Népsport, 1959. február (15. évfolyam, 22-41. szám)

1959-02-20 / 36. szám

Amit az amerikai fedettpálya atlétikai versenyekről el kell mondani A hét végén Rózsavölgyi István már második alkalommal kezdi meg szereplését az amerikai fedettpálya­­versenyeken. Ezzel kapcsolatban nem árt némileg megvilágítani a hagyo­mányos, jóval több mint félévszáza­dos múltra visszatekintő amerikai atlétikai fedettpálya-idény eredetét, célját és jelentőségét. Az egész fedettpálya-versenyzés az amerikai edzők, a coachok véleménye szerint tulajdonképpen kényszerűség, amely egyrészt az amerikai atlétika jellegéből, másrészt az éghajlati viszo­nyokból következik. Az amerikai atlé­tika­ teljes mértékben a közép- és a főiskolák­ra, illetve egyetemekre épül és ennek következtében a verseny­idény felépítése is a közép- és a főis­kolák tanulmányi idejéhez alkalmaz­kodik. Az atlétikai versenyidény már­cius elején kezdődik és június végén az iskolai év befejezésekor — vég­ződik. Az amerikai atléták ekkor az olimpiai évek kivételével — már szög­re is akaszthatják a szögest, kivéve azt a kevés élversenyzőt, aki a nyáron Európában vagy más világrészben né­­hány hetes versenykörúton vesz részt. A versenyidény tehát az európaihoz képest rövid, mindössze négy hónap. Az Egyesült Államok nyugati és déli részein, a nap­sütötte Kaliforniában, Texasban vagy Floridában az atléták megfelelően ké­szülhetnek fel erre a rövid idényre, mert az éghajlat télen is megengedi a rendes szabadtéri edzéseket. A keleti partvidéken és a középnyugati álla­mokban azonban hazánkhoz hasonló, néha még hidegebb télen az időjárás. A felkészülési lehetőségek tehát össze­­hasonlíthatatlanul mostohábbak a nyu­gati vagy a déli országrészekhez ké­pest, amellett a versenyidény április második felénél előbb az időjárási vi­szonyok miatt itt nem kezdődhet és így másfél hónappal lerövidülne. Ezen a nagy hátrányon már évtizedek óta ú­gy segítenek, hogy az atléták télen fedettpályán készülnek fel a szabadt­­téri idényre. Télen a futóedzést kizáró­­lag , összerakható, könnyű, ruganyos fából készült kisméretű futópályákon végzik és ezek a pályák nemcsak a csarnokokban találhatók meg, de nem hiányoznak szinte egyetlen főiskola vagy egyetem sporttelepéről sem. Az amerikai atléta általában decem­ber elején kezdi meg felkészülését az új idényre, miután az iskolai év első három hónapja alatt a neki legjob­ban megfelelő kiegészítő labdajáték (kosárlabda, baseball, az amerikai futball stb.) segítségével kitűnő álta­lános erőállapotba került. Amíg a kali­forniaiak vagy a texasiak a szabad­­ban készülnek a márciusi rajtra, ad­dig a keleti és a középnyugati ver­senyzők az európaiakéhoz képes­t viszonylag rövidebb alapozás után január közepétől kezdve a fedettpályá­kon nemcsak edzéssel, hanem rendsze­res versenyzéssel igyekeznek ellen­súlyozni azt a hátrányt, amit nekik a formábahozás szempontjából az éghaj­lat okoz. A fedettpálya-versenyzés tehát számukra nem öncélú, hanem a felkészülés szerves része; célja elsősorban, hogy a rövid szabad­téri versenyidény kezdetére már meg­felelő formába lendüljenek. A ver­senyzést március közepén általában befejezik, utána rövid pihenőt tarta­nak, majd áttérnek a szabadtéri edzé­sekre és mintegy második alapozás után kezdik el április