Népsport, 1965. június (21. évfolyam, 108-128. szám)

1965-06-18 / 120. szám

Úgy, ahogyan 70 ezer szurkoló várta... A Népstadion lelátóin szerdán magasba csapott a túláradó öröm lángja. Zú­gott, zengett a hatalmas aróna, ami­kor a játékvezetői hármas sípszó után a kezdőkörben önfeledten összeölelkezett ti­zenegy fáradt, csapzott, verítékben fürdő arcú ferencvárosi labdarúgó. Felengedtek az addig görcsösen megfeszült izmok, s ott kö­zépen, már mindegyikük egy kicsit felejte­ni akart. Feledni az idegtépő 270 percet, a kemény, sokszor fájdalmasan kemény ösz­­szecsapásokat, a dulakodást, az esetenként túlfeszített idegek egy-egy röpke rövidzár­latát. Akkor már egyikük sem haragudott Cre­­ramdra, a forrófejű fedezetre, sem Stilesre, az angolok „gonosz manójára”. Akkor már mindenki megbékélt. Még az angolok is. Law külön-külön odament a ferencvárosi játékosokhoz, s megrázta a kezüket. Úgy­szintén a kopaszodó Charlton és a többiek is. Mert veszíteni is tudtak a pályán az oly­kor lobbanékony vendégek. Kétszázhetven, tömény izgalomban eltelt perc végére ezúttal pont került. A pontot pedig magyar csapat, a Ferencváros tette ki. Azok a labdarúgók, akiknek a teljesítmé­nyére méltán illik a versidézet: „Ez jó mu­latság, férfimunka volt”__ A jelző nem túlzó. Valóban férfimunka volt. Nehéz, kemény, áldozatos munka. Ve­­ritékes és becsületes. Ezért a döntőbe jutá­sért megdolgoztak a zöld-fehér játékosok. A napi edzések munkaadagja, s anyaga, az előkészületek sokszor fárasztó tempója, mind-mind egy-egy darabkája volt a szerdai kilencven perc után kialakult záróképnek. A Ferencváros kitűnő teljesítményt nyúj­tott. Kétszer is legyőzte az angol bajnok­­csapatot, s ezzel kivívta magának a jogot a VVK döntőjébe való jutáshoz. Túl a fel­lengzős, a magyar füleknek egy kicsit szo­katlanul derűlátó angol nyilatkozatokon, a már-már, bizony, nagyképűnek hangzó ki­­jelentgetéseken — elvitathatatlan, hogy a Manchester United nem véletlenül szerzett márkát nevének. Az 1:0-ás mérkőzésen alig jöttek át a félpályán a vendégek. Ekkor a Ferencváros valósággal lerohanta nagynevű ellenfelét, s úgy támadta végig a 90 percet, hogy sok esetben az egész angol csapatot beszorította tizenhatosa mögé. Annak elle­nére, hogy ez a „bekkelés”, bizony, néha komikusán hatott — a vendégek már ekkor is bizonyították kivételes fizikai képessé­güket, küzdemtudásukat. Most szerdán pe­dig még többet is ennél... Szerdán ugyanis támadtak a vendégek. Igaz, óvatosan — legalább is látszatra óva­tosan. Amikor elveszítették a labdát elől, altkor hanyatt-homlok, iramodtak vissza sa­ját kapujuk elé, s így a zöld-fehér roha­mok útját ezúttal is kemény, szilárd fal állta, s nehezen lehetett helyzetet teremte­ni. A védők szorosan fogtak embert, kemé­nyen odaléptek, nemegyszer durván is. Aztán bevágódott a felső sarokba Karába labdája, s ez fordulatot hozott a játékba. A Ferencváros lehiggadt, s ezáltal felja­vult, folyamatosabb lett a csapatjátéka. Most már nem kötötte az Idegesség az iz­mokat, nem volt olyan súlya a felelősség­nek sem. Az átadások pontosak lettek, a labdakezelés biztonságosabb. Ekkor már nem csupán izgult a sok ezer szurkoló fent a betonkaréjon, hanem élvezte is a játé­kot. Géczi remek védéseit, Karába egy­­egy elfutását, Varga egy-egy nyesett átadá­sát, Albert magánszámait. Az