Népsport, 1968. október (24. évfolyam, 194-221. szám)

1968-10-08 / 199. szám

KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSAINK JELENTÉSEI ♦ KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSAINK JELENTÉSEI Öt esélyes a vízilabdában (Október 7.) A CDOM-isrodá­­ban kora reggeltől késő estig szünet nélkül követik egymást a ■vízilabda edzések, az előkészü­leti mérkőzések. Igaz, ezekből a találkozókból messzemenő kö­vetkeztetést nem lehet levonni, bizonyos támpontot azonban mégis szolgáltatnak. A mieink mérlege mindenképpen kedve­zőnek mondható, valamennyi edzőmérkőzésüket megnyerték, s időnként megnyugtató teljesít­ményt nyújtottak vízilabdázóink, elsősorban az olaszok, majd a kubaiak ellen. LAKY: Fogadok a magyar csapatra L­aky Károly, a kubai csapat edzője elismeréssel nyilatkozott csapatunkról: — Változatlanul hajlandó va­gyok fogadni a magyar együtesre. Ellenünk különösen az első és az utolsó negyedben játszottak re­mekül. A tíz gólból hatot akció­ból szereztek, s ezeken kívül is jó néhány támadásuk a leg­szebb időket idézte. Persze, tegyük mindjárt hoz­zá: reményeinket nem erősít­heti túlzottan a kubaiak, de még az olaszok elleni barátságos ta­lálkozó eredménye sem. A leg­veszélyesebb ellenfelekkel , a szovjetekkel, a jugoszlávokkal ugyanis nem játszottunk. Markovits Kálmán ez aláb­biakban foglalta össze vélemé­nyét: — Az élőké­születekre még egy hetünk van. Most már, érthe­tően, csak gyengébb ellenfelek­kel mérkőzünk az edzéseken. A fiúkkal nagy általánosságban elégedett vagyok ... Legutóbb, az Egyesült Államok elleni ed­­ző mérkőzésen (5:3, a szerk.)­­ okosan, a taktikai fegyelmet mindvégig megtartva küzdöttek. Az amerikaiak, egyébként alig­hanem a világ leggyorsabb csa­patát alkotják, átlóképességük, mozgékonyságuk átlagon felüli. Játékmódoun­kat nem vettük át, sőt igyekeztünk lelassítani őket, egy-egy hirtelen ellentámadás­sal, ügyes „lefordulással” ve­szélyes helyzetet teremteni a kapujuk előtt. Az öt gólunk kö­zül kettőt értünk el akcióból, s ez, a vízilabdázás jelenlegi kö­rülményeit tekintve, nem rossz arány. Minden lehetséges... — Volt alkalmam alaposan megfigyelni a „nagyokat”. Vé­leményem szerint öt megközelí­tőleg egyforma erőt képviselő együttes minden eddigit felül­múlóan kiegyensúlyozott küz­delmére van kilátás. A szovjet, a jugoszláv, az olasz, az NDK és a magyar csapat sem nyúj­tott eddig itt Mexicóben ki­emelkedő teljesítményt. Ez alól talán csak az olaszok jelente­nek kivételt, bár az általános várakozással ellentétben én szá­mítottam rájuk. A szovjetek a lehető legerősebb csapattal ér­keztek, s ugyanígy a jugoszlávok is. A szovjet tizenegyes keret: Guljajev, Bovin, Barkalov, Gri­­gorovszkij, Grisin, Oszipov, Szemjonov, Szkok, Csikvanaja, Dolgusin, Sidlovszkij. A jugo­szlávok: Stipanics, Hebl, Trum­­bics, Perisics, Bonasics, Lopatii, Poljak, Szandics, Jankovics, Ma­­rovics, Dabovics ... Minden le­hetséges! A sorsolást még nem ismerjük, de hamarosan meg­tudjuk, kikkel kerülünk együtt nyolcas csoportunkba. Van még javítani való A szövetségi kapitányéhoz hadd fűzzem hozzá a magam véleményét is. Vízilabdázóink csaknem valamennyi edzőmér­kőzését láttam. Védekezésük eléggé pontos, megbízható, no­ha minden egyes edzőmérkőzé­sen akadt egy-egy egészen ért­hetetlen megingásuk. Gyakran követtek el — főként ,­holt­ idő­ben (!) — teljesen felesleges, büntetőpontot kiváltó szabályta­lanságot. Egyes időszakokban kevés a