Népsport, 1957. június (13. évfolyam, 42-62. szám)

1957-06-30 / 62. szám

Szlonkai Erzsébet 156 cm-rel nyerte a magasugrást az országos középiskolai atlétikai bajnokságon Pénteken délután megkezdődött a BEAC-pályán az országos középiskolai atlétikai bajnokság. Hatalmas mezőny gyűlt össze az országi különböző ré­szeiből. Az első napon a fiúiskolák kö­zül legeredményesebben a budapesti Petőfi Gimnázium szerepelt két váltó­én egy csapatgyőzelemmel. A gerely­hajító csapatbajnokságot jó átlaggal a tapolcaiak nyerték, a súlylökő-bajnok­­ság a fővárosi I. László G. zsákmánya lett. Magasugrásban több mint ötórás (!) küzdelem után eldőlt az egyéni bajnok­ság sorsa is. A Budapest-bajn­ok No­­szály a 175-ön ugyan csak utolsóra ju­tott túl, de a 180-at és 183-at elsőre, ■magasan vitte és utána második kísér­leténél valóban csak hajszállal verte a 188-ra tett lécet. A fárasztó, hosszú verseny károsan hatott az eredmé­nyekre. A pénteki három lánybajnok­ságban fővárosi középiskola győzött. A Bagi Gimnázium fiatal diáklányai kö­zépiskolai csúccsal nyerték meg a tá­volugró csapatversenyt. Fiúk, 4x100 m (17 induló): 1. Petőfi G. 45.2, 2. Szombathelyi Nagy G. 45.3, 3. II. Rákóczi Kát. Középisk. 45.5, 4. I. László G. 45.7, 5. Kölcsey G. 46.4. A Győri Kazinczy G. csapata (45.9) túl­­váltot­t. 4x400 m (14, 3 időfutam): 1. Petőfi G. 3:31.4, 2. Kossuth G. 3:31.5, 3. T. István G. 3:33.2, 4. Kölcsey G. 3:34.2, 5. Mohácsi G. 3:38.4, 6. Pécsi Nagy G. 3:39.6. A Petőfi utolsó futója, Nagy S. izgalmas küzdelemben nagy hátrányt hozott be. Súly csapat (19): 1. 1. László G. 10.51.8, 2. Egri Dob. G. 10.46, 3. Soproni Erdészeti T 10.45, 4. Szegedi Radnóti G. 10.34, 5. Tapolcai G. 10.10, 6. Kaposvári Táncsics G 10.09. Gerely cs. (13): 1. Tapolcai G. 45.63.8, 2. Békéscsabai G. 43.38, 3. Petőfi G. 42.58, 4. Sz. Radnóti G. 42.09, 5. Köny­ves G. 38.05, 6. Kölcsey G. 37.72. Ma­gas cs. (23): 1. Petőfi G. 169, 2. Köl­csey G. 166, 3. Szekszárdi G. 164, 4. Békéscsabai G. 163, 5. II. Rákóczi Kát. Középisk. 162.6, 6. Sz. Radnóti G. 162. Magas egyéni: 1. Nepzély (II. Rákóczi) 183, 2. Csajka (B.csabai G.) 180, 3. Holló (Budai Nagy G.), 4. Horváth A. (Pető­fi G.), 5. Egyed (Gyulai G.), 6. Gál (Kölcsey G.) és Bertalan (Siófoki G.) mind 175, összesen 19-en ugrottak 170-et és jobbat, további 33-­an 165-öt. Lányok. 4x100 m (11): 1. Berzsenyi G. 52, 2. Békéscsabai G.­­52.7, 3. Há­­mán G. 54, 4. Mosonmagyaróvári G. 55.1. Kár, hogy nem volt teljes a me­zőny. A jogosult Szilágyi, Bagi és Oros­házi G. a döntőtől visszalépett. A Kani­zsai Gimnázium az előfutamban túlvál­tott. Távol cs. (9): 1. Bagi G. 476.8, kö­zépiskolai csúcs, 2. Hámán G. 471.4, 3. B.-csabai Közg. T. 462, 4. Debreceni Csokonai G. 459, 5. Kiskunfélegyh. G. 456.8, 6. Orosházi G. 454,4. Diszkosz cs. (10): 1. Kanizsai G. 28.12.2, 2. Orosházi G. 27.68, 3. Kiskunfélegyh. G. 24.70, 4. Fáy G. 23.64, 5. Szarvasi Tanítónőképző 23.38, 6. Bagi G. 23.11. Szombaton délután kánikulai hőség­­ben folytatták a Mező utcában az or­szágos középiskolai atlétikai bajnokság küzdelmeit. Ezen a napon is csak egy egyéni döntőt bonyolítottak le, a lányok magasugrását. Ez alkalommal két vidéki csapatgyőzelem született, a többi szám­ban a fővárosi diákok győzedelmes­kedtek. A lányok magasugrását Szlon­­kai Erzsébet kitűnő eredménnyel nyer­te, de jó a többi helyezett eredménye és az átlagok is. 20-an ugrottak 140-et és 11-en 145-öt. Lányok: Súly cs. (10): 1. Kanizsai G. 9.39.8, 2. Orosházi G. 9.14, 3. Battonyai G. 8.67, 4. Kiskunfélegyházi G. 8.47, 5. Bagi G. 8.46, 6. Szarvasi Tkp. 8.45. Gerely cs. (9): 1. Szilágyi G. 30.79.8, 2. Orosházi G. 26.84, 3. Kanizsai G. 24.71, 4. Tiszaföldvári G. 23.96, 5. Bagi G. 23.06, 6. Békéscsabai Közg. T. 22.98. 