Népsport, 1966. március (22. évfolyam, 42-63. szám)
1966-03-01 / 42. szám
Lovasedzés a szabadban, avagy egy ASZKÉTA miért félti a szívét?Úszóink felkészülésük újabb szakasza előtt A lovardában a megszokott kép fogadott bennünket. Egyelőre összevissza kószáltak a lovasok, kd előredugott lábbal húzott egy lyukat a hevederen, kd a kengyel szíját igazította el, nehogy a térde vagy a vádlija bánja hanyagságát. Aztán kézbe vették a szárat, és Tóth Béla mesteredző kiadta az utasítást: — Mindenki melegítsen be, gyakorlatok tetszés szerint. Látszott, hogy valamennyien ismerik feladataikat. Eloszlottak a lovardában. Kis Körön ügetéssel kezdték Tízperces ügetés után áttértek a különböző feloldó, idomító gyakorlatokra. Török Ferenc olimpiai bajnokunk az almásszürke Obsitos hátán mint iskolalovas is megállná a helyét. A fiatal mén kezépbárányként csinálta a féloldalzást, a röviden hátra arcot, falat be, vállat ki gyakorlatokat. Az edző inkább a Bartalofoait, Vargát, Bodnárt és főként a lovaglással hadilábon álló Pappot kísérte fokozott figyelemmel. Ha éppenséggel egy féloldaliazást nem valami jól sikerült, mert Gombház rá sem hederített Bodnár csizmájának maszszírozására, akkor Tóth Béla odalépett a lovashoz, és a szó szoros értelmében vállvetve, közben kézzel a helyes csizmatartást vezérelve, tolta oldalt az ilyesmihez még zöldfülű mént. Egészen fiatal lovakon tartják mostanában edzéseiket. Újonnan jött ménekkel frissítették fel az öttusaistállót, és régi lovasra ondás, hogy a csikót a gyakorlott lovas tanítja meg gyorsan és helyesen egy igazi sportoló tudnivalóira. Igaz viszont, hogy a gyakorlatlan lovas sokkal hamarabb fejlődik, ha öreg lova a lovardás pisszenésből is tudja, hogy mit kell tennie. Ezért Papp Ferenc szabályerősítő kivételként egy öregebb öttusásé, Aszkéta hátán vesződik a bemelegítő gyakorlataikkal. Fél óra múlva, amikor már egy kicsit rövidvágtáztak is, azugrógyakorlatok következtek. Ez az edzések fénypontja különösen akkor számít az ugratás különleges lovaseseménynek, ha a játékoson figyelmetlen csikókat kell átparancsolni az akadályokon. Itt is akadt azért egy-két zökkenő, ami elsősorban agyakorlatlanabb lovasoknál tarkította az edzést. Az akadályok magassága alig érte el az egy métert, és mindössze egy kettes akadályt láttunk, ahol a két akadályelem között három vágtaugrást kellett a helyes elrugaszkodáshoz beosztani a lónak. Tóth Béla az edzés végén mindjárt egy kis pályát is kijelölt, és meglepetésként az első akadály egy akácgerenda volt, melyet a fiatal mének még soha nem ugrottak. A lovasok arcán látszott a fokozott figyelem, mellyel az edző mindjárt a pálya elején elérte tanítványainál a sikerhez elengedhetetlen összpontosítást. Ment minden, mint a karikacsapás Egyedül Aszkéta látta jobbnak, ha bal kézre elkerüli ugrás helyett az akácgerendát. — Miért majdnem mindig balra törnek ki a lomk? — kérdezte a fiaital Bodnár. — Mert a bal oldalán van a szíve, és ösztönösen ezt az oldalát félti jobban. Az edzői válasz után előkerült egy ostor is, és ezt a segítséget már Aszkéta is jobban respektálta, mint lovasa korábbi igyekezetét. Mindjárt nem féltette a szívét, és egymás után többször is sikeresen jutott túl az akácrúdon. Az idei első szabadban tartott lovasedzés