Népsport, 1965. június (21. évfolyam, 108-128. szám)
1965-06-18 / 120. szám
Úgy, ahogyan 70 ezer szurkoló várta... A Népstadion lelátóin szerdán magasba csapott a túláradó öröm lángja. Zúgott, zengett a hatalmas aréna, amikor a játékvezetői hármas sípszó után a kezdőkörben önfeledten összeölelkezett tizenegy fáradt, csapzott, verítékben fürdő arcú ferencvárosi labdarúgó. Felengedtek az addig görcsösen megfeszült izmok, s ott középen, már mindegyikük egy kicsit felejteni akart. Feledni az idegtépő 270 percet, a kemény, sokszor fájdalmasan kemény öszszecsapásokat, a dulakodást, az esetenként túlfeszített idegek egy-egy röpke rövidzárlatát. Akkor már egyikük sem haragudott Creramdra, a forrófejű fedezetre, sem Stilesre, az angolok „gonosz manójára”. Akkor már mindenki megbékélt. Még az angolok is. Law külön-külön odament a ferencvárosi játékosokhoz, s megrázta a kezüket. Úgyszintén a kopaszodó Charlton és a többiek is. Mert veszíteni is tudtak a pályán az olykor lobbanékony vendégek. Kétszázhetven, tömény izgalomban eltelt perc végére ezúttal pont került. A pontot pedig magyar csapat, a Ferencváros tette ki. Azok a labdarúgók, akiknek a teljesítményére méltán illik a versidézet: „Ez jó mulatság, férfimunka volt”__ A jelző nem túlzó. Valóban férfimunka volt. Nehéz, kemény, áldozatos munka. Verítékes és becsületes. Ezért a döntőbe jutásért megdolgoztak a zöld-fehér játékosok. A napi edzések munkaadagja, s anyaga, az előkészületek sokszor fárasztó tempója, mind-mind egy-egy darabkája volt a szerdai kilencven perc után kialakult záróképnek. A Ferencváros kitűnő teljesítményt nyújtott. Kétszer is legyőzte az angol bajnokcsapatot, s ezzel kivívta magának a jogot a VVK döntőjébe való jutáshoz. Túl a fellengzős, a magyar füleknek egy kicsit szokatlanul derűlátó angol nyilatkozatokon, a már-már, bizony, nagyképűnek hangzó kijelentgetéseken — elvitathatatlan, hogy a Manchester United nem véletlenül szerzett márkát nevének. Az 1:0-ás mérkőzésen alig jöttek át a félpályán a vendégek. Ekkor a Ferencváros valósággal lerohanta nagynevű ellenfelét, s úgy támadta végig a 90 percet, hogy sok esetben az egész angol csapatot beszorította tizenhatosa mögé. Annak ellenére, hogy ez a „bekkelés”, bizony, néha komikusan hatott — a vendégek már ekkor is bizonyították kivételes fizikai képességüket, küzdenitudásukat. Most szerdán pedig még többet is ennél... Szerdán ugyanis támadtak a vendégek. Igaz, óvatosan , legalább is látszatra óvatosan. Amikor elveszítették a labdát elől, akkor hanyatt-homlok, iramodtak vissza saját kapujuk elé, s így a zöld-fehér rohamok útját ezúttal is kemény, szilárd fal állta, s nehezen lehetett helyzetet teremteni. A védők szorosan fogtak embert, keményen odaléptek, nemegyszer durván is. Aztán bevágódott a felső sarokba Karaba labdája, s ez fordulatot hozott a játékba. A Ferencváros lehiggadt, s ezáltal feljavult, folyamatosabb lett a csapatjátéka. Most már nem kötötte az idegesség az izmokat, nem volt olyan súlya a felelősségnek sem. Az átadások pontosak lettek, a labdakezelés biztonságosabb. Ekkor már nem csupán izgult a sok ezer szurkoló fent a betonkaréjon, hanem élvezte is a játékot. Géczi remek védéseit, Karába egyegy elfutását, Varga egy-egy nyesett átadását, Albert