Népsport, 1958. július (14. évfolyam, 130-151. szám)
1958-07-27 / 148. szám
i V. Granatkin, G. Kacsalin, M. Jakusin, B. Apudityin és N. Rjasincev alábbi cikke július 20-án jelent meg a Szovjetszkij Szportban. A cikket — olvasóink tájékoztatására — lapunk mai és holnapi számában, folytatólagosan, teljes terjedelemben közöljük. Megértjük, hogy a sportközvélemény és a sportrajongók tábora türelmetlenül várja a szovjet labdarúgócsapat vezetőinek és edzőinek beszámólóját a szovjet csapat szerepléséről a VI. világbajnokságon. És ha mi ezt a beszámolót, most csak egy hónappal csapatunknak Svédországból történt visszatérése után tartjuk meg, ennek pusztán az az oka, hogy a júniusban lebonyolított mérkőzések tapasztalatait és tanulságait mélyen és komolyan kell tanulmányoznunk. Tegyük hozzá, hogy ez az elemzés ezzel még nem fejeződik be. A bajnokság után pedig jó időnek kell eltelnie és megfeszített munkára van szükség, amíg a következtetéseket átültetjük az életbe. Most megkíséreljük, hogy a világbajnokság eredményeivel kapcsolatban felmerült néhány általános kérdést tárgyaljunk meg. Mint ismeretes, a világbajnokság befejező fázisában Európa és Dél-Amerika 16 legerősebb nemzeti válogatottja vett részt. Más szóval Svédország stadionjaiban a világ labdarúgásának minden új vívmányát bemutatták. Egyenesen meg kell mondanunk, hogy ez a torna a szovjet labdarúgók számára a szovjet labdarúgósport történetében a legbonyolultabb és a legnehezebb vizsga volt. Meg kell említenünk, hogy válogatottunk először vett részt a világbajnokságon, amelyen a mérkőzések mindegyike összehasonlíthatatlanul színvonalasabb és feszültebb volt, mint bármely barátságos nemzetközi találkozó. A szovjet csapat legyőzte Angliát 1:0-ra és Ausztriát 2:0-ra, 2:2-re játszott az angolokkal és két vereséget szenvedett: a világbajnok Brazíliától 0:2-re és a második helyezett Svédországtól ugyancsak 0:2-re. A torna során csapatunk a negyeddöntőig jutott el. Sokkal mélyebbek az okok... Elérhettek volna-e többet is a szovjet labdarúgók? Feltétlenül! A Szovjetunió válogatottja játéktudásban nem maradt el — a brazil csapatot kivéve — talán a torna egyetlen részvevője mögött sem. Akkor hát miért nem szerepeltünk jobban? A szovjet csapat eredményét kétségkívül befolyásolták egyes objektív okok, amelyekről már írtak az újságok. Nagyfokú rövidlátás lenne azonban, ha mindent pusztán ezekkel, a gyakran felületi körülményekkel akarnánk megmagyarázni. Valóságban viszonylagos balsikerünk okai sokkal mélyebbek és komolyabbak. Az első kérdés, amelynél feltétlenül meg kell állnunk: a válogatott csapat összeállítása. Ebben sok tévedést követtünk el. Az A-válogatott, a B-válogatott és az ifjúsági válogatott Mai válogatottunk 1954-ben kezdte meg történetét. Három éven át egyetlen I. osztályú csapatra, a Moszkvai I Szpartakra épült. Azután azonban, amikor egyes Szpartak-játékosok — néhányan koruk miatt, mások játéktudásuk megkopása következtében — már nem feleltek meg a válogatott csapat játékosai elé tűzött követelményeknek, kiderült, hogy nincs mögöttük megfelelő utánpótlás. Akkor pedig pánikszerűen kezdődött meg az új játékosok keresgélése. Az ember azt hinné, hogy a tartalékokat a B-válogatottból kell