Népsport, 1964. november (20. évfolyam, 220-241. szám)

1964-11-20 / 234. szám

♦ TÁJOLÓVAL az ősláp vidékén ♦ Kitüntetések adományozása ♦ Szurkolókból — SPORTOLÓK ♦ Hogyan látták edzők és játékosok a két izgalmas kupamérkőzést ♦ AZ ÚJ VEZETŐKTŐL A KÖRZETI BAJNOKSÁGIG Az MTK pénteken az NSZK-ba utazik Készül a versenynaptár, a VB felkészülési terv • Érdekességek a csapatoknál Régi kívánságuk teljesült­­ére már nem lesz olyan káosz a versenynap­­tár körül, mint eddig volt. Honfi György, az MLSZ főtitkára, Börzsei János, az ET főtit­kára és Baráti Lajos szövetségi kapitány ugyanis javában dolgozik már az 1965-ös versenynaptáron. Ez pontosan tartalmazza majd a bajnoki mérkőzések, a válogatott ta­lálkozók, s az MNK-fordulók időpontját. A versenynaptárt nyomtatásban is megkapják majd a szakosztályok. Baráti Lajos nem­sokára elkészül a világbajnokságra való fel­készülés jövő évi tervével is. Milyen legyen az előalapozás poziti­aEr­­ről tanácskoznak majd december 10-e után Tatán az élvonalbeli, s az NB I B-s ed­zők. Értékes szakmai szempontokat kap­nak majd az alapozó időszak edzéstervé­nek elkészítéséhez is. Tatán egyébként máris serény a készülődés. Azt akarják, hogy a múlt évinél is eszményibb körül­mények között alapozhassanak a játékosok. A szövetségi kapitány jövő héten Tatára utazik, helyszíni szemlét tart, s elkészíti a csapatok számára a szobabeosztást is. Váltott ellenfelekkel játszott kátén a Bp. Honvéd első csa­pata, mégpe­dig háromszor háromharmadosat. A nagy­­kátéi csapatot 7:6-ra, a farmosit 3:1-re, a tápiósz­eteit 6:0-ra verte az MNK győz­tese. A gólokon Tichy (Gst, Balogh, Nagy Gy., Komora, Tóth (2—2), Katona és Posch osztozott. ..Máskor is nagy örömmel utazunk Nagy­kát­ára, mert rendkívül szívélye­s ven­déglátásban volt részünk — újságolta Kis­­■ Péter Mihály edző. — Jól is játszo­tt­ak a vk, főleg a csatárok." Este a járási ta­­cs meghívására Tichy Lajos élmény­­zámolót tartott. Újság még a Bp. Hon­ban: ha az egyiptomia­k távirata a héten érkezik meg, akkor a jövő héten már dságra mennek a játékosok, operálták Pocsai térdét, csepelikitűvé i­s sokat bajlódott a térdével. Perc­­miatt hetekig nem játszhatott. Most a műtét miatt kényszerül majd­ hosszú pi­henőre. Három hónapnál előbb aligha kezdheti el az edzéseket. Mi újság a szak­­osztályban? — kérdeztük Koltai Istvánt, a Csepel SC szakosztályvezetőjét, így vála­szolt: „Több játékosunk megkapta a behívó­ját, most még nem tudjuk, hogy ezek kö­zül kikre számíthatunk tavasszal. Matust és Kisst elengedtük. Matus a Bp. Előrébe, a kapus pedig a Komlói Bányászba megy. Két védőjátékost és három csatárt szeretnénk igazolni. Nem neves játékosokat, de köztük lesz az ifjúsági válogatott Scherzer is. Ju­­csov Görögországban van látogatáson, őt visszavárjuk.’