Népsport, 1968. március (24. évfolyam, 42-63. szám)

1968-03-24 / 58. szám

SPORTVEZETŐK FÓRUMA A csepeli munkásoknak több mint fele Csepel Vas- és Fémművek. Az ország egyik legnagyobb üzeme. Megközelítőleg negyvenezer dolgozó, akiknek alig tizenöt százaléka nő. Csepel tehát igazi „férfi-üzem”. Milyen szerepet tölt be a dolgozók életében a sport? Erről beszélgettünk Tölgyesi Tivadarral, a Csepel SC elnökhelyettesével és Balla Károllyal, a legnépszerűbb üzemi tömegsport, a labdarúgás szakbizottságának vezetőjével. — 1967-ben az üzem dolgozói közül körülbelül 25 000 fő vett részt rendszeres sporttevékenységben – mondta Tölgyesi Tivadar. " Azt hiszem ez bizonyítja, hogy dolgozóink életében jelentékeny szerepet tölt be a sport. Külön létesítményünk van a tömegsport részére három labdarúgópályával, atlétikai pályával, kispályákkal. A téli időszakban tömegsport célokra is rendelkezésre bocsátjuk tornacsarnokunkat. Hétfő estékre kibéreltük a Császár uszodát, hogy dolgozóink közül minél többen megtanulhassanak úszni... De mennyire rendszeres a dolgozók sportolása? — Tessék, itt van például az üzemi labdarúgó-bajnokság sorsolása — adta meg a választ Balla Károly, az egykori neves játékvezető. — Két osztályban folyik a bajnokság, az I. osztályban 12, a másodikban 8 csapat vesz részt. A tavaszi idény első fordulója április 8-án kezdődik az Egyedigép—Fémmű mérkőzéssel, a tizenegyedik — tehát a tavaszi utolsó — forduló befejező mérkőzésére június 21-én kerül sor. A csapatok hetenként egy mérkőzést játszanak, és legalább egy edzést is tartanak. Alapfokon ez már bátran tekinthető kellő rendszerességnek. Az üzemi bajnokságban, de ez nemcsak a labdarúgásra, hanem a többi sportágra és népszerű kupa versenyeinkre is vonatkozik, csak sportegyesületbe le nem igazolt dolgozóink vehetnek részt. Azt hiszem, ez tömegsport a javából. Melyek a legbeváltabb módszerek? _ Nálunk már hagyományai vannak az üzemi tömegsportnak — feleli az elnökhelyettes. — Az alapot az üzemi bajnokságok jelentik, amelyeket hosszú évek óta megrendezünk labdarúgásban, férfi és női kézilabdában, asztaliteniszben és sakkozásban. Ezeket a versenyeket kiegészítik hagyományos kupa-küzdelmeink. A Felszabadulási Kupa, a Május 1 Kupa, az Ifjúsági Kupa és az Alkotmány Kupa néven rendezett küzdelmek, amelyeket a fenti sportágakon kívül kispályás labdarúgásban, atlétikában, tekében, kosárlabdában és kötélhúzásban is megtartunk. Kötélhúzásban például üzemrészenként 30—40 csapat szokott indulni, az Alkotmány Kupáért 96 kosárlabdacsapat versengett, a kézilabda- és a labdarúgó-mérkőzéseknek nagy számú nézője is szokott lenni. Egy esztendőben — a kispályás mérkőzésekkel együtt — több mint 1500 mérkőzést szokott labdarúgó szakbizottságunk lebonyolítani. Ismét Balla Károlyé a szó. — Szakbizottságunk olyan, mint egy kis labdarúgó-szövetség. Mi sorsolunk, mi jelöljük ki a pályákat, az időpontokat, mi küldünk játékvezetőket, nyilvántartjuk az eredményeket, gondoskodunk azoknak a nyilvánosságra hozataláról. Szigorúan őrködünk a szabályok betartásán, döntünk fegyelmi és óvási ügyekben. Sok-e a fegyelmi vétség, gyakori a sérülés? — Egyáltalán nem. Egy idényben legfeljebb három-négy