Népsport, 1965. június (21. évfolyam, 108-128. szám)

1965-06-04 / 110. szám

Tökéletes erőnlét, sokoldalú technika Ez a korszerű ökölvívás Találóbb címet nem is választhatott volna testvérlapunk, a Képes Sport az újabb botránnyal végződött Clay Liston mérkőzésről írott eredeti tudósításának. „A profibox halálos ágyánál” címmel megjelent írás valóban híven tükrözi a profi ökölvívás helyzetét, jövőjét A dologban pusztán az az érdekes, hogy az európai amatőrök ez időtájt Berlinben rendezett viadala viszont ellenkező előjellel, éppen az ökölvívás fejlődésének egyik újabb szakaszát nyitotta meg a Werner Seetenbinder Halle szorítójában. Nyolc arany - lenyűgöző fölény A szovjet ökölvívók jöttek, láttak és győztek. Győztek, legalább olyan fölénnyel, és olyan imponáló biztonsággal, mint annak idején Julius Cézár, akinek első, nyertes háborúi óta emlegetik világszerte ezt a szállóigét. De ha már a katonáknál járunk... Tévedés lenne azt hinni, hogy a szovjet versenyzők valamiféle uniformizált üldözéssel aratták átütő sikereiket. Nyolc aranyérmes versenyzőjük önmagában nyolc, külön-külön rendkívüli egyéniség, akiket éppen egyéniségük, egyéni küzdőmodoruk emel a mezőny fölé. Harcmodoruk alapja a kifogástalan erőnléttel párosuló finom, sokoldalú technika, az irányítás, a változatos, a minden helyzetből történő kemény, megrendítő ütések sorozata. Mert hát az ökölvívás mégsem a kisasszonyok sportja, nem valamiféle szépségverseny, hanem az öklök kemény, remek csatája. A szovjet fölény titka talán abban rejlik, hogy Ogurjenko és segítőtársaik a kellő alapképzés mellett versenyzőik egyes kivételes adottságait fejlesztették, csiszolták, igazi egyéniséget teremtve belőlük, emelték ki őket a nagy átlagot jellemző uniformizált egysíkúságból, a szürke üldözésből. Merre tart az élmezőny? Az utat a szovjet fiúk — köztük a leningrádi egyetem légkondicionáló aspiránsi tudományos értekezésén dolgozó Valerij Popencsenko, akinek egyébként tiszta, nyílt arcán úgyszólván egyetlen szokásos ökölvívósérülés nyomát sem lehet felfedezni — mutatják, s nem véletlenül. A kiváló erőnlétre alapuló sokoldalú technikai képzettség mindinkább nagyobb tért hódít. Mert mit ér az erőnlét technika nélkül? Hol van az a legtechnikásabb sportoló, áld erőnléti hiányosságokkal valóra tudja váltani elképzeléseit? És mindez mit ér kellő tűz, kellő harckészség, akaraterő nélkül? A szovjet versenyzőket ezen a téren a 92 lengyelek követik. Legalább olyan előnnyel a többiek előtt, mint amilyen előnnyel Ogurjerako tanítványai állnak pillanatnyilag Sztam mester neveltjei előtt. De egyre több csapatban lehet felfedezni tökéletes erőnléttel rendelkező, technikailag sokoldalú, nagyszerűen harcoló ökölvívókat. Ilyennek láttuk mi Johann Freietadtot, a légsúlyú aranyérmest, az ugyancsak a légsúlyú skót McCluskeyt, vagy a román dúcát és a harmatsúlyú Gijut. A könnyűsúlyú ír McCourtot, a kisváltósúlyú dán Rasmussent, a váltósúlyú olasz Patrinót, és jó néhány más ökölvívót. Ám amíg a szovjet csapat 6—8, a lengyel 4—6, közel egyforma képességű kiemelkedő klaszszist tud szorítóba küldeni, addig a többieknél