3x800 m (11): 1. Berzsenyi G. 7.52.7, 2. Szekszárdi G. 7:54.8, 3. Székesfehérvári Teleki G. 7:56.6, 4. Békéscsabai Közg. T. 7:57.4, 5. Kiskunfélegyházi G. 8:02.2, 6. Battonyai G. 8:04.6. Magas cs. (15): 1. Szombathelyi Kanizsai G. 137, 2. Szi­lágyi G. 135, 3. Pécsi Leöwey G. 133, 4. Orosházi G. Debreceni Kossuth G. és Győri Kazinczy G. 133—133. Magas egyéni: 1. Szlonkai (Váci G.) 156, 2. Keresztes (Fényes T.) 153, 3. Szabó R. (III. ker. 6.) és Bata L. (Kossuth G.) 150—150, 5. Farkas E. (Szombath, Kani­zsai G.) 150, 6. O. E. (Berzsenyi G.) 145. Szlonkai a 145-öt másodikra, a 150-et és 153-at elsőre ugrotta. A baj­nokságot és egyéni csúcsát jelentő 156-on harmadikra jutott át. Keresztes 150-ig mindenti elsőre ugrott. Fiúk: Távol cs. (17): 1. Kölcsey G. 612,8, 2. Békési G. 612, 3. Bajai G. 609, 4. II. Rákóczi Kát. Középisk. 603, 5. Pe­tőfi G. 599, 6. Pécsi Nagy G. 593. 4x1000 m (13): 1. Landler Gépi K. T. 10:54.9, 2. Mohácsi G. 10:58.6, 3. Pécsi Nagy G. 10:59.4, 4. Kölcsey G. 11:07.3, 5. Petőfi G. 11:11, 6. Kossuth G. 11:21,6. Diszkosz cs. (17): 1. Sop­roni Erdészeti G. 30:44.8, 2. I. László G. 30.06, 3. Tapolcai G. 29.51, 4. Deb­receni Fazekas G. 29.33, 5. Szegedi Rad­nóti G. 29.25, 6. II. Rákóczi Kát. Kö­zépisk. 28.74. Az összetett csapatversenyre a KISZ által kiírt vándordíjat — a még nem hivatalos pontszámítás alapján — a fiúknál a Petőfi G. a lányoknál az Orosházi G. nyerte meg. Tömegverseny volt az újpesti atlétikai verseny — rengeteg vidéki indulóval Az Újp­es­ti Dózsa é­s a MÁVAG össze­vont országos atlétikai versenyének gyalogló­számait péntekem délután bo­nyolították le a Megyeri úti stadionban. A felnőttek 15 km-es versenyében , kereteiben egyórás versenyt is tartot­tak — népes, 16 főnyi mezőny indult. 5 km gyaloglás, ifjúsági: 1. Lopersziky (Csepel) 25:39.4, 2. B­arkas (Csepel) 26:57, 3. Lantos (Bp. V. Meteor) 29:03.6. 15 km gyaloglás: 1. Dinesz (Csepel) 1:15:40, 2. Ordasi (Bp. Honvéd)­­1:16:10, 3. Bordács (Bp. V. Meteor) 1:18:43, 4. Ferenczi (DVSK) 1:19:20, 5. Sorger (BVSC) 1:20:10, 6. Stefanik (PSE) 1:20:54. A végig vezető Dineszt Ordasi 11 km-nél beérte, a csepeli versenyző két körrel később azonban ismét elhú­zott. Egy óra: 1. Din­esz 11 876, 2. Ordasi 11 875, 3. Ferenczi 11 435, 4. Bordács 11 3­20, 5. Sorger 11 305, 6. Ste­fanik 11 062 m. A verseny második, szombati napja igazi tömegverseny lett. Az összesen 42, felnőtt, ifjúsági és serdülő szám­ban hatalmas mezőnyöket láthattunk, az indulóknak legalább a fele vidéki volt. Nem volt irigylésre méltó dolga a rendezőségnek. Csak 100 méteren mint­egy másfél órát vettek igénybe a kü­lönböző futamok. A rendezőség kisebb késéseiktől eltekintve, dicséretes módon oldotta meg feladatát. Az élvonalbeliek közül kevesen indulta­k a felnőtt szá­mokban, de a gyors pályán az atlétiká­nak igen kedvező nyári melegben így is született több jó eredmény. 80 m gát, női ifjúsági: 1. Takács (Szolnoki MÁV) 12.9, 2. Gégény (MTK) 13. 