Népsport, 1968. november (24. évfolyam, 222-242. szám)

1968-11-11 / 229. szám

Úri megtévedt fiai és a táltos kismotorosok Munkahelyi spartakiád labdarúgódöntő A két nap közé egy álmatlan éjszaka ékelődött. Molnár Gyula, a Kismotor és Gépgyár üzemi labdarúgócsapata edzőjének lakásában még hajnalban is égett a villany. A különös virrasztás közepette többször is megszólalt a felesége: — Hagyd már a csudába, bízd az ügyet a csapatra. Arról volt szó, hogy a csapat mindenáron bajnok akart lenni. Azt szerette volna Grósz László, Rádi Ferenc, Csider Árpád, Paksi György, Kovács Imre és Pálosi László, ha a munkahelyi sportskiád budapesti labdarúgódöntőjjében nem akad legyőzőjük. A baj csak abból származott, hogy ugyanilyen tervekkel foglalkozott a döntőbe jutott Vörös Csillag Traktorgyár, a Zuglói Porcelán és a X. kerületi Dohányipari Vállalat csapata is, és ebből a játéktéren, a Czakó utcai pályán különféle bonyodalmak származtak. Például: a körmérkőzéssorozat első találkozóján a 7. Porcelán ellen 4:0-ra vezettek a kismotorosok, majd hamarosan 5:0-ra alakult az eredmény. — Szabálytalan volt a gól! — kiáltották a porcelánosok, de hát a bíró másként látta. A következmény: egyre keményebb lett a már eleve is kemény mérkőzés. Letört a vesztésre álló együttes, 6:0-nál járt le a kétezer huszonöt perc. Miközben a másik pályán megkezdődött a Dohánygyár és a Traktorgyár mérkőzése, Micsonai Béla, a BTS tömegsportosztályának a vezetője közölte: " Három sportágban, kispály,és labdarúgásban, asztaliteniszben és sakkban rendezünk első ízben döntőt. Nem árt egy kis tapasztalatszerzés. A játékvezető utolsó sípjelét követően szomorúan ballagtak le a traktorgyáriak. Mintha letörte volna őket a 4:1-es vereség. De a dohányosok tovább folytatták a győzelmi sorozatot, tőlük ll:1-re „tört el” a Porcelán. Aztán a traktorgyáriak a Kismotort fektették kétvállra. Amikor sötétedett szombaton, két tény foglalkoztatta a résztvevőket. Az egyik: a Dohányipari Vállalat együttese veretlenül, a 7. Porcelán pedig két súlyos vereséggel távozott. — Tartalékosan álltunk ki! — közölték a zuglóiak. — Különben ... Szóval vasárnapra maradt a két újabb, a 7. Porcelán—Vörös Csillag Traktorgyár és a Dohányipari és a Kismotor mérkőzés. Sajnos, a Porcelán, a váratlan rossz szerepléstől sújtva, nem állt le, ezért törölték a bajnokságból. A Dohányipari Vállalat hatosa pedig már a végső győzelem biztos tudatában léphetett pályára. Azaz mégsem. Mert a csapat edzője így bosszankodott: — A két úri fiú nem jött el. Úri kézségbe véve a csapat legjobbja, Szénási Sándor, a bombázó is, pedig megígértük nekik, hogy kocsival visszük őket haza. Majd az egyik játékos megsúgta: — Búcsú van Úriban, emiatt hagytak bennünket cserben. Ejnye, ejnye bajnokjelöltek. A remény azonban nem vált be. Pálosi László — az ellenfél játékosa — úgy megtáltosodott, hogy egymaga két gólt rúgott és ezt még Rádi Ferenc és Kovács Imre is megtoldotta eggyeleggye. A cigarettások tehát kikaptak, s a jobb gólarány a fehérvári útiaknak juttatta a bajnokságot. Molnár Gyula csapata lett a bajnok. Nem vitás, hogy a Kismotor és Gépgyár a legjobb üzemi csapat Budapesten. A Dohányipari Vállalat edzője mérgesen gondolt a távol maradt játékosokra, s hangosan kiáltott fel: — Mivel büntessem őket!? — Kínálja meg őket cigarettával! — javasolta Grécz László, a