kiállítás fordul elő, a sérülések aránya pedig sokkal kisebb, mint a szövetségi bajnokságok mérkőzésein. Először is az üzemi mérkőzéseket tornacipőben játszszák a csapatok, aztán meg vigyáznak is egymásra a játékosok. Kerülik az összecsapásokat, szándékos durvaság alig fordul elő. Mindenki úgy kezeli ezeket a mérkőzéseket, mint testet-lelket üdítő, egészséget védő szórakozást ... Szívesen vesznek részt a dolgozók a tömegsportban? — Ha nem vennének benne szívesen részt, akkor az egész nem érne semmit — fejtegette Tölgyesi Tivadar. — Szervezni természetesen kell, mert magától nem megy, de negyvenezerből huszonötezret rendszeresen sportoltatni nem lehetne, ha nem lenne kedvük hozzá. Szerencsére van, sőt az igények állandóan nőnek. Az emberek közül egyre többen győződnek meg róla, hogy a testi és szellemi frisseség megőrzésében, az öregedés elodázásában nagy segítséget ad a sportolás. Milyen segítséget kap a sportklub a tömegsport szervezéséhez? — Döntő az, hogy a gyár politikai és gazdasági vezetői meszszemenő segítséget adnak mind erkölcsiekben, mind pedig anyagiakban — mondta az elnökhelyettes. — Beszéltem már a tömegsport létesítményekről, kiegészíthetem ezt azzal, hogy kitűnően ellátott központi tömegsportszertárunk van, ahonnan minden sportolni vágyó dolgozó felszerelést kap. De a lényeg az, hogy a gyár vezetőinek rendkívül pozitív állásfoglalása jó irányba hat, a szakszervezeti és KISZ-szervek nagyon sokrétű támogatást nyújtanak, minőségi szakosztályaink szívesen segítenek és soha sincs hiány áldozatkész társadalmi aktívákban. Ha megkérdeznék, mit tudna országos méretekben általánosítani a csepeli tapasztalatokból? — Először is szeretni kell a sportot és törődni az emberekkel. Aztán fel kell szabadítania sportszerető emberek társadalmi kezdeményezését és aktivitását, a jól dolgozó társadalmi aktívákat meg kell becsülni. Ki kell tartani a bevált foglalkoztatási formák mellett, de állandóan újítani is kell. Mi például az idén mindent el fogunk követni az egyik legegészségesebb tömegsport, a természetjárás, a turisztika népszerűsítésére, a munkahelyi testnevelés fejlesztésére. Tesszük ezt azért, mert meg vagyunk győződve a rendszeres testedzés hasznáról és azt szeretnénk, ha a gyár dolgozói közül még többen sportolnának. Kényszerít bennünket erre az is, hogy a munkaidő csökkenésével újabb lehetőségek nyílnak, amelyeket nem hagyhatunk kihasználatlanul — fejezte be nyilatkozatát Tölgyesi Tivadar. rendszeresen sportol ♦ Szórakozás és egészségvédelem ♦ Üzemi bajnokságok és kupák ♦ Fejlesztik a turisztikát ♦ A politikai és gazdasági vezetők segítsége Hol vannak a régi versenytársak? Az ország kajak-kenu edzői-nek tanácskozásán szóba került a sportág nemzetközi helyzete, az elmúlt évek tanulságai, a keretek felkészülési terve, és sok minden egyéb is. Az „egyebek” közé sorolható Endreffy Lóránt gondolatébresztő előadása is. Mi lett az elmúlt évek tehetségesnek tartott fiataljaival. Kikről is volt szó? Endreffy Lóránt maga is kiváló képességű kajakozó volt... Saját tapasztalatait is hasznosítva néhány érdekes kimutatást állított össze azokról a fiatalokról, akik üstökös módján bukkantak fel és épp ilyen tüneményes gyorsasággal fejezték be pályafutásukat. 