vállalkozószellem a csa­társorban, s a negyedek előtt eleve arra kell számítanunk, hogy az ellenfél szerzi meg a labdát a ráúszásnál,­­ nincs egyetlen igazán gyors embe­rünk. A csapat átlaggyorsaságáról már régebben is tudtuk, hogy nem éri el a szovjet, vagy az NDK együttesének szintjét. Ezen már nem tudunk ugyan változ­tatni, de azt minden bizonnyal elérhetjük, hogy játékosaink még frissebbek, energikusabbak, s nem utolsósorban elszántabbak­ legyenek. Keserű rávert a mezőnyre A díj gyönyörű. Látni f­el­­e..:■ lene. Fehér márvány talapzaton három ma­gas aranyozott oszlopon nyug­szik egy másik márványlap, az oszlop öt, között két kerékpáros figura áll, s a tetőn két indián sasmadár mögött még további négy emberalak. Még annyit er­ről a szoborról, hogy útban ha­zafelé majdnem betörte a Chev­rolet kísérőkocsi tetejét, mert nemcsak szép, hanem nehéz is ez a szobor, méghozzá nagyon nehéz. De lehet bármilyen ne­héz, a kis Keserű boldogan, na­gyon boldogan cipelte hazafelé. Ez a tiszteletdíjként átnyújtott szobor ugyanis vasárnap délután óta a magyar kerékpárosok lak­osztályának díszhelyén, Keserű Ferenc éjjeliszekrényén díszeleg. Díszeleg­és közben bizonyít, hogy kerékpárosaink,­­ bár mint változatlanul szerényen állítják, esélyeik minimálisak, de ezért korántsem tekintik „turistá­nak” magukat. Kinti előkészüle­teikről már eddig is elmondtam sunyit, hogy lelkesen, fáradha­tatlanul „dolgoznak”, de arra még ezek után sem számíthatott senki sem, hogy Keserű Ferenc vasárnap délelőtt az országúti kerékpárosok próbaversenyén rá­verjen a teljes olimpiai me­zőnyre. Pedig így történt... A mexikói autóversenypálya öt kilométer hosszú nagyszerű betonkörének mentén vagy öt­venezer sportkedvelő helyezke­dett el vasárnap délelőtt. A né­hány pályással megduzzadt me­zőnyben 222 „porfelhőlovag” vá­gott az összesen 32 körös, tehát 180 kilométeres távnak. Ott ta­posta a hajtókart mindenki, aki csal, számít ezen az olimpián a kerékpárosok viadalán. Húsz körig nagyjából együtt hajtott a mezőny. Semmi külö­nös nem történt, azaz a szám­talan robbantási kísérletből egyik sem sikerült. A huszadik körben, egy újabb megugrás után tizennégy versenyző, köz­tük Keserű már jelentősebb előnyt szerzett. Tíz kerékpáros, köztük Takács eredt a nyomuk­ba. Az élcsoport nemsokára ki­egészült. A 37. körben érkezett a ver­s------------------A­seny újabb, döntő fordulatához. Négyen megszöktek. A spanyol Vuste, a mexikói Belmonte, a fran­cia Parenteu és mindenki meglepetésére a magyar Keserű Ferenc. A mezőny, ha csak egy pillanatra is, de megtorpant mögöttük. Igaz, ebben Takács játszotta a főszerepet, aki ké­sőbb is igyekezett visszafogni az üldözők lendületét. Amikor az utolsó kört jelző csengő megszó­lalt, több tízezren egyszerre kiabálták: Mexikó!... Mexikó!... Mert mindenki hazai győzelmet várt. Belmonte helyett azonban Keserű tűnt fel elsőnek a cél előtt Úgy taposta a hajtókart, hogy szinte repült és elsőnek ért célba. Nos hát innen a re­mek díj! Ha ez a verseny nem is olimpia volt, nem is az olimpiai pályán folyt, mégis a teljes me­zőny indult és ilyen ellenfelek­kel szemben győzelmet aratni, ez már rangot jelent! — Ettől a sikertől még nem — —rr.rrmrr­— lettünk esélyesek — mondta a többiek nevében Takács. — De sikerült bebizonyítanunk és egy kicsit még magunkat is meggyőzni arról, hogy erőnkből, ha szeren­csénk is van, még győzelemre is telik. — Szó se róla, a szerencse is segített — folytatta Keserű sze­rényen. — Volt ezen­ a verse­nyen vagyó ötven szökési kísér­let, de csak kettő bizonyult dön­tőnek és én mind a kettőben „benne­ voltam”. Az olimpiai pálya egy kicsit nehezebb is lesz, bár a mai sem volt kutya.. Csak azután azt a kritikus to­vábbi harminchat kilométert is így bírjuk majd... — No fiúk, kinek mennyi? —­­----------szólt közbe kapó­ra Pásztor István. S az edzői kérés után bűvös számokat hal­lottam, 40, 40, 40. Majd egyszerre 43. Takács mosolyogva magya­rázta: „Én egy kicsit idegesebb vagyok, ezért valamivel maga­sabb a pulzus­számom.” Nem állhattam meg, én is megszámoltam a magamét. Majdnem száz. A kerékpáros versenyzésről tehát egyelőre le­mondhatok ... Dvd ­ OLIMPIAI­­ NAPLÓ Mexico, október 7. hétfő. A vasárnapot magam is pihe­nésnek szenteltem. A reggel napsugarasan kezdő­dött. Odaálltam az olimpiai falu 20-as épülete, vagyis a magyar szállás elé és mint egy fogadó­­ember, köszöntöttem az érkező­ket Részben azokat, akik reg­gelizni indultak, de még inkább azokat, akik a reggelizésből jöt­tek. Mert ugye mégiscsak kelle­mesebb jóllakott emberekkel csevegni. Bár a reggelizés itt program. A sportolók körében dívik egy furcsa játék. A jegy­­m­­egtakarítás játéka. Aki korán kel, annak nem kell sort állnia. Ezen a héten a bíborlila jegy­gyel a kézben vonultak a spor­tolók a bejárathoz. Rámosolyog­­tak a jegyeket kezelő csinos kis­lányokra és megpróbáltak be­menni — jegy nélkül. Nem mintha bárkinek szüksége lenne a megtakarított jegyre, vagy ke­vesellné a reggelit, de ez most a sport. A kislányok azonban egyre éberebbek és kicsit csaló­dottak is. A csinos egyenruhába öltözött leányzók kezdetben azt hitték, hogy személyüknek, szépségüknek szól a sok csáb­­mosoly, arcsimogatás, barátko­zá­s. Nyilván hiú ábrándokat szőttek a magas termetű, kék szemű idegenekről. Mert az el­számoláskor rájöttek, hogy ke­vesebb a jegy, mint ahány reg­geli fogyott. Most aztán vigyáz­nak. És ők is játszanak. Fogad­ják a bókokat, visszamosolyog­nak, s úgy tesznek, mintha nem is vennék észre, hogy a jegyet elfelejtették nekik odaadni. Amikor aztán valamelyik szálas magyar vízipólózó, vagy vívó bent van az étteremben és büsz­kén odaszól társának „már me­gint sikerült átverni..akkor megkopogtatja valaki a vállát, a jegykezelő kislány áll diadal­masan mögöttük és szól: „please the ticket..vagyis „kérem a jegyet”... Könnyebb az átállás Az önkiszolgáló rendszerű ét­terem százféle földi jóval várja a reggelizőket, a burgonya­lepénytől a Pepsi Coláig min­dent megkaphat, akinek megfe­lelő a befogadóképessége. A szállás előtt várom a jóllakott sportolókat, vezetőket. Az elsői­ között érkezik Énekes Árpád, elmaradhatatlan társával, Szántó Csöpivel — Láttuk tegnap az amerikai boxolókat — újságolják szántó egyszerre. — És milyenek? — Van köztük néhány nagyon ügyes. Itt van újra Wellington is, aki Kajdi súlycsoportjában bokszol. Már az előolimpián megismertül­, jó bokszoló, de bárcsak vele vívná Jancsi a dön­tőt ... Páncsics Miki, az FTC labda­rúgója az egyik várakozó gép a kocsinak támaszkodik, kérdem tőle, hogy rendbe jött-e már a sérülése. Ő is jókedvű, reggeli után van. — Köszönöm már jól vagyok, tegnap ugyan még bizonytalan­nak éreztem magam, remélem azonban, hogy mire kell, formá­ba lendülök. Az átállás nem oko­zott nehézséget. Tóth Gézi súlyemelő világ­bajnokunk is jól érzi magát: — Sokkal könnyebben ment az átállás, mint tavaly. Jól