Népsport, 1965. január (21. évfolyam, 1-21. szám)
1965-01-15 / 10. szám
Gazdavsígá atjáratati évz Csiföldön Megbecsülik-e magukat a tiszakécskei labdarúgók? Rosszul áll a labdarúgás szénája Tiszakécskén. A község régi településén, ahol a sportkör gazdája a Szabadság Tsz, éppúgy, mint a falu túlsó, új részén, ahol a Vegyipari munkát Szerelő Vállalat vallhatja magáénak a Tiszakécskei SC-t. Sok gonddal, nehézséggel birkóznak, de hogy nem haladnak előre, abban nemcsak a kényszerítő körülmények, hanem maguk a játékosok és a vezetők is ludasak. Borgőzös fejjel A gyári csapat a jobbik együttes. A megyei bajnokságban szerepel, de épp hogy csak megkapaszkodott a táblázat alsó felében. A csapatnak és a közönségnek nincs valami jó híre a kecskeméti járásban. És hogy valóban ez a helyzet, azt a helyiek sem tagadják. Bár emlegetnek mentő körülményeket is, amelyek középpontjába a nem kielégítő bíráskodást állítják. — Komolyabb baj csak Kecskeméten volt, amikor két játékosunkat reklamálásért kizártuk a játékból, az egyik a csapatkapitányunk volt — mondta beszélgetésünk alkalmával Váradi Imre, aki tavaly még szakosztályvezető volt, de az idén a TSC társadalmi edzője lett. — Megelőzően Rácz nevű játékosunkat tiltották el egy évre, mert mint szurkoló a nézőtérről sértegette a játékvezetőt. Pír szökött az arcába. — Aztán jómagam is fegyelmi bizottság elé kerültem, mert a Kiskunfélegyházi Honvéd ellen jogosulatlanul szerepeltettem egy játékost. Szégyellem is magam . . . Bírálta a közönséget is: — Szidalmazzák, korholják az ellenfelet, de a mieinket is. Persze nem mindenki. . . Tóth Sándor, a község fiatal párttitkára vette át a szót: — Bortermő vidék vagyunk, s bizony előfordul, hogy a szurkolók a kelleténél többet isznak és, sajnos, az is: egyikmásik labdarúgónk borgőzös fejjel lép a pályára. Ilyenkor persze hamar lángra lobban a harag, elég egy csipetnyi bosszúság, s máris kitör a vihar. Elmondták, hogy orvoslásként higgadtságra intő falragaszokat készítettek s megerősítették a rendezőgárdát. De ami a legdöntőbb, kisöprűzték már azokat a játékosokat, akik legtöbbet ártottak az egyesületnek. Sós Vince szigorú kritikus Ha az ember a Szabadság Tsz SK helyzete felől csupán Madarász Lajos szakosztályvezetőtől és Hummel Ferenc társadalmi edzőtől szerez értesülést, egy kissé egyoldalú képet kap. Ők ugyanis szembetűnő hibákról sem tesznek említést. Inkább mentőkörülményeket keresnek a csapat kiábrándító szereplésére. A tsz-csapat ugyanis jóformán csak hírből ismeri a győzelmet, s ha bentmarad a járási összevont bajnokságban, azt csupán annak köszönheti, hogy létrehozzák a kétcsoportos megyei bajnokságot. Persze, nem az a legnagyobb baj, hogy rosszul szerepelnek. Sokkal inkább az, amelyet Sós Vince, a tsz elnöke, ald egykor maga is labdarúgó volt Tiszakécskén, így öntött szavakba: — Mi erőnkhöz mérten mindent megadunk a csapatnak! Nemrégiben kaptak új felszerelést, az utazásokhoz rendelkezésre bocsátjuk a gépkocsinkat, a költségvetés fedezi szükségletüket. De nem érdemlik meg a támogatást! Dőlt belőle a keserűség: — Edzésre nem járnak... A mérkőzésekre lasszóval kell fogni őket .. . Nemegyszer csak nyolcan, kilencen tudnak kiállni __ Nem megfelelő a vezetés sem__ Váratlan fordulat következett: — De mi ezek ellenére is fenntartjuk a labdarúgó-szakosztályt, mert azt reméljük, hogy egyszer csak benő a fiatalok fejeságya és sportolási lehetőséget akarunk biztosítani azoknak a fiataloknak, akik egyre nagyobb számban térnek vissza a tsz-be. Szorít a közös cipő Madarász