Sport, 1957. január (2. évfolyam, 1-21. szám)

1957-01-21 / 14. szám

A magas fokú technika és a gyorsaság a fejlődés előfeltétele A melbourne-i kosárlabda-torna tapasztalatai Egy nagy világverseny értékelé­sekor első kérdésként azt szokták felvetni, vajon magasabb színvo­nalú volt-e, mint az előző nagy nemzetközi torna, és miben mutat­kozott fejlődés, illetve visszaesés. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a melbourne-i olimpia kosárlabda­mérkőzéseit, azt kell mondanunk, hogy az általános színvonal alacso­nyabb volt, mint Helsinkiben. Ennek a legfőbb oka az, hogy a legjobb csapatok egy­ része nem jelent meg az olimpián, így hiányzott a világklasszist kép­viselő argentin, csehszlovák, ma­gyar, mexikói és olasz együttes. Helyettük olyan kisebb képességű csapatok mérkőztek, mint Japán, Tajvan, Ausztrália, Szingapúr, Ko­rea és Thaiföld. Az olimpián résztvevő 15 csapat kö­zött klasszisbeli különbségek mutat­koztak. Az Egyesült Államok kosár­labdázói kiemelkedtek a mezőny­ből. Utánuk a nagyjából egyforma játékerőt képviselő Szovjetunió, Uruguay, Franciaország, Bulgária, Brazília, Fülöp-szigetek, Chile és Kanada (második , kilencedik helyezett) következett. A többiek egy klasszissal gyengébbek voltak és egy pillanatra sem voltak veszé­lyesek az előttük állókra. Sokan kérdezik azt, vajon hogyan szerepelt volna az Európa­­bajnokságot nyert magyar váloga­tot. Véleményem szerint csapatunk a második-hatodik helyig bár­melyik helyre esélyes lett volna. Ha azt vizsgáljuk, miben mutat­kozott fejlődés, illetve átmeneti visszaesés, vita nélkül megállapít­hatjuk, hogy valamennyi csapat erőnléte kiváló volt. Mindegyik mérkőzést (kivéve az első francia—szovjet mérkőzést) a hatalmas iram jellemezte, a csapa­tok elejétől végig gyorsan indítot­tak. A játékosok gyorsasága és rugalmassága is hatalmas mér­tékben fejlődött. Természetesen figyelembe kell venni, hogy az ázsiai csapatok fő erénye a gyorsaság. A ruganyos­ság fejlődésére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a kosarak 30 száza­léka a lepattanó labdák beütéséből adódott. Még a legkisebb termetű játékosok is oly magasra felugrot­tak, hogy kezükkel érintették a gyűrű szélét. Az amerikaiaknak is a gyorsaság volt a fő fegyverük és nem a testmagasság, mint ahogyan azt általában gondolják. Még a magas amerikai középjátékosok is legalább olyan gyorsak voltak, mint a magyar válogatott leggyor­sabb játékosa, Greminger. A játékosok — főleg az ame­rikaiak és az ázsiaiak — ki­válóan kezelték a labdát. Mindkét kézzel egyformán jól ve­zették a labdát anélkül, hogy tekin­tetüket egy pillanatra is rászögez­ték volna. A kosárradobásnál a tempódobás volt az uralkodó. Ma­gasra felugorva egy vagy két kéz­zel fej fölül dobták a labdát. Pa­lánkhoz közeli helyzetekben, az úgynevezett , ,ziccer’ '-dobásoknál, ha a védőjátékos mellettük állt, akkor rövid horogdobással dobtak, ha nem volt közelükben védő, ak­kor mindig a lehető legmagasabbra felugorva, kinyúlva dobták be a labdát. Meglepő volt az, hogy az amerikai, a szovjet és a brazil csa­pat kivételével a többi csapat alig vállalkozott