* A Csepel december 15-ig edzésben marad. A régebbi játékosok közül Bulla József visszavonul. „ Távozik a Ferencvárosból Ofca?"s’ Nemem F. Kökény az SBTC-be megy, Szántai és Né­meth Ferenc pedig a Dorogi Bányászba. Friedmanszky Zoltán visszavonul, s az úttö­rők vezető edzője lesz. És ki jön? — Kai­ába már biztos. A dorogi vezetők ugyanis kiadják. Nagyszalóki András helyett a jövőben Zalka András irányítja a tartalékcsapat edzéseit. „A héten eldől, hogy megyünk-e az NSZK-beli és a belga túrára. Ha nem, akkor szombattól december 10-éig szabadságra küldöm a játé­kosokat” — mondta Mészáros József, az első csapat edzője. A Ferencváros január 4-e előtt tíz előalapozó edzést tart, s februárban afri­kai túrán szeretne részt venni. Lengyelországba készül az SBTC, jani bajnokcsapat, az SBTC, a bányásznap alkalmából külföldön vendégszerepel. A scarjániak lengyel meghívást kaptak. Decem­ber első hetében két mérkőzést játszanak majd a baráti országban. „Nem viszünk ma­gunkkal új játékost, mert ez a portya egy­ben jutalom lesz azok számára, akik kihar­colták a bajnoki címet, a salgótarjáni labda­rúgó-szurkolók nagy vágyát, az NB I-et” — mondta Grosics Gyula oktató. A salgótarjá­niak egyébként azt remélik, hogy támadó­soruk Kökény Józseffel jelentősen megerő­södik. Költözik a Kerekes-család, még Hegsabati Miskolcra. Kerekes Imre, a Békéscsabai Előre volt edzője ugyanis szerződést kötött a Borsodi Bányásszal. Kerekes nagyon jó mun­kát végzett Békéscsabán, s Sajószentpéteren azt remélik tőle, hogy visszahozza a csapatot az NB I B-be. De nemcsak az edzővel erősít a Borsodi Bányász, hanem az oktató nagyon tehetséges fiával is, aki az idén egyik legjobb csatára volt a Békéscsabai Előrének. Halápi István és öt másik egyf­üzetes cse­réli. Halápi bejelentette, hogy a jövőben ara kíván az MTK-ban sportolni. A kék­­fehérek nem gördítenek akadályt Halápi tá­vozása elé, ugyanígy elengedik Bánk­útit, Dinnyést, Balatonit, Guthot és Horváthot is. „Egyelőre négy játékos átigazolási ké­relmét nyújtjuk be — újságolta Bánhalmi Ferenc, az MTK elnöke. — Azt szeretnénk, ha Dunai (III. kerület), Varga (Láng), Hajdú (M. Kábel) és Szűcs ((Oroszlány) a mi játékosunk lenne." Az MTK pénteken indul az NSZK-ba, ahol két mérkőzést játszik. Szó van arról is, hogy a kék-fehérek december 6-án Man­tová­ban, 8-án pedig Rómában ven­­d­ég­s­ze­respereiek. Minden második nap DóMa* A­ nint fehérek várják hollandiai és angliai por­tyájuk véglegesítését. Ha nem sikerül elutaz­niuk, akkor rövidesen pihenőre térnek a játékosok, mégpedig december 10-éig. Szusza Ferenc edző elmondta, hogy eddig tizenöt játékost behívtak a szakosztályba katonai szolgálatra. Az újpestiek ennek el­lenére is elengednek néhány játékost, pél­dául Szabót, Takácsot és Faliszeket. Dunai Il-t és Nagy Bélát viszont átigazolják, mi is vkrán a JT-ben ? “ Onódi Ferenc és mi újság a j i pen ! -fogadja azt, aki benyit a JT helyiségébe, mert Kovács József, a testület elnöke napok óta beteg. Onódi Fe­renc újságolta, hogy az élvonalbeli játék­vezetők most levezető edzéseket tartanak a Sport utcában és a Latorca utcában, pénteken pedig előadás lesz. Az MLSZ tanácstermében 17.30 órakor Zsolt István tart beszámolót a to­kiói olimpiai tornán szerzett