Népsport, 1965. február (21. évfolyam, 22-41. szám)

1965-02-14 / 31. szám

NEM BÚCSÚZNAK VÉGLEG A SALAKTÓL Hivatalosan még nem­­erő­sítették meg, de az atléta­berkekben beszélnek róla: Iha­ros Sándor és Klics Ferenc visszavonult. Nem meglepő, még­­igaz-e a hír? A legbiztosabb, ha az érdekeltekhez fordulunk. Még nem tud lemondani — Nem egészen így áll a do­log — válaszolja Iharos. — Arra már valóban nem gondolok, hogy válogatott szinten készül­jek fel, ehhez nincs már időm és energiám sem. De én önma­gáért is annyira szeretem a fu­tást, hogy még nem tudok róla lemondani. A mozgás vágyamat ki kell elégítenem. Naponta most is futok, s ha már rend­szeres edzésben vagyok, miért ne induljak még az idén is versenyeken? Persze, főleg ki­sebb versenyeken, meg esetleg az új csapatbajnoki viadalokon, ahol első osztályú szint körüli eredményekkel az egyesületem­nek is hasznára lehetek. Büszke vagyok arra, hogy a Honvéd legrégibb aktív versenyzői közé tartozom. Bizony, elmúlt már tizenöt éve, hogy az akkor még alig ismert, vékony, nyurga futó el­sők között jelentkezett a Bp. Honvéd szakosztályába. S most negyvenszeres válogatottsággal, sok nagy sikerrel a háta mö­gött, a volt nyolcszoros világ­csúcstartónak érthetően fáj, hogy az utolsó években az utó­dok közül senki sem tudott tartósan kiemelkedő eredmé­nyeket elérni. — Minden elismerésem a do­bóké, fejlődésükért, az olimpiai sikerekért, de a közép- és hosz­­szútávfutók nélkül mégiscsak féloldalas az atlétikánk — álla­pítja meg. — Az okokról sokat beszélgettünk mostanában, nem akarok ismételgetni. Annyi biz­tos, hogy nem a tehetségben volt a hiány. A fizikai adott­ságok fontosak, de én még többre értékelem az akarat-er­kölcsi tulajdonságokat, a helyes versenyszellemet, mert ezek nélkül nem lehet a tehetség­ből sem igazán nagy futó. Az­után nem is próbáltuk eléggé kihasználni az utánpótlás szem­pontjából a lehetőségeket, ná­lunk, a Honvédban sem. Tíz év alatt csak Rózsavölgyi és Szeré­nyi tűnt fel a néphadseregben, pedig bizonyára akadtak volna tehetségek jóval többen is. Most azután fokozottan kell ke­resnünk a fiatal tehetségeket s türelemmel várnunk, amíg kibontakoznak. A maga munkájával is sze­retné segíteni az utánpótlás­­keresést. Második éve vezeti a Központi Sportiskola atlétikai szakosztályát, s van már kísér­leti csoportja egészen fiatal fu­tókból. Most szerzik meg az alapot, 14—15 éves kor előtt sza­kosításról még nem lehet szó, de Iharos nagyon bízik abban, hogy a legtehetségesebbekből idővel lesz majd „valaki”. Ez még csak a kezdet, a csoport egyelőre kicsi. Éppen ezért sze­retne minél több a futáshoz kedvet, akaratot érző serdülő­korú, vagy még idősebb fiatalt összegyűjteni. A jövőért Más a helyzet Klics Ferenc­cel. Ő már tavaly, az idény de­rekán, szinte észrevétlenül el­tűnt a salakról, nem indult a bajnokságom sem. Igaz, már ré­gebben kijelentette: addig ver­senyez, amíg a válogatottnak szüksége van rá. Tavaly azután, amikor úgy látta, hogy az ifjú­sági Fejér személyében felnőtt a megfelelő utód, a szavának állt. — Bevallom, utólag kicsit sajnáltam, hogy nem indultam a bajnokságon — mondja —, mert talán megnyerhettem vol­na és szép lett volna bajnok­sággal búcsúzni. De­­ mégis így volt a helyes. Egyszerre, máról holnapra kellett abba­hagynom, mert különben nem tudtam volna elszakadni a pá­lyától. Szívesen versenyeztem volna tovább is, de ez csak a sportolás egyik oldala. A másik, a megfelelő felkészülés pedig egyre nehezebben ment, bizony a könyököm, a derekam tavaly már