Népsport, 1957. október (13. évfolyam, 129-150. szám)

1957-10-27 / 147. szám

Már a döntetlen is jó eredmény lenne Férfi kézilabdázóink megérkeztek Ludwigshafenbe­ ­• Távbeszélő-jelentésünk (Ludwigs­hafen, október 26.) Közel 24 írás. Igen kényelmes utazás után pén­teken éjfélkor érkeztünk meg Mann­­heimiba, amely közvet­len összeköttetésben van Ludwigshafennel, csak a Rajna választja el a két várost egy- , mástól. Német vendég­látóink már az oszt­rák határra, Salzburg­ba elénk jöttek, s azóta is állandóan gondoskodnak rólunk. Ludwigshafen hatalmas ipari város, és sok győzedelmes — már­mint a nyugatnémetek számára győzedelmes — nagypályás kézi­labda-küzdelem szín­helye. Mint egyik há­zigazdánk megjegyezte, náluk a „Fussball” nem számít, csak a „Hand­ball. Hetényi Szombaton délelőtt „kimagaslik’* könnyű edzést tartot­­t mezőnyből tünk a ludwi­gehafeni stadionban. A német csapat edzője árgus szemmel figyelt ben­nünket, éppen ezért igyekeztünk, hogy taktikánkból ne sokat tudjon ellesni, annál inkább is, mert a német játéko­sok is rejtekhelyen vannak, igen titko­­lódznak. Délután autóbusszal városné­zésre megyünk, este teremik­ét! labda­mérkőzésen nézzük meg a nyáron Pes­ten járt Hass­och csapatát. Vasárnap délelőtt csak sétálgatunk és korai ebéd után kimegyünk a mérkőzés színhelyé­re, ahova a német rendezők 30 000 né­zőt várnak. Mutatja a nagy érdeklő­dést az is, hogy a televízió mind a két félidőt közvetíti. A mérkőzésen igyek­ezünk a játékot lassítani, sok figurás eljárásos, helycserés támadást vezetni. Hogy mennyire sikerül , nemcsak tő­lünk függ. A helyi újságok talán túl­zottan is sokra értékelik a lengyelek ellen elért győzelmünket, a szakembe­rek hazai győzelmet várnak ugyan, de nem gondolnak nagy gólarányú nye­résre. A fiúk teljesen egészségesek, nagy bennük az elszántság és a játékkedv, mégis igen nagy sikernek könyvelhet­nénk el, ha csak kis gólarányú vere­séget szenvednénk. A német válogatott több mint harminc éve sikert sikerre halmoz. Eddig nyolcvanhárom váloga­tott mérkőzést játszott és ebből mind­össze hármat veszített el, a többin győ­zött. Gólarányuk 1464:614. Nem sok valószínűsége van annak, hogy a 84. mérkőzésen épp a , mi, még nem elég-­­­gé összeszokott és aránylag lassú együttesünk mérte reájuk a negyedik vereséget. A két csapat va­sárnap délután 15 órakor az osztrák Schwab játékveze­tése mellett a kö­vetkező összeállítás­ban lép a pályára. NSZK: Hermann — Tieman, Schwope, Kaeler, Zaetz, Huff — Singer, Porzner, Will, Schwenker, Stadler. Csere: Nau, Ki­nsten, Hansch. Magyarország: Hor­kai — Farkas II, Som, Penczi, Bagyin, Horváth Jenő — Csíki, Bordács, Heté­­nyi, Bárdos II, Horváth István. Csere: Józea, Klamm, Tamásdi, Somogyi Béla L­ancfast ígé ,Ahol a mozgás — ott a játék!" A világszerte nagy érdeklődést keltő lengyel—szovjet mérkőzésről egymást érik a nyilatkozatok a világsajtóban, íme még két vélemény. G. Kacsalin, a szovjet válogatott főedzője: -" Csatáraink, miatt vesztettünk ... Tá­madóink nem tudták levetkőzni ideges­ségüket, amellett taktikailag rosszul is játszottak. A szélsők például állandóan bementek középre, felesleges párharcok­ba bocsátkoztak ... És a legnagyobb hiba az volt, hogy csatáraink általában nem mozogtak eleget. Pedig, ahol a mozgás ott a játék!... Sztrelcovra vonatkozólag azt mondta Kacsalin, hogy ez a fiatal játékos csak akkor tudja érvényre juttatni nagy ké- A kupagyőztesek Európa Kupája Gabriel Hanot, francia sportújságíró felvetette az ötletet: ne csak a különböző országok bajnokai játszanak az EK-ért, azaz a klubcsapatok Európa Kupájáért, hanem írjanak ki egy kupát a különböző országok kupagyőztesei számára is. Ezt az ötletet az FC Barcelona magáévá tette és három további ország kupagyőztesének (Anglia: Aston Villa, Portugália: Benfica, Franciaország: Toulouse) támogatásával az UEFA elé terjeszti. (Ez a hír talán még megmozgatja az MLSZ-t is, s remélhetőleg ha­marosan befejezik a Magyar Kupa küzdelmeit, amelyeket több mint két évvel ezelőtt kezdtek el.) Az UEFA egyébként a legközelebbi ülését november 8-án és 9-én Párizsban tartja. Itt döntenek majd a válogatott csapatok Európa-bajnokságáról és több érdekes kérdésről. Nem is olyan semleges a stuttgarti pálya Ismeretes, hogy az első Vasas — Young Boys (Bem) EK-találkozót Stutt­gartban, semleges pályán játssza a két csapat. A német lapok most meg­említik, hogy a Young Boys jól vá­lasztott. Albert Sing, a volt német vá­logatott a Young Boys jelenlegi ed­zője ugyanis stuttgarti származású, s a Young Boys csapatában szerepel je­lenleg a német származású Wechsel­­berger. Az NSZK-ban igen nagy az érdeklődés a Vasas játéka iránt, mint írják: ,,a december 22-én sorra ke­rülő német—magyar mérkőzés előtt itthon láthatjuk a magyar válogatot­tak egy részét.” Hírcsokor a VB-ről Arany emlékérmet kap az államelnök­től az a 11 bolíviai játékos, aki tagja volt az Argentína ellen 2:0 arányban győztes csapatnak. Vasárnap tovább szaporodhat a labdarúgó VB 16-os döntőjének me­zőnye: Csehszlovákia, Franciaország és Argentína kerülhet a 16-os dön­tőbe. Drótkerítéssel választják el a játéktere­ket a nézőterektől Svédországban a VB mérkőzéseire. Ezt jelentette be Bergens, a szervező bizottság főtitkára. A világ minden részéből jelentkez­tek rádió és televízió részvénytársa­ságok: február 8-án közvetíteni akar­ják a VB sorsolását. Érdekes: egye­lőre még nem dőlt el, hogy lesz-e magán a VB-n televíziós közvetítés. A svédek ugyanis egyelőre túl nagy összeget kérnek a közvetítésekért. Ha azonban a jegyelőjegyzés továbbra is élénk érdeklődés mellett folyik, ak­kor valószínűleg leszállítják követe­lésüket. Ne sorsoljanak, hanem az erőviszo­nyoknak megfelelően helyezzék négy csoportba a 16-os döntő tagjait. Erről ír a Kicker című NSZK-beli lapban Friedebert Becker dr. Megemlíti, hogy a sorsolás például ilyen csoportot is hozhat: Brazília, Anglia, Magyaror­szág, Szovjetunió. A négy ország ké­pességeit, ha az egész csapatnak megy a játék. Ha nem így van, elveszti a fejét. A mérkőzés angol játékvezetője, a boltoni John H. Clough ezt nyilatkozta angol újságíróknak: — A két csapat nagyjából egyforma játékerejűnek látszott, a lengyelek azon­ban gyorsabbak voltak, az esőtől felázott, nehéz talajon gyors, rövid­passzos össz­­játékot játszottak — igen jól. Mik a be­nyomásaim a