tapasztalatairól. telem a csehszlovák csapat ellen a sakkolimpián Jugoszlávia—Lengyelország 3:0 (1), Szovjetunió—Spanyolország 3:0 (1). A hatodik fordulóban leját­szott Magyarország—Argentína mérkőzésen a Szabó—Garcia játszmát Garcia nyerte a foly­tatásban, s így a találkozó 2:2-s döntetlen eredménnyel végző­dött. Befejeződtek a nyolcadik for­duló függőjátszmái: Egyesült Államok—Kanada 2.5:1.5, Hol­landia—Izrael 3:1, Szovjetunió —Spanyolországi 3.5:0.5, Bulgá­ria—Argentína 2:2, NSZK—Ro­mánia 1.5:1.5 (1), Jugoszlávia— Lengyelország 3.5:0.5. A füg­gők utáni állás: Szovjetunió 23 (1), Egyesült Államok 19, Cseh­szlovákia 18.5, Magyarország, Argentína 18 — 18. A következő fordulóban a Szovjetunió az Egyesült Álla­mok, a magyar együttes pedig Izrael csapatával mérkőzik. Tel-A­ván este a sakkok­n­k forduló­ját bong le. A nagy csapat a csehszlo­vák válogatottal mérkőzött, s 2.5:1.5 arányú győzelmet ara­tott. Magyarország—Cseh­szlovákia 2.5:1.5 Egyesült Államok—Kanada 1.5:1.5 (1), Izrael—Hollandia 1:0 (3), Románia—NSZK 1.5:0.5 (2), Argentína—Bulgária 1.5:0.5 (2). A jégkorongbajnokság rajtja: november 29-én Az 1964 — 65. évi kétfordulós jégkorongbajnokság november 29-én indul. A bajnokságban nyolc csapat vesz részt. Az Új­pesti Dózsa valamennyi mérkő­zését — amikor pályaválasztó — a Megyeri úti pályáján játssza le, míg a többi találkozó színhelye a Kisstadion lesz. A Magyar Jégsport Szövetség jég­korong-szakbizottsága elkészí­tette a sorsolást. Már a nyitá­nyon egymással játszik a bajnok FTC és az idei Béke Kupa győz­tese, a BVSC. Elkészült az ez évi nemzetközi találkozók programja is. Novem­ber 26-án játsszák le az olaszok elleni VB sele­jtező visszavágóját, majd november 27-én és 28-án a Grác csapata szerepel az első napon az Újpesti Dózsa, a máso­dikon az FTC ellen. December 13-án várják a ZKL Brno sok­szoros csehszlovák bajnok együt­tesét, amely ugyancsak az Új­pesti Dózsa és az FTC ellen mér­kőzik. A bajnokság első fordulójának részletes műsora. November 29-én: Bp. Előre—Bp. Spartacus, BVSC — FTC, Bp. Építők—Bp. Vö­rös Meteor, Újpesti Dózsa—Bp. Postás. December 2-án: Bp. Elő­­re — BVSC, Bp. Spartacus — FTC­, Bp. Postás — Bp. Építők. Újpesti Dózsa — Bpp. Vörös Meteor. De­cember 9-én: Bp. Előre — FTC. bp. Spartacus—BVSC. Bp. Postás ■— Bp. Vörös Meteor. . Újpesti Dózsa — Bp. Építők. December 10-én: Bp. Előre —Bp. Postás. BVSC Bp. Építők. December 12-én: FTC-Bp. Vörös Meteor. Bp. Spartacus—Újpesti Dó­zsa. December 13-án: Bp. Spartacus—Bp. Építők. BVSC — Bp. Vörös­ Meteor. FTC— Bp. Postás. December 14- én: Bp. Előre—Újpesti Dózsa. December 30-án: BVSC — Bp. Postás. FTC — Újpesti Dózsa. Ja­nuár 2-án: Bp. Előre—Bp. Épí­tők. Bp. Spartacus—Bp. Vörös Meteor. Január 3-án: Bp. Sparta­cus—Bp. Postás. FTC — Bp. Épí­tők. BVSC — Újpesti Dózsa, Bp. Előre —Bp. Vörös Meteor. Végleg bebiztosít­ja-e elsőségét az Újpesti Dózsa együt­tese, avagy a Honvéd Zalk­a ökölvívói számára is marad még remény? A többi között erre az izgalmas kérdésre ka­punk választ az ökölvívó CSB vasárnapi, újabb fordulójá­ban a két élen álló csapat egymás elleni rangadóján. De hogyan is készül a két együttes az izgalmas rang­adóra ? 