Népsport, 1966. december (22. évfolyam, 245-264. szám)

1966-12-19 / 258. szám

A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPOIÍÍTSZ­ÖVETSF.fi LAPJA HÉTFŐ, 1966. DECEMBER 19. TÓT Árai ! forint ★ XXII. ÉVFOLYAM, 258. SZÁM Vasárnapi jelentések Európa labdarúgásáról * Oldalas hírösszeállítás * Dorog és Eger Az utolsó labdarúgó­ csapata a mér­legen ♦ Nagy műsor előtt vízilabdázóink vsssssssssssssssssssss/ssssssssssssj pillanatban //>*/.%'//////////////////////////>'//> Hétfőn délután Pozsonyban lesz a labdarúgó Középeurópai Kupa sorsolása. Most már csak nyolc csapat maradt állva, köz­tük az Újpesti Dózsa és a Tata­bánya. Mint ismeretes, a Bp. Honvéd kiesett a selejtezőkből. Most készítik el a négy közé jutásért a sorsolást. E mérkőzé­seket március 31-ig oda-vissza alapon kell lejátszani, a követ­kező fordulót május 31-ig. A döntőre júniusban kerül sor. * S­ecember 20-án, kedden dél­után 14 órakor kerül sor az MLSZ székházában a Népsport és a Magyar Ifjúság sportszerű­­ségi versenyének díjkiosztó ün­nepségére. Ekkor adják át az MLSZ Agitáció® és Propaganda Bizottsága képviselőinek, a ver­seny rendezőinek jelenlétében a díjakat a győzteseknek: a­z MTK, a Székesfehérvári VT Vasas, a Szegedi VSE és a Mosonmagyar­óvár labdarúgó-csapata vezetői­nek. " Világ- és Európa-bajnokok Vietnamért. Vietnami sportna­pot rendezett vasárnap Szol­nokon a megyei TS, valamint a Ságvári Endre Művelődési Ház. A zsúfolásig megtelt teremben olimpiai, világ- és Európa-baj­­nokok tartottak bemutatót. Ka­nizsai Tivadar, a többszörös bajnok szolnoki vízilabdacsapat olimpiás edzője üdvözölte a kö­zönséget. A bemutatón Tóth Géza, súlyemelő-világbajnok, Kajdi János ökölvívó Európa­­bajnok. Nemere Zoltán, vívó­világbajnok tartott látványos bemutatót a helyi versenyzők­kel. Színre léptek a szolnoki is­kolák, sportkörök csoportos bemutatójának képviselői is. A műsor teljes bevételét a vietna­mi segélyalap javára ajánlották fel. Magyar kosárlabda-játékvezető is meghívást kapott a Nápoly­ban és Rómában sorra kerülő férfi Interkontinentális Kupára. Cziffra Mihály nemzetközi já­tékvezetőt érte ez a megtisztel­tetés. „A francia atlétika egy nagy sivatag néhány oázissal enyhítve — nyilatkozta az AFP-nek Ro­bert Robin, a franciák vezető edzője. — A helyzet csak az él­versenyzők tekintetében kitűnő, de mögöttük nagy űr tátong, a francia atlétika alapjaival van baj. És addig nem is változhat a helyzet, amíg új klubok nem alakulnak.” Szerdán kezdődnek a kosár­labda MNK döntői. A kosárlab­da MNK döntőit idén új rend­szerben bonyolítják le. A közép­döntőkből a következő csapatok jutottak a legjobb négy közé: MAFC, BEAC, Bp. Honvéd, Bajai Bácsika Posztó (férfiak), MTK, VTSK, Bp. Előre, Székes­­fehérvári VT Vasas (nők). Szer­dán az alábbi párosítás szerint játszanak egymással az együtte­sek: Bp. Honvéd—BEAC, MAFC —Bajai Bácska, illetve VTSK— Bp. Előre, MTK—Székesfehér­vári VT Vasas. A mérkőzések győztesei csütörtökön vívják a kupadöntőt, a vesztesek pedig a harmadik helyért mérkőznek. A találkozók mindkét napon 16 órától kezdve a Sportcsarnok­ban