Népsport, 1959. július (15. évfolyam, 130-153. szám)
1959-07-13 / 138. szám
Múlt heti poétánkban, különböző témák mellett, sok levelezőnk a falusi spartakiád döntőiről számolt be. Molnár István, marcaltői levelezőnk a pápai járási spartakiád döntőjéről ír, s megemlíti, hogy az idei verseny sokkal eredményesebb, látogatottabb volt, mint a tavalyi. A múlt évben 154 versenyzővel szemben a mostani döntőn 1320 versenyző indult. A jó szervezésért dicséret illeti a Járási TST által megalakított Spartakiád Járási Bizottságot. Ugyancsak említést érdemelnek vaeaari község sportkörének versenyzői is, akik a legtöbb pontot szerezték és a közönség körében nagy tetszést váltott ki női tornászcsapatuk. Szép eredménnyel büszkélkedhettek Marcaltő, Szerecseny, Takácsi és Nagyacsád sportolói is. Az idei spartakiád járási döntő fényes bizonyítéka a falusi tömegsport- mozgalom szélesedésének. A járási spartakiád döntő előkészületeiről ír levelében Fegyvernekről Csikó Géza. Megemlíti hogy a megyében ma már a spartakiád-versenyek betöltik hivatásukat és a falusi fiatalok élnek is az adott lehetőségekkel. A tavalyihoz képest megsokszorozódott a versenyzők száma, a Jászapáti járásban például több mint kétezren vettek részt a versenyeken és a többi járásban is ezren felül van az indulók száma. Szép eredményekről számol be Király Imre, paksi levelezőnk. Megemlíti, hogy múlt vasárnap a paksi sportpályán falusi fiatalok mérték össze erejüket, tudásukat A legtöbb versenyzőt Dunaföldvár és Bölcske küldte. Szép számú közönség tapsolta végig a röplabda-csapatok versengését, amelyben a férfiaknál a németkériek, a nőknél a madocsaiak győztek. Ugyancsak járási spartaklád-döntőről ír Vértes Imre, kaposvári levelezőnk is. Megemlíti, hogy a nagy nyári aratási munka ellenére i® a kaposvári járási döntőn 48 község képviseltette magát az atlétikai számokban Igár, Kadarkút és Attala község versenyzői végeztek szép eredménnyel. Népes spartakiád-döntők Miskolci találkozás az olvasóval Ismét találkozott szerkesztőségünk olvasóival, levelezőivel és tudósítóival. A Népsport a Borsod megyei és a Miskolc városi TST-vel közösen baráti beszélgetés keretében tárgyalta meg a sportmozgalommal és a sajtóval kapcsolatos észrevételeket, problémákat és javaslatokat. A baráti beszélgetés során többen utaltak a Magyar Szocialista Munkáspárt művelődési politikájának értelmezése a testnevelési és sportmozgalomban címmel megjelent téziseire és megállapították, hogy azok világos irányt adnak a szocialista sport további fejlődéséhez. Az idős 77 éves Harmati Sándor, miskolci levelezőnk (volt tornász sportoló) megemlítette: igaz, már eljárt felette az idő, a szaltót már nem tudja úgy megcsinálni, mint ötven évvel ezelőtt, de még mindig nagyon szereti a sportot, és ha alkalom adódik, szívesen tanít, oktat is. Többen az üzemi és a falusi sportkörök munkájáról, fejlesztéséről szólva azt kérték, hogy a sportsajtó még nagyobb teret szenteljen ennek az ügynek. Papp-Gazsi Imre, a megyei TST elnöke ugyancsak a tömegsport jelentőségéről beszélt. Utalt arra, hogy sokan a sportot csak a labdarúgáson keresztül