Népsport, 1958. március (14. évfolyam, 43-64. szám)
1958-03-16 / 53. szám
A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORT TANÁCS LAPJA VASÁRNAP, 1958. MÁRCIUS 16. Ára: 60 fillér XIV. ÉVFOLYAM, 53. SZÁM Kár, hogy a végén eldurvult a játék Újpesti Dózsa—Szombathely 3:0 (1:01 Dózsa-stadion, 12 000 néző. V: Katona (Aranyosi, Hangyási). Újpesti Dózsa: Török — Farsang, Zalai, Győrvári — Halmai, Borsány — Nagy, Goroca, Aspirány, Halápi, Bemcsica. Edző: Balogh Sándor. Szombathely: Varga II — Molnár, Tarr. Kovák — Kulcsár, Szálkai J — Polgár, Pál, Kovács, Varga I, Tóth. Edző: Kiss Gábor. Góllövő: Halápi, Aspirány, Halápi. Szögletarány: 6:5 (2:2) az II. Dózisa javára. A mérkőzés előtt erről beszélgettek a nézők a lelátón, hogy ezen a mérkőzésen vagy nagyon meg kell küzdenie . Dózisának a győzelemért, vagy — 3—4 gólit is rúg. Nos — már a 2. percben gólt ért el a hazai együttes. A félpálya közelében megszerzett labdával Nagy kiugrott, elhúzott Novák mellett, az alapvonal mentén beadott, s Halápi a megdermedt szombathelyi védők között mintegy 8 méterről belsővel a jobb alsó sarokba helyezte a labdát. 1:0. Jó iramú volt a játék, a Dózsa enyhe fölényt harcolt ki. A 4. percben egy ritkán látható szép Dózsia-támadásnak tapsolhatott a közönség: Betkcsics a balösszekötő helyére húzódó Göröcsöt szöktette, ő egyből indította Halápit, s Varga II csak az utolsó pillanatban tudta merész előrevetődéssel felszedni a labdát az összekötő elől. A másik kapunál Varga I 18 méteres lövése adott munkát Töröknek. Kiegyenlítettebbé vált a játék, s ebben nagy része volt a két szombathelyi fedezet feljavulásának. A 20. perc körül két, 16-osról küldött szabadrúgás jelentett eseményt, de ő Kovátk és az Aspirány által rúgott is métereikkel elkerülte a kapuikat. A 21. percben majdnem újabb gólt ért el a Dózsa. Göröcs a balösszekötő helyén megszökött, s pár méterre az ötös sarkától átemelte a labdát a kiinduló Varga II felett. A pattogó labda alig valamivel a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Aspirányék bizony itt alaposan lemaradtak . .. Két perc múlva Halmai távoli lövése suhant el Varga II kapuja felett. Változatos, gyors iramú volt a játék, mindkét csapat közel egyformán kivette részét a támadásépítésből, de a Dózsa kezdeményezései általában valamivel veszélyesebbek voltak. A 43. percben Halápiaa ötös torkáról Varga II mellett kapura gurított. Tarr azonban közbeugrott és szögletre tisztázott. Mezőnyjátékkal, ért véget a félidő. SZÜNET UTÁN a 49. percben történt az első említésre méltó esemény: Halápi 12 méterről veszélyesen lőtt kapura, Varga II csak másodszorra tudta a labdát megtoppanntani. Fölénybe került a Dózsa, de gólhelyzetet nem tudtak összehozni a csatárok. Halmai 30 méteres nagy lövése után a szombathelyi balszárny vezetett ügyes támadást. ' ' Felélénkült a játék, kár, hogy egykét kemény belemenés is előfordult mert egyébként igen élvezetes lett volna a mérkőzés. A 64. percben hosszú ideig a Szombathely 16-osán belül pattogott a labda. A zöld-fehér védők röviden szabadítottak fel. Bencsics középre ívelt, Aspirányhoz került a „bőr”, a középcsatár pár métert tett vele, s mintegy négy méterről a kivetődő kapus felett a bal sarokba lőtt, 2:0. A 70. percben veszélyes helyzet alakult ki a lila-fehérek