118 60 fillér A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORTSZÖVETSÉG LAPJA PÉNTEK, 1964. NOVEMBER 20. * XX. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM ÚJPESTEN: A Futár utca egyik végén, a Béke úton higanygőzlámpák fé­nyében állnak az új lakótelep takaros házai, a másikon, a Ta­tai úton csak­, a mozdonyok mesz­­sze hallható sípolása járja át a vaksötétséget. Innen a sínek, a rámpa mellől csalogatta egy hal­vány fénysugár a MÁV Előre tornatermébe az egykori, alkal­mi vagonkirakót. A fiatalember — Hajnal Ta­más, az Újpesti Dózsa kisváltó­­súlyú ökölvívója — azóta hírt, nevet szerzett magának a szorí­­tóban. Most ugyan még egyelőre a szorítón kívül megszokott könnyed mozgással melegítette be izmait. „Idő" — hangzott fel három­perces időközökben egy-egy­­ „menet” végét jelezve — az ed­­­­ző, Kellner F­erenc figyelmezte­­­­tése. Egyperces pihenő után az „ ..idő” varázsszavának újabb em­lítésére egy csapásra harminc fiatalember lendült mozgásba. Kötél, körtelabda, zsák, kesztyű­zés, levezetés váltogatta egy­mást. Ki-ki megtalálta a helyét a megszokott forgószínpadon. Kellner, a közelmúlt bajnoka a szorító sarkában elsősorban az egymás ellen „kesztyűző” ver­senyzőket figyelte. A régmúlt bajnoka, a már kissé ritkuló ha­jú Énekes II Vilmos, egykori Eu­­rópa-bajnokunk pedig a zsákot püfölő, vagy a tükör előtt árnyé­koló lila melegítésök között sé­tált. Szinte mindenkihez akadt néhány jó, hasznos tanácsa. // Mindkét tábor az ökölvívó CSB rangadója előtt UEF A-kere t-Metallurq Zaporozsje mérkőzés a Szőnyi úton Az ifjúsági labdarúgó-váloga­tott már befejezte idei nemzet­közi szereplését, ám a fiatalok nem hagyták abba a munkát. Az együttes ugyanis már az 1965. évi UEFA-tornára készül. A ke­ret hetenként játszik edzőmér­­kőzéseket, s most vasárnap is igen jó képességű csapatot vá­lasztott magának edzőtársul. Az NB I B-s szovjet csapat már a BVSC ellen megmutatta, hog­y milyen jól képzett játékosok al­kotják a gárdát, s ezért nem lesz könnyű dolguk a magyar fiata­loknak. A Metallurg egyébként az ifjúsági válogatott keret el­leni mérkőzéssel fejezi be ma­gyarországi vendégszereplését. A találkozó érdekes sportese­ményt ígér, s fokmérője lesz­­ annak, hogy hol tart az ifik fel­készülése, milyen játékerőt kép­visel az UEFA-tornára készülő csapat. A mérkőzés 10.30 órai kezdettel kerül sorra a BVSC Szőnyi úti sporttelepén. Malmién vannak már a szovjet asztaliteniszezők — Távbeszélő-jelentésünk. — (Malmö, november 19.) Szer­dán későn este váratlanul be­toppantak Malmőbe az Európa­ba­jnokság első vendégei, a szov­jet asztaliteniszezők. A Hotel Arkadenben szálltak meg, ez lesz egyébként a ma­gyar csapat lakhelye is. Leonyid Makarov elnök és Valentin Ivanov edző vezetésé­vel jöttek meg a szovjet spor­tolók. Ivanov edző elmondotta, hogy felkészült együttessel jöttek. Ezért hagyták