kiemelni. Ebben a csapatban azonban nem volt elegendő erős, reményt keltő játékos. Éppen ellenkezőleg, voltak benne olyan játékosok is, akik nem egyszer idősebbek voltak A-csapatbeli játékostársaiknál és nem is lehetett számítani rá, hogy játéktudásuk lényegesen javul. Egyszóval: a B-válogatottban jórészt amolyan ,,középkáderek" szerepeltek. A később létrehozott utánpótlás-válogatott játékosaira viszont ugyanígy nem lehetett számítani, hiszen még nem voltak „kialakult" játékosok, nem volt megfelelő tapasztalatuk. Tapasztalt harcosokra van szükség Miért történt ez így? Az a baj, hogy mindezeknek az éveknek a során a válogatott jórészt a moszkvai játékosokszűk köréből került ki, mindent néhány játékosra építettek, nem kerestek tehetséges fiatalokat a másodosztályú csapatokban. Az A-válogatottnak ez a szűk alapokra való építése oda vezetett, hogy a fiatal játékosok már le is mondtak a reményről, hogy bekerülhetnek a válogatottba. Máris pedig, ha a labdarúgók között egészséges sportversengés fejlődött volna ki a válogatottba való bekerülés jogáért, bizonyára jónéhány, a válogatottságra méltó játékos tűnt volna fel. Svédországba 22 játékos utazott el. Amikor azonban a csapat nehéz helyzetbe került és olyan szüksége lett volna friss erőkre, mint a levegőre, kiderült, hogy lehetetlen beállítani a tartalékokat. Néhány tudósító hibáztatta a csapat vezetőit, hogy a Svédország elleni mérkőzésre nem állítottak be tartalékjátékosokat. Azt kell válaszolnunk, hogy a rendelkezésünkre állt tartalékból erre a felelősségteljes mérkőzésre senkit sem állíthattunk be tiszta lelkiismerettel (hiszen nem is egy játékost, hanem a játékosok egész csoportját kellett volna kicserélni). Most már világos, hogy nem lett volna szabad beállítani a válogatottba a tűzkeresztségen át nem ment fiatal lókat. Egy olyan mérkőzéssorozatra, amilyen a világbajnokság volt, kizárólag tapasztalt, gyakorlott, bátor harcosokat lehet figyelembe venni. Apudityin, Guszarov, Osztrovszkij, Falin semmiféle szempontból nem ütötte meg a világbajnokság magas mércéjét. Lettek volna nálunk alkalmasabb labdarúgók? Meggyőződésünk, hogy voltak ilyenek. Azt kérdezhetik tőlünk: ki állította össze a válogatottat, ki a felelős ezért a tévedésért? Hibát követett el elsősorban a labdarúgó-szövetség élsport osztályának volt vezetője, Moskarkin elvtárs és a válogatott két edzője, Kacsalin és Jakusin elvtárs. Hiba terheli az edzőtanácsot is (elnöke A. Szokolov elvtárs) és az országos labdarúgó-szövetség elnökségét (elnöke Granatkin elvtárs), amiért nem fedték fel időben ezeket a hibákat. Itt egyébként még egy melléfogásra kell rámutatni. Azonkívül, hogy a tartalékjátékosok amúgy sem voltak megfelelő képességűek, a bajnokság ideje alatt észrevehetően vissza is estek formájukban. Ez annak volt következménye, hogy megközelítőleg egyhónapos svédországi tartózkodásuk során nem tették ki őket megfelelő fizikai megerőltetésnek az edzéseken, kevés labdagyakorlatot folytattak. jobb ellenfelekkel kellett volna előkészületi mérkőzéseket játszania, mint amilyenekkel játszott. Ezzel csak egyet lehet érteni. A brazil válogatott például világbajnoki előkészületei során kétszer játszott Paraguay válogatottjával, kétszer Bulgária