értelmezik, ami bizony helytelen felfogás. A párt tézisei is kiemelik az élsport mellett az üzemi, falusi fiatalok nevelését, a tömegsportmozgalom fejlesztését, jelenleg ez képezi a legfontosabb feladatot a sportban. Élénk vita alakult ki, amikor többen — Sugár József Mezőkövesdről, Konczvald Lajos Diósgyőrből, Kovács János Újdiósgyőrből —, az itt-ott még fellelhető sztárkultuszról szóltak. Helytelenítették egyes sportolók túlzott magasztalását, un. futtatását. A dicséret kell — mondották —, de orvosságszerűen adagoljuk. Sok sportoló visszaél a bizalommal, öntelt, elbizakodott lesz, ami nagy hatással lehet az egyesület, a csapat kollektív szellemére. Ezzel kapcsolatban helyeselték, hogy az illetékes szervek és a sajtó is erélyesen elítéli az olyan jelenségeket, amikor sportolók árulják magukat meg nem engedett anyagi hasznot kívánnak szerezni sportolásukkal, de — mint hangoztatták — szükség van arra is, hogy a háttérben megbújó kufárok, a lelkiismeretlen csábítgatók se maradjanak büntetlenül. A tiszta sportért való küzdelem megköveteli, hogy ezek ellen is erélyesen lépjenek fel az illetékesek és intézkedésüket hozzák nyilvánosságra , okulás végett. Több problémát érintettek a Népsporttal kapcsolatban is. Általános kifogásként említették, hogy Miskolc az ország második nagy városa nincs kellően ellátva Népsporttal, igen kevés példányt kapnak. Többen kérték, hogy a sportsajtónagyobb teret szenteljen az értékelő, az állásfoglaló, a bíráló, az üzemi és falusi sportélettel foglalkozó cikkeknek. Legyenek erélyesek a rendezők! A vidéki sportrendezvények rendezőgárdájához szól levelében Horváth József (Bp., G. Zalka Máté tér) amikor megemlíti, hogy vidéken néhány helyen — főleg röplabda-, kézilabdamérkőzések során — zavaró a közönség viselkedése. A szűk kis pályát körülveszik a nézők, illetlen szavakkal sértegetik a vendégcsapatot és a vezetőbírót. ,,Mi azt szeretnénk — írja levelezőnk —, ha a rendezőgárda erélyesebben lépne közbe és eltávolítaná a nézőtérről azokat a szurkolókat, akik botrányos viselkedésükkel zavarják a játékot. Levél Győrből és Debrecenből A győri Fonoda NB II-es kispályás férfi kézilabda-csapat tavaszi szerepléséről számol be Bognár József (Győri FONOTEX) , és megemlíti, hogy a csapat nyolc mérkőzésen keresztül megőrizte a veretlenségét és most nagy lelkesedéssel készül az őszi szereplésre. A csapat nagy népszerűségnek örvend a városban, de ez nem teszi önteltté a játékosokat és a vezetőket sem. „A csapatban nincs sztárnevelés és tiszta sporterkölccsel küzdünk a bajnoki pontokért. Ugyanakkor minden sportkörrel baráti kapcsolatot alakítottunk ki és tapasztalatcsere-látogatásokat is eszközlünk”. ** Sokat olvastam arról « írja Moldván lászló (Debrecen, a DVSC kosárlabda-csapatának kapitánya) — hogy Debrecent a kosárlabda-sport fellegvárává kívánják fejleszteni. Ez szép és üdvös dolog lenne, de vajon hogyan képzelhető ez el, amikor a DVSC kosárlabda-csapatának hosszú ideje nincs edzője. Csapatunk jó képességű, fiatal gárda és most, amikor itt volna az alkalom, hogy megkezdjük az 1959/60-as bajnoki évre az alapozó