Népsport, 1964. március (20. évfolyam, 42-64. szám)

1964-03-01 / 42. szám

I D­E­­­B­R­E­C­E­N A VÁROSBAN láttuk — hallottuk Új sportágakat akarnak meg­honosítani. Jövőre már cselgán­­csozni, s versenyszerűen kor­csolyázni is fognak a debrece­niek. Az új jégstadion tervezete már elkészült, remélik, hogy egy év múlva meg is nyitja kapuit. Egészen szép természetjárási programot dolgoztak ki a sport­ág barátai. Minden munkahe­lyen kirándulásokat szerveznek majd, s megalakítják a termé­szetjáró szakosztályokat. Gyalo­gos, kerékpáros, motoros, sőt, autós túrákat is fognak szer­vezni. A debreceni turisták or­szágjáró programjához sok si­kert kívánunk. A Diószegi úti stadiont ki­nőtte a DVSC. Volt már rá fel­­újítási keret, de az szőrén-szá­lán eltűnt. Így hát a nagyerdei stadionban mérkőznek a vasu­tasfiúk. Ám nem ott edzenek. Kímélik a pályát, s azt jól is teszik. Persze, a város illetéke­seinek is kellene áldozatot hoz­niuk az NB I-es csapatért. A Nagyerdőn van két gyönyö­rű üdülőtelep, hangulatos ven­déglő, stadion, strand és világ­híres forrásvíz. És van még ezenkívül egy terv a fedett uszoda létesítésére. A debreceniek kérése: Elis­merten jó rendezésben bonyo­lították le az idén a szovjet­­magyar B-csapatok találkozóját. Ne feledkezzenek meg az idén sem Debrecenről! A válogatot­tak méltó fogadtatásban fognak részesülni. Gyönyörűek az új lakóházak. Kívül színesek, belül kényelme­sek. Az Alföldi-palota, a város egykori emeletes büszkesége, el­bújhat mögöttük. Szép az új lakótelep. De amerre a szem el­lát, sehol egy játszótér, egy kis szabad mozgási lehetőség a gye­rekeknek. A sportpályák is egy­re kijjebb szorulnak. Gondol­junk a gyerekekre is! így wAnim­eTimascya. A hatszáz éves város újat szülő prog­ramjának szerves része, szoros tartozéka az új sportprogram is. A tömegszerve­zet megalakulása nem formalitás. Sür­gető igény volt egységes szervezetbe tö­möríteni azokat, akik szeretik, űzik vagy csak egyszerű szórakozásuknak tekintik a sportot. Az új szervezet minden kategóriát ki tud elégíteni. Éppen ezért gyorsan meg­értették,­­ hamar megszerették az új tömegszervezetet. A sportszövetség vezetőinek ajtaja ma még reggeltől késő estig zárva-nyitva. Százával térnek be az emberek. Terí­tékre kerülnek a kis és a nagy problé­mák, az apró emberi gondok csakúgy, mint az egész várost érintő súlyos prob­lémák. A megyei és a városi TS új vezetői Lakatos János és Sorbán László szinte belevetették magukat a munka özönébe. Percnyi megszakítás nélkül csengenek a telefonok, születnek új intézkedések. A környező szobák esténként zsúfoltak. Éjfélig tartó hangos viták, reményteljes tervezgetések. Adjunk mindebből egy kis ízelítőt. A hagyományos sportágak Szűnni nem akaró vita témája a kö­vetkező: Debrecennek vannak úgyneve­zett hagyományos sportágai. A birkózás, a torna, a labdarúgás. Olimpiai,a világ- és Európa-bajnokok fémjelzik e sport­ágakat. A neveket talán kár felsorolni, ismeri azokat ebben az országban min­den sportkedvelő ember. Nos, ez a há­rom sportág, még vagy tizennyolccal együtt, ma is él. Bizonyos értelemben sokkal élénkebben, mint valaha. A há­rom hagyományos sportág olyan tömege­ket vonz, mint még soha, hússzor any­­nyian birkóznak, tornáznak mint a fel­­szabadulás előtti években. Az élsport mégis lemaradt. Vajon miért? Ez a vitatéma. A válasz sokféle.