al­szunk, étvággyal eszünk. Ta­valy néhány kilót fogytam, most viszont biztosan tartom a súlyo­mat. A női szállás felől egyenruhába öltözött ifjú hölgy közeledik, Bé­kési Ilona, legfiatalabb tornász­nőnk. Az iránt érdeklődik, hogy melyik autóbusz megy az Ant­ropológiai Múzeumba. Mielőtt elindulna, őt is kifaggatom: — Jól érzem magam, s azt hi­szem, hogy a torna is kezd men­ni ... — Mit üzen haza? Döbbenten néz rám: „Haza tet­szik menni?” Felvilágosítom, hogy csak írás­ban továbbíthatom üzenetét. Ki­csit csalódott, szívesebben kül­dött volna levelet. — Hát ekkor tessék megírni, hogy jól vagyok, de — drukko­lok ... Programból nincs hiány A kirándulni készülők válasz­téka: Popocatepetl, városnézés, Teotihuacan, képki­állítás a Bel­­­as Artes-ban, bikaviadal, lo­vasbemutatók. Na és természe­tesen a nemzetközi klub, amely most is zsúfolt, sokan kártyáz­nak, mások pingpongoznak, me­gint mások beszélgetnek! De az atlétikai pálya sem üres. Sokan edzenek, köztük Kiss Antal, szorgalmas gyaloglónk is. Kalo­csai Henrik itt, civilben szemlé­lődik. Holnap tart edzést. Meg­említem neki, hogy Szanyejev milyen jól ugrott szombaton. — Jó versenyző, de annyival aligha lehet nyerni az olimpián — vág vissza. A kérdésre, hogy mágia, meny­nyivel lehet nyerni, így hangzik a válasza: — Akinek az elején sikerül 17 körül ugrani, az nyugodtan abba is hagyhatja. Ugratom, hogy akkor ő aligha lesz ezek között, hiszen már szo­kásává vált, hogy utolsóra éri el legjobbját. „De nem most” — replikázik Kalocsai, sőt hozzá­fűzi, „azt se bánnám, ha az utolsó ugrásomon múlna egy érem.” Az eső sem akadály Délben rengeteg ember nyü­zsög a falu előtt, néhány percig nézelődöm, és az eredmény: megszabadítanak jelvényeimtől, igaz, gazdagabb vagyok néhány csecsebecsével, aláírok vagy félszáz jegyzetfüzetet Kissé zavarba kerülök azonban, ami­kor az egyik gyerek azt követeli, írjam oda azt is, hogy melyik sportágban versenyzek... Nagyot dördül az ég, ömleni kezd az első. Kiválók a tömeg­ből és szobából bámulom a falu körül álldogáló tömeget Esernyők, műanyagköpenyek, új­­ságpapírcsákók kerülnek elő, de senki sem adja fel megszer­zett helyét.. Alinál, és várnak. Aláírásra, jelvénycserére, mo­solyra, kézfogásra. És közben szakad az eső... Ard­ai Aladár Cl­asius­a Világcsúcs kerékpárban Keserű Ferenc az érde­clődés középpontjába kezü­tt Mexicóban. Moha a hivatalos 194 kilométerés­ versenyre csak október 23-án kerül sor. Keserű már legyőzte ez olimpiai bajnokot.­­ A mexicói 160 kilométeres or­szágúti kerékpárosverseny vég­eredményei: 1. Keserű Ferenc (Magyarország) 3:27:58, 2. D. Yueta (Spanyolország) 3:23:05, 3. A. Belmomita (Mexikó) 3:28:33, 4. Parenteu (Fuanciaorszs­g) 5. Al­­cantara (Mexikó), 6. Azdi (Szov­jetunió), 7. Tamanes (Spanyolor­­szág), 8. J. Lasa (Spanyolország), 9. Martini (öt sezonrea­l. 115. Re­­ged (Lengyelország) mind a har­madik helyezettel azonos kló­­ver* A p®yáa»k te vesreetrybe «*■ tok vevámnap az olimpiai pályáin. és a 4000 méteres egyéni üldöző­­verseny még is nagyszerű ered­ményt hozott. Az NSZK-ben Rup­­pert Kratner 4:40.24 alatt tette meg a távot, a alaposan megja­vította az olasz Chemelo általi 1967-ben ugyancsak Mexicóban felállított 4:42.75-ös világcsúcsot. Kedd, 1966. október 8. aj OLIMPIAI ARCKÉPCSARNOK (32.) Cseh Ferenc Sportága: kajak. Egyesülete: Bp. Honvéd. Edzője: Parti Já­nos. Születési éve: 1943. Test­súlya: 73.5 kg. Magassága: 173 cm. Válogatott: 1968 óta. A