Népsport, 1960. október (16. évfolyam, 203-224. szám)
1960-10-03 / 204. szám
TÖBBNAPOS ESEMÉNYEK A hét minden napján: a sportlövőik országos bajnok Pénteken, szombaton és vasárnap: a II. nemzetközi vasutas kötöttfogású birkózóverseny, Szombathely város teniszbajnoksága. A Ruda Hviezda Bratislava férfi röplabda-csapata több magyar csapattal játszik. SZERDÁN A magyar válogatott labdarúgó-csapatok előkészületi mérkőzései: Csegeden SZVSE —Kecskemét NB II-es labdarúgó-mérkőzés. A labdarúgó bajnokcsapatok Európa Kupájáért: Liensche— Barcelona. Yolungi Boyo—Limerick, Reims —Jeunesse Esch. Benfica— Hearts of Middlethian, Legia —Aarhue. Valamennyi visszavágó, az Aarhus 3:0-ra, a Barcelona 2:0-ra, a Young Boys 5:0-ra, a Reime 6:1-re, a Benfica pedig 2:1-re vezet. CSÜTÖRTÖKÖN Rajt a férfi kosárlabda NB I-ben. SZOMBATON Magyarország Ifjúsági—Jugoszlávia ifj válogatott labdarúgó-mérkőzés a Népstadionban (a magyar—finn atlétikai viadallal kerül megrendezésre). A BVSC atlétikai versenye. SZOMBATON ÉS VASÁRNAP Magyarország — Finnország férfi atlétikai viadal a Népstadionban. Budapest páros tenisz csapatbajnokságának első és második fordulója. Budapest III. és III. osztályú férfi, női tornász csapatbajnokságának első fordulója. VASÁRNAP Magyarország — Jugoszlávia válogatott labdarúgó-mérkőzés a Népstadionban (a magyar— finn atlétikai viadallal kerül megrendezésre). Jugoszlávia B—Magyarország B labdarúgó-mérkőzés Eszéken. Jugoszlávia utánpótlás—Magyarország utánpótlás labdarúgómérkőzés Kosovszka Mitrovicán. Teljes forduló a labdarúgó NB II-ben és NB III-ban. Kassán nemzetközi marathoni futóverseny. Csepelen marathoni futóverseny. Az országos kerékpáros hegyi bajnokság. Országos bajnoki gyorsasági verseny a Népligetben. Hosszútávú idényzáró evezős-verseny. Az Izzó atlétikai versenye. Üév az erdészeknek! ünnepe volt a soproni erdőmérnöki főiitkola fiatalságának... 100 esztendeje annak, hogy Cseh Lajos és Hampel Adolf egyetemi polgárok kezdeményezésére megalakították Selmecbányán az atléta klubot. Az első világháború után az európai hírű felsőoktatási intézmény Sopronba került — a sportegyesület neve többször változott —, de emblémájában mindig ott szerepelt az 1960-as alakítás éve. A sikerekben, eredményekben gazdag múltra emlékezett Nemki Ernő tanárelnök az ünnepi díszközgyűlésen, és a jubileumi kiállítás tablói is az elmúlt 100 esztendő jelentős eseményeit idézték. A selmeczi évek emlékanyaga külön helyet, foglalt el, mellette évtizedről évtizedre sokasodik az érmek, veretek, serlegek, zászlók száma. Megemlékeztek az egyesület neves sportolóiról: Arlow Gyula főiskolai vívómesterről, a hazai sportszakirodalom egyik úttörőjéről, a sokoldalú Riedl Lászlóról, Madas András és Madas László atlétákról, és még folytathatnánk a felsorolást, hiszen száz esztendő alatt számos kitűnőséget adott a magyar sportéletnek az erdőmérnöki főiskola. A Soproni MAFC kosárlabdázói, az 1950-es években három esztendőn át az NB I-ben szerepeltek és két alkalommal a harmadik helyen végeztek. Ilyen sikerrel az elmúlt évtizedekben egyetlen sportágban sem dicsekedhettek a soproniak. Bogár Pál, az egykori főiskolás csapat erőssége tagja volt az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert magyar válogatottnak. Róluk sem feledkeztek meg a jubileum alkalmából , és az „öreg** kosarasok sem lettek hűtlenek ősi Alma Materük egyesületénél. A három Bogárfivér, továbbá Juhász, Tóth, Gárdos, Roxer, Ringhoffer, Hrabowszky ismét magukra öltötték a mezt és az egykori csatáik színhelyén — a