erre a dobásmódra és távolról sem dobott jól. Russel ki­vételével az amerikai csapat összes játékosa, még a középjátékosok is kiválóan dobtak távolról, a szovjet csapatból a nálunk is jól ismert Stancus, Petkijavicius, Ozerov, a brazil csapatból pedig Marques voltak a torna legjobb „távol­dobói”. A tornán különösen tanulságos volt az amerikai csapat véde­kezése, összes ellenfelüket, még a gyorsa­ságukról közismert fülöpszigeti csapatot is egész pályán letámad­ták. Úgyszólván lehetetlen volt ellenük tartani a labdát. Állandóan váltottak és tökéletesen zártak. Védekezésükre mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a harmadik helye­zett uruguayi csapat az első félidő­ben mindössze egy kosarat tudott dobni mezőnyből, ezt is a félidő utolsó tizedik másodpercében. A többi csapat mind kissé behúzódó laza emberfogással védekezett, kivéve az első szovjet—francia mérkőzést, ahol a francia csapat zónázott. A szovjet csapat úgy látszik nem készült fel zóna ellen és így adódott a torna első nagy meglepetése: a biztos francia győ­zelem. Támadó taktika szempontjá­ból nem láttunk különösebb újat. Az amerikai csapatot ellenfeleik nem kényszerítették változatos tak­tikai fegyverek alkalmazására, mert gyorsaságukkal és pontos tá­voli dobásaikkal így is klasszisfö­lényben voltak. A további csapatok általában mind mozgó elzárásokat alkalmaztak éspedig úgy, hogy az üres játékosok végezték az elzárá­sokat, majd az elzárásból a palánk felé futó játékosnak bejátszották a labdát. Ez vagy kosárra dobott, vagy pedig az őt követő társának játszotta vissza a labdát. A lepat­tanó labdáért a támadó játékosok sokszor üresen, sokszor elzárásból befutottak és a futás lendületéből felugorva igyekeztek beütni a lab­dát. Általában igen keveset játszot­tak a beálló középjátékosra, kivéve egy-két kimagasló középjátékost — Russel, Krumins. A középjáté­kosok fő feladata elsősorban a le­pattanó labda beütése, illetve meg­szerzése volt. Az amerikai csapat a szakér­tők véleménye szerint mint együttes is a legjobb, amelyet valaha is olimpiára vagy vi­lágbajnokságra küldtek. A három európai csapat (szovjet, francia, bulgár) általában jól meg­állta helyét, amit nagyszerű helye­zésük (II., IV., V.) is mutat. A dél­amerikai csapatok sem voltak azon­ban sokkal gyengébbek. Az euró­paiak azzal bizonyultak jobbnak, hogy a mérkőzés döntő szakaszai­ban fegyelmezettebbek voltak. Az ázsiai csapatok közismert erényeiket csillogtatták. Gyorsaság, ruganyosság, kitűnő labdakezelés, ördöngős cselek jellemezték játé­kukat. Meglepő volt azonban az, hogy nem tudtak távolról dobni. A melbourne-i olimpia kosárlab­da-tornája végeredményben meg­mutatta azt, hogy a fejlődés alapja, iránya a ma­magas fokú technikai megala­pozottság és a gyorsaság. Ennek eredményessége mind a támadásban, mind a védelemben döntően megnyilvánul. A magyar kosárlabdának is feltétlen ebben az irányban kell haladnia, ha azt akar­juk, hogy megőrizzük a jelenlegi színvonalunkat és lépést tartsunk az általános fejlődéssel. Hepp Ferenc dr. (Bp. Dózsa) 1:29,7, 5. Szabó (MTK) 1:31. Női lesiklás. Felnőttek: 1. Dávid Piroska (Bp. Honvéd) 1:19.9, 2. Doleschné (Bp. Honvéd) 1:24.6, 3. Kovácsiné (Bp. Dózsa) 1:28, 4. De­­seő (31. sz. Építők) 1:35, 5. Gall­nerné (Bp. Dózsa) 1:51. Csapatban: 1. 