­­ Kevés a megfelelő szakember. Sokan eltávoztak a városból, olyanok, akik itt nőttek fel, itt lettek híres emberek. Tudásukat másutt kama­toztatják. Lehet, hogy ebben hibás a város is. Egykor rideg és meg nem értő volt. Elzárta a lehetőségeket, nem adott módot az érvényesülésre. Másutt talán megértőbbek voltak, hamarább felis­merték a sport nagyszerű szerepét.­­ Ha ez így igaz, akkor sem lehet belenyugodni. Ezerfajta lehető­ség kínálkozik új szakemberek nevelé­sére. Meg kell ragadni minden módot, minden alkalmat. Ha felismertük, hogy szakemberek nélkül nincs lehető­ség az előrelépésre, akkor tegyünk meg mindent szakemberek biztosítására. He­lyi, debreceni erőből.­­ Sokkal többen sportolnak, mint valaha. Meg kell szervezni a megfelelő kiválogatást. A város, a me­gye sportvezetői ne elégedjenek meg a tények regisztrálásával. Abból, hogy so­kan sportolnak, még nem lehet azt a következtetést levonni, hogy jól is spor­tolnak. A tömegek alapját képezhetik az élsportnak, de nem önmaguktól és nem feltétlenül. Ezért tenni is kell va­lamit.­­ Ha tenni kell, sürgős feladat­­tervekre van szükség. Rajta hát! A feladatterv el is készült. Az új ve­zetők gyorsan dolgoznak. A vita még folyik, ám ezzel egy időben intézkedé­sek történnek, határozatok születnek. A kollektív munka Sok panasz volt az elmúlt években az „egyszemélyi vezetésre”. Egyik-másik sportvezető saját „háztájijának” tar­totta sportágát. Elfelejtette megkérdezni, mi a mások véleménye a sportág jele­néről, jövőjéről, apró és nagy ügyeiről. Akiket hosszú ideig elfelejtenek meg­kérdezni , azok leszoknak a vélemény­­nyilvánításról. És így születtek az egy ember által megfogalmazott egyhangú határozatok. Elolvastam a Hajdú-Bihari Naplóban Horváth Boldizsár megyei labdarúgó­szövetségi elnök nyilatkozatát, íme: „Az elmúlt években általában az egy­személyi vezetés érvényesült a labda­rúgó-szövetségben, nem beszélhettünk kollektív vezetésről. A Magyar Testne­velési és Sportszövetség helyi szervei megalakulásának sarkallatos tétele a kollektív vezetés biztosítása. E terüle­ten már az elmúlt év őszén is nagyot léptünk előre. Minden fontos kérdésben az elnökség döntései alapján tettünk intézkedéseket. A megyei labdarúgó­­szövetségben az új idényben még inkább érvényesíteni akarjuk a közös vezetést.” Az előbbihez hasonló panaszok már az említett hagyományos sportágakban is tapasztalhatóak voltak. Ma már meg­szűntek. A megyei és városi TS dolga, hogy ezen a területen is kialakítsa az ideális állapotokat. Egy sokat hangoztatott elmélet még ma is dívik Debrecenben, így hangzik: „Csak Pesten lehet érvényesülni.” Az elméletnek mély gyökere van, a múltba nyúlik vissza, s az élet egyéb területeiről származik. A debreceni szakmunkás, ahogy sze­rét ejthette, igyekezett a fővárosba. A magasabb órabér, a jobb lehetőségek reményében. Az egyetemista, friss dok­torátussal, ugyancsak a főváros felé orientálódott. Az elhelyezkedés, az ér­vényesülés reményében. „Itt minden halott” — mondogatták, s bizony nagyon igazuk volt. Debrecen­ben megállt az élet, fullasztó volt a