Népsport, 1958. január (14. évfolyam, 1-22. szám)

1958-01-12 / 8. szám

Az Újpesti Dózsa nehezen, a Bp. Honvéd biztosan győzött az ökölvívó VSE péntek­ esti fordulójá­ban Már­iai előmérktözésen, az Újpesti Dózsa-MTK találkozón megtelt a Sportcsarnok nézőtere. Az Újpesti Dózsának most sem volt légsúlyú ver­senyzője, az MTK könnyűsúlyúját viszont az orvos nem engedte indulni. A váltó­súly után a Dózsa 8:4-re vezetett, utána két döntetlen eredménnyel is tartotta előnyét, de Marosi győzelme után nyílttá vált a küzdelem. Ezután azonban Szilvási győzelme szertefoszlotta az MTK reményeit. A Bp. Honvéd „beállította" az MTK elleni győzelmét, sőt aznnyira hasonlí­tott az eredmény a kék-fehérek elleni­hez, hogy a középsúlyig most is 12:2 volt az eredmény a Honvéd javára. Et­től kezdve szépített a Csepel. A Hon­véd fiataljai — bár hiányzott soraikból ütemes — ezúttal is nagyszerűen meg­­ásták a helyüket. A Csepel összeállí­tása nem mondható sikerültnek. Ered­­mények: Újpesti Dózsa—MTK 12:8 2500 néző. V: Viniczey. Pontozott: Kulcsár, Nag­y L.K Óváry, Tusák. Légsúly: Vitányi (M) győzött ellenfél nélkül. A Dózsa nem indított verseny­zőt. Harmatsúly: Nagy J. (D) pgy. Fekete P. ellen. Lagymatag első menet Után Fekete lépett fel támadólag, de Nagy ügyesen kitért a kemény bal­horgok elől. A 3. menetben Nagy rá­kapcsolt és pontosabb ütéseivel, gyors sorozásaival győzött. Pehelysúly: vona (M) kgy. Bognár ellen. Bognár már­ az első menetben egy kemény jobbhorog­tól padlóra került, sőt a 2.­­menetben is számoltak felette, a későbbiek folya­­mán pedig leléptette a mérkőzésvezető­t és kiütéses vereségét hirdette ki. Köurtyűsúly: Kellner (D) ellenfél nélkül győzött. Borsodit ács­orvos nem engedte indulni. Kisváltósúly: Borsics (D) ellen Hevesi feladta. Hevesi bizonytalanul öklözött és lába is meghúzódott, s soma „beszedte” Bozsics messziről hozott horgait. A 2. menetben mély­­ütésért megintették az MTK-verseny­­zőt, s ő egy bordára kapott rövid ütés után feladta. Váltósúly: Juhász (D) ellen Bacsányi feladta. A gyorsabb és kép­zettebb Juhász az első menetben, fölé­nyeskedett, azután rákapcsolt. Egy jobbhorgától 8-ig számoltak Bacsányi felett, aki aztán feladta a küzdelmet. Nagyváltósúly: Méhész (D) — Süveges döntetlen. Süveges horgai két meneten át hatásosabbak voltak, de a 3. menet­ben Süveges elkészült a® erejével és Méhész nemcsak behozta hátrányát, hanem­­ győzelmet érdemelt volna. Középsúly: Sipőcz (D) —Valyon döntet­len. Sipőcz pontosabb, főleg fejre ütött horgaival két meneten keresztül fölényt harcolt ki. A 2. menetben pontos hor­gaival feljött Valyon, de hátrányát be­hozni nem tudta. Szerintünk Sipőcz volt a győztes. Félnehézsúly: Marosi (M) pgy. Kovács A. ellen. Kovács jól öklözött a sok tenyerest vétő Marosi ellen. Mindössze az utolsó menetben jött fel Marosi, amikor Kovács sokszor védtelenül hagyta e fejét Kovács nem­ érdemelt vereséget. Nehézsúly: Szilvás­ (D) ellen Fazekast leléptették. Szilvásit