kapuja előtt is. Egy baloldali támadás végén Tóth 18 méterről nagy erővel kapura lőtt. A jobb felső sarokra tartó labdát Török csak merész vetődéssel tudta szögletre tőni. Az ellentámadás során Szalkály a 11-es pont táján fejjel szögletre mentett a kiugró Aspirány elöl. A 73. percben újabb gólt ért el a hazai együttes: Asbirány —Nagy —Aspirány összjáték után a középcsatár a mintegy 1 méteres lesen álló szélső elé tálalt. A bíró nem fütyült. Nagy lövése lepattant Varga II- ről pontosan Halápi elé, s ő tíz méterről a jobb kapufa mellett a hálóba lőtt. 3:0. A Szombathely visszaesett. Védőjátékosai ismételten elaludtak, s amikor már szorongatott helyzetbe kerültek, sorozatos szabálytalankodással próbálták kijavítani hibáikat. A 76. percben is egy iyen esetet követő szabadrúgásból került veszélybe kapujuk: Nagy éles, lapos beadását Bencsics az ötösről csak centiméterekkel rúgta kapu mellé. A 84. percben Pált utánrúgásért kiállította a játékvezető. Alig kezdték el a játékot, amikor a leállított labdát elrúgó és feleselő Polgárt is leküldte a pályáról Katona. Most már teljesen élvezhetetlenné vált a mérkőzés, egymást követték a durva belemenések, a Dózsa-játékosok, több esetben — testi épségüket kímélve — nem is mentek a labda után. Jól indult a mérkőzés. Az első öt percben a Dózsa egészen kiválóan játszott, szép támadásai egymást követték. Utána a lila-fehérek engedtek az iramból, s a mérkőzés csak a II. félidőben élénkült fel újra. Ekkor inkább küzdelem folyt a pályán, bár a lila-fehérek nagyobb technikai és taktikai érettsége ekkor is kidomborodott. A dózsások pontosabb összjátékkal, célratörőbben játszottak és egyre több hibára kényszerítették a szombathelyi védelmet. A szombathelyiek a II. félidő elején lelkesen küzdöttek a kiegyenlítésért, később azonban — amikor sorsuk megpecsételődött — egyre több szabálytalanságot követtek el. A győztes csapatból a közvetlen védelem aránylag könynyen oldotta meg feladatát. Hibát jóformán egyik újpesti védő sem vétett. A fedezetek közül Halmai ezúttal egészen nagyvonalú teljesítményt nyújtott, kimagaslóan a mezőny legjobbja volt. Mind a védekezésben, mind a támadások elindításában nagyrészt vállalt és a kapura is veszélyes volt. A támadósorban ezúttal a jobbszárny volt többet játékban. Nagynak több szép lefutása volt, s majdnem minden támadását jól fejezte be. Göröcs nagy területen játszott, ügyes húzásai voltak. Aspiráns szünet után jött fel. Halápinak és Benesicsnek is voltak jó megmozdulásai. A szombathelyi védelemre végig nagy nyomás nehezedett. Molnár és Tarr aránylag jól ellátta feladatát, Novák " azonban többször is alulmaradt Naggyal szemben. Főleg a helyezkedésével került többször hátrányba. A fedezetek közül Szakály játszott egyenletesebben. A csatársor tagjai igyekeztek, a mezőnyben voltak ügyes húzásaik, de a kapura igazán veszélyes egyik sem tudott lenni. Katona játékvezető jól kezében tartotta a mérkőzést, bár az utolsó percekben néhaő is megingott. Borbély Pál 1 MTK 15 10 1 4 29:16 21 2. Tatabánya 15 8 3 4 23:13 19 3. Ferencváros 15 8 3 4 30:22 19 4. U. Dózsa 16 7 4 5 32:24 18 5. Diósgyőr 15 6 6 3 22:18 18 6. Bp. Honvéd 15 7 3 5 28:18 17 7. Vasas 15 7 3 5 25:22 17 8. Salgótarján 15 7 3 5 22:21 17 9. Szombathely 16 4 6 6 21:26 14 10. Dorog 15 6 2 7 17:23 14 11. Csepel 15 4 5 6 15:19 13 12 Pécs 15 4 3 8 16:29 11 13. Szeged 16 1 6 8 15:24 8 14. Komló 15 1 4 10 12:32 6 Országos középiskolai kosárlabda-bajnokság Pénteken kezdődtek meg öt városban — Szegeden, Diósgyőrött, Pécsett, Debrecenben és Pápán — a középiskolás kosárlabda-bajnokság területi döntői. A következő eredmények születtek: DEBRECEN Fiúk mérkőzései: Budapesti Abonyi utcai Gimn.