otthon a gyen­gébb formában levő Balassitét, áld a legutolsó ellenőrző verse­nyen csak a hatodik helyet sze­rezte meg. Fiatal a szovjet együttes, íme. Nők: Rudnova 18 éves, Grinberg 20, Pajszjeliv 23, Lu­kina 20; férfiak: Amelin (az idei bajnok) 18, Novikov 19, Dmitrov 18, Varlanyan 15, Kali­­nyin 20. Az esélyekről Makarov elnök nyilatkozott. Szerinte a férfi csapatversenyben a svédek és a jugoszlávok a legerősebbek, a női viszont a magyar és a román csa­pat között dől el. Az egyéni számokról nem nyi­latkozott. A beszélgetést hallotta Alser, a svédek legjobbja, aki már készségesen nyilatkozott­­ ilyen irányban is. Alser szerint a férfi csapatversenyt a svédek­, a nőit a magyarok nyerik. A női egyéniben Földynét várja az első helyre, a férfiban nem jósolt. A férfipárosban az Alser, Johansson-, a nőiben az Alexandru, Constantinescu-, a vegyespárosban a Giurgiuca, Constantinescu-kettőst várja az első helyre. Hamarosan eldől, hogyan vál­nak be Alser tippjei. Hámori Tibor BIZAKODÁS! A jó hangulatú, vidám társa­ságban csak Cserge járkált bo­­rongós arccal. — Ma kaptam meg a keddre szóló behívómat... Bizony, ez nem valami jó „dopping" a Kle­­novits ellen várható mérkőzé­semre — mondta az újpestiek nemrég nősült harmatsúlyú ver­senyzője. — Ne búsulj, jó társaságban, velünk együtt leszel a karhata­lomnál — próbálta vigasztalni Schrick Ferenc, a lila-fehérek már egy éve k katonáskodó kö­zépsúlyú ökölvívója. A rangadó kimenetelét tekint­ve általában bizakodó hangula­tot tükröztek a vélemények. Schrick: „Azt se bánnám, ha kikapnék, csak a csapat győz­zön. Remélem, sikerül.. Hajnal: „12:8 vagy 11:1 arány­, bár biztosan győzünk." Erdélyi: „Úgy érzem, hogy csapatunk kiegyensúlyozottabb, minden súlycsoportban közel egyforma képességű versenyzőt képes szorítóba küldeni. Hosz­­szú, tizenhat éves pályafutásom során szeretnék ismét bajnok­csapat tagja lenni! Az újpestiek a rangadó előtt sem változtattak korábbi, viszont egy éven át rendszeresen elvég­zett heti három edzést jelentő felkészülési tervükön. Tizenhá­rom versenyzőjük találkozik szombat délben a Rudas gőzfür­dőben, onnan délután együtt utaz­nak Gyöngyösre. Sérült nincs. A múlt heti kötélmászó­verseny közben megsérült Haj­nal is teljesen rendben van ... G­TŐ A G­I- S­O­A: A vasárnap még háborgó u­tozás szerint vereséget szőn­ve­­aréna hamar elcsendesedett. A­­­dett Maurovits teljesítményével sportkedvelőkkel együtt az edző,­­ a leginkább elégedett. Keresztes Szakács Béla is nyugodtabb tár- és Bánhegyi viszont alapos fej­­gyilogossággal értékeli az ese­­i mosásban részesült. Sérült nincs menyeket. Hétfőn kis jegyzet-­­ az együttesben. A ..6Z£om­baton füzetéből idézte a találkozón rá- t összeállításra kerülő csapat tíz tottakat, helyére jelenleg még tizennégy Figyelemre méltó, hogy a pon- i versenyző pályázik. MINDENNAPOS EDZÉS ! A hétfői pihenőt és a szom­bati súlyellenőrzés kapcsán ter­vezett fürdőlátogatást leszámít­va a gyöngyösiek naponta két edzést is tartottak, illetve tar­tanak a rangadó