Lajos azt mondta, az utóbbi időben sok támogatást kaptak a tsz-től, régebben kevesebbet. A Felszerelésben sokkal jobban állunk mint az újkécskeiek. Nekünk még edzéseken is jobb felszerelés jut, mint nekik a mérkőzéseken. Váradi kapott a szón: — Elnyűttek a mezek, 32 játékosunk van, de csak öt labdánk, cipőink elképesztő állapotban vannak. Az agyagos talaj valósággal tépi, szaggatja őket, így terelődött a szó a pályákra, kiderült, hogy ilyen tekintetben közös cipő szorítja a két csapatot. Nosza, felkerekedtünk. Megnéztük a pályákat. A gyáriak pályája hepehupás, gazos, egyáltalán nem üdítő látvány, s csak félig van bekerítve. A szövetkezetieké nem más, mint az országúttól és a gyümölcsöstől határolt bekerítetlen rét, amely négy évvel ezelőtt szántóföld volt, közepén egy kiapadt gémeskúttal. Azóta kinőtt a fű, de a talaj olyan egyenetlen, hogy valósággal hullámzik, harminccentis szintkülönbségek fedezhetők fel. Ez bizony sérülési veszélyeket rejteget. Öltöző, mosdó nincs! Ezen a helyzeten bizony változtatni kellene! Mit lehetne tenni? Ahol a vezetők segíteni akarnak, ott tudnak is. És Tóth Sándor, Sós Vince éppúgy akar, mint Kiss László járási TS-elnök vagy Balatonfüredi József, a községi tanács vb-elnöke. Erről bizonyságot is tettek. — A megyei TS nemrégiben húszezer forint értékű salakot szállíttatott a pályára. Ezzel rendbehozhatják az atlétikai pályát, a tenisz-, a röplabdapályát, sőt a létesítendő kézilabdapályát is — újságolta Kiss László. Balatonfüredi József is kirukkolt egy aduval: — Mi a városfejlesztési alapból felajánlunk húszezer forintot füvesítésre. A gyár, s a tsz-ek adnak majd szállítási eszközöket, a dolgozók, s természetesen a sportolók végezzenek hathatós társadalmi munkát. Lehet, hogy egy garnitúra felszereléssel is segíteni tudjuk a TSC-t. Tóth Sándor, a párttitkár nagyszerű, javaslatot tett: — Amíg a pálya gyepesítésre miatt nem használható, játszszék a TSC, a Szabadság Tsz pályáján. De, hogy az megyei bajnoki mérkőzések lejátszására is alkalmas legyen, rendbe kell hozni! A tsz adjon a talajgyaluláshoz gépeket, a feltöltést, az egyengetést pedig végezzék el a Tiszakécskei SC és a Szabadság Tsz SE sportolói. Sós Vince sem húzódozott: — Mi sem vonjuk ki magunkat. Adunk gépeket, szállítási eszközöket, s a mostani irodahelyiségben megoldjuk az öltözködéssel, tisztálkodással kapcsolatos problémákat is. Mi már úgyis kinőttük ezeket az irodákat, egy éven belül elköltözünk. Megható fordulat, pompás példája az összefogásnak, a segítenivágyásnak. Nem csoda, hogy Váradi és Madarász arca felderült. Biztos, hogy a tiszakécskei vezetők valóra váltják ígéretüket! De vajon megbecsülik-e magukat végre a két sportkör labdarúgói? Ideje lenne már! Tiszakécske, január. Németh Gyula Feltörő fiatalok vitorlás-sportunkban Figyelmesen áttekintve a vitorlázók 1964-es hazai és nemzetközi versenysorozatának öszszesített képét 1963-hoz viszonyítva, feltétlenül fejlődést állapíthatunk meg. A nemzetközi versenyek többségét, amelyeken vitorlázóink részt vettek, tengeren rendezték. Véglegesen bebizonyosodott: a Balaton is alkalmas színvonalas felkészülésre! Nálunk elsősorban a tavasz és az ősz, de még a nyárközép is megfelelő időjárási feltételeket biztosít. A Balaton, a Velenceitó, a Fertő-tó, újabban a Miskolc melletti kis Mályi-tó hullámait járják vitorláshajók. Pedig — különösen túraversenyek céljára — a Duna, sőt a többi folyó is alkalmas élénk vitorlásélet kialakítására. A sportág fejlődésének egyik alapfeltétele, hogy megfelelő számú hajó álljon