—Nyíregyházi Kossuth Gimn. 70:47 (34:18). Szegedi Ságvári Gimn.— Szolnoki Verseghy Gimn. 68:44 (29:26). Nyíregyházi Kossuth Gimn.—Szolnoki Verseghy Gimn.. 46:41 (30:25).Lányok mérkőzései: Kisújszállási Móricz Zsigmond Gimn.—Szegedi Ságvári Gimn. 44:34 (20:18). Budapesti Ságvári Gyakorló Gimn.—Nyíregyházi Közgazdasági Technikum 51:27 (31:17). Kisújszállási Móricz Zsigmond Gimn.—Nyíregyházi Közgazdasági Technikum 45:15 (24:9). Budapesti Ságvári Gyakorló Gimn.—Szegedi Ságvári Gimn. 51:18 (25:9). MISKOLC Lányok mérkőzései: Bp. Leöwey Közpa zalaisági Techn.— Salgótarjáni Madách G. 76:18 (30:7). Budapesti Leöwey Közgazdasági Techn. —Egri Szilágyi Erzsébet G. 44:15 (16:10). Székesfehérvári Teleki Blanka G.—Salgótarjáni Madách G. 62:30 (29:10). Székesfehérvári Teleki Bianka G.—Egri Szilágyi Erzsébet G. 36:35 (15:131). Fiúk mérkőzései: Budapesti Piarista G. — Salgótarjáni Madách G. 78:26 (37:14). Budapesti Piarista G. — Egri Dobó István G. 57:38 (23:17). Székesfehérvári Gépipari Techn — Salgótarjáni Madách G. 72:32 (87:16). Egri Dobó István G.—Székesfehérvári Gépipari Techn. 42:57 (36:27). SZEGED Fiúk mérkőzései: Kecskeméti Katonai József Gimnázium — Debreceni Gépipari I Technikum 55:47 (20:22). Bp. József Attila G. —Békési Alt. G. 41:36 (17:15). Budapesti József Attila G.—Debreceni Gépipari Techn. 46:26 (18:14). Lányok mérkőzései: Békési Alt. G — Kecskeméti Bányai G. 47:25 (25:17). Bp. lengyel Gy. G. —Debreceni Közgazd. Techn. 41:39 (15:18). Csak kétszeri hoszszabbítás után győzött a fővárosi csapat. A hosszabbítás eredményei: 4:4, 4:2. Kecskeméti Bányai Júlia G.—Budapesti Lengyel Gy. G. 36:31 (18:14). PÉCS Fiúk mérkőzései. Pécsi Nagy Lajos G. — Bp. Jedlik G. 55:52 (27:20). Szombathelyi Nagy Lajos G. — Nagyikon,Sasos G. 86:34 (45:20). Pécsi Nagy Lajos G.— Nagykőniasai G. 65:37 (40:18). Lányok mérkőzései. Pécsi Leöwey Klára G. — Bp. Hámon Kató G. 63:48 (40:23). Szombathelyi Közgazd. Techn. — Nagykanizsai Landler Jenő G. 39:16 (20:9). Pécsi Leöwey Klára G. — Nagykanizsai Landler Jenő G. 46:23 (27:14). PÁPA Lányok mérkőzései: Pápai Petőfi G.— Siófoki Steretel Mór G. 46:26 (124:22). Bp. Fazekas G. — Paksi Vak Bottyán Közgazd. Techn. 49:36 (25:12). Bp. Fazekas G. — Siófoki Perezd Mór G. 69:32 (31:19). Fiúk mérkőzései: Bp. Eötvös G.— Kaposvári Táncsics G. 69:54 (35:21). Szekszárdi Garai G. — Veszprémi Lovassy L. G. 67:47 (32:26). Kaposvári Táncsics G.