kerülnek sorra. Aprótermetű fiatalemberek ke­restetnek a Szovjetunióban. „Fel kell kutatnunk az ország­ban a súlyemelés iránt érdek­lődő, 132 cm-nél alacsonyabb fiatalokat, mert légsúlyban csak így tudunk az élen maradni a nemzetközi porondon” — írta B. Ivanov egykori világbajnok a Slaporozsjéban tartott szovjet ifjúsági súlyemelő CSB után. Feh­ér asztal mellett, így zár­ták a múlt évet a Szentkirályi utcai székházban a Bp. Spar­tacus férfi röplabdázói az év utolsó szakosztályi értekezletén. Pazár Sándor, az egyesület el­nöke, majd Hegyi Mátyás, az MRSZ főtitkára értékelte a röplabdások szereplését, és bú­csúztatták a közel 150-szeres vá­logatott Mayer Józsefet, aki most hagyta abba az aktív spor­tolást. Magyar győzelem a röplabda Bajnokcsapatok EK-ban Bp. Honvéd—Asmeres 3:2 (7, -13, 7 -10,10) •» Távbeszélő-jelentésünk **• (Párizs, december 18.)» Sima utunk volt *a francia fővárosig, ahol vasárnap délután léptünk pályára az Asnieres röplabda­csapata ellen. Az ellenfelünk nevét viselő kerület új sport­­csarnokában mintegy 700 néző volt kíváncsi a visszavágó­­mérkőzésre. A találkozót a bel­ga Smidt vezette. Győzelmünk­kel továbbjutottunk a röplabda Bajn­­okcsapatok Európa Kupájá­ban. BP. HONVÉD —ALNIERES 3:2 (7, —13. 7, —10. 10) Csapatunk a következő össze­állításban játszott: Tatár, Czafik, Czakó, Bodó I, Flórián, Kangyer­­ka. Csere: Bodó II, Vaskuti, Ivancsó, Varró. Az első játszmában fej-fej mellett halad tűnik 5:4-ig, majd 9:5 után simán nyertünk. A bu­dapesti 3:0 után ezzel a játszmá­val már tovább jutottunk. A má­sodik játszim­ában álmos játék folyt a tét nélkülivé vált mérkő­zésen. A franciák 14:13 utáni nyertek. Ezután rákapcsoltak a fiúk. Czakót le kellett cserélni, mert könyökén megsérült. A ne­gyedik játszmában 10:10-nél ért­hetetlenül leálltak Tatárék, és ez a második vesztett játszmát je­lentette. Az utolsó játszmában 8:1-re vezettek ellenünk, amikor forgásra került a sor. Ekkor Czakó visszaállt, 9:6-ra, majd 10:7-re vezettek a franciák,, és innen nyertünk. Nálunk Tatár. Bodó I. Flórián é® Czakó játszott átlagon felül, az Asnieres­ben Zsivkovics Wiwg­song és a balkezes Colombo volt jó. Kedden utazunk tovább a belgiumi Kotr­ikba. Sárvári Bertalan A Győr lesz a Feresmári ellenfele az MNK döntőjében Győri Vasas ETO— Szombathelyi Haladás 2:0 (1:0) Szombathely, 10 000 néző. V: Soós G. (Nagy E., Temesvári). Győr: Tóth — Szániel, Orbán, Izsáki, Kell, Kiss, Sto­­cz, Varsá­nyi, Szaló, Győrfi, Keglovich. Ed­ző: Szusza Ferenc. Szombathely: Szarka — Szabó B., Szántai, Mes­ter, Gyarmati, Homolya, Szabó S., Himer, Hegedűs, Iszak, Tóth. Ed­ző: Varga Ferenc. Gól­lövő: Var­sányi (16. p.), Győrfi (88. p.). Szögletarány: 7:7 (5:5). A 2. percben Homolya 25 méteres szabadrúgása elsuhant a jobb kapufa mellett. Enyhe hazai fölény után előbb Var­sányi lövését, majd Győrfi fejesét védte biztosan Szarka. A 16. percben Keglovich ívelte be a labdát szögletrúgás­­ból, és Varsányi a kapu jobbol­dalába fejelt. 