31. sz. Építők 5:31,7. Ifjúsá­giak: 1. Medvei (31. sz. Építők) 1:45, 2. Szász K. (Bp. Dózsa) 2:42, 3. Völgyesi (Bp. Dózsa) 2:47.2, 4. Makkai (Bp. Dózsa) 2:51, 5. Kis­györgy M. (Bp. Honvéd) 3:00. Mintegy 160-an indultak a vasárnapi síversenyeken Vasárnap két síversenyt rendez­tek a Szabadság-hegyen: az MTK futóversenyt, a 31. sz. Építők pedig lesiklóversenyt. A futóverseny a Normafa környéki hosszú, nyújtott lejtők és emelkedőkből álló pályán bonyolódott le. A felnőtt férfiak egy hatkilométeres körpályán két kört futottak, ugyanezen a nők és férfi ifjúságiak egy-egy kört. A férfi felnőttek között Kerese és Petre párharcából Kerese került ki győztesen. A felnőtt nők között ezúttal is Doschekné bizonyult a legjobbnak. Férfi futószámok. Felnőttek (35 ind.): 1. Kerese (Bp. Honvéd) 49:11, 2. Petre (Bp. Dózsa) 49:21, 3. Fa­ludi (Bp. Dózsa) 50:35, 4. Rab (Va­sas) 50:47, 5. Szabó Z. (TF) 51:19. Csapatban: 1. Vasas SC (Rab, Né­meth, Hollós, Bánsági) 3:29:32, 2. Bp. Dózsa 3:30:57, 3. Bp. Honvéd 3:39:44. Ifjúságiak (26 ind.): 1. Kelecsényi (Bp. Dózsa) 24:39, 2. Körmendi (MTK) 25:00, 3. Pajor (MTK) 25:02, 4. Dina (Vasas) 25:11, 5. Magyar (Bp. Dózsa) 26:23. Csa­patban: 1. MTK (Körmendi, Pajor, Süle) 1:17:20, 2. Bp. Dózsa 1:17:41, 3. Vasas SC 1:24:24. Női futószámok. Felnőttek (15 ind.): 1. Doschekné (Vasas) 30:42, 2. Hemrikné (Bp. Honvéd) 32:06, 3. Gál R. (TF) 33:17, 4. Kállai I. (Va­sas) 33:31, 5. Nyerges (Bp. Dózsa) 34:40. Csapatban: 1. Vasas (Do­schekné, Kállai, Sárközi) 1:38:59. Ifjúságiak (14 ind.): 1. Völgyesi (Bp. Dózsa) 13:45, 2. Sosovicska (Bp. Honvéd) 14:51, 3. Körmendi (MTK) 14:55, 4. Gedő (Bp. Honvéd) 16:04, 5. Keszthelyi (Bp. Honvéd) 17:00. Csapatban: 1. Bp. Honvéd (Sosovicska, Gedő, Keszthelyi) 41:55, 2. Vasas 56:26, 3. MTK 1:07:03. A lesikló­versenyre a Harang­völgyben került sor, a felnőttek ré­szére 700 m hosszú és 250 m szint­különbségű pályán. Az ifjúsági fér­fiak is ezen a pályán versenyeztek. A várakozásnak megfelelő eredmé­nyek születtek. A kielégítő formát mutató Novák és Dávid Piroska biztosan győzött a felnőtt verse­nyen. Férfi lesiklás. Felnőttek: 1. No­vak (Bp. Dózsa) 58.4, 2. König (Bp. Dózsa) 59.6, 3. Ziegler (Bp. Dózsa) 1:00.8, 4. Horn (Bp. Honvéd) 1:00.9, 5. Gebhardt (Bp. Előre) és Nyulászi (Bp. Dózsa) 1:02. Csapat­ban: 1. Bp. Dózsa 5:08.5. Ifjúsá­giak: 1. Helmie (MTK) 1:27, 2. Flórián (Bp. Dózsa) 1:29, 3. Olvecz­­ky (Bp. Dózsa) 1:29,5, 4. Görgényi Nem minden jó, ami új Az utóbbi két esztendőben ke­vés lényegbevágó panaszt lehe­tett emelni az evezős társadalmi szövetség működése ellen. Ki­sebb hibáktól eltekintve zökke­nésmentesen intézte az ügyeket. Az evezőssport tagadhatatlanul kimozdult a hullámvölgyből. Ez a lendület azonban derékba tört. Novemberben egy héttagú intéző bizottság váltotta fel a szövetséget, s ez eddig képtelen volt elődjének nyomdokán halad­ni. Az intéző bizottság még nem állította össze a válogatott kere­tet, még