Népsport, 1963. október (19. évfolyam, 195-216. szám)

1963-10-07 / 199. szám

^Moralca A „Kilián-család" titkai A Czakó utcai sporttelepen hallottuk: — Randevúzik a Kilián-család. Először nem is hederítettünk rá, mert hát egy család, csak egy család. Amikor azonban már vagy harmincan összegyűltek, nem tudtuk megállni kérdés nélkül: „Milyen család is ez?* S ekkor mosolyogva felelték: — A Buda és Csepel férfi és női szabó ktsz dolgozói. Azért ne­vezik Kilián-családnak, mert együtt járnak a Kilián-versenyekre. A ktsz-ben alig 170-en dolgoznak, de közülük 110 sportköri tag,é­s képzeljék, már 34-en Kilián-jelvényt is szereztek. Ezek után természetes, hogy megpróbálkoztunk megismer­kedni a „család’’ tagjaival. Mert hát ugyancsak érdekes kérdés, hogyan csinálják. Tapasztalatainkról szóljanak az alábbiak: Margitka vasjelvénye Margitka, el ne felejtsd, két hét múlva, szombaton rád is szá­mítunk a futóversenyen. — Nincs nekem kedvem az ilyes­mihez, Tibi bácsi. Különben sem akarom, hogy kinevessenek. Aki utolsó, azt mindig kigúnyolják. — Miért muszáj neked utolsó­nak lenned? Végezhetsz a harma­dik, a második, esetleg még az első helyen is . . És ehhez mi szükséges? 4­ semmi egyéb, csak edzés ... Még va­gy háromszor beszélt erről­­a tömegsport-felelős a lánynak, és az indulóik között ott volt Bodon­iai Margit is. Élvezte a levegő örvény­lését, teste suhanását, hosszú barna haját vígan lobogtatta a szél. Nem lett sem első, sem máso­dik,­­középen végzett. A tapsból azonban neki is­­kijutott. -. így barátkozott meg a sport­tal ez a fiatal, rokonszenves kis­lány. S nemrég, az egyesületi közgyűlésen átvehette a Kilián Testnevelési Mozgalom vasjel­­ű árnyét. Ekkor arról beszélt, mennyi örömmel, élménnyel len­ne szegényebb, ha nem hallgat az okos szóra. Pagony doktor rossz fát tesz a tűzre Mire észbekaptak, már késő volt. A hátizsákos, turistabakancsos csoport megtorpant. — Hol vagyunk? Merre tartunk? — kérdezgették egymástól, némi ijedtséggel. A túravezető, dr. Pa­gony Tibor — a sportegyesület szíve-lelke — tehetetlenül tárta­­ szét karját. A Gézaházáról Csesz­nek felé vezető úton a jelzések­nek nyoma veszett, azaz — elté­vedtek. — Szép fois túravezető — hallot­ta Itt is, ott is a „dicséreteket”. Csak egy darabig töprengett. A csoport kettévált és elindult, hogy megkeresse a Csesznek fe­lé vezető ösvényt. Micsoda tájakon jártaik! Kiszáradt patakok, szamóca!­­­getek, jegenyesorok fenséges lát­ványát " élvezték. Ezekre a he­lyekre ember ritkán teszi be a lábát.­­ Szürkületkor, háromórás barangol­ás után, elérték a célt. A nap­ hőse a társvezető lett, an­nak ellenére, hogy rossz fát tett a tűzre. Tévedése ugyanis ritka élményre adott alkalmat a­ kirá­rtr­dulás részvevőinek. Még hetek múlva is erről beszéltek, és­­új élmények reményében még töb­ben jelentkeztek a túrázásra. Mit ér az öregek tekintélye? Ilyenkor ünnep van a szövet­kezetben. Napokkal előtte lázas készülődés, aztán ha lezajlott a nagy csata, az évenként sorra kerülő hagyományos öregeik-fia­talok labdarúgó-mérkőzés, még jó ideig beszélnek róla. Az öltöző egyik sarkában a hangulat mégsem olyan, amit ünnepinek lehetne nevezni, ta­ros halántéké, idősebb szakik gondterhelten fűzik cipőjüket, kezük meg­ me­gremeg. A mérkő­zés lázában égnek. A tét, ezt nem mondja senki, viszont, mind­egyikük hídja, az öregek preszí­tizse. Ez teszi forróvá a légkört. Keveset beszélnek, s ha monda­nak valamit, akkor is kapusukét, Páll Alajost biztatják, aki tíz éve egyetlen­ egyszer sem mulasztot­ta el a végig*?!! tornát. Aztán, ahogy elkezdték rug­dosni a labdát, vidám, zsivajtól lett hangos a Canikó utcai sport­telep. Az