nagyon érezte a negyven esztendőt. Most, hogy végre el­jutottunk odáig, hogy a disz­koszvetésben is akadt fiatal vá­­logatottjelölt, nem lett volna értelme, hogy tovább erőltes­sem. Az idén az ügyességi csa­patbajnokságon még elindulok, más versenyen azonban már nem. Tavaly huszo­nharmadik ver­senyzői évéhez érkezett el Klics. Ezalatt négy olimpián, három Európa-bajnokságon sze­repelt, kétszer győzött az FVB-n és kétszer a VIT-versenyen, öt­­venhét alkalommal volt váloga­tott, s túlszárnyalta volna a hat­­vanat is, ha 1955-ben súlyos hátműtéte miatt nem esik ki egy teljes idényre. Ez bizony még ma is fájó emlék számára. — A felgyógyulásom után nem törődtem bele abba, hogy ne húzzam fel többet a váloga­tott mezt. Le is gyűrtem a ne­hézségeket. De mindent elölről kellett kezdeni és a műtét nem múlt el nyomtalanul. Különben másképpen szerepelhettem vol­na a melbourne-i olimpián és elértem volna az 58 métert is. Sajnos, mindig bajom volt a lábaimmal, a derekammal, nem bírtam utána olyan erősítő­­munkát végezni, amivel túl­szárnyalhattam volna egykori Európa-csúcsomat. Hiába, meg kellett elégednem azzal, hogy majdnem minden évben meg­dobtam az ötvenötöt. Láthatóan szívesebben beszél arról, hogy a Vasasban a disz­koszvetőkkel és súlylökőkkel foglalkozik, sokat vár fiatal tanítványától. Tévéiktől, bár még nem tudja, hogy a súly, vagy a diszkosz lesz-e a leg­jobb száma. Elég biztatónak ta­lálja a diszkoszvető-utánpótlást, nagy tehetségnek tartja Fejért, a még fiatalabb Téglát, jó dobó lehet a vidéki Holubból és Fa­ragóból is. Érthető, hogy Klics elsősorban diszkoszvetőket sze­retne nevetni, nagyon keresi, várja a magas, elég ügyes fiata­lokat. A hír tehát csak félig igaz. Ha a két régi, sokszoros baj­nok közül Klics valóban abba is hagyja a versenyzést, egyi­kük sem mond végleg búcsút a salaknak, az atlétikával tovább­ra is szoros kapcsolatban ma­radnak. (s. z.) AKI MER, AZ NYER a Bp. Honvéd teniszversenyén is A versenykiíráson szerepelt egy mondat: „A versenyen el­ért eredményt nem veszik fi­gyelembe az országos ranglista összeállításánál.” Magyarán: tét nélküli ver­seny. Azt jelenti ez a mondat, hogy a Bp. Honvéd fedettpályás te­niszversenyen tág tere van a kísérletezésnek. Nyugodtan le­het új megoldásokkal próbál­kozni, újfajta taktikával lehet rohamoznia annak , akinek­­ nincs veszteni valója. Ezek azok a bizonyos esélyes-­­ verő versenyek. Mert ha nem is sikerül, ak­kor sincs nagy baj — a rang­listába nem számít, felnök, aki nem mer A felnőtteknél eddig nem szü­letett meglepetés. Az esélyesek, ha kisebb-nagyobb küzdelem árán is, rendre tovább jutottak. De ennek oka sokszor az el­­­­lenfélben is volt. Egy-egy na­­­­gyobb név megijesztette őket.­­ A negyeddöntő egyik i­ tipikus­­ esélytelen esélyes összecsapása , a Komáromi—Baranyi mérkő-­­ zés volt. „A fiatal dózsás­ fiú-­­ nak nem sok keresni valója­­ van” — vélekedtek sokan a ta-­­ lálkozó előtt. És igazuk lett. — Nagyon jól játszik — , mondta Baranyi mérkőzés közö I­ben Komáromiról. De ennek­­ megállapításán kívül most nem­­ sokat tett. Leragadt az alapvonalnál , a­­ nyúlánk fiú, a hálónak még­­ csak a közelébe sem ment. Eb-­­ ben pedig Komáromi sokkal­­ jobb. És az eredmény: 6:0, 6:2. Ter-­­­mészetes, Kisfánti, aki nyer A kislány, Gráczol Ági végül is nem nyert, csak bejutott a serdülő lányok versenyének­­ döntőjébe, ahol vereséget szén-­­ védett klubtársától, az ugyan-­­­csak a Honvéd színeiben játszó­­ Balogh Bettitől. De ahogy bejutott . . . Az a­­ verseny legszebb eseményei­­ közé tartozott. Ellenfele, a nagy esélyes­­ Bienert Anna ellen nagyon úgy­­ kezdett, ahogy a többi esélyte­­­­len. Megilletődötten ütögetett. \ Az első játszma végén azonban \ gyönyörű röptéje vágódott a­­ Vonal mellé. Két pontot kapott \ ♦rte.