mérkőzés alapján a két csapatról? Úgy érzem, minden elfogult­ság nélkül mondhatom: az angol váloga­tott azon a napon akár a szovjet, akár a lengyel válogatottat legyőzte volna, ,ül csak kettőnek a csapata mehet to­vább, holott mind a négy országnak olyan erős csapata van, hogy akár a döntőig juthat. Ugyanakkor előfordul­hat az is, hogy négy gyengébb csa­­­­patot sorsolnak egy csoportba, s így­­ egy gyengébb képességű csapat be-­s juthat a II. fordulóba, sőt még az elődöntőbe is. Becker dr. szerint feb­­ruár 8 áig ezt a kérdést még bőven­­ meg lehet tárgyalni, s meg is kell tár-­­ gyalni. Argentína válogatottja múlt vasárnap Chilében 2:0-ra nyert Chile ellen. A Bolí­viában elszenvedett vereség után Argen­tínában egy kicsit megijedtek, s a chilei mérkőzésre előszedték az öreg, a negyven éven felüli Labrunát. Labruna a bal­­összekötő helyéről nagyszerű labdákat talált fiatal társainak, s a siker nem is maradt el. Mexico és Costarica megállapodott egymással, hogy csak egy mérkőzést játszanak a labdarúgó világbajnokság 16-os döntőjébe jutásért. Ez a mérkő­zés már megvolt és Mexico 2:0 arány­ban győzött. A rendező bizottság most úgy döntött, hogy a két országnak visszavágót is kell játszania egymás­sal. Alaposan megváltozott összeállításban áll ki­­vasárnap a francia válogatott Bel­gium ellen. Több játékos, köztük Újlaki influenzában megbetegedett, s így nem játszhat. A Budapesten szerepelt csapat csatársora minden helyen megváltozott, de változás van a balfedezet helyén is. A svéd szövetség szerint a VB-re érkező IS külföldi csapat utazási költsége 150 000 dollárt tesz ki, s ehhez jönnek még az ellátási költségek. A VB-selejtezőkre készülő olasz válogatott keretbe hiába tettek hat külföldről jött játékost, a válogatott keret csak 0:0-t ért el Velencében az I B-osztályú Venezia elleni edzőmérkő­­zésen. Örökrangadó Uruguayban Most játszották az uruguayi bajnok­ság örökrangadóját: Nációnál—Pen­arol ■ 2:0. A 8. forduló után: 1. Nációnál 13 pont, 2. Ramola Juniora 11, 3. Defensor 10, 4. Penarol 8 pont. A Young Boys labdarúgó-versenye A sokszoros svájci bajnokcsapat, a Vasas legközelebbi ellenfele a bajno­kok Európa Kupájában, minden évben sajátságos atlétikai-labdarúgó versenyt rendez első és második csapata tagjai részére. Versenyszámok: 50 és 800 m-es síkfutás, távol- és magasugrás, partdobás, rúgás célba és távolságra, labdavezetés letűzött oszlopok között, labdaemelgetés lábbal és fejjel. A ver­seny győztese Baryswil balhátvéd lett 360 ponttal. (Távolba 610-et, magasba 160-at ugrott, s 540-szer emelgette egymásután lábbal a labdát.) A máso­dik helyezett Schneiter balösszekötő­­ 630-at ugrott távolba. Harmadik Schnyder (tartalék) lett, negyedik Meier jobbösszekötő, ötödik Walker, hatodik Bigler és Grütter. Meier, a csapat zsonglőrje 745-ször fejelgetett anélkül, hogy földet ért volna a labda. A ceglédi Horn Akkor gondoltam rá, ha°^gf^ Virág Ferencről, amikor Leó Horn Budapesten járt. Amikor a hollan­dust ünnepelte a közönség, nekem a magyar játékvezetők jutottak az eszembe. Mert Is vannal lehetnek próféták ez, saját hazájukban C? ^*3®® mint Horn, ha­nem csak szerényebb fénnyel