után Török Ferenc ennyit mondott: — De jólesett! Alig várom a szombatot, amikor megint pályát lovagolunk. Remélem, néhány színesebb akadályt is kapunk, mert nem árt, ha a csikók velünk együtt újakat is tanulnak. Toldy Ferenc A *l * B 5* * • r38 _ s tTi a ifii SiIis&mh (Hmh a JUd £*■ g in j2a°s § JTb rtmi% ujaimiu%uam*«« Annak idején, amikor az első riportot készítettem róluk, hideg, gyenge világítású kis tornateremben beszélgettünk, valahol a Ganz-MÁVAG Kolónia tőszomszédságában. Kint hó kavargott, bent nagykabátban ültünk, kivéve azokat, akik éppen játszottak. Voltak vagy húszan. Azóta talán három év telt el. Szerkesztőségünk egyre-másra kapja a rövid kis eredménylistákat tőlük, amelyek ilyen, vagy amolyan bajnoki küzdelmekről tudósítanak. Az évek folyamán egyre nőttek ezek a kis tudósítások. Nem terjedelemben. Tartalomban! Arról adtak számot, hogy sorolni. Sőt, világéletében sportember volt ő, előbb maga is sportolt, majd edzősködött. — Minden sportág érdekel, a tollaslabdát is hamar megszerettem, s elmondhatom, hogy amióta rendszeresen foglalkozom vele, szinte megfiatalodtam. Elismerem, mindez talán leírva kevésbé meggyőző, mint úgy, hogyha kisvártatva a gyakorlatban is igazolást gyermek ezek a szavaik. Az ősz hajak tulajdonosai a pályán valóban megfiatalodnak. Hát, íme, a tollaslabda — ma! Igazi versenysport már?... Talán még nem. Ragyogó forma viszont a tömegek sportoltatására. Mindenkinek bátran ajánlhatjuk. K. L. M. a tollaslabda egyre népszerűbb az emberek körében. S ha valaki elsőkézből akar erről meggyőződni, látogasson el egy szombat délutánon a Bp. Spartacus Szentkirályi utcai tornacsarnokába. Mert igen, ma már ott játszanak telente. A kellemes meleg a könnyű teniszöltözékhez van szabva a nagyteremben. Bent négy, szabályosan felfestett pálya, négy háló, amelyek két oldalán szinte pillanatnyi szünet sincs. Kis labdák gyors vagy könnyű röppenése tölti be a levegőt. És jókedv és igyekezet. Mindez: Budapest csapatbajnoksága. Amibe nem is az a lényeges, hogy van, hanem az, hogy mennyi részvevővel. Ahogyan Rázsó Pál — a tollaslabda egyik leglelkesebb aktívája — mondja: tizenkét férfi és tizenhat női csapat nevezett és játszik hétről hétre. Mintegy százötven férfi és nő, fiú és lány. Mert a korosztályok a lehető legeltérőbbek. Hogy mennyire, azt talán kellően érzékelteti néhány csapatnak a neve is: Gimnazisták, Ybl Technikum, Fazekas Gimnázium, ugyanakkor viszont KIPTERV, ÉVITERV, Ferroglóbus, Pedagógus, Könnyűipari Minisztérium stb. Az ősz haj sem ritka a pályákon. Siller Gizella például, a Fővárosi Bíróságon dolgozik, s talán nem bántódik meg, ha eláruljuk, hogy ő is az ősz hajúak közé tartozik. Lakonikus rövidséggel így foglalja össze véleményét: — Tetszik ez a játék. Aztán később azt is elmondja, hogy néhány társával együtt egészségügyi tornára járt ide, eleinte csak nézték a játékot, végül Fodor Endre rábeszélésének engedve, ők is beálltak játszani. — Könnyű Katát táncba vinni... — és nevet. Bár azt is elismeri, hogy nem mindenkit könnyű meggyőzni arról, hogy milyen hasznos és egészséges dolog sportolni. Ő persze, nem tartozik közéjük. Mint ahogy az ötvennyolc éves Végvári Gyulát sem lehet nehezen meggyőzhetők közé Megnyugtató jelenségek , . . . • ,, Az ökölegves