levegő. A felszabadulás utáni években sok minden megváltozott. Az utóbbi eszten­dőkben pedig rohamos fejlődésnek in­dult a város. A régi elmélet aktualitását vesztette, értelmetlenné vált, a legtöbb helyen el is hallgattak róla. A sportolók egy része azonban még mindig csak a fővárosban bízik. A régi nóta itt még divatos: „Csak Pesten le­het érvényesülni.” Nagyon hamis ez így, s ma már egé­szen más talajból táplálkozik, mint ré­gen. Minden sportkudarcra rá lehet húzni az ismert lemezt: „Persze, ha pestiek lennénk.” A gyengébben sike­rült karrier végén mily hangzatos így sóhajtozni: „Ha én Pesten kezdhettem volna.” Néha még a vezetők is így nyilatkoz­nak: „Könnyű a pestieknek.” De hogy miért, milyen okból — erről nem beszélnek. Misztifikálják a pesti lehetőségeket, s ezzel mintegy felmen­tést is keresnek egy-egy gyengébben sikerült teljesítmény felelőssége alól. Az új vezetőknek a város szeretetére kell nevelniük a fiatal sportolókat. A főváros és Debrecen közötti állítólagos ellentét mesterséges szítása nem tetsz­het a józan embereknek. Utánpótlás A debreceni sportéletnek kimeríthe­tetlen kincsesbányái vannak. 1. Az iskolák, az egyetem. 2. Az új gyár. 3. A vasút. 4. A környező falvak és kisvárosok. 5. Az építkezések. 15 sportegyesület működik itt, a deb­receni sportigényeket figyelembe véve még 10—15 egyesület életképes lenne. Ám nem ez a cél. A központi nagy­egyesületet, a bázist, a DVSC-t kell megerősíteni, s a már meglevő egyesü­leteket módszeres munkára nevelni. 132 szakoktatót foglalkoztatnak Deb­recenben, 480-ra tehető a sportvezetők és 3500-ra az állandóan és rendszeresen sportolók száma. 6 NB I-es, IS NB II-s csapat működik. Tizenhárom labdarúgópálya van a vás­­rosban, ezek közül hat füves pálya! Létesítmények tekintetében kicsit szű­kösen vannak, de a meglevők is ko­moly, alapos munkára adnak lehetősé­get. Az egyesületekben jórészt egészen fiatalkorúak sportolnak. Az iskolákból egyetlen hívó szóra özönlenek a diákok a pályákra. Az alkalomszerűen spor­tolók száma 3­, sőt négyszerese a rend­szeresen sportolókénak. Csak hívni kell őket. Csak tanítani kell őket. Csak türelem, csak energia, csak lel­kesedés kell hozzá. S mindez együtt biztosíthatja Debrecen sportjának jövő­jét. Ide, ehhez a témakörhöz tartozik szo­rosan a munkásfiatalok sportjának megszervezése is. A város vezetői a diáksághoz fordultak, a versenyekre, tömegmegmozdulásokra könnyebben szervezhető diákságot tekintik az alap­nak. Saját érdekükben sokkal többet kel­lene foglalkozniuk a munkásfiatalokkal. Kiaknázatlan terület ez, a gyár, az épít­kezés is bázisa lehetne a debreceni sportéletnek. A tömegek sportolása Néhány szemelvény a debreceni sport­­szövetség feladat- és munkatervéből: „Minden módszerrel azon munkálko­dunk, hogy a lakosság minél nagyobb százalékát sportoltassuk. Ezért a sport­köri tagok számának emelését, a külön­böző jelvényszerző­ versenyek propagálá­sát, rendezését, munkaközi tornák be­vezetését fogjuk szorgalmazni.” E szép tervhez egyetlen hozzáfűzés: A debreceni TS irattárában sok szépen ki­dolgozott tervezet fekszik. Némelyik be­porosodott, meg is sárgult már. Mindez csak akkor ér valamit, ha nem az irattár számára készítették. Ha meg­valósul minden szava, mondata. Ha moz­gósítanak minden társadalmi munkást, minden aktívát, s színes­ lélekkel mun­kálkodnak Debrecen sportjának felvirá­goztatásáért.