Népsport, 1961. január (17. évfolyam, 1-22. szám)

1961-01-01 / 1. szám

Micsoda hálátlanság! Más években a labdarúgó-bajnokság nyitánya a legnagyobb érdeklődést kiváltó esemény, most pedig csak az érdekelte az embereket, hogy jól játszott-e Albert, Göröcs és a többi olimpiai válogatott. Más években egy csehszlovák—magyar atlétikai viadal Budapesten eseményszámba megy. Most alig nézte végig párezer érdeklődő, s azok is csak arra voltak kíváncsiak, hogyan állja meg helyét Szécsényi, Zsivótzky és a többi olimpiai atlétareménység. Más években augusztus és szeptember a nagy hazai nemzetközi találkozók és mérkőzések időszaka, augusztus 20 köré pedig a nagyjelentőségű sportversenyek egész sorát csoportosítják. Most szinte holtszezon volt itthon heteken keresztül. De ha lett volna is esemény, csak érdektelenségre számíthatott volna, mert az embereket már csak az olimpia érdekelte. Augusztus első felében a legtöbb szó olimpiai válogatottjaink formájáról és **- a római klímáról esett. Kánikula és sirokkó, ez a két szó több vitára adott okot, mint a Fradi, az MTK és a Vasas együttvéve. Varjú Vili szerencsétlen sérülése pedig még azokat is felkavarta, akik egy évvel korábban tehetséges súlylökőnk létezéséről sem tudtak. Augusztusban és szeptember nagyobbik részében minden sportesemény háttérbe szorult az olimpia miatt. Mindenki az esélyeket latolgatta. A várható aranyérmeket, az elérhető kiemelkedő eredményeket, a meglepetéseket és csalódásokat. Aztán felharsantak a fanfárok s azokon a szerencséseken kívül, akik Rómában közvetlenül is tanúi lehettek a XVII Nyári Olimpiai Játékok küzdelmeinek, szinte az egész világ a televíziós készülékek, a rádiók, az újságok köré csoportosult. És Róma nem okozott csalódást . Méltó volt a várakozásokhoz. Minden eddiginél több ország minden eddiginél nagyobb versengésében felborultak az egyes sportágak hagyományos erőviszonyai. Az atlétikában az amerikaiaknak minden férfi vágtaszámban át kellett engedniök az elsőséget az európaiaknak. Első ízben nyerte a magasugrást európai, az 5000 méteres sákfutást pedig tengerentúli versenyző. Amerikai lett a bajnok a férfi mellúszásban és 36 év után európai versenyző nyerte mindkét női ugrószámot. Vívásban a franciák, az egykori mesterek egyetlen aranyérmet sem szereztek, gyeplabdában India elvesztette hat olimpián át tartott egyeduralmát. Az evezős nyolcasban 1920 óta megszakítás nélkül győztes amerikaiak ezúttal még dobogóra sem kerültek, először aratott győzelmet szovjet versenyző az országúti kerékpározásban, a vitorlázásban és a díjlovaglásban. És micsoda eredmények születtek! És ebben a hatalmas, rendkívüli küzdelemben a magyar sportolók hat aranyérmükkel és értékes helyezéseikkel az országok nemhivatalos pontversenyében az ötödik helyet szerezték meg. Siker! És közben néhány csalódás. Egekig csapó öröm és néha bizony méltatlankodó keserűség. Aztán persze tanulságok, tapasztalatok., Az olimpia elmúlt, kialudtak a fények a római olimpiai stadionban hazautaztak a versenyzők, lezajlott az ünneplés és a közönség megint, hálátlannak bizonyult. Érdeklődése új témát keresett és talált. Szeptember végén már nem az Olimpiáról beszéltek az emberek, hanem a Dózsáról, a Ferencvárosról, a bajnokok tornájáról és a kupagyőztesek viaskodásáról. . . ^tiasid ÍGY KEZDTE... IlJ^fényképezőgépet „GJ^. — -----------— báróim... — szólt a vevő. — Tessék parancsolni — válaszolt az üzletvezető. A két férfi egymásra ismert. Mert hát jónéhányszor futballoztak egymás ellen. Krámer papának ezek a hétvégi, üzemi