közönség fergeteges ünneplésétől kísérve, kitűnő iskolajátékkal 69:50 arányban késztették megadásra a SMAFC mai gárdáját. Bogár Pali egymaga 18 kosarat dobott — ezzel az egész mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult. Szólanunk kell még a főiskolások vívószakosztályáról, amely Puskás Bertalan és Gábler Károly vezetésével fejt ki eredményes működést. Az országosErdész-kupa kardverseny 46 főnyi mezőnye, méltó eseményt nyújtott az egyesület jubileumára. A vetélkedésben ott voltak a soproniak is, és bebizonyították, hogy az egyesület életében gazdag hagyományokkal rendelkező vívósportnak nemcsak eredményes múltja, hanem reményteli jövője is van. Röplabda-torna, sokkra múltán egészítette ki,a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Soproni MAFC jubileumi rendezvényeit. A heves esőzés után még a nap is kibújt felhődumája alól, hogy tanúja legyen a centennárium eseményeinek, és sugárlándzsáival köszöntse a soproni főiskola ünneplő sportolóit. Üdv az erdészeknek! ( F. L.) I A sportlövők országos bajnokságának vasárnapi versenynapján a kisöbű sportpuska 40 lövéses fekvő és a 40 lövésen álló testhelyzetű versenyét bonyolították le a Mexikói úti lőtéren. Kitűnő időben kezdték a 40 lövésen fekvő testhelyzetű versenyt. Bűz Béla, az MHL Központi Klub versenyzője, 30 lövésig csak tízeseket, a harmadik tizes sorozatban pedig csak egy kilencest lőtt. Az utolsó sorozata 98 lett, de Jakosits, az ETI versenyzője, bár 100-as utolsó tizes sorozatot ért el, mégsem tudta utolérni, mert 30 lövéséből már 4 kilencest lőtt. Bur én Jakosics eredménye az érdemes sportolói szint felett van. A Magyar Népköztársaság 1960. évi kisöbű sportpuska 40 lövésen fekvőbajnoka: Bűz Béla (MHL Központi Klub) 397. 2. Jakobita(ÉTI) 396. 3 Dosztály (Dózsa) 394. 4. Galcsik (ÉTI) 393. 5. Simkó (ÉTI) 391. 6. Krebs (Dózsa) 391. 7. Rakonczay (MHL) 391. 8. Ador (Dózsa) 391. 9. Hídvégi (MHL Pécs) 390. 10. Lacstvi (BHSE) 389. Csapatbajnok: MHL Központi Klub (Ágoston, Bitz, Hammerl, Sándor) 1553, 2. U. Dózsa 1552, 3. Egyesített Tiszti Iskola 1545. 4. Bp. Honvéd 1545. 5. MHL Heves megye 1526. A térdelő testhelyzetű versenyt, a fekvő után indították. Kiemelkedő eredményt ért el Halup János, a Dózsa versenyzője: három körrel javította meg az országos csúcsot. Halupnak csak a csúcs volt az ellenfele. Már az első 20 lövés után elhúzott a mezőnytől a két 98-as sorozatával. A harmadik tizes sorozata 96 lett és az utolsó tíz lövését kitűnően időzítve mind a 10-esbe lőtte. A Magyar Népköztársaság 1960. évi kisöbű sportpuska 40 lövését térdelő bajnoka: Holup János (U. Dózsa) 302. országos csúcs (régi: Letenyei 389), 2. Krebs (U. Dózsa) 382, 3. Ágoston (MHL) 382, 4. Steltzammer ,BHSE) 381, 5. Leesni (BHSE) 378, 6. Kosztka (U Dózsa) 377, 7. Bitz (MHL) 376, 8. Simkó (ÉTI) 376, 9. .lakosi(ÉTI) 376, 10. Sugár (MHL) 375. Csapatbajnok: U. Dózsa (Dosztály, Holup, Krebs, Zele) 1518, 2. Bp. Honvéd 1439, 3. Egyesített Tiszti Iskola 1495, 4. MHL Központi Klub 1494, 5. MHL Nógrád megye 1426. Az önműködő sportpisztolyosok a második versenynapon sem értek el kiemelkedő eredményt Egyedül a bajnok Dobsa eredménye van 580 kör felett. A harmadik helyet szétlövés után szerezte meg Vaszi. Az ifjúságiak 30 lövéses versenyét Bálla, a Honvéd tehetséges versenyzője nyerte. A Magyar Népköztársaság 1960. évi önműködő sportpisztoly-bajnoka: Dobsa Aladár (U. Dózsa) 581. 2. Kun Sz. (U. Dózsa) 578. 3. Vaszi (MHL) 577 (szétlövésben 144) 4. Pintér (MHL) 577. (141). 5. Kun F. (U. Dózsa) 574. 6. Cziglényi (MHL) 571. 