magánszámait. Az angolok a 4—2—4-es szisztémát játszották — rugalmasan, Orosz hátravonásával a zöld-fehérek is megerősítették hátvédsorukat. A négy hátvéd jórészt ügyesen zárt, jórészt pedig engedte az angol támadókat é lesre... A hajrában a Manchester elkeseredetten támadott. Volt rá eset, hogy még Stiles, a második középhátvéd, is előretört. Az egyik átadásból kis híján gól született. De ezúttal a Fortuna is méltányolta a Ferencváros felkészülését, küzdeni tudását. Az angolok kihagyták helyzeteiket. Most a befejező műsorszám, a finálé következik. Bármiként is alakuljon az eredmény majd Torinóban, a magyar bajnokcsapat büszke lehet pompás helytállására a VVK-ban. Matt Busby: Ha a Ferencváros úgy játszik, mint június 6-án... — Well... hol is kezdjem — ráncolja össze a homlokát a Manchester United menedzsere, amikor a szerdai mérkőzésről kérünk véleményt. — A Ferencváros jó csapat, és ezt most is bebizonyította. Bár legyünk őszinték, ezúttal rejtegették azokat az oroszlánkörmöket (hadd legyek stílusos), amelyeket június 6-án alkalmunk volt tapasztalni. — A Manchester bevallottan győzni jött Budapestre. Miért nem sikerült mégsem? — Úgy hiszem, ez volt a tipikus esete annak, hogy a kapu előtt semmi sem sikerült. Csak ez a bosszantó, hogy éppen azok a csatárok voltak tehetetlenek Géczi kapuja előtt, akik ólsan fergeteges hajrával nyerték meg a Manchesternek az angol bajnokságot. — Persze, hiszen négy fordulóval a befejezés, előtt még a Leeds állt a táblázat élén. — Igen, és az idénynek ezt a nagy felfedezettjét vagy akár a Chelseat jóformán mindenki esélyesebbnek tartotta a bajnoki címre, mint bennünket. Late, Charlton és Best azonban az utolsó mérkőzéseken egyszerűen ellenállhatatlan volt — az utolsó előtti fordulóban például 3:0-ra győztük le a későbbi kupagyőztes Liverpoolt. Sorozatban rúgták a gólokat, most viszont itt Budapesten képtelenek voltak betalálni a hálóba. Pedig tény érzem, hogy az első félórában szépen játszott az angol csávát, és körülbelül azt nyújtotta, amihez otthon hozzá vagyunk szokva. Az a váratlan Karába-gól azonban nagyon megzavarta a fiúkat. Fenyvesi gólja után pedig nehezen tértek menükhöz. És már hiába próbálták meg a lehetetlent az utolsó percekben, a Ferencváros menimását kihasználva csak a szépítésre futotta az erejükből. Egy ilyen csapat ellen néhány rövid perc alatt nem lehet megfordítani az eredményt! — Így a Ferencváros játszhatja a döntőt Torinóban. — Iden, és őszintén sok sikert kívánok a csapatnak. Mostanában láttam játszani a torinói fekete-fehéreket, és úgy vélem, hogy a Ferencváros nem vállalkozik lehetetlen feladatra, ha le akarja győzni a Juventust, de csak ha úgy játszik, mint június 6-án! Tengünk mindent mérlegre: az olaszok mellett szól a hazai pálya, a heves szurkolók kiváló tüdeje és hogy végeredményben a Juventus — ha szeszélyes is — technikailag kitűnően képzett együttes. Egy kiváló formában játszó Ferencváros azonban ellenszlrozni tudja az idegen pálya hátrányait. Az esélyek közel egyenlőek, és a Juventus nem legyőzhetetlen. — Ha valaki Angliából érkezik hozzánk aligha tudjuk megállni, hogy a jövő évi VB előkészületeiről ne érdeklődjünk ... — A kormány félmillió fontos segélye nagyot lendített rajtunk. Kapnak belőle azok a