munkát, nincs edzőnk, és a terem kérdése sem nyert megoldást. Vajon ha az egyesület vezetői mostoha gyerekként kezelik a kosárlabda-csapatokat, hogyan fogják elérni, hogy Debrecen ebben a sportágban fellegvár legyen? Válasz az Olvasónak Többeknek. A legutóbbi hetekben több olvasónk tett fel olyan kérdést, amelyek megválaszolása egész könyvre való írásmunka lenne. Egyesek a világ minden részéből (egészen Paraguay-ig mennek el) labdarúgó-klubcsapatok összeálítását, góllövőlistáit kérik, mások egyes játékosok sportpályafutásának valamennyi adatát akarják megkapni. Többen felsorolnak sok olyan játékost, akik a felszabadulás előtt szerepeltek, s azt kérdik, hogy most hol vannak, mit csinálnak. A Dorog eredményei, összeállításai, góllövés 1949-től 1955-ig? — Ilyen kérdést is kaptunk. íme csak néhány mutatóban, de már ezzel is vázoltuk, hogy napi munkánk mellett nem tudunk ilyen sok és szerteágazó igényt kielégíteni. Csupán segítséget adhatunk. Azok, akik az olimpiák történeteit kérték tőlünk, kérdéseikre megtalálják a választ Mező Ferenc dr. Az újkori olimpia (Athéntől Melbourne-ig) c. könyvében. A magyar labdarúgás 60 éve c. könyvben megtalálható, hogy ki hányszor szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban 1958-ig, s ugyanott még sok más kért labdarúgó-adat is szerepel. A Népsport régi példányai nem kaphatók. Azok elolvashatók a Széchényi Könyvtárban (Nemzeti Múzeum), ahol egyébként más lapokat is el lehet olvasni, pl. a lapokból a kívánt adatokat ki lehet írni. Külföldi klubcsapatok összeállításait, az összeállításokban beállt változásokat, góllövőlistákat nem tartjuk nyilván. Végezetül: mindig készségesen válaszolunk olyan kérdésre, amely napi munkánkból hosszabb időt nem vesz igénybe. Jelenek László, Bp. A Magyarország— Ausztria 4:3-as labdarúgó-mérkőzés 1949. október 16-án Bécsben volt. Bazsó Ernő, Bp. A magyar labdarúgó-válogatott eredménye, az 1958. évi VB-n. Június 8 Sandviken: Wales 1:1 (1:1). Június 12. Stockholm: Svédország 1:2 (0:1). Június 45. Sandviken: Mexikó 4:0 (1:0). Június 17. Stockholm: Wales 1:2 (1:0). Katona Sándor. Kecskemét, Joe Louis ökölvívó 1914-ben született, sportpályafutása 1932-ben kezdődött, s 1937-ben lett nehézsúlyban világbajnok. Ekkor J. Braddock ellen a 8. menetben kiütéssel nyert. Világbajnoki címét huszonötször védte meg. Ő 1949 márciusában vonult vissza. Aztaz, hogy 1950 szeptemberében visszatért, de sikertelenül, mert Charles ellen 15 menetes küzdelemben pontozással kikapott. ÖRÖM AZ ÜRÖMBEN 0 o p\° .a^ o/v* 0Da No, legalább megúsztam a fogorvost! (Czifferszky Béla rajza) Az MHS sportpuska-versenye A vasárnapi rekkenő hőség ugyancsak próbára tette sportpuskásainkat. A 40 fokos melegben bőrkabátban, sínadrágban és bakancsban 8 kilós puskával hat órát versenyezni nem volt könnyű feladat. A Mexikói úti lőtéren fekvő testhelyzettel kezdődött meg a kisöbű sportpuskaverseny. A fiatal Simkó ezúttal is jól szerepelt és mindössze hét kilencest lőtt a 40 lövésből. Térdelőben ugyancsak ő nyújtotta a legjobb teljesítményt. A két testhelyzet után hét ponttal vezetett Holup és 16 ponttal Krebs