Sport, 1956. december (1. évfolyam, 6-27. szám)

1956-12-21 / 21. szám

Mígy nyertem harmadszor olimpiai aranyé Papp László, a szorító hőse Melbourne-re emlékezik A kandallóban a tűz. A szobában kellemes meleg van, meghitt ünnepi a hangulat. Az egyik sarokban hatalmas vitrin áll. Tetején nemzetiszínű szalaggal átfont zöld babérkoszorú, a Magyar ökölvívó Szövetség ajándéka. Arrébb az oslói Európa-bajnokság jelképe, egy ökölvívó alakkal díszített fehér váza. A vitrinben ezüst serlegek, veretek, ólomkristály vázák, egy bámulatos sportpályafutás dicső állomásainak emlékei. A legfelső polcon három olimpiai aranyérem tündököl. Az első 1948-ban, a második 1952-ben, a harmadik pedig nemrégiben, pontosan 1956. december 18-án került a polcra. Ezt a harmadik, legfényesebb aranyérmet Papp László, a magyar ökölvívás büszkesége Melbourneben szerezte, sis most, amikor Mányoki úti otthonában családtagjaival és barátaival nézegeti, sugárzik arcáról az öröm. A felröppenő kérdésekre nem győz válaszolni. Látni rajta, hogy újra és újra átéli azokat a felejthetetlen pillanatokat, amikor a kötelek között harcolva legyőzte ellenfeleit, köztük a nagyhírű lengyel Pietrzykowskit is, s végül London, majd Helsinki után Melbourne-ben is ott állt a győzelmi emelvény legmagasabb fokán. Ezzel olyan bravúros cselekedetet vitt véghez, mint még egyetlen ökölvívó sem a világon. Hogy is volt csak ? a fénylő aranyéremnek a története? Feleljen erre a leghivatottabb, a szorító hőse, Papp László. — Nem Melbourne-nel kezdem, hanem Varsóval. Ehhez a városhoz szomorú emlékeim is fűződnek. Tíz esztendő alatt kétszer kaptam ki, mindkétszer a lengyel fővárosban. A második vereség alaposan hátráltatta olimpiai felkészülésemet. Szeptemberben néhány felelőtlen sportvezető rámerőszakolt egy olyan mérkőzéssorozatot, amelyre akkortájban még nem voltam kellően felkészülve. Így történt aztán, hogy nem valós körülmények között, de mégis súlyos vereséget szenvedtem a lengyel Pietrzykowski Európabajnoktól. Ez a vereség lelkileg, idegileg és fizikailag is megviselt. És hogy mégis átvészeltem ezt a nehéz időszakot, az elsősorban Adler Zsigmond edzőm nagy szaktudásának és akaraterőmnek köszönhető. — Kevesen tudják, milyen verejtékes, milyen keserves volt az út Melbourne-ig." Sokszor már magam is azt hittem nem bírom tovább. Nem volt könnyű legyűrni a fáradtságot, a betegségeket, az önmarcangoló gyötrődéseket, az élet ezernyi megpróbáltatását. De nehéz is volt egy mellhártyagyulladástól leromlott szervezettel, egy súlyos derékrándulással két hónappal az olimpia előtt ismét fokozatosan elkezdeni az edzéseket. Edzeni reggel, este, futni, ugrani, tornázni, fát vágni a budai hegyekben. Erőt és állóképességet fejlesztő gyakorlatok után minden nap iskolázni, edzeni a tornateremben is. Közben nem találtam ellenfelet. A kemény ütéseket senki sem állta szívesen ... Elkomorul Papp arca amikor az októberi drámai események kerülnek szóba. Milyen nyomasztó érzés volt távol lenni a szeretett hazától, a családtól olyan időszakban, amikor vér áztatta a főváros utcáit. Milyen aggasztó volt Melbourne-ben várni a hazulról érkező híreket. Mint Papp elmondta, sokszor kósza, valótlan híradások láttak napvilágot, ami csak újabb zavart okozott, hitetlenséget keltett a versenyzők körében. Ezek közé tartozott az is, amikor Dóri Bandit arról értesítették, hogy felesége és édesanyja jól van, egészséges. Dőry ugyanis nőtlen, az édesanyja pedig már, sajnos, régen nem él. — Sok idő persze nem volt a töprengésre, mert megkezdődtek az olimpia