—Veszprémi Lovassy G. 56:41 (31:17). MÁJUS 29-ÉN: Oslo-Budapest labdarúgó-mérkőzés Stavangerben Az MLSZ tárgyalásokat kezdett a norvég labdarúgó-szövetséggel egy válogatott mérkőzés megrendezése ügyében. Szombaton megérkezett a norvégok távirata, amelyben közült, hogy szívesen látják vendégül a magyar labdarúgókat, május 29-én. Az Oslo,Budapest néven sorra kerülő mérkőzést Stavangerben játssza majd a két csapat. ------------------------------------------------------- A Népligetben rendezik a mezei futóbajnokságot A MASZ elnökségének pénteki ülésén Bácsalmási Péter dr. beszámolt szövetségi kapitányi működéséről és a válogatott atléta-keret eddigi felkészüléséről. Az elnökség ezután foglalkozott a serdülők és úttörőkoruak versenyzésének kérdéseivel és szabályaival. Az országos mezei futóbajnokságot április 13-án, a technikai bizottság javaslatára az idén is a Népligetben rendezi meg a MASZ. A pontos terepet majd a március 30-i Budapest-bajnokság után állapítják meg az addig sorra kerül mezei versenyek tapasztalatainak figyelembe vételével. , A tavalyi, sőt tavalyelőtti ifjúsági csúcseredmények jegyzőkönyvével adós egyesületek a MASZ erélyes felszólításának a határidőig eleget tettek , így az elnökség összesen 9 országos csúcsot hitelesíthetett. Ezek között szerepel a szófiai hármasviadalon elért három eredmény is. Férfiak. 2000 m: 5:26.6 Szekeres. 4x100 m- 43.4 válogatott, 4x400 m: 3:25.8 válogatott, magasugrás: 1 191 Noszály. Nők. 400 m: 59.5 Vörös M. (1956-os eredmény): 59.3 és 59.2 Munkácsi, Diszkoszvetés: 43.21 és 43.60 Hegedűs (mindkettő 1956-ban). ------------------— Ifjúsági ökölvívóink szine-java szorítóba lép az országos egyéni bajnokságon Vasárnap kezdődik Csepelen az országos ifjúságii egyéni ökölvívó-bajnokság. A küzdelmek ezúttal soikkal kisegyőztéülyozottabbaiknak ígérkeznek, mint a régebbi bajnokságokon. A múltban Budapest bajnokságának első három helyezettje és a vidéki bajnokok füsszítettek a bajnoki címért, most a fővárosból az ország öt területéről az első két-két helyezett lép szorítóba. A „hivatalos” részvevőkön felül a MOSZ meghívta azokat az ökölvívókat is, akiket érdemesnek tartott arra, hogy ott legyennek a küzdelmekben. Ha a nevezettek névsorát végignézzük, sok jól képzett versenyző nevével is találkozunk. Papírsúlyban Jezernyicziky, Akikarmarin (Budapest), Bereczfei, Cziráki (Vidék), légsúlyban Babice, Murray (Bp), Markos, Makik (V), harmatsúlyban Varga, Pavlcs (Bp)), Csiszár G„ Bodor (V), pehelysúlyban ötvös, Kristóf (Bp), Marton, Tőzisér (V), könnyűsúlyban Szász T, Szlabey, Nyirbál őri, Cseperka (Bp), kisváltósúlyban Simon (Bp), Papp B. (V), váltósúlyban Berkó, Kovács (Bp), Dunajecz, Bolla (V), nagyváltósúlyban Bellányi, Th Surján (Bp), Bereczky, Oláh (V), középsúlyban Edöcs, Derne (Bp), Kerekes (V), félnehézsúlyban Bitter, Zohár (Bp), Bednanics, Köles (V), nehézsúlyban pedig Szabó A. (Bp), Keresztes, Kalmár (V) a legesélyesebb a bajnoki cím megszerzésére, illetve a jó helyezésre. A mérlegelés vasárnap 11 és 1,2 óra között lesz Csepelen. A 17 órakor kezdődő ürtnnepélyes megnyitó előtt — 14 órától kezdve — selejtező-mérkőzések lesznek. «%♦»· Magyarország és az NDK csapata győzött a nemzetközi női röplabda Pénteken este a Sportcsarnokban ünnepélyes megnyitóval megkezdődött a nemzetközi női röplabda-torna. A résztvevő csapatok — Franciaország, Jugoszlávia, NDK és Magyarország — felvonulása után mintegy 1500 néző előtt került sor az első mérkőzésre. NDK—Franciaország 3:2 (4, 10, -13, -12, 7) Vezette: Szele és Mészáros (Magyarország). Az első két játszma után úgy látszott, hogy az NDK fölényesen győz. A franciák megilletődöntert játszottak és a kitűnő felépítésű, kemény támadójátékot mutató németek alig találtak ellenállásra. A harmadik és negyedik