angolok a 4—2—4-es szisztémát ját­szották — rugalmasan, Orosz hátravonásá­­val a zöld-fehérek is megerősítették hátvéd­­sorukat. A négy hátvéd jórészt ügyesen zárt, jórészt pedig engedte az angol táma­dókat — lesre... A hajrában a Manchester elkeseredetten támadott. Volt rá eset, hogy még Stiles, a második középhátvéd, is előretört. Az egyik átadásból kis híján gól született. De ezúttal a Fortuna is méltányolta a Ferenc­város felkészülését, küzdeni tudását. Az an­golok kihagyták helyzeteiket. Most a befejező műsorszám, a finálé kö­vetkezik. Bármiként is alakuljon az ered­mény majd Torinóban, a magyar bajnokcsa­pat büszke lehet pompás helytállására a VVK-ban. Matt Busby: Ha a Ferencváros úgy játszik, mint június 6-án... — Well... hol is kezdjem — ráncolja össze a homlokát a Manchester United menedzsere, amikor a szerdai mérkőzésről kérünk véleményt. — A Ferenc­város jó csapat, és ezt most is bebizonyította. Bár legyünk őszinték, ezúttal rejtegették azo­kat az oroszlánkörmöket (hadd legyek stílusos), amelyeket jú­nius 6-án alkalmunk volt ta­pasztalni. — A Manchester bevallottan győzni jött Budapestre. Miért nem sikerült mégsem? — Ügy hiszem, ez volt o ti­pikus esete annak, hogy a kapu előtt semmi sem sikerült. Csak ez a bosszantó, hogy éppen azok a csatárok voltak tehetet­lenek Géczi kapuja előtt, akik óhian fergeteges hajrával nyer­ték meg a Manchesternek az an­gol bajnokságot. — Persze, hiszen négy for­dulóval a befejezés, előtt még a Leeds állt a táblázat élén. — /gén. és az idénynek ezt a nagy felfedezettjét vagy akár e Chelseát jóformán mindenki esélyesebbnek tartotta a bajno­ki címre, mint bennünket. Laté, Charlton és Best azonban az utolsó mérkőzéseken egyszerűen ellenállhatatlan volt — az utol­só előtti fordulóban például 3:0-ra győztük le a későbbi ku­pagyőztes Liverpoolt. Sorozat­ban rúgták a gólokat, most vi­szont itt Budapesten kévtelevek voltak betalálni a hálóba. Pe­dig tíny érzem, hogy az első félórában szépen játszott az an­gol csávát, és körülbelül azt nyújtotta, amihez otthon ha*zá vagyunk szokva. Az a váratlan Karába-gól azonban nagyon menzavarta a fiúkat. Fenyvesi gólja után vedig nehezen tér­tek menükhöz. És már hiába próbálták meg a lehetetlent az utolsó percekben, a Ferencváros meninnását kihasználva csak: a szépítésre futotta az erejükből. Eny ilyen csapat ellen néhány rövid perc alatt nem lehet meg­fordítani az eredményt! — fgy a Ferencváros látsz­hatja a döntőt Torinóban. — Inén, és őszintén snk sikert kívánok a csapatnak. Mostaná­ban láttam játszani a torinói fekete-fehér eket. és úgy vélem, hogy a Ferencváros nem vállal­kozik lehetetlen feladatra, ha le akarja győzni a Juventust. de csak ha úny játszik, mint június 6-án! Tengünk mindent mérlegre: az olaszok mellett szói a hazai pálya, a heves szur­kolók kiváló tüdeje és hogy végeredményben a Juventus — ha szeszélyes is — technikailag kitűnően képzett enyüttes. Egy kiváló formában játszó Ferenc­város azonban ellensúBinzvi tudja az idegen pálya hátrá­nyait. Az esélyek közel egyen­­lőek. és a Juventus nem legyőz­hetetlen. — Ha valaki Angliából érke­zik hozzánk aligha tudjuk megállni, hogy a jövő évi VB előkészületeiről ne érdeklőd­jünk ... — A kormány félmillió fon­tos segélye nagyot lendített raj­tunk. Kapnak belőle azok a pá­lyák, ahol a külföldi csapatok