Népsport, 1967. március (23. évfolyam, 42-64. szám)

1967-03-16 / 53. szám

Á AtfotBiaff ]) E ILI VII Ili • # • Március 15-ét, az 1818-as magyar sza- WllTlifiFiIfilTP hadságharc kitörésének évfordulóját ün­ üe­­nepelte szerdán az ország. Az emlé­kezetes napon, költőgéniuszunk, Petőfi Sándor vezetésével ifjúságunk élére állt a forrongó nemzetnek, * /.Nemzeti dal”-lal, a „Tizenkét pont”-tal valóságos prokla­­mációt adott ki a Habsburg-elnyomás, a feudalizmus, az ön­kényen alapuló uralkodó rendszer ellen. A szabadságharcot le­verhették, de március 15. örök szimbólummá vált ifjúságunk előtt. Még a Horthy-elnyomás alatt is rendszerint ennek a napnak hangsúlyos ünneplésével tiltakozott az uralkodó körök önkénye, a földesurak és nagytőkések kínzó kizsákmányolása ellen, ezt a napot használták fel, hogy tüntessenek nemzeti függetlenségünkért, szabadságunkért. A sportoló ifjúság kezdettől fogva részt kért a szabad­ságért folyó harcokból. Mindig ott menetelt az első sorokban, ahol öntudatával és erejével egyik lelkesítője és motorja volt minden ifjúsági megmozdulásnak. A mai ünnepen is vissza­emlékezünk a munkásifjúság régi március 15-i tornaünnepé­lyeire, amelyeknek műsora a nagyszerű sportteljesítmények mellett politikai demonstráció volt, tüntetés a reakciós rend­szerek ellen. Március 15-e bevonult a magyar történelem emléktárába Március eszméi mindennapos életünk valóságai lettek. Ezen a napon forró lelkesedéssel gondolt ifjúságunk az elődökre, fel­emelkedésünk útjának egyengetőire, a régi március 15-ék hő­seire. Vizes nyitány. A felszabadulá­si ünnepségek alkalmából né­gyes vízilabda-tornát tervez az Újpesti Dózsa. Az április 2-án és 3-án megrendezésre kerülő eseményen a Tbiliszi Dinamó. A­ válogatottunk, a Bp. Honvéd és az Újpesti Dózsa venne részt. Tóth Géza Zalaegerszegen. Va­sárnap­­hírverő jellegű súlyeme­lőversenyre került sor Zala­egerszegen. A ZVSE nemrég alakult szakosztályának verseny­zői a Szombathelyi Haladás együttesét látták vendégül. Do­bogóra lépett Tóth Géza világ­bajnok is. Itt a Winnetou. A genfi autó­kiállításon bemutatták a leg­újabb sportkocsikat. Már eddig is nagy tetszést aratott a cseh­szlovák Skoda-gyár legújabb terméke, az 1000 kcm-es, kétsze­mélyes Winnetou. Az új gépko­csi karosszériája poliészterből készült. Március 21-én sorsolják ugyan e BEK és a KEK elődöntőjének párosítását, a Celtic Glasgow azonban már most biztos ab­ban, hogy legyőzd az Intert. Pe­dig ... A skót bajnok csak az utolsó pillanatban rúgta a to­vábbjutást jelentő gólt a Vojvo­­dinának, ami a jugoszlávok sze­rint már a 91. percben volt. Az idénynyitó huszonnyolca®. A BVSC már készül a március 26-án kezdődő évadnyitó kerék­párversenyére. A Népligetben sorra kerülő esemény egyébként a hatfutamos Budapest Kupa háztömb körüli versenysorozat első viadala lesz. A huszon­nyolc körös versenyben 76 kilo­métert hajtanak a legjobbak. Kéthetes közös alapozáson vesz részt hétfőtől kezdve a válo­gatott