második felé­ben, már a szabadban, ismét a ver­senyzést. A kéthónapos fedettpálya-id­ényben hetenként egy, ritkán két alkalommal rendeznek versenyt. A nagy, hagyo­mányos versenyek, középpontjukban az amerikai bajnoksággal, New Yor­kon kívül csak néhány városban (Bos­ton, Washington, Chicago, Cleveland, Philadelphia) kerülnek sorra külön­böző méretű, általában 130 és 200 m között váltakozó kerületű pályákon. A pályák belsejében ugyancsak a parkettre helyezett összerakható fa pályákon bonyolítják le az ugrószá­mokat és a súlylökést. A késő esti órákba nyúló fedettpálya-versenyek igen népszerűek és látogatottak. A néző ugyanis sokkal jobban láthatja a kisméretű pályákon a küzdelem rész­leteit, sokkal közvetlenebb kapcsolat­ba kerül a versennyel, mint a nagy szabadtéri pályákon kedvére kitapsol­hatja és kibiztathatja magát, amellett korlátlan mértékben dohányozhat és a verseny izgalmain kívül még a szinte állandóan harsogó zenét is ,,élvez­heti”. A fedettpálya-versenyek­ Mekká­jában, a New York-i Madison Squaw Gardienben nagy versenyeken nem rit­ka a 15 ezres telt ház, ugyanakkor a legszínvonalasabb szabadtéri verse­nyekre is csak néhány száz néző kíváncsi. A fedettpálya-versenyek e rendező szövetségnek vagy egyesület­nek komoly bevételi forrásai, s ezért természetesen sohasem hiányzik a nagy tam-tamos hírverés. A nyugati és a déli országrészek atlétái ezalatt nyugodtan végezhetik a szabadban edzéseiket, március elején megkezdik a versenyzést. Nincs szük­ségük fedettpályára és éppen ezért rendszerint csak néhányan, akkor is inkább az ügyességiek (például O'Brien) vesznek közülük részt egy­­egy fapadlós versenyen. Edzőikkel együtt lenézik, némileg cirkusznak tartják a keletiek fedettpálya-verse­nyeit és nem sok sportértéket tulaj­donítanak nekik. Ebben azonban nincs igazuk. Ha a fedettpálya-versenyek jellegüknél, kö­rülményeiknél és a felsorolt kísérő je­lenségeknél fogva nem érik le el ter­mészetesen a szabadtéri versenyek színvonalát, sportértékük mégis van. A fedettpályán — nem hivatalosan — nyilvántartott világcsúcsok egé­szen kitűnő teljesítmények és első­sorban az ügyességi számokban a szabadtériekkel is kiállják az összeha­sonlítást. Az utóbbi időben több euró­pai országban is már rendszeresen rendeznek fedettp­álya vers­enye­ket, ezek szükségszerűségét és hasznát azonban az európai atlétikai idény egé­szen más jellege és felépítése miatt ma még korai volna eldönteni. Az érdeklődés (és így természetesen a bevétel) növelése céljából hívnak meg az amerikaiak a 20-as évek köze­pétől kezdve évenként rendszeresen neves európai versenyzőket, elsősorban futókat a fedetetpálya-id­ényre. A több mint 30 év alatt egész sereg kiváló európai atléta szerepelt már az ame­rikai „deszkákon”, nagy többségük azonban híredéhez és képességeihez képest csak igen mérsékelt sikerrel. Ezen nem is csodálkozhatunk. Már eleve nagy hátrányt jelent az európai atlétának, aki ebben az időben még alapoz és előzőleg versenyalkalma nemigen volt, hogy lényegesen felké­szültebb és már formába lendült ver­senyzőkkel kell szembekerülnie. Eh­hez járul azután a szokatlan, a léptek alatt döngő, csattogó, más ritmust kivánó keskeny fapálya, éles, emelt kanyarjaival, meg kell szokni a sűrű füstöt, a perzselően meleg levegőt, a