a vitorlázni kívánók rendelkezésére. Ezen a téren bőven van még tennivalónk. A magyar hajóépítés egyre nagyobb elismerésnek örvend külföldön, de hazai célra, sajnos, nagyon kevés és minőségileg kifogásolható versenyhajó épül. Ezen feltétlenül változtatni kell. A vitorlázásról általánosságban az a vélemény terjedt el, hogy kellemes és szórakoztató sport. De az utóbbi időben, ahogy növekedtek a követelmények, tudomásul kellett venni, hogy vitorlázásban is keményen meg kell dolgozni az eredményekért. A régi felfogáson változtatni kell. Ma már — különösen a nagyobb szakosztályoknál — nagymértékben növelték az erőnléti és vízi edzések mennyiségét, valamint erősségét. A vitorlázók edzésmódszere néhány területen határozottan jó és eredményes. Ez a tavalyi nemzetközi versenyeken is megmutatkozott. A fordulópontot jelentő 1958-as év óta eltelt hat esztendő alatt sikerült felzárkózni a nemzetközi élvonalhoz. Válogatottjaink külföldi szereplésével együtt nőtt az élversenyzők versenytapasztalata, és ugrásszerűen megjavult eredményességük. Sokat segített a hazai több futamos versenyek számának növelése. Erre azért volt szükség, mert a nagy 5—7 futamos nemzetközi versenyek komoly megterhelést követelnek. Az 1964-es versenyidényben a 3 olimpiai hajótípusban rendezett 17 hazai verseny egyharmada két, illetve több napra sűrített 3—7 futamos regatta volt. Vitorlázóink zöme igyekezett kihasználni ezeket a lehe-tőségeket. Az egyesületek eredményességében feltétlenül szerepet játszik a hajópark versenyeztetése. Az 1964. évi statisztikai tájékoztató kimutatások alapján a nagyegyesületek között a Bp. Előre versenyzői szerezték a legtöbb pontot állandó vetélytársuk, a Bp. Spartacus előtt, míg a harmadik helyen a Bp. Vasas szakosztálya végzett. A 4—6. helyet sorrendben a Bp. Építők, a Balatonfüredi Vasas (a legerősebb vidéki egyesület) és az utánpótlás nevelésében különösen eredményes Mélyépítők foglalja el. Feltűnő jelenség, hogy idén a nagyegyesületek csökkenő ten-denciával vettek részt az ifjú-sági versenyeken, különösen a bajnokágon. Igen kevés egyesü-letben foglalkoznak a női ver- senyzőkkel (Vasas, Meteor). Ál talában nagyobb gondot kellene fordítani az utánpótlás nevelésére. Kellő képzettségre és tapaszta- latra kell szert tenniük a ver- senyzőknek ahhoz, hogy felfej- lődhessenek az olimpiai osztá- lyokhoz. Különösen az elméleti tudás fejlesztésében van jócs- kán javítanivaló. Talán egyik sportágban sem olyan égető az edzőkérdés meg-oldása, mint a vitorlássportban. Összesen két hivatásos és 10 társadalmi edző foglalkozik az 1500 főnyi igazolt versenyzővel. Eszerint — elméletben — egy edzőre 120 versenyző jut. Gya- korlatban ez körülbelül 80-ra módosul. Számos egyesület mű- , körüli edző nélkül. Nevelő hajóosztályaink közül jelenleg legideálisabb az M- jolle és legújabb kezdeménye-zésre a kadett. Óriási mezőnyök indultak idén a sportág tömeg- bázisát képező igen elterjedt , kétszemélyes kalózosztályban. Színvonalas, szoros küzdelmek- nek lehettünk tanúi, amelyekben a vidéki egyesületek, különösen a Székesfehérvári Építők — kitűnően megállták helyüket. Finn-dingi: a legfiatalabb hajóosztály — az élversenyzők átlagéletkora nem haladja meg a 23 évet. Rátermettségben sincs hiány. Az idén már közel 8—10 hasonló tudású vitorlázó küzdött egymással. Töretlen fejlődésünk j jelentős nemzetközi eredmé- nyekkel párosult az idén — kü- , Jonosén az olimpián is sikeresen szerepelt Fináczy eredménye figyelemre méltó. Jelentősebb fejlődés tapasztalható a sárkányhajóknál. A