már régen láttuk ilyen jól öklözni. Fazekas nagy igyekezetében többször folyamodott szabálytalansághoz, ami végeredményben leléptetését hozta maga után. Végeredményben az Újpesti Dózsa 12 8 arányban győzött. Bp. Honvéd—Csepel 12:8 3000 néző. V: Tokaji. Pontozott: Be­­nácsi, Békés, Ermler, Grosszwirth. Légsúly: Forró (H) pgy. Kurucz ellen. A jobb alapállású Forróval szemben Kurucz nehezen találta fel magát. Forró — bár a 3. menetben fogásért megintették — biztosan nyerte a mér­kőzést. Harmat­súly: Jaczkó (H) pgy. György ellen. Mindkét versenyző sokat fejelt, több tenyerest ütött A 3. me­netben Jaczkó tarkót ütött Györgyre rászámoltak, majd utána Jaczkót meg­intették. Pehelysúly: Oláh (Cs) pgy. Po­­gonyi ellen. Oláh nagyszerűen állította meg ellenfele moham­ozásaitt. Egy ke­mény jobbhorogtól 8-ig padlóra küldte Pogányit, aki feljött ugyan a 3. menet­ben, de ez még a döntetlenhez is kevés volt. Könnyűsúly: Bartók (H) pgy. Mar­ton ellen. Igen szoros mérkőzés. Mar­ton „kiváló” harcmodorával sokszor eredményesen harcolt, de közben fo­gott­­a kiegyensúlyozott 2. menet után Marton valamivel jobb volt a hajrában. Kisváltósúly: Török (H) ellen Krettin­gert leléptették. Krettinger láthatóan nagy ütésre ment, de egyszer sem si­került pontosan eltalálnia a jól har­coló Törököt. Krettinger a 2. menetben fejelésért, a 3. menetben alkaros ütésért kapott megintést, majd újabb sz­abálytatovassági után leléptették. Váltó­súly: Kiinger (H) ellen Arros feladta. A fiatal Honvéd-versenyző Arros ellen is nagyszerűen öklözött. A 2. menetben Arrosra 8-at számoltak, majd egy pon­tos gyomorszáj ütés után szintén, 9 utána feladta. Nagyváltósúly: Szakats (H) pgy. Sebők II ellen. Az első menet ..tapogatódzással telt el A 2. menet­ * 1 2 3 - ben Sebők II kemény horgai többször találtak. A 3. menetben nagyszerű harcban Szakáts a maga javára dön­tötte el a mérkőzést. Középsúly: Csiszár (Cs) ellen Grösszer feladta. Grösszer a 2. menetben Csiszár nagyerejű balhor­gától padlóra került és 8-nál edzője bedobta a törülközőt. Félnehézsúly: Sebők I (Cs) ellen Czabajszky feladta. A Honvéd válogatott versenyzője még mindig érzi sérülését. Az első menet közepén egy jobbhorogtól megrogg­­gyant, rá is számoltak. Kevéssel ké­sőbb edzője bedobta a törülközőt. Ne­hézsúly: Bene III (Cs) egy. Csillag ellen. Nagy küzdelem. Csillag — jóllehet né­hányszor megroggyant — végigküz­­dötte a mérkőzést, sőt néha kemény horgokat is ütött. Végeredményben a Honvéd 12:8 arányban győzött. -2 Vasárnap, 1958. január 12. Az utolsó fordulóban dől el • ki lesz a bajnok, s ki lesz a 3. helyezett az ökölvívó-csapatbajnokságon A péntek esti forduló után is nyílt m­aradt a bajnokság kérdése az ököl­vívó CSB-ben. A bajnoki címre és a 3 helyre 1® egyformán két-két esélyes van. A Bp. Honvéd helyzete könnyebb, ő döntetlen esetén is bajnok, míg az Újpesti Dózsának győzni© kelten© a bajnokság kivívásához. A 3. helyre a csepeliek vannak előnyösebb helyzet­ben. A