válogatottjával és egyszer-egyszer a Milán és a Fiorentina csapatával. Még beszélni is felesleges róla, hogy a brazilok előkészülete mennyivel komolyabb és felelősségteljesebb volt a mienknél. És ez így volt helyes, mert ilyen körülmények között az edzőknek és a játékosoknak is lehetőségük volt, hogy valósan értékeljék erejüket, megállapítsák gyengéiket, a taktika esetleges kijavítanivalóit. ilyesfajta hibát azonban nem pusztán a világbajnokságot megelőző hónapokban követtünk el. 1954-től a viágbajnokságig a szovjet válogatott 18 ország válogatott és klubcsapatai ellen 43 nemzetközi mérkőzést játszott. Ezek közül 33-at megnyert, 7-en döntetlenül végzett és 3-szor szenvedett vereséget. A gólarány 148:38 * szovjet csapat javára. Első pillantásra ez nagyszerű eredmény — mit tehetne még kívánni? Ha azonban ezt a statisztikát kicsit szigorúbb szemmel nézzük, kiderül, hogy igazán nehéz ellenféllel szemben , válogatottunk mindössze 11 mérkőzést játszott, ezek közül 5-öt megnyert, 4 volt döntetlen, 2-t elveszítettünk, a gólarány pedig 17:13 volt a javunkra. Ez a mérleg már lényegesen szeré- Inyebben fest. Válogatottunknak változatlanul gyakrabban és rendszeresebben kell szerepelnie. De erős ellenfelekre van szüksségünk. Csak ebben az esetben lehet mindig világos, pontos képünk a csapat felkészültségének fokáról, valóságos erényeiről és hibáiról, csak ebben az esetben reménykedhetünk játéktudásának állandó növekedésében. Csak ebben az esetben szabadulhatunk meg az önelégültségtől és az önhittségtől, amely pedig csak kárt okoz azovjet labdarúgásnak. Az emberek és a labda Vizsgáljuk meg játékosaink erkölcsi-akarati tulajdonságait. Meg kell állapítani, hogy Svédországban a csapat minden erejéből küzdött, egységesen és önfeláldozóan harcolt. De ezzel együtt is szembetűnő volt, hogy mihelyt a körülmények kedvezőtlenül kezdtek alakulni, labdarúgóink elvesztették a fejüket és nem tudták saját játékukat játszani. Így történt ez az angolok elleni első, döntetlenül végződött mérkőzésen is. Ez megismétlődötta brazilok elleni mérkőzésen, amikora játék legelején bekapott első gólteljesen megzavarta a csapatot. Kétségtelen, hogy a válogatott csapapat játékosai között végzett nevelés munka a legkevésbé sem volt megfelelő. Már szóltunk róla, hogy az AI csapat bázisa rendkívül szűk volt éshogy fiatal játékosok nem juthattakbe a csapatba. Ez a körülmény arravezetett, hogy egyes játékosok aztképzelték: nekik mindent szabad, nekik mindent megbocsátanak, minthogy [„pótolhatatlanok”. [ A válogatottban a legnagyobb figyelmet nem az embereknek, hanem alabdának szentelték. A csapatban nemhozták létre a játékosok iránti magasfokú igényesség légkörét. Innen származott egyes játékosokfelfuvalkodottsága, innen az elnézés (az edzésrendszer, a sportszerű életmódés a fegyelem ellen vétők irányában. Helytelen lenne mindezért csupán aválogatott edzőit felelőssé tenni. Alabdarúgók nevelése lényegében azokban a csapatokban történik, ahol játsszanak, azokban a sportegyesületekben, amelyeknek tagjai. Itt kell felmenni a kíméletlen harcot az öntelt„csillagokkal", az italozókkal és a fegyelemsértőkkel, valamint a sportegyesületek és hivatalok vezetői munkatársai közül kikerülő jóságos védelmezőikkel