győztes csapat kapusa, aki mindössze négy gólt kapott a két nap alatt. Most már csak az a kérdés, hogy megérdemelnek-e ilyen súlyos büntetést az úri fiúk? (szabó) A Munkahelyi Spartakiád kispályás labdarúgó-bajnokságában Budapest-bajnok: Kismotor és Gépgyár, 2. X. ker. Dohányipari Vállalat, 3. Vörös Csillag Traktorgyár. Sokszor zúgott az elismerő taps Szombaton este sűrű sorokban siettek a fiatalok és idősebbek egyaránt Szombathelyen a Művelődési Sportházba. Régen voltak már enyhyien ebben az impozáns létesítményben sportrendezvényen, állapította meg Csicseri István, az MTI Vas megyei Tanácsának főelőadója. Avar Ernő, az agitációs és propaganda bizottság elnöke meleg szavakkal köszöntötte Dávid Sándor sportújságírót és Szarka Zoltánt, a Szombathelyi Haladás kiváló kapusát, akik a XIX. mexicói játékokról számoltak be. Először a legfiatalabbak vették birtokukba a színpadot. A Szombathelyi Haladás művészi torna szakosztályának lányai, 6—10 évesek arattak sikert karika- és kéziszergyakorlatukkal. A Szombathelyi Volán SC birkózói bemutatóik során a birkózás csínjával-bunjával ismertették meg a közönséget. Az Ipari Szakmunkásképző Intézet fiútanulói ugrógyakorlataikkal vívtak ki nagy tapsot. Az Entzbruder Gimnázium tornászlányai kék mezben, sárga szalaggal elbűvölték a közönséget. Kitűnő és Szombathelyen újszerű gyakorlatuk során számtalanszor hangzott fel az elismerés. A sportbemutatók után került sorra az élménybeszámoló. Nagy János, az MTI Vas megyei Tanácsának elnöke ajándékkal, Ekler József két kislánya és a Művelődési és Sportház részéről Pánczél Judit virágcsokorral lepte meg Dávid Sándort és Szarka Zoltánt. Dávid Sándor szavai nyomán a nézők hű képet kaptak az utazás 16 órás izgalmairól, Mexicóról és az olimpiai versenyekről. Szarka Zoltán elsősorban az olimpiai labdarúgó-bajnokság eseményeiről számolt be. A kérdések során, amelyekből többet is tettek fel a szombathelyiek, legjobban az érdekelte a sportbarátokat, hogy Tóth Géza miért esett ki a nyomás során. Persze olyan kérdés is elhangzott Szarka Zoltán felé, hogy mi lesz a Haladás —Szeged mérkőzés eredménye. Erre a kérdésre Szombathely első aranyérmes olimpikonja csak diplomatikus választ adott. A kétórás sportbemutatóval egybekötött olimpiai élménybeszámoló nagy sikert aratott Szombathelyen, amelynek bizonyítéka volt, hogy nagyon sokszor zúgott fel ez elismerő taps. A mexicói olimpia több szempontból is jelentős és különleges helyet foglal el a játékok sorában. Egyik, legkülönlegesebb vonásáról előtte is, alatta is, és most utána is, az egész világ beszél, s ezért Mexicónak tulajdonképpen semmit sem kellett tennie: földrajzi fekvése, 2240 méteres tengerszint feletti magassága egyedülálló helyet biztosít számára az eddig olimpiát rendezett városok között. A magasságról, az ebből adódó viszonyok közötti versenyzésről könyvtárnyit írtak már össze dr. Bannister első kijelentése óta („Sokan meg fognak halni Mexicóban versenyzés közben”), és itt, ezúttal nem lehet célom, csak erre a témára szorítkozni. Annyit azonban feltétlenül el kell, talán ismételten, mondani a XIX. nyári olimpia városáról, hogy bebizonyosodott: lehet versenyezni, lehet olimpiát rendezni, még ilyen különleges körülmények között is. Lehet, de számolni kell azzal, hogy a versenyszámok egynémelyikében felborul a valós sorrend, és néhány kitűnő