vasárnapi döntők ellőtt ugyanis így tesz­i táblásait: 1. Bp. Honvéd 2 2 — — 24:16 4 2. Újpesti Dózsa 2 2 20:17 4 3. Csepel 2 — — 2 17:28 — 4. MTK 2-------2 16:24­­A „döntők döntőjére” mind a Honvéd, mind a Dózsa pihen­tetett versenyzőt A Bp. Honvédben — a legutóbbi összeállítást tekintve — Dienes és Sípos helyett szerepelt más­­vers­enyző. A Dózisából pedig hiányzott Fekete István. Minden valószínűség sze­rint a pihentetett versenyzőkkel terveik vannak a vezetőknek. Hogy ki melyik súlycsoportban lép majd kötelek közé, azt egyelőre csak a vezetők tudják. Könnyen előfordulhat, hogy az U. Dó­zsa légsúlyú versenyzőt le indít vasár­nap ... A CSB előtt nem lehet előre tudni mindent. De még azt sem, hogy a Honvéd hol fogja Indítani Dienest. Az Újpesti Dózisa—Bp. Honvéd mér­kőzés „várható” találkozói — többek között: Fekete I—Jaczkó, Nagy J.—Po­­gonyi, Kelliner—Klinger, Juhász—Dienes, Méhész—Szakáts. Tekintettel arra, hogy­ a Honvéd — valószínűleg — 2:0-ról indul. Igen szoros eredmény születhet. A 3. hely kérdése sem eldöntött még. Itt is döntetlenhez közeli eredmény szü­lethetne. Néhány, könnyen elképzelhető I mérkőzés: Vona—Oláh, Sebők II—Bacsa- I­ovi, Süveges—Csiszár, Marosi—­arass,­­ F. Nagy—Bene III. Mindkét találkozó mérkőzései nagy­­­­szerű küzdelmeket ígérnek. Izgalmas elődöntő -SZÉPSÉGHIBÁKKAL „Ott túl a rácson egy más világ van ..." — így kezdődik a Gül baba című operett nagy slágere. Ez az epekedő dal jutott az eszünkbe pén­teken este a Sportcsarnok területét határoló rács előtt, amikor láttuk az ökölvívó CSB első napi döntőiről ki­szorult nagy tömegek vágyakozó pil­lantásait, reménykedését a rácson túli „más világ" felé. Ki tudja, hány ezren szorultak ki ezúttal is szűkreszabott Sportcsarnokunkból. És ki tudja, hányadszor írjuk le: a magyar sport már kinőtte ezt a 2300 nézőre szabott termet. S mint minden alkalommal, ezúttal is sürgetjük: az illetékesek tegyék az elsők közé a megépítendő nagyobb befogadó képességű Sport­csarnok tervét. És ha már ennél a kérdésnél tar­tunk, emeljük fel tiltakozó szavunkat újra az ellen, hogy a pontosan 2350 nézőre szabott nézőtérre közel 3000 nézőt engedtek be. Nem is a lelátókra, hanem olyan helyekre, amelyeknek el­foglalása, illetve megszállása a terem­ben való közlekedés megakadályozásán kívül rendészeti szempontból is ki­fogásolható. Ültek ketten egy széken, ölben, lépcsőkön, földön. Úgy halljuk, közel 600 pótállóhelyet adtak ki pén­tek estére. A pótállóhely jegye azon­ban főként az emeleti büfé területére érvényes. Jó lenne ezt vasárnap este figyelembe venni.­­ És amikor kitették a terem falára az előmérkőzés, az Újpesti Dózsa— MTK találkozó párosítását, felmoraj­­lott a nézősereg, a kérdések özöne hallatszott itt is, ott is. — A Dózsa miért nem indított most sem légsúlyút? ... Miért nem indul ma sem az MTK Törökje? ... És Bor­sodi miért nem öklöz? ... Szépséghiba kétségkívül, hogy az Újpesti Dózsa ezúttal sem tudott lég­súlyú versenyzőt indítani, pedig a lila­­fehéreknek van a legnagyobb ver­senyző­ gárdájuk. A nagy tehetségnek tartott Töröknek újra csak az a szerep jutott, hogy a lelátóról biztathatta tár­sait.