szerepelnek, és jut belőle min­den olyan célra, amivel korsze­rűvé, kellemessé tehetjük a külföldi vendégek — csapatok és újságírók — ottlétét, sze­replését, munkáját. Így hát sen­kinek sem kell attól tartania, hogy szégyent vall Anglia a VB rendezésével. Egyébként is megértem, hogy önöket itt Ma­gyarországon egyre jobban ér­deklik az angliai előkészüle­tek ... Egy cinkos mosoly, utalás a bécsi eredményre, és Matt Bus­by búcsút vesz tőlünk, a kis angol különítmény tagjai már türelmetlenül várják. • r. k. Kétszer győzött szerdán a Vasas — Szerdán délután Győrött a hazai W szurkolók meglepe­­y téssel tapasztalták, go. hogy amikor az elő­mérkőzés szüneté­­ben a Vasas játéko­sai az öltözőbe vonultak, Sá­­rosi, Mészöly, Puskás és Fis­­ter a lelátón maradt. Az ért­hetetlennek tűnő eseményre Illovszky Rudolf, a Vasas mester-edzője adta meg a magyarázatot. — Sárosi és Mészöly még nincs rendben, Puskás és Fistcr pedig fegyelmezetlen­ség miatt kimarad a csapat­ból. Mi tagadás, a hazai szur­kolók látható örömmel nyug­tázták az eseményt, úgy gon­dolták, hogy a tartalékos Va­sas ellen kedvenceik bizto­sabban harcolják majd ki a győzelmet. A találkozó azonban nem igazolta a hazai reményeket. A nagyon gyenge mérkőzésen a hazai együttes kiábrándí­tóan erőtlenül játszott. A tar­talékos Vasas sem tündökölt, de játéka kulturáltabb s fő­leg céltudatosabb volt! A rossz játék, a sikertelenség, azután szenvedélyes kifakadá­­sokat váltott ki a szurkolók­ból, azokból, akik nem is olyan régen még önfeledten ünnepelték a győri fiúkat. A közönségnek ez a magatar­tása helytelen és elítélendő. De a találkozóból mégis so­kan és így a győriek is ta­nulhatnának. A Vasas sérülés, betegség miatt kénytelen volt nélkülözni olyan játékosokat, mint Sárosi és Mészöly, s Illovszky Rudolf edző még­sem habozott: a jövő, a csa­pat fegyelme érdekében lát­szólag tovább gyengítette csa­patát. A győri mérkőzés azonban az edzőt igazolta! Puskásnak és Fisternek a ki­hagyása nem ment az ered­ményesség rovására. A Vasas tehát szerdán kétszer győ­zött ... A győri csapat is levon­hatja ebből a tanulságot, mert a szerdai mérkőzés is bizo­nyította, hogy egyik-másik győri játékost önelégültté tet­ték az utóbbi sikerek és kö­zel sem küzdöttek olyan oda­adással, mint amit joggal el­várnak tőlük! I SZÉLSŐK RÚGTA GÓLOK!... A Manchester United ellen — végre ilyennek is örvendezhe­tünk! — két szélsőjátékos, Karába és Fenyvesi Zűr., rúgta a gólokat. Képeink a második gól előkészítését és befejező moz­zanatát ábrázolják. Az első képen Karába elhúz Law mellett, a másodikon P. Dunne kapus hiába vetődik: Fenyvesi dr. jól eltalált labcfája a jobb sarakban köt ki. És végül: az anqolok gólját is szélső, Connelly rúgta. {Pobu&a Foto feflv.) A kiét gólról! nyilatíkoznafk a főszereplők. Karába: — Beleadtam mindent ebbe a lövésbe. Összegyűlt bennem minden keserűséq. Szerettem volna uqyanis már végre bemu­tatni, hoqy tudok futballozni... A második pról előtt egy má­sik K-arábát láttunk. Ügyesen futott el a jobboldalon, középre adott. Rákosi lövése Lawról ki­pattant de Fenyvesi dr. már nem hibázott. — Én azt a gólt nem is lát­tam. Amikor elfutottam és az alapvonal közeléből beadtam, a balhátvéd kilökött engem a pá­lyáról és mire felálltam, már a kapuban volt a labda... Fenyvesi: — Együtt futottam a