80 m gát, női I. o.: 1. Várkomyi (MTK) 12.1, 2. Varga II (MTK) 12.5, 3. Bajó (Előre) 12.5, 4. Szüle (TFSE) 12.6, Magas I. o.: 1. Medovárszky (Gyulai Pedagógus) 186, 2. Szabó (ETO) 180. Súly I. o.: 1. Héra (U. Dózsa) 14.17. H. o.: 1. Bárány (ETO) 12.98. 100 m, női I. o.: 1. Orbán (U. Dózsa) 12.3, 2. Geb­hardt (REAC) 12.4, 3. Muckovits (U. Dózsa) 12.5, 4. Boros (FTC) 12.6, 5. Dénes (U. Dózsa) 12.6, 6. Tóth K. (TFSE) 12.7. A pálya közismerten gyors, de az idők még így is meglepően jók. II. o.: 1. Kincses (UTTE) 13.1. Diszkosz 1. o.: 1. Héra (U. Dózsa) 45.28, 2. Szabó (Sz. Haladás) 44.72, 3. Bíró (Sz. MÁV) 44.33. Diszkosz, női I. o.: 1. Benkovits (ETO) 42.50. 2000 m I. o.: 1. Heckert (MAFC) 5:28.8, 2. Fehér (NYVSC) 5:32. II. o.: 1. Nagy P. (MÁVAG) 5:36.2, 2. Kovács I. (Bp. Honvéd) 5:36.6, 3. Dunai (O. Dó­zsa) 5:40, 4. Kiss A. (Gyöngyösi BVSE) 5:42.2, 5. Szegedi (ETO) 5:42.8. Nagyon erősen kezdett a mezőny (400 m 61 mp), Heckert feltétlenül tud jobbat. Fe­hér jól tartotta magát. 2000 m ifj. II. o.: 1. Babits (Csepel) 5:40.2, 2. Andok (Vasas) 5:45.2. 100 m I. o.: 1. Mátyus (MTK) 11.2, 2. Gyuricza (BVSC) 11.2. 100 m II. o.: 1. Homonnai (O. Dózsa) 11.1, 2. Légrádi (Bp. Honvéd) 11.3, 3. Mészáros (Kaposvári Hunyadi) 11.3. 100 m, női ifj. II. o.: 1. Kovács I. (Cse­pel) 13.1. Hármas II. o.: 1. Czapatai (TFSE) 14.22, 2. Kovács L. (BEAC) 13.80, 3. Weszelovszky dr. (ETO) 13.63. 400 m I. o. (8 időfutam): 1. Kaleta (MTK) 50.8, 2. Tóth Z. (TSC) 51.1, 3 Fogamassi (Pécs-Baranya) 51.5, 4. Lévai (U. Dó­zsa) 51.7. 400 m ifj. II. o.: 1. Gál (K. Hunyadi) 53.7. 400 m, női I. o.: 1. Molnár (Előre) 59.6, 2. Tompayné (Bp. V. Meteor) 60.5, 3. Malima (FTC) 60.6. I­. o.: 1. Kincses (UTTE) 61. Molnár jó formában van. 500 m, női ifj. váloga­tó: 1. Czeiler (Tipográfia) 1:19.5, 2. Alföldi (Csepel) 1:23.2, 3. Korompay (Telefongyár) 1:26.5. Czeiler okosan, jó erőbeosztáss­al futott. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR (A teljes műsort pénteken közöltük, most csak a kiemelkedő eseményeket ismételjük meg.) ATLÉTIKA. Az országos középiskolai bajnokság harmadik napja (egyéni dön­tők), Mező Utca, 9. A Diósgyőri VTK országos versenye, Diósgyőr, 18. BIRKÓZÁS. Országos szabadfogású bajnokság, Nemzeti Sportcsarnok, 10. KERÉKPÁR. A magyar—lengyel válo­gatott pályaverseny II. napja. Millenáris, 19.45. LABDARÚGÁS. Középeurópai Kupa. Vasas—Vienna, Népstadion, 18. Nedel­­kovszki. Pl.: Sztanisics, Sibalics (Jugo­szlávia). Vasas: Kovalik — Kárpáti, Kontha, Sáros­ — Szilágyi II, Berendi — Raduly, Bárfi, Szilágyi I, Bundzsák, Lelenka. Vienna: Engelmeier — Um­geber. Rock­, Nicikerl — Koller, Obst — Grohl, Walzhoffer, Buzek, Me­­nasse (Jericha), Pichler. Elemérközép. Ifjúsági bajnokság, Chincán—BVSC, Nép­stadion, 16.15. MOTORSPORT. A Bp. Honvéd nem­zetközi gyorsasági motorkerékpáros­­versenye, Városliget, 9.30. SÚLYEMELÉS. Országos egyéni baj­nokság, Tüzér utca, 17. ÚSZÁS. Budapest felnőtt úszó- és műugró-bajnokságának második napja. Sportuszoda, 17. A versenybíróság­ el­nöke Szecsei György. VÍZILABDA. NB I. Bp. Spartacus- MTK, Sportuszoda, 19.45. Bp. Vörös Meteor — Újpesti Dózsa, Sportuszoda, 20.30. Szolnoki Dózsa —Bp. Honvéd, Szolnok, 11.30. VÍVÁS. Magyarország 1957. évi egyé­ni kardbajnoksága, Pasaréti út, 9, döntő: 17. Á­­llatüilapiLID'^iHl II