Sport, 1956. december (1. évfolyam, 6-27. szám)

1956-12-24 / 23. szám

labdarúgók, melbour8-ak...O len kedvenceikről. Inkább 6 suk miatt aggódnak. Vajon mi lesz a Melbourne­­ben maradtak sorsa? Egy pillanatig sem akarjuk azt állítani, hogy nyomor, vagy va­lamiféle nélkülözés lesz sporto­lóink osztályrésze. Egész biztos kedvező ajánlatokat kapnak és nyilvánvalóan legtöbbjük egzisz­tenciát alapíthat magának. Erre nem egy példát ismerünk a múltból. Jól élnek többi között a labdarúgó Sárosi fivérek­­ is. Legutóbb, amikor labdarúgó­­válogatottunk Svájcban járt, Bernben megjelent köztük a Baselben edzősködő Sárosi Béla. S a beszélgetés során elsősor­ban nem a Sárosi által unalmas­nak tartott báseli életről esett szó, hanem az otthonról. Előke­rültek a régi emlékek, a Ferenc­város nagyszerű csatái, az a KK-mérkőzés, amelyen három­gólos hátránnyal indult a Fradi, Pesten pedig 11 góllal terhelte meg a szarajevói Slavia hálóját, s amelyen egy Sárosi-szabadrú­­gás után vízben áztatta kezét az ellenfél kapusa ... Minden, minden a hazához kapcsolja a kint élő magyar sportolókat. A gyerekkor, az if­júság, a grund, a sok kedves barát, a régi megszokott kör­nyezet, az emlékek .. . S mégis csak más érzés, ha a pályán a huj huj hajrá hangzik, vagy pedig valami idegen nyelven biztatja a közönség a magyar játékost. Itthonról, hazai szem­mel nézve mindezek apróságok­nak tűnnek. De amikor sporto­lóink hosszabb portyát tesznek, már élő valósággá válnak ezek a szavak. Nincs az a szép táj, az a lüktető, érdekes város, amely feledtetni tudná az ott­hont. S a portya végefelé már a látnivalók sem kötik le a ver­senyzőket, hanem mindegyikü­ket csak az a gondolat foglal­koztatja, mikor leszünk már újra otthon, a megszokott, ked­ves környezetben, sőt még azt is örömmel várják, mikor lökdö­sődhetnek újra a 6-oson, mikor veszekszik velük újra a szertá­ros . . . A honvágy. Ez az az érzés, amely szívósabb minden ellen­félnél s amelyet legyőzni soha­sem lehet. Észrevétlenül lopa­kodik be a szívekbe s makacsul befészkeli magát oda. Ez az az érzés, amely sok sportolónkat hazairányít majd. Hisz ők nem azt az országot tagadták meg most, amelyet októberben el­hagytak, hanem egy ismeret­lent, amelyről annyi szörnyűsé­get hallottak. S mire ez a haza újra olyanná válik, amilyennek valaha látták, sőt virágzóbb lesz, mint egykor, nagyon ke­vesen tudnak majd erőt venni ezen a leküzdhetetlen érzésen: a honvágyon o­rszágszerte változatlanul folynak a találgatások: kik jönnek vissza, kik maradnak kint a Nyugat-Euró­­pában portyázó magyar labda­rúgók közül? Irány Melbourne­­ben maradt olimpiás követi Ke­­leti Ágnesek példáját? A véle­mények megoszlanak. Sokan vallják azt a nézetet, hogy a „disszidens" sportolók­ról még beszélni sem érdemes, méltatlanoknak bizonyultak né­pünk megbecsülésére és szerete­­tére. Szerintük mindegyiküket ki kell venni a magyar sportolók táborából. Legtöbben azonban máskép­pen nyilatkoznak. Úgy vélik, az olimpiások, a labdarúgók zöme előbb-utóbb hazatér. Nehéz lenne igazságot tenni