Népsport, 1957. október (13. évfolyam, 129-150. szám)
1957-10-27 / 147. szám
Már a döntetlen is jó eredmény lenne Férfi kézilabdázóink megérkeztek Ludwigshafenbe • Távbeszélő-jelentésünk (Ludwigshafen, október 26.) Közel 24 írás. Igen kényelmes utazás után pénteken éjfélkor érkeztünk meg Mannheimiba, amely közvetlen összeköttetésben van Ludwigshafennel, csak a Rajna választja el a két várost egy- , mástól. Német vendéglátóink már az osztrák határra, Salzburgba elénk jöttek, s azóta is állandóan gondoskodnak rólunk. Ludwigshafen hatalmas ipari város, és sok győzedelmes — mármint a nyugatnémetek számára győzedelmes — nagypályás kézilabda-küzdelem színhelye. Mint egyik házigazdánk megjegyezte, náluk a „Fussball” nem számít, csak a „Handball. Hetényi Szombaton délelőtt „kimagaslik’* könnyű edzést tartott mezőnyből tünk a ludwigehafeni stadionban. A német csapat edzője árgus szemmel figyelt bennünket, éppen ezért igyekeztünk, hogy taktikánkból ne sokat tudjon ellesni, annál inkább is, mert a német játékosok is rejtekhelyen vannak, igen titkolódznak. Délután autóbusszal városnézésre megyünk, este teremikét! labdamérkőzésen nézzük meg a nyáron Pesten járt Hassoch csapatát. Vasárnap délelőtt csak sétálgatunk és korai ebéd után kimegyünk a mérkőzés színhelyére, ahova a német rendezők 30 000 nézőt várnak. Mutatja a nagy érdeklődést az is, hogy a televízió mind a két félidőt közvetíti. A mérkőzésen igyekezünk a játékot lassítani, sok figurás eljárásos, helycserés támadást vezetni. Hogy mennyire sikerül , nemcsak tőlünk függ. A helyi újságok talán túlzottan is sokra értékelik a lengyelek ellen elért győzelmünket, a szakemberek hazai győzelmet várnak ugyan, de nem gondolnak nagy gólarányú nyerésre. A fiúk teljesen egészségesek, nagy bennük az elszántság és a játékkedv, mégis igen nagy sikernek könyvelhetnénk el, ha csak kis gólarányú vereséget szenvednénk. A német válogatott több mint harminc éve sikert sikerre halmoz. Eddig nyolcvanhárom válogatott mérkőzést játszott és ebből mindössze hármat veszített el, a többin győzött. Gólarányuk 1464:614. Nem sok valószínűsége van annak, hogy a 84. mérkőzésen épp a , mi, még nem elég-gé összeszokott és aránylag lassú együttesünk mérte reájuk a negyedik vereséget. A két csapat vasárnap délután 15 órakor az osztrák Schwab játékvezetése mellett a következő összeállításban lép a pályára. NSZK: Hermann — Tieman, Schwope, Kaeler, Zaetz, Huff — Singer, Porzner, Will, Schwenker, Stadler. Csere: Nau, Kinsten, Hansch. Magyarország: Horkai — Farkas II, Som, Penczi, Bagyin, Horváth Jenő — Csíki, Bordács, Hetényi, Bárdos II, Horváth István. Csere: Józea, Klamm, Tamásdi, Somogyi Béla Lancfast ígé ,Ahol a mozgás — ott a játék!" A világszerte nagy érdeklődést keltő lengyel—szovjet mérkőzésről egymást érik a nyilatkozatok a világsajtóban, íme még két vélemény. G. Kacsalin, a szovjet válogatott főedzője: -" Csatáraink, miatt vesztettünk ... Támadóink nem tudták levetkőzni idegességüket, amellett taktikailag rosszul is játszottak. A szélsők például állandóan bementek középre, felesleges párharcokba bocsátkoztak ... És a legnagyobb hiba az volt, hogy csatáraink általában nem mozogtak eleget. Pedig, ahol a mozgás ott a játék!... Sztrelcovra vonatkozólag azt mondta Kacsalin, hogy ez a fiatal játékos csak akkor tudja érvényre juttatni nagy ké- A kupagyőztesek Európa Kupája Gabriel Hanot, francia sportújságíró felvetette az ötletet: ne csak a különböző országok bajnokai játszanak az EK-ért, azaz a klubcsapatok Európa Kupájáért, hanem írjanak ki egy kupát a különböző országok kupagyőztesei számára is. Ezt az ötletet az FC Barcelona