­­ Csak Pesten időszerű kérdésekről monlatkoznak Akik a sport jelenét és jövőjét formálják A helyi lap szerkesztőségének egy kis szobájában beszél­getünk. A téma a sport, a debreceni különlegességek, no meg természetesen az aktualitások. Újságíró kollégáim sokszínűen mutatják meg a város sportját, örömével, bajával, nagyra­­törő terveivel együtt. Sebesen jegyzem a fontosabb adatokat. Az anyag együtt van, kirajzolódott, eléggé tisztán és világo­san, Debrecen sportélete. Következzék hát a város vezetői­nek, sportembereinek véleménye. Kit kérdezzünk? írom a javaslatokat: a megyei titkárt, a tanácselnököt, az egyesüle­tek elnökeit, a gyár igazgatóját, az egyetem rektorát, a Cso­konai Színház bonvivánját, a szálló igazgatóját, a lap fő­­szerkesztőjét ... És felírok még száz nevet. Meghallgatni mindenkit? Két hét, egy hónap is kevés volna hozzá. Pedig mindenkit érdemes lenne meghallgatni, nemcsak száz embert, hiszen Debrecenben nagyon sokan szeretik és értik a sportot. íme, mindjárt kiderül, mennyire és milyen alaposan, a következő nyilatkozatokból, interjúkból. Közel az emberek szívéhez Baranyai György, a Hajdú- Bihar megyei Pártbizottság tit­kára. — A sportról mindig szívesen beszélek. Igaz, lelkes híve va­gyok. Régebben mint aktív sportoló, ma mint aktív szurkoló veszem ki a részem a sportélet­ből. Tudják ezt a városban, s talán éppen ezért ügyes-bajos gondjaikkal gyakran felkeres­nek a sportvezetők és a spor­tolók. Ha tudok — szívesen se­gítek. — Az utóbbi hetekben meg­élénkültek a viták, élénkebb lett a szervezeti élet. Az új tö­­megszervezet ezernyi új voná­sával még közelebb hozta a sportot az emberekhez. Éppen ezért a mozgalom emberi vonat­kozásai kerültek előtérbe. Szin­te egyik napról a másikra sür­gető feladattá vált a nevelési problémák megnyugtató megol­dása. Olyan szervezetet kell lét­rehozni, amelynek mondanivaló­ja is van! — A mondanivaló pedig nem akármilyen. Harcot indítunk az anyagiasság, az egoizmus ellen. Kollektív szellemű, klubhű spor­tolókat akarunk nevelni, olya­nokat, akik tűzön-vízen át ki­tartanak egyesületük mellett, s áldozatot is hajlandók hozni vá­rosuk színeiért. — Már készül az új tömeg­szervezet nevelési programja. Mindent megteszünk azért, hogy e program valóra váljék. Az új tömegszervezet vezetői most tanulják munkájukat. Új em­berek. Tiszta szívvel és tiszta lappal indulnak. A párt aktívái sokrétű támogatást adnak min­három kérdés dr. Barta Károly­hoz, a Debreceni Tanács vb-el­­nökhelyetteséhez: 1. Milyen kapcsolatot tart a sporttal? — Ez nem tőlem függ. Csupán a debreceni sportolóktól, sport­vezetőktől. Hogy ők milyen kapcsolatot tartanak velem. Va­laha aktív ökölvívó és kerék- sker versenyző voltam. A mesteri oklevelet is megszereztem. Ter­mészetes hát, hogy a legmaga­sabb igényű kapcsolatot is ter­mészetesnek tartom. 2. Mit tesz a városi tanács a lehetőségek megteremtéséért? — Minden bizonnyal a létesít­ményekre gondolnak. Mi is gondolunk erre éppen eleget. Sajnos, Debrecen nagyon kevés támogatást kapott az elmúlt években. Élesebben is fogal­mazhatok: elhanyagolták ezt a nagyvárost. Nálunk harminc­ezer diák vár sportolási lehető-KPPPikrp. TAIipti scarthfk­in.