fel-felhansanó zenét és a sok ezer néző tombolá­sát. Mindennek ellenére az utolsó években az európai vendégek, elsősorban a középtávfutók (5]. Alzhei­­mer, G. N­ifi­lsen, Orywa­) lényegesen sikeresebben szerepeltek, mint elő­deik és joggal hozzájuk számíthattuk Rózsavölgyit, aki tavaly, az első alka­lommal jól megállta a helyét. Az idén a rendezők a középtávfu­tásban ritka erős mezőnyt gyűjtöttek össze. Az európaiak ugyan egyelőre még a versenyzés szokatlan körülmé­nyeivel küzdenek, de mindenképpen emelik a mezőny színvonalát. Az ame­rikaiak a tavalyi európai portyán bizo­nyították be, hogy mérföldön is újra számolni kell velük és az amerikaiak közé sorolhatjuk az évek óta itt ta­nuló Delanyt, a fedettpálya-vers­enyek koronázatlan királyát. Az ír olimpiai bajnok babérjait a szabadiban tavaly néha megtépdesték ugyan, de fedett­pályán 1 mérföldön három éve veret­len és legutóbb már sorrendben 28. győzelmét aratta. Rózsavölgyinek min­denképpen nehezebb dolga­ lesz e ta­valyúnál. Subert Zoltán Pénteki, szombati és vasárnapi sportműsor PÉNTEK ASZTALITENISZ, NB 1 női. VM KÖZÉRT—Statisztika, Gorkij fasor, V 18.15. SAKK. Az országos egyéni bajnoki döntő körmérkőzése: Portiech—Szabó, V., Rosemberg-házaspár u. 1., 18 30. Sl. A nemzet­köz­i észak­­verseny első napja: 15 tan-es férfi és 5 sgm-es női futás. Galya, 9. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I nőt. B. Egész­ségügy—Miskolc, Május 1 út 23. BEAC—Győr, Pesti B. u. 1. Földgép— Cegléd, Vigyázó F. u. 3. Külker.— Szombathely, Dob utca 85. VM KÖZÉRT—Pénzügyőrök, Gorkij fasor 5. Statisztika—Egyetértés, Keleti K. u. 5—7. NB 1 férfi. Pénzintézet—Győr, Bartók B. u. 27. VM KÖZÉRT—Pécs, Gorkij fasor 5. Bp. Spartacus—Szeged, Hernád u. 42—44. Betonút—Debrecen, Hernád u. 46. Pénzügy­őrök—BRESC, Ipar u. 15. M. Pásztó—Egyetértés, Bajáki F. u. 27. Valamennyi mért­özés 18.15 órakor kezdődik. BIRKÓZÁS. Ifjúsági szabadfogású baj­nokság, Sportcsarnok, 17. JÉGKORONG. Bajnoki mérkőzések: 1. Dózsa—FTC, Millenáris, 17.30. BVSC —Bp. Vörös Meteor, Millenáris, 20. KOSÁRLABDA. Budapesti TéU Kupa döntő, TF-terem, 14. Bp. Petőfi—BEAC, női ifjúsági, 15. Duna-cipőgyár—Bp. Petőfi, női felnőtt. 18.15. Állatorvosok —BM Dózsa­, férfi felnőtt. ÖKÖLVÍVÁS. Pest megye felnőtt egyéni bajnoksága. Szentendre, 16. A versenybíróság elnöke: Bemácsi Gyula. A Bp. Honvéd I. és II. o. versenye. Tüzér u­. 3. 18. A versenybíróság el­nöke: Rózsa József. Barátságos mérkő­zés: EMAG—Lőrinci Hengermű, Albert­falva. Újtelepi Iskola, 18. Podány. Déli terület ifjúsági egyéni bajnoksága, Nagykőrös, 18. Az Észak-Dunántúli terület ifjúsági egyéni bajnoksága, Győr, 18. ÖTTUSA. Lovaglás A Bp. Honvéd lo­vas-szakosztályának meghívásos verse­nye, Rákóczi Katonai Iskola, 15. SAKK. Az országos egyéni bajnok­ döntő körmérkőzése: Barcza—Portisch, V., Rosenberg-házaspár u. 1., 16.30. Sl. A nemzetközi északi verseny má­sodik napja: az északi összetett ver­seny ugrószáma,­­ egyéni ugróverseny, Mátraháza. 