Bu­dapesti Műszaki Egyetem hall­gatója. Nyugodtan sorolhatjuk a Cseh —Hazsik kajak-kettesünket a világ legjobbjai közé, noha vi­lágversenyen még egyszer sem tudták kiharcolni az annyira áhított aranyérmet. De érté­kes helyezésekkel már büszkélkedhetnek A kettősből Cseh a jobbik egyéni versenyző, amit igazol az a tény is, hogy két éve, a grünaui VB-n kajakváltónk tagjaként ezüstérem­mel gazdagította gyűjteményét. Sp] 19­63 Hazsik Endre Sportága: kajak. Egyesülete: Bp. Honvéd. Edzője: Parti János. Születési éve: 1941. Testsúlya: 72 kg. Magassága: 180 cm. Váloga­tott: 1951 óta. A Bp. Honvéd instruktora. Kitűnő csapatember. Verseny­zőként „meghalni tudása”, ma­gánemberként színes egyénisége avatja azzá. Két éve még ural­ták a hazai mezőnyt, e VB- bronzérmükkel feliratkoztak a trónkövetelők közé is. Tavaly az­tán komoly vetélytársukra akadtak a Giczi, Tímár-kettősben, s a nemes vetélkedés mindkét párosnak hasznára vált. Most utólag, tartalékként kerültek az utazó csapatba, az orszá­­gos bajnokságon aratott győzelmükkel. Megérdemelték. A legjobbak közt a helyük. Kiss Mária Sportága: atlétika. Verseny­száma: gátfutás. Egyesülete: Nyíregyházi Ped. Fő. SE. Edző­je: Molnár István. Születési éve: 1949. Testsúlya: 67.5. Magassá­ga: 171 cm. Válogatott: 1967 óta. A Nyíregyházi Tanárképző Fő­iskola hallgatója. Általános iskolás korában fel­mentett volt, nem szeretett tor­názni, középiskolás testnevelő tanára azonban befogta atleti­­zálni, s három éve már első ver­senyeredményeivel felhívta ma­gára a figyelmet. Tavaly kez­dett el gátazni, s rohamosan fej­lődött ebben a számban. A fia­tal tanárjelölt azóta kétszer is megjavította az országos csúcsot. Bajkó Károly Sportága: birkózás. Egyesülete: Vasas. Edzője:Pltttffer Ferdinánd. Születési éve: 1944. Testsúlya: 84 kg. Magassága: 183 cm. Vá­logatott: 1963 óta. A Csepel Au­tógyár kísérleti üzemében ügy­intéző. Sokszoros magyar bajnok mindkét fogásnemben. Európa­­bajnoki bronz- és ezüstérmes. Mindkét fogásnemben szívesen versenyez, de elsősorban sza­badfogásúnak érzi magát. A kö­töttfogással csak azért próbálko­zik, hogy még jobb szabadfogá­­s legyen. Sokat akciózó, tusra törő, bátor birkózó. Juhász István Sportága: labdarúgás. Egyesü­lete: FTC. Edzője: dr. Irakat Ká­roly. Születési éve: 1945. Test­­súlya: 72 kg. Magassága: 179 cm. Válogatott: 1968 óta. Az Orszá­gos Baromfiipari Vállalat tiszt­viselője. Az FTC saját nevelésű játé­kosa. Csatár volt ifjúsági korá­ban, csatárként került be az első csapatba is. Mégpedig — nyugodtan mondhatjuk — gól­erős csatárként. Akkori edzőjé­nél­, Mészáros Józsefnek támadt az az ötlete, hogy a gyors, ke­mény, jól szerelő játékost hátravigye fedezetnek. Az új szerepkörben nem nyerte el azonnal mindenki tetszését, de egyre jobban belelendült, és útja egyenesen vezetett az utánpótlás, B-, majd az A-kerettagságon keresztül az olim­piai válogatottságig. Eckschmidt Sándor Sportága: atlétika. Verseny­­száma: kalapácsvetés. Egyesüle­te: Újpesti Dózsa. Edzője: Cser­mák József. Születési éve: 1930. Testsúlya: 107 kg. Magassága: 184 cm. Válogatott: 1961 óta. Testnevelő tanár. Hat éve van a kalapácsvetés hazai élvonalában, s eredmé­nyeivel nemzetközi téren is jó nevet szerzett magának. Ebben az évben nemcsak egyéni csú­csát javította meg, hanem az egész idényben egyenletes, jó formában harcolt Lovász Lázárral a hazai második helyért Tokióban már kint volt, most második olimpiájára készül.

Next