7. Zsigmond Bodó (BHSE) 570. 8. Gyönyörű (BHSE) 567. 9. Bruckner (MHL) 564. 10. Takács f BHSE) 564. Csapatbajnok: U. Dózsa (Kun F. Kun Sz., Dobsa, Greser Lukács) 2293. 2. MHL Központi Klub 2280. 3. Bp. Honvéd 2263. A Magyar Népköztársaság 1960. évi 30 lövése: ifjúsági önműködő sportpisztoly bajnokai Balla Gábor (Bp. Honvéd) 282, 2 Cziglényi (MHL) 281, 3. Moór (BHSE) 276, 4. ifj. Kis Győr (BHSE) 270, 5. Mayer (BHSE) 269 Csapatbajnok: Bp. Honvéd (Balla Moór, ifj. Kis György) 828. Holup csúcsot javított a sportlövők országos bajnokságán AZ ÖKÖLVÍVÁS ÖREGJEI AZ ISKOLAPADBAN Mint a fecskék nyár elején , egyre jöttek, pihentek le újabb és újabb csoportok. Az érdeklődés Szegedről, Győrből, Kaposvárról és Debrecenből ugyanúgy csalta csábította a meghívottakat, mint ahogy csalta Budapestről és az ország sok más helységéből. Az érkezettek örvendezve ismerték fel egymást: — Te is itt vagy? — Hát, te... és te már véglegesen abbahagytad a „bunyót”? S a viszonylag fiatal Krettinger Marci, a szinte „emberöltővel" Idősebb Marék Guszti bácsi, Cseh „Dodi”, Grosszwirth, Pusztai, a többi harcostárs és bírótárs alig győzött felelgetni. Tíz és húez és negyven — igen, negyven régi ismerős találkozott össze, hogy együtt töltsön néhány napot. De közel sem valamilyen jubiláns alkalomból, vagy pusztán emlékidézés céljából, hanem azért, hogy mint bírók, mint aktív sportemberek közösen döntsék el: hova, merre tovább? — Mert a továbbképző tanfolyam célja a versenybírák szakmai ismeretének bővítése és ezzel az ökölvívó sport további fejlesztése — mondta a megnyitó beszéd során Nagy Lajos, a tanfolyam vezetője. S az egykori ökölvív.ívők, a mai versenybírák színe java, a találkozás örömeután újból beült az iskolapadba, hogy: aktív munkáját a szorítóban, a küzdelmek lebonyolításával a jövőben még eredményesebben végezhesse. — Hányszor üthetnek le egy versenyzőt egy mérkőzés alatt? — kérdezték többek között az „öregektől”, s az egyszerűnek látszó kérdésre bizony, egészen eltérő feleletek jöttek. Kevesen tudták, hogy az AIBA szabályai szerint elvileg minden menetben kétezer lehet nyolcat vagy kilencet számolni a versenyzőre a leléptetés kényszere nélkül. Persze, sokan vitába szálltak ezzel, hangoztatva, hogy hazai viszonylatban helyesebb a harmadik megroggyanás után a versenyzőt leléptetni. Az ellentétes vagy csak eltérő vélemények azonban sorozatosan más döntő fontosságú kérdések alkalmával is fel-felbukkantak. A belharc pontozóbírói megítélésétől kezdve a támadóbb szellemű ökölvívó megállapításáig és az AIBA-szabályok helyes értelmezéséig mindig újabb és újabb vitatémák kerültek napvilágra. Ezek azután vagy tisztázódtak, vagy nem, mert a tanárok egymás előadását ritkán hallgatták végig, s többször egészen más megvilágításban és egészen más megoldással magyarázták a fogas kérdéseket. Mindenesetre az ökölvívás öregjeit nehéz volt tévútra vezetni. — Ami még tisztázatlan maradt az elméletben, azt majd tisztázzuk mi a gyakorlatban — mondogatták a több variációjú esetekben. — Mert annyi bizonyos, hogy ilyen sokoldalúan még soha nem volt alkalmunk megvizsgálni a szabályok céls'*zerűségét és helyes alkalmazását. — No, ha így van, lássuk az eredményét — mondták a továbbképző tanfolyam vezetői és az egyik délután gyakorlati foglalkozást iktattak a tanrendbe. Meghívtak tíz oroszlányi ököl- s vívót, szabályosan párosították, s aztán ... . rajta! Megszólalt a gong, két-két versenyző összecsapott, s a továbbképző öregek bíráskodtak — és alapjában véve jól bíráskodtak. Hogy több