1:0. Megélénkültén változatossá vált a játék. A 24. percben Varsányi beadását Keg­lovich bíztató helyzetben nem találta el. Továbbra is hullámzó volt a játék, a győriek veszélyez­tettek többet. A 34. percben Var­sányi szabadrúgását védte a szombathelyi kapus. A 40. perc­ben Iszak távoli, erős lövését Tóth szögletre tolta. A 44. perc­ben Tóth beadását Himer kapta, de nagy helyzetben a bal kapufa mellé lőtt. SZÜNET UTÁN élénkebb lett a játék, erősítettek a hazaiak. Az 57. percsen, csak nehezen tisztázott a győri véde­lem. Két perccel később Tóth beadását Hegedűs fejelte kapu­ra, de Tóth ismét biz­osan vé­dett. Egymást követték a szom­bathelyi támadások. A 67. perc­ben Himer bal oldali beadását Hegedűs a felső lécre fejelte, és a védők felszabadítottak. Szög­­letrúgás után Szabó S. fejese szállt kapu mellé. Majd Iszak szabadrúgását védte Tóth. A 74. percben Keglovich szabad­rúgása után Győrfi viss­­szafejelte Szálénak a labdát, aki­nek a fejesét Szarka nagy bra­vúrral hárította. Az utolsó ne­gyedórában is többet kezdemé­­nyezett a Szombathely. Iszak lö­vését védte Tóth, Gyarmati lövé­se pedig kapu mellé szállt. A 88. percben Szaló beadását Győr­fi közelről a bal sarokba lőtte, 2:0. A szitáló eső igert csúszóssá tette a játékteret, és így a já­tékosokat nehéz feladat­blz ál­lította. A győriek jobban al­kalmazkodtak a körülmények­hez, a jól megszervezett véde­kezés mellett a gyors, mozgé­­kony Varsányit tolták előre a leshatárig, aki sokszor okozott zavart a Szombathely védelmé­ben. A Haladás támadásai nem voltak olyan tervszerűek, mint a Bp. Honvéd ellen. Szünet után a vendégek igyek­eztek lelassí­tani a Haladás még megújuló rohamait. A hazaiak ekkor nagy erővel támadtak, de csatáraik kevés helyzetet teremtettek, és azokat is elhibázták. A Győr tervszerű játékkal biztosan ju­tott az MNK döntőjébe. A Győri ETO-ban Tóth biztos kezű kapusnak bizo­nyult. A hátvédhármasban Izsá­ki nyújtotta a legjobb teljesít­ményt. Nell és Kiss végig jól játszott. Elől Varsányi állandóan változtatta helyét, nagy kedvvel játszott. A Szombathelyben Szarka többször is bravúrosan védett. Szántai nagy lelkesedés­sel hátvédtársait is kisegítette. Homálya a támadásépítésben­­ tűnt ki­ A csatársorban Himer I nagy területen, fáradhatatlanul küzdött, Tóth néhányszor jól fu­tott el. Soós G. Játék­vezető egy-két al­kalommal tévedett. Kiss Antal A TFSE női és a férfi kézilabda-együttes sikere az AUVMI-ban A kézilabda Magyar Népköz­­társasági Kupa végküzdelmeire vasárnap délutáni a Játékcsar­­nokban került sor mintegy ezer főnyi érdeklődő , és a televízió nyilvánossága előtt. Mind a férfi, mind pedig a női döntőbe beju­tott a kupavédő együttes, a TFSE női, és a Bp. Spartacus fér­­ficsapata. Ellenfelük a Pécsi Bányász, illetve a Vasas együt­tese volt. Érdekes két mérkőzé­sen, végül is a tavalyi győzte­seknek sikerült megismételniük sikerüket, és újabb évre a kupa birtokosai lettek. DÖNTŐK: Bp. Spartacus—Vasas 19:15 (11:9) Férf mérkőzés. Vezette: Dr. Fülöp. Bp. Spartacus: Dubán — Jähling, Bíró, Bakonyi, Juhász, Mészáros, Bencsik. Cs: Keszthe­lyi, Hold, Fülöp, Magyar. Edző: Szotyori György. Vasas: Tom­onits — Szélyes, Stiller I. Bánik, Pál, Hikáde, Rajz. Cs: Budi. Postás. Horváth. Katona. Edző: Faludi Mi­hály. Góldobó: Bakonyi. Mészá­ros (5 — 5), Bíró (3), Juhász (2), Jähling. Keszthelyi. Hohl. Ben­céik, ill. Szélyes (5), Still­er (4), Rajz (2), Horváth (2), Bánk. Hi­káde. Már a második Spartacus-tá­­madás eredményes volt, és az NB I-es együttes hamarosan­ 3:1- re, majd 4:1-re vezetett. Ezután fokozatosan feljött a Vasas 4:3- ra, majd 5:3-ra alakult a mérkő­zés állása, és ez a kétgólos kü­lönbség meg is maradt izgalmas, változatos játék közepette a fél­idő végéig. A II. félidő két Va­sas-helyzettel és egy újabb Spar­­tacus-góllal kezdődött Az első percek nagy iramának következ­tében 5 góllal elhúzott a Sparta­cus, és ez az előny elég volt a győzelemhez. Az NB II-s Vasas nem játszott alárendelt szerepet az NB I har­madik helyezettjével szemben.J­elöntő volt azonban a kapus tel­jesítmények közötti óriási kü­lönbség. A Spartacus végered­ményben megérdemelten védte meg a kupát, de a Vasasnak sínes oka a szégyenkezésre. Jó: Bakonyi, Dubán, 111, Szélyes, Schil­­ler I. TFSE—Pécsi Bányász 9:7 (6:3) Női mérkőzés. Vezette: Már­k­a TFSE: Droznik — Lengyel, Tili, Farkas, Szemeres, Horváth, Me­ző. Cs: Mát­hé, Téglás, Babos M, Németh. Edző: Varga Jenő. Pé­csi Bányász: Baumgartner — Kelemenné, Kaffka, Csötönyi, Szamos, Hetényi, Halasi. Cs: Bub­­rega, Forivas, Reiter, Mü­ller. Ed­ző: Zákány­ Bálint. Góldobó: Horváth (7), Lengyel. Mező, 111. Müller (3), Halasi (2), Hetényi, Kaffka. Lendületes pécsi támadással kezdődött a találkozó, amelynek a végén a pécsi lányok szerel­ték meg a vezetést, a 3. perc­ben azonban a főiskolások egyen­lítettek, 2:2 után, a 10. percben végleg átvették­ a vezetést, és a félidőben háromgólos előnyre tettek szert. A II. félidő újabb TF-góllal kezdődött, ezután azon­ban a pécsiek szemmel láthatóan összeszedték magukat, lényege­sen eredményesebben védekez­tek, és támadásaik is jobban si­kerültek, mint az első játékrész­ben. 8:6-nál két gólnyira meg­­közelítették ellenfelüket, és ez a különbség a mérkőzés végéig me­g is marad­t. A TFSE különösen az I. félidő­ben mutatott gyors és célratörő játékával megérdemelte a győ­zelmet. Jó: Horváth, Lengyel, III. Müller. A HARMADIK HELYÉRT Bp. Vörös Meteor— Pécsi Bányász 19:18 (12:9) Férfi mérkőzés. Vezette: Weich. Bp. V. Meteor: Komjáti — Kö­­vessy, Tűzkő, Hajek, Dienes, Ke­rekes, Koch R. Cs: Csák, Sim­­kó. Edző: Bolla Rudolf. Pécs: Bulyáki — Balogh, Hortobágyi, Sudár, Árvay, Szakács, Baranyai. Cs: Rudnay, Szabó, Nagy L., Wagner. Edző: Pálffay András. Gd: Dienes (41, Kövessy, Kerekes, Koch R. (3—3), Csák, Hajek (2— 21, Sim­kó. Tűzkő. III. Balogh, Su­dár, Árvai, Baranyai. (3—3), Hortobágyi, Szakács (2—2), Sza­bó, Nagy L. A II. félidőben a lelkesen küz­dő pécsiek ledolgozták hátrá­nyukat és 14:14-re egyenlítettek majd hosszú ideig vezettek 18:17-re. Az utolsó 2 percben aztán a V. Meteornak sikerült egyenlíteni, majd a vezetést is megszerezni. Ezzel­­ a kupa­­torna harmadik helyére kerül­tek. A férfi MNK végeredménye: 1. Bp. Spartacus, 2. Vasas, 3 Bp. V. Meteor, 4. Pécsi Bányász. Vasas—Csepel 13:3 (5:3) Női mérkőzés. Vezette: Endré­nyi. Vasas: Bujdosó — Beleznay, Ig­nácz, Péter, Lukács, Babos, Kunit, Cs: Bíró, Tóthné. Edző: Cséfal Sándor. Csepel: Gedő — Berkeszi, Kovács J., Langó, Ko­vács É., Kovácsné,,Petz. Cs: Nagy, Poletter, Ambrózy, Keleti. Edző: Ku­lik Frigyes. Góldobó: Lukács (5) Ignácz (3), Kuni (2), Belez­nay, Tóthné, Péter, ill. Kovács É. (2), Langó. A Csepel a II. félidőben visz­­szaesett, 20 perc alatt egyetlen gólt sem tudott elérni, több 7 méterest is kihagyott. A Vasas — az NB I újonca — ezzel bizto­san végzett a 3. helyen a kupá­ban. Technikai k. o.­ A női MNK végeredménye: 1. TFSE, 2. Pécsi Bányász, 3. Vasas, 4. Csepel. A Vasas-birkózók két baajnoksága Vasárnap folytatódtak a Delej utcai tornacsarnokban az orozé­­gos ifjúsági birkózó-csapabaz­nokság küzdelmei. Ezúttal a sza­­badfogásúak léptek szőnyegre. A fővárosi pirosak ékek gárdáját most sem igen tudták megszorí­tani ez ellenfelek, amit ékesen bizonyít három 8:2-s győzelme. Mint ahogy szombaton, kötöttfo­gásiban, most is a debreceni vas­utasok tanúsították a legkomo­lyabb ellenállást, de csak 4 pont­ra telt az erejükből, így a Vasas is­mét pontveszteség nélkül ke­rült a dobogó tetejére. A bajnok­csapatból ezúttal P. Nagy és Be­­recz­ki emelkedett ki alkotódús birkózásával. A nap legizgalmasabb össze­csapását hozta a 2. hely kérdé­sét eldöntő DVSC —DVTK talál­kozó. A Diósgyőr 4:2-re elhú­zott, de hamarosan­ 4.5:4.5 lett az eredmény. A nehézsúlyúak mérkőzése, a Csókas—Iván nagy­­iramú találkozó, nem várt küz­delme is izgalmat hozott. Már­már úgy látszott, hogy a több fizikumú és felépítésű Iván meg­szerzi a DVTK-nak a második helyet, amikor Csókai az utolsó pillanatokban nagy bravúrral tussal győzte le ellenfelét, s ez­zel a vasutasoké lett az ezüst­érem a­ hasonló, képességű Győri Spartacus és a DVTK előtt. Ered­mények: 1 forduló: Vasas—­ DVTK 8:2, DVSC —Győri Sparta­cus 6:4. 2. forduló: DVTK—Sze­ge­di Vasutas 7:3, Vasas — Győri Spartacus 8:2. 3. forduló: DVSC — Szegedi Vasutas 8:2, DVTK— Győri Spartacus 5:5. 4. forduló: Győri Spartacus—Szegedi Vas­utas 6:4, Vasas—DVSC 6:4. 5. forduló: Vasas—Szeged 8:2, DVSC —DVTK 5:5:4.5. Bajnok: Vasas SC 8 ponttal (Káló, Farkas, Magony, Bereczki, Herczeg, T. Nagy, Békés, Torna M., Tóth, Pétsy, Iván, Patkós, Fazekas). Edző: Kunszt Lajos. 2. DVSC 6 ponttal, 3. Győri Spartacus 3 pont, 4. DVTK 3 pont, 5. Szeged 0 ponttal. Jónyer (DVTK) és Paór (FTC) nyerte az asztaliteniszezők ifjúsági Tizek-bajnokságát Második napi eredmények: Férfiak: Marosfi —Klampár 2:1, Klampár—Gréczy 2:0, Marosfi — Balogh 2:1, Juhos—Gréczy 2:0, Jónyer—Juhos 2:1, Barabás—Ba­logh 2:0, Gréczy—Tímár 2:1, Jó­­nyer—Klampár 2:1, Marosfi — Gréczy 2:0 Bánkuti —Gréczy 2:1, Balogh—Juhos 2:0, Szálinger— Tímár 2:0, Bánkút­ — Barabás 2:0, Szál­inger—Bánku­­ti 2:1, Juhos— Barabás 2:0, Balogh —Tímár 2:1, Klampár —Balogh 2:0, Jónyer — Marosfi 2:0, Barabás —Szállin­ger 2:0, Juhos—Szál­inger 2:0, Jóeger —Tímár 2:0, Marosfi — Bánkút 2:0. A Tizek-b­a­jn­okság végered­ménye 1. Jónyer (DVTK) 8 győ­­zelem, 2. Marosfi (Bp. Sparta­cus) 7 gy. 3. Juhos (BVSC) 6 gy. (jobb játszma-arány) 4. Klampár (Postás) 6 gy., 5. Ba­logh (Autóbusz) 5 gy., 6. Bán­kút­ (Postás) 4 gy., 7. Szálín­­­ger (Aknamélyítő) 3 gy., (jobb játszmaarány). 