Népsport, 1966. január (22. évfolyam, 1-21. szám)

1966-01-03 / 1. szám

A szakosztályi vezetés javításáért, a hatáskörök tisztázásáért labdarúgós szakemberek ankétja szerkesztőségünkben A labdarúgó-szakosztályok élénk belső életet élnek. A csapatok körüli mindennapos teendők ellátása gyakran meghaladja az edzőnek, a szakosztályvezetőnek és az intézőnek az erejét, és sok helyen nincsenek tisztázva a hatáskörök sem, hogy ki mit csinál, miért felelős ... A játékosok népszerű, közszeretetben álló emberek, akikkel igyekszik mindenki jó viszonyban lenni. Ebben nincs semmi kifogásolnivaló, a problémák csak akkor jelentkeznek, amikor egy-egy vezető megragad a szurkolói szintnél, nem tud akkor sem nemet mondani, amikor pedig fontos nevelési szempontok miatt erre lenne szükség... . A hétközi eredmények nagy súllyal hatnak vissza a szakosztályvezetőkre. Győzelmi sorozatban, vagy váratlan vereségek után egyensúlyban tartani a szakosztály hajóját, higgadtnak, következetesnek maradni akkor, amikor a közönség vasárnaponként az egekbe emelne, vagy dühösen azonnali változásokat követelne — ez magas fokú szakértelmet, tájékozottságot, tapasztalatot igényel minden vezetőtől. Olyan sokat, amit például az elmúlt idényben még az élcsapatok szakvezetői sem tudtak minden esetben felmutatni. Márpedig, ha valahol elszakad a lánc, a problémák pillanatok alatt összetorlódnak, s ennek a legtöbb esetben a szakmai munka látja a kárát. A feltűnően sok, idényközbeni edzőváltozás, a sajtóban is tárgyalt „belső villongások” arra figyelmeztetnek, hogy továbbfejlődésünk egyik alapfeltétele: tudunk-e javítani a labdarúgó-szakosztályok vezetésének módszerein, gyakorlatán?!... A feladatoknak a tisztázása, a kibontakozás megkönnyítése érdekében — Börzsei Jánosnak, az ET főtitkárának, Bundzsák Dezsőnek, a Vasas szakosztályvezetőjének, Karácsonyi Istvánnak, a Bp. Honvéd főtitkárának, Lakat Károlynak, az MTK edzőjének és Machos Ferencnek, a Vasas volt játékosának a részvételével — ankétot tartottunk szerkesztőségünkben. A vita anyagát az alábbiakban ismertetjük: tályok életére. De mégis szükség van támpontokra. Megszólalt Karácsony István, a Bp. Honvéd főtitkára. — Mi néhány éve készítettünk egy füzetecskét. Ebben igyekeztünk rögzíteni a feladatköröket. A neve kicsit katonás meg kicsit rideg is, mi úgy neveztük el: „szervi határozmány .. Ezzel a táskájába nyúlt, és egy szürke füzetet vett elő. — Hadd kezdjem mindjárt a bemutatást kis önkritikával — fűzte tovább a gondolatait a főtitkár —, a Vasas labdarúgószakosztálya elkérte tőlünk, és mint a példa is mutatta, többet valósított meg belőle, mint mi magunk, a szerkesztők. Most már pontosan tudjuk, elkövettük azt a nagy hibát, hogy túlságosan felapróztuk a munkát. A feladatok decentralizálódtak. Mindenki csak egy-egy részletfeladatot végzett el. Talán rossz rá a kifejezés, de a túlszervezés bizonyos fokú „anarchiához” vezetett. Megszakadt az „összeköttetés” a szakosztályokban tevékenykedők között. Ezek után érdeklődéssel vártuk, hogy mit mond Bundzsák Dezső, a Vasas szakosztályvezetője. — A labdarúgó-szakosztály vezetőségének létszámát csökkentettük, így nem került sor a feladatok nagyfokú felaprózására. Mindenki felelős volt egyegy csapatért. Ha kellett, akkor egy-egy jelentősebb esemény alkalmával azonnal értekezletet tartottunk, ha nem történt