pontozó felcserélte a neveket? Megesett. S hogy az egyik vezetőbíró nem vette észre, amikor a két versenyző sarkot cserélt? Ez sem volt meglepetés, hiszen a színjelzés nélküli szorítósarkok és az egyforma részű versenyzők mindenkit megzavarhattak. Annál örvendetesebb volt, hogy a pontozások során komoly eltérés nem akadt. — Persze, most nem válogatott versenyzők öklöztek — jegyezte meg egy rosszmájú néző de a bírák lehurrogták, mert nekik mindegy, hogy ki versenyez, mindig a jobbik győz. Hát hiszen így van ez az elméletben, s talán-talán ez a továbbképző tanfolyam egy icipicikét segített abban, hogy a jövőben így legyen a gyakorlatban is. De ha esetleg mégsem így lenne, akkor ki-ki találgassa az okát, csak azt ne mondja: — Mi lett volna, ha minden bíró továbbképzésben részesül? Z. Vincze György Kerékpárosok a vörös salakon Ritka eset, hogy atlétikai pályák vörös salakján nem futócipők hagynak nyomot, hanem vékony kerékpárgumik. Így történt ez vasárnap délelőtt Debrecenben is. A Nagyerdei stadionban a vidék legjobb kerékpáros pályaversenyzői adtak egymásnak találkozót, hogy kétnapos verseny során eldöntsék az országos vidéki kerékpáros salakpályásbajnokságot. — Íme, nem történt semmi baja a futópályának — mondotta Szigeti Imre, a kerékpáros szövetség kiküldötte, a versenybizottság elnöke. — Sajnos, még mindig sokat kell hadakoznunk, ■ hogy a, , kerekeseket beengedjék az atlétikai pályákra* . Azt panaszolják, hogy a kerékpárosok elrontják a talajt. Lám, szinte csak használt a futópályának a mai verseny is — mutatott a vörös salak láthatóan szép egyenletes belső körére, amely a versenykerékpárok nyomán valóságos hengerezéshez hasonlított. Mi a véleménye erről a stadion gondnokának, Sáfrány Lajosnak. s— Csak annak a talajnak árthat a kerékpárverseny, amelyet nem gondoznak kellően. Azt tanácsolhatom: az atlétikai pályát a kerékpáros verseny előtt jól kell hengerelni és akkor ilyen verseny nem érthet neki. Debrecenben barátságos fogadtatást kaptak a kerékpárosok. A verseny, amely a vidéki kerékpárosok nagy eseménye volt, jó szolgálatot tett a sportágnak. Ezúttal került megrendezésre másodszor a vidéki pályabajnokság, amelyet a jövő évben már kiszélesítenek. A kerékpározás megyei alapját kívánják megalapozni azzal, hogy jövőre minden megyében megrendezik a pályabajnokságot, s azok legjobbjai kerülnek az országos bajnokságmezőnyébe, a vidékiek legjobbjai pedig ismét egy vidéki nagyvárosban vetélkednek majd egymással. A Tour de Szabolcs, a dunántúli és tiszántúli körversenyek népszerűségén túl az a cél, hogy az országútról és a háztömbök útszakaszairól jól ismert versenykerekesek a stadionok vörös salakján is minél többször tűnjenek fel. Oltványi Ottó Hétfő, 1960. október 3. Csodá!a J OS korában ,élünk ,.Az emberi elme ónásai a világűrt ostromolják, az emberi fizikum óriásai pedig a teljesítőképesség be nem látható távlatait bontják ki. Egy új korszakot. Róma volt a nagy állomás, a döntő ütközete a múltnak és a jövőnek. Róma egy nagy korszakot zárt le és egy nagy korszakot nyitott meg. Legendás csúcsok és felső határoknak hitt teljesítmények vesztek a múltba. Csúcsok, amelyek nemcsak másodpercekben és méterekben mérhetők, sőt! Csúcsok, amelyek semmivel sem mérhetők. A római olimpiát, nemcsak a római sportlétesítmények közönsége látta, hanem a római, XVII. nyári olimpiai játékokat látta a világ, mert századunk nagy találmánya, a televízió elvitte mindenhová a római versenyeket. Felharsant a jel és a Palazzo dello Sport, a Basilica di Massenzio, vagy