szemben. A napirend elsőszámú pontja jelenleg ez a küzdelem. (Folytatjuk.) A SZOVJETSZKIJ SZPORT CIKKE: A világbajnokság néhány tanulsága A bajnokságok a zöld gyepen születnek Egy,elfogulatlan 44 szurkoló leveléről Kedves Népsport! Nézem a lapban a képet arról a jelenetről, amelyért a Ferencváros ellen tizenegyest ítélt a ■t.Játékvezető,,, Hát igen , ez szép. De hol van a kép arról, hogy Lantos kézzel ütötte ki a kapuba tartó labdát, a büntető mégis elmaradt! Hol? És hol van a kép arról, hogy Babolcsay ollózva rúgta gyomron a hozzá bocsánatot kérni menő Bundzsákot! Hol?! És a szurkolók nagyon várják, milyen ítéletet hoznak Babolcsay ügyében, mert ilyet nem hogy nem mert, de nem tud csinálni az a Dalnoki, akinek a „vérét” kívánta a Népsport jóval kisebb szabálytalanságért. Remélem, erről is írnak legalább olyan glosszát, mint Dálnoki- TDI. Az MTK óvása? Ugyan kérem! Ne nézzék az embereket ostobának. Az MTK-ból bajnokot akarnak csinálni! A többi, amit a nagy rangadóról ír■nak, az csak írott malaszt. Egyébként felül tudok emelkedni az ilyen dolgokon, de ez a kép és ez a mosdatás! Kedves Népsport, mi tudjuk, hogy önöknek is ki van adva az ukáz. De helyeselhetik-e, hogy az MTK először zöld asztal mellett, majd az MLSZ irányításával lesz bajnok? Nem volna helyesebb fejlődni hagyni egy fiatal gárdát, hogyha nyer, akkor nyerjen bajnokságot és vegyen részt az Európa Kupában, mert a Fradi-fiúk eddig még csak elismerést hoztak haza, ha nem is mindig eredményekben, de sportszerűségben minden esetben. Őszinte tisztelettel egy esztergomi drukker, aki látta a mérkőzést, méghozzá nem a televízión! (A postabélyegző szerint a levelet valóban Esztergomban adták fel.) Mindehhez néhány megjegyzésünk lenne: 1. A Népsport nem csupán a Ferencváros ellen jogosan megítélt tizenegyesről készült képet közölte le, hanem bírálóan írt arról is, hogy a játékvezetők (pl. Dorogi) különböző felfogásban ítélik meg a 16-oson belül történt szabálytalanságokat és ez joggal bosszantja a nézőket. 2. A Népsport nem csupán Dálnoki ismeretes szabálytalansága alkalmával közölt glosszát, hanem glosszában ítélte el Babolcsay viszszataszító sportszerűtlenségét is és éppen olyan érdeklődéssel várja a fegyelmi bizottság döntését, mint a szurkolók. 3. A Népsport, amely nem kapott semmiféle „ukázt”, megírta a véleményét az MTK óvásával kapcsolatban is és íme — „csodák csodája"* — sem az MLSZ, sem az MTSZ elnöksége nem „csinál** bajnokot az MTK-ból, hanem még a szabályok betűinek merev alkalmazásával szemben is a pályán elért eredményt igazolja. 4. A Népsport éppen úgy fog beszámolni az MTK vagy a Honvéd esetleges bajnokságáról, minte csapatok pontvesztése és a Ferencváros győzelme esetén) a Fradi bajnokságáról. Hiszen semmi akadálya annak, hogy a Ferencváros bajnok legyen, „csupán” az kell hozzá, hogy a vasárnapi mérkőzését megnyerje, s vetélytársai kudarcot valljanak. Nem kellene mindezt őszintén elismernie — még egy „elfogulatlan’ szurkolónak is? Az MTST elnökségének közleménye a sportegyesületek fúziójáról Az MTST elnöksége az utóbbi napokban egyes sportegyesületek részéről helytelen, a magyar sport érdekeivel ellentétes fúziós terveket tapasztalt. Ezért az elnökség szükségesnek látja