csak néhány igazi egyéniség, a ma ökölvívásában helytállásra képes versenyző akad. Hol járunk mi, magyarok? A bajnoki címet védő, ismét balszerencsés kéztörést szenvedett Kajdi, valamint a lejtőn a látszat szerint már feltartóztathatatlanul lefelé haladó Török nélkül kiutazó csapatunk Szénási bronzérmével, a legjobb vívók között elfoglalt hat helyével túlteljesítette a várakozást. De Berlin is világosan rámutatott az évek óta hullámvölgyben vergődő magyar ökölvívás gyengeségeire. Kétségtelen tény, hogy fiatal csapattal vettünk részt a bajnokságon. Olyan versenyzőkkel, akik életkorukat tekintve a jövő emberei lehetnének, ha . . . ha néhány örvendetes kivételtől eltekintve nem jellemezné valamiféle szürke eevhangúság, merev alapállásból történő „gépi box” ökölvívóink harcmodorát. De bajok vannak az alapvető erőnléttel is. Nem véletlenül. Tudomásul kell venni, hogy heti három egyesületi edzéssel ma már nem lehet lépést tartani a világgal. És a túlnyomó, többségében szakosztályi szintem végzett edzésmunka hiányosságait még egy Félix Sztam se ki tudná pótolni a válogatottban, mert ez egyszerűen lehetetlenség. A magyar ökölvívás kizárólag a szakosztályi edzésmunka átszervezésével, az edzői felfogás kellő irányban történő változásáral léphetne előre, amelyet jó néhány évi egy helyben tonogás után talán nem várunk hiába. Vad Dezső A 10 rajz, Berlin 10 aranyérmese , ahogy Alaszevszki, a Deutsches Sportecho karikaturistája látta. Légsúlytól és felülről lefelé: Freistadt, Grigorjev, Sztyepaskin, Barannyikov, Kulej, Tamulisz, Agejev, Popencsenko, Poznyak, Szoszimov. ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ | A magyarok berlini bizonyítványa , Junghaus Gusztáv nem keltett csalódást, pooitozói tévé- v ^ déessel vesztett. Fejlődésre képe© versenyző, v Papp Tibor ezoro© küzdelmet vívott a későbbi bajnok g . Grigorjev ellen. Az ő stílusa, harcmodora és technikája állt a legközelebb a nemzetközi élvonalhoz./ Baranyai Lajos, az idősebb versenyzőik közé tartozik. q 4 A kellő erőnlétet és ütőerőt nélkülöző harcmódorával — csak ~ y technikával — azonban nem tudott érvényesülni. / Gúla László adottságait tekintve, bíztatóam fejlődhetne, / / rl f* Tn oo lorvlz-L-ol r’ion.Hici'Tio.rvo.e.rsT-U'iiOiri l/o I l^sin a ri/T'1 crrv7jn íjt r. 9 de ehhez sokkal rendszeresebben kellene dolgoznia. Tóth István a bajnokság egyik legszebb mérkőzését 7 1 vívta az aranyérmes Ku'ej ellen. Technikailag sokat tud, de 9 9 olykor nem mozog otthonosan a szorítóban. Holló József egyetlen vécefajtát ismer, a balegyenest 9 9 ée ezt alkalmazza tökéletesen. Ez azonban nem elegendő. 9. Szabó Ferenc felkészületlenségét tükrözte két ellentétes 9 9. mérkőzése. Pedig milyen jól öklözött Vranyecevice ellen. Schrick Ferenc teljesítményéről Popencsenko is elisme- 8 9 réssel nyilatkozott. Remélhetőleg nem udvariasságból. Fél- 9 9 szabadultabban kellene öklöznie. 9. Edőcs István bátortalan menekülésével irányította ma- 9/ 9 mára a figyelmet. Pedig technikai képzettsége jobb teljesít- 9 9/ ményre is képessé tenné. 