megjavult összefogás eredményeképpen rövidesen felzárkózhatnak a többi versenyosztály mellé létszámban és színvonalban egyaránt. Repülő hollandi: a jövő kétszemélyes hajóosztálya. Fiatal versenyzők tömege szeretné kipróbálni erejét, képességeit azonban a hajóállomány eléggé gyenge. Az idén megkétszereződött a hajópark — de ez édeskevés. Mindössze 25 hajóval rendelkezünk. Csillaghajó: Itt a legkedvezőbb a hajóállomány helyzete. A 66 hajó közel 50 százaléka megfelelő színvonalat képvisel, az élmezőny kiegyensúlyozott. Javult az utánpótlás helyzete, bár még javarészt az idősebb versenyzők tartják kezükben a „kormányt”. A magyar gyártmányú csillaghajókat megcsodálják idegen vizeken is — ez bizonyítja, hogy hajóiparunk a többi hajóosztályban is tudna segíteni. Ez pedig egyik jelentős biztosítéka lenne vitorlássportunk fejlődésének. Biacs Péter Klubhűség A magyar testnevelés és sportmozgalom legbiztosabb, legszilárdabb támaszai az egyesületek. Fontos, szerteágazó feladatokat kell megoldaniok. Nagy felelősség nehezedik azok vállára, akik ebben a munkában tevékenyen részt vesznek. Az egyesületi munkában kisebb-nagyobb mértékben mindig rész jutott a nevelésnek. Nem lehet azt állítani, hogy a múltban nem voltak úgynevezett nevelő egyesületek, melyek ezt a munkát fontosnak, lényegesnek tekintették. És akadtak olyanok, amelyek a dolog könnyebbik részét választották, s kész vagy félig kész sportolókat szereztek maguknak. Az utóbbi években azonban egyre inkább előtérbe lépett a nevelőmunka, a fiatalokkal való szervezett foglalkozás. Ez nemcsak szakmai, hanem — fiatalokról lévén szó — pedagógiai tudást is igényel. Az egyesületek nem húzódoznak ettől, sőt szívesen végzik, mert rendkívül hálás, szép feladat. Nemcsak a tagdíjfizetés jelenti az egyesülethez való tartozást. Ehhez sokkal-sokkal több kell. Se szeri, se száma azoknak a sportembereknek, akik fiatalságuk nagy részét töltötték el valamelyik egyesületben és a klub a második otthonuk lett. Amikor már abbahagyták az aktív sportolást, akkor sem tudnak elszakadni a klubtól. Igyekeznek hasznosítani magukat, szerepet vállalnak, dolgoznak. Valamilyen formában vissza szeretnék, fizetni a sportkörnek azt az erkölcsi támogatást, amelyben valamikor részük volt. Valóban nehéz számokkal kifejezni azt, amibe egy-egy sportoló a klubjának „kerül”. Ám a vezetők, az edzők ezt ritkán szokták emlegetni, inkább a jól végzett munka kellemes érzésével gondolnak azokra, akik ezt kiemelkedő eredményekkel igyekeznek meghálálni. Úgy vélik , érdemes volt. De ugyanez az érzés hatja át azt a sportolót is, aki hálás szívvel gondol nevelőire, azokra, akik a kezdet nehézségein átsegítették. A klubhűség számos felemelő példájával találkoztunk már. Olykor azonban akadnak esetek, amikor az egyesületváltoztatást alapos érv, a fejlődés indokolja. A magasabb szempontok, a sportoló fejlődése, amikor a régi keretek már nem alkalmasak erre. Ilyenkor az anyaegyesület fájó szívvel válik meg „gyermekétől”, akit azonban ezért nem tart hűtlennek. Megtörténik azonban, amikor az ilyen lépést csak egyéni érdek, sértődöttség, vagy egyéb hasonló indokolja, amikor valaki hűtlenül hátat fordít régi egyesületének, amelyben oly sok évet töltött, amely talán kisgyerek kora óta nevelte, istápolta. Rideg szívvel mond búcsút a régi pajtásoknak, természetesnek tartja, hogy működésének színterét máshová tegye át. Mint ahogyan természetesnek tartotta azt is, hogy régi, nevelő egyesülete annyi időt, fáradságot pazarolt rá. A hálátlanság régi gyarló emberi