Népsport, 1959. május (15. évfolyam, 86-107. szám)

1959-05-03 / 88. szám

­ A magyar csapat nagyobb technikai tudása döntött Magyar utánpótlás-válogatott— NDK utánpótlás-válogatott 2:0 (0:0) Berlin, Walter U­lbricht-stadon, 20 000 néző. Vezette: G. Dragvar (Gulli­kssen, Niek­sem, mindhárom norvég). Magyar utánpótlás: Cserháti — Werner, Lakat, Novák — Nagy I., Garai — Mar­osi, Rákosi, Pál Matesz, Povázsai. NDK utánpótlás: Sommer — Dorner, Stru­ks­­zer, Krampe — Marx. De-U­agrazia* — Gace, Kiese, Bauensplee, Jura, Lieb­­recht. Góllövő: Rákosi, Pál. Szöglet­­arány: 8:1 (1:0) az NDK-utánpótlás ja­vára. *— Kiküldött munkatársunk, távbeszélő-jelentése.­­ (Berlin, május 2.) A mérkőzés kez­dési időpontja 40 perccel eltolódott a kerékpáros bérk­everseny rajta miatt. Zuhogó esőben vonult ki a pályára a két csapat. A díszpáholyban helyet fog­lalt Walter Ulbricht elvtárs is. A ma­­gyar csapat kezdte a játékot és negyed órán keresztül formás támadásokkal rohamozta a német együttes kapuját, de lövések alig-alig mentek kapura. A 20. percben Rákosinak volt egy erő­teljes lövése, de Sommer biztosan fogta a labdát. A sikertelenség idegessé tette a magyar játékosokat és meglehetősen kapkodva szőtték támadásaikat. Meg kell jegyeznem, hogy a rendkívül csúszós, sáros talaj is erősen befolyá­solta a játék színvonalát. Marosi két alkalommal is szépen futott el, de el­­hirtelenkedte a kedvező helyzeteket. A félidő vége felé mégi csak fokozódott az eddig is zuhogó eső és így a látási viszonyok is eléggé rosszak voltak. Zavarta a játékosokat az is, hogy a hangszórón keresztül minden öt perc­ben tájékoztatták a nézőket a kerék­páros körverseny állásáról. A szurkolók nagy üdvrivalgással fogadták, amikor hallották, hogy a német Schur vezet. A 30. percben Marosi 30 méterről a kapu­fát találta el, a lepattanó labdáit a befutó Rákosi az üres kapu fölé lőtte. A német kapus ugyanis kifutott és elcsúszott. A 39. percben Povázsai helyett Bíró állt be. Ezután Rákosi lőtt kapufát. A II. FÉLIDŐBEN Ma­tesz helyett Monostori II lett a bal­­összekötő. Már a 46. percben csak szög­letre tudta tolni Monostori II lövését Sommer. Most sokkal jobban ment a magyar együttesnek, mint az első félidő­ben. Folyamatosabbakká váltak a támadások Az 50. percben Monostori II a 16-oson szépen át­ívelt Rákosi elé, aki néhány lépést tett a labdával, azután a jobb felső sarokba lőtt. 1:0 a magyar után­pótlás javára. Az 55. percben megszületett az újabb gól: Marosi Pállal játszott össze, Pál lö­vését a kapus először kiütötte, a kiütött labdát Pál 7 méterről a hálóba vágta. 2:0. Most már végig a magyar csapat irá­nyí­totta a játékot. A németek ellentá­mad­ásaiai rendszerint csak szögletrúgást eredményeztek, ezeket azonban a ma­gyar védők biztosan hárították. BÍRÁLAT: A magyar együttes feltétlenül meg­érdemelte a győzelmet, mert sokkal kulturáltabban, korszerűbben játszott, mint ellenfele. A német fiatalok, ugyanúgy, mint Drezdában az A-válo­­gatott, inkább erőből játszottak és a szélsőket alig-alig foglalkoztatták. A magyar csapatban Cserháti kitű­nően védett. A hátvédhármas legjobbja Novák volt. A támad­ósorban Marosi játéka emelkedett ki, de nem lehet pa­nasz a többiek második félideji játéká­ra sem. A német együttesben Striksner, Marx, Gase és Bauchspiel játékát lehet dicsérni. Dragvall játékvezető