­­ Ezen a versenyen ugyanis­­ már hagyomány a szabály:­­ „élsz” adogatás, védhetetlen \ röpte vagy lecsapás két pontot,­­ er. Természetesen csak serdü­­­­lőknél és ifjúságiaknál. Áginak ezek a két pontok hozták meg a győzelmet. Egyre bátrabb lett, végigtámadta a mérkőzést, igazi „modern te­niszt” játszott. Bíztató a győzelme. Mert ugyan a támadóteniszt csak a Honvéd-versenyén jutalmazzák külön, de meghozza eredmé­nyét a többi versenyeken is. k. a. ÚJABB LÉPÉS ELŐRE A tizennégy NB I-es labda­rúgó-csapatunk, az MTI irány­elveinek megfelelően és az MLSZ rendelkezésére, ebben az évben is tatai közös alapozás­sal kezdte meg felkészülését az 1965-ös bajnoki idényre. A tavalyi tapasztalatok alap­­­­ján, a komoly megterhelést je­­­­lentő központi alapozó munkát­­ ebben az évben egy úgyneve­­­­zett „előala­pozás” előzte meg, s amelynek az volt a célja, hogy a játékosok fizikailag felkészül- s ve, magasabb edzettségi szinttel érkezzenek a táborba. Ez a­­ gyakorlatban azt jelentette, hogy­­ a játékosoknak minimálisan tíz edzésen kellett előzetesen részt venniök a saját klubjukban. Mi is a közös alapozás célja? Miért éppen Tatát keresték fel most másodízben is, hiszen csapataink eddig is alapoztak —­­ másutt­­ általában mit leh­et várni a kemény munkával el­töltött három héttől? ... — te­­­­szik fel naponta a szurkolók az­­ egyesületi szakvezetőknek is,­­ nekünk is a kérdéseket. Annyi bizonyos — és ezt már most bevezetőben is le lehet szögezni —, hogy bármilyen szorgalmasak is voltak csapa­­­­taink, mégiscsak egy nyerhet közülük bajnokságot és kettő­nek minden körülmények kö­zött ki kell esnie az 1. osztály­ból. Az viszont már egyáltalán nem mindegy, hogy ez a küz­­­­delemsorozat milyen játékot , hoz majd, sikerü­l-e a magyar­­ labdarúgásnak tovább lépnie a fejlődés útján. A tavaly első ízben megren­­­­dezett közös alapozás egy új­­ fejezetet nyitott meg labdarúgó­­sportunk életében. Az edzők és a játékosok megértették, hogy a fejlődésnek, a felemelkedés­nek egyedüli helyes útja a több­letmunkára, a rendszeresebb, körültekintőbb képzésre való törekvés. A tavalyi alapozás után hatra emeltük a heti ed­zések számát, ebben az évben még tovább megyünk, s a fej­­­­lődés folyamatosságának a biz­­­­tosítása érdekében, további há­­­­rom délelőtti edzést iktatunk­­ be az élcsapataink heti prog­­­­ramjába. A nagy világverse­­­­nyeknek, a többi sportágnak ma már elképesztő eredményei, s­­ az eredmények mögött meghú­zódó sok-sok munka számunk­ra is parancsolólag írja elő ezt a lépést. Azzal, hogy a 14 NB I-es csa­pat közösen alapozott, nem csu­pán egy szűk keret részére, ha­nem az egész élvonalunk szá­mára biztosítottuk ismét az egyöntetű felkészülés lehetősé­gét. Többet és alaposabban edzettek a játékosok. Erről a témáról is csak vázsla­­t­­osan tudok beszámolni, hiszen a 6 hét alatt történtek rögzíté­sére egy egész oldal is kevés lenne. Ezért vegyük csak a leg­jellemzőbb motívumokat. A tavalyi év sikerei után, an­nak hatására tovább javult a csapatok edzésmorálja. Idén a táborban, általában szorgalmas, lelkes játékosokat és a többlet­­munka várható eredményében bízó edzőket lehetett látni. Az alkalmazott módszer, az edzés­­vezetés formája, tartalma (gya­korla­tanyaga) és a használt esz­közök nem