intézkedés, vívószövetség az elmúlt évek gyakorlatával szemben — nagyon helyesen — csak két versenyen szerepelt ökölvívó indulását engedélyezte a csapatbajnokságon. A bajnoki kiírás mellett, a klubok ellenkezése után is kitartottak. A hétvégi három mérkőzésen szerepelt hatvan ökölvívó közül mindössze négy lépett a szorítóba rendkívüli engedéllyel. Ha mindez egyelőre még nem is látszott az általános színvonalon, de például máris jóval kevesebb sérülés történt, mint a korábbi évek CSB nyitányain. sportszerűség. A légkörben folytak. Bánhegyi kivétele a jelen esetben is csak a szabályt erősíti. A bírák, pontozók — talán a Honvéd—Dózsa mérkőzés egyik határozatlan vezetőbíráját leszámítva — jól, közmegelégedésre működtek. A nézők — néhány magáról sajnálatosan megfeledkező bányászszurkolót leszámítva — többségükben sportszerűen biztatták a küzdő feleket. Igen-igen, ez még csak az első forduló volt... — hallottuk az óvatos megjegyzést. Reméljük azonban a mérkőzések színvonalának javulásával együtt ezen a téren sem lesz visszaesés! Felesleges vita! A újpesti Dózsa mérkőzésen a félnehézsúlyban Surány sérülése miatt beszüntetett találkozó némi vitára adott okot. Felesleges vitára... A mérkőzésvezető egy új szabálymódosító javaslat szellemében, sérülés miatt véget vetett a találkozónak, és az addig látottak alapján, lepontoztatta a mérkőzést. Mindebben csak az a hiba, hogy a javaslat, sajnos — amint a CSB előtt is megírtuk — a mai napig sem került végleges formában a szövetség elnöksége elé... Miért nem?! A ||„ | A Vasashoz visszatért mester feltétlenül külön fejezetet érdemel. Biztosak lehetünk bennre, hogy a kiváló pedagógus, Szalay Lászlóval közösen, rövidesen nagyszerű együttest kovácsolnak a Vasasból. A nyugodt, higgadt Zsiga bácsi új, kedves színfolt a szorító sarkában. Nyugtatja versenyzőit. Az elégedetlenkedők szavát kurta megjegyzéssel vágja el: „Fiam, tanuld meg, a ringben a bíró az úr”... Majd feltűnik az ellenfél öltözőjében, sorra kezet fog, edzővel, vezetővel, versenyzővel. Forrónak külön gratulál, a könnyekkel küzdő Bánhegyit vigasztalja: „Gondolom, nem szándékosan csináltad, csak egy pillanatra elvesztetted önuralmadat”... Végül a folyosón csendesen mondja: „Találtuk ezt az egy pontot, még nem mit nyertük meg, ők vesztették el”... PARADICSOM A WEKERLEN Amint közelebbről szemügyre vette az épülő gimnázium tervrajzát, elhűlt ereiben a vér. Az iskola köré sportpálya helyett botanikuskertet akartak építtetni a tervezők, itt Kispesten, ahol amúgy is pályahiány van. Egy felsőbb szervek által jóval szívderítő látványú tornaterem felé vezető folyosó falain táblázatok, oklevelek, serlegek. A „Jó tanuló — jó sportoló” mozgalom egyike a legnépszerűbbeknek a Landler Jenő Gimnáziumban. Szünetben odaállnak a diákok a tabellák elé, és mérlegelik az esélyeket, kinek, miben kell javulnia. Fellendült a Kilián-mozgalom, s ennek eredményeképpen a jelvényesek száma elérte a négyszázat. Felpezsdült a bajnokságok vérkeringése, valóságos „attrakció” lett a mezei futóbajnokság. S Kerékgyártó Jenő, az „öreg turista”, a matematikahagyott tervet módosítani nem könnyű dolog. De Thomann Antal, a Ferencváros volt labdarúgója nem hagyta annyiban a dolgot. Kilincselt, magyarázott, érvelt.. . Végül