8 Barabás (Pos­tás) 3 gy. 9. Timár (Bp. Spar­tacus) 2 gy.. 10. Gréczy (BVSC) 1 gy. Nők: Poór—Zongor 2:1. Schnel­er — Izsó 2:1. Szepes— Kovács 2:0. Poór —Szepes 2:1. Zongor—Izsó 2:0. Szennyes — Csáki 2:1. Kautzky—Csáki 2:0. Petrányi — Zongor 2:0. Petrányi —Szepes 2:0. Poór—Izsó 2:0. Zongor—Szennyes 2:0. Izsó— Szepes 2:1. Schnelier—Kautzky 2:1. Szennyes—Schnelier 2:0. Poór—Szennyes 2:0. Zongor— Szepes 2:0. Petrányi—Csáki 2:0. Kautzky—Kocsis 2:0. Poór— Zongor 2:1. Izsó—Kovács 2:0. Schneller—Csáki 2:0. Szennyes — Kovács 2:0. 1. Poór (FTC) 9 győzelem, 2. Petrányi (FTC) 8 gy.. 3. Zongor (31. sz. Építők) 7 gy.. 4. Izsó (Vasútterv) 5 gy. (jobb játszmaarány), 6. Szennyes (Eger) 4 gy.. 7. Kautzky (HSC) 3 gy (jobb játszmaarány), 8. Szepes (KÖZÉRT) 3 gy.. 9. Ko­vács (Statisztika) 1 gy.. 10. Csá­ki (31. sz. Építők) 0 gy. Vasárnap a Sportcsarnok asz­tali­ten­­isz­-termében befejeződtek az 1966. évi ifjúsági asztalitenisz Tizeik-bajnokság küzdelmei. A férfiaknál a várakozásnak meg­felelően a diósgyőri Jónyer vég­zett az első helyen. Az első 5 versenyző között ennek ellenére igen szoros küzdelem alakult ki, és számos érdekes és színvona­las összecsapást láthattunk a második napi találkozók során is. A nőknél veretlenül, kilenc győzelemmel végzett az első he­lyen az FTC-s Poór. Hét gól Csepelen Érdekes mérkőzésre került sor vasárnap délelőtt Csepelen, az edzőpályán. A Csepel SC játszott a katonai szolgálatot teljesítő él­vonalbeli labdarúgók csapatával, az Egri Helyőrséggel. Az egri csapatban Puskás, Kocsis és Gé­­czi mellett számos, ma még ke­vésbé ismert nevű játékos is he­lyet kapott. A nagyszámú, mint­egy 1500 néző között számos ismert szakembert is ott láttunk. Végeredményben a helyőrségi válogatott 2:1-es félidő után 4:3- ra győzött. Varga nyitotta meg a gólok sorát, majd Kocsis újabb gólt szerzett. Erre Major vála­szolt. Szünet után mindkét csa­patban számos csere történt. Eb­ben a játékrészben Fazekas és Szurgent, illetve a csepeliek kö­zül Sebestyén és Gondár szerzett gólt. Biztosan nyers a Wotsk­s női tornászcsapata Vasárnap délelőtt zajlott le a Sportcsarnokban a Vasas és Krakkó válogatottja közötti női tornászcsapat verseny. A két csa­pat közötti találkozónak már ha­gyományuk van. A mostani volt a hatodik. Az eddigiek közül egy­szer győztek lengyel sporttár­saink, és a mostani, hatodik ta­lálkozó is a Vasas győzelmével végződött, noha a krakkói csa­pat nem volt gyenge, négy válo­gatott tornász is szerepelt együt­tesükben. A Vasas tornászai azon­ban igen jól, biztosan tornász­tak. Csapatban: Vasas — Krakkó-vá­logatott 185.75,184.15. Az egyéni összetettben: 1. Kovácsiné Mák Gyöngyi (Vasas) 37.85, 2. Káró­­czy (Vasas) 37.70, 3. Fisteslaw (Krakkó) 37.6, 4. Daníce (Krak­kó) 37.20, 5. Butaj (Krakkó) 36.8, 6 — 7. Kazuch (Krakkó), Müller (Vasas) 36.45. 8 — 9. Fekete (Va­­sas) Gaál (Vasas) 36.25, 10. Szathmáry (Vasas) 36, 11. Bo­­rawska (Krakkó) 35,65, 12. Novak (Krakkó) 35,6.

Next