­­ A MOSZ orvosa, illetve a hőmérő higanya parancsolta vissza Borsodit a küzdelemtől. Közvetlenül a mérkőzés előtt derült ki ugyanis, hogy Borsodi lázas. Persze ennek nem a mérlegelés idejében kellett volna kiderülnie, hi­szen Borsodinak nem „lámpaláza” volt... Helyes lenne, ha a jövőben a kluborvosok — még idejében — megvizsgálnák versenyzőiket. Ebben az esetben gondoskodhatnának a be­teg versenyző helyettesítéséről. 2:2-vel indult tehát az Újpest­ Dó­zsa—MTK találkozó, amely a mérkő­zés előtt úgy festett, hogy a lilák úgy győznek majd, ahogyan akarnak. Nos, nem így történt. „Csak” szoros győ­zelmet aratott a Dózsa. Nyilván az igazi, a vasárnapi döntőre tartogatják erejüket a Dózsa-versenyzők. *Ennél a kérdésnél foglalkoznunk kell a pontozóbírák és a mérkőzés­vezetők működésével is. A Sipőcz— Valyon mérkőzést döntetlennek hoz­ták ki. Holott Sipőcz győzelmet érdemelt volna. Marosi, sem­ ér­demelt győzelmet, Méhésznek viszont győznie kellett volna. Viniczey nem a legjobb formában vezette az első mérkőzést, néhány for­dított figyelmeztetése volt. (Például a Sipőcz—Valyon és a Juhász—Bacsá­nyi mérkőzésen.) Fazekast korábban kellett volna leléptetnie. Tokaji álta­lában jól működött. A többször fogó Györgyöt azonban nem intette meg. Az MTK különben a mérkőzés előtt megóvta Juhász indulását, akit —­­ az MTK szerint — sem a villám-, sem az általános igazolási szabályok sze­rint nem indíthatott a Dózsa. A ver­senybíróság nem adott helyt az óvás­nak, mivel Juhász átigazolását az ille­tékes sporthatóság jóváhagyta. A A Honvéd—Csepel találkozót nem várt biztossággal nyerte a Honvéd. A csepeli vezetők azt mondták, hogy „eltaktikázták" az összeállítást. Már­tonnak például nem kellett volna erő­szakosan fogyasztania. Véleményünk szerint azonban az előző mérkőzéssel ellentétben, nem volt jól időzítve a Csepel versenyzőinek a formája. A Honvéd viszont tartja jó formáját. Pénteken úgy látszott, hogy a Hon­véd csapata a legesélyesebb a baj­nokságra. ★ A „sarokba” kell viszont állítanunk ezúttal Szántó Imrét, a Honvéd rokon­szenves edzőjét. „Csöpi" bizony ala­posan elvesztette az idegeit a „törül­köző-jelenetekkel" és a Tokajival szem­ben produkált „kakaskodásával". Az történt ugyanis, hogy miután Csiszár ütésétől Gresszer a padlóra került és Tokaji számolt a Honvéd-versenyző felett, Szántó „láthatatlanul” dobta be a feladást jelentő törülközőt, amelyet a mérkőzésvezető így csak későn — 8-nál — vett észre. Gresszer — ed­zője hibájából — majdnem a kiszá­molás sorsára jutott. Ez pedig azt je­lentette volna, hogy a szabályok sze­rint, vasárnap nem indulhatott volna. Ha érthető is az edző idegeskedése, de érthetetlen volt a „nyílt színen” rög­tönzött jelenete. Szántó Imre — mint régi válogatott és mint edző is — pél­dakép a fiatal versenyzők