vi­lágítanak, s mégis elengedhetet­lenül szükség van rájuk. Igen, szükség van rájuk, s mégis milyen keveset teszünk annak érdekében, hogy megismerjék, megbecsüljék őket. Itt van például a ceglédi Vi­rág. Hosszú évek során sokat tett már a magyar labdarúgás felemelé­séért, az erőskezű játékvezetés meg­honosodásáért, s mégsem jutott el odáig, hogy eddigi tevékenységéért csak fele annyi elismerést és nyilvá­nosságot kapjon, mint­­ egy szerep­lés után Horn. Virág egykor maga is labdarúgó volt, a Ceglédi Törekvésben kergette a labdát. Hornhoz hasonlóan sérülés miatt ő is korán abbahagyta a lab­darúgást. Atléta lett, középtávfutó, sokszoros kerületi bajnok, vidéki vá­logatott. Azután visszapártolt a lab­darúgáshoz. Egy edzőmérkőzést veze­tett, amikor Kiss László, a ceglédi bí­rák „nesztora” felfigyelt rá. ő 23 esztendővel ezelőtt bírót nevelt be­lőle. Féltő gonddal egyengette útját, bírálta, buzdította. S hogy nem volt hiábavaló a lelkesedése, azt Virág már sokszor bebizonyította. Első volt azok között, akik azon fáradoztak, hogy a magyar pályákon megszilár­duljon a fegyelem. Bátor ember. Bátor ember... a szurkolók bi­­zonyára emlé­keznek rá: egy Bp. Kinizsi—Bp. Vö­rös Lobogó mérkőzésen volt bátorsága­­ ahhoz, hogy kiállítsa Kovács Imrét,­­ Szolnokot és Sándort. Nem szívesen , tette, mert azt az elvet vallja, hogy a játékvezető akkor bíráskodik jól, ha a rakoncátlankodó labdarúgókat ki­állítás nélkül meg tudja fegyelmezni. Úgy, mint azt nemrégiben ,a Salgó­tarján—Tatabánya mérkőzésen tette. Ez a mérkőzés úgy indult, hogy eldur­vul. Egymást váltogatták a kemény összecsapások. Néhány betartás után Virág — mint később maga is el­mondta — akaratlanul is arra gon­dolt: —­ No, Ferenc ezt a meccset jól kimarkoltad! De végül ura maradt a helyzetnek. S ebben jelentős része volt annak, hogy hatni tudott a játékosokra. A durván veszekedő Szojkát például így intette le: — Ha a szurkolók hallanák, hogy egy válogatott így beszél, bizonyára kevésbé becsülnék ... S Szojka ezután példásan visel­kedett. A fegyelmezésről érdekes dolgo­k regyelmexesrui­kat mondott: —­ A szurkolók örülnek a gólnak, gyönyörködnek a játékban, megtap­solják a cseleket, ünnepük azokat, akik győzelemre viszik kedvenc csapa­tuk színét. Ez nem baj, az viszont már igen, hogy elkapatnak, elkényeztetnek néhány játékost. Ezeknek azután fejük­be száll a dicsőség, többet megenged­nek maguknak, azt hiszik, őket más bánásmódban kell részesíteni, mint a többieket. S néhányan azt akarják, hogy a sztárkultuszt a játékvezető is tudomásul vegye. Ennek azután olykor kiállítás a vége. — A kiállításhoz határozottság, s a múltban gyakran bátorság is kellett. Én is — nemegyszer — megalkuvó voltam. Egy ideig én is vallottam azt a téves nézetet, amely szerint nem kell mindent észrevenni é­s főleg meg­hallani. Közel 25 éves működése alatt sok méltánytalanság érte a ceglédi bírót.