öregeik lámpalázának már nyoma sem volt. Együtt ne­vettek a fiatalokkal a kacagta­tó jeleneteken, bár ennek leg­­többnyire kik voltak a szereplői. Ferro Jancsi bácsi vezérletével, aki még hatalmas testsúlyával is támogatta az öregek ,,nehéztü­zérségét”, gördültek a szebbnél szebb támadások, s beszorultak a fiatalok. És milyen érdekes! Ahogy közeledett a találkozó vé­ge, az Öregek­ egyre jobban ját­szottak. Igaz, győzniük mégsem sikerült, de a győzelemnél is nagyobb dicséret Tüske Aladár megjegyzése: „Nagyon őrzik e tekintélyeiket.. Brinszka bácsi virtusa Az asszony nem akart hinni a a fülének, amikor egy este Brinszka Feri bácsi azzal állított haza, hogy­­ bizony jelentkezik a Kilián-n­ozgalomba. — Méghozzá vasárnap túrázunk. Es te is velem jössz. Heves vita következett. S az eredmény: vasárnap mindketten, kint voltak a többiekkel a Ber­­asönyben ... Az asszonykából idővel szen­vedélyes túrázó lett. Jövőre túravezetői vizsgát szeretne tenni. Brinszka bácsi pedig 54 éves fejjel, lelkesen kezdte gyűj­tögetni a pontokat. Még a Csa­­saiban rendezett úszóversen­yre se elment, és rajthoz állt 100 méteren, pedig már legalább pásfél évtizede nem úszott 40 métert sem egyfolytában . .. Amikor azonban beütött a cél­ba, heccelték­ a lassúsága miatt, tűze nekivágott a második száz méternek. Megmutatom nekik, mit tud ■„az öreg” — gondolta. És leúszta a második százat is — jobb idő alatt! Hatvanon túl... Vékonydongiájú, alacs­on­yter­­me­tű emberke. Haja hófehér, akkurátusam simára fésült. Sűrű, f eszes szemöldöke alatt a világot kíváncsian fürkésző apró eze­rnek. Arcán az idő barázdái, de ha a sportról esik szó, rögtön eltűnnek­. Rendkívül lelkesen és érde­kesen­ tud mesélni­ a természet­járó-szakosztály túráiról, a sak­kozás rejtelmes világáról, az afffitalitenier-csatlikról. Amióta tv-je van, egyetlen epok­iadást sem mulasztott el Csak az autó­versenyt nem szereti, mert az olyan veszélyes és fél, hogy valakinek baja történik. — Meddig fogja még buzdítani a fiatalokat a sportolásra? — kér­dezzük. Homlokát felvonja, előbukkan­nak a ráncok. — Nem tudom. A rabja va­gyok ... De azt hiszem, ennek köszönhetem az erőmet is... A „Hatvanból" már rég kiindult a­­ vonat — tréfálkozik —, a hetve­nedik állomás közeledik ... Zárószóul csak annyit: eb­ben a sikkes termékei által jól ismert szövetkezetben a dolgozók 60 százaléka már túl van a negyedik X-en, de sportszeretetükkel sok fiatalt lepipálnak. A munkaidő után rendszerint együtt indulnak a sportpályára. Ilyenkor mondják róluk­ .,Randevúzik a Kilián-család”. Külön le­hetne írni mindegyikről, de­­hát — túl sokan vannak! Kovár Iván Munkatársunk riportsorozata a Német Demokratikus Köztársaságból A beringsdorfi sportfelelős (II.) A nap ködöt, reggelizett, amikor a Keleti-tenger felé ro­bogva magam mögött hagytam Berlint. Nagy kortyokban nyel­te el a gomolyogva felszálló párát. Először a fenyő- és nyír­faerdőkről húzta le a tejfehér takarót, s végigcibálta az alvó réteken. Egy ideig még otthagy­ta a tavacskák, patászok felett, végül felszippantotta az egészet. Csak a kis fenyőfacsemetéken hagyott bőséges harmatot, de kilenc óra felé ezeket is szá­razra törölte meleg sugaraival. Biztatóan kezdődött tehát a nap, tiszta égbolttal és fokozódó hő­séggel. Ára ahogy ugrott a ki­lométeróra számlálója, úgy gyü­lekeztek a felhők. Mire Usedom szigetére értem már zuhogott az eső. Milyen lehangoló is egy nap­sütésre, melegre „berendezett” tengerparti strand, hűvös, esős időben! A strandkosarak más­kor oly vidám, színes vászon­tetői ázottan csüngenek. Üres a vízpart, csak a sirályok, vijjo­gása és a fövenyre görgő hul­lám­ok