Népsport, 1962. április (18. évfolyam, 63-84. szám)
1962-04-10 / 70. szám
Az EK-elődöntő tanulságai Vasárnap este hat óra előtt néhány perccel a férfi röplabda Európa Kupa budapesti elődöntőjében utolsót harsant a játékvezetői sípszó a Rapid Budaest—State Francais mérkőzés végén. Az elődöntő során minden tekintetben kiemelkedett a Rapid együttese, amelyben kivétel nélkül rendkívül erős fizikumú játékosok szerepeltek. Ez a csapat nemcsak a védekezésben múlta felül valamennyi ellenfelét. A legszellemesebben is készítette elő az akciókat, ütőereje pedig valósággal félelmetes volt. Szinte nem is lehetett megkülönböztetni az ídó-, illetve a feladóhelyen szereplő játékosokat, hiszen Fieraru és Dragán, az együttes két feladója csaknem olyan biztonsággal ütötte be a labdákat, mint például Corbeanu és Pavel. A csehszlovák Dukla Kolin is igazolta jó hírét, bár "meg kell egyeznünk, hogy — elsősorban a Rapid ellen — nem tudta kijátszani teljes formáját. Paulus vezérletével a mezőnyben nagyon ,jól játszott a csapat, támadójátékában azonban nem volt elég átütő erő, így a kitűnő román együttessel szemben nem lehetett versenyben a győzelemért folytatott harcban. A Stade Francais jóval gyengébb csapatnak bizonyult. A játékosok nagy része a mezőnyben lassú, támadásszövésük könnyen kiismerhető, a leütéseket pedig elég nagy hibaszázalékkal hajtják végre. A legnagyobb érdeklődés természetesen a magyar bajnok Újpesti Dózsa szereplését kísérte. A Dukla elleni találkozó A Rapid Bukarest—Újpesti Dózsa Európa Kupa elődöntő mérkőzés egyik jelenete. A 3-as számú román Drágán ugrik fel leütni, vele szemben Gálos és Jánosi igyekszik őt sáncolni. Balról Kovács, hátul Mayer. A képen jól megfigyelhető, hogy a román játékos mennyivel magasabbra ugrott fel, mint a vele szemben lévő két magyar játékos, volt a torna legküzdelmesebb, legszínvonalasabb mérkőzése. Ekkor játszott a Dózsa a legjobban. A mérkőzés egyáltalán nem úgy indult, hogy ilyen szép magyar siker fog születni. Nagyot változott a találkozó képe a továbbiakban. Ebben az időszakban játszott a Dózsa úgy, ahogyan azt mindenki várta tőle. A csehszlovákok továbbra is nagyon jó támadójátékkal léptek fel, továbbra is alkalmazták támadójátékukban az erős és gyengébb leütések variálását, amellyel annyira értik ellenfeleiket kizökkenteni a ritmusból, ez a továbbiakban mégis sokszor hatástalannak bizonyult. Mi volt ennek az oka? Az, hogy a magyar játékosaik nagyon feljavultak a mezőnyben, gyorsabbak lettek, mint addig, minden labdán rajta voltak. Ezenkívül jól is helyezkedtek, aminek az lett az eredménye, hogy az első labdák rendszerint pontosan kerültek a feladókhoz. És ha a csapat támadáselőkészítése nem is volt mindig olyan szellemes, a játékosok igen pontos előre, vagy hátra történő feladásokkal, jó keresztlabdákkal sokszor elkerülték a sáncot. Ugyanakkor a kulcsjátékosok is helytálltak, akik ezeket a jól előkészített labdákat legtöbbször jól helyezett, erős leütésekkel fejezték be Meghökkentően gyenge teljesítményt nyújtott az Újpest egy nappal később a Rapid ellen. A játékosok a mérkőzés alatt szinte földbegyökerezett lábbal álltak, még megközelítően sem lehetett látni tőlük azt a remek mezőnyjátékot, amelyet 