előtt. Ma­radjon is meg annak! Fekete Pál Télen is edzenek a hódmezővásárhelyi úszók Hódmezővásárhelyen már évek óta eredmé­nyesen foglalkoznak az úszósporttal. Különösen 1937-ben szerepeltek jól az idevaló úszók, mert a vidéki egyesületek pontversenyében az eg­riek mögött a második helyen végeztek. Igen nagy előnyt je­lent Hódmezővásárhely úszósportja szempontjá­ból, hogy három évvel ezelőtt a nyitott uszo­dába egy hőforrás vizét vezették be, é­s így az úszók télen is edzhet­­nek. Fűtött öltözőjük is van­­ a medencétől néhány méternyire. Egyébként érdekes lát­vány a téli edzés: a me­dencét hat-nyolc méter magas gőzpára borítja, s benne gyakran ez-el­tűnnek a szem elől az úszók. Török Sándor, a MÁV HMTE úszó-szakosztá­lyának edzője egész év­ben lelkes és jó mun­kát végzett. A fiatal edző nagy gondot fordít az utánpótlás nevelésé­re. Nyolc-kilenc éves fiúk és lányok is járnak az úszóedzésekre, olya­nok, akikből idővel jó versenyzők lehetnek. Idei legeredményesebb versenyzőjük Szabó Jó­zsef volt, aki országos ifi-bajnokságot is nyert. Rajta kívül Engelthaller Melinda és Nagy István nyert még sok versenyt. A 17 esztendős Nagy István például az 1500 m-es gyorsúszást 20:50- es idővel nyerte a kerü­leti bajnokságon. A ke­­■ . ■ ke­rületi bajnokság pont­versenyét is a vásárhe­lyiek nyerték, megelőz­ve Szegedi, Békéscsaba, Kecskemét és más na­gyobb városok verseny­zőit. Figyelemre méltó, hogy egy nemzetközi versenyen a kassai ke­rület válogatottja ellen is győztek. Most télen a Korcs® lyázást választották ki­egészítő sportjuknak a hódmezővásárhelyi úszók. Saját maguk építettek korcsolya-pá­lyát, amit a közönség rendelkezésére is bocsá­tanak. Ilyen módon be­vételhez jutnak, amit azonban átadnak a szak­osztály részére, hogy sportkörük minél ered­ményesebben működ­hessék. A XIII. magyar sakkbajnokság döntőjének sorsolása A XIII. magyar sakkbajnokság döntőjét január 27-i kezdettel ren­dezi meg az országos sakkszövetség. A küzdelemben 2 nagymester, 4 nem­zetközi mester és 14 mester vesz részt. A versenyzők indulási sorszá­mát szombaton este a Maróczy-klub­­ban megejtett sorsolással állapítot­ták meg. A sorrend: 1. Flórián, 2. Kluger, 3. Bilek, 4. Tipary, 5. Varnusz, 6. Szily­ei, 7. Forintos, 8. László ,, 9. Haj­­tun, 10. Szabó, 11. Szilágyi, 12. Po­­gáts, 13. Róbert, 14. Barcza, 15. Gasz­­tonyi, 16. Lengyel, 17. Ozsváth, 18. Honfi, 19. Portisch, 20. Androviczky. A közel egy hónapig tartó verseny színhelye a Műszaki Egyetem Kinizsi u. 1—7. sz. alatti épületének dísz­terme lesz. A fordulókat hétfőtől pén­tekig játsszák le, a függő játszmákat szombaton és vasárnap fejezik be. 126 résztvevő az atlétikai edző­értekezleten Szombaton délután 126 résztvevővel megkezdődött az atlétikai edzők három­napos országos értekezlete Tatán. Az értekezletet Horváth Pál dr. a MASZ elnöke nyitotta meg. Örömmel állapí­totta meg, hogy az értekezlet iránt ilyen nagy érdeklődés mutatkozott és annak a reményének adott