ebben a vitában, hisz jogos a felháborodás amiatt, hogy az agyondédelgetett kedvencek egyszeriben cserben hagyják közönségüket, megválnak, hazá­juktól. De indokolt az a meg­állapítás is, hogy egyszerűen megtévedt emberekről van szó. A magyarországi eseményekről a legképtelenebb történetek ke­ringenek Nyugaton. A szenzá­ciókból élő nyugati lapok na­ponta a legijesztőbb, legbor­­zongtatóbb rémhírekkel táplál­ják olvasóikat. Ezekben az új­ságokban Budapest már ismé­telten porráégett, füstölgő rom­halmaz az egész város, naponta röpül levegőbe egy-egy üzem, vagy dunahíd, alig van család, amelynek tagjai közül ne hiá­nyozna valaki. Jellemző, hogy egy élsportolónk, aki hivatalos küldetésben tartózkodik London­ban, a minap azt kérdezte tele­fonon, van-e árusítás az üzletek­ben, jár-e villamos. A nemrég Jugoszláviából visszatért újság­írók pedig kenyérrel megpakol­va jöttek át a határon. Érthető, hogy ilyen légkör­ben sok ember fél hazatérni abba az országba, ahonnan más­­félszázezer ember menekült nyugatra, ahol a hírek szerint éhínség pusztít, ahol járványok és persze állandó harcok tizede­lik a népet. Székely Éva és Gyarmati Dezső — bár telefo­non értesültek az itthoni hely­zetről — mégis az utolsó pilla­natig bizonytalanságban voltak — és amint mondják — csak akkor bizonyosodtak meg a hazatérés indokoltságáról, ami­kor végre megérkeztek Buda­pestre. Kicsit úgy hangzik mindez, mintha meg akarnók magyaráz­ni a kint maradt olimpiások és egyes labdarúgók bizonyítvá­nyát. Nem erről van szó. Nem ezt vártuk tőlük, hiszen az el­múlt hetekben milliók és milliók jártak gondolatban Melbourne­­ben és a gondokkal, bajokkal terhes súlyos órákban is szívből tudtak örülni versenyzőink egy­­egy nagyszerű győzelmének. S az igazi sportbarátok ma sem mondanak könnyen ítéletet hoz­ XOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXXXXJOO (XÖOOOOOOOCOOeXXXX»OOOCOOOOOOOOO oooooooooj így nyertem én az elsőt és mi a hetediket Hárman vagyunk hát a dön­tőben magyarok. Nincs ebben semmi különös, semmi szokat­lan, de azért most mégis más egy kicsit a dolog, mint az előző években. Úgy érzem, ne­hezebb lesz. A csapatot ugyan fölényesen nyertük, de azt nem lehet teljesen biztos alapnak venni. Melbourne a meglepeté­sek olimpiája. A kardban eddig még nem volt meglepetés, hát­ha most üt be. Éppen az egyé­­niben. Ezek járnak a fejemben, ami­kor készülődök az első csörték­re. Bemelegítek. Érzem, hogy gyors vagyok, ruganyos. Ez nem is csoda, hiszen még soha­sem készültem úgy versenyre — az utolsó négy héttől elte­kintve —, mint erre az olim­piára. Évek óta ez lebegett a szemem előtt. Ha otthon egy­­egy versenyen gyengébben ment, ezzel vigasztaltam ma­gam: — Majd az olimpián! Az a legfőbb cél! Tudom, hogy a legnehezebb csörtéim az elején lesznek. Kovács Palin és Gerevich Alin kell „túljutnom”. Tudom, hogy aki ebben a körben két csörtét nyer, az nagy lépést tett előre a bajnokság felé. Csak az a baj, hogy nagyon is ismerjük egymást. Ismerjük nemcsak egymás mozdulatait, cseleit, hanem még a