rendkívüli dolog, akkor egy- vagy kéthetenként beszéltük meg a tennivalókat. A Bp. Honvéd által készített kis tervezetet figyelembe véve igyekeztünk a munkákat egybehangolni. Ismétlem, követtünk el hibákat, de azok nem voltak döntőek. Mindamellett, még nagyon sok a teendőnk. Még azt is elmondta a szakosztályvezető, hogy az egyes feladatköröket nem helyezték egymás fölé vagy alá. A mellérendeltség elve vezette őket a feladatok meghatározásánál és végrehajtásánál. A kis füzet tehát kikerült a főtitkár táskájából, és elindult körútjára. Természetesen nem oldhat meg minden gondot, hiszen mindenütt tekintetbe kell venni a helyi adottságokat, de kiindulási alapul szolgálhat. A főtitkár elmondta, hogy szívesen bocsátja az érdeklődők rendelkezésére. Mint mondta, nem szentírás, de talán segítséget adhat a feladatok ellátásához... Egy nyelven kell beszélni A játékosok nevelése bonyolult, sokoldalú feladat. Minden kérdésben, ami ezzel kapcsolatban felmerül, közös nyelven kell beszélniük a szakosztály vezetőinek. Ha megbomlik az egyensúly, akkor máris bekövetkezik a törés. így volt ez Tatabányán, ahol Lakat Károly öt éven keresztül tökéletesen együtt tudott dolgozni a szakosztály vezetőivel, az elnökséggel. Aztán egy nap bekövetkezett a szakadás. — Az öt évig tartó sikeres együttműködésnek az alapja az volt — fejtegette az edző —, hogy én Budapesten azt mondtam a játékosoknak egy kérdésben: „igen’, akkor másnap, ha az elnökkel Tatabányán találkozott, ugyanazt hallotta tőle is. Kialakult bennünk, vezetőkben, egy egységes szemlélet, értékelési mód, amelyet sokszor már külön megbeszélés nélkül is betartottunk. Amikor ez az „öszszehangoltság” megszűnt, nekem távoznom kellett Tatabányáról __ Persze, nemcsak a szakosztály vezetőinek és az edzőnek a kapcsolata és munkastílusa van hatással a játékosokra, igen sok függ az edző magatartásától is. Attól, hogy hogyan készült fel az edzésre, hogyan vezeti a munkát. Ha a labdarúgó látja, hogy mestere mindig készül, hogy kitűnő képességekkel rendelkező szakember és jó pedagógus, akkor odaadóbban dolgozik az edzésen, jobban készül a mérkőzésre, és akaratlanul is igyekszik utánozni az edzőt a rendszerességben, pontosságban. Az edzőnek tehát példaképnek kell lennie. Ezért hallgattuk valamennyien nagy figyelemmel és érdeklődéssel, amit egy pályakezdő fiatal, Machos Ferenc mondott: — Most kerülök a Vasas ifjúsági csapatához. Sokat gondolkoztam azon, milyen jelentősége van annak, hogy a fiatalok becsületesen tanuljanak, dolgozzanak. A munkahely és az iskola hatása kisugárzik a pályára is. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy a játékosokat meghagyjuk abban a munkakörben, amelyben korábban is működtek. A Vasas ifjúsági csapatának tagjai közül sokan járnak technikumba. Az iskola elvégzése után olyan szakmába kell elhelyezni őket, amelyet a technikumban tanultak. A munka szeretete fontosabb, döntőbb a labdarúgás szereteténél. A kettő helyes kölcsönhatása alakítja a fiatalember jellemét, életét, szabja meg jelenét és a jövőjét is. Az edzőknek, a szakosztály vezetőinek felelőssége igen nagy ebben a kérdésben. Az ankét részvevői igen helyesen, szinte valamennyien elmondták, hogy a játékosok nevelése nem egyszerűen klubérdek. Az egyesület a társadalom előtt is felelős játékosainak erkölcsi és politikai magatartásáért, szakmai