1958-tól 1965-ig a 140 ifjúsági 17 serdülő bajnok közül mindössze 15 játszott jelentős szerepet a felnőttek között! 87 serdülő bajnok közül már sok 32-en lettek elsők az ifjúági bajnokságon, a felnőtt bajnokságon pedig mindössze öten éltak olyanok, akik annak fején a serdülők között is győelmet arattak. Nem érdektelen névsor: Kovács, Mázás, Solész, Tornyi, Wichmann neve örült erre a listára ... Ugyanilyen kedvezőtlen a kép, a a kritériumversenyeket nem hivatalos ifjúsági Európa- világbajnokságok — vizsgálik. A 42 bajnoki számból 12-t vert magyar versenyző, de közülük mindössze négyen lettek felnőtt válogatott keret tagjai. E kérdés: nem a „hova", a „miért“? Vannak persze a tehetségek kallódásának objektív okai is, három legdöntőbb talán tanulmányok, a katonai szolgák és a felnőttek közötti sikerlenség érzése miatt abbahatott versenyzés. Véleményünk szerint inkább aódszertani okok a jelentősebb. Felvetik a kérdést: vajon felnőtt keretben foglalkoztatt fiatalok számára ugyanúan legyen-e a fizikai terhes, mint mondjuk az öt-nyolcvel idősebbek számára? Vajon kellő technikai képzést unak-e a válogatottban? Nem írülnek-e túlságosan hamar nagyok közé? Az érem másik oldala Ez azonban a felvetett kérdésnek csupán egyik oldala. Aásik: vajon valóban tehetség-e minden olyan versenyző, a felnőtt keretbe kerül? Érdekes az „ellenpróba’’ is, derült: négy olyan versenyző faja a felnőtt válogatottnak, ki sem a serdülők, sem az ifik között nem nyert bajnokságot. Ez a névsor sincs híján minden érdekességnek. íme: Mózes, Péter, Pfeffer, Petrikovics... A számarány tehát semmivel sem kedvezőtlenebb, mint annak idején a tehetséges — s ezt eredményeikkel is bizonyított — versenyzők esetében! Az előadás tehát magyarázatot keresett a „miértekre”. A hozzászólásokból kialakult közös vélemény: alapos tanulmányt igényel még ez a kérdés — kész receptet nem tudtak adni. De éppen azoknak, akik az ifjúsági versenyzők nevelésével foglalkoznak, az eddigieknél nagyobb gondot kell fordítaniuk a probléma hathatós, mielőbbi megoldására. Hiszen egyetlen sportágban sem állunk olyan jól, hogy a nagy tehetségekből ne neveljünk igazi nagy versenyzőket. Lelátó, fejvédő és zenélődoboz AZ IFJÚ KEREKESEKNEK A tavaszias zivatar pénteken sok gyereket elriasztott az április 4-i tehetségkutató kerékpárverseny harmadik kötelező edzésétől, „kevesen” jelentek meg. Csak ötvenöt gyerek jött ki a Népstadionba. És ez azt jelenti, hogy eddig 417 főre emelkedett a jelentkezők száma. Jól fel kell kötni... Megkezdődött a technikai próba. Egy kör és néhány kanyar a Népstadion betonútján, s a vizsgáztatók, Karanki Zoltán mesteredző, Varga László testnevelő és a még versenyző Juszkó János éber szemmel kíséri a gyerekeket — Hát föl fel kell ám kötnünk a pumpát április 4-én — szólt Karaki Vargához, majd így folytatta: — Körülbelül 300 indulóra számítottunk. Ma már a rossz idő ellenére is négyszáz fölött járunk, s még egy edzés, illetve jelentkezési nap hátra van. A sok induló gondot okozott a KSI szomszédos irodájában is. Kocsis Mihály igazgató azt javasolta, hogy a tervezettnél fél órával korábban kell majd kezdeni a versenyt, és ha a végén