gondola­tait is. Nemcsak a második, ha­nem még az ötödik szándékot is. Félóra múlva mind a két el­lenfelemen túl vagyok. Két győ­zelemmel. Nehéz volt mind a kettő. Most tehát csak én va­gyok veretlen a magyar ver­senyzők között. Ez csak növeli a felelősségemet. Mert mit is mondogattak otthon, amikor el­indultunk. — A két kardbajnokság biz­tos, aztán jön majd a többi. Igen, igen, az egyik már megvan s most a másik kellene. Még nagyobb szükség van rá, mint gondoltuk. Olyan légkör­ben folyik számunkra ez az olimpia s olyan sok kellemetlen meglepetésben volt már részünk, hogy rágondolni is rossz. Most minden találat kétszere­sen fontos. S egyre inkább úgy látszik, hogy Áli és Pali most nem tud segíteni. Idegesek nem megy úgy nekik, ahogy megszoktuk. Pedig nagyon kel­lene az az érzés, hogy „nincs baj, ha egy csörtét elvesztek hiszen magyarok következnek mögöttem”. Narduzzit 5:3-ra verem, Kuz­­nyecovot 5:2-re. A lengyel Zab­locki eddig kedvenc ellenfel­e volt. Valahogy nem fekszi­k neki az én stílusom. Most sincs baj, pedig óvatosabb vagyok, mint máskor. 5:0. Megszerez­tem az ötödik győzelmet. Kinézek a nézőtérre. Ott van­nak egy csoportban a magya­rok. Mosolyognak, integetnek. Úgy tűnik, hogy ők nyugodtab­bak, mint én. Pedig néhány nappal ezelőtt biztosan még közöttük is voltak olyanok, akik már ebben a két „tuti” számban sem bíztak. S ezt nem is lehet csodálni. Azt csak az értheti meg, aki itt volt közöttünk, ver­senyzők között s látta, amint a tábor tagjai a rádió mellől mentek edzésre vagy versenyre s utána a rádió mellé tértek vissza. Igen, legalább olyan fontos volt, hogy hírt kapjunk hazulról, mint az, hogy gyors legyen a kitörés és védhetetlen a fej­vágás. De nem, nem szabad, hogy meglepetés szülessen. Az ottho­niak sok gondjuk-bajuk között biztosan várják az eredményt. Jó eredményt. S éppen mi, kardvívók nem okozhatunk csalódást. Hiszen ez a sportág már annyi dicsőséget szerzett a kis M­agy­ar­országna­k. Pástra hívnak a francia Le­­fevre ellen. Fejből tudom a „táblát”, de még egyszer meg­nézem. Én veretlen vagyok­, Lefevre-nek egy veresége van. Ez tehát eldöntheti a bajnokság sorsát. Mikor felhúzom a sisakot, hallom, hogy Ali és Pali szinte egyszerre mondja: — Rudi, még ez kell! Nagyon összpontosítok. Egy­­egy találat közben szinte én is csodálkozom, hogy most meny­nyire csak az ellenfelet látom. Megy is minden. 4:2-re vezetek. Még egy találat kell. Támadok. Fej csel-oldal, de a francia védi. Kis szünet. Megtorlom a hom­lokomat, körülnézek. A magya­rok már ott topognak a pást mellett. Balthazár Leó beszól: Nyugi és már fent vagy. Még egy találat s teljesül az álmom. Egy sok edzéssel meg­alapozott vágyálom. Ismét szemben állunk egy­mással. Igyekszem kitalálni, hogy Lefevre mire készül. De nem ad sok időt a találgatásra. Megindul , elővágok. Tisztán érzem, hogy ült a pengém vége. Lefevre már nyújtja is a kezét. Aztán rohannak be a fiúk. Elöl Ali és Pali, a két régi fegyver­társ. Ölelnek, csókolnak, olyan boldogok, mintha ők nyerték volna. Igen, valamennyien nyer­tük