+jlfl.n a Hódos Imre birkózó olimpiai bajnok­i terveiről. Debrecenben él, dolgozik, s népszerűsíti szeretett sportágát Hódos Imre olimpiai bajnok. Az aktív sportolástól már visszavo­nult, de a sportot sohasem hagy­ja cserben. Ma is úgy szereti, mint olimpiai bajnoksága ide­jén. — Nemcsak a birkózást, Deb­recent is nagyon szeretem. Sze­retnék hazahívni mindenkit, aki elment itthonról. Micsoda sport­élet lenne akkor! Lesz így is! Valaha Debrecen birkózó-felleg­vár volt, azzá kell lennie újra. Egészen lent, alapfokon kell kez­deni. Birkózóéletet kell terem­teni az iskolákban. Már rendez­tünk középiskolás csapatbajnok­ságot. A vitrinemből kerülnek kájukhoz. És segítünk mindnyá­jan komoly feladataik teljesíté­se közben. —• ütőképes, az emberek szí­véhez és értelméhez közelálló tömegszervezetet kell létrehoz­nunk. Olyan embereket is meg kell nyernünk, akik eddig csak szurkolók voltak, né­melyiküknek a tömegszervezeti élet még idegen. E szervezet — talán így is lehetne jellemezni — vadvirágbokréta. Nos hát, ne­mesíteni kell a helyzet, a tornatermeik­ al­kal­matlanok, megfelelő fedett csar­nokunk nincs. Mivel most még tél van, maradjunk a téli spor­toknál. Az egész magyar vidék­nek nincs megfelelő jégpályája, s olyan sík vidéken, mint a miénk, még nehezebb télen a helyzet. Síelésre alkalmas terep nincs, legalább korcsolyázni­uk kellene a gyerekeknek. Saját erőnkből felöntöttünk egy jég­pályát. De ez édeskevés. Globá­lis tervünk a következő: fedett uszoda építése, műjégpálya lé­tesítése, megfelelő fedett csar­nok építése. A városi tanács sokféle támogatásra hajlandó. Mindez nemcsak rajtunk múlik. 3. Mi lesz a debreceni él­sporttal? — Sok szakembert „exportál­tunk”. Kedvezőbbé kell tenni a lehetőségeket is. Teremre, pá­lyákra, egészséges körülmények­re van szükség. Máskülönben a rajtnál mindig lemaradunk, ki a tiszteletdíjak. Azt se bá­nom, ha mind elfogy. Csak­­ le­gyen újra debreceni birkózó olimpiai bajnok. Bent maradunk az NB I-ben! — mondja dr. Hídvégi László, a DVSC elnöke. — Nem mondhatom, hogy csend van Debrecenben. Pezseg az élet a Péterfián. A városban minden második ember a fut­­ballról beszél. Kipróbálhatja. Tudom, hogy sokan már el is temettek bennünket. Azt mond­ják, a DVSC ki fog esni. Ke­reshetnénk már jó előre a meg­felelő kifogásokat, az objektív okokat. Van belőlük bőven. Úgy döntöttünk, hogy ehelyett in­kább a csapatunkat keressük. Azt a csapatot, amely meg tud majd kapaszkodni. — Debrecenben nagy port vert fel az átigazolás. Puskás távo­zása, furcsa búcsúzkodása érzé­kenyen érintette a csapatot, s a debreceni szurkolókat. Megbo­csátani nem tudjuk. De elfelejt­jük! Nem vele, hanem a korsze­rű edzésekkel foglalkozunk. Ta­ta nagyszerű alapot adott. Már az első mérkőzéseken bizonyí­tani szeretnénk, hogy bent ma­radunk az NB I-ben! Hársfaillatú Nagyerdő Sáfrány Lajos, a nagyerdei stadion gondnoka hatalmas em­ber. Tele van vele a szoba. Da­rabos a mozgása, nehézkesen göngyölíti mondanivalóját. De ha a stadionról van szó, átala­kul. Szinte szárnyal, repül, gon­dolataival, illúzióval. — Szép, ugye, a Nagyerdőn ez a stadion? De uram, ezerszer szebb lehetne. Volt már itt nyá­ron? Látta milyen vakítóan zöld a fű? Érezte a hársfaillatot?