24 órával előbb. Ugyanez vonatkozott a támadójátékukra is, mert az előkészítés pontatlan volt, a leütésekben pedig nem volt erő. A román játékosok ugyanakkor hatalmas erejű leütéseikkel kezükben tartották aa mérkőzés irányítását, amelyet a Dózsa egyszer sem tudott átvenni. A mérkőzés döntő pillanatai az első játszmában voltak 6:6-os állásnál. Ekkor ugyanis percekig egyik csapat sem tudott pontot elérni. Ez végül is a Rapidnak sikerült egymás után háromszor, ami eldöntötte a játszma, s nyugodtan mondhatjuk, a mérkőzés sorsát is. A tornának egy igen fontos tanulsága: a magyar csapatok általában nem tudnak sorozatmérkőzéseken jól szerepelni. Egy mérkőzésre nagyszerűen fel tudnak készülni, amikor azonban egymás után több mérkőzésről van szó, a játékosok- nem annyira fizikailag, mint inkább idegileg — nem bírják a nagy megterhelést. A Dózsa végeredményben a tornán elért második és az EK- ban elért harmadik helyét főleg a Dukla legyőzésével érte el, ami szép teljesítménynek mondható. A Dukla ugyanisa tavalyi EK- ban az egyik mérkőzésen ugyanezt a Rapidot győzte le és csak a két mérkőzésen elért, játszmákon belüli pontaránnyal esett el attól, hogy a Rapid helyett a CSZKA Moszkvával vívja a döntőt. Gallai László ..GWENDOJÍN, A SZŐKE SZÉPSÉG.1r A főbíró ott ült elefántcsont színű foteljében és örömmel állapította meg, hogy minden a legnagyobb rendben megy. A hatalmas teremben egymás melletti pályákon folyt a küzdelem. A szépszámú közönség élénk figyelemmel kísérte az egyes mérkőzéseket és mikor taps, mikor pedig füttykoncert, tette színesebbé a szeghegyezők küzdelmeit. Egyszerre csak felbukkant a főbírói fotel előtt Haverka, a KALAC edzője. Arca sugárzott a megelégedettségtől. — Tivadar bácsi — szólt a főbíróhoz — minden a legnagyobb rendben megy. Ragyogóan fungálnak a bírák. Különösen a sokszoros rekorderből átvedlett zsűrielnök, Szivomnya remekel. — Mondtam, hogy nem lesz itt semmi baj. Csak így tovább, gratulálok a fixiknak. A döntnöki üdvözlet után került sor a középdöntők küzdelmeire. Huculka Tivadar rendületlen nyugaloménál ült foteljében. Még szemeit is lecsukta, hogy jobban élvezhesse a füleinek oly kedves versenyzajt. Hirtelen felijedt, mert árnyék vetődött pilláira. Kleofás Jenő, a HALAC vezetője állt előtte. — Jó, ha te is tudsz róla — szólalt meg fontoskodva. — Ez a Szivornya egyszer csak eltűnt, aztán amikor előkerült. . . Na nem mondok semmit, de a szemei gyanúsan csillogtak. — Csak semmi idegesség! — hangzott a válási. — Tudhatjátok, hogy Szivomnya mindig behűti a maga adagját. Ilyenkor még jobban megítéli a szeghegyeket. Kis idő múlva, amikor éppen azon törte a fejét, hogy kitűnő döntnöki szereplése valószínűleg majd a nemzetközi szövetségnek is feltűnik — futva közeledett Nasili. Az újabb hírnök levegő után kapkodva közölte a legfrissebb hírt: — Szivornya teljesen kész! — majd így folytatta: — Azonnal tenni kell valamit, mert az előbb is tíz másodperc alatt elfelejtette előző ítéletét. — Rémeket látsz — csitította foteljéből Tivadar bácsi. — Szivornya régi nagysága, elismert hozzáértése és tekintélyenem engedi meg a zűrzavart. A következő fordulóban, meglátod, minden rendben lesz. Nem telt bele tíz