11. VÍVÁS. Magyar—olasz—román hár­mas női tőrcsapat-viadal, Sportcsarnok, 15. LABDARÚGÁS Nemzetközi labdarúgó-torna: Bp. Hon­véd­—Vojvodína (jugoszláv), Megyeri út, 14.45, Bihari (Siklósi, Major I.) Újpesti Dózsa—Wiela Krakkó (lengyel), Megyeri út, 13. Balla, K. (Thausa, ifj. Balogh). Barátságos mérkőzések: Kőbányai öregfiúik— Régi magyar válogatott, Gyömrői út, 15. Ferencváros-tartalék— MTK-tartalék, Üllői út, 15. Kovács B. VASÁRNAP ASZTALITENISZ, NB I női. Pénzügy­őrök—Miskolc, Ipar u. 15. Egyetértés— Győr, Dob u. 85. BEAC—Cegléd, Pesti B. u. 1. Földgép—Szombathely. Vigyázó F. u. 3. B. Egészségügy—Külker., Május 1 út 23. NB I. férfi. M. Pásztó—Győr, Bajáki F. u. 27. Betonút—Pécs, Hernád u. 46. BRESC—Szeged, Csobánca u. 1. VM KÖZÉRT—Debrecen, Gorkij fasor 5 Pénzintézetek — Pénzügyőrök, Bartók B. út 27. Valamennyi mérkőzés 9.30 óra­kor kezdődik. ATLÉTIKA. A főváros­ teá­ny közép­iskolasor a fedettpálya egyéni­ csapat­versenye, Honvéd-sportcsarnok, Dózsa György út. 15. BIRKÓZÁS. Ifjúsági szabadfogású baj­nokság, Sportcsarnok. 10. JÉGKORONG. Bajnoki mérkőzések, 6. Dózsa—BVSC, Millenáris, 17.30, FTC— Bp. Vörös Meteor, 20. KERÉKPÁR. Az MKSZ téli terepver­­senyének II. futama, nagykovácsi or­szágút, Szép Juhászn­é út sarok, 10.30. KORCSOLYA. A Magyar Korcsolyázó Szövetség gyorskorcsolyázó-versenye, Műjégpálya, 8. KOSÁRLABDA. Férfi válogatott mér­kőzés: Magyarország—Olaszország, Nemzeti Sportcsarnok, 19. Vinognadov (szovjet), Belosevics (jugoszláv). E1ő- mérkőzések: 16.45: Főiskolai válogatott — Utánpótlás-válogatott, férfi, Cziffra, Szabó II. 17.45: A-válogatott—Székes­­fehérvári válogatott, női: Csabay, Her­­czeg. — NB I: Bajai Bácska — VTSK, férfi. Baja, 10.30. ÖKÖLVÍVÁS: Pest megye felnőtt egyé­ni bajnoksága, Szentendre, 10 és 16. A Bp. Honvéd I. és II. o. versenye. Tüzér u. 10 és 18. Barátságos mérkőzések: Satálinvárosi Kohászati SE—VKSS, Sziták­ováros, 16. Vizy, Zádori, Salgótar­jáni Bányász—Vasas, Salgótarján. 13. Óváry. A Déli terület ifjúsági egyéni bajnoksága. Nagykőrös, 10 és 16. Az Észak-Dunántúli terület ifjúsági egyéni bajnoksága. Győr, 10 és 16 SAKK. Az országos egyéni bajnoki döntő körmérkőzése: Szabó—Barcza. V„ Rosenberg-házaspár u. 1., 16.30. Sl. A nemzetközi északi verseny har­madik napja, 3x10 km-es férfi és 3x5 tam-ea női váltófűtés, Galya, 0. Nemzet­­közi ugróverseny, Szabadság,jegy, nagysánc. 15. VÍVÁS. A Bp. Vörös Meteor válogató párbajtőr-versenye, Pasaréti út. 8, 111. 17.*Az Angyalföldi Sportiskola II. osz­tályú kardversenye, Kilián­­y utcai iskola, 9. Az ifjúsági Vasutas Kupa I. fordulójának mérkőzései, Tanács körút, 9.30. A Székesfehérvári Vasas III. osz­tályú férfi tőrversenye, Székesfehérvár, Teleki Blanka Gimn., 9. LABDARÚGÁS Nemzetközi labdarúgó-torna: Újpesti­­ Dózsa—Vojvodína, Megyeri út, 14.45.­­ Bálla Gy. (Farkas I., Pócsai). Bp. Hon-­­­véd—Wiela Krakkó, Megyeri út, 13. Bokor (Kővári, Pusztai UJ Nemzetközi I mérkőzések: Szombathely—Kapfenberg (Ausztria), Szombathely, 14.30. BVTK— Cracovia, Előd u, 15. Kallós (Soós B., Bánhegyi). Barátságos mérkőzések. NB I-es csapatok egymás ellen. MTK — Ferencváros,­ Hungária körút, 10.30, Vadas J. (Horváth L* Keresztes). Diós­győr—Miskolc, Diósgyőr, 15, tartalék­­csapatok mérkőzése 13. Dorog—Tata­bánya, Dorog, 15. NB l-es csapatok NB ll-s csapatok ellen: Kaposvári Kinizsi —BVSC, Kaposvár, 15. Salgótarjáni BTC—Láng-gyár, Salgótarján, 14.30. Csepel —Bp. Spartacus, Csepel, 10. Deb­receni VSC—Vasas, Debrecen, 15. Győr —Mosonmagyaróvár, Győr, 15. NB ll-s csapatok egymás ellen: Egyet­értés—Csepel Autó, Soroksár, 15.