lerögzíteni, hogy a sportegyesületek fúziójára vonatkozóan szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, s csak az indokolt és szabályszerűen lebonyolított fúziókat hagyja jóvá. A sportegyesületek fúziójával kapcsolatban a magyar sport vezetésével és átszervezésével megbízott kormánybizottság annak idején hozott határozata az irányadó, s ezt a határozatot az MTST elnöksége teljes egészében magáévá teszi. Eszerint a sportegyesületek csak akkor fuzionálhatnak, ha: 1. az illetékes (budapesti, megyei, megyei jogú városi) TST ehhez előzetesen hozzájárult, 2. mindkét (vagy több) fúzionálni kívánó sportegyesület közgyűlése ezt határozatilag kimondta, 3. a fúziót kimondó közgyűlés jegyzőkönyveit az illetékes TST-n keresztül — az látja el részletes véleményezéssel — jóváhagyás végett megküldték a Magyar Testnevelési és Sporthivatalhoz és az a fúziót jóváhagyta. (MTI) Összeállították a magyar-román női kézilabda-mérkőzésen szereplő csapatokat Pénteken este megérkeztek Budapestre a vasárnapi magyar-román női nagypályás kézilabda-viadalon szereplő román együttes tagjai. Szombaton délelőtt a margitszigeti Úttörő-stadion pályáján könnyű edzést is tartottak, majd a román vezetők közölték csapatuk összeállítását. Ez a következő: Günther — Popescu, Ugrai, Cirligeanu, Salagianu, Rosu — Nueulescu, Jianu, Dumitrescu, Padureanu, Scheip. Cserejátékosok: Popa, Schertker, Dobre, Windt. A román csapat tehát a legjobb öszszeállításában érkezett, csupán a sérüléssel bajlódó Nagy Irén, a románok kiváló kapusa maradt otthon. A világbajnok román együttes szombaton délután városnézésen volt, este pedig ellátogatott a birkózó-világbajnokság mérkőzéseire. A román vendégek va-sárnap reggel autóbusszal utaznak Fűzfőre, a mérkőzés színhelyére, összeállították a találkozóra a mai gyár együttest is. Ez a következő: | Dedrák — Rosnerné, Hentes, Liboriné, Durián, Rajnáné — Hanzmanné, Ráczné, Kaiser, Markos, Szalókiné. Csere: Mák, Bognár, Hetényiné, Petrócziné. | .................—"■'3— Vasárnap, 1958. július 27. ** Vasárnap, 1958. július 27. A VILÁG LEGJOBB BIRKÓZÓINAK Már a derekán vastunk a Iv- k°iriar ö vercsuM töttfogású birkózó-világbajnokságnak és végig örvendtünk és izgultunk egy sereg mérkőzést. Engedje meg az olvasó — ha csak egy villanásnyira is —, hogy filozofáljunk. Erre jogot a VB műsorfüzete ad, amelyben, mint olvastuk, Fiaton, a nagy filozófus, birkózó volt és az isthmosi játékokon első díjat nyert. Elmélkedjünk tehát arról, hogy nálunk, de sok más országban is a birkózásról, illetve a kötöttfogású találkozókról az a vélemény alakult ki, hogy lélektelenül unalmas sport azok számára, akik nincsenek „benne" a kötött szabályok szerint folyó küzdelmekben, nem ismerik közelebbről szépségeit. Nos, ez a tévhit megdőlt Budapesten, a Margitszigeten, a varázslatosan átalakított Dózsa-teniszstadion lelátóin. Még a legmegátalkodottabb birkózásellenesek, sőt mi több, a labdarúgás fanatikusai is fokozatosan kerültek a birkózósport (ne feledjük: kötöttfogásról van szó!) bűvöletébe. Nyilván nem sértődnek meg e sportág legbensőbb hívei, ha a siker titkát kutatva először a külső tényezők közrejátszását említjük meg. Nem szabad megsértődniük, hiszen a magyar birkózósport „Nagy