monoton hangja hallat­szik. Mégis tele voltam vidám­sággal, mert egy olyan ember­rel hozott össze a sors, akiből csak úgy áradt, sugárzott a derű, a lelkesedés. Mellette le­hetetlen volt hidegről, esőről tudomást venni. Nagyot úsz­tunk a lélegzetelállítóan hideg vízben, aztán Haase sporttárs megmutatta „birodalmát”. A heringsdorfi sportfejelős va­lóban irigylésre méltó kincsekkel rendelkezik. Ott van a végtelenbe vesző tenger, a hosszú, aranyló homokkal borított strand, és a homokban egy valóságos torna­csarnok — teteje persze a menny­­bolt. Homokba ágyazva­ állnak a gerendák, nyújtók, ugrószekré­nyek, korlátok, bordásfalak. Meg­annyi csábító alkalmatosság, amin a fiatalabb korosztály megmutat­hatja, mit tud, az idősebbek pe­dig, hogy mit­­ tudtak. Egymás­tól kapnak itt kedvet az embe­rek egy kis szertornára. Jó idő­ben, amikor tele van a strand, ezek a szerek nem is búslakod­­nak soha üresen. A „tornacsarnok" mellett jobb­ra és balra pályák sorakoznak a hullámoktól nyaldosott parton. Kosárlabda-, röplabda-, tollas­labda- és teniszpályáit. Persze ezek is csak a homokba építve. Délutánonként itt folynak a ba­rátságos mérkőzések, itt rendezik meg az üdülők közötti bajnokság küzdelmeit. Heggel pedig Haase sporttárs feláll mikrofonjával kis dobogójára, megszólal a zene, el­kezdődik a félórás reggeli torna, a játék. Ezen a nyáron átlag 240­­ üdülő gyülekezett naponta az­­ emelvény körül, a homokban,­­ nagy igyekezettel és örömmel vé­­­­gezve a gyakorlatokat. A legifjabb­­ résztvevő három, a legidősebb­ül éves vol­t... A homok mint tornaszer. Meg­hökkentő fogalom. Heringsdorf­­ban találkoztam először ezzel és Paul Kotterba sporttárssal, a lip- i csei testnevelési főiskola testne­veléselméleti tanszékének mun­katársával. ő mondta nekem, hogy a homok nagyszerű torna-­­ szer. Bevallottam neki, hogy sze­rény fantáziámból és képessé­­­­geimből csak arra futná, hogy­­ egy csinos homoktortát készít­sek egy alkalmatos játékvödör segítségével, esetleg homokvárat építsek alagúttal és várárokkal. Ezzel szemben egyetlen gyakor­lat sem jut eszembe, amihez a homokot lehetne felhasználni tornaszerként... Nem kellett sokáig törnöm a fejemet, Kotterba sporttárs per­cek alatt annyi példát sorolt fel, hogy megadtam magamat: elis­mertem, a homok valóban a leg­olcsóbb és leghasznosabb sport­szer lehet ott, ahol olyan fölös mennyiségben áll rendelkezésre, mint például a tengerparton ... Azoknak, akik ugyanolyan ta­nácstalanul állnak szemben a homok-tornaszer fogalmával, mint én, amikor először hallot­tam, hadd mondjak el néhány gyakorlatot. A homokot állva, ülve, fekve lehet kézzel és láb­bal különböző irányba tolni és húzni. Ily módon sokféle izom­erősítő munkát végzünk, és rá­adásul lassan jóképű homokdom­bot építünk. Erre aztán rá lehet ülni, és most már ebből a ma­gaslat,­ helyzetből lehet a külön­böző gyakorlatokat végezni. Al­kalmas ez a kis homokpad arra, hogy rajta has- és hátizom­erő­sítő, illetve nyújtó gyakorlatokat csináljunk, hogy átugorjuk fél­lábbal, pároslábbal stb., stb. le­hetne még sorolni végkimerülé­sig. Ugye, milyen hasznos szer­szám lehet a homok, csak fel kell fedezni... Paul Kotterba nem az egye­düli ember az NDK-ban, aki azon töri a fejét, hogyan lehet az üdülőkben élénk, vonzó sportéletet teremteni. 