­­ Akárcsak társait, őt is szidták, gyakran pfujolták, sőt egyszer Szentendrén meg is verték. De még­sem gondolt arra, hogy letegye a sípot. Pedig de sokat korholta a fele­sége. Az említett szentendrei eset után­­ így pattogott az asszonyka: — Hiányzik ez neked, g®f^‘­kés apának? Miért teszed ki magad ilyesminek? Mikor hagyod már végre abba? Az élettárs féltő aggódását azon­ban sikerült eloszlatnia. Szenvedélyévé vált a bíráskodás, nem tud róla lemondani. Inkább ki­teszi magát felelőtlen emberek indu­ '­­latának, de a sípot nem akasztja szegre. Egy azonban alaposan elkeserítette — mégpedig az alaptalan mellőzés. Azután az emlékezetes Kinizsi—Vörös Lobogó találkozó után lelkendezve fogadták a Játékvezető Testületben. Szorongatták a kezét, gratuláltak neki, sőt az egyik értekezleten meg is emlékeztek róla. Ilyenformán: — Ilyen szellemű játékvezetést akarunk meghonosítani. Ezt várják, ezt követelik tőlünk ... Nos , Virág ezek után hónapokon keresztül nem kapott élvonalbeli mér­kőzést. Nagyszerű átlagteljesítményét is a felszabadulást követő években mind­össze öt nemzetközi mérkőzésen való működéssel jutalmazták. Ez bizony nem­­sok. Többet érdemelt volna. Mert Virág nemcsak kitűnő játékvezető, hanem csupaszív, segíteni vágyó em­ber is. Cecileben Jol emlékeznek arra az cegtelen időre, amikor a megyé­ben díjtalan bíráskodással segítette az anyagi gondokkal küzködő sportkörö­ket. Elutazott Abonyba, Kocsérba, s még a közlekedési költséget sem kérte. S hogy mennyire bíznak pár­tatlanságában, arra jellemző, hogy Pest megyében legtöbbször őt kérik bíráskodásra azok a csapatok, ame­lyek idegenben szerepelnek. Sportszakismereteiért, a szervezési kérdésekben való jártasságáért is tisz­telik. A CVSE és a Kossuth Építők Sportkörének vezetői gyakran keresik fel tanácsokért, útmutatásért. Egyéb­ként hivatalosan is végez társadalmi munkát: a Pest megyei JT elnöke. Eb­ben a minőségben az egyik taggyűlé­sen ugyancsak keményen megbírálta — saját magát. Mégpedig azért, mert a Sárisáp—Esztergom mérkőzésen nem adott meg egy 11-est. A beisme­rés növelte tekintélyét. Mert hogy van tekintélye és szeretik, ezt magam is tapasztaltam Cegléden. A Rákóczi úton sétáltunk, amikor egy fehérhajú vasutas, aki jóval idősebb volt nála, így üdvözölte: — Szervusz Feri bácsi! „Bácsizta” azt, aki öccse lehetne. Ezzel a megszólítással is ki akarta fejezni megbecsülését. Lehet, hogy kissé elfogultan jelle­meztem Virág Ferencet, mint embert és mint játékvezetőt. Talán kissé rózsa­színű portrét festettem róla. Tartok is egy kissé attól, hogy ha vasárnap a Ferencváros—Szombathely mérkőzésen a döntései esetleg nem találkoznak az ezerfejű Cézár véleményével — megint megrovást kap.­­ Németh Gyula a Hol lesz az NSZK­­Magyarország mérkőzés? Ez a kérdés izgatja a német szur­kolókat, annál inkább is, mert mind közelebb kerülünk a mérkőzés napjá­hoz. A kérdéssel humoros rajzban fog­lalkozik a Kicker című lap. December 22-én egy német város­ban a rajz címe, amelyen a DFB (azaz a német labdarúgószövetség), mint szfinx szerepel. A rajz jobb sarkában a szurkaié reklamál: Hol lesz a magyarok elleni mérkőzés? * ­ A Rómain a helyzet változatlan ideje lenne tisztázni, hogy tulajdon­képpen a harmincas években miért is „találták ki” a Rómait. Ha azért, hogy minél több örömet szerezzenek vele a főváros falak közé szorított la­kóinak, akkor kártyás nyelven szólva valahol „renonsz" van az ügyben. El­lenben, ha