mérkőzések jó szórakozást jelentettek s az üzletvezető, Reinhard Kunert is szívesen beállt a csapatba. A vevő még azt is elpanaszolta sportbarátjának, hogy nagyon szeretné ugyan, ha 12 éves kislánya eljárna valahova sportolni, csak nem tudja, hová küldje. — Hozzám az uszodába, hiszen szabadidőmben az Einhelt műugróinak edzője vagyok — kiáltott fel az üzletvezető. Ili így kezdődött... ---------------—-— zárlás óta öt év telt el. Nem tudni, hogy Kramer papa hogyan állta meg a helyét, mint fotoamatőr, de szöszke kislánya, Kunért mester tanítványa világnagysággá cseperedett a drezdai uszodában. Nevéhez csodálatos, a műugró-sport történetében csaknem új fejezetet nyitó diadalok, bizonyára önöknél, Magyarországon is jól ismert teljesítmények fűződnek. Apropo, Budapest... Igen, az 1958-ban megrendezett Európa-bajnokság alkalmával utolsó, rosszul sikerült ugrásával esett el az aranyéremtől. Nagyon izgult a Margitszigeten ... Ám Rómában a Stadio del Nuotóban nem volt baj az összpontosítással. Kettős sikerével az amerikai női mű- ás toronyugrók közel négyévtizedes hegemóniáját törte meg. A világ első nem amerikai kettős olimpiai bajnok műugrója lett! Csak egy csúcsot nem tudott megdönteni: nem ő volt a legfiatalabb római aranyérmes ... Hja, a mi Ingridünk már komoly kisasszony. Jövőre a tizennyolcadik évét tölti be. Titokban talán már a férjhezimenetelre gondol, bár a papa erről így nyilatkozott: — Az első kérő még jónéhány cipőtalpat elkoptathat... Ijl KramprpLnpl egyéként Dreziil IliiHWerekneidában a Baden '—===== bacher Strasse 9-ben még ketten — a kilencéves Rita és a nyolcéves Jutta — járják Ingrid útját. A három műugró Kramer-kislány szorgalmas, tehetséges, az akaraterő sem hiányzik belőlük s mindhárman már olimpiai aranyérmet is kaptak. Ingrid Rómában a számunkra feledhetetlen, szép pillanatok között vette át a győztesnek kijáró aranyérmett két s otthon az egyiket Ritának, a másikat Juttának adta. A kis húgok még éjjel is nyakukban hordták a szalagos érmeket. Lám, milyen furcsa véletlenek adódnak az életben. Ugyan ki nyerte volna Rómában a női mű- és toronyugrás olimpiai bajnokságát, ha öt évvel ezelőtt Kramer papa történetesen nem vásárol fényképezőgépet? . . . Gerhard Lerch JURIJ BLAGOV: Az olimpiai időkből TABELLA Rómában a mieink Mégis javítani kell Kerültek az élre, A végső tabellán. Érte őket dicsőség, Bár nem kerültek fel a Elismerés érte! Hármas emelvényre: Neveiket bárhol is Első helyen végzett a Felismerik eztán, Barátság, s a Béke. A BAJNOK Itáliában mi láttuk: Versenyez, pedálozik, A kerékpár rengeteg, O, e rohanásban illik Pedálon billeg a lábuk, Szót ejteni róla is, S rohannak az emberek. Kinek gratulált — mint Biciklin a kapucinus, hírlik — Kerékpáron a barát, Tán maga a papa is. Az ott az igazi virtus: Mint kilőtt nyíl, tört a célba Hárman nyomnak két pedált. Szálderekú termete, Kerékpáron megy a rendőr, Erejétől elalélt a Apa, anya és fia, Vad római nyár heve. Ki vázon ül, a nyeregből Csodálkoztak az újságon: Földre sem kell szállnia. — Ez a bajnok ki lehet? — úgy tűnik, a pelenkától Az ő neve: Kapitonov. Kezdve, tán az aggkorig, és Moszkvában született. Mindenkit elkap a mámor. Fordította: Havas Ervin TIZENKÉT JAVASLAT Az elmúlt két hónap során megjelent statisztikák, a legkülönfélébb módon öszszeállított értékelések egyaránt azt bizonyították, hogy a római olimpia versenyes méreteiben, eredményességüket tekintve a legnagyobbak voltak az újkori olimpiák történetében. A résztvevő országok száma (85), valamint a közel hatezer résztvevő sportoló is ezt bizonyítja. De segítségül hívhatnánk azt a 148 világ-, olimpiai, vagy európai csúcseredményt is, amelyet a versenyek során a mérhető sportágakban elértek. Új szereplők a porondon A résztvevő országok között a sportban eddigi ismereteink szerint számottevők mellett új színként jelentkezett néhány nemrégen önállósághoz jutott ország (Kenya, Ghana) sportolóinak megjelenése, s ezenkívül képviseltette magát néhány olyan ország is, ahol a sportkultúra egyelőre meglehetősen alacsony szinten áll (Etiópia). Ezek az országok azonban puszta megjelenésükkel politikai , míg a küzdőtereken mutatott teljesítményükkel azonnal sportsikereket is könyvelhettek el maguknak (Ghana, Etiópia). Nagy színvonalemelkedés A sportolók nagy száma, új országok porondra lépése mellett — mint korábbi néhány adatunk is bizonyítja — az eredmények színvonalában is nagy előrelépést tapasztaltunk. A mérhető sportágak közül atlétikában, súlyemelésben és úszásban például eddig elképzelhetetlennek vélt eredmények születtek. Ez a győztesek teljesítményén kívül az úgynevezett középmezőnyökben is jelentkezett. Jellemző erre, hogy az említett sportágak közül több versenyszámban az 1956-os győztes eredménye Rómában ahhoz sem lett volna elég, hogy az illető a legjobb hat versenyző közé kerülhessen! A mérhető sportágakban kimutatható színvonalemelkedést azonban egyéb sportágak versenyein is lehetett látni. Ezek közé kell sorolni elsősorban az öttusát, az ökölvívást, a kosárlabdát, a kajak-kenut, a tornát és a műugrást. Bizonyos fokú megtorpanást észlelhettünk a birkózásban és a vívásban, míg a sportlövészet eredményei, valamint a vízilabdatorna mezőnye egyaránt azt bizonyították, hogy e két sportágban a korábbi teljesítményekhez, viszonyítva visszaesés mutatkozott. A nagy verseny értékelése Ismeretesek azok az erőfeszítések, amelyek alapján hazánk és a többi szocialista ország legjobb sportolói felkészülhettek az olimpiára. Jelentőségükben nem voltak sokkal kisebbek azok a lépések, amelyeket a nyugati vezető sporthatalmak tettek az olimpián való jó szereplés érdekében. Nem titok, hogy felelős beosztásban lévő amerikai sportvezérek még 1958-ban kijelentették, hogy az olimpián való szereplést presztízskérdésként kezelik, s az amerikai sportolóknak Rómában mindenáron vissza kell szerezniök korábban elveszített olimpiai elsőségüket. Ilyen előzmények után is több kérdés döntötte el a legjobbak vetélkedése során: kik érdemesek arra, hogy győztesek, helyezettek lehessenek a Rómában rendezett olimpián. Nemzeti színeink képviseletében 18 sportág arra legérdemesebb versenyzői készültek és vettek részt a római versenyeken. E sportágakban az ország legjobb szakemberei évekkel az olimpiát megelőzően elkészítették a felkészülési programokat, amelyek megvalósítása során jutottak el a magyar sportolók az augusztus 25-i rajtig. Aligha akad ma már sportág, amelyben a legilletékesebbek bevonásával ne értékelték volna az olimpiai szereplést, a felkészülés és a versenyzés speciális, a sportágra vonatkozó tapasztalatait. Szakembereink ugyanis tisztában vannak azzal, hogy egy olimpia hosszú évekre megszabja a sportág legjobbjainak feladatait ahhoz, hogy a nemzetközi fejlődéssel lépést tudjanak tartani. A sokszor éjszakába nyúló viták során a római tapasztalatok értékelésekor több általánosan is alkalmazandó módszer került felszínre, melyek megvalósítása néhány sportágban az egy helyben állást, másutt a gyorsabb ütemű előrehaladását eredményezheti a jövőben. Néhány szerény javaslat különös tekintettel az 1964-es tokiói olimpiára való előkészületekre, az alábbiak megvalósítását javasolnánk: Már 1961-ben is a legnagyobb " •" gondot kell fordítani a versenyzők kiválasztására, lehetőség szerint azokat a fiatalokat kell bevonni a válogatott keretek munkájába, akiktől nem ma, hanem néhány év múlva várható sportteljesítményük maximuma. Gondoskodni kell arról, hogy ne VTcsak az első vonalakban, hanem már alacsonyabb fokon is — ifjúságiaknál stb. — megvalósítsák a fokozatos terhelésen alapuló, időkihagyás nélküli felkészülést. Különös figyelmet kell szentelni sportáganként az évi — sőt több évre is szóló — felkészülési programok nagy gonddal és szakértelemmel való öszszeállítására. Minden sportágban el kell ismertetni azt a tényt, hogy a sportolók előrehaladását nagymértékben segíti a versenyzési program részletes, egyénekre történő elkészítése. Az alapos versenynaptár — és annak maradéktalan betartása — a fokozatos fejlődést segíti válogatott sportolóknál csakúgy, mint kezdő, serdülő vagy ifjúsági versenyzőknél. áfa Minden körülmények között meg úse kell követelni a tervezett program végrehajtását, ennek érdekében a válogatott szinten meg kell valósítani a legszigorúbb ellenőrzést, elsősorban az egyes sportszövetségek illetékes szakbizottsága, az edzőbizottságok részéről. Nagy gonddal kell meghatározni a válogatott és a sportköri edzések arányszámát, meg kell követelni azok mindegyikén a tervezett munka elvégzését. « |jk Meg kell valósítani — elsősorban ’** válogatott versenyzőket adó sportkörök edzésein —, hogy az oktatás a válogatott edzéseknek megfelelően, azokkal összhangban és azonos módszerekkel történjék. Az MTSH és a sportszövetségek illetékesei fokozottabban terjesszék ki a szakmai felügyeletet és segítségadást a vidéki sportkörökre, sportegyesületekre is . Sok évig tartó egy helyben járás után nyújtson a gyakorlatban is használható segítséget legjobb edzőinknek a TTT, illetve a TTKI a versenyzők terhelését, s főleg a csúcsformájuk kialakítását illetően. Arra kell szorítani a sportorvosi ellátást — a megelőző és gyógyító feladatok elvégzésén túl —, hogy jóval hatékonyabban támogassa az edzőket a sportolók edzés- és versenyterhelését illetően. Ahhoz, hogy a következő időszakban is lépést tudjunk tartani a világ sportjának fejlődésével, meg kell valósítani a külföld szakirodalmában megjelenő anyagok lefordítását és azok közreadását, hogy szükség esetén szakembereink alkalmazni tudják munkájuk során az új módszereket. Nagyobb gondot kell fordítani a sportolók akarat-erkölcsi tulajdonságainak kialakítására. Mivel e tulajdonság fejleszthető, már a legalacsonyabb fokon, a sportkörökben, szakosztályokba is elengedhetetlen az oktatók részéről tanítványaikkal való ilyen irányú foglakozás.★ Szerte a világon lényegesen segítik sportélet fejlődését az olimpiák. Úgy gondoljük, a római általános ás sportágaként speciálisan is felhasználható tapastalatok hasznosítása hozzájárulhat a mgyar sport további előrehaladásához is. Vasárnap, 1961. január 1. Skeeter, az olimpia csillaga Melbourne-ben a váltóban már bronzérmet szerzett, júliusban világcsúcsot futott, de igazán csak Rómában fedezték fel. Amikor megnyert mindent, amit csak lehetett, az újságírók és nézők a legkülönbözőbb jelzőkkel halmozták el és az olimpia koronázatlan királynőjévé avatták. A nemzetközi sportsajtó legutóbb az év legjobb sportolójának választotta. Otthon, Amerikában is csak az olimpia alatt lett ismert és népszerű. Nap nap után milliók látták a televízió képernyőjén, hogy a 20 éves Wilma