küzdelmei, kötelek közé kellett lépni. Én négy nappal későbben kezdtem mint a többiek, mert szerencsés sorsolás révén az argentin Saenzzel együtt mindjárt a legjobb nyolc közé kerültünk. A négynapos eltolódás bizony nagyon jól jött, mert ez alatt az idő alatt teljesen kihevertem megfázásom maradványait. — Qartart első ellenfeleSaenzi,met a mérlegelésnél láttam először. Nyomban feltűnt, hogy milyen szabályos vonalú az arca, ütés nyomait nem lehetett rajta felfedezni. Ebből arra következtettem, hogy eddig nem sok verést kaphatott. Aztán eljött a mérkőzés napja. Idegesen vártam az első gongszót. Rögtön támadtam. Kiugrasztások után néhányszor megsoroztam az argentint. Saenz egyre többet hátrált, csak védekezett. Szórványos közbeütések nem jelentettek komoly veszélyt. Már az első menetben éreztem, hogy nagy fölényben vagyok, de azt is tudtam, hogy olykor görcsös a mozgásom. Nem voltam elég könnyed és gyors. A második menetben Saenz egyre többször dobálta a fejét és ezzel az én testi épségemet is veszélyeztette. Igyekeztem elkerülni a közelharcokat, ezért messziről ütöttem, főleg fejre. Saenz alig jutott szóhoz. Egy kemény összecsapás után arra lettem figyelmes, hogy az argentin szemhéja felrepedt, vérzik. Sérülés miatt a második menet utáni szünetben le is léptették az argentin fiút. Győztesen túl voltam az első mérkőzésen, bekerültem a legjobb négy közé. — Nem szégyellem hogy Zbigniew Pietrzykowskitól bizony tartottam. Még élénken emlékezetemben élt a legutóbbi vereség. A lengyel fiú mellé dagadt az önbizalomtól. Alighanem biztosra vette, hogy ismét ellátja a bajomat. Nem voltam túlságosan ideges, mert tudtam, hogy ezúttal a bajnokságra törő Pietrzykowskinak több vesztenivalója van. Elvégre én már kétszer nyertem olimpiát. Persze azért bíztam magamban. Elsősorban tapasztaltságomban, ütőeremben és mesteremben, Adler Zsigmondban, akinek útmutatásai a legnehezebb helyzetekben is kisegítettek. Az azért mégis meglepett, hogy a lengyel milyen magabiztosan, mondhatnám fölényeskedve kezdett. Ez bosszantott, s egyben nagyobb óvatosságra intett. Hogy ki ütötte az elsőt, azt már nem is tudom. Arra viszont emlékszem, hogy kezdetben a lengyel jött előre, de nemigen talált, s ettől ideges lett. Az első menetben egy alkalommal észrevettem, hogy egy közelharc során Pietrzykowski jobbegyenesre készül. Gyorsan lehajoltam és csaknem egyidejű ütés közben jobbhoroggal gyomron, majd ezt követően egy csapott jobb horoggal állón találtam. Az ütés nem volt elég pontos, de erő volt benne. Pietrzykowski padlóra bukott, ötnél felállt, s nyolcnál folytatta a küzdelmet. A szurkolók kiabáltak, tapsoltak, fütyültek. A második menetben ellenfelem egyre bizonytalanabb, idegesebb lett, elég sok ütést kapott és egy fejre ütött horogtól ismét megrogggyant. — Megdöbbentem, amikor egy közelharc során a lengyel kétszer is szándékosan belém fejelt, de a mérkőzésvezető bizonyára nem vette észre, mert nem szólt neki. Több ponttal vezettem, amikor Pietrzykowski az utolsó menetben nagy hajrába kezdett. Mindent megpróbált. Ekkor én is kaptam kemény ütéseket, de a legerősebb felütések elől sikeresen kitértem. Ebben a menetben jobbára kiegyenlített volt a harc. Amikor megszólalt a gong, már tudtam, hogy győztem. A lengyel fiú ekkor nagyon sportszerűen viselkedett, már az eredményhirdetés előtt felemelte a kezemet annak jeléül, hogy szerinte is győztem. Kinéztem edzőmre, Adler derűs arccal állt a sarokban, kacsintott egyet, s csak ennyit mondott: „Nyertél Laci!" voltaM egy nehéz mérkőzésen, de