l­%jP| é­jj[­ Kuc nemzetközi A közelmúltban elhunyt amerikai Paul Helms által alapított, Los Angelesben székelő Helms sportalapítvány minden évben ezüst emlékverettel tünteti ki az egyes világrészek legjobb sportolóit. Az alapítvány döntőbírósága — mint már közöltük — az 1956-os évre a következő sportolóknak ítélte a kitüntetést: Kuc (Európa), O'Brien (Észak-Amerika), Agos­­tini (Dél-Amerika), Chigbolu (Dél-Afrika), Furukava (Ázsia) és Crapp (Ausztrália). Kuc elődje az 1955-ös évben, mint leg­jobbnak tartott európai sportember Iha­ros Sándor volt. Az angol asztalitenisz-szövetség az 1957. évi világbajnokság után betiltotta Angliában a szivacsos ütővel való játé­kot. Ez a tiltó rendelkezés jó néhány válogatott játékost — köztük Leachet, Kennedyt, Rhodest, Haydent — is érin­ti. A játékosok most kérdést intéztek a szövetséghez: vajon nemzetközi verse­nyen szabad-e szivacsos ütőt használ­­niok? Igen — hangzott a válasz. — A válogatottságot azonban idehaza — gumis ütővel kell kiharcolniok ... A pozsonyi Új Szó című lap terje­delmes cikkében foglalkozik az idei KK-küzdelmekkel, elsősorban a cseh­szlovák csapatok, a prágai Dukla és a bratislavai Slovan esélyeit latolgatja. Érdekes a cikknek az a része, amely a Vasas és az MTK erényeit és hibáit boncolja. Az MTK-val kapcsolatban megjegyzi, hogy az utóbbi hetekben ingadozó formát mutatott, de „tekin­télyes játékerőt képvisel és lehet, hogy éppen az osztrák bajnok ellen vágja ki a rezet”. A Vasas a Vienna találkozó­val foglalkozva megjegyzi, hogy mind­két csapatban több válogatott játékos szerepel. A Vasast lendületesebbnek és küzdőképesebbnek tartja. A­z ausztráliai Townsville-ben Lor­­raine Crapp a 440 yardos női gyors­­úszásban (402.32 méter) 5.03 mp-es nagyszerű idővel lett első. A Kijevben megtartott atlétikai verse­nyen Bartyenyev 200 m-en 20.9 mp-cel az idei legjobb­­európai időt futotta, a 100 m-t 10.5 alatt nyerte. Szitkin 206-ot ugrott magasba, Jegorov 61.64-et dobott kala­páccsal, Kuznyecova 15.54-et női súllyal. Moszkvában Bujanova a 100 m-es női sík­futást 11.6-tal nyerte. sportkitüntetése Vlagyimir Kuc kétszeres olimpiai baj­noksága és világcsúcsa alapján kapta a kitüntetést. Az alapítvány a kiváló szov­jet atlétát a közelmúltban hivatalosan értesítette a kitüntetésről és egyben meg­küldte számára az emlékveretet. Kuc vá­laszlevelében közölte, hogy büszkének tartja magát, amiért ilyen illusztris spor­tolókkal egy sorba emelték. Ez a kitün­tetés a melbourne-i olimpia szép napjaira fogja emlékeztetni —■ írta —, ahol a baj­­társiasság és a barátság szelleme uralko­dott. Elzbieta Krzesínska olmpiai bajnoknő Indulása volt a Varsóban megtartott len­gyel főiskolai atlétikai bajnokság ese­ménye, Krzesínska versenyen kívül in­dult és 594 cm-es kitűnő eredményt ért el. A főiskolások legjobb eredményei: 800 m: Matyjek 1:51.5, távol: Marucha 713, hármas: Tymosiewicz 15.05, gerely: Kopyto 77.48 (!), diszkosz: Wachowski 50.69. Nők: 100 m: Janiszewska 12.2, 200 m: Janiszewska 24.8, távol: Ciastowska 566, gerely: Figner 50.05. Henri­cks a stockholmi nemzetközi úszóversenyen 56 mp-cel nyerte a 100 méteres gyorsúszást. Tizennyolc év után mérkőztek egymás­sal ismét a finn és az észt atléták, Tallin­­ban Finnország férfi atléta-válogatottja 122:103 arányban győzött az Észt Szovjet­köztársaság csapata ellen. A Bukarestben három nemzet legjobb utánpótlás teniszezőinek részvételével folyó versenyen a magyar női csapat 4:1 arányú győzelmet aratott a román II. csapat felett. A magyar együttes csupán a párost vesztette el. Párizsiban Eminente 100 m gyors­­úszásban 58.7-tel győzött. 