jelentettek újat, is­meretlent a játékosok részére. i­.7 alól, természetesen, kivételt képezett a most felkerült két csapat, valamint az alsóbb osz­tályból átigazolt aránylag kevés számú játékos.) Az alapozási munka tehát folyamatosabb volt, a terhelésnek mennyiségi és minőségi szintje tovább emelke­dett. A tavalyi alapozáshoz ké­pest most több figyelmet szen­teltek a szakvezetők a speciális fizikai képzésre, azaz a labda­rúgásban használt izmoknak, izomcsoportoknak az erősítésére. Az oktatás módszerében na­gyobb szerepet kaptak azok a gyakorlatok, amelyek keretében a különböző szereket kombinál­ták (pl. bordásfal-nagylabda, pad-homokzsálé, zsámoly-futball­­labda), s a tapasztalat szerint ezek a gyakorlatok nagyobb ter­helést jelentettek. Ebben az évben már nem a gumikötél volt a „sláger”, ha­nem az összes rendelkezésre álló szereket változatosan fel­használtak az edzők játékosaik fizikai képességeinek fejleszté­sére. De időben is többet dolgoztak a csapatok, mint tavaly, mert például a múlt évi 90 perces szabadtéri és tornatermi edzési idő helyett most 110—120 percig tartottak a foglalkozások. A ta­valy is alkalmazott fizikai ké­pességeket fejlesztő eszközök mellett most első ízben vezettük be a nagyobb terheléssel vég­zett erőfejlesztést (súlyemelő módszer). Heti két alkalommal 30—40 kilós súlyzóval gyakorol­tak a játékosok. Egyrészt stati­kus, de zömmel dinamikus erő­kifejtést végeztek. Itt is külö­nös tekintettel voltunk a labda­rúgáshoz szükséges izomcsopor­toknak a foglalkoztatására (combfeszítő-, hajlító-, has-, hát-, lábszárizom­zat erősítő gya­korlat stb.). A játékosok ettől eleinte idegenkedtek, később azonban megszokták. Az ügyessély fejlesztésére a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani. Az általános fizikai képessé­gek közül, az erő mellett, az ügyesség és a ruganyosság fej­lesztése is sorra kerül. A máso­dik hét közepétől különböző komplex gyakorlatok kaptak he­lyet az edzés fő részében (pél­dául szekrényugrással összekö­tött technikai elem), s ezeknek sikeres megoldása viszonylag nehezebb feladat elé állította játékosaink többségét. A levegő­ben végrehajtott feladatok so­rán különböző nehézségek je­lentkeztek. Ez összefüggésben van a kevésbé jól fejelő játéko­sok nagy számával, fejletlen ütemérzékével. (Itt is meggyő­ződtünk arról, hogy több élet­szerű fejelőgyakorlatot kell egész évben az edzéstervekbe beiktatni!) A tornatermi edzések anyagá­ban idén még nagyobb szerepet kapott a speciális, úgynevezett labdás ügyességfejlesztés, ame­lyet az egyes fizikai képessé­geknek,­­ elsősorban az erőfej­lesztésének a gyakorlatanyaga közé, mint „összekötő szöveget” alkalmaztak az edzők. Az edzé­sek így hangulatosabbá, válto­zatosabbá váltak. A napi edzé­sek keretében a csapatok álta­lában 50—70 percet fordítottak az erőnek, és 20 percet az ügyességnek és a ruganyosság­nak a fejlesztésére. A szabadterén már nem ment minden olyan jól... A két csoport edzésmunkája között — az időszak változásá­nak megfelelően — bizonyos különbség mutatkozott. Az első csoportban levő együttesek ugyanis a rossz pályaviszonyok miatt kevesebbet tudtak fog­lalkozni a technikai alapozás­sal, mint a második csoportba tartozók. A technikai 13 ehhez részben kapcsolódó taktikai ala­pozás mennyiségi és minőségi aránya a legtöbb csapatnál azonban már kifogásolható volt! A technikai alapozásra még mindig nem jellemző a hiba­javítással együttjáró gyakorol­tatás (technikai iskolázás). Pe­dig az edző aktív közreműkö­dése még az ebben az időszak­ban