előmeneteléért. — Persze, mindez csak akkor hozhat sikert hosszabb távon, ha a játékos is sokat tesz azért, hogy a társadalomnak hasznos tagja legyen — fejtegette Karácsony István. — És, hogy eddig eljusson, azért igen sokat kell tenniük az egyesületi funkcionáriusoknak. Fejlettebb, képzettebb vezetők! Amikor a szakosztályvezető és a vezetőségi tagok munkájára terelődött a szó, a vita méginkább felélénkült. Lakat vitte a szót: — A lelkesedés, az ügybuzgalom egymagában véve nem elég. Párosulnia kell megfelelő szakismerettel, képzettséggel, tudással is. A múltban gyakran olyanok vezettek, akik tekintélyes emberek voltak ugyan, de csak formálisan álltak a szakosztály élén. Úgyszólván csak reprezentáltak, s munkát nemigen végeztek. Mi sűrűn hajtogatjuk, hogy a szakosztály vezetőjével szemben nagy igényeket támasztunk, többek között azt is: képes legyen az edző szakmai-nevelői munkájának elbírálására, s adjon segítséget ehhez. Ez az igény azonban néhol jelenleg is csak óhaj, mégpedig azért, mert a vezetők egy része csak a gazdasági, vagy a szervezési munkához ért, a szorosan vett szakmai kérdésekhez már kevésbé. Börzsei János közbevágott: — De az utóbbi években sokat javult a helyzet. Egyre több a képzettebb vezetők, társadalmi aktívák száma. A kiöregedett játékosok közül például jó néhányan magas szintű edzői minősítést szereztek, de nem oktatóként, vagy szakoktatóként tevékenykednek, hanem vezetők, mint például Bundzsák, Sándor, Bozsik és mások. Az ilyen vezetők aztán a pályán szerzett tapasztalataikat a nevelés szolgálatában is nagyszerűen fel tudják használni, képesek arra, hogy meglátásaikkal, szakmai észrevételeikkel segítséget adjanak az edzőnek, a játékosoknak. Szinte valamennyien hangsúlyozták: a tudás nagy tekintélyt kölcsönöz, de ennek megszerzése érdekében fáradozni, tanulni kell! A pályán szerzett érdemekből nem lehet megélni!... Megegyeztek a vélemények abban is, hogy helyes, ha a kiöregedett játékosok közül a kiváló emberi tulajdonsággal rendelkezőket bevonják a vezetés munkájába, de nagyon helytelen azt hinni, hogy csak az lehet jó vezető, aki egykor maga is labdarúgó volt. Karácsony István hosszasan fejtegette azt a gondolatot, milyen nagy szükség van arra, hogy a vezető gyakran ott legyen a játékosok között, ismerje a problémákat. Nem lehet jó vezető az, aki mindent adminisztrációs eszközökkel akar megoldani, nem ismeri a játékosok jó és rossz tulajdonságait. Az élettől, a gyakorlati munkától való elszakadás gyatra vezetői tevékenységgel párosul. Nyomatékosan hangsúlyozta: — És az is kevés, ha valaki csak a saját munkaterületét ismeri. Más reszortokban is szükséges némi jártasság, hiszen a feladatok szerteágazóak, de végső fokon kapcsolódnak egymáshoz. Ha a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal, akkor zavarok támadnak, s a vezetés nem lehet úrrá a nehézségeken. A Vasas példája Bundzsák Dezső a Vasas életéből merített példát: — Nálunk héttagú vezetőség műstödik, valamennyi sajátos feladattal tevékenykedik, saját munkaterületéért felelős. De a szakosztályi terv közös munkálkodás révén születik. Ha a sportköri elnökség elfogadta, határozattá válik, s mindenki nek kötelessége azt maradéktalanul végrehajtani. Időnként beszámolunk az elnökségnek, s ez azt a célt szolgálja, hogy ez a kollektív munka még jobb, még hatékonyabb legyen. Szóvá