100 m há­ton Christophe 1:05.9-cel lett első Coig­­not (1:08.5) előtt. A július 9-e és 14-e között Bécsben sorra kerülő teke-világbajnokságra a következő tíz ország nevezett: NSZK, NDK, Franciaország, Jugoszlávia, Romá­nia, Saarvidék, Svájc, Csehszlovákia, Magyarország és Ausztria. A bécsi sport­­csarnokban 100 ezer schillinges költ­séggel négy aszfaltpályát építettek, a versenyeket 1500 néző tekintheti majd­­ meg. WIMBLEDONBAN az első hét után már a legjobb nyolcnál jár a férfi egyes mezőnye, Cooper és Rose, valamint meglepetésre a svéd Schmidt már a legjobb nyolc között van. Az angol közvélemény az eddig látottak alapján az ausztrálok ifjú baj­nokát, Ashley Coopert tartja a wimble­doni verseny elsőszámú esélyesének. Körmöczi Zsuzsa a belga bajnoknővel, Mercellissel női párosban sikerrel vette az első fordulót. Érdekesebb eredmé­nyek: férfi egyes: Cooper (ausztrál) — Green (Egy. Áll.) 6:2, 6:3, 9:7; Rose (ausztrál)—Pimental (Venezuela) 6:3, 6:3, 6:4; Schmidt (svéd)—Candy (auszt­rál) 6:4, 2:6, 6:2, 11:9; Emerson (auszt­rál)— Sirola (olasz) 6:3, 6:2, 1:6, 6:4; Hoad (ausztrál)—Lesch (Egy. Áll.) 6:3, 9:7, 6:4; Fram (Egy. Áll.)—Bric­ant (bel­ga) 1:6, 6:2, 6:1, 6:4; Seixas (Egy. Áll.) — Kamo (japán) 6:2, 6:2, 5:7, 6:3; Ander­­son (ausztrál)—Nielsen (dán) 7:9, 6:2, 6:0, 4:6, 6:3; férfi páros: Mulloy, Patty (Egy. Áll.)—Parker, Robson (Új-Zéland) 6:2, 6:0, 6:4; Anderson, Cooper (auszt­rál)— Jancsó, Hammersley (chilei) 7:5, 6:3, 6:4; Davies, Wilson (angol) —Bri­c­ant, Walher (belga) 6:4, 6:0, 6:0; női páros: Körmöczi, Mercellis (magyar­­belga)—Newcoombe, Moorley (angol— ausztrál) 7:5, 6:3.,★ Csütörtökön a szokásos ünnepélyes kül­sőségek között kezdődött meg a világ leg­nagyobb profi kerékpáros távversenye, a Tour de France, a Franciaország körüli körverseny. Az első napon a Nantes— Granville közötti 204 km-es tá­vot teljesí­tették a versenyzők. A francia Darrigade nyerte az idei első részversenyt 4:55:18-as idővel a spanyol Pobret (4:55:48) előtt. A második napon a Granville-Caen közötti 226 km-es távot tették meg a résztvevők. A 30 fokos hőségben a francia Privát sze­rezte meg a győzelmet 6:09:22-es idővel honfitársa,­­Thomin (6:12:54) előtt. Az egyéni összetett versenyben az első két nap után Privát vezet 11:04:48-as össztel­jesítménnyel, a második helyen Thommn áll. Ideje: 11:08:42. A holland úszónők Csehszlovákiában vendégszerepelnek. Érdekesebb ered­mények: 100 m hátúszás: Kraan 1:14.1 (Hradec Královéban), 100 m gyors­­úszás: Gastelaars 1:06.4 (an. Králové­ban), 1:06.7 (Bratislavában). Troost 1:07.9, 400 m gyorsúszás: Kook 5:11.2 (Br­at­isl­avában). Figyelemre méltó eredményt ért el a lengyel ifjúsági labdarúgó-válogatott az idei UEFA-torna győztesével, az osztrák válogatottal szemben. Grácban 2:2 volt az eredmény és az osztrákok egyik góljukat tizenegyesből érték el. B * B Biztosan győzte le a Vasas a fáradt FTC vízilabdázóit Vasas—FTC 5:2 (4:1) Sportuszoda, 1000 néző. V: Gáti. Va­sas: Kunos — Szalay II, Furmann — Markovit® — Kiss L., Szívós, Vitáris. Edző: Bozsi, Mihály