pályák, ahol a külföldi csapatok szerepelnek, és jut belőle minden olyan célra, amivel korszerűvé, kellemessé tehetjük a külföldi vendégek — csapatok és újságírók — ottlétét, szereplését, munkáját. Így hát senkinek sem kell attól tartania, hogy szégyent vall Anglia a VB rendezésével. Egyébként is megértem, hogy önöket itt Magyarországon egyre jobban érdeklik az angliai előkészületek ... Egy cinkos mosoly, utalás a bécsi eredményre, és Matt Busby búcsút vesz tőlünk, a kis angol különítmény tagjai már türelmetlenül várják. • r. k. Kétszer győzött szerdán a Vasas ! Szerdán délután Győrött a hazai szurkolók meglepeyéssel tapasztalták, jo, hogy amikor az előmérkőzés szünetében a Vasas játékosai az öltözőbe vonultak, Sárosi, Mészöly, Puskás és Fister a lelátón maradt. Az érthetetlennek tűnő eseményre Illovszky Rudolf, a Vasas mesteredzője adta meg a magyarázatot. Sárosi és Mészöly még nincs rendben, Puskás és Fister pedig fegyelmezetlenség miatt kimarad a csapatból. Mi tagadás, a hazai szurkolók látható örömmel nyugtázták az eseményt, úgy gondolták, hogy a tartalékos Vasas ellen kedvenceik biztosabban harcolják majd ki a győzelmet. A találkozó azonban nem igazolta a hazai reményeket. A nagyon gyenge mérkőzésen a hazai együttes kiábrándítóan erőtlenül játszott. A tartalékos Vasas sem tündökölt, de játéka kulturáltabb s főleg céltudatosabb volt! A rossz játék, a sikertelenség, azután szenvedélyes kifakadásokat váltott ki a szurkolókból, azokból, akik nem is olyan régen még önfeledten ünnepelték a győri fiúkat. A közönségnek ez a magatartása helytelen és elítélendő. De a találkozóból mégis sokan és így a győriek is tanulhatnának. A Vasas sérülés, betegség miatt kénytelen volt nélkülözni olyan játékosokat, mint Sárosi és Mészöly, s Illovszky Rudolf edző mégsem habozott: a jövő, a csapat fegyelme érdekében látszólag tovább gyengítette csapatát. A győri mérkőzés azonban az edzőt igazolta Puskásnak és Fisternek a kihagyása nem ment az eredményesség rovására. A Vasas tehát szerdán kétszer győzött ... A győri csapat is levonhatja ebből a tanulságot, mert a szerdai mérkőzés is bizonyította, hogy egyik-másik győri játékost önelégültté tették az utóbbi sikerek és közel sem küzdöttek olyan odaadással, mint amit joggal elvárnak tőlük! SZÉLSŐK RÚGTA GÓLOK!... A két gólról nyilatkoznak a főszereplők. Karába: — Beleadtam mindent ebbe a lövésbe. Összegyűlt bennem minden keserűség. Szerettem volna ugyanis már végre bemutatni, hogy tudok futballozni... A második próf előtt egy másik Karábát láttunk. Ügyesen futott el a jobboldalon, középre adott. Rákosi lövése Lawról kipattant de Fenyvesi dr. már nem hibázott. — Én azt a gólt nem is láttam. Amikor elfutottam és az alapvonal közeléből beadtam, a balhátvéd kilökött engem a pályáról és mire felálltam, már a kapuban volt a labda... Fenyvesi: — Együtt futottam a támadással, láttam, hogy Karába ügyesen húz el a jobboldalon Először azt hittem, hogy a beadás átszáll majd hozzám, de csak Rákosiig jutott, ő rálőtte. Várhatóvolt, hogy a tömörülő angol játékosokról visszapattan a labda, ezért minden idegszálammal figyeltem, merre perdül. Jól számítottam, láttam, hogy felém jön vissza. Egy lépést tettem irányába. Megnéztem magamnak a rövidsarkot és egyből odarúgtam, örülök, hogy