perc, amikor a versenypályák közül nem nagyon erős, de bizonytalan hangfekvésű régi izlandi matrózdal szállt a mennyezet felé. „Gwendolin te szőke szépség. Fut a hajó, mint a szélvész. Vár reánk a tenger kékje, Boldogságunk megszülője Két nappal később valaki megszólította az utcán Huculkát. — Mondja, miért nem vitette vasárnap haza azt a bekávézott Szivornyát. Hagyta, hogy végig kabarézza a versenyt. — Miket nem mond?! — emelte szemét az ég felé Tivadar bácsi. — Hiszen nem láttam semmit. Aztán még sokáig csóválgatta hazafelé hitetlenkedve fejét. —y. —-c. Hiredetyéd ott a Vasas? A Népstadionban a rangadó után az öltözők hangulata hű tükörképe volt azoknak az érzelmeknek, amelyeket a 2:1 -es eredmény kiváltott a játékosokból. A Vasas öltözőjét szinte szétvetette az öröm. A Dózsa öltözőjében leverten ültek a játékosok, bár a szakvezetők vigasztalták őket, s azt bizonygatták, hogy a lelkesedéssel nem volt baj, s mindent megtettek a siker érdekében. A Népsport vasárnapi számában, a rangadó várható kimenetelével kapcsolatban ezt írtuk: „Az Újpesti Dózsa jobb formában van, s ezért a mérkőzés esélyese, mégis előfordulhat, hogy most a tavalyi bajnokcsapatnak jön ki jobban a lépés.” Nos, ez történt. A Vasas felnőtt a feladat nagyságához A Vasas szakvezetői bíztak fiaikban, de nagyon tartottak a Dózsától, hiszen Illovszky Rudolf, a kitűnő mesteredző is azon a véleményen volt, hogy a Dózsának nagyobb a győzelmi esélye. S, hogy ez a győzelem mégis elmaradt - az a Vasast dicséri. A piros-kék játékosok fel tudtak nőni a feladat nagyságához, s ez főleg lelkes, odaadó játékukban, fegyelmezettségükben, szervezettségükben nyilvánult meg. Nem mondjuk azt, hogy a Vasas lelkesebben játszott, mint a Dózsa, de feltétlenül harcosabban, energikusabban! Lendületesen kezdett, támadólag lépett fel a Vasas, mint olyan csapat, amely feltétlenül győzni akar. Az első félidőben, hosszú időszakon keresztül irányították a játékot a vasasok. Ekkor bátran támadtak, Bundzsák irányított, felnyomult, kapura lőtt, s a csatárok csak olyan mértékben jöttek hátra, ahogyan azt a helyzet megkívánta. Az ötösfogat tagjai mozgékonyak, gyorsak voltak, nem hagyták lefogni magukat. A korai gól serkentően hatott a csapatra, fokozta harcikedvét, lendületét. S amikor a Dózsa kiegyenlített, egy gyors Vasas-támadás — ha Lang hibájából is —, de ismét góllal végződött! Megítélésünk szerint szünet után a Vasas egy kissé kockázatos felfogásban játszott, mert túlzottan átengedte a kezdeményezési területet, a támadás lehetőségét az újpestieknek. Ekkor egy esetleges kapott gól szétzúzhatta volna a Vasas győzelmi reményeit. De ez nem következett be, bár a liláknak adódtak helyzeteik. A Vasas Játékfelfogása végül is bevált. Miért maradt alul az Újpesti Dózsa ? A lilák adósak maradtak azzal a sokmozgásos, fürge, ötletes csatárjátékkal, s azzal a csapatmunkával, amelyre sok tavaszi mérkőzésen képesek voltak. S ebben jelentős mértékben közrejátszott az, hogy néhány kulcsjátékos — köztük Solymosi és Göröcs — nagyon mérsékelten játszott, s mások is tudásuk alatt szerepeltek — főleg Rossira és Lenkeire gondolunk. Ezen a napon nem volt lendítője, karmestere a Dózsának, hiányoztak azok, akik magukkal