dr. FTC: Jeney — Wolf, Haraszti — Dancsa — Kárpáti, Kiss E., Pál. Edző: Fábián Dezső. A gólok sorrendje: Szívós (2), Dancsa (öngól), Kiss L., Kárpáti (4 méteresből), Kárpáti, Szívós. A Vasas az első percekben két re­mekbeszabott Szívós-góllal lepte meg ellenfelét. A gyors vezetés fellelkesí­­tette a Vasast, kitűnően játszottak eb­ben a játékrészben a piros-kékek. Az FTC előretörései nem sikerültek, a lö­vések célt tévesztettek, vagy a kapufa hárított. Emberhátránnyal is a Vasas szerzett gólt. A II. félidőben a Vasas biztonsági játékra rendezkedett be, az FTC ekkor sem tudott a piros-kékek fölé kerekedni. A Vasasban Kunos né­hány esetben szépen védett. Marko­vit-­ támadásindításai mindig veszélyt jelentettek. Szívós idei legjobb játékát nyújtotta, nemcsak gólveszélyes volt, hanem sokat is mozgott. Kiss L. gyors megugrásaival aratott sikert.. Az FTC „lábában” érezte a csütörtöki nehéz mérkőzést, fáradtan játszott. Wolf nem bírt Szívóssal, Kárpáti csak időnként adott ízelítőt tudásából. A bajnokság állása 1. Szolnok 8 8 — — 36:13­ 16 2. FTC 9 7 — 2 29:20 14 3. V. Meteor 8 6 — 2 26:11 12 4. Honvéd 8 4 2 2 36:28 10 5. Vasas 8 4 1 3 21:20 9 6. BVSC 8 4 — 4 31:31 8 7. U. Dózsa 8 2 1 5 35:34 5 8. Spartacus 8 1 1 6 23:37 3 9. MTK 8 1—7 15:31 2 10. Eger 7—16 16:43 1 Reggeltől estig a szabadfogású birkózóbajnoki címért Vasárnap a Nemzeti Sportcsarnokban rendezik Magyarország 1957. évi egyéni szabadfogású birkózó­bajnokságát. A versenyre 63 nevezés érkezett. A ver­senykiírás szerint minden első osztályú birkózó elindulhat a bajnokságon. Az indulók kevés száma arra késztette az MBSZ-t, hogy a versenyt egy nap alatt rendezze meg. Vasárnap délelőtt 10 óra­kor kezdődnek majd a mérkőzések, s egyfolytában tartanak m­ajd egészen a döntőkig. Két szőnyegen, 12 perces mér­kőzéseken mérik össze tudásukat leg­jobb birkózóink. — Az egymást követő mérkőzések ala­posan próbára teszik majd birkózóink állóképességét — mondta Jurida Károly, az MBSZ titkára. — Mi is kíváncsian vár­juk, hogy ki hogyan vizsgázik majd leg­jobbjaink közül. Egyes súlycsoportban, főleg váltó- és közép­súlyban nagy küz­­delem várható. HÍREK Megérkeztek a külföldi sportrepülők A Magyar Repülő Szövetség rendezésében hétfőn kezdődő országos vitorlázó- repülő-bajnokság külföldi részvevői már megérkeztek Dunakeszire. Legelőször a bolgárok legjobbja, Iván Karapancsev érkezett meg, majd őt a híres lengyel sport­repülő, Jerzy Popiel, majd a románok egyik legjobbja, Csizmás Viorel követte. Szombaton Jugoszláviából telefonon közölték, hogy Saradics, a tavalyi világbajnok­ság negyedik helyezettje szombaton érkezik Dunakeszire. Saradics délután szállt le gépével a verseny színhelyén. A külföldi sportrepülők valamennyien — vontatással — versenygépükön repültek hazánkba. A külföldiek és a magyar bajnokság hazai részvevői Dunakeszin a Magyar Repülő Szövetség repülőterén ké­szülnek a mintegy két héten át tartó sporteseményre. BAB Csütörtökön délután a miskolci Mindszenti-temetőben nagy részvét mellett eltemették Egervári János volt labdarúgó-játékvezetőt. A MÁV Vasanyagjavító SC vezetősége elhatározta, hogy drótkerítéssel beke­ríti Tahi úti labdarúgó-pályáját, majd megkezdik az öltözők, a futópálya és két röplabda-pálya építését. Ezeket a munkálatokat az egyesület vezetősége a vállalat segítségével