különö­sebb hiba nélkül vezette a mérkőzést. Sirokmány Lajos -2 Vasárnap, 1959. május 3. I Ismét kikapott a Borsodi Bányász, pontot vesztett a Pécsi Dózsa és a Komló a labdarúgó NB II-ben Nyugati csoport KISTEXT —Pécsi Dózsa 0:0. KISTEXT- pálya, 2500 néző. V: Gere. KISTEXT: Katona — Orosz, Merész, Sárosi — Sá­tori, Majszky — Hús, Tóth, Kalmár, Laczkó Török. Edző: Mátsay András. Dózsa: Danka — Farkas, Kocsis, Hegyi — Plock, Kresz — Kamondi, Schvara, Garami, Opova, Horváth. Edző: Czibul­­ka Mihály dr. A Pécsi Dózsa csatárai az első félidőben egyáltalán nem voltak veszélyesek a kapura. Fordulás után az első negyedórában kiegyenlített já­ték folyt, majd a hazai csapat erős fö­lénybe került, de csatárai elidegesked­­ték helyzeteiket. Az utolsó negyedórá­ban óriási harc folyt a győztes gólért, de a védelmek jól hárítottak. Jó: Sá­rosi Sátori, Török, Hús. Illetve Kocsis, Hegyi, Kresz Schwara. Kaposvári Kinizsi —Komlói Bányász 0:0. Kaposvár, 5500 néző. V: Bihari. K­­­inizsi: Rapp — Szigeti, Szilli, Gergely — Mózsi, Márkus — Szentgrótti. Bíró, V­árvízi, Kelemen, Horváth. Edző: Ki­rály Tivadar. Komló, Krausz — • Mee­­tvén, Komlós, Balázs — Róth, Seemajer — Grozdics, Cziráki, Perényi, Molnár I, Tóth Edző: Záborszky Jenő. Hatalmas küzdelmet hozott a nagy érdeklődéssel kísért találkozó. Eleinte a Komló tá­madott, majd fordulás után a hazai csapat teremtett jó helyzeteket, de a gyenge csatársorok nem tudtak meg­birkózni a kitűnő védelmekkel. Jó: Szigeti, Mózsi, Márkus, Szentgróti, ill. Mestyán, Komlós, Seemajer, Grozdics. Székesfehérvári Vasas—Váci Petőfi 2:1 (2:1). Székesfehérvár, 50 000 néző. V: Tevez. Sz. Vasas: Nemes — Szűcs, Bognár, Horváth II — Dérfalvi, Németh — Kiss, Szőke, Szentes, Lehel, Horváth I. Edző: Gábor Sándor. Vác: Kohlmann — Jeszenszky, Neugan, Czuczor — Varga, Farkas — Rásó, Andriska, Bábi, Pintér, Frick. Edző: Rózsa Győző. Az újonnan füvesített sóstói pályán játszot­ták a mérkőzést, amely különösen szü­net után bővelkedett izgalmakban. A Vasas jobban kihasználta helyzeteit és ezzel győzött. G: Dérfalvi, Szentes, ill. Andriska. Jó: Szűcs, Dérfalvi, Szentes, 111. Jeszenszky, Farkas, Pintér. Mosonmagyaróvár: TE — PVSK 1:1 (1:0). Pécs, 3000 néző. V: Fekete II A. MTE: Horváth I — Horváth II, Becze, Rúzsa — Gnám, Németh I — Nagy, Tóth, Németh II, Szalai, Csabai. Edző: Horváth Pál. PVSK: Bogyai — Futó, Tamási, Szegedi — Mohácsi, Ilosfai — Freppán, Vajda, Göncz, Vincze, Szeder­kényi. Edző: Bodola Gyula. Az első fél­időben — a sok kimaradt pécsi helyzet ellenére — a vendégek játszottak job­ban. Szünet után a többet támadó pé­csiek feljavultak, de a magyaróvári védelem szorosan zárt. G: Tóth, illetve Mohácsi. Jó: Horváth II, Becze (a me­zőny legjobbjai, Szalai, illetve Mohácsi, Freppán, Vincze. Szállítók—Budai Spartacus 3:1 (1 r0). Fóti út 3500 néző. V:­ökrös. Szállítóik: Dávid — Ihász, Moravcsik, Jerabek — Búza, Bajták — Farkas, Makrai, Blaeska, Brado, Marton. Edző: Pázmándy Sándor. B. Spartacus, Pamuki — Weiez, Ska­­litzer. Hajdúk — Neumann, Vida — Abelovszky, Kisgergely, Huszár, Milose­­vite, Demeter. Edző: Palotás Antal. _ Jó Iramú, időnként színvonala® mérkőzé­sen a kitűnően játszó Szállítók végig irányították a játékot. A Spartacus egy pillanatig sem tudta kétessé tenni ellen­fele győzelmét. G: Blacka (2), Bajzák, ill. Kisger­gely. Jó: Moravcsik. Búza (a mezőny legjobbja), Bajzáik, il. Skalitzer Viola. Kisgergely. Budafoki MTE Kinizsi—Láng­gyár 3:1 (0:1). Budafok 2500 néző. V: Fülep. BMTE: Németh — Bakonyi, Tóth dr., Dobos — Pécsi. Szabó II — Pintér, Pé­cse!!. Gál, Hellnger, Reviczki. Edző: Túrás István. Láng- Faragó — Mészá­ros, Veres, Juhos — Tekmics, Sitkei — Farkas, Görner, Juhász, Gelmár, Mol­nár. Edző: Ónodi Andor. A kiesés ellen küzdő két csapat hatalmas küzdelmet vívott. Szünet után nyomasztó fölényben játszott a BMTE, ekkor a Láng védeke­zésre rendezkedett be és Faragóval az élén igyekezett megakadályozni a BMTE még nagyobb arányú győzelmét. G: Pintér, Gál, Szabó II. ill. Gelmár. Jó: Bakonyi, Pécsi (a mezőny legjobbja). Szabó II, Hei­nger, ill. Faragó, Veres, Sitke I, Molnár. Sztálinvárosi Kohász—Oroszlányi Bá­nyász 2:1 (0:0). Sztálin véres, 3500 néző. V: Horváth L. Sztálinváros: Zugéber — Takács, Zalai, Cserpes — Ladányi, Krasz­­nai — Török, Kőhalmi, Fejes, Lovász, Szigeti. Edző: Ullmann István. Orosz­lány: Pák­ozdi — Köteles, Gurszky Illés — Fónay, Makkai — Kárpáti, Gal­­­góczi, Nagy, Németh, Móricz. Edző: Bö­­decs József. A II. félidő közepéig nyílt volt a küzdelem. A hajrában e hazaiak erősíteni tudtak. Török a 73. percben bokatörést szenvedett. G: Lovász, Kő­halmi, ill. Móricz. Jó: Zugéber, Cser­pes, Ladányi, Lovász, ill. Pákozdi, Mek­kai, Németh, Móricz. Zalaegerszegi TE—Csepel Autó 3:0 (J:U). Zalaegerszeg, 2500 néző. V: Kő­vári ZTE: Barna — Gáspár, Németh­, Petrik — Bélák, Kovács — Bölcsföldi, Nagy, Dontbai, Miller, Ebedli. Edző: Jeny Rudolf. Csepel: Glück — Hoch­­rein, Kreisz, Goda — Kulcsár Tabi — Kalász, Handó. Pásztor Hauser Vigh. Edző: Szabó Géza. A ZTE jól kihasználta a csepeli védelem kezdeti ingadozásait és az első negyedórában három gólt lőtt. Utána eleredt az eső s a sáros, csúszós talajon végig unalmas játék folyt. G.: Dombai, Miller, Nagy Jó, Barna, Németh, Bélák, ill. Tajti, Handó. Keleti csoport Szegedi EAC—Jászberényi Vasas 2:1 (1:1). Szeged, 7000 néző. V: Szaffián. SZEAC: Mészáros — Bénák Portöre, Gál — Barátii, Zabán — Szabó, Remé­­nyik. Neme®, Polyvás, Nyári. Edző: Gyarmati János. Jászberény: Balogh — Udvarias, Túri, Smid — Rétsági, Pintér — Kovács II, Szántai, Bud­ár, Bíró, Hegedűs. Edző: Szépföldi József. A sze­gediek az első 20 percet végigtámad­ták. Később változatossá vált a játék, a J. Vasas is erősen szorongatott. A SZEAC csatánsorán erősen meglátszott a B-válogatottban szereplő Hajós hiá­nya. A vendégcsapat mindvégig lelke­sen küzdött és csak az utolsó percek­ben ellene ítélt 11-essel maradt alul. G: Nyári, Portörő (11-esből), Dr. Szán­tai. Jó: Gál, Barátii, Polyvás III. Ba­logh, Túri, Szántai. Bp. Előre—Szegedi VSE 5:0 (1:0). Sport u., 2000 néző. V: Biróczky. Bp. Előre: Szőke — Szialai, Reiter, Majláth — Anda, Környei — Láng, Németh I, Varga, Egervári, Virágh. Edző: Lőrincz Emil. SZVSE: Uhrin — Juhász, Veres, Réti — Laczii, Möszmer — Farkas, Gyl­­mert, Becker, Bischoff, Sebők. Edző: Kalmár György. A jó erőben levő Bp. Előre végig irányította a játékot a rend­szertelenül játszó SZVSE ellen. A szege­diek a 25. perctől kezdve 10 emberrel játszottak, mert Juhász megsérült és kiállt. Egervárit a 80. percben sport­szerűtlenségért kiállították. G: Varga (2), Láng (2), Németh­ I. Jó: Virágh,, Láng, Németh I. Környék