nem készítette el a hazai és a nemzetközi versenynaptárt, „nem volt ideje” egy hozzávető­leges költségvetés-tervezet össze­állítására, a vidéki evezőssport helyzetéről semmit sem tud, mint ahogyan arról sem, hogy tulaj­donképpen milyen szakosztályok léteznek és hogy milyen ingó és ingatlanokkal számolhat a jövő­ben az evezőssport. Egyedül a szövetség alapszabálytervezetét készítették el. Ebben azonban nincs sok köszönet, hiszen a már sokszorosított tervezet hemzseg a szerkesztési hibáktól. Mi az oka az intéző bizottság gyenge munkájának? Elsősorban az, hogy a szövetség kipróbált, lelkes, fáradhatatlan híveit félre­állították, a bizottságba pedig fő­ként szubjektív megítélés alapján jelölték a vezetőket. A választás óta immár három hónap telt el és azóta bebizonyo­sodott: a bizottság összetételénél fogva nem alkalmas a fontos fel­adatok megoldására. Tagadhatat­lan, hogy valamennyi bizottsági tag külön, külön értékes híve az evezőssportnak. Képességeiket azonban eddig csak szakosztályo­kon belül csillogtatták, jelentős részük az evezőssport közös ügyeiért alig tett valamit. Termé­szetesen az ilyen bizottsági tagok nem rendelkeznek kellő gyakor­lattal sem. Sürgősen felül kell vizsgálni a bizottság összetételét és új, az ügyek vitelére alkalmasabb bizott­ságot kell választani. Nem szabad tűrni, hogy a lelkiismeretes mun­kán kívül más ajánlólevél is érvé­nyesülhessen a bizottság tagjai­nak megválasztásakor. Nem új embereket, hanem a leghozzá­értőbb embereket kell az evezős­sport élére jelölni, akik önzetle­nül, áldozatkészen hajlandók és tudnak is dolgozni e szép sportág fejlődéséért. Sz. A. Február 3-ára halasztották az UTE vezetőség­választó közgyűlését Ebben a hónapban vasárnap dél­előtt már másodszor gyűltek össze az újpesti sportrajongók, hogy meg­tárgyalják kedvenc sportkörüknek, az 1885-ben alakult UTE-nak az új­jászervezését. Bevezetőben Kármán József, az ideiglenes intéző bizott­ság tagja számolt be azokról a tár­gyalásokról, , amelyek az intéző bi­zottság és a Dózsa vezetői között megszakadtak. Ezúttal sokkal többen vettek részt a tárgyalásokon és sokkal többen tettek javaslatot, mint legutóbb. A nagy többség hangoztatta, hogy az újjáalakuló UTE labdarúgó-csapatá­nak az NB I-bem van a helye, hiszen 1950-ben a Dózsába való beolvadás idején ott szerepelt a lila-fehér együttes. Az egybegyűltek végül azt a határozati javaslatot fogadták el, hogy a kibővített intéző bizottság még folytasson tárgyalásokat a sportba Újságokkal, valamint a Bel­ügyminisztériummal, hogy a Dózsa beolvadása során megszülető egye­sületnek Újpesti Torna Egylet legyen a neve. Ha ezek a tárgyalások sem vezetnének eredményre, akkor az újpestiek a Dózsától függetlenül is megalakí­ják sportegyesületüket. A szervező munka elvégzésére bizott­ságot választottak. A végleges vezetőség megválasz­tására csak február 3-án kerül sor. Laczik nyerte a Bp. Meteor kéttávú gyorskorcsolyázó-versenyét Vasárnap reggel a Bp. Meteor rendezésében a városligeti Műjég­pályán került sor az idény második gyorskorcsolyázó-versenyére. A jég­viszonyok kitűnőek voltak, de a hideg (mínusz 8 fokot mutatott a hőmérő) ártott a versenynek. A két­távú összetett versenyt Laczik nyer­te jobb 500 m-es idejével. II. osztály. 