táma­dással, láttam, hogv Karába üqyesen húz el a jobboldalon Először azt hittem, hogy a be­adás átszáll majd hozzám, de csak Rákosiig jutott, ő rálőtte. Várható *volt, hogy a tömörülő angol Játékosokról visszapattan a labda, ezért minden idegszá­­lammai figyeltem: merre perdül. Jól számítottam, láttam, hogy fe­lém Jön vissza. Egy lépést tet­tem irányába. Megnéztem ma­gamnak a rövidsarkot és egy­ből odarúgtam, örülök, hogy négy nap alatt két alkalommal is olyan gólt szereztem, amivel hasznára lehettem a csapatnak... NB I B BVSC—Dunaújvárosi Kohász 2:2 (1:1) Szőnyi út, 300 néző. V: Vin­­cze dr. BVSC: Varga — Ubram­­kovics, Fekete, Tordai — B. Nagy, Ádám — Both, Ara»tó, Si­mon, Krausz, Rajna. Edző: Gyar­mati János. Dunaújváros: Sági — Andriska, Ligeti, Csepecz — Magasházi, SuMa — Török. Mi­hály, Korona, Takács II, Takács I. Edző: Jávor Pál. 27. perc: Arató bal oldalról szögletet rúgott, és félmagas beadását Krausz a bal alsó sa­rokba fejelte. 1:0. 29. perc: Az ötös sarkáról Magasházi közvetett szabadrú­gást lőtt. A sorfalról a labda a jobb felső sarokba hullt. 1:1. 85. perc: B. Nagy 20 méteres lövése a jobb oldali léc mellétt kötött ki a hálóban. 2:1. J 88. perc: Sulia a tömörülő védőkről kipattanó labdát 15 ( méterről jól eltalált lövéssel küldte a hálóba. 2:2. A jó iramú mérkőzés végig esőben- folyt le, rendkívül csú­szós füvön. Az első félidőben mindkét részről akadtak kihasz­nálatlan helyzetek, főként a BVSC részéről. A hazai fedeze­tek többnyire hosszú, magas láb dákkal tömték a csatárokat, de a támadók legtöbbször gyengén vagy kapu mellé lőttek. A du­naújvárosiak általában nyőlcan védekeztek, ellentámadásaikat a jól tömörülő hazai védelem többnyire tisztázta. Fordulás után változatos játék folyt. Jó: Fekete, Ádám, Arató, Krausz, ill. Andriska, Magasházi, Koro na, Mi/hály. Sikeres szereplés után hazatért a Dorog Kéthetes távoliét után szerdán éjjel hazaérkezett a Dorogi Bá­nyász labdarúgó-csapata a Szov­jetunióból. A csapat szerepléséről Buzánszky Jenő edző a követke­zőket mondotta el: — Közel 14 000 kilométert utaz­tunk, három mérkőzést játszot­tunk a Szovjetunió legtávolabbi vidékein. Az első mérkőzésünk Dusanbeban került sorra a II. osztályú 2. helyezett Energetik el­len. Az eredmény 3:1 (2:0) volt a javunkra. A második mérkőzésen Taskent­­ben az I. osztályú városi csapat ellen csapatunk 1:0 arányban győ­zött Szűcs góljával. Utolsó mér­kőzésünk Alma Atában került sor­ra. Itt a II. osztályú 3. helyezett Lokomotív ellen 0:0 arányú dön­tetlent értünk el. — A szovjetunió­beli portyánkon nagyon sok szép élményt gyűjtöttünk, nagyszerű volt a vendéglátás és csapatunk minden vonatkozásban kivívta a nagy számú közönség elismerését. S’EÉE.IEG Mégis fáj! /gén, tudom. így szól a kiírás. Ha holtverseny ala­kulna ki a sakkcsapat Eurcpa-bajnokságon, akkor a magasabb táblán elért eredmény dönt. Példás határozat, mert, ugye, mégiscsak igazságtalanság lenne, hogy az egyik csapat jelenlegi, ex-, vagy éppen leendő világbajnokok legyőzése által szerezzen pontokat, mégis alulmaradjon, míg a másik csak „névtelen" nemzet­közi nagymesterek ellen legyen eredményesebb — bár sokkal eredményesebb — ám ezzel jobb helyezést érjen el. Vagy ... Uram, bocsá’... Talán nem is lenne olyan igazságtalanság ? Nem tudom ki, hogy van vele, de szerintem a csapat­verseny akkor