­­­P. Dózsa— Kecskemét, Pécs, 15. Komló— Szolnok, Komló, 15. NB II-s csapatok alacsonyabb osztályúak ellen: Szállítók —Generátor, Fóti út, 10.30. KISTEJCT— Autótaxi, KISTEXT-pálya, 15. Szentend­rei Honvéd—Dél-budai Spartacus, Szentendre, 15. Jászberény—Traktor­gyár, Jászberény, 15. Pénzügyőrök — Goldberger, Pasaréti út, 14.30. Gázmű­vek—Előre, Aquincum, 15. Budafok— Ganzvagon, Budafok, 15. Veszprémi Vasas—UTTE, Veszprém, 15. Egercsehi Bányász—Salgótarjáni SE, Egercsehi, 14.30. B. Építők —Pécsi VSK, Baja, 11. NB III-as csapatok egymás ellen: Bp. Petőfi—MÁVAG, Előd u„ 10. NB lll-as csapatok alacsonyabb osztályúak ellen: Bp. Vörös Meteor—Növényolaj, Csö­möri út, 10. Ikarus—Ékszerész, Mátyás­föld, 15. Kerámia—Drasehe, Gergely u„ 10. Porceláfz—Zuglói HSC, év u., 14.45. Ferencváros öregfiúk—Siketném­ák válogatottja. Vágóhíd u., 15. Február 21-én, szombaton a Sport­­csarnokban Románia, Olaszország és Magyarország női tőrcsapata mérkő­zik egymással. Jegyek a Sportpropa­gandánál, VII., Rákóczi út 57, na­ponta fél 9-től fél 5-ig, szombaton fél 11-ig kaphatók. -4-Péntek, 1959. február 26. Izép SBi­tt A Magyar Testnevelési és Sport Tanács lapja. Főszerkesztő: Kutas István. Felelős szerkesztő: Kéri János. Szerkesztőség: Budapest, VIII., Rökk Szilárd u. 6. Telefon: 338—560. Kiadja: a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Budapest, V.: Rosenberg há­zaspár u. 1. Tel.: 119 —080. 119—085. Térj eseti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 14 forint Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. Szikra Lapnyomda F v.: Kulcsár Mihály Vasárnap délután 2 órakor ügetőverseny Magyar ökölvívók - osztrákok ellen Néhány napig Budapesten tartózko­dott Walter Rath, az Osztrák ökölvívó Szövetség edzője, aki azzal a feladattal jött Magyarországra, hogy rendezze az osztrák—magyar ökölvívás kapcso­latait. A szakemberek által európai viszonylatban is elismert Walter Rathot felkerestük szálláshelyén és az alábbi beszélgetést folytattuk vele: — Mi a közelebbi célja buda­pesti tartózkodásának? Aszni a megbízással jöttem Buda­pestre, hogy megtárgyaljak a Magyar Ökölvívó Szövetség vezetőivel néhány osztrák—magyar, illetve magyar—osztrák ökölvívó-találkozót. A személyes megbe­szélést azt teszi szükségessé, hogy orszá­gaink között sajnálatos véleménykülönb­ségek miatt néhány évig szüneteltek a hagyományos sportvetélkedések, ami ne­künk, sportembereknek, különösen sok keserűséget okozott. Két éven keresztül fáradoztunk azért, hogy a sportkapcsola­tokat ismét felvehessük, s kívánságunk most végre teljesült, mert mintegy tíz nappal ezelőtt az osztrák közoktatási és sportügyek minisztere jóváhagyta a két ország közötti sportösszeköttetések ki­alakítását. Az eddig fennálló tilalom meg­szűnése Papp László bécsi profimérkőzé­sének engedélyezésével kezdődött és re­mélhetőleg az amatőr sportolók sok-sok találkozásával follytatódik minden sport­ágban. — Milyen ökölvívó találkozók megbeszéléséről van szó? — Szeretnénk, ha április első felében egy nálunk rendezett nemzetközi ököl­vívó-tömén Öt súlycsoportban (lég-, pe­hely-, könnyű-, kisváltó-, váltó- vagy nagy váltó súlyban) egy-egy versenyzővel részt vennének a magyarok és a cseh­szlovákok. Ezen kívül egy későbbi idő­pontban osztrák—magyar visszavágós