még lesz egy félórás elcsúszás, az nem nagy baj. Természetesen pozitív gondok ezek. Mert ki hitte volna, hogy ilyen hatalmas tömegverseny lesz a kezdeményezésből. Kevés a kerékpár Ügyesek a gyerekek. A 10 és 11 éves fiúk viszonylag kevesen varrnak , a 417 jelentkező nagyobbik részét a 13 és 14 éves gyerekek alkotják. A szülővel, az iskolaorvossal aláíratott jelentkezési lapokat mindjárt kézbeveszik a rendezők. Ezeken a lapokon szerepel egy fontos kérdés: — Van-e kerékpárod? A válasz eddig százötven esetben az volt, hogy nincs. Érthető tehát, hogy sok esetben hiányzik még a biztonság. Juszkó János most is gondban van, amikor meglátja a vizsgakört befejező Bené Józsefet és Lóránt Ferencet. — Gyertek csak ide! Ijedt tekintettel fékeznek a gyerekek előtte. — Bizonytalanok vagytok a kanyárokban ! — Hadd csináljunk még egy kört, majd meglátja bácsi, hogy mi is tudunk annyit, mint a többiek. Igen, a második kör már jobban sikerült, így elfogadták nevezésüket. Közben lelepleztek egy kis csalót, aki édesapja helyett saját maga firkálta alá a jelentkezési ívet: — Vidékre utazott az apu, mit csináljak? — pityergett a gyerek. — Mikor jön haza? — Holnap! — Akkor gyere majd hétfőn, de ne csalj! Mögöttük éktelen a zsivaj. Egy jólértesült rajkó mindjárt dobraveri: — Hallottátok, tribünt állítanak majd ide a mamáknak és papáknak. De azt is tudom, hogy csak fejvédőben szabad majd versenyeznünk. — Nekem nincs! — panaszkodik Bozal János a Hegedű utcai általánosból. Ne bőgj, majd kapunk! Odébb, egy újabb szenzációt tárgyalnak. Azt, hogy újabb díjakkal jutalmazzák a legjobbakat. Ez is igaz, mert az ügyességi verseny legjobbjai nemcsak kerékpárt, hanem serleget és egy zenélődobozt is kapnak. Tovább tart a vizsgáztatás és a terefere. A gyerekek egyre özönlenek. Úgy látszik, nem akarják alább adni félezernél. Szabó András A BRONZÉREM IS SZÉPEN CSILLOG miiiitiiiiiiiiiHimiiiiiimsmmiiiiuiiiiimiiiiiiiiimimiiiHiHiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuimiiiumiimiimniiiiiiiumi Az első olimpia első A régmúltat illetően a bizonytalansági tényezők vannak nagyobb számban. Itt van mindjárt a híres mondás, amelyet cikkem mottójául tekintek: „Az olimpiai játékok lényege: nem a győzelem, hanem a részvétel, célja: nem a küzdelem, hanem a lovagiasság ... Azonnal nyomozókörútra kellett indulnom, ugyanis a legújabb kutatások szerint a mondás nem Coubertin bárótól, a modern olimpia megteremtőjétől származik, ő pusztán csak idézte, ezért tulajdonítják neki. Bárhol is akadtam azonban az idézet nyomára, mindig őt jelölték meg az idézet szerzőjéül. Neves névtelenek Ezért az az álláspontom alakult ki, hogy a szóban forgó bölcsességet lehet, hogy Coubertin találta ki, lehet, hogy csak idézte. A szemtanúk kihaltak, ma már egymásnak gyakran ellentmondó krónikákra vagyunk utalva, ha azt keressük, mi is történt régen. S főleg hogyan is történt régen. Minden bizonnyal egykori kollégáimat kell elmarasztalnom azért, hogy az olimpiák történetének vannak névvel együtt is névtelen hősei. Már akkor kialakult az a mindmáig vallott gyakorlat, hogy a közvéleményt a győzelem érdekli, s ezen belül is a győztes személye, így azután arra a következtetésre kellett