9 Szénási Ernő okos harcmodorával, lelkes küzdeni- 9 9 akarásával a magyar csapat legjobbja volt. Nem véletlenül 9 ^ nyerte egyetlen érmünket. Sok fiatal követhetné a példáját. 91 ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\,vv( | Bíráskodás S. O. S. f ? 9 9 A bíráskodás, a ponto- b írói baklövések tömege, $ 4 sajnos, lerontotta a baj- g y nokság egyébként magassó színvonalát. Akadt olyan 4 // mérkőzés, amelyen nyolc 2 $ pontra (11) rúgott a kü- gü lönbség egyes bírák szé- nylete között. Mindennek az elfogulatlan bíráskodás- $ ^ hoz már semmi köze. És y í. mégsem történt semmi. ^ y Ha az AIBA bíróbizottsá 4 A gának vezetői nem változ- $ i $ tatnak eddigi módszerei- y í ken ha a tagszövetségek ^ y követelésére sem szerve- A ^ zik át a bíróküldés rend- ^ £ szerét, nem vezetik be az y 4 ítéletek állandó értékelé- ^ y sét, úgy ez az egyébként A y népszerűsödő sport előbb- * ^ utóbb zsákutcába jut, a y $ részrehajló pontozóbírák ^ ^ eléggé el nem ítélhető ön- ^ Vj célú passziójává süllyed. A A nagy küzdelem hét napja Már tavaly Berlinben igen tömör, és nagyon találó nevet kapott a versenyzőktől a szocialista országok vívóinak versenye, amely hétfőn ért véget — most Bukarestben. „Robotverseny” — mondta rá valaki, s ezt a megjelölést hamar magáévá tette mindenki a résztvevők közül — nemzetiségre való tekintet nélkül. Valóban, a versenynek volt, van és lesz valami robotjellege, amely elsősorban abból adódik, hogy a teljes világbajnoki programot kell végigvívniuk a résztvevőknek, de lényegesen rövidebb idő alatt, mint a világbajnokságon. A robotjelleg az idén erősebben érződött, mint eddig bármikor. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy ezúttal már hat ország csapatai mérkőztek azon a versenyen olyan formák között, amelyek eredetileg három ország vívóinak kemény összecsapását voltak hivatva szolgálni. A mind újabb és újabb résztvevők jelentkezése örvendetes tény, a verseny nemzetközi sikerét jelenti, de nagyon meggondolandó immár minden további bővítés (legalábbis a jelenlegi formák megtartása mellett), mert az már inkább árt, mint használ a most még népszerű és jó nemzetközi találkozónak. Fárasztó és nehéz verseny volt az idei, mondhatni éppen elég nehéz és fárasztó ahhoz, hogy lényegében lezárja a világbajnoki felkészülés egy nehéz, kemény szakaszát. És mivel a vívóvilág, ha nem is nagyobb, de mindenképpen erősebb fele vett részt a viadalon — némi támpontul szolgáljon a közeli világbajnokságot illetően. A legkevesebb sikerrel férfi tőrvívóink szerepeltek Bukarestben. Bekerülve a valóban nagyon erős, kiváló erőkből álló mezőnybe, így a középdöntő tájékán közülük legtöbben már lélegzethez sem jutottak lengyel, szovjet, román — és NDK-beli! — ellenfeleik mellett. Olyannyira, hogy a kérdés, amelyre feleletet vártunk a versenyen, mindmáig nyitott: egyik vivőnk sem nyújtott az érdekeltek közül olyan teljesítményt, hogy az döntően BUKARESTBEN szólna a világbajnoki csapatba való beválogatása mellett. Tőrvívóink mostani kudarcát azonban helytelen lenne teljes egészében a versenyzők nyakába varrni — bár kétségtelen, versenyzői erényeik, és hibáik elsődleges szerepet játszanak eredményeikben. Nem