Üregje”, maga Matúra Mihály beszélt így a meghatottságtól küszködve, miközben tekintete végigpásztázta a világbajnokság színhelyét. — Harminchárom éve sok világversenyt láttam már külföldön, de ezt a közvetlen hangulatot, ezt a magávalragadó környezetet még soha nem tapasztaltam... Nem tudom, mi az oka, talán a megvilágított fák, az ózondús levegő, a külső benyomások, de úgy látom, hogy minden mérkőzés érdekes ... Itt nem láttam flegmatikus nézőt. Itt minden ébren tartja az érdeklődést ... A budapesti birkózó VB sikere akkor dőlt el, amikor elhatározták, hogy Margitsziget szívében, ebben a családias hangulatú stadionfészekben rendezik meg a világ legjobb kötöttfogású birkózóinak találkozóját. Láttunk már ilyen világversenyt például Isztanbulban, a birkózósport ősi bölcsőjében, ahol egy labdarúgó-stadionban rendezték meg a küzdelmeket. Tízezer néző váltotta meg a jegyét, de közülük csak néhány százan, a kőpénzűek élvezhették maradéktalanul, főként a díszpáholyból és környékéről az összecsapások árnyalatnyi mozzanatait. A szigeti, négyszögletes stadion lelátóiról mindenki, minden fogást jól láthat. A közönség közvetlen kapcsolatot tarthat a két szőnyeg főszereplőivel. A bírákkal is és azzal az okos géppel, amely gyorsan és csalhatatlanul ad tájékoztatást a küzdelmek részleteiről és végeredményéről. Beszéljünk most arról, hogy a VB megnyitója előtt három nappal ezen a helyen még moziztak és a Jazzkarnevál hangszerei riasztották a szigeti fák lombjai alatt pihenőre törő madarakat. Keresztes Vilmos, a VB versenyirodájának vezetője az álmatlanságtól pirosra gyűlt szemmel beszélt azokról, akik időt és áldozatot nem ismerve, éjt nappallá téve fáradoztak azért, hogy sikerüljön mindaz, amit hosszú hónapokkal ezelőtt terveztek. Társadalmi aktíváknak nevezik őket, önzetlen, fáradhatatlan társadalmi munkásoknak. Miközben a nézők élvezik a színvonalas küzdelmeket, tapsolnak Guricsnak vagy Kartoziának, gondolatban szorítsák meg azoknak a kezét, akik hozzásegítették az egész magyar sportéletet ahhoz, hogy külföldi vendégeink is áradozó szavakkal emlékeznek meg arról az élményről, amelyet szerintük maradandó emlékként visznek haza magukkal. „..„, a FILA örökmáz-Roger Loulon,gó elnöke felírt ujjú, esőmosta kék „munkaruhában", franciához illő selyem sállal a nyakában egy percre kiszakítja magát az elnöki székből, hogy elmondja: — Anélkül, hogy a vendéglátóknak kijáró és kötelező udvarias szavakat használnék, el kell mondanom, hogy kitűnőek a benyomásaink. A magyarok kétségtelenül nagy erőfeszítéseket tettek, hogy ne valljanak szégyent. Gratulálunk! Sokkal többet kaptunk, mint amit vártunk. Az elektromos eredményjelzőgép tökéletes. Eddig ez a legjobb a világon, amit láttam ... Nagyon jól érezzük magunkat. Arról a magyarok igazán nem tehetnek, hogy fáj a torkom. A torokfájást úgy importáltam magammal... Coulon úr közben a küzdőkre néz. Látja, hogy az egyik francia versenyző vereséggel hagyja el a szőnyeget. Megjegyzi: a Coubertinnel egyetértésben én is azt mondom: nem az a fontos, hogy győzzünk, hanem, hogy versenyezzünk ... A FILA elnöke mellett álló őszes hajú férfi is bekapcsolódik a beszélgetésbe Albert De Ferrari amerikai, a FILA elnökségi tagja hosszú utat