tulajdonság. Sajnos, néhány sportoló nem mentes tőle. Természetjáró tanfolyamok Minden, szempontból igyekeznek kihasználni a téli időszakot a természetjárók. A gyalogos és sítúrák mellett ilyenkor tartják meg aktivarképző tanfolyamaikat, amelyek iránt egyre nő az érdeklődés. Nemrégiben fejeződtek be a szakosztályvezetői tanfolyamok, amelyek közül egyet a középiskolai és MVM-intézeti tanárok, négyet középiskolások, ipari tanulók és nevelőintézeti gyerekek részvételével rendeztek meg az ország különböző városaiban. Dómbrikapun pedig azok számára tartottak továbbképzést, akik részt vettek a királyréti nyári táborozáson. Figyelmet érdemel az akéz-, véleményezés is, hogy a tájékozódási versenybírók létszámának emelése céljából 3 hónapos levelező-tanfolyamot hirdettek meg, amelynek a felvételi vizsgáit a megyékben rendezték, s a felvettek azonnal megkapták a házi feladatukat is. A jelentkezők száma meghaladta a kétszázat, így valóságos frontáttörés várható e sportág bíráskodásában, mert eddig összesen 449 tájékozódási bírót tartottak nyilván. Hogy mennyire szorongató volt már a bíróhiány, arra jellemző: számos esetben még a hivattalos versenyeket sem tudták lebonyolítani. Zalában például 162, Somogyban 43 versenyző található, bíró azonban nincsen. A sportág rohamos fejlődésére utal az is, hogy míg 1957-ben csak 899-en versenyeztek, jelenleg jóval 5 ezer fölött van a tájékozódási sportolók létszáma az országban. Természetesen, a természetjárás minden ágazatára kiterjed az MTSZ figyelme, e a fenti képzési formákon kívül még számos más formát keres. E hónap végén már olyan speciális képzést is indít, mint a külföldi túravezetők tanfolyama. A széleskörű ,,fejtágítás" viszont arra utal, hogy a természetjárásban további fellendülés várható, azaz: aktívák hiányán, nem múlik majd a siker! Alakítsunk ki kedvező jellemvonásokat! (Gondolatok a pszichikai felkészítésről) ^ (III.) A jól felkészített sportoló fel tud nőni a feladathoz, ^ azaz a verseny jelentőségével ^ párhuzamosan nő a teljesítőképessége — ezt állítottuk legutóbb. Könnyen kétségbe von£ hatják azonban ezt az állításunkat azok, akik más — jó ^ felkészültség mellett rosszul jó szereplő — versenyzőket hoz nak fel példaként. Általában szokás a sport területén „szülletett tehetségről” beszélni a jó versenyeredményekkel kapcsolatban. ^ Nézzük meg ezt a kérdést közelebbről! Az emberek bizonyos adottágokat örökölnek születésükkor. Ezek idegrendszerbeli és ^fiziológiai sajátosságok, amelyek ^kétségtelenül megadnak bizonyos kereteket a nevelés számára. Példának megemlíthetjük ^ a fiziológiás adottsággal kapcsolatban, hogy egy kimondottan alacsony termetű emberből ^— a sportág követelményeit figyelembe véve — nemigen ^ nevelhetünk válogatott kosárlabdázót, ettől függetlenül más ,a sportágban még kiváló eredményeket érhet el (ott, ahol a £ testmagasság nem alapkövetelmény). A pszichikus felkészülés szempontjából ki kell azonban emelnünk azt a tényt, hogy v született pszichikus sajátságaink (amelyeknek az idegrendszer a hordozója) jelentősen alakíthatók. Késs-víg, képség, tehetség A sportolók a rendszeres edzés következtében készségekre tesznek szert, s készségeik kialakítása révén fejlődnek ki képességeik. Pl. sokfajta ugrógyakorlat (átterpesztések, kézenátfordulások, szaltók stb.) elsajátítása, készséggé való kialakítása eredményezheti a mozgás - és helyzetérzékelő képesség (amely képesség alapvetően szükséges ahhoz, hogy valakiből pl. jó versenytornász tehessen) kifejlődését. Többféle képességet együttesen „tehetségnek” nevezünk. Ilyen értelemben tehát született tehetségekről nem beszélhetünk, mert ez a gyakorlati tevékenység, a készségek kialakítása, a képességek kifejlesztése révén jön csak létre. Az, ami velünk születik, nem képesség, nem tehetség, hanem adottság, azaz lehetőség arra, hogy megfelelő körülmények között ezzé vagy azzá válhassunk. Eltérő típusok Helytelen lenne azonban figyelembe nem venni azt a különbséget, amely a gyakorlati sportoktatói munka folyamán adódik egyes versenyzők között. Ha az előbbi értelemben véve született tehetségről nem is beszélhetünk, eltérő típusú versenyzőkről annál inkább. Bár a típus fogalma eléggé közismert , köztudomású, hogy bizonyos embercsoportokra jellemző közös idegrendszeri, vérmérsékleti, testalkati stb., tehát lényeges jegyek alapján alkották meg ezt — szükséges megjegyeznünk, hogy egyrészt tiszta típusokat nem találunk, másrészt soha nem típusokat, hanem egyéneket nevelünk, oktatunk. (Nem lenne ugyanis helyes, ha a tipikus sajátosságok elfednék a kétségkívül meglévő egyéni különbözőségeket.) Bizonyos vizsgálódások (nem sport vonatkozásúak) történtek arra vonatkozóan, hogy az egyes típusokat milyen előkészítési (felkészítési) módszer ösztönzi a jobb teljesítményre. A motiváció (cselekvésre ösztönző indíték) tekintetében a két végpontról — jutalmazás és büntetés (mindkettő erkölcsi értelemben véve) — indultak ki. Figyelembe vették még a motiváció intenzitását és abban három fokozatot — erős, közepes és gyenge — állapítottak meg. Kiderült, hogy az introvertált (önmaguk felé forduló) típusúak esetében az erkölcsi értelemben vett büntetésnek nagyobb az ösztönzőereje, mint a jutalomnak. Ugyanakkor az extravertált (kifelé forduló, a szereplést jobban kereső) típusúaknál a jutalom hatott ösztönzőbben. Vérmérsékleti típusok vizsgálatánál bebizonyosodott, hogy a szangvinikus (érzelmei hirtelen jelentkeznek) alkatúak a gyenge, míg a flegmatikus (érzelmei lassan keletkeznek) alkattúak az erős intenzitású motiivációk esetében értek el jobb teljesítményt. Csoportoknál (csapatoknál) a közepes intenzitású volt a leghatásosabb. Akarat és jellem Típusoktól függetlenül a legáltalánosabb és egyben legfontosabb lelki sajátosság — a jellem. A jellemet elsősorban az ember akarati tulajdonságai szabják meg. Ebből a tényből egyenesen következik, hogy a jellem az ember cselekedeteiben közvetlenül megnyilvánul. Úgy véljük, nem szükséges részletesebben kifejteni a jellem lényegét. Arra azonban feltétlenül utalnunk kell, hogy a jellemvonások teljes egészükben életünk folyamán fejlődnek ki. Kialakulásukban még kisebb szerepük van a velünkszületett adottságoknak, mint más lelki sajátosságok kialakulásában, a döntő szó a nevelésé. Jellemes, akaraterős sportolók pszichikai felkészítése könnyebb és eredményesebb, mint nem jellemszilárd, akaratgyenge versenyzőké. Nagy György dr. (Folytatjuk.) Garrincha mégis Európába jön A brazilok ..aranylábú"- jobb szélsője mégis elhagyja hazáját. A csatár az olasz Juventushoz szerződik. — Elmegyek, ha teljesítik létételeimet — mondta a szélső, aki sikeres térdműtéte után, már bajnoki mérkőzésit is játszott. Anyagi helyzetem olyan, hogy kénytelen vagyok elhagyni Brazíliát három évre. Annyi tartásdíjat kell ugyanis fizetnem volt feleségemnek nyolc gyermekünk után, amennyit itthon nem tudok megkeresni. Meglehetősen sok az adótartozásom is. Úgy hírlik, hogy a Bontafogo nem támaszt akadályt a játékos távozása elé. Valószínűleg az egyesület is jó üzletet csinál. Péntek, 1965. január 15.5