ezt, magyar kardvívók. Ezt a hetediket. Aztán ott állok fent az emel­vény legmagasabb lépcsőjén. Pawlowski a kezemet szorongat­ja: Szevasz, bajnok! Felcsendül a Himnusz, kúszik fel nemzeti lobogónk a középső árbocra. Egy kicsit elmosódik a kép . . . De" lehet, hogy csak én látom úgy. Kárpáti Rudolf Helsinki gratulál Melbourne-nek. A melbourne-i egyéni karddöntő után Kovács Pál, a helsinki olim­piai győztes kezet fog Kárpáti­val, a melbourne-i bajnokkal. Lapunk legközelebbi száma az ünnepek miatt csak csütörtö­kön jelenik meg. Ez a számunk Budapesten már szerdán dél­után terjesztésre kerül. Amiről az olimpiai úszó eredménylista beszél... Lapozgatunk az úszók olim­piai hivatalos eredményfüzeté­ben. A számok és a nevek sok érdekességet árulnak el. Olya­nokat, amelyekről eddig nem tudtunk. Itt van például a 100 méteres férfi gyorsúszás. Elin­dult Alex Jang is, a franciák egykori büszkesége, az 1947-es Európa-bajnok. Jany a hetedik előfutamban 1:02-s gyenge idő­vel utolsó lett. Vajon érdemes volt? Aligha . . . Jany úszta egyébként a leggyengébb időt a mezőnyben. Feltűnően jól szere­pelt a két olasz válogatott vízi­labdázó, a nálunk is jól ismert Pucci és Pedersoli. Pucci 58.3- mal, Pedersoli 58.5-tel jutott a középdöntőbe. Ott aztán mind­kettő elvérzett. Sok álom fosz­lott szét a 200 méteres női mellúszás selejtezőiben. A dán Hansen csak 2:59.8-at úszott, a belgák két reménysége, Goos­­sens és Novák Éva pedig még ennél is rosszabb időt, 3:00.5-öt, illetve 3:02.7-et úszott és ezzel nem jutott be a döntőbe. Keve­sen, mindössze 14-en, indultak el ebben a számban. A 4x200-as férfi gyorsváltó­ban a magyar csapat — mint ismeretes — gyengén úszott és közel 9 perces (8:57.2) idejével nem jutott a döntőbe. A magyar csapat részidői ezek voltak: Dobay 2:12.8, Csordás 2:16.5, Záborszky 2:14.7, Als 2:13.2. A döntőben nagy ered­mények születtek. A győztes ausztrálok részidői: O’Halloran 2:06.8, Devitt 2:06.4, Rose 2:06, Henricks 2:04.4. így alakult ki a 8:23.6-os eredmény. Az egész mezőnyben egyébként Henricks érte el a legjobb eredményt. Az Egyesült Államok 8:31.5-ös eredménye így jött ki: Hanley 2:08, Breen 2:07.7, Woolsey 2:07, Konno 2:08.8. A Szovjet­unió csapata: Szorokin 2:07 , Sztruzsanov 2:11.5, Nyikolajev 2:09, Nyikityin 2:06.7, összesen 8:34.7. A japán váltóban Tani (2:08.5), a németben Zierold (2:08.4), az angolban J. Ward­­rop (2:08.4), az olaszban Roma­ni (2:09.5) úszta a legjobb időt. A számokból is kiderül, hogy milyen óriási küzdelmet hozott a 400 méteres férfi gyorsúszás döntője. A japán Jamanaka és az amerikai Breen kezdett a leggyorsabban, 1:02.6- tal, a győztes Rose 1:03.1-gyel. Aztán így alakultak a részidők. 200 m: Rose 2:11.6, Jamanaka 2:11.6, Breen 2:12. 