végzi. Gyöngyösön három pályás tenisztelepet építettek. Párhuzamosan kijavították a félig tönkrement drótkerítést is, amely körülveszi a hármas pályát. Új otthont kaptak a kézilabdások is Gyöngyösön. A GYEVSE bekerített, jó talajú, salakos ké­zilabda-kispályát építtetett társadalmi munkában. H­a­j­d­ú - B­ihar—S­zab­o­­­cs- Sza­tm­ár me­gyék közötti válogatott labdarúgó­­mérkőzésre kerül sor vasárnap Deb­recenben a nagyerdei stadionban­. A Hajdú-Bihari válogatott hétközben a D. Honvéd NB II-es csapatát 5:2 (3:1) arányban legyőzte. Helyszíni közvetítést ad a Rádió va­sárnap 19 órától 20 óráig, a Népstadion­ban sorra kerülő Vasas -Vienna labda­rúgó KK-mérkőzésről. Kosárlabda Nyári Kupát rendez férfi és női csapa­tok részére a Tolna megyei kosárlabda-szövetség. A torna mérkőzései július 14-én kezdődnek és augusztus 11-én fejeződnek be. A MUSZ megyei alszövetségei va­sárnap rendezik a városi úszóbajnok­­ságokat. A nők négy, férfiak 5 számban mérik össze erejüket. A Magyar Szabadságharcos Szövetség öt- és háromtusázói Sebes Tibor szá­zados vezetésével május 23-tól június 10-ig Lengyelországban tartózkodtak. Felkeresték az ottani feestvérszervezet, az LPZ öt- és háromtusázóit, részt vet­tek a lengyel öttusa válogatott póz­nán­ és racoti edzőtáborozásán, s taná­csaikkal nagy segítségére voltak a most meginduló lengyel öt- és három­tusa sportnak. A Bp. Spartacus nemzetközi női vil­lámtornája elmaradt, mert a csehszlo­vák csapat nem érkezett meg. Kieséses rendszerben bonyolítják a jövő héten sorra kerülő országos egyéni ökölvívó-bajnokságot. Súlycso­portonként 8 induló vesz részt a küz­delmekben. Az idei Budapest bajnok­ság első három helyezettje, az országos vidéki bajnokság első két helyezettje, valamint három olyan meghívott öklö­ző, akik indokoltan maradtak távol a Budapest, illetve a vidéki bajnokság­tól. A Spartacus Sportközpont július 6-án és 7-én Vácott férfi és női kézilabda villámtornát rendez. A kispályás tornán a Debreceni, a Váci, a Szegedi és a Bu­dapesti Spartacus férfi, illetve a Sellyei­ a Váci, a Debreceni Spartacus női csa­patai vesznek részt. Törölték a Totó jövő heti, 27. számú szelvényéről az 1. (MTK —Rapid) és a 2. (Dukla Prága —Crvena Zve­zda) mérkő­zést, mert mindkettő szombaton kerül sorra. Sok érdekes sporteseményt rendeznek az idén a Balatonon és a Balaton­ mentén. Július 20-án és 21-én rendezik a Balaton­­körüli kerékpárversenyt, július 27-éni 28-án és 29-én Balatonalmádiban országos lovasversenyre kerül sor. A már hagyo­mányos balatoni vívó­bajnokságot augusz­tus 16 és 20 között rendezik Balatonfüre­­den. Itt kerül lebonyolításra a balatoni öttusa-verseny is, amelyen külföldi ver­senyzők is elindulnak. A Balatonfüredi és Tihany közötti távúszó-versenyt augusz­tus 15-én tartják meg. Számos sportág­ban Balaton-bajnokság kiírására is sor kerül. Július elején a hazánkban tartóz­kodó szíriai , válogatott labdarúgó-csapat Fűzfőn játszik, majd Veszprém megye labdarúgó-válogatottja Balatonfüreden az egyik vezető bolgár csapattal találkozik.