kifejezést, hogy a résztvevők saját munkájukban haszno­sítani tudják majd az értekezleten hal­lottakat s elősegítik az elhanyagolt szá­mok fellendítését. Utána Sir József szak­felügyelő ismertette az értekezlet cél­ját, menetét, majd megtartotta az első előadást a vágtafutásról, amelyet sok hozzászólás követett. Szombaton még egy előadás került sorra a gátfutásról, majd oktató­filmeket mutattak be. JÁTÉKOS GYERMEKTORNA címmel érdekes, hasznos könyv jelent meg Lévay Pálné összeállításában. A könyv bevezetőjében megtaláljuk az orvos véleményét a gyermekek torna­oktatásáról, valamint a nevelő hasznos tanácsait a gyermekekkel való fog­lalkozásról. A szerző gazdag tapasz­talatainak felhasználásával mindazokat a gyakorlatokat ismerteti, amelyek biztosítják a kisgyermekek harmonikus fejlődését. A könyv más részében a gyermekek oktatásában használható tornaszerekről (például létra, pad, bot, karika, labda) és azok alkalmazási módjairól ad részletes útmutatást a szerző. A „Játékos gyermektorna” nagy segítséget jelenthet mind­azoknak, akik a gyermektornászok oktatásával, nevelésével foglalkoznak. Szoros küzdelmek a Csepel SC ifjúsági műkorcsolyázó-versenyén Pénteken és szombaton az ifjúsági mű­korcsolyázó-verseny kötelező gyakorla­tait bonyolították le a Millenáris jegén a Csepel SC rendezésében. Általában szoros küzdelem alakult ki, mert a versenynek selejtező jellege volt. A női ifjúsági bajnokságban való indulást­ a szövetség bizonyos színvonalhoz kö­tötte. Nem kevesebb, mint 16 lány raj­zolta a kötelező figurákat pénteken. Az élen igen szoros volt a verseny. A fiúk versengése a színvonal tekintetében alacsonyabb volt, mint a lányoké. Mind a lányok, mind a fiúk ugyanazokat a gyakorlatokat végezték. Az iskolagyakorlatok után az állás a következő. Női ifjúsági: 1. Vácal-Hübschl Györgyi (FTC) 106.7. 2. Kiss Tünde (FTC) 105.9 3. Grimm Mária (Csepel) 98. 4. Kurucz Edit (FTC) 93.8. 5. Kalotay Má­rta (Csepel) 92.7. 6. Zor­­kóczy Ildikó (HM Petőfi) 89.1, 7. Se­bestyén Zsuzsa (Csepel) 84, 8. Szernt­­miklósy Zsuzsa (FTC) 83.9, 9. Bereca Ilona (FTC) 82.3, 10. Hollanda Mária (Csepe­l) 79.4 Férfi Ifjúsági: 1. Körmendy P. (FTC) 91.2, 2. Kurucz (Csepel) 85.9, 3. Kör­mendy G. (FTC) 80.3. 11 éven aluli lányok: 1. Bereca Hana (FTC) 24.6, 2. Szmu­sznik Edit (Csepel) 22.4, 3 Borsi Erzsébet (Cs) 18.14, 4. Darázs Beatrix (FTC) 16.7, 5. Kecskés Katalin (Cs) 15.8, 6. Wágner Zsófia (Cs) 14.6, 7. Sági Katalin (FTC) 14.1. 11 éven aluli fiúk: 1. Porszácz (Ce) 11.8. Ifjú­sági jégtánc-verseny: 1. Pallaghy, Ries (FTC) 17.2. 