300 m: Rose 3:20.5, Jamanaka 3:20.9, Breen 3:22.4. A végeredmény ismeretes: Rose 4:27.3, Jamana­ka 4:30.4, Breen 4:32.5. Nagy mezőny indult el a 100 méteres női gyorsúszásban, el­sősorban azért, mert sokan minden esély nélkül is­­ rajt­hoz álltak. Így például a kenyai Northrop, aki 1:12.8-at úszott, de akadt ennél rosszabb ered­mény is, mint például a Fülöp­­szigeti Lozada-é, aki bátran 1:13.7-tel is elindult az olimpiai mezőnyben. Akkor, amikor 1:03, 1:04, 1:05-ös idők röpködtek a levegőben. Hej, önbizalom . . . Nagy csalódást hozott szá­munkra a 4x100 méteres női gyorsváltó. Az előfutamban a magyar négyes még kielégítő időt (4:28.1) úszott és remény­kedni lehetett, hogy a döntőben ezt még fokozni tudják ver­senyzőink. Az előfutamban ezek voltak a részidők: Temes dr. 1:07.1, Littomericzky 1:07.1, Szőke 1:07, Gyenge 1:06.9. A döntőben csak Szőke és Temes úszott kielégítően, a többiek gyengén. A győztes ausztrál váltó (4:17.1) részidői: Fraser 1:04, Leech 1:05.3, Morgan 1:04.7, Crapp 1:03.1. Ugyancsak a régi világcsúcson belül úszott az Egyesült Államok négyese is: Ruuska 1:06.3, Mann 1:03.9, Simons 1:04.6, Rosazza 1:04.4. A dél-afrikai csapatban J. My­­burgh (1:04.7), a németben Jansen (1:05.7) úszta a legjob­bat. 1500 méteren az előfutam­ban 17:52.9-es olimpiai csúccsal győző Breen a következő érde­kesebb részidőket úszta: 100 m: 1:02.4. 200 m: 2:13.4 400 m: 4:38.6, 800 m: 9:29.9. 1000 m: 11:53.2. A döntőben 17:58.9-cel első Rose részidői ezek voltak 100 m: 1:04.8. 200 m: 2:14 . 400 m: 4:39.6, 800 m: 9:31.a, 1000 m: 11:55.8. Két magyar indult a 400 mé­teres női gyorsúszásban, de meglepetésre Székely Ripszima bizonyult a legjobb európainak 5:14.3-as idejével. Crapp és Fraser egyébként 1:06.9-cel kezdett az első 100 méteren és már ekkor mindkettő teljesen elhúzott a mezőnytől. A győztes Crapp további részidői: 200’­rrr 2:20.8. 300 m: 3:36.7. így ala­kult ki a ragyogó 4:54.6-os végeredmény! Dawn Fraser 1,02 mp-es kiváló e­gedménnnyel győzött a 100 méte­res női gyorsúszásban Külföldi Híradó A Nemzetközi Atlétikai Szövet­ség szokásos naptáregyeztető ér­tekezletét január 12-én és 13-án Londonban tartják meg. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elfogadta William Vorleit építész terveit a Squaw Valley-ben 1930-ban sorra kerülő téli olimpia létesít­ményeire vonatkozóan. A nagy jégstadion 4­0 ezer nézőt fogad majd be, összesen mintegy 1200 sportoló, 250 kísérő és 1200 újság­író elszállásolására rendezkednek be. Egyszerre ötszáz újságíró tu­dósíthat majd telefonon. A Jugoszláv szaksajtó terje­delmes cikkekben foglalkozik a jugoszláv labdarúgó válogatott skóciai és angliai vendégszerep­lésével. A belgrádi Szportban V. Sztojkovics tollából cikk­­e­jelent meg „Egyre lejjebb” cím­mel. A cikkíró megállapítja, hogy a vereségek ellenére a ju­goszláv válogatott ezeken a mér­kőzéseken nyújtotta a legjobb teljesítményt az idén. Sztojko­vics véleménye szerint a jugosz­láv labdarúgás mély lélektani „leütésben” van és nincs re­mény arra, hogy ebből a kábu­latból rövidesen kikerüljön. A vendégszerepléssel kapcsolat­ban megjegyzi, hogy ritka eset fordult elő: a játékosok panasz­kodtak és bírálták a technikai vezetést. A svéd király serlegéért kiírt fedett pálya tenisztorna egy elő­döntőjének eredményét (Francia­­ország— Norvégia 4:4) már kö­zöltük. Az elődöntő