mégiscsak győzött, s elégedetten simított végig homlokán ... tanár is elégedett lehet, ennyi „gyermeke” még sohasem volt. A pályaépítő mozgalmat teljes siker koronázta. Jelentős társadalmi munkával elkészült a kosár-, röp- és kézilabda-pálya, meg a 200-as futókör. Mégsem pihentek meg. Nincs már messze az idő, amikor felavatják a bitumenes kosárlabda-pályát. Vége a körsétának. Thomamm Antal még egyszer körülmutat, és így szól: — Azt hiszem, boldog ember vagyok. — És ezt most mondja, néhány évvel azután, hogy szegre akasztotta a futballcipőt, jobb kézilabdázója. A házibajnokság döntőjén csatár létére ő védte a kaput szükségmegoldásként. „Kivédited a szemüket” — mondták neki a győztes döntő után. Kovalevitz Ilonka, aki ugyancsak jól kézilabdázik, tulajdonképpen megszerezte már az aranyhoz szükséges kétszáz pontot. Már csak fel kell tennie a pontot az „i”-betűre: a A IV/A-ra sokan felnéznek. Népszerűek és tekintélyük van. 1964-ben elhatározták, hogy megnyerik a „Jó tanuló — jó sportoló”-versenyt. Ha sok nehézséggel is kellett megbirkózniuk, de így történt. Az idei tanév elején megint gondoltak egyet: mi leszünk az első osztály, amelynek valamennyi tagja Kilián-jelvényes. Februárra, az iskolai év közepére, ez is megtörtént. — A tavalyi elsőségünk megtesti képességek vizsgáján kell megfelelnie. — Sokat gyakorolok... Márciusra tervezem az aranyjelvény feltűzését. Azt hiszem, tanárnőnk nyugodtan beadhatja az igénylést a TS-re. Rőmer Józsefné, a lányok testnevelő-tanára: „Szívós, kitartó kislány ez az Ilonka. Gondolom, ő lesz a gimnázium első aranyjelvényes lánya’’. Több nagyszerű kezdeményezés lel talajra Az osztály határozata, hogy kitesz magáért védése a cél. Jól tanulni, eredményesen sportolni! A kézilabda-bajnokságunk mellé újabb, trófeákat szerezni. Ez nálunk már presztízs kérdése — adja élete első nyilatkozatát Mózes Imre, az ISK elnöke, Thomann Antal „jobb keze”. Mivel Mózes Imre a IV/A tanulója, s olyan agilis segítőtársai vannak, mint Steiner Tamás, Csetér András, az „á”-sok sikerének titkán nem kell sokat töprengeni. --------------------------- Veres Sándor, a XIX. kerületi TS elnöke, DCCCICZEC érthetően, szívesen beszél a Landler Jenő BEFEJEZE5 Gimnáziumról. — Az kétségtelen, hogy ked__________________vező helyzetben vannak. Ám a lehetőségeikből a maximumot igyekszenek kihozni. A két testnevelő-tanár folyton ötletekkel, javaslatokkal kopogtat a TS ajtaján. A KTM-ben elért sikereiknek titka a jó szervezés, a munkamegosztás. Az adminisztrációt például maguk a diákok végzik. Ami pedig a munkaszellemüket illeti, bár minél több helyen gondolkoznának úgy, mint a Landler Jenő Gimnáziumban. Kovár Iván Aranyjelvényre pályáznak Az egyik kislány nyurga, fekete, kerekarcú. Neve: Kovalevitz Ilona. A másik: barna hajú, középtermetű, mosolygós. Neve: Smolkó Anikó. Negyedikesek. — Elsős koromban megkaptam a vasfokozatot. Akkor gondoltam arra, mennyivel nagyobb öröm lenne, ha nem vas, hanem ezüst, vagy arany fokozat tulajdonosa lennék. Ilyen teljesítményre jóval kevesebben képesek... — mondja Anikó. Két kívánsága van. Jól leérettségizni és megkapni az aranyjelvényt. Tizenkét pont hiányzik már csak. Anikó különben a gimnázium egyik leg A szakvezetők részletes tervezetet dolgoztak ki az