sportember, pusztán a körülmények hatására kénytelen lemondani az őt tengerszinten nagy biztonsággal megillető előkelő helyezésről, sőt, talán a győzelemről. Mindenesetre, ezzel az olimpiával lezárul egy olyan, töb éves szakasz, amely szinte „felkészülési őrületbe” hajszolt némelyeket, de amely, éppen a különleges vonásokhoz való legjobb alkalmazkodás keresésében, rendkívül hasznos, és Mexicó nélkül talán soha meg nem ismert tapasztalatokhoz is segítette a sportvilágot. Önáltatás lenne azt hinni, hogy ezt a kísérletet az egész, mezőnyben egyedül csak ő végezte el, egyedül csak ő próbálkozott meg a „bemért szint” alatt maradással ugyan, de valami kis, jobbára csak vélt, előnyhöz jutni mégis. Hogy nem sikerült, az szemléltetően bizonyítja az e módszerbeli tévedések lehetőségét. Az alapos vizsgálat ténye viszont, előbb-utóbb arra készteti őt is, és mindenkit, hogy kerülje a kalandokat. Mert már Mexicóban is valahogy úgy volt, hogy a fölfedezéstől való félelem okozta izgalom nagyobb volt, mint az az izgalom, amelyet a pisztolylövés a tiszta fejekben egyáltalán kiválthatott. Ami új volt és követendő A TISZTA VERSENYÉRT Új utat nyitott Mexicó többek között a doppingellenőrzés, a tiszta verseny biztosítása tekintetében is. Amíg a gyakorlatban nem kerültünk szemtől szembe vele, addig voltak bizonyos kétségeink, vajon lehet-e, illetve hogyan lehet a tervezett méretű, alapos és korrekt vizsgálatokat fennakadás nélkül elvégezni? A gyakorlat megmutatta, hogy lehet. Ezek a vizsgálatok a versenyzők között némi jókedvű élcelődésre is okot adtak olykor, és magam is tanúja voltam több, kétségkívül humoros mozzanatnak, de a lényeg ettől függetlenül az, hogy ezek az önként vállalt kötelezettségek a versenyzők egyetértésével találkoztak, és minden esetben megnyugvásukra szolgáltak. Humoros mozzanatról írtam az előbb, nos egyik ilyen például a lovas versenyzők és a lovak dopping-ellenőrzése volt, pontosabban az utóbbiaké. A lovat nemcsak „föl”, hanem „le” is lehet doppingolni, tehát a nyugtalan, ideges vérmérsékletű, bővérű állatot doppinggal kezessé, könnyen vezethetővé tenni. Igen kellemes pillanatok voltak, amikor a derék négylábúak járultak a vérvételre, s néztek álmélkodva a tűre — hiszen ők aztán nemigen tehettek semmiről... SVÉD SÖR, MINT DOPPING Persze, nem lehet azt állítani, hogy az ellenőrzés ténye, egycsapásra száműzött minden, e kategóriába tartozó korábbi gondot. De azt már igen, hogy ezt a most kezdett utat járva a teljes siker is elérhető. Mexikóban a svéd öttusázó, Liljenval „doppingügye” az egyik legérdekesebb beszédtéma volt néhány napon keresztül, és talán jó is, hogy éppen az ebből a szempontból egyik legkritikusabb ponton, az öttusalövészetnél akadt egy hal a horogra. Jó, mert talán figyelmeztetés lesz mások számára is. Liljenval, saját bevallása szerint, csak a „szokásos” mennyiséget és minőséget itta (a sört otthonról hozták, hogy semmi baj ne legyen) azt, amit az előírások, a véralkohol szintjére adott számszerű előírások, még „megengednek”, illetve lehetővé tesznek. Út előtt az utánpótlás Útról ebben az esetben a valóságban és képletesen szólva is beszélhetünk. Mert a tornász utánpótlás-válogatott utazás előtt áll, de éppen az erre való felkészülés kapcsán érdemes és érdekes az előttük álló képletes útra is vetni egy kutató pillantást. A lányok