magáévá tette és három további ország kupagyőztesének (Anglia: Aston Villa, Portugália: Benfica, Franciaország: Toulouse) támogatásával az UEFA elé terjeszti. (Ez a hír talán még megmozgatja az MLSZ-t is, s remélhetőleg hamarosan befejezik a Magyar Kupa küzdelmeit, amelyeket több mint két évvel ezelőtt kezdtek el.) Az UEFA egyébként a legközelebbi ülését november 8-án és 9-én Párizsban tartja. Itt döntenek majd a válogatott csapatok Európa-bajnokságáról és több érdekes kérdésről. Nem is olyan semleges a stuttgarti pálya Ismeretes, hogy az első Vasas — Young Boys (Bem) EK-találkozót Stuttgartban, semleges pályán játssza a két csapat. A német lapok most megemlítik, hogy a Young Boys jól választott. Albert Sing, a volt német válogatott a Young Boys jelenlegi edzője ugyanis stuttgarti származású, s a Young Boys csapatában szerepel jelenleg a német származású Wechselberger. Az NSZK-ban igen nagy az érdeklődés a Vasas játéka iránt, mint írják: ,,a december 22-én sorra kerülő német—magyar mérkőzés előtt itthon láthatjuk a magyar válogatottak egy részét.” Hírcsokor a VB-ről Arany emlékérmet kap az államelnöktől az a 11 bolíviai játékos, aki tagja volt az Argentína ellen 2:0 arányban győztes csapatnak. Vasárnap tovább szaporodhat a labdarúgó VB 16-os döntőjének mezőnye: Csehszlovákia, Franciaország és Argentína kerülhet a 16-os döntőbe. Drótkerítéssel választják el a játéktereket a nézőterektől Svédországban a VB mérkőzéseire. Ezt jelentette be Bergens, a szervező bizottság főtitkára. A világ minden részéből jelentkeztek rádió és televízió részvénytársaságok: február 8-án közvetíteni akarják a VB sorsolását. Érdekes: egyelőre még nem dőlt el, hogy lesz-e magán a VB-n televíziós közvetítés. A svédek ugyanis egyelőre túl nagy összeget kérnek a közvetítésekért. Ha azonban a jegyelőjegyzés továbbra is élénk érdeklődés mellett folyik, akkor valószínűleg leszállítják követelésüket. Ne sorsoljanak, hanem az erőviszonyoknak megfelelően helyezzék négy csoportba a 16-os döntő tagjait. Erről ír a Kicker című NSZK-beli lapban Friedebert Becker dr. Megemlíti, hogy a sorsolás például ilyen csoportot is hozhat: Brazília, Anglia, Magyarország, Szovjetunió. A négy ország képességeit, ha az egész csapatnak megy a játék. Ha nem így van, elveszti a fejét. A mérkőzés angol játékvezetője, a boltoni John H. Clough ezt nyilatkozta angol újságíróknak: — A két csapat nagyjából egyforma játékerejűnek látszott, a lengyelek azonban gyorsabbak voltak, az esőtől felázott, nehéz talajon gyors, rövidpasszos összjátékot játszottak — igen jól. Mik a benyomásaim a mérkőzés alapján a két csapatról? Úgy érzem, minden elfogultság nélkül mondhatom: az angol válogatott azon a napon akár a szovjet, akár a lengyel válogatottat legyőzte volna, ,ül csak kettőnek a csapata mehet tovább, holott mind a négy országnak olyan erős csapata van, hogy akár a döntőig juthat. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy négy gyengébb csapatot sorsolnak egy csoportba, s így egy gyengébb képességű csapat be-s juthat a II. fordulóba, sőt még az elődöntőbe is. Becker dr. szerint február 8 áig ezt a kérdést még bőven meg lehet tárgyalni, s meg is kell tár- gyalni. Argentína válogatottja múlt vasárnap Chilében 2:0-ra nyert Chile ellen. A Bolíviában elszenvedett vereség után Argentínában egy kicsit megijedtek, s a chilei mérkőzésre előszedték az öreg, a negyven éven felüli Labrunát. Labruna a balösszekötő helyéről nagyszerű labdákat talált fiatal társainak, s a siker nem is maradt el. Mexico és Costarica megállapodott egymással, hogy csak egy mérkőzést játszanak a labdarúgó világbajnokság 16-os