lehetett azonban észre nem venni, hogy közöttük, és ellenfeleik, a szovjet, lengyel és román vívók között stílusbeli, felfogásbeli eltérések vannak. Amit ellenfeleink vívnak, az karakterében, felépítésében más, mint amivel mi küszködünk , s ennek kapcsán nem ártana végre felülvizsgálni tőrvívóoktatási módszerünket. Mert a lengyelek és szovjetek vitathatatlanul valami újat, mást tudnak, mint mi, és sokkal többet tanultak például Fülöp Mihály vívásából, mint mi azt elképzeljük. Hogy milyen eredménnyel, itt ne részletezzük. Női tőrben nagyon hasonló eredménynyel szerepeltünk, mint tavaly Berlinben. Amennyivel mérsékeltebb a siker , egyfelől magyarázza, hogy Rejtő Ildikó és Juhász Katalin nélkül vívott csapatunk. Másrészt viszont kár lenne tagadni, hogy vívónőink rendkívül fáradtan versenyeztek, s ez a fáradtság nem is csak kimondottan a zsúfolt májusi versenyműsorunkból fakadt. A verseny női tőrrel kezdődött, így nekik volt a legkevesebb idejük átállni az itthoni hideg időről a bukaresti, harminc fok körüli nyári melegre. Ennek hatása az egyéni verseny során fejfájásban, levertségben mutatkozott meg mindegyiküknél. De ennek ellenére, Sákovicsnéval az élükön, becsülettel helytálltak. Ebben a fegyvernemben nagyon jó volt a szovjet és a román csapat, és meglepő fejlődésről adtak számot a lengyelek, különösen Cymerman. A szovjet együttes frissesége, lendülete meggyőző volt, kemény ellenfelünk lesz Párizsban, talán keményebb, mint eddig bármikor. Párbajtőrben — csakúgy, mint az előző két fegyvernemben — kísérleti csapattal mentünk Bukarestbe. „A távolabbi jövő csapatával” — mint Sákovics József szövetségi kapitány mondta. Ez, Bukarestben, szembe kerülve a szovjet és lengyel vívóikkal, közöttük az olimpiai bajnok Krisszel, Kosztavával, az idei heidenheimi győztes Nielabával és a többiekkel — igen jó benyomást keltett. Kulcsár és Nemere mellett, akik a csapat gerincét alkották, igen jól „húzott” esetenként Préda, B. Nagy, és sérülése ellenére Schmitt is. Krissz és a szovjet csapat győzelme ellenére a mi „távolabbi jövőnk” biztatónak ígérkezik a csapat szereplése láttán. Tulajdonképpen ugyanezt kell elmondani kardvívóinkról, akik Bukarestben valóban legnehezebb ellenfeleikkel kerültek szembe. S az a mennyiségbeli fölény, mely a döntő összetételében megmutatkozott (öt magyar vívó, valamint Pawlowski, Rilszkij és Rakita) mutatja minőségbeli fölényüket is. A versenyt látva azonban korai lenne túlzottan derűlátó következtetéseket levonni a bukaresti kardverseny számunkra sikeres voltából. Óva int ettől, hogy például Pawlowski viszonylag könnyedén átvágta magát az ötös magyar táboron, s,nagyon jól kellett vívnia a holtversenyben Bakonyinak ahhoz, hogy Pawlowski győzelmét megakadályozza. A csapatverseny viszont már kedvelő képet mutatott, s igazat lehet adni Pézsának, aki ugyan némi maliciával, de mégis őszinte örömmel jelentette ki a magyar—szovjet mérkőzés után Bakonyiéknak: „Jó volt némi, ahogy vívtatok.” A bukaresti verseny tájékozódás volt, erőpróba, kísérlet a csapatösszeállításokkal, s kicsit a világbajnokság főpróbája. És mint ilyen, akár a számszerű