sokak bosszantására, kíván­ták kiaknázni a pompás természet­adta vidék lehetőségét, akkor tökéle­tes a találmány. Már elmúlt az idény, természetesen nem látni csónakokat a vízen, legfel­jebb a kerítések mögött egyet kettőt, amelyek kívül rekedtek az ajtókon. Mert most csukva vannak a csónak­házak ajtajai. Nemcsak az ősz miatt, hanem azért is, mert kedd van. Igen, kedd! Ez az a nap, amely az egész idényben kimaradt az itteni csónako­sok naptárából. A keddi napokon ál­landóan zárva tartottak a Sportléte­sítmények Vállalat csónakházai — mondván, hogy minden dolgozót, te­hát a csónakházak gondnokait is, meg­illeti a heti egy szabadnap. Ez nyil­vánvaló igazság, csak a végrehajtása okozott rengeteg bosszúságot a Ró­mai-part vendégeinek. Kedden nem tehették be lábukat a csónakházba, s hogy ez mit jelentett annak, aki ne­vezetesen túrára készült, vagy onnan érkezett, arról jobb nem beszélni. Mindenki kedden volt szabadnapos. Mit tehetett a sok bosszankodó em­ber? A vállalatnál semmit, hiszen mint mondották „nincs módjuk a panasz orvos­lására”, másutt azonban annál többet. Tartva az eset ragály­osságától, néhányan ké­relmet nyújtottak be a fővárosi villa­mos, autóbusz vállalathoz, a KÖZÉRT- hez, a színházakhoz, a mozikhoz és a strandokhoz, nehogy kövessék a pél­dát, mert akkor egy napra mindenütt megáll az élet. Még hozzá tartozik az ügyhöz, hogy a Római legirigylés­­­mértóbb személyei az idényben a „garázs­mesterek” voltak. Mert nekik az őszi és a téli bőséges pihenés mel­lett jutott egy kis nyári ráadás is. Mindez azonban csak egy kis töre­déke a Római-part nyári vendégei kellemetlen emlékeinek, hiszen a ba­jok ezúttal is széles skálában törték a borsot a Duna híveinek orra alá. Pe­dig nem lehet azt állítani, hogy sem­mi sem történt itt az utóbbi időben. A Budapesti Fővárosi Tanács elké­szíttette a Római-part fejlesztési ter­vét, néhány új, korszerű üdülő épült és az is jelentett valamit, hogy a Ná­­nási úttal, a Vörös Hadsereg útjával és a Dunaparttal határolt térséget sport és üdülő területté nyilvánították. Ezzel azonban még nem oldódtak meg a régebbi problémák, sőt a ré­giek mellé újak is jöttek. A sport­szerboltok százával hozták forgalom­ba a csónakokat, sok magános is épí­tett, így ebben az évben aztán való­ban művészet volt fedelet találni az új jövevényeknek és hajóiknak. Rendkívüli mértékben megnőtt a Római-part forgalma. Újabban — nagyon helyesen — nemcsak azok rándultak ki ide, akiknek csónakjuk volt, hanem azok is, akik szeretik a napot, a friss levegőt és a fürdőzést a Dunában, így még feltűnőbbé vált az az egészségtelen helyzet, hogy nincs csatornázva a vidék, hogy a legtöbb csónakházban nincs zuha­nyozó, hogy hepe­hupás a part, hogy elhanyagoltak a parkok, hogy he­lyenként még mindig használhatatla­nok az utak. A Római-part zilált képe úgyszólván semmit sem változott 1957-ben. Legfeljebb annyit, hogy egyik-másik csónakház drága pénzen vaskerítést kapott. Ez az „építkezés” egyáltalán nem tűnt lényegesnek a „vadak” előtt, hiszen számukra csak azt a célt szolgálta, hogy megszün­tesse a csónakházak és az öltözők át­járóház jellegét. Ez a jelleg a helyi