utrechti úszó EB előkészületeire. Annak idején, decemberben ismertette ezt vázlatosan a Népsport is. Az uszodák környékén a közelmúltban történt „balesetek”, fegyelmi és egyéb ügyek viszont a tervezetnek már az első, az 1966. év első heteit felölelő elképzeléseit — fejtetőre állították. Négyből — kettő Egyetlen jellemző példa, illusztrálásként: az említett tervek az év első két hónapjában négy olyan versenyt írtak elő, amelyeken a 28-as EB-keret minden tagjának kötelező az indulás. Az utolsó két verseny már távolról sem érte el a kitűzött célt, a válogatottak egy része távol maradt, a szakvezetők pedig egyszerűen nem kaphattak az alapozás eddigi menetéről következtetéseikre alkalmas teljes és átfogó képet. Mi a helyzet jelenleg, milyen munka folyik a Margitszigeten? Sárosi Imre és Bakó Jenő, válogatottunk szakvezetői, az EB-t megelőző nyolchónapos alapozás második nagy szakaszának közepénél tartanak, igyekeznek egy kissé összerázód, átformálni az alaposan szétzilálódott keretet. — Az elmúlt két hét — magyarázta Bakó Jenő — átmeneti jellegű volt, kötetlen, játékosi foglalkozásokkal, mindenféle ellenőrzés nélkül — readaptációs időszak. Az alapozás újabb edzései 28-án, hétfőn délután kezdődtek. Ezt megelőzően kötelezően orvosi vizsgálaton vettek részt úszóink. Május végéig nincs megállás Milyen jellegű munka következik ezután? Sárosi Imre az alábbiakban vázolta az edzéseket: — A hangsúly a szárazföldi foglalkozásokon lesz, az arány a vízi munkához viszonyítottan megközelíti a 85 százalékot. Negyvenöt perces gimnasztika után gumikötelezés, súlyzózás, futás, labdarúgás és egyéb kiegészítő gyakorlatok teszik változatossá a napi 2x2 órás munkát. A vízi edzések egyelőre stíluscsiszolásból, rajt- és fordulógyakorlatokból állnak. A cél az általános erőnlét fokozása, majd március közepétől fokozatos átállás a vízi munkára. A hónap végén a vízi edzések időben 3—5 órát vesznek már igénybe, távúszásos (6—8—10 000 méterek) és iramjátékos elvek alkalmazásával. Az alapozás egészen május végéig tart, a befejező hetekben már a vízi munka 1 százalékos aránya közelíti, meg a 80—85 százalékot a száraz munka rovására. Ezekben az utolsó hetekben a speciális erőny lét kialakítása, a gyorsasági állóképesség és állóképesség megszerzése a feladat. Milyen változás történt a keretben? — A fegyelmi úton felfüggesztett versenyzők kivételével nincs változás, tudomásunk szerint a Szőnyi úton és Egerben is igen komoly munka folyik. Hozzá kell azonban tennem — mondta Sárosi edző —, hogy az egyelőre „kiközösített” versenyzők is keményen dolgoznak. Büntetésük letelte után — bizonyítani akarnak... Szeretném remélni, hogy megemberelik magukat, végtére is fiatalemberekről van szó, és a felelősség egyébként sem kizárólag egyedül őket terheli a történtekért. Már a nyitottban! ...Délután a verőfényben tündöklő Sportuszoda nyitott ötvenméteres medencéje megtelt a válogatott keret tagjaival. — Ebben az évben először a szabadban! — Ismét elkezdődött egy felkészülési szakasz. Enyhe reményekkel, némi bizakodással, de mindenesetre — lelkesedéssel... (gallov) Március 20-án két NB I-es lesz a Népstadionban Hétfőn délután az MLSZ-ben az egyesületi képviselők véglegesen rögzítették az idénynyitó NB I műsorát. Ezek szerint csak egy