eredményektől függetlenül is sikerrel járt, képet adott csapatainkról. Dávid Sándor Vidékiek az élen! Az NB I B első fordulója után a férfiaik és a nőik csoportjában egyaránt vidéki csapatok szerezték meg a vezetést. A Szombathelyi Haladás Budapesten aratta mindkét győzelmét. A férfi atlétikai NB I B állása: 1. Szeged 2 2 ------- 248,163 4 2. TFSE 2 2 ------- 220,165 4 3. Honvéd 2 2 ------- 224:169 4 4. Csepel 2 1 — 1 209:183 2 5. V. Izzó 2 1 — 1 187:200 2 6. Szolnok 2 1 — 1 182:229 2 7. FTC 2 2 190:228 — 8. MTK 2---------2 168:210 — 9. V. Meteor 2 ------- 2 157:238 — A női atlétikai NB I B állása: 1. Szhelyi H. 2 2 ------ 144 : 88 4 2. V. Met. 2 2----131 :101 4 3. FTC 2 2 ------ 120 :103 4 4. Bes. Dózsa 2 1 — 1 126,5:104,5 2 5. Csepel 2 1 — 1 122 :108 2 6. Szeged 2 1 — 1 109 :113 2 7. Debrecen 2----------2 100 :113 — 8. Bp. Petőfi 2 ------- 2 94 :138 — 9. MTK 2 2 76,5:154,5 — Tőrvívóink Bolognában A hét végén Bolognában rendezi meg az olasz vivőszövetség az idei Giovannini Kupa nemzetközi férfi tőr egyéni versenyt. A magyar csapat csütörtök délután az alábbi összeállításban utazott el Olaszországba: Kamut Jenő dr., Szabó Sándor, Kamut László, Perjámosi Sándor, Pacséry Kázmér, Nyomárkay Ödön. Nehéz EB vár sakkozóinkra A sakkversenyek forgatagában is jelentős eseményt hoz a jövő hét eleje. Hétfőtől, június 7-étől a sakkcsapatok Európabajnokságának lesz színhelye Hamburg. „Műfajában” ritkaságnak számít ez az EB, mert mindössze harmad ízben kerül eldöntésre, melyik sakkcsapat a legjobb Európában. Az első bajnokságot Bécs rendezte 1957- ben. Csapatunk ezen nem vett részt. A második, 1959—1961. évi versenyen már Magyarország csapata is az indulók között volt, sőt, beverekedte magát az Oberhausenben lebonyolított döntőbe is. Az eredmény sikert jelentett, hiszen a kétszeres győztes Szovjetunió és a kétszer második Jugoszlávia mögött végeztünk, tehát az élvonalba kerültünk. Azóta négy esztendő, azaz két sakkolimpia telt el. Míg az 1962. évi várnai versengés során megőriztük Európában harmadik helyünket, addig a múlt év végén, Tel-Avivban, az NSZK csapata elénk került az utolsó forduló eredménye alapján. Felmerült a kérdés: tudjuk-e tartani pozíciónkat Egyértelmű választ természetesen a sakkolimpiák sem adhatnak, már csak azért sem, mert a két versenyforma között lényeges a különbség. A sakkolimpián szereplő csapatok négy játékost, az EB-n viszont tíz versenyzőt állítanak ki. Derűlátóan fogalmazva azt mondhatnánk, hogy ha csapatunk „hátsó alakzata” jobban működik, mint vetélytársainké, különösen az NSZK-é, akkor legjobbjaink Tel Aviv-i eredményessége meghozhatja a harmadik helyet__ hacsak — és itt megálljt kell parancsolnunk a fantáziának — mások is bele nem szólnak. Lehet-e lebecsülni például Románia csapatát? Igaz, hogy Sinaiában, az EB elődöntőjében megelőztük őket, de az utolsó forduló Szűkös 5:5-ös eredményt hozott, s vereségünk is a „levegőben lógott”. A hat csapat (a Szovjetunió, Jugoszlávia, NSZK, Hollandia, Románia és Magyarország) közül egyedül Hollandia nem esélyes magas helyezésre, de éppen ezért lélektanilag könnyebb a helyzete. A