döntőjébe jutásért. Ez a mérkőzés már megvolt és Mexico 2:0 arányban győzött. A rendező bizottság most úgy döntött, hogy a két országnak visszavágót is kell játszania egymással. Alaposan megváltozott összeállításban áll kivasárnap a francia válogatott Belgium ellen. Több játékos, köztük Újlaki influenzában megbetegedett, s így nem játszhat. A Budapesten szerepelt csapat csatársora minden helyen megváltozott, de változás van a balfedezet helyén is. A svéd szövetség szerint a VB-re érkező IS külföldi csapat utazási költsége 150 000 dollárt tesz ki, s ehhez jönnek még az ellátási költségek. A VB-selejtezőkre készülő olasz válogatott keretbe hiába tettek hat külföldről jött játékost, a válogatott keret csak 0:0-t ért el Velencében az I B-osztályú Venezia elleni edzőmérkőzésen. Örökrangadó Uruguayban Most játszották az uruguayi bajnokság örökrangadóját: Nációnál—Penarol ■ 2:0. A 8. forduló után: 1. Nációnál 13 pont, 2. Ramola Juniora 11, 3. Defensor 10, 4. Penarol 8 pont. A Young Boys labdarúgó-versenye A sokszoros svájci bajnokcsapat, a Vasas legközelebbi ellenfele a bajnokok Európa Kupájában, minden évben sajátságos atlétikai-labdarúgó versenyt rendez első és második csapata tagjai részére. Versenyszámok: 50 és 800 m-es síkfutás, távol- és magasugrás, partdobás, rúgás célba és távolságra, labdavezetés letűzött oszlopok között, labdaemelgetés lábbal és fejjel. A verseny győztese Baryswil balhátvéd lett 360 ponttal. (Távolba 610-et, magasba 160-at ugrott, s 540-szer emelgette egymásután lábbal a labdát.) A második helyezett Schneiter balösszekötő 630-at ugrott távolba. Harmadik Schnyder (tartalék) lett, negyedik Meier jobbösszekötő, ötödik Walker, hatodik Bigler és Grütter. Meier, a csapat zsonglőrje 745-ször fejelgetett anélkül, hogy földet ért volna a labda. A ceglédi Horn Akkor gondoltam rá, ha°^gf^ Virág Ferencről, amikor Leó Horn Budapesten járt. Amikor a hollandust ünnepelte a közönség, nekem a magyar játékvezetők jutottak az eszembe. Mert Is vannal lehetnek próféták ez, saját hazájukban C? ^*3®® mint Horn, hanem csak szerényebb fénnyel világítanak, s mégis elengedhetetlenül szükség van rájuk. Igen, szükség van rájuk, s mégis milyen keveset teszünk annak érdekében, hogy megismerjék, megbecsüljék őket. Itt van például a ceglédi Virág. Hosszú évek során sokat tett már a magyar labdarúgás felemeléséért, az erőskezű játékvezetés meghonosodásáért, s mégsem jutott el odáig, hogy eddigi tevékenységéért csak fele annyi elismerést és nyilvánosságot kapjon, mint egy szereplés után Horn. Virág egykor maga is labdarúgó volt, a Ceglédi Törekvésben kergette a labdát. Hornhoz hasonlóan sérülés miatt ő is korán abbahagyta a labdarúgást. Atléta lett, középtávfutó, sokszoros kerületi bajnok, vidéki válogatott. Azután visszapártolt a labdarúgáshoz. Egy edzőmérkőzést vezetett, amikor Kiss László, a ceglédi bírák „nesztora” felfigyelt rá. ő 23 esztendővel ezelőtt bírót nevelt belőle. Féltő gonddal egyengette útját, bírálta, buzdította. S hogy nem volt hiábavaló a lelkesedése, azt Virág már sokszor bebizonyította. Első volt azok között, akik azon fáradoztak, hogy a magyar pályákon megszilárduljon a fegyelem. Bátor ember. Bátor ember... a szurkolók bizonyára emlékeznek rá: egy Bp. Kinizsi—Bp. Vörös Lobogó mérkőzésen volt bátorsága ahhoz, hogy kiállítsa Kovács Imrét, Szolnokot és Sándort. Nem szívesen , tette, mert azt az elvet vallja, hogy a játékvezető akkor bíráskodik jól, ha a rakoncátlankodó labdarúgókat kiállítás nélkül meg tudja fegyelmezni. Úgy, mint azt nemrégiben ,a Salgótarján—Tatabánya mérkőzésen tette. Ez a mérkőzés úgy indult, hogy eldurvul. Egymást