még hátra volt a döntő. Ekkor már sokan úgy beszéltek rólam, mint a nagy váltósúlyú mezőny biztos olimpiai bajnokáról. Ennek egyáltalán nem örültem, hiszen a döntő még hátra volt, s a néger Torres nehéz, szívós ellenfélnek ígérkezett. És az ökölvívásban különben is minden lehetséges. Egy pillanatnyi megingás és máris oda lehet a biztosnak vélt győzelem. Az amerikai néger Torres kemény fickó volt. Biztosan nyerte mérkőzéseit, mondhatnám egy kivételével valamennyit fölényesen. Tőlem azonban láthatóan félt, gyakran menekült, sokszor kettős fedezékbe vonult, de távolról pontosan, jó ütemben, erőteljesen ütött, s közel- és belharcban is helytállt. Nekem nem ment úgy, mint a lengyel ellen. Nem voltam elég gyors, pontos és határozott. Nem tudtam megfelelően kiszámítani az ütőtávolságot. Egyszer azonban egy jobbhorogtól Torres mégiscsak megingott, tántorgott, szédelgett, de nem számoltak rá. Roggyantságát később egyébként ő maga is elismerte. A mérkőzés után a fürdőben jelbeszéd segítségével tudomásomra adta, hogy én voltam az első olyan ökölvívó, akinek ütésétől bódult lett. Pontosan emlékszem, hogy az első menetben nem volt köztünk lényeges különbség. A második menetben azonban ismét elkaptam a négert, ezúttal gyomron. Láttam, hogy megrándul az arca, s egy pillanatra mindkét kezével görcsösen megragadta a kezemet, alig tudtam kiszabadítani jobb öklömet. Ettől kezdve állandóan támadtam, Irányítottam a mérkőzést és az utolsó menetben meg-megújuló támadásokkal fokoztam előnyömet. Zúgott az aréna, amikor kihirdették győzelmemet. Sikerült! Kezet ráztunk a kis Adlerra! és mindketten nagyon-nagyon boldognak éreztük magunkat. Eddie és Papp Laci a monty dókájával, amikor hirtelen elakad a hangja. Fátyolos a tekintete, amikor némi szünet után meghatottan kiböki ezt a néhány szót: — Hát eddig tart a történet ... így nyertem harmadszor olimpiai aranyérmet! ... Németh Gyula — ugye, Laci, te sem gondoltad volna, hogy harmadszor is sikerül? — kérdezi Adler Zsigmond Papp Lászlótól. A mester és a tanítvány sugárzó arccal nézegeti a három olimpiai aranyérmet. (MTI-Fotó: Bojár Sándor felv.) SPORT 3 Annnsációr/p Iartinc Remélem, a feleségem nem fogja megtudni: vasárnap délelőtt láttam egy csinos nőt a Bajcsy-Zsilinszky úton és alaposan megbámultam. Sőt, utána is fordultam és néztem, míg csak el nem nyelte a decemberi köd. A járókelők közül többen már engem kezdtek nézni, s egy humoros kedvű fiatalember nem késlekedett odaszólni nekem: — Mester! Szemfelszedést vállalok! Persze, ő sem tudta, miért néztem annyira azt a csinos fiatal nőt, így hát gyorsan elmagyaráztam neki. A dolog igen egyszerű. A gyengébb nemnek ez az igazán kiváló külsejű képviselője a legújabb divat szerint készített fekete kalapban, fekete kosztümben, nylon harisnyában, remekbe készült ,,pönisz’’ cipőben volt, nagyszerű lakktáskáján pedig bizonyára hanyatt esett volna a napsugár, ha a felhők mögül elő tudott volna bújni. Szóval igen ele-gáns volt a hölgy és ami a legfontosabb: kerékpáron ült. Vadonatúj, csillogó kerékpáron. Hát igen. Ez az. Bármennyire hihetetlenül hangzik, a kerékpár miatt álltam meg. Pesten eddig általában ritka látvány volt a kerékpár, s ha a nagynéha fel is tűnt az utcán, kiket láthattam rajta? Megfon- toltan daráló postásokat, mun- kásokat, vagy versenyzőket. Olyan ember, aki nem velem dolgozott, vagy nem munkába, vagy pedig nem versenyre ment a kerékpáron, aligha ült fel erre a közlekedési ható- Z Ságoktól oly nagy buzgalom- a mai mellőzött járműre. Nőket meg pláne alig lehetett