fiatalokkal frissített csapat Donner nagymester vezérletével meglepetéseket okozhat. A csapatbajnokság másik sajátossága is eltér az olimpiaitól. A visszavágó rendszerű versenyzés ezúttal módot ad az ellenfél gyengéinek kipuhatolására és kihasználására. A csapatvezetésnek tehát jelentős szerepe lesz az eredmény kialakításában. Már az előzetes felkészülésnél is gondolniuk kellett erre, de a helyszínen váratlan, újabb tapasztalatokat lehet szerezni egyes versenyzők formájáról, fogyatékosságairól. Sarkigazság ma már, hogy még a legjobbak, a szovjet versenyzők sem sebezhetetlenek, legyőzhetetlenek. Az ugyan kétségtelen, hogy a Szovjetunió elsőségét ezúttal sem fenyegeti nagy veszély, jóllehet néhány „nagyágyút” nélkülözni kénytelen. Szpasszkij és Geller világbajnoki elődöntő mérkőzést vív, míg Tál Portisch ellen készül, s Keres felmentést kapott a játék alól. Csapatukban így is hemzsegnek a nagy nevek: a világbajnok Petroszjan, Botvinnik, Szmiszlov, Korcseoj, Stejn, Bronstein, Holinov, Averbac, Krogiusz és Boleszlavszkij nagymesterek, valamint Lutyikov és Leni a tartalékok. Félelmetes gárda! A jugoszláv csapat is legalább nyolc nagymestert állít csatasorba. Ivkov, Gligorics, Parma, Matanovics, Trifunovics, Udovcsics és Damjanovics mellé előléptették a XVI. olimpia legjobb pontszerzőjét, Matulovicsot, nagymesternek. Mellettük szerénynek számít nagymestereink (Barcza, Bilek, Lengyel, Portisch és Szabó) száma, viszont Dely, Flesch, Forintos, Honfi és Kluger nevezetközi mesterek bármikor készek a nagymesterverésre. A harmadik helyre legveszedelmesebb vetélytársunk, az NSZK titkolja csapata névsorát, de Umzicker, Schmid, Darga nagymesterek bizonyosan szerepelnek majd, valamint a XVI. olimpia egyik legjobb pontszerzője, a német ifjúsági bajnok Pfleger is. Kortársai közül Hecht, Bialas és Mohrloek is igen tehetséges és erős versenyző. Idősebb mestereik közül Lehmann, Teschner és Tröger sok nagymester életét keserítette már meg. Mindent egybevetve: keserves tíz forduló elé néz csapatunk, s ennek során nemcsak tudásból, hanem taktikából és küzdőképességből is remekelnie kell, hogy megőrizze előkelő harmadik helyét. Haág Ervin Négy győzelem és egy új csúcs Kulcsár Gergely hazaérkezett Franciaországból Több mint háromhetes távollét után szerdán késő este érkezett haza gerelyvető-bajnokunk Franciaországból. Bőröndjében egy jegyzőkönyvet hozott, amely tanúsítja, hogy magyar atléta kezéből még sehol sem szállt olyan messzire a gerely, mint a bayeux-i versenyen, ahol 83.68-as dobásával több mint egy méterrel javította meg Tokióban felállított országos csúcsát. — Talán mondanom sem kell, hogy ezek után nagyszerűen éreztem magamat — kezdi beszélgetésünk elején. — Új csúcsot nem vártam magamtól és a kedvezőtlen időjárás mellett csak azt reméltem, hogy elérem a 80 méteres határt. Poitiersben 78.34, Orange-ban 77.26, Mantes-ban 74.05 volt az eredményem, a végigkísérő hűvös, kellemetlen, szeles időben. Rólam pedig köztudomású, hogy nem szeretem verseny közben még a borús eget sem. Legelső versenyét tartja a legizgalmasabbnak, ahol a francia bajnok, Macquet ellen