tették, hogy sűrűn előfordul: a vezetés néhol csak addig kollektív, amíg sikeres a csapat szereplése, aztán, amikor néhány nem várt vereség következik, a felelősséget egy ember nyakába varrják. Az MTK, a Bp. Honvéd, s a Vasas életéből is sok tanulságos epizódot említettek a jelenlevők. Machos meg is jegyezte: " Sok ilyen megbeszélésre, ankétre, véleménycserére lenne szükség, mert ezek nagyon tanulságosak, főleg a pozitív példákban található sok megszívlelnivaló. A Vasasban is sok olyan dolgot tanultam, amit mint edző, felhasználhatok. Én is arra törekszem majd, hogy a gondjaimra bízott fiatalokkal elérjem: reálisan ítéljék meg saját tudásukat, helyzetüket... Hol a határa az edzői munkának? Azt ma már mindenki természetesnek véli, hogy az edzőktől sokkal többet követelnek, mint évekkel ezelőtt. Ma az edzőre azt mondják: nevelő, pedagógus, s ez így is van. Elzárt joggal várják tőle, hogy ne csak a játékosok tudásszintjének emelésével foglalkozzék, hanem felkészítse őket az életre is. Megtanítsa a gondjaira bízott fiatalokat szocialista emberhez méltó módon gondolkozni, viselkedni. Vita támadt az edzői munka határairól. Börzsei János m áld alaposan ismeri az edzők munkáját, s a velük kapcsolatos vezetői túlkapásokat, megtörtént eseteket is említett: — Az a baj, hogy néhol az edzőtől valami egészen különlegeset várnak, mondhatnám: emberfelettit!... így volt ez Lakat Károly esetében is. Az MTK-ban azt remélték tőle, hogy szinte az egész klubot felemeli. Grosics Gyula esetében is volt ilyen hasonlatosság. Nos, az SBTC az NB 1-be került, de amikor előjöttek a nehézségek, Grosics eléggé magára maradt. Az MTK mérsékelten szerepelt, de a sportköri elnökség dicséretesen az edző mellé állt, mert meggyőződött Lakat tudásáról, módszereinek, elgondolásainak helyességéről, és sokat segített a játékosállomány átszervezésében az edzőnek. Börzsei azt mondta: egyre nagyobb a művelt, kulturált edzők, igazi pedagógusok száma, de azt is leszögezte: bizonyos keretek közé kell szorítani az edzői munkát. Mi a helyzet Vannak ügybuzgó edzők, akik sokat vállalnak magukra, többet, mint kellene. Lakat szerint ezt rendszerint a körülmények okozzák, nemegyszer a megfelelő munkatársak hiánya. Előfordul, hogy az edző valósággal kényszerítve van másfajta monkák ellátására, mert nem tudja tétlenül nézni mások tehetetlenségét, ötletszegénységét, kezdeményezési készségének hiányát — mondta. Persze, voltak ellentétes vélemények is, amelyek annak az állításnak a helyességét bizonygatták: néha éppen az edző az, aki nem nyugszik, ha nem vonják be minden eseménynek a megtárgyalásába, ha nem lehet mindenes. Karácsony István mondta: — Kétségtelen, hogy ez a ritkább eset, de előfordul, hogy akadnak olyan nevelők, akik igénylik a többletmunkát olyankor is, amikor pedig vannak megfelelő, aktív segítői. Ezek aztán hamar elkeserednek, ha tevékenységüket bárki is korlátozza. De ez még mindig jobb, mint az olyan edző, aki ugyancsak sűrűn hajtogatja: „Ez nem az én asztalom, ez nem edzői munka, ez nem rám tartozik.” Mi a helyes? A szavakból, véleményekből az derült ki: az az edző jár el helyesen, aki pedagógusként törődik az emberekkel, s nem felejti el, hogy a sport testedzés, játék, szórakozás, nagyszerű időtöltés, a testi-lelki nevelés egyik eszköze. S ennek megfelelően él a játéktéren való oktatás, tanítás, s a pályán kívüli nevelés lehetőségeivel, mégpedig maximális mértékben! De ugyanakkor becsüli mások segítőkészségét, igényli azt, bízik bennük, módot ad nekik arra, hogy a maguk módján segítsék a játékosok szakmai, emberi fejlődését, a közösség, a szakosztály, a csapat ügyét. A szakosztály vezetője hivatott arra, hogy az esetleges hatásköri túlkapásoknak gátat szabjon, s mindenkitől tudásának legjavát követelje. Hétfő, 1966. január 3. 