előtt. Az álló testhelyzetben azonban Holup és Krebs kitűnő eredményt lőtt és az öszetettben is az élre törtek. Kisöbű sportpuska. Fekvő: 1. Simkó (ÉTI) 393, 2. Dosztály (U. Dózsa) 392, 3. Farkas (Bp. Honvéd) 391, 4. Jakosics (ÉTI) 391, 5. Baksa (ÉTI) 390. Csapatban: 1. U. Dózsa 1941, 2. ETT 1938, 3. MHL Közp. Klub 1936. Térdelő: 1. Simkó 385, 2. Ágoston (MHL Közp. Klub) 383, 3. Holup (U. Dózsa) 382, 4. Kisgyörgyné (Bp. Honvéd) 379, 5. Hegymegi (ÉTI) 376. Csapatban: 1. ÉTI 1871, 2. MHL Közp. Klub 1858, 3. U. Dózsa 1854. Álló: 1. Holup 369, 2. Krebs (U. Dózsa) 366, 3. Baksa 361, 4. Dosztály 356, 5. Kisgyörgyné 355. Csapatban: 1. U. Dózsa 1770, 2. ÉTI 1739, 3. MHL Közp. Klub 1722. összetettben: 1. Holup 1140, 2. Krebs 1128, 3. Baksa 1125, 4. Simkó 1122, 5. Kisgyörgyné 1119, 6. Dosztály 1117, 7. Ágoston 1116, 8. Némethi (U. Dózsa) 1114. Csapatban: 1. U. Dózsa 5565, 2. ÉTI 5548, 3. MHL Közp. Klub 5516. Eldőlt ! Szombaton este és vasárnap délelőtt folytatták a kosárlabda NB II-be való jutásért folyó küzdelmeket a Péceli úti tornacsarnokban. A találkozók igen szoros eredményeket hoztak. Férfi mérkőzések: Debreceni KASÉ—Kiskunfélegyháza 60:57 (25:30), Bp. Előre—VM Pénzintézetek 67:63 (32:36). Bp. Előre—Kiskunfélegyháza 54:49 (24:22). Női mérkőzések: Egri SC—Szekszárdi SC 44:43 (24-20), UTTE—Kinizsi Keksz 39:36 (24:17). A küzdelmek végeredménye. Férfiak: 1. DKASE 6 pont, 2. Bp. Előre 5, 3. Kiskunfélegyháza 4, 4. VM Pénzintézetek 3 pont. Nők: 1. Egri SC 6 pont, 2. Szekszárdi SC 5, 3. UTTE 4, 4. Kinizsi Keksz 3 pont. Mind a férfiak, mind a nők közül az első kettő jutott az NB II-be. Vereséget szenvedett a Csepel Autó a vízilabda OB II-ben VTSK—Szentes 5:5 (2:2). Sportuszoda. V: Rajki. Góldobók: Hingyi (3), Adorján, Hajnal, ill. Sípos, Horváth, Dobozi, Haraszti, Rébek. Budai Spartacus—Szolnoki Honvéd 5:3 (2:2). Császáruszoda. V: Károlyi. Góldobók: Székely, Vörös, Matyó, Szilágyi, Hausherr, ill. Halász, Sztanó, Jegesi. MTK—Csepel Autó 10:5 (3:4). Császár-uszoda. V: Vízvári. 4:4-es álláskor a Csepel Autó nem tudta emberelőnyét kihasználni. A játék további része durvaságokkal volt tele. Baktayt (Csepel Autó) a játékvezető végleg kiállította. A mérkőzés után Vizvári birót a közönség és a Csepel Autó játékosai közül többen inzultálták. Góldobók: Szívós 11 (4) Königh (2), Tóth (2), Salamon dr . Végh, ill. Csillag I (2), Baktay, Váradi, Szakter. HÉTFŐ ATLÉTIKA. A VM KÖZÉRT III. egyesületi bajnoki versenye. Csömöri út, 17.15. TENISZ. Magyarország 1959. évi nemzetközi bajnoksága. Margitsziget, 15. Hétfő, 1959. július 13. Járási spartakiád-döntő ZALASZENTGRÓTON A változatos zalai vidék egyik megejtően kedves és létekszám tekintetében is jelentős települése Zalaszenttgr öt Szelíd ívelésű dombok alján húzódik meg az ősi járási székhely, amely egykor a Károlyi-grófok rezidenciája volt. Ma új és mélységesen emberi sorsot formálnak maguknak itt is a község parasztjai, s hogy mennyire okosan, hasznos igyekezettel, azt számos beszédes tény mellett az a két minisztertanácsi vándorzászló is bizonyítja, amelyet a helybeli állami gazdaság és az „Új