a Stadio Flaminio nézői gyanánt, bolygónk milliói Afrikától Japánig egy békés nagy verseny közvetett részvevőiként együtt lélegzett. Az ultrarövid hullámok áthatolnak országhatárokon, fajra, nemre, világnézetre való tekintet nélkül egy nagy vetélkedés részeseivé tesznek. A forró Kubába, a hideg Szibériába a fjordok világába is elviszik a nagy versenyeket és megmutatják a nagy versenyzőket. És nagy versenyre buzdítják az újságírókat. Mert a néző, aki látta a versenyt, valami mást kíván az írott szótól. Valamit, minek ő nem lehetett tanúja. Az újságíró is tudja, hogy versenyt újságrenyeznie kell a fényképszerűen, de pontos, rögzített eseményekkel, a közvetlen élménnyel. Tudja, hogy a nagy versenyt az első pillanattól az utolsóig látták, hogy látták a nagy versenyző remegő izmait, szilajságát és ernyedtségét. Ezt mind produkálni tudja a nagy találmány, a televízió. Az újságíró azonban tudja, hogy a nagy versenyző röntgen-felvételét csak ő készítheti el. Ebben nem lehet versenytársa, a film, a televízió és a fényképezőgép. Az olvasót elvezeti oda, ahová a legélelmesebb technikus és a modern technika egyetlen vívmánya sem tudja követni. A versenyző lelkéhez. Mindig űzött, hajtott a megismerés vágya. A Nagy Versenyző igazi arca. Nem az, amit a vízben, vagy a salakon mutat. Mégcsak az sem, amit a filmeseknek mutat, hanem a magányban, az önmagában elmélyedő versenyző arca. Szokásai, apró, de árulkodó mozdulatai, amelyek megszabják az ember hozzá intézett kérdéseit, s amelyekkel közel kerülhet a versenyzőhöz. Mert higgyék el, a verseny izgalmától, élményétől, örömétől vagy kudarcától elfáradt versenyző válaszai csak nagyon ritka esetben értékesek. Az esetek túlnyomó részében olyan sablonok, amilyeneket az olvasó és a versenyző is az újságokból ismer. Elnéztem pédául a vívónagyságokat, a Kongresszusi Palota szinte lakónak számító versenyzőit, Giuseppe Delfinót, a párbajtőrvívás egyéni és csapat olimpiai bajnokát. Ha odamentek hozzá az újságírók, egyszerire megváltozott az arca. Valamiféle hivatalos máz jelent meg rajta, ami eltakarta igazi érzését és gondolatait. Ilyenkor kifejezéstelen volt ez az arc, de ha egyedül maradt és tőrrel vagy tőr nélkül vívott a levegővel, akkor látni lehetett, hogy Delfino egy naiv, nagy gyerek. Aki majdnem elpityeredik, amikor arra gondol, hogy elérkezett pályája végére és még nem nyert egyéni olimpiát. A hihetetlen küzdelemben, holtverseny után született olimpiai bajnoksága után csak enynyit tudott mondani: „Nehéz volt.” Ugrált, fickándozott, mint egy vásott kölyök és csak másnap, jóval túl a versenyen tudta elmondani, önmaggának, hogy hogyan is nyert, ő volt a vívóolimpia boldogsággal csordultig telt felnőtt gyereke. Minden nyilatkozatánál többet mondott róla, amikor a párbajtőrcsapat-döntőn átvette második aranyérmét. A magasított pástra felállították a győzelmi dobogót, az emeleten pedig a fehér árbocrúdon felfelé kúszott az olasz lobogó. A zenekar az olasz himnuszt játszotta. Delfino kerek képén végeláthatatlan folyamban ömlöttek a könnyek. Ő mámoros boldogsággal, teli tüdővel énekelte a himnuszt. Talán nem is tudta, hogy sír. És volt, aki könnyek nélkül zokogott. A marcangoló önvád és a saját kérdéseire való néma válasz versenyzője, magyar volt. Az egyéni és tőrcsapatban balsikerrel szerepelt Kamuti Jenő. A negyedik helyért a németekkel való csapatmérkőzés után voltunk. Lehet hogy nem is a márványfalú épület volt meleg, hanem az élmények és emlékek tették elviselhetetlenül nyomasztóvá és kínzóan forróvá ezen a