Rudolph milyen fölénnyel győzi le a világ leggyorsabb atlétanőit. De többet azóta se igen tudnak róla. Akárcsak az amerikai újságírók, akik Rómában európai kollégáiknak rendszerint csak annyit tudtak róla mondani, hogy a tizenkilenc Rudolphgyerek közül ő a tizenhetedik és „korán meg kellett tanulnia futni, hogy le ne maradjon a reggelinél." „Sztorinak” jobb híján elfogadható, csak éppen nem igaz. Annyi ugyan igaz, hogy Ed Rudolph, ez a ma már 73 éves volt portás kétszer nősült, s Wilmának hét édes- és tizenegy féltestvére van. De a futásra sokáig nem is gondolhatott. Négyéves sem volt, amikor tüdőgyulladás, vörheny és visszatérő lázrohamok megbénították a lábát, éveken át járni sem tudott. Rudolph-mamának még ma is könnybe lábad a szeme, ha arról beszél, hogy kislányának milyen keserű gyermekkora volt. „El tudja képzelni azt az érzést, amikor az embernek bénán, mozdulatlanul kell ülnie egész nap egy székben és az ablakon át látni, hogyan szaladgálnak, játszanak kinn a többiek?” — mondta Wilma Rómában egy újságírónak. — „Ímn tudom.” Nyolcéves korában kezdett lassan, nehezen járni, évekig ♦ hordott ortopéd-cipőt. A sportolás gyógyította meg. ♦ Az orvosok írták neki elő és úgy betartotta a receptet, hogy 150 éves korában már ő volt Ten♦ Jessee állam kosárlabda-bajnokságában a legjobb bedobó. A kosárlabdától azután elhódította ♦ az atlétika. Helyesebben Edward J Temple, a Tennessee-egyetem, s Ő az amerikai válogatott edzője ésa közelgő olimpia. Mert hát J kosárlabdával nem lehetett eljutni Melbourne-be, s egy tlzen♦ hat éves kislány számára ennél nagyobb élmény nem létezett. Az olimpiai kirándulást azonban a ♦ tanulás sínylette meg. Márpedig J Wilmának jó bizonyítvány kelllett ahhoz, hogy azután ösztön- 0 díjjal tanulhasson tovább a ♦ Tennessee-egyetemen, így vagy J két évre háttérbe szorult a 0 sport. 0 Közben társnői, Temple mes♦ tér tanítványai, a híres Ten4 ♦ nessee-i „tigrislányok” az amerl♦ kai válogatottal bejárták fél - Európát. Volt hát miről mesélni ♦ az internátus falai között, s ♦ Wilmának kedve kerekedett ♦ hogy ♦ ismét komolyabban vegye az atlétikát. ♦ Azt beszélték róla Rómában , még az olimpia előtt: csodál- 0 kozott, hogy kívüle mást is ♦ esélyesnek tartanak az újságok ! Pedig hát Skeeter — ez a bece neve — egyáltalán nem elbi♦ rakodott. Csak — szinte ter♦ mészetes számára, hogy gyorsabb, mint a többiek. S ha az ’ első pillanatra talán zárkózott nak te tűnik, fél perc alatt meg♦ barátkozik, s akkor kedves, mosolygós, csillogó szemű napgyerek. Az olimpia után az amerikai válogatottal négy országot bejárt, szinte kétnaponként versenyzett, Athéntől Berlinig meghódította a nézőket és szakembereket. Volt, hogy lovasrendőrök védték meg az autogram-gyűjtők rohamától, Nyugat-Berlinben emlékként ellopták a cipőjét, naponta elárasztották ajándékokkal, levelekkel, üdvözletekkel és — házassági ajánlatokkal. Rómában oldalakat írtak mozgásának utolérhetetlen kecsességéről, manökenszerű eleganciájáról. Pedig — Temple mester dologja — alapjában véve lusta. Roppant szeret aludni és nem erénye a pontosság. Skeeter-nek nincsenek idegei, nem ismeri azt a szót, hogy idegesség. Nemegyszer előfordult, hogy amíg a verseny előtt társnői agyonizgulták magukat. S békésen aludt egy asztalon. Úgy kellett felrázni és rábeszélni, hogy nagy ásítások közben rendesen felhúzza a cipőjét. De amikor a pályán leteszi elmaradhatatlan szalmakalapját és elhelyezkedik a rajtgépen, ez az álmosság elröppen, minden energiájával már csak a versenyre, a futásra összpontosít. Az