előtt három mérkőzést bonyolítottak le a kö­vetkező eredménnyel: Svédor­szág— Németország 3:2 (Köln­ben), Norvégia—Dánia 3:2 (Osló­ban), Belgium—Olaszország 3:2 (Brüsszelben). A mérkőzések ér­dekességei: a svédek Dél-Ameri­­kában tartózkodó játékosaik, Da­­vidsson és Schmidt nélkül is biz­tosan győztek, viszont az ola­szok már megérezték az ugyan­csak portyázó Piatrangeli és Sk­­­ola hiányát. A dán csapatból hiányzott Nielsen és T. Ulrich. Buenos Airesben a River Plata— Banus (3:1) bajnoki labdarúgó­­mérkőzésen botrányos jelenetek játszódtak le. A mérkőzés több­ször félbeszakadt, mert a nézők benyomultak a pályára és vere­kedni kezdtek. Az argentin labda­rúgó-szövetség most olyan döntést hozott, hogy hasonló esetek meg­akadályozása céljából az egyesü­letek kötelesek pályáikon a játék­teret a nézőtértől elválasztó drót­kerítésekbe villanyáramot vezetni. FC Kaiserlautern— Crvena Zvez­­da Belgrád 3:2 (1:0). Kaiserlau­­tern. Labdarúgó-mérkőzés. A lengyel gyorskorcsolyázók a szovjet és az NDK versenyzőivel együtt Szverdlovszkban készül­nek az idényre és a nemzetközi versenyekre. Kira Zvorikina nyerte meg a Dnyepropetrovszkban rendezett szovjet női sakkbajnokságot. Zvo­rikina 13.5 pontot szerzett, meg­előzve Volpert (13) és Boriszen­­kót (11.5). A belgrádi rádió jelentése sze­rint a görög fővárosban megnyílt a balkáni sportkonferencia. Görög­ország, Törökország, Jugoszlávia, Románia és Bulgária sportszerve­zeteinek küldöttei vesznek részt rajta, és megvitatják a balkáni országok közös sportkapcsolatai­nak különböző problémáit. Külföldi lapjelentések szerint az Egyesült Államok részt vesz a jövő évben Moszkvában sorra kerülő jégkorong-világbajnoksá­gon. Kanada viszont lemondott a részvételről. Szverdlovszkban a legjobb szovjet gyorskorcsolyázók részvételével versenyt rendez­tek.. Az idény elejét figyelembe véve az eredmények figyelem­­remé­ltóak. Nők, 500 m: 1. Menysava 49,3­2 — 3. Ri­ova­ és Artamonova 49.4. 1500 m: 1. Artamonova 2:38.4. 2. Frolova 2:40.4. 3. Zotova 2:42.2. 1000 m: 1. Artamonova 1:41.4. 2. Ritova 194.5. 3. Doncsenko 1:44.8. 3000 m: 1. Artamonova 5:39.7. 2. Frotova 5:45.7. 3. Szállna 5:48.4. összetett: 1. Artamonova 209 316, 2. Frotova 215 382, 3. Ritov­a 215 599, 4. Posztnyikova 215 882, 5. Szállna 217 082. Férfiak 500 m: 1—2 .Griisin és Grace 43.2, 3. Tyitov 43.3, 4. Szerge­iev 43.4. 5000 m: 1. Goncsarenko 8:20.4, 2. Satikovsz­kij 8:26.8, 3. Novikov 8:27.5, 4. J­aik­imov 8:27.7, 5. Sza­­kupenko 8:28.2. 1500 m: 1. Vo­ronyán 2:16.7. 2. Novikov 2:48.8, 3. Kajdatov 2:18.9, 4. Merkulov 2:19, 5. Siru­kovszki­i 2:19.7. A verseny állása a három szám után: 1. Novikov 141 116. 2. Sza­kun­enko 141 220 3. Merkulov 141 683. 4. Varonyin 141 913. 5. Mihajlov 142 143. Svédország—Hollandia 12.8. Stockholm. Válogatott ökölvívó­viadal. Göteborgban felavatták Skan­dinávia legnagyobb fedett uszo­­dá­ját. Az új Vai­ ha­n-bad meden­céje 33 1/3x18 2/3 méretű, tel­jesen korszerű ugró toronnyal rendelkezik és az uszoda mintegy 1800 néző befog­adá­sára alkal­mas. SPORT

Next