játszmában azonban magukra találtak a franciáik és elsősorban kitűnő mezőnyjátékuk révén egyenlítettek. A döntő játszmában ismét érvényesült a németek nagyobb tudása. Jó: Reeck, Reinhold, Wolff, Hr. Vandenberghe, Spincer. A magyar csapat mérkőzésére csaknem teljesen megtelt a Sportcsarnok, Magyarország—Jugoszlávia 3:1 (7, -5, 9, 12) Vezette: Schneider (NDK) és Bogyó (Magyarország). Magyarország: Juhászné, Gödör, Borbély, Káposztás, Mossné, Nagyné. Cs. Beretzk, Pető, Kovács E., Kékesi, Újfaludi, Kátay. Jugoszlávia: Nikolics, Grezdanovics, Deszpotovics, Sztojadzdovács, Lukevics, Pral. Cs: Mudringaje, Sábán, Caran, Ninikovics, Burkce, Schwarz. A jugoszlávok ellen lendületesen támadtak a magyar lányok. A jugoszláv röplabdázók — amint képünkön is látható — nemegyszer hármas sáncot állítottak szembe a magyar ütőkkel. Gódor azonban a hármas sáncot is keresztül verte. A jugoszláv sánc tagjai balról jobbra: Sztojadinovics, Deszpotovics, Grezdanovics. Gódor mögött félig takarva Borbély. (Pobuda Foto felv.) Az első játszmában a jugoszlávok egész idegenül mozogtak a pályán, bizonytalanul játszottak. A magyar csapat különösen erős támadó nyitásai révén könnyen érte el pontjait. A második játszmában két perc alatt már 8:0 ra vezettek a jugoszlávok, a magyar lányok érthetetlenül kapkodtak s az egész játszma alatt alig volt egykét eredményes akciójuk. Beretzk, Pető, Kovács E. és Kékesi jött be, de ez sem segített A harmadik játszmában egyik csapatba sem lehetett ráismerni. Izgalmas, szép labdamestetek váltották egymást. A magyar csapat a ma eredeti összeállításban játszott, 2:3 után 8:3-ra húzott el válogatottnak, majd Mossné két hibája miatt 8:4 lett a játszma állása. Mossnét Bereziak váltotta fel, 13:6 után 13:9-re feljöttek a jugoszlávok. Nagyné helyett Pető jött be, a jugoszlávok is cseréltek. Változatos küzdelem után válogatotttunknak sikerült megnyernie a játszmát. A negyedik játszmában alakult ki a legszebb játék. A magyar együttesben Gádor, Berét,alt, Pető, Borbély, Juhászné és Káposztás játszott. 8:3-ra húztak el a fitigoeabárok, a magyar lányok nem bírták sáncaim az ütéseket. Berezak két nyitásával 8:5 lett az eredmény, majd újra a jugoszlávok értek el pontot. 9:5. A közönség biztatására azonban válogatottunk erősített és elsősorban Beretzik jó ütései révén 10:10-re egyenlített. Néhány percig ez maradt ez eredmény, menős két csapat teljes erőbedobással küzdött. Látni lehetett: amelyik csapat most pontot szerez, az nyeri a Játszim,át te. Jó néhány nyitásralités után Niikolics hibázott. 11:10 Magyarország javára. Két gyors ütés után 13:10 lett az állás. Még egyszer feljöttek a Jugoszlávok 13:12-re, de az egyenlítésre már nem telt az erejükből Az első két játszma után látványos, változatos küzdelmet vívott a két csapat. Válogatottunk megérdemelten győzött, akciói kidolgozottabbak voltak, mint a jugoszlávoké, s támadójátékunk is erőteljenebb volt A magyar csapatban Beretzk játszott a legjobban. Pető átlagon felüli teljesítményt nyújtott. Borbély sokat vállalt magára, szokott jó játékát mutatta. Juhászné megfelelt. Káposztás sokat mozgott, hasznosan játszott. Gödör és Mossné csalódást keltett. A jugoszlávok legjobbjai Grezdanovics, Nikolics és Preli. JUGOSZLÁV JAVASLAT: Magyarország és Jugoszlávia vállalja