klubtalálkozókat bonyolítanánk le, sőt, ha a Magyar ökölvívó Szövetség hozzá­járul, már március 16-án, Papp László bécsi szereplésekor három amatőr osztrák ökölvívó is összecsapna a magyarokkal. — Milyen erőt képviselnek a mai osztrák válogatott ökölvívók? — Sajnos, sok jót nem mondhatok. Az utóbbi években legjobb amatőr ökölví­vóink (Potesil, Kahler, Anton) a profik táborába léptek, s ennek következtében a sportág eléggé vérszegény lett. Tulaj­donképpen az egész osztrák ökölvívó­­sportot most kell újjászerveznünk. Válo­gatottunk is főleg az utánpótlásból ke­rült ki. Versenyzőink erőnléte kielégítő, de még nem rendelkeznek a nagy neem­zetközi mérkőzések tapasztalataival. — Hogyan készülnek az ökötvívó Európa-bajnokságra és ott milyen eredményeket várnak?­­- Mintegy 30 tagú keretünk van, de ebből csak öt versenyzőt küldünk Lul­zembe. Komolyabban a bajnokok közül a könnyűsúlyú Weis, a kisváltósúlyú Kő­­nigh és a nagyváltósúlyú Russ jön szá­mításba, jó eredményt,­azonban tőlük sem várhatunk. Az Európa-bajnokságon in­­kább azért veszünk­ részt, hogy lássunk és tanuljunk s az erőviszonyok felméré­sével alaposan felkészüljünk az olim­piára. A felkészülés edzőtáborban folyik, s ehhez tartozik az áprilisi nemzetközi ökölvívó-torna is. Tapasztalatcsere céljá­ból öt-öt versenyzővel az idén már mér­kőztünk a technikailag képzett belgákkal és a fizikailag erős bajorokkal, az ápri­lisi hármas találkozó után pedig mind­­, tíz súlycsoportban nemzetközi mérkőzés­sel akarjuk befejezni a felkészülést. — Ausztriában hogyan edzenek az ökölvívók? — Edzéseket hetenként háromszor tör­­tünk. Az állóképességet a kiegészítő sportok — úszás, futás, labdajátékok — ütésével szerzik meg versenyzőink, az ütőerő megszerzéséért sokat zsákolnak, ujjhegyen váltott kézzel fekvőtámaszokat végeznek és­ 12 kg-os falhoz erősített rar­gót húzogatnak. A régebben erőből vég­rehajtott árnyékboxolás a gyakori kö­­nyökkiugrás miatt most már nálunk is könnyedén végzett ütésbeidegzés. A ver­senyek előtt természetesen erősebbek az edzések. Fogyasztást egy-másfél kilo­gramm súlyfeleslegig alkalmazunk, azon­felül az egészség védelmében inkább a következő súlycsoportban indítjuk ver­senyzőinket. — Milyennek látja a mai magyar ökölvívást? A magyar ökölvívó sportot igen be­csülöm korábbi eredményeiért. Törököt, Feketét, Kellnert, Juhászt, Fazekast, Sza­bót régóta ismerem, s kiváló versenyzők­nek tartom őket. Az újabbakat azonban nem ismerem és az elmúlt két évben ke­veset hallottam a magyar ökölvívókról. A moszkvai 20:0-ás vereségről az osztrák újságok nem írtak, csak itt tudtam meg Budapesten. Különösebben nem csodálko­zom rajta, mert Európában a szovjet ökölvívó-válogatottnak nincs igazi ellen­fele. A magyar ökölvívókról remélhető­leg többet tudok majd mondani az 1959-es év végén fejezte be nyilatkozatát Wal­ter Rath, Z. V. Gy. hírek Asztalitenisz-élet Siófokon és környékén Siófokon ezelőtt eleven asztalitenisz-élet vált. A Siófoki Olajbányász asztaliként szerei az NB II-ben küzdöttek, s amikor a sportág fejlődése Kaposvárott megtor­pant, akkor kis híja volt, hogy a siófokiak nem hódították el a hegemóniát a me­gyeszékhelytől. Azóta Siófokon is rájöttek, hogy a mindenáron való eredményhaj­­szolás nem helyes. Az idegenből odacsábított