lépett pályára. A Poitiers-ben szokatlan volt, hogy a közönség két oldalról körülvette a nekifutópályát és a dobás a salakos futópályán keresztül történt. A mozgásom sem volt valami sikerült és az ötödik után Macquet 20 cm-rel túldobott. Akkor azután mindent beleadtam és sikerült őt legyőznöm. A másik két versenyen nem volt nehéz dolgom, mert Macquet távollétében a „második vonal” vette fel velem a versenyt. A mantes-i mérsékeltebb eredményt azzal magyarázza, hogy a gyenge rendezés miatt kétszer kellett melegítenie és a laza nekifutó, valamint az erős oldalszél mellett nem is remélhetett jobb eredményt. És mi történt Bayeux-ban ? — Ahogyan lenni szokott, itt sem ment minden simán a verseny előtt — emlékezik vissza vidáman gerelyvetőbajnokunk. — Eredetileg erről a versenyről nem volt szó és így külön kellett engedélyért hazatáviratoznom. Már úgy volt, hogy nem érkezik meg idejében a MASZ válasza és ezért csak szombaton este indultam útnak utolsó versenyem színhelyére. Az éjjeli érkezés után fáradtnak éreztem magam és idegesen láttam, hogy egy órával a kezdés előtt Macquetnak még nyoma sem volt. Nem találtam az atlétanadrágomat sem és egy aznapi versenyt már túlélt kölcsönnadrágot húztam fel. Fél órával a kezdés előtt azután befutott a francia bajnok, mert mint frissítő szörpügynök addig , kerékpárversenyen árulta cége portékáját és nem engedték el előbb. Aztán az is idegesített, hogy megtudtam: Macquet dob előttem. Szóval minden kedvezőtlennek látszott... Előkerül egy kis jegyzettömb és most már ebből másoljuk ki a csúcsot hozó sorozatot: 79.14, kilépett, 83.68, 77.68, kilépett és 79.76. Macquet legnagyobb dobása csak kerek 80-ra sikerült. Még egyszer gratulálunk a 31 éves testnevelő tanár pompás csúcsjavításához, és búcsúzóul egy kis történetet kérünk az emlékek gazdálg tárházából. — Felejthetetlen, baráti vendéglátásban volt részem feleségemmel együtt — említi búcsúzóul. — Ennek tanújelét tapasztaltam Orange-ban, ahol győzelmem után tiszteletdíjként 24 üveg márkás francia bort sorakoztattak fel előttem. Mivel ekkora útitáskával nem rendelkeztem, szépen le akartam mondani a váratlan tiszteletdíjról, mire a lelkes atlétabarátok megígérték, hogy postán küldök utánam ládába csomagolva. Kulcsár Gergely most két küldeményt vár Franciaországból. Az egyik: a borospalackokat, a másik pedig — és ez a kedvesebb — a hivatalos átiratot, amely a már elhozott jegyzőkönyvön kívül a teljes csúcsjavítási dokumentációt is magában foglalja. Toldy Ferenc " Csúcsra vágynak a hajómodellezők A hajómodellezők országos bajnokságát szombaton, vasárnap és hétfőn rendezik meg Debrecenben a nagyerdei tavon. Az önjáró és a rádióirányítású modellek bajnokságában 75 versenyző indul, s ott lesz a versenyen az NSZK-beli Willy Semf és Kurt Matschulat is, akik nemcsak Európa-bajnokok, hanem Európa-csúcstartók is. A magyar legjobbak a bajnokság keretében megkísérlik a fennálló 1215 km/órás sebesség Európa-csúcs megdöntését. Erre megvan minden reményük, hiszen modelljeikkel már rendre 150 km-es átlagsebességet értek el, de teljesítményeiket eddig nem lehetett hitelesíteni.