Barázda” Termelőszövetkezet nyert el a közelmúltban példás gazdasági munkájáért. A két szép zászló mellé odaillene a harmadik is — jegyezte meg Nagy Lajos, a járási KISZ-bizottság titkára, amikor a járási spartaklád-döntőre készültek, s arra a hímzett selyemzászlóra gondolt, amelyet a megyei TST adományoz a spartakiád-döntőt legsikeresebben rendező járásnak. Az elismerés kiérdemléséért a zalaszentgrótiak sokat tettek. A megyei TST és a községi tanács anyagi segítségével az állami gazdaság megértő támogatásával és a sportoló fiatalok kezemunkájával szinte újjá varázsolták pályájukat. Vörös salakból alapoztak futópályát a labdarúgó-játéktér pázsitja köré, felújították az ugró- és dobóhelyeket, két röplabda-pályát építettek, s áll már a betonlábakra erősített kerítés is a sporttelep körül. — Mintha kicseréltek volna mindent — mondták a megszépült pályára a Kehidáról, Türjéről, Bezecédről, Szentpéterúrról, Kallósdról, Zalabérből és több más községből érkező fiatalok. ■k Nos, ha a zalaszentgróti pálya új köntöst öltött is, a járási spartaki ab-döntő tiszteletére a közel száz sportoló versenyzési kedve, a küzdelem izgató lüktetése a régi maradt. A kilenc röplabdacsapat közül ezúttal a férfiak harcikedve juhászodon meg hamarább: Kehida együttese biztosan gyűrte le ellenfeleit, s a döntőben Türjét ie 2:0 arányban fektette kétvállra. A női csapatok közül Zalaszentgrót és Zalabér együttese lépett pályára az első helyért. A bordómezes hazaiakat láthatóan zavarta a zalabéri lányok nyugodt, magabiztos játéka. A második játszmát azonban biztos fölénnyel hódították el a szentgróti lányok, eziután a döntő játszmában — harsány buzdítás közepette — kiharcolták a végleges győzelmet is. ■k A férfi gránátdobók népes csoportjában jó ideig nem akadt számottevő eredmény, a sárga-kék csíkos „palack” lassuló forgással rendre az 50 métert jelző vonal táján bukott a földre. Végéhez közeledett már az első sorozat, amikor egy szőke, lóalakú sportoló állt a nekifutó salakjára. Néhány óvatos lépés után nagy lendülettel iramodott meg és amikor messze túl a korábbi dobók jelzésein, 70 méter körül ért talajt a gránátja, kedves, régi kép villant az újságíró emlékezetébe: — Ismerős a határozott metszésű arc, az erőteljes dobómozdulat. —ami a zalakoppányi Bakos Miklós nem hullott ki az idő rostáján. — 1956 nyarán nyertem meg gránátdobásban az országos spartakiád-döntőt a fővárosban — mondta. — Utána két esztendeig száműzték a spartakiád műsorából a versenyszámomat, de most, hogy „rehabilitálták", újra a pályán vagyok. Szeretnék jól felkészülni és ismét eljutni a fővárosba ...* A perzselljen sütő napot az aranyódó dombok emelték már a hátukra, amikor véget ért a járási döntő. A kedvezőtlen, esős időjárás igen sok boszonúságot okozott az idén — de így 12 700 fiatal kapcsolódott be a spartakiád versenyeibe a járás területén... A járási spartakiád helyét az illetékesek alighanem a kitűnő osztályzat és az elmarasztaló bírálat közötti félúton jelölik majd meg. A megyei TST vándorzászlójának elnyeréséhez aligha lesz elég ez a teljesítmény, csüggedésre még nincs ok. Erőt teremtő