közösen az 1966. évi labdarúgó-világbajnokság megrendezését! (Belgrád, március 15.) A belgrádi Szport című lap március 15-i számában Magyarországgal közösen címmel cikket közöl, amelyben a többi között ezeket írja: „Az olimpiai játékok mellett kétségkívül a labdarúgó-világbajnokság a világ legnagyobb sporteseménye, a mi dolgozóinkat pedig különösképpen érdekli. Általában sorrendben egymás után két labdarúgó-világbajnokságot rendeznek Európában, s azután egyet Dél-Amerikában. Európa 1954- ben Svájcban láthatta a világ legjobb labdarúgó-válogatottainak küzdelmét, az idén pedig Svédországban. A következő világbajnokságot 1962-ben Chilében tartják meg. Az 1966. évire ismét Európában kerül sor. Miért nem kérjük mi a megrendezés jogát? — Mert nincs elég stadionunk és jó pályánk, ráadásul a megrendezés költségei rendkívül magasak. Vajon lenne-e annyi néző, hogy a kiadásokat fedezni tudnánk? Ezért a következőket javasoljuk: rendezzük meg a VIII. labdarúgóvilágbajnokságot a magyarokkal közösen. Ez esetben lenne elegendő számú megfelelő stadionunk és közönségünk. Az elkövetkező nyolc év alatt az ehhez szükséges egyéb feltételek is lényegesen jobbak lesznek, mint a mostaniak. Megvannak a szükséges előfeltételek ahhoz is, hogy megszerezzük a verseny megrendezésének jogát. Az Európában rendezett négy világbajnokság közül hármat Nyugat-Európában tartottak, egyet pedig Észak-Európában rendeznek. Tehát Délkelet-Európa van a soron. Emellett Jugoszlávia és Magyarország régóta jelentős tényező a labdarúgás terén. Jugoszlávia eddig minden világbajnokságon részt vett. Igaz, hogy a fenti javaslat megvalósításával kapcsolatosan sok nehézséget kellene leküzdni, de ezek megvalósítására van elegendő idő — fejezi be cikkét a lap. A belgrádi sportlap kezdeményezéséről Barcs Sándor, az MLSZ elnöke a következőket mondotta:— igen érdekes az ötlet és véleményem szerint megvalósítható. Természetesen mielőtt még komolyabb formában tárgyalásra kerülne a sor, meg kell keresnünk az érintkezést a Jugoszláv Labdarúgó Szövetséggel. Mindenesetre ezzel a kérdéssel a közeljövőben az MLSZ elnöksége is foglalkozik majd. A belgrádi sportlap indoklásai helytállóak és a VB-k eddigi menetrendje szerint most már valóban Délkelet-Európáé lehetne a rendezés joga. (MTI) Egy hónap alatt 1500 új tag a Vasasban Ha valaki elvetődik a Vasas Eötvös utcai székháza elé, akkor azt tapasztalhatja, hogy az emberek szinte egymásnak adják a kilincset. Így volt ez pénteken délután is. Az irodahelyiségben csak úgy tolongtak Kövesi Pál és Menyhárt István asztala körül. Mégpedig nem is a Vasas—Real Madrid mérkőzés jegyeiért, hanem a Tatabánya—Vasas mérkőzés vasúti jegyeit vették át. Igen sok Vasas-szurkoló elkíséri a piros-kék együttest Tatabányára. Kövesi Pál örömmel újságolta, hogy egy hónap alatt 1500 új taggal növekedett a Vasas taglétszáma, pedig akkor még nem lehetett tudni, hogy a Real Madrid lesz a Vasas következő ellenfele az EK-ban, így tehát nem lehet azt mondani, hogy az új tagok a Madrid elleni mérkőzés jegyeinek biztosítása érdekében léptek be a Vasasok családjába. A Vasas tagjai és szurkolói persze nem panaszkodhatnak, mert a vezetőség elsősorban eddig is a Vasas-tagok és szurkolók számára biztosította a belépőjegyeket a jelentősebb mérkőzésekre.