jutnom, hogy a győztesek a ludasak abban, hogy oly gyakran megfeledkeztek a vesztesekről... Magyar sportolók attól a pillanattól fogva, hogy elindultak az első olimpián, szereztek aranyérmet, s ezzel bőséges lehetőséget nyújtottak az egykori érdeklődés kiaknázására. Hajós Alfréd két athéni győzelme aligha lehet ismeretlen a sport iránt akár éppen most érdeklődök előtt. Igen, rá büszkék vagyunk. Joggal. Ő alapozta meg győzelmes olimpiai hagyományainkat. De vajon jogos-e megfeledkeznünk a többiekről? Akik éppen úgy akartak győzni, éppen úgy vágytak az áhított aranyéremre és a kihirdetésre, mint azok, akiknek mindez sikerült. Győztes és vesztes Igen, a kihirdetés .. . A görögök ugyanis csak a győztest és a legyőzöttet hirdették ki a stadionban.Tartozom az igazságnak azzal, hogy meg kell jegyeznem e tekintetben is eltérnek egymástól a krónikák. Egyes évkönyvek szerint mind a három helyezettet felolvasták. Utóbbi ellen szól viszont, hogy sok számban, például az atlétikai vágtaszámokban, valamint az úszószámokban, nem jegyezték fel a helyezettek idejét.) Nagy megtiszteltetés volt a kihirdetés a stadionban. Nem a mai értelemben vett ünnepélyesség, hanem az antik színpad gyönyörűséget keltő levegőjét idézte az aktus. S ha már a nagy, teátrális hatásoknál tartunk, miért feledkeznénk meg Szokolyi Alajosról. Mert szentigaz, hogy Magyarországnak az első aranyérmét Hajós Alfréd szerezte meg, de az első újkori olimpiai játékok első indulója Szokolyi Alajos volt. A 100 méteres síkfutás I-es előfutamában az egyes rajtszámmal indult. És végül harmadik lett, az egyesült államokbeli Bürke és a német Hofmann mögött. Azaz hogy ... Egyes, később készült beszámolók és évkönyvek az amerikai Curtist teszik harmadiknak, s dr. Mező Ferencnek nem kevés harcába került, hogy valamennyi jelentős könyv a magyar Szokolyi Alajost tekintse a 100 méteres síkfutás bronzérmesének. Hogy azután Szokolyi Alajos csakugyan átvette-e a harmadiknak kijáró érmet, ezt ma már senki sem tudja teljes biztonsággal állítani. De azt már igen, hogy a titkon győzelemben reménykedő másik atléta, Dáni Nándor, éremmel tért haza. Ha nem is a remélt arannyal. *És a bronzérem ? Dáni Nándor • 100 méteres síkfutásban második lett. Ezt viszont mindenfajta könyv egyértelműen egisztrálja. Még az idejét is megnyugtatóan feljegyezték. Valóban alig maradt el a győztes mögött. Mindössze nyolc tized másodperc választotta el az áhított éremtől. S ekkor hangzott el az első bíráló hang: a csalódás hangja. Dáni 2 perc SI.S másodperccel lett második. S korábban, 1094-ben 2 perc 5.5 másodperccel állította fel a magyar csúcsot. De még a következő év májusában is 2:9.6-ot futott. „Ha megfutotta volna ezt az időt...” Az első „ha”...! Még nem is volt mihez mérni a magyar sportolók szereplését, még nem is igen tudták, hogy nemzetközi porondon milyen értékűek a magyar sportolók, de az egykori krónikás már azon kesergett, miért is nem futotta ki legjobb formáját Dáni? Az athéni olimpia harmadik magyar helyezettjét már jobban megőrizte az emlékezet. Érthető. Az ő nevéhez fűződik az újkori olimpia első óvása. Kellner Gyula csúnya csalást leplezett le a maratoni futásban. Az egyik görög futó