Szalai, ill. Uhrin, Möszmer, Lacai. UTTE—Ceglédi VSE 2:1 (2:0). Váci út, 2500 néző. V: Járnter. UTTE: Láng — Sólyom, Juhász, Varga — Naszád­, Czimmermann — Lakatos, Tábori, Ka­­rádi, Karácsonyi, Balogh. Edző: Kirádi Ervin. Cegléd: Madaras­ — Pákozdi, Gyikó, Pintér — Csontos, Lengyel — Kökény, Halász, Baranyi, Gyura, Botos. Edző: Elekes József. Jó iramú, közepes színvonalú mérkőzés. Az UTTE tech­ni­­kásabban, a CVSE lelkesebben játszott. G: Karácsonyi (2, egyet 11-esből), ill. Gyura. Jó: Sólyom, Naszádi, Czimmer­­mann, ill. Gyikó, Lengyel, Kökény. Debreceni VSC — Bp. Spartacus 0:0. Debrecen, 8000 néző. V: Temesvári. DVSC: Papp I — Kovács, Teleki, Csat­lós I — Nagy, Farkas — Komlóssy, Zilahi, Beck, Takács, Csekő. Edző: Tisza András. Bp. Spartacus: Zsikla — Kó­nya, Koczó, Fodor — Varga, Halasi — Csinos, Németh, Tisza, Korcsik, Beke. Edző: Magyar Aladár. Mindkét részről nagyon sok gólhelyzetet hagytak ki a csatárok. Szünet után Kovács térdsérü­lése miatt a debreceniek 10 emberrel játszottak. Jó: Papp I, Farkas, Zilahi, ill. Koczó, Varga, Bekő. Egyetértés —Borsodi Bányász 1:0 (1:0). Soroksár, 3200 néző. V: Pusztai II. Egyetértés: Bayer — Scheiring, Orosz, Molnár — Székely, Leéb — Ok­­ner, Ombódi, Aspirány, Szing II, Bo­­zsik. Edző- Gyetvai László. B. Bányász: Veres — Négyesi, Cserfalvi, Szepesi — Garami, Sztiber — Kőhalmi II. Benkő I. Kőhalmi I, Újházi, Baranyi. Edző: Mező Jenő. A Borsodi Bányász túl eré­lyes játékkal próbálta megtörni az Egyetértés nagyobb lendületét. Fordu­lás u­tán egy érvénytelen gól miatt pa­rázs vita támadt, percekig állt a játék. A 79. percben Benkőt kiállították G: Aspirány. Jó: Orosz, Leéb, Székely, As­­pírány, ill. Cserfalvi, Sztibor, Baranyi. Szolnoki MÁV — Pénzügyőrök 4:0 (4:0). Szolnok, 3000 néző. V: Farkas I. Szolnok: Cselényi — Sándor, Abonyi, Kegyes — Lengyel, Fehérvári — Tóth, Csábi, Horváti,­ Szekeres, Dobos. Edző: Fazekas László. Pénzügyőrök: Szabad­kai — Molnár, Takács, Jo­rá­bok — Sóly­mos­, Kepes — Gyenge, Józan, Iványes, Kovács, Mészáros. Edző: Nagy József. A Szolnok ötletes csatárj­át­ékkől már az I. félidőben négygólos előnyre tett szert. Az 59. percben Szekerest feleselééért ,ki­állították. Utána a Vendégcsapat is ve­zetett néhány jó támadást. G: Csábi (2), Szekeres, Dobos. Jó, Abonyi, Kegyes, Csábi. Hl. Solymosi, Kepes, Iványcs. Ózdi Kohász —Miskolci MTE 2:1 (1:1). Miskolc, 4500 néző. V: Ruzsinszky. DKSE: Tengely — Gyárfás, Róth, Haj­­ner — Bordás I, Derenkó — Siska, Szé­les, Zalai, Ferdinánd, Szkladán. Edző: Nagy András. MMTE: Tölgyesi — Hor­váth, Siffmann, Farkas — Szabó, Pál — Dobos, Dévai, Takács, Kiss, Pasztrovics. Edző: Csorba Károly. Az I. félidőben változatos volt a játék, inkább a hazaiak voltak fölényben. Szünet után teljesen visszaesett az MMTE. G: Zalai, Siska, ill. Kiss. Jó, Derenkó (a mezőny legjobbja), Róth, Siska, Szkladán, ill. Tölgyesi, Dévai. Kecskeméti Dózsa —Salgótarjáni Ko­hász 3:1 (1:1). Kecskemét, 3000 néző. V: Tóth. Kecskemét: Czéh — Tordesi, Határ, Kerepesi — Morvay, Csordás — Jónás, Boros, Nagy, Laczsi II, Rozgonyi. Edző: Fenyvesi László. Salgótarján: Olaj — Kovács, Balga, Radics — Sohott, Bengi­ár — Szabó, Tóth, Nagy, Zólyomi, Kiricsács. Edző: Turán István. Hatalmas küzdelem. A Dózsa úgyszólván végig tíz emberrel játszott, melvel Rozgonyi már az 1. percben­ megsérült és végig sántikált. Szünetig a Kohász jól tar­totta magát, de fordulás után a Dózsa ügyes helycserékkel „megkeverte” a vendégek védelmét és biztosan győzött. G. Nagy, Csordás, Jónás (11-esből), ill. Tóthz. Jó: Laczi II (a mezőny legjobb­ja): Tordasi, Csordás, Boros, Hl. Olai, Tóth, Nagy, Zólyomi. 1. Komló 23 16 4 3 39:21 36 2. Pécsi Dózsa 23 15 5 3 48:18 35 3. Zalaeg. TE 23 11 7 5 37:18 29 4. Budai Sport. 23 9 8 6 34:24 26 5. Sztálinváros 23 9 7 7 34:19 25 6. Vác 22 9 6 7 32:25 24 7. Moson­ m. TE 23 8 7 8 27:27 23 8. Szállítók 23 7 9 7 24:30 23 9. Kaposvár 23 8 6 9 28:30 22 10. Székest. 23 6 10 7 23:30 22 11. Oroszlány 23 8 5 10 36:30 21 12. Pécsi VSK 23 6 8 9 25:40 20 13. Láng 23 6 7 10 26:34 19 14. Budafok 23 7 4 12 26:34 18 15. KISTEXT 23 4 8 11 23:35 16 16. Cs. Autó 22 2 3 17 20:67 7 1. Szegedi EAC 23 18 3 2 59:12 33 2. Debrecen 23 11 6 6 33:25 28 3. Borsodi B. 23 10 7 6 31:20 27 4. Kecskemét 23 9 8 6 32:23 26 5. Bp. Előre 23 11 3 9 42:38 25 6. Jászberény 23 9 7 7 33:31 25 7.SZVSE 23 8 7 8 27:34 23 8. Ózd 23 9 5 9 25:34 23 9. Egyetértés 23 8 6 9 34:34 22 10. Bp. Sport. 23 6 9 8 30:34 21 11. Szolnok 23 7 6 10 32:27 20 12. ÚTTE 23 7 6 10 23:30 20 13. Salg. KSE 23 6 7 10 23:38 19 14. MMTE 23 6 6 11 27:35 18 15. Pénzügyőrök 23 5 7 11 21:31 17 16. Cegléd 23 6 3 14 24:50 15 Barátságos labdarúgó-mérkőzések Salgótarjáni BTC —Nógrád megyei vá­logatott 9:1 (4:1). Salgótarján­. 2000 néző. V: Bácskai. SBTC: Csekő — Sándor, Jancsik, Oláh II — Havasi, Dávid — Bablena. Vasas (Lantos), Csáki, Bodon, Koraszely. Nógr. m­egye: Erdős — Tóth, Gákli, Boldvai — Korád I. Gáspár — Honti, Cserven, Kakuk, Pálvölgyi, Kies. A megyebajnokságban résztvevő csapa­tokból összeállított ellenféllel szemben az NB I-es csapat erőfölénye a nehéz, mély talajon­ mindvégig kidomborodott. A sok gól ellenére a támadósor volt a leggyengébb csa­trésze az SBTC-nek, egyedül a rendkívül jó napot kifogó Csáki jelentett veszélyt a válogatott ka­pujára. G: Csáki (7). Koru-hely. Bodon, *11. Pálvölgyi. Jó: Jancsik. Oláh II, Ha­vasi, Csáki, ill. Gáldi, Gáspár. Pál­völgyi. BVSC —Bajai Bácska Posztó 3:1 (1:1). Baja, 2000 néző. V: Szabó. BVSC: Mé­szöly — Kapu­cz­a, Fazekas, Bendek — Szalai, Bárkányi — Borbély (Sebaj,), Murát, Nagy II, Nagy I, Gerencsér. Baja: Doezkocs (Körmendi) — Barta I, Iho­s II, Bisztrovics — Ihos I, Borsodi — Welling, Ónodi, Petnecevice, Dujmov, Ugán. Az I. félidőben nyomasztó fölény­­ben vol­t a BVSC, de a sok helyzetből csak egyet tudott góllá értékesíteni. Vé­gül a hajrában az NB I-es csapat újabb két góllal mutatta meg, taktikai és tech­nikai fölényét. G: Murár (2), Gerencsér, ill. Ónodi. Jó, Bendek, Murár, Geren­csér. 111. Blentrovics, Petresevics, Duj­mov. 3 forint 30 fillérért nagy összeget nyerheti Totózzon! MUNKA UTÁN­I JUTALOM Ezúttal nem nagy versenyek, láza kerítette hatalmába őket. Sidó Fe­renc, Mossóczy Lívia, Pigniczky és a többiek nem a ping-pong­, Barcza Gedeon és Portisch Lajos nem a sakk­asztal mellett koncentráltak . . . Derűs jókedvvel, mosolygó arccal ültek a terem hosszú asztalánál. Régi és friss emlékek elevenedtek meg elbeszélé­seikben, s egy-egy hangos kacagás azt is jelezte, hogy a humor sem hiányzik némelyikük tarsolyából. Az OISB tanácstermében azok az asztalitenisz- és sakkvezetők, ver­senyzők gyűltek össze, akik időt és fáradságot nem kimélve, találtak mó­dot arra, hogy a téli napokon egy­­egy falut felkeressenek. Tudásukból s tapasztalataikból azoknak igyekez­tek juttatni valamit, akiknek eddig nemigen volt módjuk arra, hogy a két sportág szépségeit éppen a leg­jobbak tolmácsolásában ismerjék meg. A „szűz területről”, a „kiapadha­tatlan forrásról", a falu sportéleté­ről beszélt Sándor László, az OISB elnöke is, amikor megköszönte a ve­zetők és a versenyzők segítségét. Egy­két kedves epizódot is felelevenített a bemutatókkal kapcsolatban az őszi­téli spartakiádról. Beszélt tehetséges asztaliteniszező parasztfiatalokról, akik pár hónapos gyakorlás után nemcsak a község, hanem a járás legjobbjai lettek.­­ Szinte el sem tudják képzelni önök, mit jelent a falu sportéletében, ha egy, csak képről, újságból vagy rádióból ismert élsportoló elmegy a falusi fiatalok közé, hogy mintaed­zést tartson, szimultánozzon velük­­– mondta többek között Sándor László. Repült az idő, szinte észrevétlenül eltelt közel két óra. Aztán ■ Sándor László a leg­szorgalmasabbaknak ki­osztotta az OISB ajándékát, a Falusi Sportközpont kitüntető jelvényét és a baráti beszélgetés mintegy negyven résztvevője két kellemes óra emléké­vel távozott.. . N. J. Országos labdarúgó-torna FELNŐTTEK I. csoport Győr-Sopron megye—Komárom megye 4:2 (3:1). V: Major II. Tatabánya, 300 néző. Győr: Bod­ó — Ferenc, Orbán, Varga I — Pintér, Adrigán — Szabó, Varga II, Polgár (Ertlei), Fejes, Németh (Orosz). Komárom­: Kovács (Nagy) — Bánáti (Müller), Mihályfi, Imre — Paksi, Nagy — Moln­ár, Szabó, Oszvald, Virágh, Vili. A tetszetősebben játszó Győr-Sopron megye megérdemelten győzött a második félidőben feljavult Komárom megye ekén. GS Fejes (2), Orosz, Varga II (11-esből), illetve Virágh, Osz­­vald. Jó: Orbán, Pintér, Varga II, Fejes, illetve Mihályfi, I­m­re, Molnár. III. csoport Békés megye — Szolnok megye 7:1 13:0­. Békéscsaba, 2000 néző. V: Zsolt. Békés megye: Landi — Popol, Csernus, Szilágyi — Kimer, Szűcs , Csicsely, Kunos, Petrovszki, Vékony, Basch (Ara­tó). Szolnok megye: Kucsera — Papp, Gyémánt (Pálinkás), Gulyás — Gyet­­vai, Sári I — Kiss II, Géczy, Sári II (Máté), Wiilisch, Mezőteleki. Már az el­ső félidőben is minden csapatrészében jobb volt a békési együttes. Szünet után mintegy húsz percen át Békéscsabán ritkán látott korszerű játékot mutatott a hazai csapat, s negyedóra alatt négy góllal terhelte meg ellenfele hálóját .A szolnokiak nem adták fel, az utolsó félórában nagy lelkesedéssel küzdöt­­tek de csak egy góllal sikerült szépí­­teniük. G: Csicsely (3) Vékony (2) Kunos, Sári I (öngól), 111. Máté. Jó: Po­­pol, Ismer, Kimos, Csicsely, Petrovszki, uj. Sári, Guly­as, Gyetvai. IV. csoport. A Zala megye—Tolna megye mé­rkő­­zés elmaradt, mert a tolnaiak a mér­kőzést lemondták. IFJÚSÁGIAK I. csoport Győr-Sopron megye— Komárom me­gye 2:1 (1:0). Tatabánya, 300 néző. V: Valkár. A technikail­ag képzettebb Győr- So­pro­n megyeiek több helyzetet terem­tettek. A komáromiak ezen a mérkőzé­­sen játszottak eddig a legjobban. G: Salamon (2), ill. Nagy. Jó: Göl­l, Ajtony, ill.­ Jemei, Nagy. II. csoport Bp. Nyugat-Szabolcs-Szatmár megye 3:0 (0:0). Hévízi út, 200 néző. V: Cankó. A budapestiek nagyobb tudása csak a második félidőben domborodott ki. G: Földi (2), Horváth. Jó- Varga, Horváth, Földi, ill. Kaskötő. Fárd. III. csoport Békés megye —Bács-Kiskun megye 3:2 (1:2). Békéscsa­ba, 1000 néző. V: Tóth. Váltakozó játék, nagy küzdelem. A hazaiak jobban bírták a hajrát. G: Bócsik, Csordás, Gábor, ill. Babos (11-esből), Rigó. Jó: Pluhár, Kriskó, ill. Rigó. IV. csoport Heves megye — Pest megye 5:2 (1:1). Eger, 500 néző. V: Teleik. A Pest me­gyeiek az I. félidőben még valameny­­nyi,de ellenálltak, de ford­ulás után már nem tudták feltartani a kitűnően gör­dülő Heves megyei rohamokat. G: Vár­aljai (2), Koncz (2), Tu­ri (11-esbeli), ill. Laczkó, Burza (11-esből). Jó: V­áraljai, Szandi, Nagy, ill. Bu­rza, Jakab, Ta­kács. Bp. Dél - Baranya megye 3:0 (0:0). Hungária út, 4000 néző. V: Mezősi. A nagyobb játékerőt képviselő budapes­tiek szünet utáni jobb játékukkal győz­tek. G: Toldi, Nagy, Farkas. Jó, Grá­­ger, Schaller, Toldi, Farkas, ill. An­gyal, Pecze. Vidékiek az élen... Szombaton délután a Nemzeti Sport­­csarnokban kezdődtek meg Magya­o­­r­­szá­g 1959. évi középiskolás fiú tornász­­bajno­kságának küzdelmei. Ezen a na­pon az A- és B-csoport csapatbajnoksá­gát rendezték meg nagy érdeklődés mellett. Először az A-csoport bajnoksá­géra került sor. Ebben a csoportban ti­zenkét együttes — négy budapesti és nyolc vidéki — állt rajthoz. A-csoport: Összetett csapatbajnokság: 1. Pápai Türr István G. 268.90, 2. Makói József A. G. 265.60, 3. Bp. Corvin Má­tyás G. 265.20, 4. Bp. István G. 260.40, 5. Kiskunfélegyházi Petőfi G. 260.10. 6. Egri Dobó István G. 259.70. 7. Bp. Eöt­vös G. 259.20. 8. Bp. Fáy G. 258.20. A szerenkinti bajnokság győztesei. Korlát: Pápai Türr G. 45.50. Nyújtó: Kiskunfél­egyházi Petőfi G. 44.70. Lólengés: Bp. Corvin Mátyás G. 46.40. Gyűrű: Bp. Ist­ván G. 44.40. Talaj: Pápai Türr G. 44.50. Ugrás: Pápai Türr G. 43.70. Az egyéni összetett bajnokságban a kötelező gyakorlatok után Kistóth Sán­dor (Bp. Puskás Tivadar Techn.) vezet. (Lapunk zártakor a verseny tart.) 12-es létszámú lesz jövőre az országos vízilabda-bajnokság Ellentétben az előző évek országos értekezleteivel, a MVSZ által összehí­vott megbeszélésen nem tárgyalták be­hatóan a három rokon sportág helyzetét, bár erre példá­ul úszásban a beszámoló módot adott volna. Nagy figyelmet szentelt a beszámoló a vidéki úszó­szakosztályok helyzetére, amely egyál­talán nem mondható rózsásnak. Oros­házán például egy nyolcvan tagú úszó­szakosztály léte forog kockán a meg nem értés, a közöny miatt. Sok helyütt még a létfenntartáshoz szükséges mini­mális támogatást sem akarják megadni. Ez azonban nem általános­ jelenség. Hangoztatták, hogy a vidéki úszó­sport fejlesztése céljából szükség lenne a fedett vagy melegvizű uszodával ren­delkező városok úszósportjának tovább­fejlesztésére. Meg kell teremteni a lehetőségét, hogy az ilyen, a városokban egy­­egy szakszervezeti úszószakosz­tályt fokozatosan lehessen fejlesz­teni, úgy, hogy fő foglalkozású edző irányítaná a sportmunkát. Ennek keresztülvitelére meg kellene változtatni a 60k helyütt tapasztalható úszásellenes szemléletet. Megengedhe­tő-e, hogy Debrecenben Benfka László edzőnek sokszor a saját zsebéből kell fedeznie, vagy kölcsönöznie a szüksé­ges kiadásokat, így nem lehet csodál­kozni azon, hogy az egyébként tehetsé­ges debreceni úszók eredményei nem mutatnak fejlődést. Szó esett a bajnoki szintidőkről. Megállapították, hogy a bajnoki cím eléréséhez kötött szintidők nem érték el céljukat, sok helyütt fékező erővel hatottak. Beszéltek az úszómesterekről, — ahogyan azt már többször megírtuk —, a legtöbb helyen nem úszástanítás­­sal foglalkoznak, hanem más, nem hatáskörükbe tartozó munkákkal. A szövetség által 12 pontban előterjesz­tett javaslatok mindegyike lényeges, fontos és jelentősen segítené országos viszonylatban az úszás fejlesztését, tö­megesítését. Ezek középpontjában az uszodaépítés, az iskolai úszásoktatás, az edzőképzés, a testnevelő tanárok úsző­­edzői és úszásoktatói képzése áll. Vitát váltott ki az országos I. osz­tályú vízilabda-bajnokság lebonyo­lítási rendje. 1960-ban 12 csapat küzd majd az OB I-ben. De hogyan bonyolítják le a bajnoksá­got? Meglehetősen bonyolult javaslatot fogadtak el Eszerint a 12 csapatot két hatca csoportba osztják. Itt egyfordulós körmérkőzésen döntik el az elsőséget! A helyezések szerint azután 4­-4 csa­pat részvételével újabb három csopor­tot alakítanak. (Az első csoportban a két első és a két második helyezett­­ a bajnoki címért küzd ) Ez a három I csoport kétfordulós körmérkőzést ját­­­szik (mágukkal viszik az egymás ellett már elért eredményeket), s így döntik el az elsőséget és a helyezéseket. A javaslat szerint egy csapat esne ki az OB I-ből. Többen rámutattak arra, hogy az újonc­ bajnokság már elavult. Az egye­sületek „tartalékolják” játékosaikat az újonc-díjra, ezért például az idei ifjú­sági bajnokságra mindössze nyolc csa­pat nevezett. Ez kétségtelenül helyte­len. A jövőben tehát megszüntetik az úgynevezett újonc-bajnokságot. Kiírják az ifjúsági bajnokságot az I., II. és eset­leg a III. osztályban is. Sokéves vajú­dás után végre elhatározták, hogy megvalósítják a tartalék­csapatok baj­nokságát is. K­ülföldi Híradó Egy kiváló tornász halála A sportközvélemény bizonyára jól emlékszik még az 1957-ben Párizsban lezajlott férfi egyéni tornász Eur­ópa­­bajnokság nagy meglepetésére. Az akkor 24 éves spanyol Joaquim Blume nagy meglepetésre betört az élvonalba és kitűnő teljesítményt nyújtva négy Európa-bajnokságot nyert, maga mögé utasítva olyan nagynevű tornászokat, mint a szovjet Tyitovot, a svájci Günt­­hardot és másokat. Az összetett bajnok­ságon kívül a kitűnő fiatal spanyol tor­nász Európa-bajnok lett lólengésben, gyűrűn és korláton. Mint ismeretes, az 1958. évi moszkvai világbajnokságon nem vehetett részt, mert a Franco-kor­­mány nem adott részére kiutazási enge­délyt a Szovjetunióba. Most szűkszavú jelentés érkezett, amely szerint Spa­nyolországban lezuhant egy utasszállító repülőgép, s a repülőkatasztrófa 25 halálos áldozata között ott volt Blume is.­ Az 500-ik gólt szerették volna belőni a svájciak vasárnap a jugoszlávok ellen. A mérkőzés előtt ugyanis a svájci válogat­­ott gólaránya 498:719 volt. De­­ csak a 499. gól sikerült és most előreláthatólag őszig várniuk kell az ötszázadikra. A DAVIS KUPÁÉRT Az első forduló további eredményei! Új-Zéland—Észak-Írország 5:0, Dublin. Belgium —Hollandia 2:1, Brüsszel. Dél- Afrika—Norvégia 2:0, Oslo. Columbia — Libanon 2:1, Beyrouth. Spanyolország —Finnország 3:0, Helsinki. Brazília— NSZK 2:0, Berlin. Anglia—Luxembourg 3:0, Luxembourg. Chile—Ausztria 2:1, Bécs. LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Anglia. A kupadöntő: Nottingham Forest—Lutton Town 2:1 (2:0). Wembley­­s­tadion, 190 000 néző.

Next