is csapatverseny, ha a világ legjobbjai űzik. így van ez minden sportágban. Legyen bár vívó, birkózó, úszó, ökölvívó, vagy öttusázó küzdelem, nem az a mérv­adó, hogy ki kit győz le, hanem az, hogy milyen arányban győz — a csapat. Hisz, ha már csapattalálkozóról van szó, akkor eltűnik az egyén — csupán a közösség együt­tes tudása számít. Jóllehet, a sakk eltér más sportágaktól, mégis fáj — és de sokaknak fáj most —, hogy a magyar sakkcsapat világ­raszóló győzelem kivívásával sem tudta megszerezni a má­sodik helyet. Őszinte tiszteletem a FIDE világosan fogalmazó sza­bályszerkesztőinek, mégsem tudom „megérteni" ezt a holt­verseny-magyarázatot. Mert, hát, nézzük csak ... Az Euröpa-bajnokságon mindössze a szovjet és a magyar csapat ért el azonos győzelmet, és jobb játszmaarányával a Szovjetunió válogatottja az első. Logikus! De hol van abban a logika, hogy tíz találkozóból ml kilencet nyerünk, a jugoszlávok meg hatot, mégis ők a má­sodikak? S lehet-e igazságos az, hogy egyszer legyőzzük az abszolút első szovjet együttest, kétszer legyőzzük a jugo­szláv válogatottat, ennek ellenére csak bronzot kapunk, míg az általunk kétszer legyőzött csapat ezüstöt? Ügy látszik: „lehet". Legalábbis egy ördöngősen meg­szerkesztett, reálisnak aligha mondható mechanikus elmé­let felállítói szerint lehet. De — elnézést a szókimondásért — feltétlenül el kell, el kellett ezt fogadni? Az ugyanis nem vitatható, hogy egy jóváhagyott kiírás­nak érvényt kell szerezni. Csakhogy egy jóváhagyott ki­írást nem lehetne kissé előbb megfontolni, kissé messze­­tekintőbben megszerkeszteni? Valahogy úgy, hogy jó is, he­lyes is, igazságos is legyen? Mert lehet, hogy most csak nekünk, magyaroknak fáj a méltánytalanság, de máskor másnak is fájhat. S nem hi­szem, hogy az egyik bánat ír volna a másikra! Z. Vincze György A sportágak fejlődéséért az egyetemeken A tavaszi hazai sportműsor­ban érdekes és értékes színfol­tokat jelentettek az 1965. évi Egyetemi és Főiskolai Bajnok­ságok döntői. A kiírás ebben az évben elő­relépést jelentett a bajnoksá­gok színvonalának emelése fe­lé. Az elmúlt években előfon dúlt, hogy csapatjátékokban a döntőbe jutott csapatoknak négy selejtező mérkőzést kellett játszaniuk, és általában az el­ső két mérkőzésen jélentős tu­dáskülönbség volt a csapatok között. Idén csak az NB-s és a legjobb budapesti, valamint me­gyei csapatok nevezhettek. Ke­vesebb lett a mérkőzés, ez egy­ben azt is jelenítette, hogy az országos bajnokságokban sze­replő csapatok felkészülésükbe, munkájukba jobban be tudták illeszteni a főiskolai bajnoksá­gokon való részvételt, nem vált túlzsúfolttá programjuk. Itt említjük az időpont-prob­lémát. Évek óta egyre nehezebb a különböző sportágak döntőit egy Időpontra sűríteni. Idén a szervező bizottság lemondott az egy időben történő rendezés gyakorlatáról és a döntők az egyes sportágakban általában a formábahozó időszakban ke­rültek soma. Ez mind sport­­belileg, mind az egyetemi élet szempontjából jónak bizonyult. A jövőben azért meg lehetne próbálni, 2—3 sportág (pl. ko­sárlabda, röplabda, vívás, már­cius végén, labdarúgás, torna, természetjárás, április végén, atlétika, úszás, kézilabda, má­jus végén döntőit egyidöben rendezni, ami az érdeklődést is fokozná a versenyek iránt, és az új követelményeknek is meg­felelne. A kisebb felsőoktatási