sajátos körülmények között alakult ki, elsősorban abból, hogy sem víz­vezeték, sem pedig WC nincs a part mentén. Az egy-kettő meglévő annyi, mintha egy sem volna. Tehát a kerí­tések emelésével egy cseppet sem használtak a környék egészségügyi helyzetének. Aztán itt van a csatornázás problémája is. Nem kis ügy ez és nem olcsó. Hiába hordták el a szemetet a nyári hóna­pokban, a jó idő elmúltával hely­ben maradtak a rothadó hulladékok és ha nem ássák el azokat, ak­kor hosszú időn keresztül díszítik a sport- és üdülőtelepet. A legnagyobb baj persze a továbbra is hiányos part­védelem. Ha jön az áradás és a jég, akkor jön a Római tragédiája, pusz­tulása. Úsznak a védetlen házak, a drága építmények, csónakok, s ami­kor elvonul az ár, akkor a javítás költségeit kell kiizzadni. A Római-part állandó lakói mintegy tíz tetemes pusztítást végző áradást tartanak nyilván, s beszélik, hogy a rendbe­hozatali költségek már lassan az egész part értékével vetekednek. A Rómain még a gyerekek is tud­ják a bajok okát. Nincs megfelelő gát, ezért félve nyúlnak komolyabb létesítmények megépítéséhez, aztán nincs elegendő anyagi fedezet a leg­fontosabb követelmények megvalósí­tásához. De azt is tudják, hogy pilla­natnyilag nincs olyan szerv, amely csak a Római-part ügyével foglalkoz­nék. Pedig egykor volt. A Római-part olyan gyerek, ame­lyik elvész a bábák között. Csak így adódhat, hogy az egységes szempon­tokat magában foglaló Irányításnak még csak a nyomát sem látni. Talán emiatt küzdelmesebbek a Római-part híveinek nyári napjai a Duna mellett, talán emiatt kell fűszerezniük bosszan­­kodással és kényelmetlenséggel spor­tolásukat, üdülésüket. Mindez nyilván lehetne másként is. Hogyan? Vegyük csak a Balaton pél­dáját. A Balatonnak ma már van RIB-je (Balatoni Intéző Bizottság), nyilván meg lenne a haszna, ha a Ró­mai-part is rendelkeznék egy BIB-bel vagy valamilyen más szervvel, amely­nek” egyedüli feladata volna: rendet teremteni százezrek nyári birodal­mában. Szabó András Megkezdődött a leningrád—Budapest Csütörtökön megkezdődött Leningrád­­ban a, 12 táblás (10 férfi, 2 női ver­senyzővel) Len­ingrád—Budapest sakk­csapatmérkőzés. Az első napon 6 játsz­ma fejeződött be. Eredmények: Szpassz­­kij (L)—Barcza (B) íz, Bilek (B)—Taj­­manov (L) íz, Korcsnoj (L)—Szilágyi (B) Vs. Bély dr. (B)—Tolus (L) függő, Furman (L)—Kluger (B) függő, Portisch (B)—Cserepkov (L) 1:0, Kopilov CL)— Sándor (B) 1:0. Flórián (B)—Aronszon (L) függő, Bivsev (L)—Forintos (B) függő, Szily dr. (B)—Rovner (L) függő, Rudenko (L)—Hönsch (B) 1r. Stoka (B)— Volpert (L) függő. A verseny második fordulójában a következő eredmények születtek: Bar­cza— Szpasszkij 0:1,­ Bilek—Taj­m­anov íj. Korcsnoj—Szilágyi­ íz. Tolus—Bély dr. függő, Kluger—Furman függő, Cserep­kov—Portisch 1:0, Sándor—Kopilov füg­gő, Aronszon—Flórián íz. Forintos— Rivsev függő, Rovner—Szily dr. függő, Hönsch—Rudenko 1:0, Volpert— Stuka függő. Az első fordulóban függőben maradt játszmák közül további játék nélkül döntetlenre adták a Szily dr.—Rovner és a Flórián—Aronszon játszmát. Az eddigiek alapján a leningrádiak 7.5,6.5 arányban vezetnek. Vasárnap, 1957. október 27.3-

Next