3 Rögzíthető-e az együttműködés „Vannak-e pontosan meghatározott körvonalai a különböző feladatoknak szakosztályon belül?’ — erről folyt a vita, s bizony — sok ellentétes vélemény hangzott el. Valóban az a helyzet, hogy nem lehet pontosan elválasztani azt, hogy mi a feladata az edzőnek, a szakosztályvezetőnek vagy az intézőnek. A beskatulyázás ártalmas lehet a labdarúgó-szakaszA tömegszimpátia , vagy a gyengébben szereplő csapatok pályáin tapasztalható „népharag’’ hatásairól már sok szó esett a Népsport hasábjain. Mindkettő közvetlenül befolyásolja a belső életet, ezért azt a feladatot rója a szakosztályok vezetőire, hogy állandóan ellensúlyozzák a kívülről érkező hatásokat. Vasárnapról vasárnapra sikeresen szereplő játékosokat megóvni az önteltségtől, de ugyanakkor élesztgetni, növelni az egészséges önbizalmat, ez sem könnyű, szinte diplomáciai feladat. De a szurkolói értekezleteken, a pályán, a városiban megmagyarázni a kudarcokat, megóvni a játékosokat a pesszimizmustól, belül fegyelmezett rendet tartani, amikor az öltöző ajtaján kívül elégedetlen a tömeg — ez már egy embernek az erejét meghaladó kötelezett- Több elismerést a „névteleneknek"! Ezzel kapcsolatban Bundzsák Dezső megjegyezte: " Többek között a sajtónak is segítenie kell abban, hogy a szurkolók megismerjék azokat az embereket, akik hétről hétre vállukon viselik a gondokat, terheket, fáradoznak azért, hogy a játékosoknak a figyelme csak a mérkőzésre, a minél jobb szereplésre koncentrálódhasson. Börzsei János hozzátette: — És ezeket az embereket, ezeket a „névteleneket” akkor kell rivaldafénybe állítani, amikor jól megy az együttesnek, mert csak ebben az esetben várható el tőlük, hogy a nehéz napokban is kitartanak, például az edző mellett. Ez jogos igény, s mi meg is ígértük, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet fogunk fordítani a szakosztályok életét formáló vezetőknek a bemutatására, mindennapos tevékenységük ismertetésére. , Egy megbeszélés — még ha több órán keresztül is tart — érthetően nem terjedhet ki a részletekre. Márpedig a szakosztályok életében gyakran a jelentéktelennek látszó dolgokon is sok múlik. Néhány kérdésben teljesen megegyező volt a vélemény — például, hogy a feladatokat előre el kell osztani, a közös határozatokért kollektívan kell felelősséget is vállalni, hogy a vezetők szaktudásának a növelésével, látókörének kiszélesedésével, a szakosztályok életével való állandó kapcsolattartással tovább csökkenteni lehet a viták számát —, de mindezek ellenére mi nem törekedtünk teljességre. Ha sikerül néhány kérdésre ráirányítani a figyelmet, egy-két gondolat további viták kiindulópontjául szolgálhat — mi meg leszünk elégedve. Zúg a buzdítás, elégedett az „Ezerfejű Cézár”! ... Nincs ennél nagyobb öröme játékosnak és vezetőnek, mert a közönség szigorú kritikus. A legkisebb hibát is érzékeli, s csak a siker tudja lelkesíteni ...