zömmel alkalmazott komp­lex gyakorlatoknál is nélkülöz­hetetlen ... Általános megálla­pításként leszögezhető, hogy a fizikai képességek fejlesztésé­nek a módszere, általában a tornatermi edzések csaknem ki­vétel nélkül minden csapatnál szervezettebb, tudatosabb ké­pet mutattak, mint a szabad­téri foglalkozások megszerve­zése, az egyes technikai elemek oktatásának kinn a pályán al­kalmazott módszere. A tatai alapozás sokrétű mun­kája — a kétségtelenül észlelt hiányosságok mellett is — álta­lában elégedettséggel kell hogy eltöltse a szurkolókat. Játéko­­­­saink Tatán lerakták az alap­­í­tóit a továbbfejlődés lehetősé­­­­gének. Színvonalasabbak lesz­­­­nek a bajnoki mérkőzések, jav­­­vulnak majd egyesületi és válo­­­­gatott csapatainknak a nemzet­­­­közi eredményei, jobban helyt­­ tudunk majd állni a nemzetközi­­ tornákon és világversenyeken,­­ ha­­ a közös alapozásban ta­­­­pasztalt munkát mindenki tö­­r­tétlen lendülettel tovább foly­­­­tatja a saját otthonában. Baróti In­jés szövetségi kapitány ­ Tudósítások a Viharsarokból | Pályák, termek, uszodák és­­ tervek 1.J Dömény Ferenc, a megyei TS 1 szervezési főelőadója valame­­lyik nap bement Krivik And­­­­ráshoz, az elnökhöz. Komoly '' problémája volt: a megyei ököl-­­ vivő-versenynek helyet kellett találnia. De hol? ... Megindult , a telefonálgatás. Békés, Gyula, Orosháza .. . Kérdések és vá­­­­laszok ... Sóhajok és megértő­­ bólintások . .. Időpontok és ver­­­­senyműsorok ... . Amikor nagy nehezen meg­­­­oldódott a kérdés, kissé csodál­­l hozva fordultam Döményhez: ( — Békéscsabán, itt, nincs erre­­ a célra megfelelő terem?­ ­ Színházi kellékraktár ! — A városban mindössze két­­ tornateremről beszélhetünk: a­­ gimnáziuméról és a Mélyépítő I. Technikuméról. De ezek legjobb­­11 esetben is legfeljebb edzéslehe­­­­tőséget tudnak nyújtani a város sportolóinak. Egyrészt állandó­­at betáblázottságuk, másrészt­­ adottságaik, méreteik miatt. De­­ például így is, súlyemelőink is már hónapok óta nem tudnak­­ hol edzeni. Versenyrendezésre­­ kifejezetten alkalmas helyiség , egyetlen egy volt: az úgyneve­zett Vigadó-terem, amelyet­­ azonban már tizedik éve a szin­­t ház használ­t kellékraktárnak.­­ — Azt jelenti ez, hogy éppen a megyeszékhelyen nem tudnak­­, teremigényes versenyeket, baj­nokságokat rendezni?­­ — Pontosan. De például Gyu­l­­án is akkora a terem, hogy a­­ birkózószőnyeg csak perem nél­­­­kül fér be és még úgy is vissza­­ kell egy kicsit gyűrni a szélét.­­ Ha jól körülnézünk, a megyé­­­­ben csupán Orosházán van meg­­­­felelő méretű terem. Oda tu­­­­dunk vinni kézilabda, kosár­­l­­abda meccseket... Ez a „meg­felelő méret” persze nézőtérre nem vonatkozik ... A beszélgetés során a pályák­ról is szó került. Elmondta Dö­mény Ferenc, hogy az elmúlt esztendőben beépítették a vá­ros legnagyobb és legjobb mi­nőségű sporttelepét, amely az ötvenes évek elején készült el több millió forintos beruházás­sal. Amit pedig helyette kínál­tak, annak munkálatai még na­­nagyon, nagyon kezdetleges ál­lapotban vannak. Megnyugtató válaszokért men­tem a város vezetőihez. A válasz: „Komoly terveink vannak" Palyik György, a Békéscsa­bai Városi Tanács vb-elnök­­helyettese megértően elmoso­lyodott a kérdésen. — Hát, elég betyárul állunk... — mondta. — Már 1950-ban napirendre került, hogy a kér­déses pálya helyére lakások épülnek. Igaz, a legjobb pálya volt, de az új lakótelep terjesz­kedésének útjában állt. — Hivatalos paragrafus ki­mondja, hogy sportpályát nem lehet beépíteni, csak abban az esetben, ha