edzésére látogattunk el A szereken, a pihenőpadon ismerős fiatalok: Kutas Mária, Gáli Mária, akiket csak kevés választott el az olimpiai kiküldetéstől aztán az ifjúsági válogatott néhány tagja, és kevésbé ismert, ügyes, jómozgású gyerekek. Utánpótlás. Jókor és jó indítással keltették életre ezt a keretet. Jókor, mert akkor még nem kezdődtek el Mexicóban a versenyek, és az utánpótlás keret felállításának hírére az ember örőmmel könyvelhette el, gondolnak már Münchenre is . . . Jó indítás volt az, hogy a kiválasztott gárda elé viszonylag közeli, és nagyon lelkesítő célt tűztek ki: a felkészülést a szovjet utánpótlásválogatott elleni viadalra. Hogy a jó indítás után jó volt a folytatás, arról Fekete Józseffel beszélgetünk, aki a keret edzéseit irányítja. Csi- Eizei a kis gárdával igazán élvezet dolgozni. Valamennyien rendkívül lelkesek, szorgalmasak, törekvők, örülök, hogy közülük a legjobbak mindjárt olyan kitűnő ellenféllel mérhetik össze erejüket, mint a szovjet utánpótlásválogatott. Ismerve a szovjet tornasport színvonalát, biztos vagyok abban, hogy rendkívül erős csapattal találkoznak november közepén Voronyezsben, és sokat tanulhatnak. Miután mind a szovjet, mind a mi csapatunkból néhányan már a közeljövőben bekerülhetnek a nagyválogatottba, ez a találkozás a jövő szempontjából sem közömbös. Feltűnik, hogy három egyesületi edző is segédkezik, dolgozik a teremben. — Ha arról beszélünk, hogy jó indítás után jó volt itt a keretben a munka folytatása is, akkor ezt a jelenséget külön ki kell emelni. Az utánpótlás-keret tagjai az egyesületükben végezték az edzéseket, csak egyszer egy héten volt közös edzés. Erre is meghívtuk azonban az egyesületi edzőket, mert az volt az elv, hogy csak a közös munka hozhatja meg a kívánt gyümölcsöt. Azt, hogy mennyire egyetértettek ebben az érdekeltek, bizonyítja, hogy az első hívó szóra eljöttek, és mind a mai napig nagy segítséget adtak. Rendszeresen lejárt például a keret edzésekre a Postásból dr. Kovács Lászlóné, a Honvédből Baranyai Lászlóné, a Vasasból Békési Sándor, Förstner Klára és még sorolhatnám a neveket. Segítségükkel zavartalanabb volt a felkészülés, töretlenebb és gyorsabb a versenyzők fejlődése. Valahogy így kellene ezt csinálni minden szinten ... Olyan volt ez, mint egy sóhajtás és vele elszállt a gondolat előre, a jövőbe. — Mi lesz ennek az utánpótláskeretnek a sorsa, mik a további tervek? — Úgy tudom, hogy csak a szovjetek elleni viadalra hívták életre, de nagyon remélem, hogy nem így van. A keretnek va a létjogosultsága, jövője! Rendkívül fontos és ésszerű is egy ilyen készenléti gárdával külön gonddal, állandóan foglalkozni, részükre versenynaptárban rögzített találkozókat szervezni. Olyan láncszem ez, amit ma már büntetlenül nem lehet figyelmen kívül hagyni ! Pap Kornélia HÚSZ KIÁLLÍTÁS Aztán kevés szó esett még talán arról, hogy Mexicó a maga nemében páratlan kulturális programot bonyolított le az olimpiai játékokat megelőzően, s a versenyekkel párhuzamosan is. Ilyen körítése olimpiának még nem volt, s ezért minden elismerés megilleti a játékok rendezőit. Hogy e műsor méreteiről fogalmat alkothassunk, előbb talán egy adat: a napilapok egy fél újságoldalát foglalta el mindennap a XIX. nyári olimpia aznapi kulturális eseményeinek csupán a műsora, felsorolása. Itt van előttem az Ovaciones című újság pénteki, október 