atlétakeret tagjainak egy nagyobb csoportja. A csehszlovák Pavel Spotak vezeti Szarajevóban március 22-én a Szarajevó—Újpesti Dó­zsa KK-mérkőzést. Smith ismét harcképes. Az 500 kcm-ben kétszeres cross­­világbajnok, az angol Jeffrey Smith, felgyógyult a tavaly szer­zett sérüléséből és már elindult a kontinens legjobb ötszázasai részére rendezett versenyen. Még győzni ugyan nem tudott, de a szakemberek szerint igen biztatóan motorozott a belgiumi versenyen. Prágában ülést tartott az atlé­tikai Európa-bizottság ifjúsági szakbizottsága is. Javaslata alapján a következő, a II. Ifjú­sági Európa Játékokat 1968. au­gusztus 22. és 26. között, Lipcsé­ben rendezik meg. 957 tudósító. Közel ezer, pon­tosabban 957 újságíró, rádiós, televíziós, filmes és fotós je­lentkezett a Bécsben megrende­zésre kerülő jégkorong VB-re. Az osztrák sportkedvelők is ér­deklődéssel várják a tornát. Az utolsó napokra tervezett szov­jet—csehszlovák találkozó be­lépői már elkeltek. Vitkay László, a Bp. Honvéd válogatott kézilabdázója hosszú idő óta sérüléssel bajlódik. Né­hány hete azonban m­ár edzés­ben van, s a Honvéd szerdai edzőmérkőzésén, a Székesfehér­vári Honvéd ellen mér játszott is. Edzői vélemény szerint biz­tatóan mozgott, esetleg játékára már most szombatom, a Trud Kuncevo eHend BEK-visszavágón sor kerül. Először vizen... A hét elején szálltak első alkalommal vízre a Csepel SC kajakozod, kenuzói. A szakosztály kitett magáért, a nyitányra ötven különböző ka­jak és huszonöt kenu állt a tü­relmetlen fiatalok rendelkezésé­re. Valerij Brumel, a magasugrás világcsúcstartója, a moszkvai rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: orvosa véleménye szerint egy év múlva is­mét ver­senyezhet. Napvilágon az expedíció. Egy hónapi föld alatti tartózkodás után feljött a Szemlőhegyi bar­langból az a nyolctagú expedí­ció, amely február 15-én szállt a föld alá. Mint elmondták, a kirándulás legnagyobb tanulsá­ga, hogy az ember még ennél is több időt kibírhat elvont kör­nyezetben, munkával és nap­fény nélkül. A jobb egyéni eredményekért. A Magyar Kerékpáros Szövet­ség edzőbizottsága szerdai ülé­sén megegyeztek az edzők, hogy az idei békeversenyen elsősor­ban a jobb egyéni eredmények elérésére serkentik kerékpáro­sainkat, mert a jobb egyéni tel­jesítmény a jobb csapatered­mény záloga. Tizenhét válogatóverseny! Jú­nius 3-a és július 16-a között a budapestivel együtt, összesen 17 válogatójellegűnek minősített nemzetközi verseny eredményei alapján állítják össze az európai atlétacsapatokat az Amerika el­leni viadalra. összeállították az olasz labda­rúgó-válogatott keretet a Ciprus elleni EB-mérkőzésre. Ennek ér­dekessége: tíz Inter-játékos ke­rült be, míg a szerdán Tatabá­nyán szerepelt Fiorentinából három. A világbajnok utolsó útja. A 77 éves korában elhúnyt Fischer Ti­bor birkózó-világbajnokot már­cius 24-én búcsúztatják a Rákos­keresztúri új köztemető (Kozma u.) halottasházábó. Hányan férnek be a prágai Sportcsarnokba atlétikai verse­nyen? Az Európa Játékok előze­tes sajtótájékoztatói szerint tíz­ezren, a verseny alkalmával azonban kiderült, hogy több, mint tizenkétezren. A kétnapos versenynek összesen 18 ezer né­zője volt. A VVK bizottsága 2000 svájci frankra büntette­ a Napolit, a Napoli—Burnley VVK-mérkőzés utáni botrányért. Orlando (Na­poli) külön 1000 frank büntetést fizet. Megszűnt a magaslati hiszté­ria — állapítja meg a NOB leg­utóbbi bulletinjében egy belga sportorvos a mexikói sporthét tapasztalatai után. A cikk sze­­rit a NOB­­valószínűleg elfogad­ja majd önkéntes orvosok je­lentkezését, akik ellenőrzik a kisebb országok sportolóinak egészségi állapotát, ha azok nem visznek orvost magukkal az olimpiára. Tízezer fontot ajánlott fel egy angol sörgyáros a szigetországi atléták olimpiai felkészülésére. Ebből fedezik majd az angol atléták szeptemberi Font Ro­­meu-i edzőtáborozását. Nemsokára vetítik. A Műszaki Egyetem által készített súly­emelő oktatófilm munkálatai be­fejezésükhöz közelednek. Kissé megkésve készítették el a Hon­véd által kiírt sportszerű­­ségi verseny végeredményét. A Tatabánya** szurkolók ezúttal is megvédték elsőségüket: 1. Tata­bánya 148 p, 2. Vasas 169,­­3. MTK 230, 4. Csepel 234, 5. Bp. Honvéd 237, 6. Újpesti Dózsa 255, 7. Győri ETO 280, 8. Ózd 300, 9. Dorog 318, 10. SBTC 328, 11. Du­naújváros 335, 12. FTC 363, 13. Pécs 397, 14. DVTK 493 porát. Az NSZK ellen készülődő ma­gyar férfi és női tekeválogatott szerdán versenyjell­egű edzést tartott. Kimagasló eredmények ugyan nem születtek, de a szak­emberek szerint a hátralevő két hétben még lehet javítani a tel­jesítményeken. Tizennégy ország úszónői a Navrigth­io Kupáért. Franciaország, Spanyolország, Magyarország, Lengyelország, az NDK, Romá­nia, az NSZK, Nagy-Britannnia, Finnország, Hollandia, Svédor­szág, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Olaszország ötvennél több versenyzője vesz­­ részt Milánó­ban március 25—26-án a Cozzi­­uszodáben sorra kerülő női úszó­­versenyen. Menichelli és Cimnaghi vesz nászt az olasz színek képvisele­teiben a március 25—26-i Tam­­peire-i férfi tornász Európa Ku­pán. Tartalék: Giovannna Garmi­­nucca. Húsvéti torna. Bellinzonában elkészítették a húsvétkor meg­rendezésre kerülő ifjúsági labda­rúgótorna sorsolását. Ezek sze­rint a Bp. Honvéd ifjúsági együttese a Rapid Lugano, a Milán és a Chelsea ifjúsági csa­patával került egy csoportba. A másik csoportban a Bellinzona, a Bayern München, a Bologna és a Dukla Prága együttese mérkőzik a svájci városban. Értelemzavaró hiba került el­hallás folytán keddi számunkba, a fedett pályás Európa Játé­kokról szóló távbeszélő-jelenté­sünkbe. A szovjet csapat sze­replését értékelő mondat befe­jezése helyesen így hangzik: ügyességi atlétáikon kívül, a jól összeállított, küzdőképes váltóik is kitűnően szerepeltek. Vasas sífutók Ausztriában. Csütörtökön reggel utazik el az ausztriai Maria Zellbe a Vasas hat sífutója — Balázs Éva, Erdős Holló, Katona, Pajor és Rosi­­wall —, hogy részt vegyen egy nemzetközi sífutóversenyen. Fedor Kata vívó- és öttusa­edző két évvel ezelőtt nyitotta meg a sort, amikor a szovjet öt­tusa szövetség megbízásából két hétig tanulmányozta nálunk öt­tusázóink edzésmunkáját. Most ismét szovjet öttusa-szakember látogat hozzánk, aki március 28-tól ugyancsak két hétig lesz a Magyar öttusa Szövetség ven­dége. Megérkeztek Havannába. Vízi­labda-válogatottunk vasárnap délelőtt indult Ferihegyről Ku­bába, s a Magyar Távirati Iroda jelentése szerint megérkeztek Havannába. Gúla sérülése, Gúla László kézfejsérülése szépen javul. A válogatott könnyűsúlyú ökölví­vó a jövő heti nemzetközi Szik­lai-emlékversenyen már szorító­­ba léphet. Időjárás. A Meteorológiai In­tézet jelenti március 15-én, szer­dán este. Várható időjárás csü­törtökön estig: felhőátvonulások, szórványos futóesőkkel, mérsé­kelt, a nap folyamán megerő­södő és északnyugatira forduló szél. A hőmérséklet kissé emel­kedik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9—14 fok között. (MTI) Mexikó a képernyőn Ramirez Vazquez, a Me­­xico Cityben megrende­zésre kerülő olimpia szer­vező bizottságának elnö­ke nagyszabású sajtóér­tekezletet tartott az olimpia előkészületeiről. Brundage, a NOB elnöké­nek véleményével igye­kezett mindenkit meg­nyugtatni: Mexikó sem­mivel sincs elmaradva az olimpia időpontjára el­készülnek a tervezett építkezések. A protokoláris meg­nyugtatásnál a sportked­velőket talán valamivel jobban is érdeklő hír ér­kezett még az olimpia vá­rosából. Az Euróvízió és az OIRT képviselői, vala­mint a szervező bizott­ság megbízásából Vazquez aláírta az olimpia rá­diós és televíziós közvetí­téseire vonatkozó vég­leges szerződést. A hely­színi közvetítéseket tech­nikailag az Egyesült Ál­lamokon keresztül, mű­holdak segítségével old­ják meg, és már színes adásokra is sor kerül. Tehát Róma és Tokió után a harmadik olim­piának is szemtanúi le­hetünk majd, a képernyő előtt izgulhatjuk végig a mexikói olimpia verse­nyeit. Csütörtök, 1967. március 16. A csend világa A kerékpáros szövetség elismerést érdemel a kö­zelgő versenyidény gon­dos előkészítéséért, hi­szen az eddigieknél na­gyobb rend várja a nyi­tányt. Egyről azonban megfeledkeztek. Arról, hogy az úgynevezett „stéher”, vagyis a mo­­torvezetéses sport fej­lesztése is feladat. Sajnos, a motorvezeté­­ses sport a csend világa. Magyarul: igen kevés szó esik a pályasportnak e régi kedvelt ágáról. Szó sincs a tavalyi jó kezdeményezés folytatá­sáról, és ez bizony hiba. A kerékpársport színvo­nalának emeléséhez a „stéhez" is hozzátartozik. Nem könnyű a helyzet, de a változtatás időszerű. Ezért beszéljünk róla, és cselekedjünk. Akad bő­ven tennivaló. m misjéri a férfi tormássi EB-t ? Iameretieevé vált, hogy a ma­gyar tornászok nem vesznek részt idén a férfi Európa-baj­nokságon­. A daruié® cike az, hogy a feltikéisszü­ltés nem é­rt el olyan fokot, amivel megfelelő helyezésre lehetne számí­tan­i Európa legjobb fiai között. ..Eröiket ezért inkább az olim­piai gyakorlatok alapos elsajá­títására kerül for­dí­tárnunk* ’ — mondották indokolásul a szövet­ségben. Az 1967. évi EB vel visszínűlleg Voronyim nélkü­l zaj­lik te, a baj­noki címért kiélezett küzdelem fog folyna az öregeik és a trón­­követelők között. 1961 óta az összes EB-bajnoki címet lénye­gében három ember vitte el. A többiek csak egyet- egyet csipe­gethettek ki. A három EB-n ki­osztott 22 aranyéremből Cérnán egymaga 9-et, Men­iohera 5-öt és Lu­szaidkij hármat sz­er­zett meg. Dortmundiban azonban új trónkövetelőik lép­tek színbre és nem elképzelhetetlen, hogy új ember veszi át Európa legjobb­jának címét. Papírforma szerint azo­nban Cezar és Menichelli verhetetlen. Dortimundban Ge­nar a hat szerem, hat európai legjobb között, hatszor szere­pelt, ebből kétszer az első lett, Meniicheli pedig négyszer ju­tott a hat­­közié, szintén két el­ső helyet szerzett. A trón­követe­lők élén a szov­jet D­itam­idov áll, akit 1965 óta a m­ásod­­ik hely megszerzésé­ben szinte világcsúcsot állított fel. Dortmundban a szabadon, vá­lasztott gyakorlatokban 55.60 ponttal a negyedik európai vo­rt. A másik szovjet tornásza Karasz­jev, aki D­or­tm­un­dban 55.45-tel a hetedik európai volt, ugyancsak esélye®. Az érmek szempontjából még két tornász jön sztám­-stácba. Az NDK fiatal tehetsége Brekimé, Dortmund európai szenzációja volt. Hat szeren a hat legjobb európai között volt.­Erőssége a gyűrű és a ló, de nincs gyenge szere. Kérdés azonban, hogy megisméte­i-e világbaj­no­ki ered­ményét Az is lehet, hogy a két Kubicza valamelyike nyeri a versenyt. Dortmundham Mu­skolaj végzett előbb, de Mexikóban Wil­helm volt az, aki legyőzte Voronyin­t. A szakemberek sze­rint aranyérmek azért nekik is juthatnak. (endrődi) LABDARÚGÁS____ NB I B tartalékbajnokság: III. ker. TTVE— KISTEXT 2:4 (2:1), Traktorgyár—Izzó 1:1 (0:0), Szé­kesfehérvári Vasas —Budai Spar­tacus 1:0 (0:0), Ganz MÁVAG— BVSC 2:0 (1:0), Bp. Spartacus— Főv. Autóbusz 2:0 (0:0), Egyetér­tés— Budafok 2:1 (0:0), Mátyás­földi HSE- Dorog 3:3 (2:1). Szál­lítók—Ceglédi VSE 4:1 (4:0), Cse­pel III—Bp. Előre 3:0 (1:0). BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK Csepel —ÉRDÉRT 4:1 (3:1). Cse­pel. G: Dinopolusz, Faludi, Hu­nyadi, Losonczi, Üli, Friedrich. Szombathelyi Haladás—Pápai Textiles 6:1 (3:1). Szombathely. G: Hegedűs (2), Iszak, Szabó S., Kimer, Domonkos I (öngól), 111. Varga. Vasas—Budafoki MTE 4:4 (3:1). Fáy utca. G: Korsós (4), i­ll. Verebes (2), Helmge­r, Nagy K. DVTK —Borsodi Bányász 7:2 (3:1). Diósgyőr, 3000 néző. G: Szurgent (3), Oláh (2), Va­ss, Kiss. Ml. Ve­­rebély. Nyíri. Bp. Honvéd — Hód­mezővásárhelyi Vasas 5:0 (1:0), Hódmezővásárhely. G: Tichy (2), Szendrei, Tóth Kálmán, Fekete. Szegedi EAC — Dunaújvárosi Ko­hász 3:1 (1:1), Szeged. G: Nemes (2), Vass (11-esből), ill. Mártha. B válogatott keret —Kiskunfél­egyházi Vasas 8:0 (4:0). Kiskun­félegyháza, 800 néző. V: Fekete. B válogatott: Tamás (Acziél) — Táj­ti (Bakos), Lutz, Mester, Ha­jas (Rotternbllter), Kiss, Varsányi, Puskás, Bánkuti, Dunai II (Sár­közi), Zám­bó. Kiskunfélegyházi Vasas: Huszár (Lugosi) — Bense, Cserkó, Mester. Ádám, Sah­in II, Fekete, Lengyel, Kelemen, Bo­­hrács, Busa (Kovács II). Jól elő­készített pálya várta a B váloga­tott keretet Kiskunfélegyházán. A válogatottak könnyedén­, játsz­va, formás akciókból érték el góljainkat. Feltűnő volt Dunai II é® Varsányi nagy játék­kedve. A hazai NB II-s csapat szünet után helyenként formás támadásokat vezetett. G: Dunai II (3), Zámibó (2), Varsányi, Puskás, Sárközi. NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉS Volga (Kal­inyin) —Lábodi ME­­DOSZ 3:2 (1:1). Lábod, 500 néző. V: Horváth. Fokozatosan javult a kalinyini csapat játéka, az időnként jól játszó Lábod csak­nem megszakította a Volga ve­retlen­ségi sorozatát. G: Abajev, Fgyenicsev, Soldatov, i­ll. Fülöp, Borza®. TENISZ A LEGJOBB NYOLC Éjfélbe nyúló mérkőzések, dél­előtti folytatások, pótlások a H­erczeg Ferenc emlékversenyen, de halad, és már a legjobb nyolc között jár a teniszmezőny. A Va­sas-csarnok vörös salakján is múlandó a dicsőség. A fiatal Ma­c­i­án ellen jó játékkal győztes Bordás gémet sem tudott nyerni a régi napjaira emlékeztető, min­dig kellemetlenül játszó Prieh­­radnyval szem­ben. A nőiknél a műegyetemista Lakos ért el vá­ratlan sikert a Dózisa versenyén jó teljesítményt nyújtó fiatal Ta­­rócai ellen. A legjobb nyolc közé a fér­fiaknál György (Vasas), Tom­­csányi (Újpesti Dózsa), Csoknyai (Bp. Spartacus), Priohradiny (Va­sas), Vadócz (VTSK), Mayer (Új­pesti Dózsa) é® Báláz® (Bp. Spar­tacus­), a nőiknél Szabó (Vasas), Kissgyörgy (Bp. Honvéd), Sólyom (Bp Spartacus), Dudás (Bp. Hon­véd), Jászai (Vasas), Garam­völ­gyiné (Újpesti Dózsa) és Széli került. A kiadó helyekre még két-két pályázó akad. Csütörtö­kön különben negyeddöntők, pén­teken elődöntők következnek. VÍZILABDA_______ A vízilabda Fedett Kupa állása a döntők előtt Az 1—1. helyért 1. KSI 2 2--12: 9 4 2. Bp. V. Meteor 2 1 — 1 12:10 2 3. Ceglédi VSE 2 1 — 1 12:13 2 4. Képzőművész 2-------2 7:11 — Az 5—8. helyért 1. V. Turbó 2 1 1 — 8:5 3 2. Miskolci VSC 2 1 1 — 8:6 3 3. Postás 2 — 1 1 7:9 1 4. N­M 2 — 1 1 6:9 1 Az asztalitenisz BEK-döntő első mérkőzése — Jobb esélyekkel indulunk Ko­lozsvárra, mint tavaly — jelentet­te ki elutazásuk előtt Berczik Zoltán, a magyar bajnok BVSC játékosa. — Ha másért nem, azért is, mert ebben az évben oda-visz­­sza alapon dől el a végső győ­zelem. Alaposan készültünk, per­sze, jobban is megy a játék. A CSM Cluj eddigi BEK-l­istá­ja impozáns. Hat alkalommal ju­tottak el a döntőig, négyszer győztek, tavaly — éppen a BVSC ellen — 5:0 arányban. Csapatuk egyenértékű a román válogatot­tal: Giiurgiuca, Negulescu, Réti. A BVSC Bérezik, Rózsás (az újdonsült országos bajnok) és Kovács Is összeállításban veszi fel a küzdelmet csütörtökön este Kolozsvárott. A visszavágóra két hét múlva kerül sor Budapesten. KOSÁRLABDA____ NB II. Férfimérkőzések. Kele­ti csoport: Bp. Előre—MBAFC 93:58, Bp. Petőfi — Miskolci VSC 42:64, Salgótarján—DEAC 76:49, VM KÖZÉRT—DVTK 53:73, Egri TK —Kőbányai Sörgyár 86:60, H­S­C — H­ódme­zővás­ár­hely 44:90. Középcsoport: Agrárgépész — Szi­getvár 50:50, Szegedi Postás— Dunaújváros 88:55, Bajai Vízügy — Csepel Autó 55:69, Székesfehér­vári Építők—Csőszerelők 92:76, PEAC —Pécsi TK 85:69, Pécsi Pos­tás — Kaposvári Hon­véd 54:64. Nyugati csoport: Esztergom—Szé­kesfehérvári Vasa® 61:70, Bp. Spartacus—Pét 80:75, TF—Szom­bathely 85:63, Budafok—Veszp­rém 49:63, Sopron — Zalaegerszeg 80:62, Vasa® Izzó — Fűzfő 68:56. Női mérkőzések. Keleti csoport: Bp. Spartacus—Tatabánya 58:55, M. Televízió—Nagykőrös 51:40, Salgótarján — DASE 57:50, Duna Cipő—DVSC 33:39, Szolnok —Bp. HSC 62:39, Betonút Építők —Bé­kés 37:36. Középcsoport: MAFC — Szek­szárd 38:28, SZEAC—Bp. Pe­dagógus 45:48, Kiskunfélegyháza — E. Gyógyszer 53:62, Ganz-MÁ­­VAG — Pénzjegynyomda 45:39, PEAC —Pécsi TK 53:57, PVSK — Szigetvár 56:68. Nyugati csoport: Esztergom — Győr 37:40, OSC— Komárom 66:54, B­EAC — Szombat­hely 73:32, BVSC — Zalaegerszegi D­ózssa 41:49,­­ Sopron— Zalaeger­szegi Előre 72:51, Szolgáltató Spartacus—Nagykanizsai VTE 79:51. ATLÉTIKA Vidéki mezei futóversenyek. A szegedi versenyen 266-an in­dulta­k. A győztesek. Férfiak. Felnőttek. 4 km: Huszár (S­ZVSE) 12:08.4. 6 km: Sárkány (SZVSE) 18:28. Juniorok: Imre (Hódmező­vásárhelyi Textil) 12:38.4. Ifjúsá­giak: Takács (Csongrádi Petőfi) 9:57. Serdülők: Balázs (600. sz. ITSK) 4:30. Nők. Felnőttek: An­­talné (SZVSE) 2:38.3. Juniorok: Müller (SZEAC) 1:55. Ifjúságiak: Korom (H. Textill) 1:46.8. Serdü­lők: Gömöri (H. Textil) 1:20. — Debrecenben 80 indulóval ren­dezték a mezei idénynyitót. A győztesek. Férfiak. Felnőttek: P­rókás (DASE) 16:19.8. Ifjúsá­giak: Harasztosi (D. Építőik) 6:12.8 Serdülők: Csókás­ (D. Me­­zőgazd. T.) 4:58.2. Nők: Ifjúsá­giak: Görgényi (D. Építők) 3:02.6. Serdülőik: Paál (DEAC) 2:02.8. sportműsor CSÜTÖRTÖK LABDARÚGÁS. Barátságos mérkőzések: KISTEXT —Újpesti Dózsa. KISTEXT-pálya. 15. Tele­fongyár—MTK, Mogyoródi út, 15.30. ÖKÖLVÍVÁS. Bu­dapest—Me­tá­láé és Lokomotív Zágráb vegyes. Sportcsarnok, 18. RÖPLABDA. Március 21. Ku­páért: Vasas Izzó—Vasas, Üteg u., 17/M­M—Egyetértés, Üteg u., 18.30 TENISZ. A Herczeg Ferenc fe­dett pályás emlékverseny, Vasas­­csarnok, Pasaréti út, 14. interquiz VI. forduló. A Sportske N*­* vesti kérdéseinek helyes feleletei. 1. Három válasz adandó. 1966- ban nemzetiközi kupa döntőjében szerepelt jugoszláv labdarúgó­­csapat neve, ki ellen játszott és mi volt az eredmény? Partizán Beográid —Real Madrid 1:2. 2. Ki az, aki több éve Jugo­szlávia legjobb spontolója? Ce­rar. 1­3. Jugoszlávia labdarúgó-válo­­gatottja melyik világ bajnok® ágon szerepelt a legjobban? 