sportolók 1918 őszén kivétel nélkül mind hátat fordítottak Siófoknak. De megmaradtak azok a sportszerető fiatalok, akiket annak idején mellőztek. Most ezek a sportemberek keltették életre a nép­szerű sportágat Siófokon és a járásban egyaránt. A községi versenyeken hat csa­pat részvételével bonyolították le a bajnokság őszi fordulóját. A járási bajnokságért öt csapat küzd. Mint érdekességet említjük meg, hogy a balatonszemesiek a járási bajnokságban megelőzték a legjobb siófoki csapatokat is. Mindenesetre az őszi baj­noki forduló azt bizonyítja, hogy Siófokon és a siófoki járásban nagy tábora van az­ asztalitenisznek. A JTST és a járási asztalitenisz-szövetség az őszi küzdelmek tapasztalatai alapján látott hozzá a tavaszi versenysorozat előkészítéséhez. Kik vezetik a labdarúgó NB I és II mérkőzéseit? A labdarúgó-játék­veze­tők tanácsában az el­múlt napokban elkészült az NB I és NB II mér­kőzéseit vezető játék­vezetők kerete. Értesülésünk szerint ezúttal sem jelöltek ki­­ külön NB I-es keretet. ( Az az álláspont alakult ki, hogy az NB I és NB II mérkőzéseire a 115 fő­nyi keretből jelölik ki a mérkőzést megelőző pén­teki napon a legjobb for­mában levő játékvezető­ket. A partbír­ásk­od­ás fel­javítását úgy kívánják­­ elősegíteni, hogy az NB I-es és NB II-9 mérkő­­zésekre a partjelzőket is ugyanebből a keretből küldik ki. Azok a játék­vezetők, akiknek nem jut egy-egy héten NB- mérközés — ifjúsági FŐVÁROSIAK: Ángyal Károly, Aranyosi Lajos, Bella Béla, Balla Károly, ifj. Balogh Pál, Bán­hegyi József, Bánkúti Andor, Benkő László, Bihari Sándor, Biróczky János, Bokor István, Borzási Imre, Far­kas Ist­ván, Fehérváry József, Fekete II. Alajos, Für György, Gaál Gábor, Gere Gyula, Gruiber József, Harangozó Sándor, Her­nádi Vilmos, Horváth László, Illés József, Juhász Kiss József, Kallós Sándor, Ka­pcsa Sándor, Katona József, Keresztes János, Kővári József, Lakatos II. Géza, Lenkeffy Lőrinc, Major I István, Ma­jor IX László, Markovich­ János, dr. Martos László, Müncz György­, Nagy Emil, Nagy I Lajos, Nagy II Lajos, Pász­tói­ György, Petri Sándor, Pósa János, Pósfai József, Pusztai Jenő, Radó Já­nos, ifj. Schopp Károly, Siklósi György, Sípos Ferenc, Sós Béla, Szigeti László, Tausz Károly, Temesvári János, Ter­­nóczky Béla, Vadas György, Vadas Já­nos, Váli Kálmán, Vízhányó László, Zsolt István. VIDÉKIEK: Bácsván János (Pécs), Budán Ferenc (Pécs), Páldi Ede (Pécs), Rolléder Ká­roly (Pécs), Sutyor János (Pécs), Ham­mer Károly (Baja), Hegyes Gyula (Kecs­kemét), Rozsnyai József (Kecskemét), Simon Pál (Békéscsaba), Szaffián Mi­hály (Békéscsaba), Buzássy József (SZ-8 A KÍNAI ASZTALITENISZEZŐK pén­teken 16 órakor a Sportkórházban (XII., Alkotás u. 40.) bemutatót tartanak. A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG szerdán este foglalkozott a bajnokság­ban előállt négyes holtversennyel és úgy döntött, hogy még februárban el kell dőlnie, ki lesz a bajnok. A sorsolás így alakult. Február 21: Újpesti Dózsa — FTC (17.30), BVSC —Bp. Vörös Meteor (20), február 22: V. Dózsa —BVSC (17.30), FTC —Bp. V. Meteor (20), feb­ruár 24: FTC—BVSC (17.30), Bp. V. Me­teor —V. Dózsa (20). A BP. HONVÉD I. ÉS II. OSZTÁLYÚ ÖKÖLVÍVÓ-VERSENYÉRE már eddig is igen szépszámú nevezés futott be. A szorítóban látjuk majd — többek között — Vitányit, Papp Zsigmondot, Süvegest, Valyont, Tatárt, Fazekast (MTK), Béla­vári Dobsnai Dezső sem vezet mérkőzést. A keret érdekességé­hez tartozik, hogy a ne­vek­ között 58 budapesti és 57 vidéki játékvezető nevét találjuk. Az NB III-as mérkő­zések játékvezető-küldé­se továbbra is a buda­pesti központból törté­nik, így határozott az MLSZ elnöksége függet­lenül attól, hogy a múlt heti országos értekezle­ten több megye kíván­sága a decentralizált kül­dési rendszer volt. Az Nb III-as keretbe 70 bu­dapesti és 111 vidéken lakó játékvezetőt vettek fel. Az alábbiakban közöl­jük az NB I-es és NB II-a játékvezetői keret névsorát: rospetek), Losonczy Árpád (Miskolc), Ökrös Béla (Diósgyőr), Sípos Szilárd­­ (Miskolc), Géczy Lajos (Szentes), Kasza Ferenc (Szeged), Tárkány István (Sze­ged), Bebesey József (Székesfehérvár­), Hangyáni Imre (Székesfehérvár), Jár­­mer Ernő (Győr), Szék­es Ferenc (Győr), Fülep Kornél (Debrecen), dr. Gyöngyös­­sy Róbert (Debrecen), Kenztner Vilmos (Debrecen), Nagy Sándor (Debrecen), Lombos­ István (Eger), Somodi Lajcs (Mátraháza), Szegedi Barna (Eger), Emstperger Gyula (Tatabánya), Szabó Ferenc (Tatabánya), Tóth Vladimír (Ta­tabánya), Hegyi Géza (Baglyasalja), Máthé Sándor (Zagyvapálfalva), Ruzsin­­szky Kálmán (Balassagyarmat), Gombás Attila (Pest megye), Huszák János (Vác), dr. Potocsnyi Sándor (Pest megye), Sós Gábor (Pest megye), Virágh Ferenc (Ceg­léd), Magyar Péter (Kaposvár), Varga Tibor (Kaposvár), Dévényi József (Nyír­­­egyháza), Gál István (Nyíregyháza), Almási János (Szolnok), Balla Gyula (Szolnok), Horváth Lajos (Szolnok), Kiss Sándor (Szolnok), Mecseki János (Szek­szárd), Völgyesi Mátyás (Dombóvár), Kazár József (Szombathely), Fülöp Ist­ván (Szombathely), Pillér József (Szom­bathely), Szabó István (Szombathely), Németh Sándor (Pápa), Nyeste István (Fűzfői), Horváth János (Nagykanizsa),­­Széki Sándor (Nagykanizsa), M­a­nyit, Bilkeit (MPSC) Tóth Lajost, Oláht, Sebők Ottót (Csepel). A SVÉDORSZÁG -KÖZÉP-EURÓPA gyorskorcsolyázó-viadalra meghívott magyar bajnok, Ivánkai György csütör­tökön reggel elutazott Stockholmba. A hét svéd és az egy-egy olasz, svájci, osztrák, holland, csehszlovák, lengyel és magyar versenyző részvételével sorra kerülő viadalt vasárnap és hétfőn Es­­kilsimnában rendezik meg TAPASZTALATCSERE. Az asztalitenisz­­szövetség edzőtanácsa tapasztalatcsere céljából meghívja a budapesti edzőket a kínai asztaliter­iszezők legközelebbi edzé­sére. Az edzést szombaton délelőtt 9 órá­tól 11 óráig tartják a Sportcsarnok, edző­termében, majd a kínai és a magyar má­zok között szakmai vitára is sor kerül, mérkőzéseket fognak ve­zetni. A JT vezetői arra is törekednek, hogy a jelentősebb ifjúsági mér­kőzéseket mindig a leg­jobban képzett játékve­zetők vezessék. A keret létszáma a múlt évhez képest mint­egy 20 fővel csökkent. Az ismertebb játékveze­tők közül hiányzik be­lőle a debreceni Srankó Jenő, akit az emlékeze­tes U. Dózsa—MTK mér­kőzéssel kapcsolatban hosszabb időre eltiltot­tak, hiányzik továbbá a miskolci Borcsey László dr. is, aki ugyancsak el­tiltás alatt áll az őszi Bp. Honvéd—Ferencvá­ros mérkőzésen elköve­tett műhibája miatt. Nem találjuk a keretben Dan­­kó Györgyöt, aki végleg visszavonult a működés­től, és egyelőre a kapus­

Next