­­— Képzelje el, milyen lenne este! Villanyvilágítással. Ver­sengenének a csapatok, hogy itt játszhassanak. Üdülőtelep ez, nem futballpálya. Ékköve a vá­rosnak. — Az idén talán már lesz mo­dern hangosító berendezésünk is. Kifutnak majd a csapatok, s azt hiszik, hogy a Népstadion­ban vannak. Csak a füstöt nem érzik majd. Helyette hársfail­latot ... Kedvezőbbé tenni a lehetőségeket A sportot sohasem hagyja cserben Hát ilyenek a debreceniek. Terveznek, álmodoznak, mun­kálkodnak. Megsértődnek és kibékülnek, hadakoznak, kérnek és követelnek, reménykednek... élnek. Ma már egy akarat­tal a városért. Elfoglalja őket a nagy közös érzelem: városuk szeretete. A város naggyá, híressé tétele. Hisznek városukban. A városban, amely valóban olyan szép ... LAKATOS GYÖRGY ÓHAJ is NÍVÓD­ebrecen sok-sok haladó hagyománya közül talán a labdarúgást ápolják a legszívesebben és legbüszkébben. Mi­lyen szívvel s milyen tűzzel tudnak beszélni a régi Bocskairól! Sugárzó tekintetük, ha a múltba réved, bizony, csak a szép dolgokra emlékeznek. A nagy győzelmekre, a nagy játékosokra. Hogy akkor is voltak gondok és bajok? Ugyan kérem! Tán majd tizenöt-húsz év múlva a mai DVSC-t is így fogják emlegetni, elfeledve minden keserűséget. Mert keserűség még van bőven. És a jelen bajait tekintve, nem ilyen elnéző a debre­ceni ember. Komoly kritikus. Keményen számonkérő. Igényes. Fővárosi színvonalon. Hát bizony, ez a fájdalom. Nincs fővárosi nívójú labdarúgó-együttes. Pedig esküszik rá a DVSC elnöksége, hogy lehetne. Ha csak lélegzetnyi időt kapnának, hogy ne kellene állandóan a kieséstől rettegniük. Aki nem tudja megérteni a debreceniek jogos óhaját, az nem érti az új, megváltozott debreceni életet sem. A város átalakul, vagy még helyesebben: már át is alakult. Gyárat kapott a szunnyadó alföldi város, meg új lakótelepeket. És mindezt fővárosi színvonalon. Nemrég épült fel az új pálya­udvar, nem is pesti, hanem világvárosi ni­­­­vón.­­ Csodálhatjuk-e, hogy a kulturális élet­­ minden területén ez után a nívó után áhít­­­toznak. Hiszen ez természetes. » Vannak, akik türelmetlenebbül követelik. Őket is értjük, hiszen néhány év leforgása alatt a petróleummal világított életüket a legmodernebb neonfény váltotta fel. Így­ ilyen sietős akarattal igyekezett két évvel ezelőtt a DVSC az NB I-be. Egy ki­csit éretlen csapattal, kicsit megalapozatla­nul. És megkapaszkodni nagyon nehéz. De van rá mód. Az út sem ismeretlen. Csak ugyanolyan akarással kell dolgozni a hétköznapokon, ahogyan azt a fővárosi nívó óhajtása indokolja. A szakemberek ismerik a legmodernebb felkészülési elveket, harcolniuk kell az alkal­mazásukért. A DVSC labdarúgói a fővárosi csapatokkal együtt alapoztak az idén. Hasznosítani kell a tanultakat. A hazai edzéseket is tatai szín­vonalon kell folytatni. Nemcsak egyszer­egyszer. Mindig­ így megvalósulhat a legszebb álom: a lab­darúgás fellegvára lesz a város. h.v/fV.VTV.VfV.Vrv.VTV.'^V.V/V.V'rV.^FV.V.V.VÍV.'ZfV.VTV.V'iV'.V. V.V7V.VTV.V7V.VTV.V:V.V>V.'/TV.'ZTV.VTV.\/fV.'Z7V.VÍV.'/VV.zr\'.Z'V.V«V.V,rv.V

Next