egy kocsi segítségével próbált előnyre szert tenni. A görög futó a görög trónörökös keresztkérdésein megtört és bevallotta a csalást. Kellner így harmadik lett. S ez is bizonyítja, hogy nemcsak a győzelem, nemcsak a részvétel a fontos, hanem a részsiker is. Mert a bronzérem is szépen csillog...Réti Anna Az önbizalom, még hiányzik — Ugye, most már nem vagyok „dundi”? — kérdi nevetve, két bemelegítő dobás közben, Rudasné Antal Márta. Bevalljuk, az említett tréfás jelzőt még tavaly, augusztus végén adtuk, amikor Márta, tizenegy héttel a kis Feri születése után, ismét megjelent a gerelyhajítók között. Most azonban ünnepélyesen visszavonjuk. A dundiság eltűnt, már ismét régi súlyában van. — Büszke is vagyok arra, hogy minden erőltetés, vagy fogyókúra nélkül, fokozatosan adtam, dolgoztam le ősszel a felesleges kilókat — mondja. — Decemberben kivették a manduláimat, sok bajt okoztak az előző években, akkor már le is fogytam. A műtét óta szorgalmasan, keményen alapozik. Még nincs egy hete, hogy, sajnos, megrándította a derekát, azóta csak óvatosan végezheti az edzéseket. Még kezelésre jár, de már javul a rándulás, reméli, nem okoz nagyobb kiesést. Ami fontos: fájós válla is rendben van, talán jót is tett neki tavaly a hosszabb szünet. — Akadt-e valami nehézség az alapozásban? — De még mennyire! Január volt a kritikus hónap. Akkor az erősítő edzéseken még kis súlyokkal is, egy-egy sorozat után rettenetesen elfáradtam, szinte minden összefolyt előttem. Úgy éreztem, nem tudom végigcsinálni. Szerencsére valahogy átjutottam ezeken a nehéz napokon, egyre jobban bírtam és most már egyenesben vagyok. Azelőtt egy-egy alkalommal szakított csak edzésen 50 kilót, most már sorozatban is, az egyéni csúcsát pedig 52 és félre javította. A többi erőgyakorlatban is biztató eredményeket ért el. Tudja, hogy más dobenök erősebbek, ennél jóval többre képesek, de önmagához viszonyítva az erőfejlesztéssel joggal elégedett. . Tavaly a teljesen kihagyott alapozás és formábahozás után az idény utolsó két hónapjában sokszor indult. Hiányos előkészületekkel is 52 m-en felül hajított. — Az idei célok? _ Április végén már indulni akarok. A Vasas hétközi dobóverseny-sorozatot rendez, ez jó lesz bevezetőnek. Kell a verseny és ha aránylag hamar sikerül a szint, komoly eredmény elérése, akkor azután már nyugodtabban készülhetek tovább. Nagyon szeretnék eljutni Mexicóba, ez lenne a harmadik olimpiára, de — egy kicsit félek ettől az idénytől... — Miért, hiszen mindig a jó versenyzők közé tartozott? — Tavaly ősszel, a hosszú kihagyás után, valahogy teljesen elvesztettem az önbizalmamat. Nem bízom magamban, nem tudom, mire leszek képes. Idehaza is sokkal nehezebb lesz, nagyon készülnek az ellenfelek. Radnai Ági például még egyszer sem alapozott olyan komolyan, mint az idén. Úgy érzem, az erő és a robbanékonyság már megvan, de hát ez még nem minden. Sokszor eszembe jut, felteszem magamnak a kérdést: vajon el tudom-e ismét érni régi eredményeimet, érdemes volt-e újra elkezdeni? A válaszra még jó néhány hétig várni kell. Az első versenysorozat, gondoljuk, már visszaadhatja a hiányzó önbizalmat. (sz.) Vasárnap dn. fél 1 órakor GALOPP Vasárnap, 1968. március 24 .