500 m: 1. Laczik 49.9, 2. Sárosi 50.6, 3. Karácsony 51, 4. Mészáros 51.4, 5. Behringer 51.7, 6. Farkas 52. 1500 m: 1. Sá­rosi 2:42, 2. Mészáros 2:42.3, 3. Laczik 2:42.6, 4. Karácsony 2:42.8, 5. Behringer 2:47.8, 6. Farkas 2:50.4. összetett: 1. Laczik (Bp. Meteor) 104.100, 2. Sárosi (Bp. Meteor) 104.600, 3. Karácsony (Bp. Meteor) 105.267, 4. Mészáros (Bp. Petőfi) 105.500, 5. Behringer (Bp. Petőfi) 107.633, 6. Farkas (Bp. Petőfi) 108.800. 500 m, női: 1. Gergelyné (Bp. Petőfi) 59.1, 2. Takács (MTK) 1:07, 3. Bratiscsuk (Bp. Meteor) 1:32.3. 3000 m­, ifjúsági: 1. Faragó (Bp. Petőfi) 5:55.7, 2. Zamecsnik (Bp. Meteor) 6:03.5, 3. Flesch (FTC) 6:14.6, 4. Kaszó (Bp. Meteor) 6:18.9, 5. Andrássy (Bp. Petőfi) 6:21.9. 500 m, serdülő: 1. Holló (Bp. Meteor) 55.2, 2. Markó (Bp. Meteor) 58.6, 3. Maróthy (Bp. Pe­tőfi) 1:01.6. Tehetségkutató-ver­­seny (400 m): 1. Németh 53.2, 2. Dobosy 56.2, 3. Fahidi 60. Követendő módszer Néhány nappal ezelőtt öt­tusázóink megbeszélésre gyűltek össze a volt OTSB-ben. Az öt­tusa-szövetség nyilvános be­számolót szervezett a mel­­bourne-i olimpián járt verseny­zők és öttusa-vezetők részvételé­vel. A beszámoló iránt igen nagy volt az érdeklődés. Közel százan — többségükben fiatal versenyzők — voltak kiváncsiak a sportág legjobb magyar kép­viselőinek olimpiai beszámoló­jára, szakvéleményére. Benedek Ferenc, a szövetség intéző bizottságának tagja beszédében részletesen elemezte öttusázóink melbourne-i szereplését, a magyar csapat felkészülését és a sportág feladatait. Majd a hoz­zászólások következtek. Bene­dek Gábor, Bódy János mellett az itthonmaradt öttusázók is beszéltek az olimpiai felkészítés és válogatás módszereiről, hibái­ról és megtették javaslataikat is. A résztvevő fiatal öttusázók hangján érződött a sportág sze­­retete, féltése és az a kívánság, hogy a magyar öttusasport is­mét visszaszerezze világelsősé­gét. A sok értékes felszólalás nagy segítséget ad a szövetség­nek a munka megjavítására. Nem néhány ember pillanat­nyi ötlete alapján alapozzák meg a sportág fejlődését öt­tusázóink, hanem együttes, meg­fontolt előkészítés útján. S. L. Újvári (FTC) nyerte a szegedi asztalitenisz-versenyt A Szegedi Kendergyár SE szom­baton és vasárnap országos asztalin­­tenisz-versenyt rendezett, amelyen budapesti, debreceni, hódmezővá­sárhelyi, kecskeméti, kiskunfélegy­házi, tolnai, valamint helybeli játé­kosok vettek részt, összesen mint­egy hatvanat. Az egyesekben né­­gyes körmérkőzés során döntötték el a helyezéseket. A férfi I. o. egyes­ben a­z első három keresztbe verte egymást, s végül csak a játszma­­arány döntött. A nők mezőnyében a szegediek döntötték el a sorren­det, itt ugyanis a helybelieken kí­vül csak egy hódmezővásárhelyi lány indult, s az sem jutott be a döntőbe. Férfi egyes. I. o.: 1. Újvári (FTC) 4 pont, 8:5 játszmaarány, 2. Far­­kas J. (Bp. Spartacus) 4 p.. 6:4, 3. Piedl (FTC) 4 p. 6:7, 4. Nagy L. (Sz. Kender). II. o.: 1. Zsengellér (SZEAC), 2. Lukács (SZEAC), 3. Fe­hér (Sz. Kender), 4. Gazdik (SZEAC). Férfi páros: 1. Farkas, Piedl, 2. Hu­­gyecz, Lukács (SZEAC), 3. Madarász (Debreceni Gördülőcsapágy), Újvári (FTC), 4. Nagy L., Nagy Z. (Sz. Ken­der). Női egyes: 1. Kamocsai (Sz. Ken­der), 2. Csikós (Sz. Vasas). Női pá­ros: 1. Kamocsai, Nagy L.