mérkőzés lesz szombaton, a Vasas—Pécs (15 óra), ugyanis most már végleges, hogy az Újpesti Dózsa az Ózd ellen vasárnap lép pályára. A műsor: Tatabárnya—Csepel, Újpesti Dózsa—Ózd, Bp. Honvéd — Dorog, Galgótarján — FTC, Dumaújváros—MTK, Győr—Diósgyőr. A kezdési idő 15 óra. A második forduló mérkőzései közül egyet játszanak szombaton, a Csepel —Újpesti Dózsa találkozót, a többire vasárnap kerül sor. Az MTK—Győr, továbbá a Ferencváros—Dunaújváros mérkőzést a Népstadionban rendezik. A harmadik fordulóban, március 27-én az Újpesti Dózsa—Tatabánya összecsapást rendezik meg szombaton, a többit vasárnap. mérkőzés Hírek az MLSZ-ből Alakul a május 1-i program is. Ennek egyik érdekessége, hogy a Dunaújváros szeretné felcserélni a Vasassal a pályaválasztói jogát. Ha a Vasas beleegyezik, akkor május 1-én Dunaújvárosban lenne a találkozó. A Vasas labdarúgócsapata pénteken érkezik haza Romániából, vasárnap az idénynyitó előtt NB 1-es csapattal, a Doroggal mérkőzik a Fáy utcában, 14.30-kor. Az NB I B-ben is március 13-án kezdődik a bajnokság. Megállapodtak abban, hogy minden mérkőzést vasárnap játszanak. Délelőtt fél 11-kor lesz a BVISG—Budafok, továbbá a Ganz - MÁV AG—Nyíregyháza, a Miskolci VSC — MÁV DAC fél 3-kor, a többi pedig 3 órakor kezdődik: Kaposvári Honvéd — Székesfehérvár, Komló — Szeged, Eger—Szombathely, Debrecen — Szállítók, Egyetértés—Oroszlány. Az NB 11-ben változott a hétvégi program. A Borsodi Bányász nem egyezett bele, hogy szombaton játsszák a Bp. Spartacus elleni mérkőzést. A végleges műsor: Nyugati csoport: Dombóvár —Sopron 15, Győri Dózsa—Mosonmagyaróvár, 15, III. ker.—Autóbusz 10.30, Z. Dózsa—PVSK II, Kaposvári Kinizsi—Székesfehérvár 14, Pápa—Esztergom 14.30, Pécsi Bányász—ZTE, 14.30, Várpalota —Veszprém 15, szombaton: Izzó- Budai Spartacus 15. Keleti csoport : Kiskunfélegyháza—Szolnoki MÁV 13.30, Szolnoki MTE—Miskolci Bányász, 15, Jászberény— Gyula 15, Nagybátony—Pénzügyőr 15, KISTEXT—Békéscsaba, 15, Salgótarján—Szegedi VSE 11, MGM Debrecen—Bp. Előre 14, Bp. Spartacus—Borsodi Bányász 15, Szombaton: Kecskemét—Cegléd 15. Nagy érdeklődéssel várt előadásra kerül sor március 7-én, délelőtt 11 órakor az MLSZ- ben. Baróti Lajos szövetségi kapitány számol be az NB I-es, az NB I B-s és NB II-s edzőiknek a téli portya tapasztalatairól, s a dél-amerikai labdarúgásról. Az előadást vita követi. Az NB I-es értekezleten elhangzott, hogy a Bajai MTE, továbbá a Bonyhád még mindig nem tett eleget elmúlt évi MNK-beli fizetési kötelességének. Van egy MNK-szabály, amelynek értelmében, ha az illető egyesület nem rendezianyagi tartozásait, akkor nem indulhat a bajnokságban. A Baja a Csepelnek, a Bonyhád pedig a Győri Vasas ETO-nak tartozik elszámolással. Milánóban húsvétkor nemzetközi labdarúgótornát rendeznek. Ezen az MTK ifjúsági labdarúgócsapata vesz részt. Újabb jelentős nyereménye a totóban Úgy látszik, hogy most már sorozatban kapjuk a nagy totónyereményekről a híreket. ,íme néhány részlet a 9. hét hivatalos nyereményjegyzékéből. Beérkezett: 1 149 526 db szelvény, felosztásra került 2 069 147 forint. 13 találat (5 db) - 111 723 Ft Ebből: 13+1 találat (3 db) - 180 705 Ft 12 találat (142 db) - 2622 Ft 11 találat 1684 db) - 221 Ft 10 találat (12 423 db) - 45 Ft Kedd, 1966. március 13