újságok sokat írtak Rómában Rudolph és Norton románcáról. Van a dologban valami. Több mint egy éve ismerik egymást, jó pajtások, állandóan leveleznek. Temple szerint Norton rendes gyerek, a házasság ellen nem lenne kifogása. De ha a házasságról kérdezik, Skeeter csak nevet. Nem, szó sincs róla, legalább is egyelőre nem. El akarja végezni az egyetemet, a télen indul fedettpálya-versenyeken, meghívást kapott Ausztráliába is. Hogy meddig versenyez, arról sem nyilatkozik. Hogy mire lehet képes, senki sem tudja, hiszen az idén mindig csak annyit futott, amennyi a győzelemhez kellett. De talán hamarosan méltó ellenfelet kap Tizenötéves húga, Carolyn, a Burt középiskola edzője, Clinton Gray szerint még nála is nagyobb tehetség. Lehet hogy hamarosan egy második Rudolph nevét ismeri meg a világ? (-ért) Szexiként a darcagján Úgy érzem, Veres Győzőt két évvel ezelőtt, egy verseny után ismertem meg igazán. A közönség már eltávozott a Sportcsarnok edzőterméből, az öltözőből egymás után szivárogtak elő a versenyzők. A kijárat előtti kis lépcső aljában aztán még megálltak egyet szusszanni, néhány szóval elmondani véleményüket e lefolyt versenyről. Már nem tudnám, pontosan megmondani, hogyan kezdődött, de egyszercsak — szinte egyik pillanatról a másikra — ismét benne voltak az edzésvita kellős közepében. Felhangzottak a jól ismert panaszok, kifogások. És ekkor szólalt meg Veres Győző: — Ezzel a sültgalambvárással mindig ugyanitt fogunk tartani! Azt szeretnénk, ha felkarolnának minket, de mondjátok teszünk-e ezért valamit?! . . . Igenis többet kellene edzeni, ki kellene mozdítani a sportágat ebből a kátyúból, hogy jogaink is legyenek . . . — De hogyan?... — hangzottak az ellenvélemények, s Veres, hogy megszabaduljon a hosszú érvelés kötelezettségétől, fogadalomszerű felajánlást tett: — Bárkivel lefogadom, hogy én az olimpia évére elérem a 410 kilót!. . . Ilyen eredmény váltósúlyban akkor az elképzelhetetlen határát súrolta. Ilyen hangulatban, ilyen körülmények között kezdte el olimpiai felkészülését a Csepel sokszoros válogatott súlyemelője. Először az edzéseinek a számát növelte, aztán ezeken belül egyre feljebb srófolta az önmaga iránti követelményt. Valamennyi versenyére külön tervvel indult, s még amikor átlépte a hazai viszonylatban ,,bűvös” 400 kilós határt, akkor sem volt megelégedve magával. Makacsságáért, sokszor bántóan őszinte véleménynyilvánításáért rövidebb időre magára is maradt. Eredményei azonban fokozatosan emelkedtek, egymás után javította az országos csúcsokat, s mivel ő senkivel szemben se volt hajlandó engedményeket tenni, a többiek álltak be a háta mögé. A sok munka általános jellemzőjévé vált a válogatottnak, s egészséges vetélkedés indult meg a legjobbak, Földi, Huszka, Veres és Tóth Géza között a sportág felemeléséért, a római olimpián való minél jobb szereplésért. A nyár folyamán egymás után érték el a szép eredményeket, nemzetközi versenyeiken már-már megtelt a Sportcsarnok az érdeklődőkkel. S Veres 1960. július 16-án — éppen a legnehezebb ellenféllel, a lett súlyemelőkkel szemben vívott küzdelemben elérte a 410 kilogrammot!... Az olimpián — ahogy önmaga megállapította — nem jött ki neki úgy a lépés, ahogy szerette volna, s — ahogy az előzetes edzés eredményei alapján ez várható is lett volna. „Csak” 405 kg-ig jutott el, de klasszisára, az előző években elvégzett munka minőségére jellemző, hogy ezzel a számára akkor már mindennapi eredménnyel is biztosan nyerte a bronzérmet. Ő az első súlyemelőnk, aki feljutott 12 olimpiai dobogó B.. ".