-né (Sz. Kender), 2. Csikós, Szeliczki (Sz. Kender). SIKERÜIT! Az olimpián érte el legjobb formáját vízilabda-válogatottunk Nagy érdeklődés előzte meg Rajki Béla, vízilabda szövetségi kapitány beszámolóját vasárnap délelőtt. Számos szakember, edző jelent meg az értekezleten, az olimpiai bajnokcsapatot Gyarmati Dezső és Markovits Kálmán kép­viselte. Megemlítette beszámolója elején Rajki Béla, hogy a múlt évben a különböző nemzetközi mérkőzéseken, tornákon, fokozato­san kovácsolódott össze a csapat. Az angliai mérkőzések alkal­masak voltak arra, hogy a csapat hozzáedződjék a ke­mény játékmodorhoz. A játékoskerettel kapcsolatban megállapította, hogy az jó volt, ab­ból senki olyan nem maradt ki, akinek ott lett volna a helye. Az utólag bekerült két játékosról le­szögezte: Szívós nagy hasznára volt a csapatnak, mert egyrészt mint idős, higgadt ember jó hatással volt a többire, másrészt pedig, mint játékos is kitűnően megállta a he­lyét. Demján jelenléte viszont fe­leslegesnek bizonyult. Formája sem volt kielégítő, s egészen mással volt elfoglalva, mint a játékkal. Részle­tesebben beszélt ezután Rajki Béla az egyes játékosok teljesítményéről, erényeiről, majd a felkészítésről szólott. Hangsúlyozta, hogy az első pillanattól kezdve három szem­pontot tartott szem előtt: 1. az ál­talános erőnlét kialakítását, 2. a különleges erőnlét kialakítását, 3. a késleltetett formábahozást a csa­patjáték kialakítása terén is. A vezérelv az volt, csak egy csúcs­forma az év folyamán, mégpedig az olimpián. — Tisztában voltam azzal, hogy Melbourne-ben annak lesz több esélye, aki valami újat hoz a játékhelyzet-megoldások terén; igyekeztem a csapatot olyan fel­fogásra rávezetni, amely a rendel­kezésre álló játékos-állománnyal tökéletesen megoldható. A cél a kockázat nélküli, biztonsági játék kialakítása volt. Persze ez nem jelentette a támadójáték háttérbe szorítását, mert ez is sokat fejlő­dött a csúcsforma kialakítása során. Általános volt a vélemény, hogy a magyar vízilabda-válogatott az egyetlen olyan együttes volt az olimpián, amely új színt, új elgondolásokat hozott a játékba. Az a körülmény azonban, hogy csapatunk ismét megszerezte a világelsőséget, nagy feladatot ró szakembereinkre. Az új utak kere­sése nemcsak a válogatott csapat, hanem a nagy tömegeket meg­mozgató, a felkészítő egyesületi edzők feladata. Különösen a támadó játékot kell fejlesztenünk. Taglalta ezután a beszámoló az egyes játékvezetők működését. A tengerentúli bírák a vízilabdázást inkább küzdősportnak fogták fel, mint játéknak. Ez viszont gátolja a vízilabda fejlődését. A döntőkön három semleges európai bírás­kodott, akik közül a spanyolt Batalle, a belga Bauwens és a svéd Zuckermann bizonyult a leg­jobbnak. A beszámoló felett színvonalas szakvita alakult ki. Erre legköze­lebb visszatérünk. SPORT

Next