azon nyomban ha­sonló értéket adnak helyette. — Ismerjük a paragrafusokat, de akkor nem állt módunkban hatmillió forintos beruházást eszközölni új pályára. Hirtele­­nében a másik két meglevőt, a MÁV és a VTSK pályáját újítottuk fel mintegy kétmillió forint értékben. — És ezzel végképp megoldot­ták a kérdést? — Természetesen nem. Ko­moly terveink vannak a jövőre nézve. Új sportstadiont terve­zünk, amelyben labdarúgó­ pá­lyától kezdve, kézi- és röplab­dapályán keresztül egészen az atlétikai és a teniszpályákig minden megtalálható lesz. A teljes befejezésig mintegy tíz­millió forintot áldozunk rá. A területrendezés már megtörtént, jelenleg a talajmunkálatok folynak, s ha minden a tervek szerint megy, ősszel talán már játszani lehet a labdarúgó­­pályán Azt mondta Palyik György: komoly terveik vannak. Való­ban azok. Szó van egy 2000 sze­mélyes sportcsarnok építéséről, az uszoda télire műanyaggal befedhető medencével történő kibővítéséről, műjégpályáról, amihez már megvan a két kompresszor, a meglevő pályák felújításáról, bővítéséről . .. S ha a tervekből majd való­ság lesz, 1970 táján feltehetően nagyon derűlátó hangulatban lehet Békéscsabáról írni. Az a bizonyos 14 uszoda De tovább menve a megye létesítményhelyzetéről is kíván­koznék néhány szó és itt első­sorban az uszodákról kell be­szélni. A megye tizennégy uszodájáról. Bár­ magával a számmal kap­csolatban némi vitám akadt Orosházán Nagy Sándorral, a város egyetlen úszószakosztá­lyának edzőjével. — Nem mondom — jegyezte meg többek között —, szép szám ez a tizennégy. Szép, kerek. Kár, hogy nem egészen pontos, mert ez a szám nem tizennégy jókarban levő, az úszósportnak nyitva álló uszodát takar. A két éve átadott nagyszénási uszo­dában például kevés a víz, nyolc ■nap alatt lehet feltölteni, nem beszélve arról, hogy a víz ve­gyi összetétele is rossz és már megrepedt a medence oldala. Vagy itt van a mi uszodánk,­­ azt sikerült olyan szabálytalan­ méretekkel felépíteni, hogy nem­­ lehet versenyt rendezni benne, s Tótkomlóson csak a nagyközön-% ség rendelkezésére áll, melegre kevert a vize és soha sincs ren- f desen feltöltve__Hát, egy ré- £ szében valahogy így fest a mi tizennégy medencénk! Terve- s zési, kivitelezési hibák, meg nem értettségek, ezeket mind, £ mind figyelembe kéne venni, # ha a megyei úszóéletről beszé­­lünk...­­ Nem vitás, figyelembe kell venni. De — a hibás tervezés- ^ nek és építésnek vajon níncse- f nek felelősei, a meg nem ér- fj tettségek, idegenkedések ellen fj vajon nem lehetne elszántai­- fj bán,­a eredményesebben har­­colni? . .. Vajon a most meg- ^ levő feltételek, nem elegendő ^ feltételek a jobb munkára? Ebben viszont, alapjában véve , egyetértettünk Nagy Sándorral. ^ Fejlődés Mert — ha a feltételek még ^ nem is mindenütt a legjobbak, ezek egy ne­m ásra javulnak. ^ Gyulán lassan befejezik a fe- ^ dett uszoda • építését, Kondoro-­­ són m­intasporttelepet tervez-­­ nek, Újszalontán területet je­­l­­öltek ki új pályára, a megye­­székhelytől kezdve Vésztőig­­ új gimnáziumok, technikumok k alapjait rakták vagy rakják le,­­ amelyekből már sehol sem hiá-­f­nyozhat a tornaterem. Itt, a Viharsarokban is rendre­­ nőnek ki a földből az új léteg 'f sítményes­: lakóházak, iskolák , és­­ sportpályák, termek, uszo­­dák is. ^ Békéscsaba, február hava. ^ Kocsis L. Mihály | fr kalandnak indult, szerelem lett belőle. A nagysikerű magyar film felújítása 14 éven aluliaknak nem ajánljuk Bemutató: február 18. Vasárnap du. 2 órakor ÜGETŐ Vasárnap, 1965. február 14. )

Next