négy nap alatt két alkalommal is olyan gólt szereztem, amivel hasznára lehettem a csapatnak... A Manchester United ellen — végre ilyennek is örvendezhetünk! — két szélsőjátékos, Karába és Fenyvesi Zvr., rúgta a gólokat. Képeink a második gól előkészítését és befejező mozzanatát ábrázolják. Az első képen Karába elhúz Law mellett, a másodikon P. Dunne kapus hiába vetődik, Fenyvesi dr. jól eltalált labdája a jobb sarokban köt ki. És végül: az angolok gólját is szélső, Connelly rúgta. (Pobu&a Foto feflv.) NB I B BVSC—Dunaújvárosi Kohász 2:2 (1:1) Szőnyi út, 300 néző. V: Vincze dr. BVSC: Varga — Ubramkovics, Fekete, Tordai — B. Nagy, Ádám — Both, Arató, Simon, Krausz, Rajna. Edző: Gyarmati János. Dunaújváros: Sági — Andriska, Ligeti, Csepecz — Magasházi, Suha — Török, Mihály, Korona, Takács II, Takács I. Edző: Jávor Pál. 27. perc: Arató bal oldalról szögletet rúgott, és félmagas beadását Krausz a bal alsó sarokba fejelte. 1:0. 29. perc: Az ötös sarkáról Magasházi közvetett szabadrúgást lőtt. A sorfalról a labda a jobb felső sarokba hullt. 1:1. 85. perc: B. Nagy 20 méteres lövése a jobb oldali léc mellett kötött ki a hálóban. 2:1. A 88. perc: Suka a tömörülő védőkről kipattanó labdát 15 méterről jól eltalált lövéssel küldte a hálóba. 2:2. A jó iramú mérkőzés végig esőben folyt le, rendkívül csúszós füvön. Az első félidőben mindkét részről akadtak kihasználatlan helyzetek, főként a BVSC részéről. A hazai fedezetek többnyire hosszú, magas labdákkal tömték a csatárokat, de a támadók legtöbbször gyengén vagy kapu mellé lőttek. A dunaújvárosiak általában nyolcan védekeztek, ellentámadásaikat a jól tömörülő hazai védelem többnyire tisztázta. Fordulás után változatos játék folyt. Jó: Fekete, Ádám, Arató, Krausz, ill. Andriska, Magasházi, Korona, Mihály. Sikeres szereplés után hazatért a Dorog Kéthetes távollét után szerdán éjjel hazaérkezett a Dorogi Bányász labdarúgó-csapata a Szovjetunióból. A csapat szerepléséről Buzánszky Jenő edző a következőket mondotta el: — Közel 14 000 kilométert utaztunk, három mérkőzést játszottunk a Szovjetunió legtávolabbi vidékein. Az első mérkőzésünk Dusanbeban került sorra a II. osztályú 2. helyezett Energetik ellen. Az eredmény 3:1 (2:0) volt a javunkra. A második mérkőzésen Taskentben az I. osztályú városi csapat ellen csapatunk 1:0 arányban győzött Szűcs góljával. Utolsó mérkőzésünk Alma Atában került sorra. Itt a II. osztályú 3. helyezett Lokomotív ellen 0:0 arányú döntetlent értünk el. — A szovjetunióbeli portyánkon nagyon sok szép élményt gyűjtöttünk, nagyszerű volt a vendéglátás és csapatunk minden vonatkozásban kivívta a nagy számú közönség elismerését. S’EEE.IEG Mégis fáj igen, tudom, így szól a kiírás. Ha holtverseny alakulna ki a sakkcsapat Európa-bajnokságon, akkor a magasabb táblán elért eredmény dönt. Példás határozat, mert, ugye, mégiscsak igazságtalanság lenne, hogy az egyik csapat jelenlegi, ex-, vagy éppen leendő világbajnokok legyőzése által szerezzen pontokat, mégis alulmaradjon, míg a másik csak „névtelen" nemzetközi nagymesterek ellen legyen eredményesebb — bár sokkal eredményesebb — ám ezzel jobb helyezést érjen el. Vagy ... Uram, bocsá’... Talán nem is lenne olyan igazságtalanság ? Nem tudom ki, hogy van vele, de szerintem