ragadták volna a többieket. Az újpestieket idegessé tette az öngól, s méginkább a kapushiba. Persze mindezzel, nem magyarázható a csapat szerkezeti szétesése! Szerintünk játékfelfogásbeli hibák is akadályozták a jobb eredmény elérését. Szembetűnő volt például az, hogy a támadósor és a védelem között az első félidőben mennyire nem volt összeköttetés. Farkas lefogása miatt Solymosi hátul maradt, s így az újpestiek gépezetéből hiányzott az a játékos, aki befutotta volna a két csapatrész között tátongó területet, aki gyors feltörésekkel,,, tértölelő átadásokkal a csatárokhoz juttatta volna a labdát. S ha a labda mégis előre került, az ötösfogat tagjai nem tudták elől tartani. Ezek a hibák szünet után — részint a Vasas Játékfelfogása miatt — eltűntek a lilák játékából. De ekkor hiába játszottak nyomasztó mezőnyfölényben, akárcsak a Győr ellen, nem tudták áttörni a Vasas zárt, biztonságos védekezését. De hogyan is birkózott volna meg a Vasas védelmével egy olyan támadósor, amelynek tagjai ezúttal mélyen igazi tudásuk alatt játszottak? De vajon mit mond a két edző ? Vajon ők milyen benyomásokat, tapasztalatokat szereztek a rangadón? — Számunkra döntő fontosságú volt ez a mérkőzés, mert döntetlen esetén is bizonyára kiestünk volna a bajnoki címért való versenyfutásból — mondta Illovszky Rudolf. — Játékosaink átérezték ezt, s szinte maximumát adták akaraterejüknek, küzdőképességüknek, s jelenlegi formájuk alapján tudásuknak is. Mi a tavaszi mérkőzéseken csak egyes időszakokban játszottunk igazán jól. S ezt nagyrészt a játékosok idegességének tulajdonítom. Nagy felelősséget rótt rájuk a bajnokság, az első helyet meg akarták védeni, s az idegfeszültségből nem tudtak felszabadulni. — Mi úgy léptünk pályára, hogy támadnunk kell! S ez az első félidőben sikerült is. Az volt az elképzelésünk, hogy Berendi Göröcsre ügyel, Páli pedig Solymosit zavarja, s a labda megszerzése után támadásba lendül. Bundzsáknak főleg indító szerepet szántam. A csatárok azt a feladatot kapták, hogy felváltva jöjjenek hátra, s kifejezetten előretolt csatárt egyikük se játsszék. Ezt a játékfelfogásunkat tudatosan, tehát utasításra, csak az utolsó tíz percben változtattuk meg, amikor is szilárdabban, tömörebben védekeztünk, s Matheszt is hátravontuk. A II. félidő első félórájában nem volt szándékunk átadni a támadási területet a Dózsának, s, hogy ez mégis így történt, az nem volt tudatos, hanem a játékosok ösztönös megoldásából adódott. Mindenáron meg akarták őrizni az egygólos előnyt, s ezért lemondtak a gyakoribb támadásvezetésről. De végül is megőrizték a 2:1-es eredményt, s ezért nagy dicséret illeti őket. S most hallgassuk meg Kalocsai Géza dr. véleményét. — Mi abból indultunk ki, hogy egy pont előnyünk van, s jobb formában vagyunk, mint a Vasas. Úgy gondoltuk, hogy a megszokott támadójátékunkkal sikert érhetünk el. Persze a fiúk különleges taktikai utasítást is kaptak, így például: Lenkei zavarja a támadás indításban Machost, Kuharszki és Rossi pedig Bundzsákot, a hátvédek behúzódással ügyeljenek Farkas kiugrásaira. — Sajnos, többen nem tudták elvégezni feladatukat. Itt elsősorban Rossira és Lenkeire gondolok. Csapatjátékunk lendülete megtört azért is, mert