­­ Az idén tehát jobbnál jobbnak ígérkező sporteseményeken szórakozhat a magyar tenger sok-sok ezer nyaralója. Kaposvárott új sportkör alakult: a K. Honvéd. Az alakuló­ gyűlésen elha­tározták, hogy egyelőre atlétikai, lab­darúgó- és kézilabda-szakosztályt, mű­ködtetnek. A Magyar Korcsolyázó Szövetség ked­den, július 2-án 18 órakor az MTSH-ban évad­értékelést tart a sportolókkal, majd utána sor kerül a bajnoki érmek kiosz­tására. EREDMÉNYEK A Vörös Meteor országos teniszverse­nye szombaton délután a harmadosztályú egyes mérkőzésekkel kezdődött meg. Ör­vendetes, hogy az ifjúsági és serdülő fiú versenyen különösen sokan állnak rajt­hoz. If­júságiaknál 72, serdülőknél pedig 66 az indulók száma. A leányoknál, sajnos, jóval kevesebben indulnak, serdülő egyes­ben mindössze húszan. Az elsőosztályúak küzdelme előreláthatóan hétfőn délután kezdődik. A pillanatnyi erőlista első öt helyezettjét — Gulyást, Ádámot, Asbóthot, Katonát és Birkást — kivéve csaknem valamennyi éljátékosunk nevezett a ver­senyre. A rendezőség az első négy helyen Forrót, Lénártot, Szentpéterit, és Pálin­kást emelte ki, de elindul a versenyen Jákfalvi, Szikszai, Molnár,­ Tóth László és Zentai is. Bács-Kisku­n megye tenisz­bajnokságá­nak eredménye: férfi egyes bajnok: Nemcsik Pál, 2. Wessely, 3. Szelei Z. és Szörényi, női egyes, bajnok: Szelei Bé­­áné, 2. Olaszné, 3. Mészárosné és Sze­­pl, férfi PárOS- bajnok: Nemesik Pál—Szigethy Béla, 2. Szelei Z. —Szöré­nyi, 3. Szelei M. —Wessely és Csávás— Parragh, női páros, bajnok: Olasz Zol­tánná—Szelei Béláné, 2. Mészárosné— Szelei L-né, 3. Kovácsné—Zsadányi és Szabóné—Garzó, vegyespáros, bajnok: Nemcsik Pál—Olasz Zoltánná, 2. Szi­gethy—Zsadányi, 3. Szelei B— Szelei B-né és Parlagh — Garzó. Valamennyien a Kecskeméti MÁV versenyzői. Az elmúlt napokban a­­Ságvári Endre Nyomdaipari Tanuló Intézet fiataljai a népligeti Petőfi-pálya zöld gyepszőnye­gén tettek eleget a VIT atlétikai ver­seny követelményeinek. A fiúk elsőnek a 100 méteres síkfutásban mérték össze tudásukat. Ebben a versenyszámban Hor­váth Zoltán gépmester tanuló u­­s-at fu­tott. A magasugrásban pedig Selmeczi György KISZ-titkár, valamint Baráth Já­nos és Miseje Tibor egyaránt 148 centi­­méteres eredményt ért el. A lányok kö­zül Szabó Vera az előírtnál jóval több pontot gyűjtött, de sikerült a többiek­nek is elérniök a száz pontot. A nyomda­ipari tanulók atlétikai VIT-versenyé­n összesen 41 fiú és lány szerezte meg a színes VIT-jelvényt. A MAFC testsúlylevonásos súlyemelő­csapatversenyt rendezett a Traktorgyár és a Bp. Honvéd versenyzőinek részvé­telével. 1. Traktorgyár 1186.50, 2. MAFC 1123, 3. Bp. Honvéd 1050. A Bp. Hon­véd megnyerhette volna a versenyt, egyik versenyzője, Bárdos azonban nem összpontosított eléggé, s így lökés­ben nem volt érvényes gyakorlata. Szombatom délután a pisztolylövéssel a Pongrácz úti lőtéren kezdődött meg a középiskolások és az ISK háromtusa találkozója. A versenyen 32 fiatal állt rajthoz. Az ifjúsági csoportból kiemel­kedik Dobó és Vass (ISK) 10/95 körös pisztolyeredménye és a serdülő közép­iskolás Miklósvári 92 körös találata. Még nem késett el! Budapesten vasárnap délelőtt 8-tól 11 óráig még tippelhet a Totó Lottó­­kirendeltségeknél! Szikra Lapnyomda. F. v.: Kulcsár Mihály— 4"­­TM Vasárnap, 1957. Június 30. Néreti Főszerkesztő soproni János. Felelős szerkesztő: Kéri János. Szerkesztőség: Budapest. Vill.: Rökk Szilárd u . Telefon: 338—560 Kiadja: a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Budapest. V.: Rosenbers há­zaspár u . I Tel.: 128 — 464. 114 — 800 Megjelenik Hétfőn, kedden, csütörtökön pénteken és vasárnap.

Next