2 Görög, Polgár (Ce) 14.1. Tokióból jelentik: tel­jes erővel folynak az idén május 24-e és jú­nius 1-e között sorra ke­rülő Ázsiai Játékok elő­készületei. A japánok nagy hírverést fejtenek ki és hangoztatják, hogy a nagy verseny főpró­bája lesz „az 1964-ben Tokió készül... vagy 1968-ban sorra ke­rülő tokiói olimpiának”. Az Ázsiai Játékok egyéb­ként egybeesnek majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kongresszu­sával. Eddig húsz ázsiai or­szág nevezte verseny­zőit. A Gazzetta dello Sport értesülése szerint Észak- és Dél-Korea kö­zös csapattal indul. A Japánok az esélyeket il­letően szerények s csak két sportágban várnak biztos győzelmet a pont­versenyben: úszásban és asztaliteniszben. Fedett uszoda épül Zágrábban. A 25x16 m-es uszoda augusztusra ké­szül el­it kanadai jégkorongozókhoz hasonlóan az Egyesült Államok játékosai is rend­kívüli szorgalommal készülnek az oslói VB-re. A legújabb hírek szerint a 24 tag­ból álló keret heti hat napon készül erős edzésekkel Minneapolisban. Oslóba csak tizenhat játékos indul. A Cortina d’Am­­pezzó-i olimpián az amerikai csapat a Szovjetunió mögött a második helyen végzett. Az akkor szerepelt játékosok közül csak öt van a keretben. Az ausztrál és az amerikai Davis Kupa teniszcsapat tagjai Melbourne­­ben barátságos mérkőzést vívtak jóté­kony célra. A 9 játszma­­közül hatot az ausztrálok nyertek. Dánia—Wales 10:10. ökölvívó-viadal Cardiffban. Ljungbyben megnyílt Svédország 15. műkorcsolya-pályája. A francia Sportakadémia az argentin Juan Mamiel Fangio többszörös auto­mobil-világbajnokot tüntette ki az 1957-es év legnagyobb sportbeli teljesít­ményére kiírt díjával. Az ausztrál úszószövetség úgy határo­zott, hogy a Brit Birodalmi Játékok előtt hathetes edzőtáborozásra viszi az ausztrál úszógárdát. Ezúttal is Townswale lesz az edzőtábor székhelye, itt készültek fel az ausztrál úszók Melbourne előtt is ... A svájci Grindelwaldban csütörtökön annyira javultak a hóviszonyok, hogy megkezdhették a hagyományos nemzet­közi női síverseny küzdelmeit. Ekkor a futóversenyt és 1300 m hosszú, 315 m szintkülönbségű, 38 kapus pályán az óriás műlesiklást bonyolították le. 10 km sífutás: 1. Kailus (NDK) 46:53, 2. Bukowa (lengyel) 48:04, 3. Peksa (len­gyel) 48:05, 4. Köhler (NDK) 48:09. óriás műlesiklás: 1. Frandl (osztrák) 1:29.5, 2. Marchelli (olasz) 1:30.6, 3. Leduc (francia) 1:32.9. Pénteken a ter­vezett műlesiklás helyett ismét óriás műlesiklást rendeztek: 1. Danzer (svájci) 1:40.4, 2. Hofherr (osztrák) 1:42.3, 3. Frandl (osztrák) 1:43.9. Jen nem maradt Ilsa mögött! Két napja adtunk hírt a 13 éves ausztrál úszónő, Ilsa Konrads új 880 yardos (804.68 m) és 800 méteres vi­lágcsúcsáról. Bátyja, a 15 éves Jen úgy látszik, nem akar elmaradni húga mögött. Az MTI jelentése szerint ugyanis pénteken Sydney­ben Új-Dél­­wales férfi bajnokságának előfutamai során a 880 yardos gyorsúszásban 9:24.7 mp-es ausztrál csúcsot állított fel. Szombaton a döntőben azután 9:17.7 mp-re javította az amerikai Breen 9:19.2 mp-es világcsúcsát. Ez azután testvérpárj­aAz izraeli szövetségi kapitány, Sochar ezredes 15 tagú válogatott keretet jelölt ki a Wales elleni labdarúgó-világbajnoki selejtezőre. A keret tagjai Varon szö­vetségi edző irányításával hetenként két közös edzést tartanak. A csehszlovák kézilabdázók is erősen készülődnek az idei teremkézilabda­­világbajnokságra. Húsztagú