intéz­mények nem örültek, hogy több­ségük csak néhány egyéni ver­senyzővel (II. o. szint volt a ne­vezési feltétel) képviseltethette magát, csapataik nem mérkőz­hettek egyetemi csapatokkal, úgy érezték, hogy mintegy ki­estek az egyetemi sport vérke­ringéséből. Természetesen, ahol eme Igény van, meghívás alap­ján nincs akadálya egyetemek közti mérkőzések rendezésé­nek. Hasonló szerepet töltenek be az egy tárcához tartozó in­tézmények lassan hagyományos versenyei. (Pl. Agrár-sportna­pok), és felmerült olyan javas­lat, hogy egyes megyei sport­tanácsok beilleszthetnének a versenynaptárba a területükön levő felsőoktatási intézmények hallgatói részére egy-két sport­ágban versenyeket. A főiskolai bajnokságnak azonban semmi­képpen nem feladata és célja az egyetemi hallgatók többsé­gének a sportolási lehetőséget biztosítani, hiszen ezt a szö­vetségi bajnokságok minden szinten lehetővé teszik, hanem a cél a legjobbak vetélkedése, a bajnoki címek eldöntése, az erők felmérése a nemzetközi követelmények szempontjából is; elősegíteni a hagyományos egyetemi sportágakban a minő­ségi fejlődést, hogy az egyete­mi sport minél jobban hozzá­járuljon az adott sportágak fej­lődéséhez. Az idei bajnokságok fontos lépést jelentettek ebben az irányban, jövőre még jobban kell törekedni ama, hogy emel­kedjék a bajnoki cím rangja, értéke. Az egyéni sportágak köz® ez atlétika (a kedvezőtlen időjárás ellenére) és a vívás döntőd elé­gítettek ki, az úszásban csak néhány versenyző érte el a kí­vánt szintet, tornában is csak a szakiskolások tudtak eleget tenni a követelményeknek. Kü­lön ki kell emelni a kitűnően rendezett, jól sikerült tájéko­zódási bajnokságokat. Kosárlabdában a sorsolás sze­szélye folytán már a döntőbe iütésért is óriási volt a harc. Döntőnek is beillő mérkőzés volt a budapesti műegyetemis­ták és a soproniak között. Az elmúlt évek legjobban sikerült kézilabda főiskolai bajnokságá­nak örülhettünk. Röplabdában viszont a döntők színvonala alatta maradt a várakozásnak. Érdekes mérkőzésekre került sor labdarúgásban. A döntök hű kénét nyújtották a jelenlegi helyzetnek és a javitandvalók­­nak. Idén az egységes töm önszer­vezet! jellegnek megfelelően a sportmozgalom szakmai szervei a szövetségek, az eddigi évek­nél aktívabban vettek részt a ba in-oksé gok megrendezésében, szívügyüknek tekintették a ver­senyeket. Gazdaságilag is elő­nyös volt az idea rendezés, hi­szen jelentősen csökkentek az utazási és egyéb kiadások. Végül az év nagy egyetemi sporteseményével, az Univer­­siadévnl kapcsolatban csak rész­ben adtak felvilágosítást a ver­senyek. hiszen az Universiadérr az esti és levelező tagozatos hallgatók is részt vehetnek, fgy a főiskolai líajnokságokon az Un-'versiade-keret csak mintegy kétharmada szerepelt. Az érin­tett sportágakban a szakvezetők az első tájékoztatást megkapták a versenyzők felkészüléséről, formáiéról. így elmondható, hogv ebben a vonatkozásban is a bajnokságok elérek rétinket. Dr. Frenkl Róbert MínEcsesomét keresünk! Elveszett csütörtökön délelőtt XIII, Vőlegény u.—Testnevelési Főiskola^-Blaha Lujza tér útvo­nalon egy kulcscsomó — barna bőrtokban. Kérik a becsületes megtalálót, hogy mielőbb adja le a Népszabadság portájára (VIII., Blaha Lujza tér 3.). Péntek, 1965. június 18. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék