Népsport, 1968. február (24. évfolyam, 21-41. szám)
1968-02-25 / 38. szám
Már hétfőn hazaérkezik a Ferencváros A mexikói Hexagonal-torna utolsó fordulója vasárnap délelőtt lesz az Azték Stadionban. Kalmár István, a Ferencváros elnöke szombaton távbeszélőn beszélt Lakat Károly edzővel, aki elmondta, hogy óriási az érdeklődés a két mérkőzés iránt. Az eddigiekkel ellentétben vasárnap délelőtt lesz a két találkozó és a Ferencváros 10 órakor mérkőzik a Botafogóval. A zöldfehérek szeretnék sikeresen befejezni a mexicói vendégszereplést. A játékosok nagyon fogadkoznak, hogy így lesz. A csapatban egyedül Páncsics sérült, helyette valószínűleg Bálint játszik. Megváltozott a hazautazás menetrendje. Eszerint a csapat rögtön a mérkőzés után a repülőtérre megy, és ottani idő szerint 12.45-kor gépre száll. Houston érintésével jutnak el Amszterdamba, ahonnan hétfőn utaznak majd tovább és este 19.20 órakor érkeznek a Ferihegyi repülőtérre. Jól rajtoltak versenyzőink az NSZK nemzetközi asztalitenisz-bajnokságán — Távbeszélő-elemzésünk* (Wiesloch, február 24.) Szomb□ tán reggel kezdődött meg ez ISSEK idei nemzetközi asztalitenissz-bajnoksága Wieslochsban. Kilenc alattalom kezdődött meg látók és bár a verseny gördülékeny, csak a késő éjszakai óráikban futnál-, majd el minden számban a legjobb nyerőig. Az elődöntőkbe és e döntőkbe jutásért vasárnap délelőtt küzdenek majd a játékosok. A magyar versenyzők eddig remekül megállták a helyüket, és számos, nemzetközi viszonylatban is jelentős ellenfél felett arattak győzelmet. Mind a négy férfiversenyzőnk a 64 induló közül már a legjobb 16 közé jutott. Jónyer előbb Negulescut, majd Evansot győzte le 3:1, illetve 5:0 arányban. Következő ellenfele Schöler lesz, akit legutóbb éppen Budapesten győzött le fölényesen. Beleznai a francia Dhont és az angol Neale ellen egyaránt 3:0-ra győzött, következő ellenfele a svéd Persson lesz. Rózsás az NSZK-beli Russy és a csehszlovák Dvorak ellen győzött, következő ellenfele, a már szép győzelmeket elért Jansen (NSZK) lesz. Börzseynek jutott viszonylag a legerősebb ellenfél, a román Giurgiucával mérkőzik majd, miután legyőzte Foviert és Freundorfert. A nék között Kóczián Évát és Juríknát egyaránt kiemelték, mindketten csak 1 — 1 mérkőzést játszottak, Kóczián Valter, Jurík...-é a francia Datanbert ellen győzött egyaránt 3:6-ra. Női párosunk, Kóczián és Jurikné szintén a legjobb nyolc közé került, Teller, és Zesnke legyőzésével. A férfitáros adásom időpontjáig a legjobb 16-áig jutott el. Beleznai, Jónyer—Raubauer, Siever (NSZK-beli) 3:1. Börzsei, Rózsás—Helarle, Gambier (francia) 3:1. Az egyik legragyogóbb sikert a Kóczián, Jónyer vegyespáros érte el, a legjobb 8 közé .Jutáséi: Simonna, Sebősén ellen 3:0 arányban győztek, ez első játszmában Schölerék mindössze 3 poént értek el. A Jurikné, Bölzse:páros a Láng, Sehol! (NSZK-beli) és a Surbek, Mihalja-páros ellen elért győzelmükkel szintén a legjobb nyolc közé kerültek. Bihari Tibor ÁESZ-határozat az olimpiai bojkottról Az Afrikai Egységiszervezet miniszteri tanácsa szombaton azt ajánlotta a szervezet 38 tagállamának, hogy bojkóttálják az olimpiai játékokat, ha Dél-Afriját nem rekesztik ki az olimpián való részvételből. Az ajánlást ez afrikai ügyekkel kedd óta foglalkozó értekezlet egyhangúlag elfogadott határozata tartalmazza. A bojkottól csak abban az esetben terkintő- félek el, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság feltétel nélkül és haladéktalanul visszavonulná döntését, amelynek értelmében Dél-Afrika részt vehet az olimpián. (MTI) LABDARUGÁS DUNÁNTÚLI NAPLÓ KUPA A 3—4. helyért: Komló Bányász-Pécsi Bányász 1:0 (1:0). PéceMny ate'.-ftp, 6‘Q0 néző. V: Stiadle.’. Komló: Buus (Képíró) — L'Hazai idisz, Zimonyi, Csordás, Kisfalvi, Pallaid, Solymosi, Bordáci, Takács (Kerloai), Korom (Ganai), Pintér. Pécs: Lukács •— Bárány (N-cí ? marin), I Ia las i, Gyor*k. II. . Palíkovics T, Köles I, Selymes. Méred. Opova, Parcov-'C-s ft. Bevetjük (Kocsi). Rövid idos?,Jakolctól el.:ak!ütve kiegyensúlyosaott volt a küzdelem, ©.mely a helyzetüket telintve akár híkitetlenül is végződhetett volra. G: Pál-tér. Az 5 — 6. helyért: Pécsi BTC — PVSK 4:0 (2:0). Pécebányatelep, 600 néző. V: Bora, Gn Hausehl (2. egyetü1esből), Horváth II, Kincses. Melbourne. Az ausztrál úszóbajnokság első napjaiak jobb eredményei. 200 m férfi gyors: 1. AVer der. 1:57.9. 200 m férfi vegyes: 1. Rsid 2:19.8, 2. Devine 2:23.0. 800 m férfi gyors: 1. Wiilie 9:07.5. 400 m női vegyes: 1. K. Merne 4:39.0. 200 m női hát: 1. Wadsee 2:23.9. 200 mnői pillangó: 1. Byrres 2:33.3, 2. McClements 2:33.4. II. nap. Férfiak. 400 m gyors: 1. Brough 4:18.1. 200 m hát: 1. Byrom 2:14.8. 200 m pillangó: 1. Hill 2:13.5. 400 m vegyes: 3. Byrom 4:58.7. Nők. 100 m gyors: 1. Watson 1:01.8. 100 m pillangó: 1. McClements 1:09.4. 100 m mell: 1. Playfalr 1:17.9, 1500 m gyors: 1. Wellwright 18:42.3. – Vasárnap, 1968. február 25. A Magyar Testneveléses Sportszövetség lapja. . Főszerkesztő- Tabák Endre Szerkesztő: Ardai Aladár Szerkesztőség- Budapest Vill. Somogyi Béla utca 6. Telefon- 130 — 463 Kiadja az ifjúsági Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó- Tóth László Igazgató. Kiadóhivatal: Budapest VI Révay utca 16. Telefon: 116—660. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyt. Budapesten a kerületi kézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint, negyedévre 60 forint Mezsteleruk hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. A beküldőn kéziratokat és rajzokat nem őrizzük meg és nem küldtük vissza. Index: 25 004. Szikra Lapnyomda, Budapest SPORTLÖVÉSZET— A Honvéd Kupa keretében került sorra aMexikói úti lőtéren a sportpresztály csak 60 lövéséé versenyszáma. A népes, 84 főnyi mezőny színvonalas küzdelméből Kelemen, az Újpast. Dózisa versenyzője kitűnő, 553 körös eredménnyel került az élre. Az indulók alapos felkészültségét bizonyítja, hogy 9 versenyző teljesítette túl a „bűvös” 540 köregységet. Sportpisztoly, 60 lövés. Férfiak: 1. Kelemen (II. Dózsa), 553, 2. Berertyi (Bp. Honvéd) 550, 3. Mucza (BHSE) 543, 4. Gönczi (BHS© 547. Csapatban: 1. Bp. Honvéd (Marosvvári, Mucza, Gönczi, Szabó) 2173, 2. Zalka Máté SE 2143, 3. V. Dózsa 2136. Sportpisztoly, 60 lövés. Ifjúságiak: 1. Ormai (Zalka Máté SE) 538, 2. Ball (IVffiSZ KLK) 532, 3. Szűcs (MHSZ KLK) 499. Csapatban: 1. MHSZ KLK (Ball, Szűcs, Nyitra) 1510, 2. Zalka Máté SE 1438, 3. BH8E 1274. Teckhtikai okokból a standard pisztoly versenyszámot a rendező bizottság elhalasztotta. KOSÁRLABDA. NB I. Férfiak: MAFC-Ganz-MaVAG 81:54 (31:28). fiaenzidrályi u. Ld: Gabácsi (83), Csalóty ! ,, Korányi dr. (10 — 10), III. R.Imid (17), Mártonffy (14). NB I. Nők: Bp. Vörös Meteor — Bp. Spartacus 86:47 (38:13). Szan Mykályi u. Ld: Rátvasy (31), Esgykardosíné (16), Stef Tancsik (3), ill. Parimé (15), Rrdec (14). MŰKORCSOLYA— IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG A világi legjobbjainak két versenye között itthon, a Kisstadionban pénteken kezdődött és vasárnap délelőtt a Városligetben, a Műjégpályán folytatódik a legtehetségesebb fiatal műkorcslyázók bajnoki viadala. A bajnokság állása jelenleg a kötelező galkorlatok után a következő. Ifjúsági lányok (10): 1. Bánki I. (Bp. Petőfi) 4 hsz, 97.4, 2. Gaál G. (Bp. Spartacus) 9 hsz, 92.3, 3. Jobbágy (FTC) 10 hsz, 92.3. Ifjúsági fiúk (4): 1. Simon I. (Bp. Spartacus) 4 hsz, 91.2, 2. Hegedűs L. (Bp. Spartacus) 5 hsz, 87.8, 3. Stroh A. (Bp. Spartacus) 110 hsz, 80.6. Ifjúsági Jégtánc: 1. Regőczy, Sallai (Bp. Petőfi) 4.5 hsz, 20.3, 2. Löffler, Dislmeczy (Bp. Spartacus) 5.5 hsz, 20.1, 3. Korczogh, Görgényi (Bp. Petőfi) 8 hsz, 19.9. III. o. jégi tánc: 1. Fekete, Bryjárc (Brr. Petőfi) 3 hsz, 31.7, 2. Légrády, Gyárfás (Bp. Spartacus) 6 tér, . 28.2. Felveszünk autóbusz vezetésére alkalmas gépjárművezetőket magas kereseti lehetőséggel. Egyenruha- és munkaruha-juttatással, továbbá utazási kedvezmény biztosításával. Feltételek: 3 éves tehergépjármű-vezetői gyakorlat, budapesti vagy Pest környéki lakás. Jelentkezés: MÁVAUT 20. sz. Autóközlekedési Vállalat BUDAPEST XIII. Szabolcs u. 17. 111. éra. 301. sz. szoba. Munkaügyi osztály. Osztrák résztvevők az Eötvös gyorsorcsolyázó-emlőversenyen Szombaton reggel a Városligeti Műjégpályán plusz 7 fokos hőmérséklet mellett a felnőtt és ifjúsági versenyszámokkal folytatódott a Bp. V. Meteor Eötvös gyorskorcsolyázó-emlékversenye. Hat osztrák férfiversenyző részvétele tette nemzetközivé a versenyt. Nagyjából ugyanazok jöttek el, mint a Budapest-bajnokságra. Az eredmények viszont elmaradtak a várakozástól, s ez főleg a gyengén sikerült jég számlájára írható. A négy kistávú összetett versenyen a „félidőben” Martos György és Ihászné vezet. A legjobb osztrák, Pittner, a 4. helyen áll. Férfiak. Felnőttek. 500 m. (20 induló): 1. Martos M. (Bp. V. Meteor) 42.8, 2. Pittner (osztrák) 43.4, 3. Martos Gy. (Bp. V. Meteor) 43.5, 4. Eigel (osztrák) 45.2, 5. Ivánkai (Bp. Petőfi), 45 3, 6. Dolansky (osztrák) 45.7. 3000 m. (16): 1. Ivánkai 5:05.1, 2. Martos Gy. 5:06.3, 3. Martos M. 5:20.7, 4. Halder (osztrák) 5:21.8, 5. Takács (MTK) 5:22.5, 6. Pittner 5:27.0. összetettben (a két szám után): 1. Martos Gy. 94.530, 2. Ivánkai 96.150, 3. Martos M. 96.250, 4. Pittner 97.900, 5. Halder 100.933, 6. Takács 101.450. Ifjúságiak. 500 m (5): 1. Kiss Gy. (VM KÖZÉRT) 50.0, 2. László (Bp. V. Meteor) 50.4, 3. Langer (Bp. V. Meteor) 53.1. 1000 rtl (5): 1. Langer 1:53.8, 2. Kiss Gy. 1:54.2, 3. László 1:58.5. összetettben: 1. Kiss Gy. 107.100, 2. László 108.650, 3. Langer 110.000. Nők. Felnőttek. 500 m (4): 1. Ihászné (Bp. V. Meteor) 50.3, 2. Tamássi (Bp. V. Meteor) 51.7, 3. Martosné (Bp. V. Meteor) 52.4. 1500 m (4): 1. Ihászné 2:45.0, 2. Martosné 3:01.3, 3. Tamássi 3:01.8. összetettben: 1. Ihászné 105.300, 2. Tamássi 112.300, 3. Martosné 112 833. Ifjúságiak. 500 m (6): 1. Csuray (Bp. V. Meteor) 56.6, 2. Horváth (MTK) 57.5, 3. Sulyok (Bp. V. Meteor) 59.1. 1000 m (6): 1. Horváth 2:05.3, 2. Csuray 2:06.6, 3. Sulyok 2:08.3. összetettben: 1. Csuray 119.900, 2. Horváth 120.150, 3. Sulyok 123.250. Egervári Ottó és Németlszta Erzsébet a junior sífutóbajnok Az időjárás szeszélyestsége folytán megváltozott a síelők hétvégi műsora, miért az eredeti program helyett szombaton rendezte meg a Magyar Sí Szövetség Gályám az országos jiurdor futóbajnoikságot, a Vasas SC pedig a tervezett váltóverseny helyett egyéni futóversenyt rendezet... Jó, de kissé o ivódó havon kerültek lebonyolításra az események Kékesen. A Varsas versenye nemzetközi eseenéimyé szélesedett, hat verses sífutó látogattott el a Mátrába, hogy a Budapesta Varsó viadal keretében folytatódjék a két város között: ötvenneny, összesen 78 futó indult szombaton. A férfiak országos junior-bajnokságát Egervári Ottó nyerte négy sörémtye-1. A nők 5 kilométeren ju rion - bajnokcaágábain már lényegesen szorosabb küzdelem alakult ki, és Németberta Erzsébetnek nagyon meg kellett küzdeniea 23 másodperces bajnokságot jelentő előnyéért. A felnőtt férfiak versenyében ezúttal sem akadt legyőzője Holéczi Titorr-sak, e vök 5 kiométeres viadallábal pedig Balázs Éva győzött. Férfi sífutás (13 km). Országos Junior-bajnok: Egervári Ottó (Újpest, Dózsa, edző: Slajgó Pál) 44:25, 2. Burtoaum (Előre SC) 48:36, 3. Bánfalvi (W.C-re SC) 49:39, 4. Holmié Gy. (Előre SC) 50:02, 5. Sztrapett (Vasas SC) 51:25, 6. Juhász (Vasas SC) 53:50. Női sífutás (5 km). Országos junior-bajnok: Noenerberta Erzsébet (Előre SC, edző: Németberta János) 19:43, 2. Horváth Magdolna (Vasas SC) 30:11, 3. Szarka Anikó (Vasas SC) 21:26, 4. Vicos Mária (Előre SC) 21:52, 5. Hámor Margit (Vasas SC) 24:18, 6. Motor: Tünde (Előre SC) 24:31. Felnőtt férfi sífutás (13 km): 1. Holéczi (Újpesti Dózsa) 44:16, 2. Antal (Bp. Honvéd) 44:47 , 3. Holló (Vasas SC) 46:16, 4. Tagschener (Újjpesti Dózsa) 46:11, 5. Katona (Vasas SC) 46:30, 6. Vig (Salgótarján, KSE) 47:08. Ifjúságiak (8 km): 1. Hencsei (Vasas SC) 32:56 , 2. Ozas (Előre SC) 33:55 3. Csáki (Vasas SC) 35:23, 4. Wozsilevszki (Varsói 35:32, 5. Csirák (Vassas SC)5:34. Felnőtt női sífutás (5 km): 1. Balázs (Vasas SC) 16:13, 2. Mothori Er.Ida (Előre SC) 18:40, 3. Zimonyi (Vaseas SC) 20:06, 4. Mátis (Vasas SC) 20:30. Szombatira tervezték még a junior északi összetett bajnokság ugróversenyét is, de a moltmhárzi kissárc álllapota miatt még kora délután sem kezztlhetett el a verseny. Mivel az ugirőszjimirjak meg kell előznie a futószámot, bizonytalan, hogy vasárnap sor keríülhet-e a Junior északi összetett bajnokság futó- számára. LEGÚJABB A JAPÁN SZUZUKI GYŐZELMÉVEL KEZDŐDÖTT A GYORSKORCSOLYÁZÓ VB Több nél-ost 40, 000 néző eljött szombátó délután a göteborgi U11 & vi - stadionban megkezdődött az 1968. évi férfi gyorsil ckorcsolyázó VB. Mínusa 5 rákos hidegbetű, kiváló minőségű jégen 13 ország 65 vaisaings-je állt rajthoz a bajnokság első távján, az 500 m-en. Az első párban a VB egyik esélyese, a holland Schenk indult a nyugatnémet Zimmermann ellen. A holland versenyző 41.2 mp-es idővel győzött, majd ias ötödik futamban az amerikai Blatschford 40.6 micces pályacsúcsot ért el. Jobst az eredményt a 13. párban futó japán Szuzuki túlszárnyalta és némileg kárpótolta megát a grenoble-i bukásért. 500 m: 1. Szuzuki (japán) 40.3, 2. Bajschford (amerikai) 40.6, 3. Schenk (holland) 41.2, 4. Thomasser (norvég) 41.5, 5. Tveter (norvég) 41.0, 6. Zinmiermánia (nyugatnémet) 41.7. Az esélyesek közül: Káplán (szovjet) 41.8, 1-Iögin (svéd) 42.1, Verkerk (holland) 42.1, Matveaovics (szovjet) 421. Noémet (holland) 42.6, Guttormsen (norvég) 42.6, Maier (norvég) 42.7. A második számban 5000 Elen Maier győzött 7:25-tel. Tőr Junior Budapest-bajnok: Kovács István (V. MTL) RÖPLABDA: MEGLEPETÉSEK AZ MNK KÖZÉPDÖNTŐJÉBEN Az új idény első rangos hazai röplabda eseményét a múlt évről elhúzódott MNK középdöntőnek eső tlep, küzdelmeit szombaton az Üteg- ésSport utcai teremben, valamint a Játékcsarnokbanbonyolították le. Az eddig állva maradt 12—12 férfi és rői együttes három négyés csoportba sorsolva négy játszmáig tartó körmérlyőzőt vívott a hatos döntőbe jutásért. Férfiak: B.u. Honvéd—Egyetértés 4:0 (3, S, 6, 5). Kinizsi SE— MAFC 2:2 (13, —14, 13, —13), Vasas—Kaposvári Dózsa 4:0 (6, 5, 4, 5). BVTK—Kinizsi SE 2:2 ••—7, 0/ 12, --4). Újpest: Dózsa— BVTK 4:0 (5, 11, 6, 31, Csepel — Bp. Petőfi 4:0 (6, 4,15, 5). Bp. Spartacus—Nyíregyházi Spartacus 4:0 (1, 13, 4, 16), B.D. Petőfi — Bp. Spartacus 3:1 (14, 11, 9, —4). Bp. Honvéd—Kaposvári Dózsa 4:0 (6, 4, 5, 7). Nők: Bp. Vörös Meteor—Bp. Petőfi 4:0 (3, 14, 2, 11), TFSE— Utasellátó 4:0 (4, 6, 2, 6), Bp. Vörös Meteor—Utasellátó 4:0 (11, 7, 9, 4), Újpesti Dózsa—Bp. Spartacus 4:0 12, 2, 6, 91, BVSC — V. Turbo 2:2 (8, —11, 5. —12), BVSC—Bp. Spartacus 4:0 (11, 17, 9, 10), Szegedi Spartacus—Postatávhő 3:1 (11, 9. —11, 8), NM —Bp. Előre 2:2 (9, 10, —9, —7), MM—Postatávíró 4:0 (0, 1, 1, 2). A kézilabda NB I B és az NB II idei sorsolását hétfőn este tartják a kézilabda-szövetségben. Előnyösen eladhat - jutányosan vásárolhat hasznait teher- és személygépkocsit SZAKTANÁCSADÁS! W&Mi Felvilágosítást ad: Dr . Ádám András AUTOKER Telefon 473-999 HASZNÁLTAUTÓKERESKEDELEM (Bp. IX., Gyáli út 31) Nemesháziné ismét kitűnően futott A MASZ pénteki, utolsó tét futóversenyén a négyszázasok a szabadban ezúttal 500 m-en találkoztak. A legerősebb futamban Jresvik B. végig vezetve, 49.4- es 400 m után biztosan és jó idővel győzött Bátori előtt. Az élvonalbeli gátfutókat azonban csak Benkő képviselte. A futófolyosón sokan hiányoztak , ha igazoltan, is, különösem a férfi vágtázók közül. Nemesháziné ismét kitűnő formában szerepelt, ez első 60-es futamban még nem „melegedett” ba igazán, de e második alkalommal csak egy tizeddel maradt el eddigi legjobb eredményétől. A csonka férfimezőnyben Farkas volt a leggyorsabb. Melletélességgel győzött I TF-es Hajdú (6.8) ezer, aki a második futamban nem indult. A gátfutók verzsenyében Topor biztatóim mozgott, legyőzte Ivanovot tse Mélykútit is. Férfiak, 500 m: Zsinka (Bp, Honvéd) 63.3, Bátori (Csepel) 64.3, Berikő (Újpest- Dózsa) 63.3, Várhelyi (Bp. Honvéd) és Tóth T. (BEAC) 67.7, Ortutey (KÖZÉRT) 68.1. 2x60 m: Barkas (Bp. Honvéd) 6.8 és 6.7, Sebestyén (TFSE) 7, 6.9, Ivanov (Vasas) 7. 7, Bátori 7, 7.1. Ifjúsági: Gyarmati (Előre) 7.4, 7.3. Serdülő: Bikídi (BEAC) 7.7, 7.5. 2x55 m gát: Topon (Bp. Honvéd) 7.7 és 7.6, Mélykúti (Bp. Spartacus) 7.7, 7.7, Ivanov 7.8, 7.8. Nők. 2x60 m: Nemesháziné (Vasasé) 7.5, 7.3, Balogh Gy. (Vasas) 7.7, 7.5, Lázár (Bp. Honvéd) 7.7, 7.6, Havas (BEAC) 7.9, 7.8, Marosvári (BZVSE) 7.9, 8.1. 2x50 m gát: Papp (Csepel) 7.7, 7.8, Wieland (Komlói Bányász) 7.8, 7.9. GKILVI¥Af SAKK. A Kovács László Ifjúságii emlékverseny selejtezői pénteken délután a Vasas Dinamó Győnről út 103. sz. alatti edzőtermé- bér kezdődtek meg. A küzdelmeikre 52 ökölvívó jelentkezett. Végül is 49-en tobbyílhattak el, mert hármsn lázasak voltek. A fővárosi 26 egyesület közül mindössze kilenc (!) küldte el ifszk régi versenyzőit. A Csepel 13, a Bra. Honvéd , a Vasas Dinamó és tűz FTC 7 — 7 öklözőt küldött köteleikközé. Feltűnés viszont az, hogy néhány egyesület, mint az MTK, Vasas, Újpesti Dózsa, Bp. Építők, Bp. Előre, ITSK stb. nem is nevezett. Az első napon 13 pár mérte csére erejét, s közül,lük a kisváltósúlyú Lőrinc (Ces- Iper) és a váltósúlyú Csjef (Volán) is Kulin (Csepel) találkozó emeli kesét ki. A szombati elődöntők során 15 pár küzdelmére került sor. Néhány egészen jó találkozzót láttunk. Ezek közé tartozott a pehelysúlyban Kerékgyártó L. (Vasas Dinamó) — Sztanka (Bp. Honvéd), váltósúlyban Csjef (Voián) —Zakar (Csepel), a nagyváltósúlyban pedig Kautz (FTC) — Szekeres (Bp. Honvéd) összecsapás. Vasárnap délelőtt az alábbi párok mérkőznek a döntőben (papírsúlytól felfelé): Simon (MPSC) — Fikó L. (Vasas Dinamói; Gál (Csepel)—Kisnémeth Z. (Volán); Kiss L. (Vasas Dinamó)— I Sinkovics (Csepel); Kerékgyártó L. (Vasas Dinamó) —Lencz (Chinoin); Csóka (MPSC) — Czuczor (FTC); Kerékgyártó J. (Vasas Dinamó)—Rapcsák (Bd. Honvéd), Nemee K. (FTC) —Csjef (Volán), Sedro (Vasas Dinamó)—Kautz (FTC), Spiesz (Chinoin)—Siklósi (Csepel). (a félnehézsúlyban nem volt induló): Réder (Tatabányai Bányász)—Cserháti (FTC). NB I B: Katona J. SE—Borsodi Bányász 13:9, Zairegenszteig, 300 néző. V:- Kardos, Payer. Eredmények (elől a Katona N EB versenyző!). Papírsúly: Farkas (B) ellenfél nélkül győzött. 0:2. Légsúly: Lágymányosi (K) ellenfél nélkül győz. 2:2. Harmatsúly: Szurgyi pontozásos vereséget szenvedett Orbántól. 2:4. Pehelysúly: Grigorjicsz Sándor döntetlen. 3:5. Könnyűsúly: Kocsis pontozással győzött Bartkó Illen. 5:5. Kisváltósúly: Magyar protoaécéat a győzött fioris ellen. 7:5. Váltósúly: Zsiegler elleni Bajkót ,a 1. menetben a mérkőzésvezető ír szeértése miatt leléptettél. 9:5. Nagyváltósúly: Kateten ellen Nagyot az 1. sz.Steiben sérülés miatt leléptették. 11:5. Középsúly: Ezemi CSinkot Csincó döntő fölénye miatt az 1. menetben le léptették. 11:7. Félehézsúly: Megy pocakolással győzött Kovács ellent. 13:7. Nehézsúly: Vtecze ez 1. mertetbeci feladta Erdei ellen. 13:9. Az országos csapatbajnokságok 111. fordulójában a hatórai játékidő után is befejezetlenül maradt játszmákat az értékelő bizottság a következőkben döntötte el. OB I — Debr. V. Meteor —Szállítók három játszmája 1.5:1.5 eredményt hozott, csapatvégeredmény 7.5 a Szállítók javára. OTP —Bp. Petőfi — Hochberg— tíz. Nemes 0:1. Végeredmény 8.5:3.5 a Bp. Petőfi javára. A bajnokság állása: MTK 22, Bp. Honvéd, Bp. Petőfi és Bp. V. Meteor 21.5 — 21.5, Nyug. Vasutas 20.5. Bp. Spartacus 18.5. Szállítók 18, Debr. V. Meteor 17.5. DVTK 16.5. BEAC és Vasas 16—16, Tipográfia 15, OTP 14, Gyapjúfonó 13.5. OB II. Nyugati csoport — Németi (Ságvári) — Horváth (Zalaegersz.) döntetlen. Csapatvégeredmény: 7:5 Zalaegersz. javára. Gara (FTC) —Lajer (Győri MÁV) 1:0, csapatvégeredmény 10:2 az FTC javára. A bajnokság állása: Pécsi Etek. 30, FTC 26, VTEK 23, Veszprém 18.5, Előre, Láng, Zalaegerszeg 18.18, Tatabánya 17, Pécsi Bányász 16, Izzó 15.5, Ságvári 15, Györri MÁV 14, Szolnok 113.5,, Aszód 9.5 pont. Az egyéni Budapest-bajnokság újabb eredményei. VII. forduló: Honfi — M. Kovács L. 0:1, Szilágyi Gy.—Bérczy 1:0, sötét türelmetlen játéka 60 lépésben alig egy óra alatt vesztést eredményezett. Faragó—Stein 1:0, erős küzdelemben: Radnóti— Csapó 1:0. Függőben maradt a Petrán— Kluger, a Tóth B. — Dely és a Forintos—M. Kovács G. játszma. Vil. forduló: Kluger—■ 1 Csapó 1:0, Bércziy—Tóth B. 0:1, világos újra csak 49 percet használt el 32 lépésre. M. Kovács L —Szilágyi Gy. 1:0, világos egymás utáni harmadik győzelme. Dely—Faragó döntetlen, M. Kovács G.—Radnóti döntetlen. Petrán—Honfi és Stein— Forintos találkozók függőben maradtak. Vezet Dely 5 (2), Faragó 4.5 (1). KÖZLEMÉNYEK________ A Ed. Honvéd labdarúgó-sziikosztálya felvételt hirdet az 1956—57—58 évben született tehetséges, jó labdaérzékkel rendelkező fiúk számára. Jelentüllozás március 2— 3— 4-én 3 órakor a Honvéd kispesti sporttelepén. A jelentilkezőik formafelszerelést hozzanak magukkal! A Botafogó átvette a vezetést A mexicói Hexagona’s nemzetközi labdarúgó-tornán péntekre virradóra óriási érdeklődés mellett, nyolcvanezer néző előtt került sor az első helyért versengő veretlen két csapat, a brazil Botafogó és Mexico város válogatottja közötti mérkőzésre. Hatalmas küzdelemben a Botafogó szerezte meg a győzelmet , és átvette a vezetést az eddig pontveszteség nélküli Mexico I előtt. Botafogó — Mexico 1:0 (0:0). A torna állása: I 1. Botafogó 4 3 1— 9:3 7 | 2. Mexico 4 3 — 1 10: 3 6 I 3. Crvena Zvezda 5 2 1 2 8:10 ó , 4. Ferencváros 4 2 — 2 8:8 4 I 5. Jalisco 4 2 — 2 7: 74 !6. Toluca 5 ------5 6:17 — Hátralevő mérkőzések: Botorfogó—Ferencváros, Mexico — Jalisco. (MTI) Színes, szélesvásznú angol—amerikai film Főszereplők: Kirk Douglas, Ula Jacobsson, Richard Harris BEMUTATÓ: FEBRUÁR 29.