válogatott keretet jelöltek ki, s az előkészületek során január végére többek között Dél- Svédország válogatottja ellen játszanak két mérkőzést. A Sydneyben rendezett úszóverse­nyen az olimpiai bajnok Crapp a 110 yardos női gyorsúszást 1:04.7 mp-es idővel nyerte a holland Gastelaars (1:05.h­) előtt. Dél-Afrikában nemrég kezdődött mag az új atlétikai idény és máris több kitűnő eredményt hozott. A kevéssé ismert Fin­­lay 500 m-es pályán 21.1 mp-cel beállí­totta a 220 yardos csúcsot. A gerincsérü­léséből felgyógyult Potgieter 220 g gáton 23.1 (csúcsbeállítás), 440 g gáton 52.9 mp-es időt ért el. Du Plessis 50.91-et dobott disz­kosszal, Koen 55.56-ot kalapáccsal. A nőké közül Geyser 162-t ugrott magasba, Fick 46.05-öt (csúcs) és Swanepoel 45.34-et do­bott diszkosszal. A csehszlovák asztalitenisz-szövetség edzőtanácsa bővített keretet jelölt ki a budapesti EB-re. A keretben találko­zunk ismert nevekkel (Andreadis, Sti­­pek, Vyhnanovsky, Tereba) és egy újjal: Ostravicky. A férfi keret 11, a női 6 versenyzőből áll. A csapat Nymburk­­ban közös edzéseken vesz részt, majd február 5-től 11-ig a szovjet verseny­zőkkel együtt készül fel az EB-re. A legjobb szovjet versenyzőik részvé­telével Moszkva környékén férfi és női sí versen­yt bonyolítottak le. Nők. 5 km: 1. Jerostrna 18:53, 2. Arhipova 20:04, 3 Samirnova 20:19, 4. Kozirjova 20:27, 5. Brizgalova 20:44. Férfiak. 15 km: 1. Kondakov 50:39, 2. Kuznyecov 51:15, 3. Anyikim 51:20, 4. Marink­eev 51:28, 5. Seljuhta 51:29. 1 Az MTK legyőzte a Vasast a röplabda NB I-ben Férfi mérkőzések MTK—Vasas 3:2 (—14, 7, 16, —9, 14), Kinizsi u. V: Mészáros. A közel két és félórás, végig nagyiramú mérkőzésen csak nagy küzdelem után dőlt el a győzelem az MTK javára. Az első játsz­mát a Vasas 10-14-ről nyerte. Az V. játszmában a Vasas 6:13-ról 14:14-ra egyenlített, de végül két egészen elemi hibával vesztett Jó: Náczi, Koppány, Czimme, 111. Benke, Prouza, Farkas. Bp. VTSE — MÁV VSC 3:2 (12, —10, — 10, 10, 7). Kinizsi u. V: Bogyó. A ma­­gára talált VTSE elsősorban a hálónál volt jobb ellenfelénél. Jó: Durmics, Ko­vács dr. Hl, Kom­játh, Karausoh. Csepel —VM KÖZÉRT 3:2 (9, —13, —7, 13, 10). Kinizsii u. V: Komjáthy. Volt a mérkőzésnek olyan időszaka, amikor a KÖZÉRT közelebb állt a győzelemhez. Jó: Gulyás, Kövér. Ul. Pongrácz, Ju­hász. Női mérkőzés TF—Újpesti Dózsa 3:2 (—9, —15, 19, 11, 6). Alkotás u. V: Nagy J. A lila­­fehérek 2:0-rs vezetés után láthatólag kiengedtek, a TF pedig feljött, a főisko­lás lányoknak különösen a támadó nyitásai sikerültek jól. Mindkét csapat és a játékvezető is dicséretet érdemel sportszerűségéért, a mérkőzést ugyan­is világítási zavarok miatt nem tudták a kiírt időpontban megkezdeni, ennek ellenére valamennyi résztvevő termé­szetesnek tartotta, hogy bizonytalan ideig várakoznia kell — esetleg órák hosszat is. Végül egyórás késéssel kezd­tek. Kitűnt: Bánhegyi, Kontra, Varga, Hr. Mályi, Rüll. BÁLI ÖTTUSA (V. Kubai rajza, Start, Bretislava.)

Next