­­tunk nem tudja tartani azt a magas színvonalat, amelyet tőle megszoktunk 1952 és 1955 között. Többször megírtuk, hogy az edzések több élvonalbeli sport­körben túlságosan játékosak, túlságo­san könnyedek, s több éljátékosnak az életmódja sem megfelelő, emiatt leg­jobbjaink közül jó néhányan erőnlétben elmaradnak a kellő szinttől. Ennek a hatása már tavaly megmutatkozott, de különösen nyilvánvaló lett az idén. Eb­ben az évben már az edzők is több­ször felhívták minderre a figyelmet. Az utóbbi hetekben javult valamit a hely­zet. A javulás természetesen erőnlétben sem megy máról holnapra. A most meg­kezdett komoly munkának legfeljebb őszre mutatkozhat jelentősebb eredménye, ha­csak addig az edzésekben visszaesés nem következik be. Az erős, rendszeres edzés és a sportszerű életmód ugyanis igen kemény akaraterőt igényel. A válo­gatott játékosoktól, labdarúgásunk leg­­jobbjaitól azonban méltán várhatja el a magyar sportközvélemény, hogy edzései­ket példamutató gondossággal és szorga­lommal végezzék. Vezetőknek és sportolóknak kemény együttes munkájára van szükség a je­lentős javuláshoz. Mert jelentős javulás­ra van szükség legjobbjainknak gyorsa­ságban és különleges állóképességben való fejlődéséhez. Ne keserítsen el sen­kit az, hogy még nem mutatkozott meg az erőteljesebb edzések hatása. Néhány nap vagy hét alatt nem lehet hosszú hó­napok kihagyását pótolni! A csehszlovákok tőlünk tanultak, ed­zésrendszerünket, játékunkat mintának vették. Jó tanítványok voltak, példásan megtanulták a korszerű labdarúgást. Te­gyünk úgy, ahogy Sebes Gusztáv mon­dotta: most tanuljunk mi tőlük. De az A-válogatottnak ezen a vasár­napi mérkőzésén nemcsak egyes játéko­sok gyengébb erőnléte volt a hibája. Vé­leményünk szerint voltak válogatási hibák is. A hátvédhármas jobboldalán olyan játé­kos játszott, aki az utóbbi időben közép­hátvéd volt, a sor közepén egy szélső­fedezet szerepelt, baloldalán pedig­­ új játékos. Az egész hátvédhármasra rá­nyomta a bélyegét — ahogy Moravcik a vacsorán mondta — az összeszokatlan­­ság okozta bizonytalanság. Mindezt fo­kozta az, hogy Bozsik semmivel sem ró szól jobban, mint az utóbbi hetek baj­noki mérkőzésein, tehát az újonc hát­védsornak nem tudott megfelelő segít­séget nyújtani. De nem tudott Kotász sem. Ha még hozzávesszük, hogy védő­játékosaink a csatároktól sem kaptak kellő támogatást, elmondhatjuk, hogy­­ a védelemben túl sok volt ez a mostani változtatás. Túl sok és túlságosan kocká­zatos. Főleg azért, mert válogatott csa­patunk többi csapatrésze sincs a legjobb formájában. Nagyon akartak a magyar A-válogatott tagjai, ez látszott rajtuk, s talán még jelenlegi formájukban is kiharcoltak volna tisztes eredményt, ha nem követ el a védelem annyi hibát. Úgyszólván valamennyi gólunk feltűnő védelmi hibá­ból esett! Gondosabban kellett volna tehát válo­gatni. Ha már feladtuk azt az elvet, hogy lehetőleg minél több fiatalt szerepelte­tünk, építjük a jövő csapatát (mert a 34 éves Hidegkúti és a 29 éves Teleki be­állítása erre mutat), legalább meghagy­tuk volna az évek óta csapattagként sze­replő Buzánszkyt a jobbhátvéd helyén. Ha már feladtuk az említett elvet, miért nem szerepeltettük Börzseit középhát­védként? Megbízható játékos, évek óta a legjobb átlagteljesítményt nyújtja, s mint ember is példaképe lehet a sporto­lóknak! Újból hangsúlyozzuk azonban, hogy nem a válogatás itt az igazán döntő, ha­nem az edzéseken végzett munka rend­szeressége és erőssége. Ésszerűen, foko­zatosan erősíteni az edzéseken, s ez a megfelelő életmóddal párosulva — előbb­­utóbb feltétlenül meghozza legjobbjaink játékában is és válogatott csapatunk tel­jesítményében is a javulást! Vasárnap délután az volt az érzésünk, hogy az ifjúsági válogatott néhány tag­jának fejébe szállt a jugoszlávok elleni 6:0, hogy néhányan közülük elbizakodottan indultak neki a csehszlovák ifjúságiak elleni mérkőzésnek. Hétfőn azután a sportköri képviselőkkel történt beszélge­tés nyomán meggyőződhettünk róla, hogy az érzésünk helyes volt. Elmond­ták a sportköri vezetők, hogy már egy ideje túlságosan „nagy fiúk” ezek az ifjúságiak, különleges elbánást igényel­nek, sőt egyeseknek anyagi követeléseik is vannak! Mindennek a káros hatása megmutat­kozott a játékban. Azok, akik korán ki­mentek a Népstadionba, nem törődve az esővel, mert látni akarták a magyar fia­talok szép játékát , nagy csalódást éreztek. Ez nem az az ifjúsági válogatott volt, amelyet a jugoszlá­vok ellen láttak. Hogy ismét az legyen, ehhez erőteljes nevelőmunkára van szük­ség a csapat tagjainak sportköreiben. Úgy kell nevelni a fiatal labdarúgókat, hogy becsüljék meg az ellenfelet is, mérkőzéseiken küzdjenek mindig teljes tudásukkal a győzelemért. Ha pedig náluknál erősebb ellenféllel kerülnek szembe, tudjanak igazi sportemberhez méltóan vesz­ten­i "is. A nevelőmunkának ki kell terjednie azokra a durvaságokra és sportszerűtlen­ségekre is, amelyeket egyes fiataljaink­tól ezúttal láttunk! Povázsaival az élükön elképesztő dolgokat műveltek a játék­téren ezek a fiatalok. Nem mentség az, hogy a játékvezető sok hibát vétett, sem az, hogy Wovorsky egyik-másik belépése súlyosan veszélyeztette a testi épséget! Elvárjuk, hogy a sportszerűtlen maga­tartást tanúsító fiatal játékosokkal, elsősorban Povázsaival szemben — sa­ját érdekükben — sportkörük szigorúan járjon el, hogy a jövőben hasonló ese­tek ne fordulhassanak elő és fiatal lab­darúgóink igazi sportemberekké vál­hassanak. Végül meg kell említeni azt is, hogy esős időben a Népstadionban nem tud­nak dolgozni az újságírók. Volt, aki szé­ket borított a fejére, volt, aki esőkabá­tot, ismét mások kabát alatt igyekeztek egy-két szót lej­egyezni. Egyiküknek sem sikerült megfelelően dolgoznia. S. Mas­­lonka csehszlovák kollégánk például azt mondta, hogy az egész jegyzetéből ösz­­szesen négy mondatot tudott elolvasni! Hát. . . ezt jelenti esőben a Népstadion a sajtó munkásai számára.

Next