tett meg azért, hogy San Franciscóból a Margitszigetre eljusson. Látszik az arcán, hogy őszintén beszél: — Érdemes volt ezt a nagy utat megtennem . . . Igen magas színvonalú küzdelmeket láttam eddig, olyanokat, amineket a hazámban nem látunk. A környezet, a rendezés kifogástalan. Ragyogó. Excellent! — ismétli mégegyszer. — Nekünk nehéz lenne ilyesmit megrendezni. A birkózás nálunk ugyanis idénysport... Felvetjük: néhány nap múlva amerikai atléták jönnek Budapestre. És sajnáljuk, hogy a birkózó VB-n amerikai versenyzők nem vettek részt. Ferrari úr sajnálkozva mondja: — Nálunk ez a fogásnem alacsony színvonalon mozog... De ha meghívnak minket a magyarok, szívesen el- küldjük birkózóinkat az egyik versenyre... Már késő éjszakába nyúltak a küzdelmek, a közönség nagy része mégsem tágított. A sajtóhelyre egymásután érkeztek a figyelmeztetések: Párizs, Isztanbul, Stockholm jelentkezett a VB-iroda telefonközpontjában. Papp László dr. pedig a mikrofonba ki tudja hányadik versenyzőt szólított kitartóan "a szőnyegre. Elhangzott a bejelentés is: — Moszkva van itt... «»*££ ! — Miközben szovjet kartársunk a telefonhoz sietett, mi Alekszej Katalinhoz, a FILA szovjet elnökségi tagjához léptünk. Ezzel kezdte: — Karasó!... A szovjet szakember aztán arról beszélt, hogy nem lehet kifogást ta-lálni a VB szervezésében. Az összes csapások érdekesek és színvonalasak. Viszont: — Nagy meglepetés számunkra a svédek gyengébb szereplése... Hi-!szen a svéd együttes a világ egyik legerősebb birkózócsapata . .. Szerin-tem, ha így megy tovább, a svéd csapat nem lesz az első három között... A magyarok? ... Kerekes, Pólyák, Gurics, Székely és Reznák eddig kiemelkedően versenyzett... Versenyzőinket dicsérik a külföldiek. És az elismerés kijut annak a hallatlanul komplikált elektromos ve- szérlésű eredményhirdető gépnek is, amely a küzdelmek idejét és eredmé nyét gombnyomásra végzi, örüljünk I neki, hogy honfitársaink eszéhez, ke- széhez fűződik e berendezés alkotása I is. I Fíról tuti. Ez már az óramutató. cjiei /eie Hfis Dunánk körülöleli kis szigetünket. A part mellett kikötött, zászlóval díszített szürke uszály hajó gyomrában elhelyezett ágyakon: a küzdelmek szünetében pihennek a versenyzők. Görög mellett török versenyző. Svéd fiú pihen a szovjet sporti ember közelében ... És a hajó körül sportszerekről, boldog, békés életről csevegnek a hulitárnok. Fekete Pál ÚJ BIRODALMÁBAN,a SZIGETEN -----------------■. .................. Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Győri Vasas ETO — FC Magdeburg 4:1 ((2:0). Magdeburg, 15 000 néző. Utolsó portyamérkőzésén a győri csapat a következő összeállításban játszott: Szentmihályi — Borbély, Kalmár II. Kárpáti — Horváth, Tamás - Fehérvári, Koce, Pic,Raffai, Kuti. Az első félidőben aszéllel hátban játszó győri csapat fölényben játszott. A 12. percben Raffai,a 23. percben Pió volt eredményes. Szünet után a hazaiak kezdtek jobban. Az52. percben a vendéglátók szépítettek, ide azután ismét fölénybe került a magyar csapat, a 67. percben Raffai, a82. percben pedig Pió volt eredményes. A győri csapatból Szentmihályi,Kalmár II és Raffai játszott jól. 3 forint 30 fillérért nagy összeget nyerhet! Tolórron!: ___________________________