kerék- ■ páron látni. És most, íme, megtörtént a ‘ csoda. Nőt láttam a kerékpá- 5 ron, olyan nőt, aki nem mungkába siet, akiről a külseje 7 messzire elárulja, hogy látó- 5 gatóba megy valahová. X Így, 5 mint ahogyan ezt sok más or- ■ s vágban a nők százezrei teszik. Most láttam először bizonyítva Pesten, hogy a kerékpár is Z ’szalonképes'’ jármű, bátran Z rá lehet ülni, még vasárnapi S még jó ruhában is. Azt hiszem, a kerékpározás 5 valamennyi híve örömmel üd- S vözli az első fecskét és bízik S benne, hogy rövidesen a többi g nő is követi a példáját. Az sem baj, ha nem lesz mindegyik , olyan csinos, mint ez az első, aki talán maga sem tudja, migyen nagy hírverést csinált va-sárnap délelőtt a kerékpáro Szásnak. 2 Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Zágrábi Dinamó—Bp. Dózsa 5:1 (2:1) A Bp. Dózsa szerdán Zágrábban a helyi, Dinamóval mérkőzött. A két csapat élénk iramú, érdekes mérkőzését 5000 szurkoló nézte végig. Epért játékvezető sípjelére a Bp. Dózsa a következő összeállításban lépett pályára: Török — Rajna, Várhidi, Farsang — Halmai, Borsányi — Bencsics, Aspirány, Virág, Szusza, Tóth. A magyar együttes nagyszerűen kezdett, s már a 2 .percben megszerezte a vezetést. Bencsics elfutott a szélen, s pontos beadását Virág közelről , nagy erővel a kapuba vágta. 0:1. A Dózsa néhány percen keresztül még támadott, de aztán a zágrábi kék-fehérek fokozatosan átvették a játék irányítását, s ez hamarosan gólokban is kifejezésre jutott. A 13. percben Jerkovics egyenlített, majd a 22. percben Benkő 25 méteres nagy erejű szabadrúgásból a vezetést is megszerezte. 2:1. Az izgalmakban bővelkedő játék tetszett a közönségnak. A Dinamó gyorsabban építette támadásait, a jugoszláv labdarúgók többet mozogtak, erélyesebben törtek kapura, többet lőttek. Szünet után a zágrábi csapat főleg villámgyors szélsői révén egyre-másra veszélyeztetett. A Dózsa-játékosok fáradtan mozogtak, erőtlenek voltak. Idegesen kapkodtak, s az egész második félidőben mindössze egyszer lőttek kapura. Az 51. percben Ma tus, a 61. és 68. percben Koložnics góljával 5:1-re alakult a végeredmény. A Zágrábi Dinamó csapatából főleg Csoncs, Kolonics és Becseik tűnt ki, a Bp. Dózsából Rajna és a balszárny játszott elfogadhatóan. (MTI) Megalakult a testnevelő tanárok szakszervezeti csoportja A közelmúltban a Magyar Sport Házában megalakult a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének keretében a testnevelő tanárok szakcsoportja, amely az országos küldöttközgyűlésig 15 tagú ideiglenes intéző bizottságot és azon belül elnökséget választott. Az intéző bizottság tagjai: Agócs Jenő, Ács Margit, Czirják József, Darányi Lajos, Dombi Pál, Izányossy Gézáné, Paulinyi Jenő, Puskás Antal, Somorjai László, Szabados Anna és Szekerák György testnevelő tanárok. Az elnökség tagjai: elnök: Moldoványi István; alelök: Patay D. Zsigmond; főtitkár: Sáry Károly; az elnökség szaktanácsadója: Sós István; titkár: Lévay Pálné. A szakcsoport hivatalos helyisége: V., Hold u. 1. A testnevelő tanárok a szakcsoport alakuló ülésén megállapították, hogy a testnevelő tanárság hosszú éveken át nem hallathatta szavát, s a kétségtelen eredmények örvendetes tapasztalása mellett elszorult szívvel látták a magyar iskolai testnevelés és sport elhanyagolását, az egyesületi rendszer hibáit, a sportszövetségek autonómiájának megszüntetését és főként a féltve őrzött sporterkölcs hanyatlását. A testnevelő tanárok határozatukban kifejezik azt a szándékukat, hogy élen kívánnak járni a testnevelés és sport megújhodásáért folyó