a csapatverseny akkor is csapatverseny, ha a világ legjobbjai űzik, így van ez minden sportágban. Legyen bár vívó, birkózó, úszó, ökölvívó, vagy öttusázó küzdelem, nem az a mérvadó, hogy ki kit győz le, hanem az, hogy milyen arányban győz — a csapat. Hisz, ha már csapattalálkozóról van szó, akkor eltűnik az egyén — csupán a közösség együttes tudása számít. Jóllehet, a sakk eltér más sportágaktól, mégis fáj — és de sokaknak fáj most —, hogy a magyar sakkcsapat világraszóló győzelem kivívásával sem tudta megszerezni a második helyet. Őszinte tiszteletem a FIDE világosan fogalmazó szabályszerkesztőinek, mégsem tudom „megérteni" ezt a holtverseny-magyarázatot. Mert, hát, nézzük csak ... Az Európa-bajnokságon mindössze a szovjet és a magyar csapat ért el azonos győzelmet, és jobb játszmaarányával a Szovjetunió válogatottja az első. Logikus! De hol van abban a logika, hogy tíz találkozóból mi kilencet nyerünk, a jugoszlávok meg hatot, mégis ők a másodikak? S lehet-e igazságos az, hogy egyszer legyőzzük az abszolút első szovjet együttest, kétszer legyőzzük a jugoszláv válogatottat, ennek ellenére csak bronzot kapunk, míg az általunk kétszer legyőzött csapat ezüstöt? Úgy látszik, „lehet". Legalábbis egy ördöngősen megszerkesztett, reálisnak aligha mondható mechanikus elmélet felállítói szerint lehet. De — elnézést a szókimondásért — feltétlenül el kell, el kellett ezt fogadni? Az ugyanis nem vitatható, hogy egy jóváhagyott kiírásnak érvényt kell szerezni. Csakhogy egy jóváhagyott kiírást nem lehetne kissé előbb megfontolni, kissé messzetekintőbben megszerkeszteni? Valahogy úgy, hogy jó is, helyes is, igazságos is legyen? Mert lehet, hogy most csak nekünk, magyaroknak fáj a méltánytalanság, de máskor másnak is fájhat. S nem hiszem, hogy az egyik bánat ír volna a másikra! Z. Vincze György A sportágak fejlődéséért az egyetemeken A tavaszi hazai sportműsorban érdekes és értékes színfoltokat jelentettek az 1965. évi Egyetemi és Főiskolai Bajnokságok döntői. A kiírás ebben az évben előrelépést jelentett a bajnokságok színvonalának emelése felé. Az elmúlt években előfordult, hogy csapatjátékokban a döntőbe jutott csapatoknak négy selejtező mérkőzést kellett játszaniuk, és általában az első két mérkőzésen jelentős tudáskülönbség volt a csapatok között. Idén csak az NB-s és a legjobb budapesti, valamint megyei csapatok nevezhettek. Kevesebb lett a mérkőzés, ez egyben azt is jelenítette, hogy az országos bajnokságokban szereplő csapatok felkészülésükbe, munkájukba jobban be tudták illeszteni a főiskolai bajnokságokon való részvételt, nem vált túlzsúfolttá programjuk. Itt említjük az időpont-problémát. Évek óta egyre nehezebb a különböző sportágak döntőit egy időpontra sűríteni. Idén a szervező bizottság lemondott az egy időben történő rendezés gyakorlatáról és a döntők az egyes sportágakban általában a formábahozó időszakban kerültek sorna. Ez mind sportbelileg, mind az egyetemi élet szempontjából jónak bizonyult. A jövőben azért meg lehetne próbálni, 2—3 sportág (pl. kosárlabda, röplabda, vívás, március végén, labdarúgás, torna, természetjárás, április végén, atlétika, úszás, kézilabda, május végén döntőit egyidőben rendezni, ami az érdeklődést is fokozná a versenyek iránt, és az új