váltogatták a kemény összecsapások. Néhány betartás után Virág — mint később maga is elmondta — akaratlanul is arra gondolt: — No, Ferenc ezt a meccset jól kimarkoltad! De végül ura maradt a helyzetnek. S ebben jelentős része volt annak, hogy hatni tudott a játékosokra. A durván veszekedő Szojkát például így intette le: — Ha a szurkolók hallanák, hogy egy válogatott így beszél, bizonyára kevésbé becsülnék ... S Szojka ezután példásan viselkedett. A fegyelmezésről érdekes dolgok regyelmexesruikat mondott: — A szurkolók örülnek a gólnak, gyönyörködnek a játékban, megtapsolják a cseleket, ünnepük azokat, akik győzelemre viszik kedvenc csapatuk színét. Ez nem baj, az viszont már igen, hogy elkapatnak, elkényeztetnek néhány játékost. Ezeknek azután fejükbe száll a dicsőség, többet megengednek maguknak, azt hiszik, őket más bánásmódban kell részesíteni, mint a többieket. S néhányan azt akarják, hogy a sztárkultuszt a játékvezető is tudomásul vegye. Ennek azután olykor kiállítás a vége. — A kiállításhoz határozottság, s a múltban gyakran bátorság is kellett. Én is — nemegyszer — megalkuvó voltam. Egy ideig én is vallottam azt a téves nézetet, amely szerint nem kell mindent észrevenni és főleg meghallani. Közel 25 éves működése alatt sok méltánytalanság érte a ceglédi bírót. Akárcsak társait, őt is szidták, gyakran pfujolták, sőt egyszer Szentendrén meg is verték. De mégsem gondolt arra, hogy letegye a sípot. Pedig de sokat korholta a felesége. Az említett szentendrei eset után így pattogott az asszonyka: — Hiányzik ez neked, g®f^‘kés apának? Miért teszed ki magad ilyesminek? Mikor hagyod már végre abba? Az élettárs féltő aggódását azonban sikerült eloszlatnia. Szenvedélyévé vált a bíráskodás, nem tud róla lemondani. Inkább kiteszi magát felelőtlen emberek indu 'latának, de a sípot nem akasztja szegre. Egy azonban alaposan elkeserítette — mégpedig az alaptalan mellőzés. Azután az emlékezetes Kinizsi—Vörös Lobogó találkozó után lelkendezve fogadták a Játékvezető Testületben. Szorongatták a kezét, gratuláltak neki, sőt az egyik értekezleten meg is emlékeztek róla. Ilyenformán: — Ilyen szellemű játékvezetést akarunk meghonosítani. Ezt várják, ezt követelik tőlünk ... Nos , Virág ezek után hónapokon keresztül nem kapott élvonalbeli mérkőzést. Nagyszerű átlagteljesítményét is a felszabadulást követő években mindössze öt nemzetközi mérkőzésen való működéssel jutalmazták. Ez bizony nemsok. Többet érdemelt volna. Mert Virág nemcsak kitűnő játékvezető, hanem csupaszív, segíteni vágyó ember is. Cecileben Jol emlékeznek arra az cegtelen időre, amikor a megyében díjtalan bíráskodással segítette az anyagi gondokkal küzködő sportköröket. Elutazott Abonyba, Kocsérba, s még a közlekedési költséget sem kérte. S hogy mennyire bíznak pártatlanságában, arra jellemző, hogy Pest megyében legtöbbször őt kérik bíráskodásra azok a csapatok, amelyek idegenben szerepelnek. Sportszakismereteiért, a szervezési kérdésekben való jártasságáért is tisztelik. A CVSE és a Kossuth Építők Sportkörének vezetői gyakran keresik fel tanácsokért, útmutatásért. Egyébként hivatalosan is végez társadalmi munkát: a Pest megyei JT elnöke. Ebben a minőségben az egyik taggyűlésen ugyancsak keményen megbírálta — saját magát. Mégpedig azért, mert a Sárisáp—Esztergom mérkőzésen nem adott meg egy 11-est. A beismerés növelte tekintélyét. Mert hogy van tekintélye és szeretik, ezt magam is tapasztaltam Cegléden. A Rákóczi úton sétáltunk, amikor egy fehérhajú vasutas, aki jóval idősebb volt nála, így üdvözölte: — Szervusz Feri bácsi! „Bácsizta” azt, aki öccse lehetne. Ezzel a megszólítással is ki akarta fejezni megbecsülését. Lehet, hogy kissé elfogultan jellemeztem Virág Ferencet, mint embert és mint játékvezetőt. Talán kissé rózsaszínű portrét festettem róla. Tartok is egy kissé attól, hogy ha vasárnap a Ferencváros—Szombathely mérkőzésen a döntései esetleg nem találkoznak az ezerfejű Cézár véleményével — megint megrovást kap. Németh Gyula a Hol lesz az NSZKMagyarország mérkőzés? Ez a kérdés izgatja a német szurkolókat, annál inkább is, mert mind közelebb kerülünk a mérkőzés napjához. A kérdéssel humoros rajzban foglalkozik a Kicker című lap. December 22-én egy német városban a rajz címe, amelyen a DFB (azaz a német labdarúgószövetség), mint szfinx szerepel. A rajz jobb sarkában a szurkaié reklamál: Hol lesz a magyarok elleni mérkőzés? * A Rómain a helyzet változatlan ideje lenne tisztázni, hogy tulajdonképpen a harmincas években miért is „találták ki” a Rómait. Ha azért, hogy minél több örömet szerezzenek vele a főváros falak közé szorított lakóinak, akkor kártyás nyelven szólva valahol „renonsz" van az ügyben. Ellenben, ha sokak bosszantására, kívánták kiaknázni a pompás természetadta vidék lehetőségét, akkor tökéletes a találmány. Már elmúlt az idény, természetesen nem látni csónakokat a vízen, legfeljebb a kerítések mögött egyet kettőt, amelyek kívül rekedtek az ajtókon. Mert most csukva vannak a csónakházak ajtajai. Nemcsak az ősz miatt, hanem azért is, mert kedd van. Igen, kedd! Ez az a nap, amely az egész idényben kimaradt az itteni csónakosok naptárából. A keddi napokon állandóan zárva tartottak a Sportlétesítmények Vállalat csónakházai — mondván, hogy minden dolgozót, tehát a csónakházak gondnokait is, megilleti a heti egy szabadnap. Ez nyilvánvaló igazság, csak a végrehajtása okozott rengeteg bosszúságot a Római-part vendégeinek. Kedden nem tehették be lábukat a csónakházba, s hogy ez mit jelentett annak, aki nevezetesen túrára készült, vagy onnan érkezett, arról jobb nem beszélni. Mindenki kedden volt szabadnapos. Mit tehetett a sok bosszankodó ember? A vállalatnál semmit, hiszen mint mondották „nincs módjuk a panasz orvoslására”, másutt azonban annál többet. Tartva az eset ragályosságától, néhányan kérelmet nyújtottak be a fővárosi villamos, autóbusz vállalathoz, a KÖZÉRT- hez, a színházakhoz, a mozikhoz és a strandokhoz, nehogy kövessék a példát, mert akkor egy napra mindenütt megáll az élet. Még hozzá tartozik az ügyhöz, hogy a Római legirigylésmértóbb személyei az idényben a „garázsmesterek” voltak. Mert nekik az őszi és a téli bőséges pihenés mellett jutott egy kis nyári ráadás is. Mindez azonban csak egy kis töredéke a Római-part nyári vendégei kellemetlen emlékeinek, hiszen a bajok ezúttal is széles skálában törték a borsot a Duna híveinek orra alá. Pedig nem lehet azt állítani, hogy semmi sem történt itt az utóbbi időben. A Budapesti Fővárosi Tanács elkészíttette a Római-part fejlesztési tervét, néhány új, korszerű üdülő épült és az is jelentett valamit, hogy a Nánási úttal, a Vörös Hadsereg útjával és a Dunaparttal határolt térséget sport és üdülő területté nyilvánították. Ezzel azonban még nem oldódtak meg a régebbi problémák, sőt a régiek mellé újak is jöttek. A sportszerboltok százával hozták forgalomba a csónakokat, sok magános is épített, így ebben az évben aztán valóban művészet volt fedelet találni az új jövevényeknek és hajóiknak. Rendkívüli mértékben megnőtt a Római-part forgalma. Újabban — nagyon helyesen — nemcsak azok rándultak ki ide, akiknek csónakjuk volt, hanem azok is, akik szeretik a napot, a friss levegőt és a fürdőzést a Dunában, így még feltűnőbbé vált az az egészségtelen helyzet, hogy nincs csatornázva a vidék, hogy a legtöbb csónakházban nincs zuhanyozó, hogy hepehupás a part, hogy elhanyagoltak a parkok, hogy helyenként még mindig használhatatlanok az utak. A Római-part zilált képe úgyszólván semmit sem változott 1957-ben. Legfeljebb annyit, hogy egyik-másik csónakház drága pénzen vaskerítést kapott. Ez az „építkezés” egyáltalán nem tűnt lényegesnek a „vadak” előtt, hiszen számukra csak azt a célt szolgálta, hogy megszüntesse a csónakházak és az öltözők átjáróház jellegét. Ez a jelleg a helyi sajátos körülmények között alakult ki, elsősorban abból, hogy sem vízvezeték, sem pedig WC nincs a part mentén. Az egy-kettő meglévő annyi, mintha egy sem volna. Tehát a kerítések emelésével egy cseppet sem használtak a környék egészségügyi helyzetének. Aztán itt van a csatornázás problémája is. Nem kis ügy ez és nem olcsó. Hiába hordták el a szemetet a nyári hónapokban, a jó idő elmúltával helyben maradtak a rothadó hulladékok és ha nem ássák el azokat, akkor hosszú időn keresztül díszítik a sport- és üdülőtelepet. A legnagyobb baj persze a továbbra is hiányos partvédelem. Ha jön az áradás és a jég, akkor jön a Római tragédiája, pusztulása. Úsznak a védetlen házak, a drága építmények, csónakok, s amikor elvonul az ár, akkor a javítás költségeit kell kiizzadni. A Római-part állandó lakói mintegy tíz tetemes pusztítást végző áradást tartanak nyilván, s beszélik, hogy a rendbehozatali költségek már lassan az egész part értékével vetekednek. A Rómain még a gyerekek is tudják a bajok okát. Nincs megfelelő gát, ezért félve nyúlnak komolyabb létesítmények megépítéséhez, aztán nincs elegendő anyagi fedezet a legfontosabb követelmények megvalósításához. De azt is tudják, hogy pillanatnyilag nincs olyan szerv, amely csak a Római-part ügyével foglalkoznék. Pedig egykor volt. A Római-part olyan gyerek, amelyik elvész a bábák között. Csak így adódhat, hogy az egységes szempontokat magában foglaló Irányításnak még csak a nyomát sem látni. Talán emiatt küzdelmesebbek a Római-part híveinek nyári napjai a Duna mellett, talán emiatt kell fűszerezniük bosszankodással és kényelmetlenséggel sportolásukat, üdülésüket. Mindez nyilván lehetne másként is. Hogyan? Vegyük csak a Balaton példáját. A Balatonnak ma már van RIB-je (Balatoni Intéző Bizottság), nyilván meg lenne a haszna, ha a Római-part is rendelkeznék egy BIB-bel vagy valamilyen más szervvel, amelynek” egyedüli feladata volna: rendet teremteni százezrek nyári birodalmában. Szabó András Megkezdődött a leningrád—Budapest Csütörtökön megkezdődött Leningrádban a, 12 táblás (10 férfi, 2 női versenyzővel) Leningrád—Budapest sakkcsapatmérkőzés. Az első napon 6 játszma fejeződött be. Eredmények: Szpasszkij (L)—Barcza (B) íz, Bilek (B)—Tajmanov (L) íz, Korcsnoj (L)—Szilágyi (B) Vs. Bély dr. (B)—Tolus (L) függő, Furman (L)—Kluger (B) függő, Portisch (B)—Cserepkov (L) 1:0, Kopilov CL)— Sándor (B) 1:0. Flórián (B)—Aronszon (L) függő, Bivsev (L)—Forintos (B) függő, Szily dr. (B)—Rovner (L) függő, Rudenko (L)—Hönsch (B) 1r. Stoka (B)— Volpert (L) függő. A verseny második fordulójában a következő eredmények születtek: Barcza— Szpasszkij 0:1, Bilek—Tajmanov íj. Korcsnoj—Szilágyi íz. Tolus—Bély dr. függő, Kluger—Furman függő, Cserepkov—Portisch 1:0, Sándor—Kopilov függő, Aronszon—Flórián íz. Forintos— Rivsev függő, Rovner—Szily dr. függő, Hönsch—Rudenko 1:0, Volpert— Stuka függő. Az első fordulóban függőben maradt játszmák közül további játék nélkül döntetlenre adták a Szily dr.—Rovner és a Flórián—Aronszon játszmát. Az eddigiek alapján a leningrádiak 7.5,6.5 arányban vezetnek. Vasárnap, 1957. október 27.3-