a sérüléssel bajlódó Solymosi nem tudott igazi képességeihez mérten játszani, s Göröcs,sem tudott elszabadulni Berenditől. -- A fiúk nagyon igyekeztek és sokat is támadtak, sokkal többet, mint a Vasas. De idegekkel kevésbé bírták. S, hogy ez így volt, abban a balszerencse is jelentősen közrejátszott. Alig kezdtünk, máris kaptunk egy öngólt, majd Rossi és Bene elügyetlenkedett egy-egy helyzetet, Göröcs pedig a kapufát találta el. Szentmihályinak sok védeni valója akadt, Langnak viszont alig. Egy kapushiba megpecsételte a sorsunkat! Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom, hogy határtalan balszerencsével maradtunk alul. Ez történt az utolsó öt perc előtt Vasárnap délután a labdarúgó NB I-ben közel százezer néző szurkolta végig a lelátókon a bajnokság utolsóelőtti felvonását, több százezren pedig a rádió mellett hallgatták a mérkőzések eredményeinek alakulását. Amikor azután véget értek a küzdelmek, csak egy dolog vált véglegessé: a Csepel kiesett az NB I-ből. A bajnoki táblázat többi helyén még az utolsó forduló is hozhat változásokat. Előfordulhat, hogy valamennyi csapat jelenlegi helyezése megváltozik. Bár a Vasas egy pont előnnyel az élen áll, a bajnoki cím végleges sorsa az utolsó kilencven percben dől el. A kiesés szempontjából pedig olyan helyzet állhat elő, amely páratlan a 14-es létszámú NB I küzdelmeinek történetében. Előfordulhat ugyanis, hogy egy csapat 21 ponttal kiesik az NB I-ből. Ehhez hasonló csak 1954-ben történt, amikor a Szeged 20 ponttal esett ki. Az utolsóelőtti fordulóról az alábbiakat jegyeztük fel: 1 .:fezetek az élen A sikertelen rajt után csak nagyon nehezen tért magához a Szeged együttese. Az őszi idényben csak 8, tavasszal pedig már eddig 13 pontot szerzett. Vasárnap a Tatabánya elleni mérkőzésen mindkét együttesben csak a fedezetek nyújtottak kifogástalan teljesítményt. Kővári és Zallár, illetve Laczkó és Szepesi motorja volt csapatának. Szinte ők vitték, irányították társaikat. Mészárosnak és Grosicsnak viszont alig-alig akadt dolga. Ez annak a bizonyítéka, hogy mind a tatabányai, mind pedig a szegedi csatárok gyenge formában játszottak vasárnap. A szegedi szurkolókat most már csak az vigasztalja, hogy valószínűleg akkor is bent marad a csapat, ha vasárnap mindkét pontot Salgótarjánban ,hagyja. A győzelem kulcsa Nem lehet azt állítani, hogy a Ferencváros könnyű ellenfelet kapott vasárnap, hiszen a kiesés Góliszony A Bp. Honvéd mérkőzés után szomorúan távoztaka csepeli szurkolók. ,,Nem lehet mérkőzésről mérkőzésre ennyi gólhelyzetet büntetlenül kihagyni” ez volt a távozók egyöntetű véleménye. Tegyük hozzá, hogy joggal. Nemigen akad olyan együttes az NB I-ben, amelyik annyi gólhelyzetet kihagyott volna, mint a Csepel. A gólhelyzetek kihagyásában vasárnap a fiatal jobbszélső, Kalmár járt az élen. Az egyetlen csepeli gólt ugyan ő lőtte, de négy olyan helyzetet hagyott ki, amikor mércsak a kapussal állt szemben. A csepeliek góliszonyát tetőzte meg, hogy Ughy a 11-est sem tudta a hálóba lőni. Ekkor sóhajtott fel az egyik szurkoló: „Ez bizony szomorít búcsú az NB 1-től”* ellen küzdő lelkes ózdiak, a bajnokság folyamán a Ferencváros és az Újpesti Dózsa kivételével minden fővárosi csapatot legyőztek. Még az sem csorbítja nagyszerű fegyvertényüket,hogy győzelmeiket főleg odahaza érték el. A zöld-fehérek a következőknek köszönhetik nagyarányú, szép győzelmüket: a támadósorban két gyors szélső rohamozott. Orosz személyében jó irányítója volt az Ötösfogatnak, az örökmozgó motor szerepében Rákosi kiválót nyújtott, szinte minden csatár próbálkozott kapuralövéssel. A hátsó alakzatokban sem akadt bizonytalan pont. Kitűnő erőben vannak a zöld-fehér játékosok. Joggal tapsolhattak vasárnap délután a Ferencváros szurkolói. Nagy csalódás Pécsett A pécsiek tavasszal a vártnál jóval gyengébben szerepeltek. Ebben kétségtelenül közrejátszottak a sérülések is. Különösen a támadósor kulcsemberének, Dunai I-nek a kiesése fosztotta meg a csapatot karmesterétől. A Salgótarján ellen is hiányzott az a játékos, aki képes tartani a labdát és társait helyzetbe hozni Ezúttal a védelem gyakori , bizonytalansága is tetézte a bajokat. Nem vált be Halasinak a csatársorban való szerepeltetése sem. A fedezet poszton, igen hasznosan küzdő játékos a korábbi hetekben sem csillogtatott csatárerényeket, de míg Tatabányán, Kispesten és otthon az U. Dózsa ellen taktikai okok indokolták ezt a szerepeltetést, a Salgótarján ellen tervezett nyílt támadójátékot Halasi egyáltalán nem segítette elő! Sőt. A mérkőzés után Szolka Ferenc kezét szorongatták legtöbbet játékostársai. Meg is érdemelte. Mert a fedezet végig szellemi vezére volt annak az átgondolt védekezésnek, amely talán a bentmaradást jelentő Salgótarjánnak. A bányászcsapat azonban nemcsak védekezett, hanem a szorgalmas László és a robbanékony Dabl révén helyzeteket is teremtett. ' : \\\\\\\\\\v\\\\\v\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\ Még csak a 2. percben járt az óramutató a Ferencvárosi Ózd mérkőzésen, amikor Rákosi a 16-os sarkáról éles lapos lövést eresztett meg és a labda a bal kapufa tövéről a hálóba perdült. Katona hiába vetődött. Kisebb pálya - kevesebb idő Kétségtelen: lehetett volna valamivel ünnepélyesebbé tenni a serdülő vízilabda-bajnokság nyitányát, mert bizonyos, hogy évek múlva is emlékezni fognak erre a napra: 1962. április 8. reggel 8 óra. Ekkor kezdődött meg az Újpesti Dózsa — Csepel Autó mérkőzéssel az első ízben kiírásra került serdülő vízilabdabajnokság. Riskó játékvezető működött ezen a mérkőzésen, amely — valljuk be — elég gyengécske játékot hozott. De később, ahogyan elcsendesedett a szél, kisütött a tavaszi nap, már vidámabbak lettek az arcok, mert egyre jobb ésjobb csapatok szálltak a vízbe. M is érdekes: még jóformán el sem kezdődött a bajnokság, máris kialakult egy bizonyos rangsor a résztvevők között. Az edzők máris tudják az erőviszonyokat, kik a legjobbak és melyek azok a csapatok, amelyek még a vízilabdajáték „gyerekcipőit”, hordják.. ««"A »» — Fiúk, lőni, lőni! — adta ki az utasítást az egyik edző. — De hiszen még, el sem tudják dobni rendesen a labdát — hangzott a korláton kívülről a megjegyzés, amelyben nem volt rosszindulat, csak a tényt rögzítette. Ám helytelen volna azt állítani, hogy a serdülő bajnokság első fordulójára ez volt a jellemző. Nem volt, túlságosan nehéz meglátni azokat a fiúkat, akik már most, az első szárnypróbálgatások idején, csillogtatták tehetségüket. A Tipográfia Lehoczky nevű játékosa ügyes mozgásával, szemfülességével, lövőkészségével tűnt fel. A hosszúkarú Szívós az FTC-ben könnyedén dobálta a gólokat. Ugyanígy meg lehetett találni a Vörös Meteorban, és a BVSC- ben is azokat, akik már kitűntek társaik közül. • • • • • Feltétlenül helyes, hogy valamivel kisebb méretű pályán rendezik a serdülő mérkőzéseket. Sokszor még a nagyok sem tudják bejátszani az egész játékteret, hát még a serdülők, akiknek többsége elég hiányos úszástudással rendelkezik. — A szakbizottság azt javasolta, hogy 4x4 perc legyen a játékidő — mondta Brandy Jenő, de ezt nem fogadták el. Pedig a kisebbek — itt a példa — nem bírják a hoszabb időt Valóban helyes lett volna a javaslatot elfogadni. Még akkor is, ha vannak csapatok, amelyeknek a 4x5 perc nem okoz gondot. De hivatkozni lehet például a labdarúgásra, ahol az ifjúságiak (még a válogatottak is!) csak kétszer 40 percet játszanak. Lehet, hogy a BVSC vagy a Meteor gyerekei könnyen bírják a 4x5 percet, de a többsége nem. Igaz, hogy a cserejátékosok szerepeltetésével mód van a fáradtak pihentetésére. Ám a csapatok nem túlságosan élnek a Csere lehetőségével s mindig akad 4—5 játékos, aki végigjátssza az egész játékidőt.2 00 Sok játékos kapcsolódott be a serdülő bajnokság révén az edzői munkába,mások pedig a bíráskodásba. Sőt vannak, akik mind a kettőbe, így például a V. Meteor serdülő csapatának edzője Szirtes, a Bp. Honvédé. Hevesi, a Csepel Autóé Baktay, a Tipográfiáé pedig Domby lett. Ez is a serdülő bajnokság nyereségszámláján szerepel.(várszegi) Hat gól . A Népstadionban nem | csalódtak azok a szur- ! kólók, akik kíváncsiak vol- ; ; tak a nagy rangadó elő- , ; mérkőzésére is, mert az | | MTK—-Győr mérkőzésen a ‡ ; 6 gólon kívül időnként igen | ! jó mérkőzést láthattak. ; | megerősített győri hátsó ; ; alakzat az első félidőben ! ; elég jól állta a kék-fehér csatárok kezdeményezéseit. Szünet után az első , húsz percben a kék-fehérek kitűnő játékkal lepték meg szurkolóikat. Gyors, kevés húzásból , szőtt akciók, fürge kiugrások jellemezték ezt az időszakot és mire a vendégek felcsúdtak, Barna már negyedszer kaparta ki a hálóból a labdát. Dicséretükre szól a győriek-nek, hogy a 4:0 ellenére sem adták fel a küzdel-met, és sikerült is két gól-la szépíteniük. . Ismét a lestaktikáról Rendkívül alacsony színvonalon és lanyha iramban folyt a Komló — Dorog mérkőzés első félideje. Mindkét csapat játékosai szinte egymás hibáiból éltek. Ráadásul a komlóiak biztonsági játékuk miatt csak szórványosan támadgattak, akkor is csak 2—3 emberrel — nem adva fel egy pillanatig sem a kapu előtti tér őrzését, a dorogiak pedig egészen lagymatagon játszottak és ami a hazai szurkolók számára a legbosszantóbb volt, körültekintés nélkül. Ez azt jelentette, hogy csaknem minden támadásuk leshelyzeten akadt el. Folytatódott ez a II. félidőben is, csak akkor az színezte kissé a játék folyását, hogy a komlóiak bátrabban támadtak, talán látva azt, hogy ez a dorogi csatársor nem bír még a kevésbé megerősített védelemmel sem. Vonatkozik ez elsősorban a lestaktikára. Ezt ugyanis igen jól alkalmazták a komlói védők. f Kedd, 1962. április 10. ’3