követelményeknek is megfelelne. A kisebb felsőoktatási intézmények nem örültek, hogy többségük csak néhány egyéni versenyzővel (II. o. szint volt a nevezési feltétel) képviseltethette magát, csapataik nem mérkőzhettek egyetemi csapatokkal, úgy érezték, hogy mintegy kiestek az egyetemi sport vérkeringéséből. Természetesen, ahol eme igény van, meghívás alapján nincs akadálya egyetemek közti mérkőzések rendezésének. Hasonló szerepet töltenek be az egy tárcához tartozó intézmények lassan hagyományos versenyei (Pl. Agrár-sportnapok), és felmerült olyan javaslat, hogy egyes megyei sporttanácsok beilleszthetnének a versenynaptárba a területükön levő felsőoktatási intézmények hallgatói részére egy-két sportágban versenyeket. A főiskolai bajnokságnak azonban semmiképpen nem feladata és célja az egyetemi hallgatók többségének a sportolási lehetőséget biztosítani, hiszen ezt a szövetségi bajnokságok minden szinten lehetővé teszik, hanem a cél a legjobbak vetélkedése, a bajnoki címek eldöntése, az erők felmérése a nemzetközi követelmények szempontjából is; elősegíteni a hagyományos egyetemi sportágakban a minőségi fejlődést, hogy az egyetemi sport minél jobban hozzájáruljon az adott sportágak fejlődéséhez. Az idei bajnokságok fontos lépést jelentettek ebben az irányban, jövőre még jobban kell törekedni ama, hogy emelkedjék a bajnoki cím rangja, értéke. Az egyéni sportágak köz® ez atlétika (a kedvezőtlen időjárás ellenére) és a vívás döntői elégítettek ki, az úszásban csak néhány versenyző érte el a kívánt szintet, tornában is csak a szakiskolások tudtak eleget tenni a követelményeknek. Külön ki kell emelni a kitűnően rendezett, jól sikerült tájékozódási bajnokságokat. Kosárlabdában a sorsolás szeszélye folytán már a döntőbe jutésért is óriási volt a harc. Döntőnek is beillő mérkőzés volt a budapesti műegyetemisták és a soproniak között. Az elmúlt évek legjobban sikerült kézilabda főiskolai bajnokságának örülhettünk. Röplabdában viszont a döntők színvonala alatta maradt a várakozásnak. Érdekes mérkőzésekre került sor labdarúgásban. A döntők hű kénét nyújtották a jelenlegi helyzetnek és a javítanivalóknak. Idén az egységes tömönszervezeti jellegnek megfelelően a sportmozgalom szakmai szervei a szövetségek, az eddigi éveknél aktívabban vettek részt a bajnokságok megrendezésében, szívügyüknek tekintették a versenyeket. Gazdaságilag is előnyös volt az idea rendezés, hiszen jelentősen csökkentek az utazási és egyéb kiadások. Végül az év nagy egyetemi sporteseményével, az Universiadéval kapcsolatban csak részben adtak felvilágosítást a versenyek, hiszen az Universiadért az esti és levelező tagozatos hallgatók is részt vehetnek, így a főiskolai bajnokságokon az Unversiade-keret csak mintegy kétharmada szerepelt. Az érintett sportágakban a szakvezetők az első tájékoztatást megkapták a versenyzők felkészüléséről, formájéról, így elmondható, hogy ebben a vonatkozásban is a bajnokságok elérek rétinket. Dr. Frenkl Róbert Mancscsomót keresünk! Elveszett csütörtökön délelőtt XIII. Vőlegény u.—Testnevelési Főiskola a Blaha Lujza tér útvonalon egy kulcscsomó — barna bőrtokban. Kérik a becsületes megtalálót, hogy mielőbb adja le a Népszabadság portájára (VIII., Blaha Lujza tér 3.). Péntek, 1965. június 18. )