elhatározásra, szíves tenniakarásra van szükség csupán. Ebben pedig Zalaszentgrómon nincs hiány. Bánhidi Tibor Díjkiosztás a 21. sz. ITSK-ban Az angyalföldi 21. sz. ITSK-ban ősszel fejeződött be az Intézet új sportkombinátjának építkezése , 200 ezer forint értékű társadalmi munkával. Az intézet azonban nemcsak erről híres, hanem arról is, hogy tanulói az utóbbi időben nagyszerű eredményeket értek el. A díjkiosztó ünnepség keretében több tanulót megjutalmaztak. Az ünnepség előtt filmet mutattak be a moszkvai VIT-ről, majd az iskola igazgatója üdvözölte a díjkiosztásra megjelent növendékeket. Ezután az intézet sportfelelőse kiosztotta a jutalmakat, majd méltatta az elért szép eredményeket, amelyek valóban dicséretére válnak a sportkörnek: labdarúgó-csapatuk a Budapestbajnokság „B’’-ligájában megnyerte a bajnokságot, kézilabda-csapatuk pedig a VIT-kupában hódította el az első helyet. Ugyancsak első lett a labdarúgó-, a kézi- és a röplabda-csapat a Tanácsköztársaság tiszteletére rendezett tornán, de szép eredményeket értek el asztaliteniszben, atlétikában és úszásban is az iskola sportolói. A díjkiosztást ritka jutalmazás zárta be: Petrányi Pétert oklevéllel tüntették ki abból az alkalomból, hogy elnyerte „az iskola legjobb sportolója és tanulója” címet. Petrányi Péter ezzel sok diáksportoló társának bizonyította be, hogy a sikeres sportolás mellett is lehet jól tanulni. ÉS B ÍJASZ-SZAKOSZTÁLYT alakított az Ikarus MSK, s egyévi szünet után a röplabda-szakosztály is újjáéledt. A ZALA MEGYEI TST ÉS A MEGYEI SZÖVETSÉG kézilabda VST Kupát bonyolított le 8 csapat részvételével Zalaegerszegen. Ez alkalommal mutatkozott be Bükk és Bázakerettye község újonnan alakult csapata is, s különösen az utóbbi szereplését kísérte siker: Bázakerettye együttese — egyenletes teljesítménnyel — megnyerte a tornát. Második Letenye, harmadik Bükk csapata lett.A GYŐR-SOPRON MEGYEI LABDARÚGÓK SZÖVETSÉGE most tartotta Győrött díjkiosztással egybekötött évadzáró értekezletét. Ez alkalommal zsúfolásig megtelt egyesület képviselőkkel, edzőkkel, játékvezetőkkel és érdeklődőkkel a Városi Tanácsház nagyterme. Ismét igen eredményes időszakot zártak le Győr-Sopron megyében. 93 sportkör 164 csapata vett részt a megyei, járási, ifjúsági és úttörő-bajnokságokban. Igen nagy ünneplés közepette vette át a szövetség által 1929- ben — tehát most 30 éve alapított — közel egy méter magas ezüst serleget az idei megyei bajnok, a Győri II. ker. Dózsa SK. De kijutott az ünneplésből a többi bajnoknak, a Győrszentiván, MTE II. Bősárkány, Győri Elektromos, Győri KISZ, Soproni Egyetem, Rajkai MEDOSZ, Mihályi SK, Soproni Fáklya és Győri Szerszámgépgyári SK csapatainak, valamint a díjazásbanrészesült helyezetteknek is. Ünnepelték a sportszerűségi verseny győzteseit, a Fertődi SC-t, valamint az ifjúságiaknál a Bácsai SK-t. A HATVANI JÁRÁSI TST NAGYKÖKÉNYESEN — a megyében első ízben — termelőszövetkezeti sportnapot rendezett. A Sportnapon Nagykökényes, Kerekharaszt és Heréd 127 versenyzője vetélkedett egymással atlétikában, röplabdában, asztaliteniszben és labdarúgásban. A pontversenyt és a vele járó díszes serleget Kerekharaszt sportolói nyerték el — két ponttal megelőzték a nagykökény esteket. HEVESEN hosszú idő után atlétikai versenyt rendezett a H MEDOSZ újjáalakított atlétikai szakosztálya. A verseny azt bizonyította, hogy Hevesen van tábora az atlétikának, hiszen a kedvezőtlen idő és a hétköznap ellenére is a gránátdobásban 41, a súlylökésben pedig 26 induló akadt. A BÁCS-KISKUN MEGYEI ASZTALITENISZ-SZÖVETSÉG megvitatta a megye asztaliteniszsport helyzetét, majd kiosztotta az idei csapatbajnokság győzteseinek és helyezettjeinek járó díjakat. Az ankét után filmvetítés következett, a legnagyobb sikert azonban a gimnáziumban megtartott bemutató és mintaedzés aratta. A két női ifjúsági válogatott — Halmos és Friesenhahn — mérkőzését lelkesen megtapsolta a közönség. Érdekes volt Balatoni Tibor mintaedzése, amelynek keretében a kecskeméti fiatalok megismerték a korszerű edzésmódszert. A jól összeállított mintaedzésen a „falazás”, az adogatások változatai és az ütésfajták szerepeltek. Először került sor vidéken az úgynevezett puha labdával való edzés kipróbálására is. A ZALAEGERSZEGI KŐOLAJOK DOLGOZói társadalmi munkával sportpályát építettek maguknak. A fél éven át tartó és közel 20 000 forint értékű munkát az elmúlt héten fejezték be és a pályaavató alkalmával a helybeli Kőolajipari Vállalat dolgozóinak csapatai mérkőztek egymással. A zalaegerszegi labdarúgópályák száma ezzel háromra emelkedett. A LÁGYMÁNYOSI DOHÁNYGYÁR sportolói rendszeres kapcsolatot tartanak fenn Tevel községgel. Egy-egy kirándulásuk mindig igazi sportcsemegét szolgáltat a vidékieknek, de természetesen hasznos az a dohánygyáriaknak is. Legutóbb is lent volt egy üzemi labdarúgó-csapat a gyárból, amely bizony — barátság ide, barátság oda — vereséggel tért haza. A technika ugyan a dohánygyáriak részén volt, a jobb erőnlét és a lelkesedés azonban a teves fiatalok oldalán. Ez ez döntött az izgalmas mérkőzésen. A jó kapcsolatot továbbra is fenntartják a lágymányosiak a teveitekkel, s legközelebb más sportágbeliek utaznak Tevelre hogy ápolják a falu és a főváros sportbarátságát. A Magyar Testnevelési és Sport Tanács lapja Főszerkesztő: Kutas István Szerkesztő: Kéri János. Szerkesztőség: Budapest. VI., Rökk Szilárd utca 6. Telefon: 338—560 Kiadja: a Sport Lap- és Könyvkiadó Válla.at. Budapest. V., Rosenbergházaspár u 1. Tel.: 119—080. 119—085. Felelős kiadó: Perlusz József Igazgató. Terjeszt a Magyar Posta. Előfizethető a helyi Budapesten a kerületi kézbesítés postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 14 forint. Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap MíFefi Szikra Lapnyomda F v.: Kulcsár Mihály Megjelent Büchler Róbert dr.: Pszichológia c. könyve. A könyv részletesen foglalkozik a testnevelés és sporttevékenység lélektani jelenségeivel Külön fejezetben világítja meg az eredmény, a siker és a sikertelenség hatását. Jelentőségét: 160 oldal. Ára 30 forint. A vívó-világbajnokság összes előmérkőzéseire (selejtező, elődöntő középdöntő) látogatási jegyek a Sportpropagandánál (Villa Rákóczi út 57) kaphatók. Napijegy 8.50. diákjegy S.E.