1981-ben az NDK sporttudományos kuta­tóinak kezdeményezésére kon­ferenciát hívtak össze, amelyen részt vettek a hazai kutatóinté­zetek képviselői mellett a len­gyel, a csehszlovák és a magyar­­ testnevelési főiskola küldöttei­­ is. Ezen a konferencián szocia­lista kutatóközösség alakult a „Természetjárás és sport az üdülőközpontokban” című tudo­mányos munka kidolgozására. Az alapító okirat szövegéből kitűnik, hogy az NDK-ban tisz­tában vannak azzal, mit hoz számukra a 7 éves tervük tel­jesítése, milyen új helyzet áll akkor elő, mennyiben változik az emberek élete a munkaidő fokozatos rövidülésével, az évi szabadságidő növekedésével, és hogy milyen feladatot ró ez a sportszervekre. Idejében hozzá kellett látni a munkához, mert a kormányzat azt a feladatot állította az ér­dekelt szervek elé, hogy 1965-ig , (vagyis a 7 éves terv végéig) a lakosság 35%-át kell bevonni a sportmozgalomba úgy, hogy számukra a sport szabad idejük felépítésének alkotó része le­gyen. Nagyszerű a cél, elérése eh­hez mérten roppant erőfeszíté­seket igényel azoktól, akik munkát vállaltak ezen a téren. Csak egy egészen kis mozaik­kockát láttam ebből a nagy mun­kából Heringsdorfban. Paul Kot­terba és egy t­íztagú tudományos diákkör folytatott két hétig kuta­tásokat, felméréseket. (Ezzel pár­huzamosan egy hegyi üdülőben is dolgozott egy hasonló csoport.) Az volt a feladatuk, hogy egy tengerparti üdülő lüktető, eleven életén tapogassák­­ ki: hogyan le­het a szabadságukat élvező embe­reket közel vinni a sporthoz, ho­gyan lehet vonzóvá tenni szá­mukra a természetjárást, a játé­kot, a rendszeres testmozgást. Kiinduló­pontjuk rendkívül lo­gikus. Az emberek az üdülőkben töltött szabadság ideje alatt az év munkás hétköznapjaihoz viszo­nyítva rendszeresebben élnek, ét­keznek, alszanak, és ami nagyon fontos: korlátlan szabad idővel rendelkeznek. Ilyenkor könnyeb­ben rá lehet őket venni valami­lyen sporttevékenységre, hiszen a szórakoztató időtöltést igénylik is. Az üdülők tehát azok a he­lyek, és az üdülés az a legmeg­felelőbb időpont, ahol és amikor legkönnyebb rést ütni a közöm­bösség és kényelmesség falán, amely az emberek többségét az év nagy részében elválasztja a sportolástól__ Pap Kornélig Évről évre jelentősen fejlődik a tömegsport az NDK.ban A Wolverhampton Wanderers csapata Az angol klubcsapatok újab­ban sikerrel szerepelnek Buda­pesten. A Birmingham például­­ Újpesten is legyőzte az Újpesti Dózsát, a Chelsea pedig leg­utóbb könnyedén verte az MTK-t. Vajon szerdán milyen eredményt ér el a Népstadionban a Wolver­hampton Wanderers? A kitűnő csapat játékerejére jellemző, hogy egy héttel ezelőtt 4:1-re le­­győzte a Chelseat, bajnoki mér­kőzésen. A Wolverhampton há­romszor nyert bajnokságot:­­ 1953/54-ben 1957/58-ban és­­ 1958/59-ben. Négyszer nyerte el­­ az angol kupát: 1892/93-ban, 1907/1908-ban, 1948/49-ben, 1959/60-ban. Ezenkívül kétszer került még döntőbe: 1952/53-ban, és 1953/54-ben. A klub ifjúsági csapata is elnyerte egy­szer az angol ifjúsági kupát: 1957/58-ban Az utóbbi években a Wolverhampton jól megállta helyét a bajnokságban. 1960/61- ben harmadik, tavaly pedig az ötödik helyen végzett. A népsze­rű angol csapat az idén ünnepli alakulásának negyvenedik év­fordulóját. Íme, a jelenlegi együttes. Balról jobbra (állnak): Broadbent. Kirkham, Woodfield, Davies, Murray, Farmer. Harris. Ölnek: Gardiner edző. Wharton, Thomson, Flowers, Crowe, Hin- f Ja, az angol válogatott állandó tan, Showell, Cullis, aki éveken­­ erőssége volt. Alul: Goodwin, át az együttes híres labdarúgó-­­ Stobart. BUDAFOK IS VÁLASZT A XXII. kerület - peremkerület. Házai többnyire földszinteseik, utcái kes­kenyek, macskakövesek, s a kerület külső hatá­rai már belenyúlnak Pest megye lankáiba. „Nehéz terület”. Kü­lönösen annak nehéz, aki végig akarja járni az itt található üzemek, gyárak sportköreit, lé­tesítményeit, hogy meg­ismerkedjék Budafok sportéletével. Rajcsán István, a ke­rületi TST elnöke mégis vidám és bizakodó. — Úgy érzem — mond­ja —, hogy az elmúlt né­hány hónap alatt értünk el eredményeket. Meg­erősítettük a sporttaná­csot, újjászerveztük szö­vetségeinket, bizottsá­gainkat. A kerület veze­tő szervei a most épülő tömegszervezeti szék­házban három szobából álló kulturált helyiséget biztosítanak számunk­ra, ami a gyakorlatban azt jelenti: végre meg­felelő „otthont” tudunk nyújtani társadalmi ak­tivistáink munkájához. — Mit tesznek a köz­gyűlések zavartalan le­bonyolítása érdeké­ben? — Bár sportköreink te­rületileg igen széttagol­tak — legtöbbjük 20—25 perces gyaloglás után érhető el —, nap mint nap járjuk a kerületet. Felülvizsgáljuk az ed­digi hiányosságokat, igyekszünk összefogni, új szemlélettel és új módszerrel gazdagítani a sportvezetést. A párt- és a KISZ-szervezetek is valamennyi munkahe­lyen messzemenően se­gítenek bennünket. A közös erőfeszítés ered­ménye, hogy ma már bátran állíthatjuk: a ve­zetőségválasztó közgyű­lések jelentőségét, a ke­rületi sportélet rendezé­sének fontosságát vala­mennyi sportkörünk tag­sága átérzi. Nos, ezt mi is tapasz­taltuk. A választások megkezdése előtti érte­kezleten, amelyet a TST tartott a kerület sport­egyesületi vezetőinek, 11 üzemi sportkörből 38-an jelentek meg! Több hoz­zászólás és javaslat is elhangzott. A jobb ered­ményekre való egyönte­tű törekvés volt észlel­hető. Évek óta nem volt példa a kerületi TST ér­tekezletén ilyen lét­számra és segítőkészség­re. — Mivel lehet ezt magyarázni? — Igyekszünk felnőni a feladatokhoz — véli Poszubai István, a sporttanács agit.-prop. bizottságának elnöke —, s ez az igyekezet nem­csak a TST-ben találha­tó meg, hanem a sport­körökben is. Tudjuk, hogy az új sportszövet­ség minden eddiginél jobban és alaposabban segíti majd sportéletün­ket. A vezetés egysége­sítése, a feladatok egyeztetése régi vá­gyunk, de nem feledke­zünk meg arról sem, hogy a választások mel­lett tág teret adjunk a kerületben a Kolán­­mozgalomnak és a zaj­ló bajnokságok zökkenő­­mentes lebonyolításá­nak. — Tennivaló tehát bő­ven akad — szól közbe Megyeri Sándor, a TST labdarúgó-szövetségé­nek elnöke. — Az MTI megalakulása utáni ter­veink között szerepel több sportcsoport sport­körré alakítása, a Gyár utcai labdarúgó-pálya felépítése, a Gyufagyár területén korszerű esti világítással ellátott ké­zilabda-pálya létesítése, s nem utolsósorban a kerület tömegsportjának a kiszélesítése. — Mik a legközeleb­bi tervek? — Nálunk szeptember 25-én kezdődtek meg a közgyűlések — teszi elénk a kerület válasz­tási tervét Rajcsán Ist­ván. — Eddig három sportkör tartotta meg tisztújítását. Első ta­­pasztalataink pozitívek, és előreláthatólag októ­ber 10-ig valamennyi közgyűlésünket befejez­zük. Ezt követően újabb felelősségteljes munka vér ránk: az MTST ke­rületi konferenciájának előkészítése és lebonyo­lítása. A konferencián a jelenlegi közgyűléseknél jóval magasabb szinten a sportkörök küldöttei megvitatják majd az új a l­apszabály-tervezetet, a kezdet előtt álló leg­fontosabb feladatokat, munkamódszereket. Itt választjuk majd meg a budapesti konferencia küldötteit is . .. — Az előttünk álló fel­adatok lelkiismeretes munkát követelnek — mondja később. - Tisz­tában vagyunk azzal, hogy az új sportszövet­ség létrejötte nemcsak azon múlik, hogy ki­mondjuk a megalakulá­sát. Az új célok, felada­tok és módszerek meg­valósítását már most meg kell alapozni, mert ha tevékenységünkből hiányozna a kellő tarta­lom, az éppoly értékte­len lenne, mint egy re­gény, amelyből hiány­zik a mondanivaló!__ Budafokon — csakúgy, mint az egész országban — valami szép, valami új van születőben. Biza­kodva várjuk a folyta­tást.D. S. Hétfő, 1963. október 7.3

Next