hetében. Kesz­tyűs, egymás elleni edzés egy­szer — csütörtök délután — sze­repelt a műsoron. Az összeállí­tásban néhány változás vár­ható ... Csak a versenyzők, a csapat szereplését kísérő bizalom nem változott Gyöngyösön, ahol vál­tozatlanul hazai győzelemben bíznak az ökölvívók és a sport­­kedvelők egyaránt. Péniekem érkeznek a kínai tornászok Fiatal női csapattal vesszük fel a harcot Férfi együttesünk nehéz viadal előtt áll Női tornászválogatottunk, amely az olimpián is a legfiatalabbak közé tartozott, most, a kínai-ma­gyar viadal előtt, sajnos, tovább fiatalodott. Jánosiné Ducza Anikó és Makray Kati beteg, s nem in­dulhat. Müller Kati vizsgáit igyek­szik minél hamarabb és minél jobb eredménnyel letenni, ezért kapott néhány napos felmentést. Tressel Mária Bulgáriában torná­zik, tehát ő sem versenyezhet. To­kióban járt csapatunkból jelen pil­lanatban mindössze ketten harc­képesek: Kovácsáé Mák Gyöngyi, áld. éppen a gerendán gyakorol. Erdősiné Tolnai Márta pedig a talajon. — Juj, de gyengének érzem ma­gam — mondja Mák, enyhe kis fintor kíséretében. Még fenn áll a gerendán. Aztán nekifohászko­dik, s egy ragyogó leugrással föl­det ér. — Mára ebből elég is. Két nappal ezelőtt még lázasan feküd­tem otthon, ez a mai, az első ed­zésem, ért Hozzád képest akkor én erőművész vagyok, továbbá az egészség bajnoka — mondja évődre Tolnai. — Az olimpia óta kutyába jóm .. . — Persze azért még leszünk néhányan egészségesek vasárnap­ra, hogy ne tegyél egyedül — vág vissza Mák. — Megjön a Marcsi Bulgáriából, itt vannak a fiatalok, kész a csapat... Csak­hogy a kínaiak ellen szerintem ez­­ még mindig kevés ... Egyszer , már volt szerencsém látni őket, s­­ versenyezni ellenük. Három tor­násznőjüket láttam is tudnak.­­ Ez a vélemény alaposnak és­­ megfellebbezhetetlennek tűnik, s az is. A kínai tornászok ugyan nem vehettek részt a tokiói olim­pián, így mostani tudásukról nincs valós képünk. A prágai világbaj­nokságon azonban ott voltak, s az előírt gyakorlatok után például férficsapatuk a japán és a szov­jet csapat mögött, a harmadik helyen állt, s már-már óriási meglepetés volt várható. Azóta pedig nyilván tovább fejlődtek, s ma, az akkori­nál is ütőképesebb, jobb csapatot kovácsoltak össze. Ugyanígy női tornában is , mind a férfi, mind a női válogatottunknak nehéz dolga lesz tehát vasárnap és hét­főn ellenük a Sportcsarnokban. Férfi együttesünkből egyedül Sós Péter hiányzik majd, akinek kiújult egy régebbi sérülése, s ezért nem indulhat­ a viadalon. Csányi, Aranyos, Varga, Lelkes, Pusztai, Cser, Kovács összeállítás­ban próbáljuk legyőzni a világ­­bajnokságon bennünket megelő­zött kínai férfi csapatot. Női együttesünk várható össze­állítása: Mák, Tressel, Tolnai, Ká­­lóczy, Szatmári, Hupka, Bánfai. A kínai versenyzők pénteken délelőttre jelezték érke­zésüket. Nem feledve azt, hogy a kínai válogatott szovjetunióbeli vendég­­szereplésről érkezik Budapestre, nyilvánvaló: jól felkészült, remek forrá­sban levő tornászokkal ví­vunk válogatott viadalt!

Next