25-i száma például, s amit ott idő hiányában nem tudtam megtenni, most igen, megszámoltam, pontosan húsz állandó kiállítást hirdettek erre a napra. A jellegzetes, az olimpiát idéző jelvényekben a tárgyra utaló rajzok, s föliratok, közülük csak találomra néhány: nemzetközi gyermekrajzfesztivál, öt kontinens balettművészete, olimpiai bélyegkiállítás, az atomenergia békés felhasználásának lehetőségei, népművészeti világkiállítás__ Ehhez természetesen gazdag színházi és egyéb program kapcsolódik, nem e húsz állandó kiállítás közé tartozóan például a Galéria de Arte de Coleccionistas-ban Salvador Dali litográfiái tekinthetők meg, a Castillo de Chapultepee színházban pedig „Hamlet, dán királyfi tragikus történetét” játsszák. PÉLDA AZ UTÓDOKNAK Mexicó, anélkül, hogy az olimpia műsorában művészeti versenyek szerepeltek volna, lényegében mégis, egy eddig soha nem tapasztalt méretű és rendkívül magas színvonalú művészeti „olimpiát” is rendezett, mindenki igaz örömére. A világ művészetének legjelesebb képviselői közül igen sokan megfordultak a versenyek előkészítésének időszakában Mexicóban, majd később, az olimpia ideje alatt is, és művészetük legjavát adva léptek közönségük elé. Néhány versenyzőnk például, dr. Kamuti Jenővel, Kárpáti Rudolffal, Bakonyi Péterrel az élen, Mexicó, s e nagyszerűen szervezett kulturális program adományaként lehetett jelen azon a minden szempontból különleges csemegének számító esten, amelyen a Beethoven IX. szimfóniájára írt balettet mutatták be. E hatalmas méretű programot egy ember, ha mégoly lelkiismeretesen igyekezett is, természetesen nem tudta befogni. De éppen jellegénél fogva, senki sem mehetett el mellette észrevétlenül. Ha másért nem, hát azért, mert ennek a programnak részei voltak mindazok a szobrok, amelyek az olimpiai falut díszítették, és azok, amelyek az óriási város szinte minden arra érdemes téren, pontján kaptak helyet, s ragadták meg az ember figyelmét. Az olimpiai versenyek ilyen kiegészítésével, körítésével, gondolom, Mexicó azon túl, hogy valami egészen újat adott, nyilván például is szolgál majd utódjainak. Dávid Sándor Sportvolóink az olimpiáról - PÁSZTOR ISTV.V.- A holland kerékpárosok tévedése és a magyarok igazsága... És most ismét négy esztendőt kell várni. Ezt panaszolta Pásztor István, a kerékpáros-válogatott edzője, aki már visszafelé pergeti a mexikói események szálait. Kedvezően mutatkoztak be kerékpárosaink Mexikóban. Néhány esemény, néhány próbaverseny megelőzte ugyanis a legnagyobb találkozókat. És ezek Utólag elemezve az olimpián történteket a magyar pályaversenyzők nem keltettek csalódást. Pontosabban már előre sejteni lehetett, hogy a pályaversenyzés taktikai számaiban nem oldhatják meg sikerrel a nagy feladatot. Az országútiaktól azonban mindenki többet várt. Személy szerint az edző: — Egy hatodik, hetedik helyet a csapatversenyben! A hogy ez miért nem sikerült? Nem a felkészülésben keresendő a laiba, hanem abban a sajátos helyzetben, amely sok nehézséget okoz. Csak három ütőképes versenyzőből állt a négyes csapat. Akadt benne egyetlen gyenge pont, s ez el is döntötte a csapat szereplését. Mészáros András, a csapat negyedik tagja nem bírta az erős kezdést, s már az első öt kilométeren elkészült az erejével. Ez szomorú tény. Ebben a sajátos versenyben Keserűre sem lehet Nem esélyesként