1962-ben Chilében. Ez a helye® válasz az Imterquizt rendező többi lapnál, mi azonban elfogadjuk a követ­kező választ is: 1930-ban Uru­guay­ban. Indok: Uruguayban nem döntötték el a 3. hely kér­dését, s így Jugoszlávia 3—4. helyezett lett. Chilében 4. he­lyezett lett. E kérdésnél tehát mindkét felelet jó. 4. Melyik jugoszláviai város volt az utóbbi éveikben több VB és EB színhelye? Ljubljana. 5. Ki az a jugoszláv at­létanő, aki a legutóbbi EB-n 800 m­éte­ren győzött? Nikolics: Egy-egy kérdés helyes vála­­­száért 3—3 pont jár. A 3. kér­déssel is csak 3 pontot lehet sze­rezni, itt­­az sem kaphat többet, aki mindkét választ beküldte. Holnap közöljük a VII. forduló kérdéseinek válaszait, továbbá az Interquiz jelentkezési felhí­vását. Figyelem! A külön Góltotó pá­lyázattal ka­pcs­o­la­t­ban,, nemcsak azok jelentkezését kérjük, akik csak a Góltotóban vettek részt, hanem akik Interquiz holtverse­nyére is küldtek Góltotó pályá­zatot Tehát jelentkezzen min­denki, aki 35, vagy ennél több pontot ért el. K. Gy., Kazincbarcika: Elfo­gadtuk. F. I., Debrecen: Az ön által jelzett kérdésnél nem kér­tünk évszámot. SAKK_____ A BP. VÖRÖS METEOR AZ OB I ÉLÉN Az országos csapatbajnokság negyedik fordulójában kiemelen­dő a Bp. Vö­rös Meteor, a bajnok biztos győzelme, a Bp. Pe­tőfi és a Vasas értékes pontszerzései. Eredmények (zárójelben az első négy tábla eredménye): Bp.I V. Meteor — VTSK 9:3 (S­zabó — Kor­ód­i dön­tetlen, Eilek—dr. Érdy 1:0, Fo­­rin­tos — Kende döntetlen, Szilágyi Gy. — Győrök 1:0). Gyapjúfonó — Bp. Spartacus 5:7 (dr. Sallay— H­on­f­i 0:1, Bes­z­­­ercsén­y­i — Ha­r­g 1:0, Szabadi—Csem 0:1, Pusch­­mann—Vamusz 1:0). Bp. Petőfi — MTK 4:8 (Sándor— Lengyel 0:1, Gasztonyi —Kluger döntetlen, Ka­pu —So­mogyi 0:1, B­ii­­ó—Faragó 1:0). OTP—Bp. Honvéd 4:8 (Po­­g át® — Hasváth dön­tetlen, Tompa — Li­ptay döntetlen, Molnár—Va­r­­ász 0:1, R­ákóczky — Me­leghe­gy­i 0:1) Debr. V. Meteor —DVTK 4:5,7:5 (Filep—Bárczay döntetlen, Kovács L. —Bokor 0:1, Török— Ti­tk­os 0:1, Bánfa­l­v­i — Forg­ács 1:0) Vasas—REAC 6:6 (dr. Szily — M. Kovács L. 1:0, Jocha —Fló­rián 0:1, Káposztás—Földi 0:1, Gerosz—Polgár 0:1). Tipográfia — DEAC 6:5,5:5 (Barcza—Kovács Z. döntetlen, Szőllősi — Hajdú 0:1, dr. Bán — Demeter 1:0, Csiszár— Pozsgai 0:1). Állás: Bp. V. Me­teor 33:5, Bp. Honvéd 30.5, DVTK 29.5, BEAC 27.5, MTK 25.5 (13), Bp. Spartacus 25, DEAC 22.5, Debr. V. Meteorié® Gyapjúfonó 21.5 — 21.5, Bp. Petőfi 20, Ti­pográfia 19.5 (1), VTSK 16.5, OTP 15 (12), Vasa® 15 ponttal. BILEKNÉ ÉRTÉKES DÖNTET­LENJE BELGRÁDBAN A belgrádi nemzetközi női sakkverseny 5. fordulójában Bi­lek Istvánná értékes döntetlen eredményt ért el a szovjet Gap­­rindasvili ellen. A verseny él­csoportjának állása- Nicolau, K. Jovanovics 3 pont (1 függő,), Gaprindasvili, Bilekiné, Brezova 3 — 3, Ko­narkovska 2.5 (1), Lj­il­­jak, Belamarics 2.5. HÚSVÉTI AJÁNDÉKOT A LŐTT-TEREMBŐL! A legújabb női és férfi divatcikkek, kozmetikai készítmények, óra, ajándék és bizsu árusítással egybekötött kiállítása a DIVATCSARNOKBAN Díjtalan arcápolás és kozmetikai tanácsadás VI., Népköztársaság útja 39. Nyitva: 10—19 óráig, szombaton 10—17 óráig. a

Next