napon a Kongresszusi Palotát. Jólesett kimenni. Kamuti Jenő is valósággal habzsolta a friss levegőt. Autóbuszra vártunk. Kamuti mereven nézte az utat és egyszer sem fordult hátra sikertelenségének színhelye felé. Forrásként zuhogtak belőle a kérdések? „Miért? Miért nem sikerült? Miért veszett kárba a rengeteg munka”? A fizikai kint jelentő edzések?” A csontja velejéig érezte az edzéseket, már nem tudott a tőrre nézni. Az olimpia előtt néhány héttel került ebbe a hullámvölgybe, ahonnan az olimpiáig nem tudott kijutni. Keserű vallomás fakadt belőle: „Most már úgyis utána vagyunk. Megmondhatom magának őszintén, hogy én úgy gondoltam Rómára, a tőrvívásra, mint aranyéremre. Ez lüktetett gondolataimban a téli edzéseken, ez serkentette még egyetemi tanulmányaimat is. Nyerni akartam Rómában. Keresem, kutatom a balsiker okát. Csak kínozom magam a kérdésekkel. Miért? És nem tudom a feleletet.” Miért? Hány miért van? Hány keserű kérdés, amire az okos okfejtő válasz sem kielégítő. Ezekre a sebekre a balsiker okainak felismerése sem jelentett gyógyírt. Majd az idő, az újabb munka, az újabb edzések, az újabb kínlódások és az újabb sikerek tapasztják be. A miért, oknyomozó kérdőszó, kizárólag a vesztesek szótárában szerepelt. Zabelina idegesen szaladgált a női tőrvívás középdöntőjéből való kiesése után és egyre ezt hajtogatta: „Miért?” Az olimpiai győztes tőr egyéni bajnok Viktor Zsdanovics, az „újkori D’Oriola” nem analizálta győzelmét. Mértéktartó volt, mint a páston, örült, de csak módjával. A hangos érzelemkitörés nem az ő tulajdonsága. Zsdánovics férfiasan örült. Könnyek és jelenetek nélkül. Csak az olimpiai falu klubjában lehetett rajta lemérni a győzelem, az öröm hatását. Mint egy zabolátlan csikó szaladgált egyik asztaltól a másikig. És mulatott. Legalább három üveg narancslevet hajtott le egymás után. Az öröm megnyilvánulása ez is. A nyugodt, mértéktartó Viktort is megváltoztatta a boldogság. Az élmények — jók vagy rosszak — mély nyomokat hagynak a lélekben. A külső megnyilvánulás csak forma, amely az emberi öröm igaz drágaköveit rejti. Néha egészen váratlan az öröm megnyilvánulása. Kárpáti Rudi például egyszerűen megszólalni sem tudott. Csak fátyolos tekintettel borult össze az őt ünneplőkkel, sebesen szedte a levegőt, kalapáló, zakatoló szíve valósággal szétfeszítette bal oldalán a plasztront, a feléje nyújtott kezekben egy forró, remegő kéz feküdt. A bajnok keze. Még utolsó porcikájáig versenyzett. Ott lüktetett benne Pawlowski elleni csörtéjének minden gondja, feszült várakozása, akarása, kétsége és öröme Alig csillapult ez a mámoros érzelemhullám, visszaült a helyére, cigarettára gyújtott. Rudi örült. És még mindig viharzott benne minden, amit a döntőben átélt. Valahol levezetni kívánkozott. Kergetőző gondolatai szabad utat kerestek rohanásuk számára. Kíváncsi kérdést intéztek hozzá: milyen zenét szeretne most hallani. És Rudi, a klaszszikus muzsika alázatos híve és szolgája dzsesszre vágyakozott, rikoltó klarinétra, szabálytalanul egymásba zuhanó szinkópákra, amelybe beletorkollhattak zaklatott gondolatai. Az öröm néhol könny, néhol lepkekönnyű boldogság, cigánykerék, vagy egy cigaretta a sarokban. Kinek milyen vihart szabadít fel lelkében az öröm, kinek milyen szomorúságmélységet vár a kudarc. Mert a nagy versenyzők sokban hasonlítanak egymáshoz. Akaratban, céltudatosságban, technikában, taktikában, de mindegyik más-más ember. Más-más történet, amelyekről még bőven merünk szót ejteni. Réti Anna EMBEREK és VERSENYEK ROMAI LELKI KULISSZÁK =3