mentünk ki, de az is biztos, hogy előbbre tartunk, mint amit a mexikói eredmények bizonyítanak. Nen fel kellett figyelnie mindenkinek a magyar versenyzőikre. Takács Andrásra, aki a hegyi szakaszokon tündökölt, Geza Imrére a miskolci fiúra, áld lámpalázát félretéve hajtotta a gépe pedálját a világ legjobbjai között, s Keserű Ferencre, aki győztesen fejezte be tett támaszkodni annak ellenére, hogy a másik versenyben, az egyéniben már egy győzelem volt a tarsolyában. Az egyetlen gyenge pont tehát közbeszólt. És miután ilyen létezett, bebizonyosodott a holland kerékpárosok tévedése, és az a magyar kerékpáros igazság, hogy a tehetségek leválogatása nem mindig sikerül a legjobban. Utólag természetesen már könnyű „okosnak” lenni. Igen, ez valóban így van, de miközben ezen a bosszantó hibán zsörtölődünk örülnünk is kell, örülünk annak, hogy már van három olyan versenyzőnk, aki semmivel sem tud kevesebbet, mint a világ élvonalába tartozók. Ezt pedig az a hármas alkotja, amelynek Takács, Magyar és Géza a tagja, s amely az emberhátrány ellenére is helytállt. Ez a hármas kibővítve Keserűvel kitett magáért a 196 kilométeres egyéni versenyben is az egyik versenyt. O. Plattener, a svájciak edzője például külön felhívta a világ többi neves szakemberének a figyelmét versenyzőinkre, s bejelentette: — Meglepő eredményekre lehetnek képesek a magyarok! De Plattner nem volt egyedül. Csatlakoztak véleményéhez a holland szakemberek is. Ez annál is könnyebben ment, mert 100 kilométeres országúti csapatunk a nyáron már találkozott a már kétszeres olimpiai bajnok holland együttessel, s le is győzte azt. A respektet azonban a mexikói napok tovább növelték, így hát a hollandok sem titkolták, hogy csapatunktól tartanak, bátorságból. Takács András például a nyolc körös verseny hetedik köréig abban a tizenegy fős csoportban hajtott, amely 1:45-ös előnyt harcolt le. Ez a csoport olyan tempót diktált, hogy az utolsó, a nyolcadik körre elkészült az erejével. Ezt a lélektanilag is nehéz helyzetet használták ki az üldözők, köztük a győztes olasz Vianelli is — sikerrel. Az elfáradt, és szívvel lélekkel hajtó Takács törvényszerűen visszaesett. És ekkor támadott Geza Imre. Nagyszerűen hagyta maga mögött társait, s a nemhivatalos mérések szerint az utolsó körben ő futotta a legjobb köridőt. Csak későn. Igen, ő maga mondta a verseny végén, hogy egy körrel hamarabb kellett volna kezdenie a hajrát, mert akkor nem két és fél percre, hanem egész közel kerülhetett volna a dobogóhoz, és Magyart is dicséret illeti. Még az első körben kilyukadt a kereke, azután műszaki hiba folytán bukott, s a reménytelen helyzet ellenére sem adta fel. Mert nem adta fel, csak hatvannégy versenyző befutása után felborult a rend, a közönség bevonult a pályára, így váratlanul le kellett zárni a viadalt. Az olimpián történteik részletes elemzése még hátra van. Ebben azokat a tényezőket kell megkeresni, majd tovább fejleszteni, amelyet észre vettek a holland és a svájci kerékpárosok. Mert lényegében nem tévedtek nagyot. Legjobbjaink versenyben voltak az országúton még akkor is, ha most még nem ütötte érem a mariakat. Szabó András Jó bemutatkozás Egyetlen gyenge pont Nincsenek mumusok gáztak jelesre országúti kerékpárosaink. Küzdenitudásból, és Mexikóban egyetlen versenyző kivételével két dologban vizsg Hétfő, 1968. november 11. )