építőmunkában. Egyetértenek egy széles, demokratikus alapon álló országos és megyei testnevelési és sporttanáccsal, amelyben megfelelő képviseletet követelnek. A csökkentett létszámú és hatáskörű hivatali szervet, az OM keretében látnák indokoltnak újjászervezni. Követelik, hogy a kinevezések és elbocsátások szakszervezeti csoportokkal egyetértésben történjenek. A hivatali szervet az OM-ben miniszterhelyettes irányítása alá javasolják, aki alá az iskolai testnevelési főosztály tartozzék. Javasolják, hogy a TSB-rendszer helyébe a megyei tanács keretében az oktatási osztályon testnevelő tanári diplomáci val rendelkező megyei sportfelügyelő vezetésével sportcsoport alakuljon. A járásokban egy függetlenített testnevelő tanárt kell a sport és iskolai szakfelügyelettel megbízni. Kérik a sportszövetségek teljes autonómiájának viszszaállítását, az országos sportegyesületi rendszer felszámolását,a Testnevelési Főiskola egyetemmé való átszervezését, s addig is teljes autonómiával való ellátását. Sürgetik a Testnevelési Tudományos Kutató Intézet, a TF melletti Edzőképző Intézet felállítását. A testnevelő tanárképzésben nem tartják megoldhatónak a levelező képzést. Indokoltnak tartják az iskolákban a testnevelési órák számának felemelését, a más szakos tanárokkal való teljes óraegyenlőséget. Megnyugtató módon rendezni kívánják a Testnevelési Főiskolát végzettek edzői minősítését. Az egyetemeken és főiskolákon, a keleti és nyugati egyetemek mintájára, továbbra is követelik a rendszeres testnevelés fenntartását. Javasolják az iskolai sportkörök megszervezését minden iskolatípusban — a személyi és tárgyi feltételek — biztosítása mellett. Helyesnek tartják, hogy a tanuló ifjúság csak iskolája sportkörében sportoljon. Végül követelik az 1945 óta indok nélkül elbocsátott vagy nyugdíjától megfosztott testnevelő tanárok rehabilitálását. Határozataik befejező részében az egész magyar testnevelő tanárság nevében kinyilvánítják azt a szándékukat, hogy készek minden olyan állami és társadalmi sportszervezettel, szervezővel, edzővel, játékvezetővel stb. együttműködni, akik mély felelősségérzettel és kellő szaktudással dolgoznak a magyar testnevelés és sport a) alapokra való helyezésén és további fejlesztésén. Viszonzásul kérik a követeléseikkel való egyetértést és támogatást ezek megvalósításáért folytatott harcukhoz. Edzenek már az MTK cselgánsozói Az MTK-pálya tornaterme vasárnap délelőtt benépesült. Ezúttal nem ökölvívókkal, hanem cselgáncsozókkal, akik ezen a napon már megkezdték az edzéseket. És milyen nagy lelkesedéssel. Nem volt fűtött terem, de ennek ellenére mindenki nekivetkőzött. Bemelegítés közben felharsant Purman János edző vezényszava: — Curulás előre! Curulás hátra! A fiatal, erős, izmos testek úgy gurultak a puha szőnyegen, mint a kerek labda. Minden gyakorlatot nagy kedvvel végeztek a versenyzők. Persze, a szokottnál hamarabb elfáradtak. Mire az edzés véget ért, ugyancsak ziháltak a tüdők, pedig Purmann ügyelt arra, hogy ne legyen káros, túlerőltető hatása az első edzésnek. Az edzés után Purmann elmondta, hogy az MTK cselgáncsosai a jövőben minden vasárnap tartanak edzést, sőt a diákok hétiközben is edzenek. Elújságolta az edző azt is, hogy a válogatott versenyzők többsége is jelentkezett. A keret foglalkoztatását is rövidesen megszervezik, hiszen nemsokára sor kerül majd a Prága—Budapest mérkőzés visszavágójára is. Elindult az élet az MTK cselgáncsosainak házalóján. Helyes lenne, ha az MTK példáját más cselgáncs-szakosztályok versenyzői is követnék.