Népsport, 1968. december (24. évfolyam, 243-264. szám)

1968-12-06 / 247. szám

­ Göröcs és Szűcs játéka — bizonytalan ÚjaStb­amcar ma Újpesti Sbaasm— tLeffim Varáé WMJ-tmimili&BC karial • Edzőt keres több vidéki NFL F^es csapat • Seb­b gond ma JVB II~es és ma NFS FlI^as csoportok beosztásáról Beék­teztek a*­MLSilHbe wsl első átigazolási lapok A WK szervezőbizottsága értesítette az Új­pesti Dózsát, hogy haladékot ad a Legia Varsónak és az V. Dózsának ar­ra, hogy megállapodjon a soron következő két VVK-talál­­k­ozó időpontjában. — Csütörtökön délelőtt telefonon beszéltünk a Legia Varsó vezetőivel — tájékoztatott bennün­ket Farsang Endre szakosztályvezető.­­ Közöl­ték, hogy idén nem hajlandók játszani, mert a válogatott csapattal többen elutaznak Dél-Ameri­­kába. Csak februárban, vagy márciusban kíván­nak pályára lépni. Csütörtökön délután e lila­fehérek vezetői ismét tárgyaltak a VVK-bizott­­sággal. A bizottság a szét terminálnehézség miatt úgy döntött, hogy február 15-ig meghosszabbítja a lejátszási határidőt. Ez viszont a Dózsának nem jó, mert az A- és utánpótlás-válogatottunk feb­ruár 15 után tér vissza portyájáról. A Dózsa azért, újabb módosítást kér. Egy biztos: idén már nem lesz II. Dózsa —Légi a Varsó mérkőzési A lila-fehérek egyébként naponta tartanak ed­zést, készülnek a Győr ellen. Csak pénteken dől el, hogy Göröcs játszhat-e. Ha nem tudja vállal­ni, akkor a Fazekas, Ber­e, Zárr­bó, Dunai II, Hagy ló csatársor játszik. A­z MLSZ-be beérkeztek sí első átigazolási lapok. Tallóztunk a nevek között. A Mis­kolci Kinizsiből Salamon Zoltán a DVTK- ba lép. Danyl­itezam a DVTK-ba! megy A DEA- ba. Török László (SZVSE) kivárta az eg­y évet és úgy lép át i­j egyesületébe, a Diósgyőrbe. Mezei (Csepel) • Kossuth Gépipari Technikum csapásd­ba megy. — Arra kérjük a klubokat. Hogy a szabályosan kitöltött átigazolási lapokat a régi egyesület sze­rint illetékes TS-hez küldjék, ne hozzánk!­s is még valamit ne várjanak az utolsó pillanatig. Ha egy­szerre érkezik be a sok ezer lap, akkor csak kése­delmesen tudjuk feldolgozni. Ez nem jó a klubok­nak sem — mondta Kneisz Béla irodavezető. Hazánkban tartózkodik Borisz Mabokov, a kitűnő szovjet edző. Járt már a Vasas edzésein. Most az Újpesti Dózsa és a Ferencvá­ros foglalkozásait tekinti meg. Nabokov, aki a szövetségi edző­tanács elnökhelyettese is, hétfőn délelőtt 11 órakor az MLSZ-ben előadást tart a szovjet élvonal­beli csapatok téli felkészülésé­ről . Erre az előadásra meghív­­ték az NB I es, NB I B-s és NB II-es csapatok edzőit, de szívesen látnak érdeklődőket is. — Mikor készülnek el az NB II­es és az NB III-as csoportbeosztá­sok? — Kérdeztük Kovács József­től, az MLSZ elnökségének tagjá­tól?— Még sok a problémánk — vá­laszolta. — Például még hivatalo­san nem közölték a Fővárosi Autó­busz megszűnését, a Baranya me­gyeiek nem nevezték meg a bajno­kot. Nem dőlt még el az elsőség Bács és Vas megyében sem. Óvást jelentett be a Pilisi Bányász. Ezek csak kiragadott példák. Mi akkor láthatunk az érdemi munkához, ha minden kérdés végérvényesen és megnyugtatóan tisztázódott. Szűcs Gyula, véglegesen haza­tért Kambodzsából. Mielőtt el­hagyta az országot Norodom Szi­­hanuk államfő, magas kitüntetést adott át a mesteredzőnek Szűcs Gyula Idehaza kíván elhelyez­kedni. Szusza Ferenc, az év végén meg­válik a Győrtől. Az egyesület már előrehaladott tárgyalásokat foly­tat az új edző személyét illetően. Értesüléseink szerint más vidéki klubok is edzőcserét terveznek. Szűcs Lajos csütörtökön kezd­te el az edzéseket. Játéka a Sze­ged ellen bizonytalan. Ha nem szerepelhet, akkor valószínűleg Horváth helyettesíti. Rövidesen megjelenik a Szak­mai Szemle 5. száma. Sok kitűnő edzésgyakorlat anyaga szerepel, többek között a lap új számában. Futószalagon tartja az olimpiai élménybeszámolókat Lakat Károly dr. Könnyen lehet, hogy meghozi a tokiói 104-es „rekordot". A na­pokban a következő helyeken tar­­tott, illetve tart beszámolót Mexi­­córól: Nagytétény, Pásztó, Ipar­, terv, MÁV Tisztképző Intézet, Szentendre, Dél-pesti Vendéglátó- Ipari Vállalat, Dunabogdány. Pénteken Sós Károly, szövetség­­i kapitány és Pálfai János, az ET főtitkára előadást tart Szom­bathelyen. Sós az olimpia szak­mai tapasztalatairól számol be, Pálfai pedig 3 órakor gyakorló­­­ bemutatót tart A két szakem­ber a napokban Szolnokon járt, ahol hasonló témájd beszámolót és bemutatót tartott 40 edző előtt jj^^| ^ \ MU1AB tESTNEVEZÉKI ÉS SPORTSZÖ­VESSÉGI LAPJA PÉNTEK, 1968. DECEMBER 6. Hp fog 90 fillér + XXIV. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM A Vasas, a Bp. Honvéd és a Tatabánya KK-MÉRKŐZÉSÉRŐL Dönt­ik a vízilabda MNK-ban Vasárnap: OSC-Szoln­oki lássa Maradt négy! ... A vízilabda MNK, a bajnokság utáni legjelentősebb hazai mérkőzéssorozat se­lejtezői­ még a nyár végén megkezdődtek, az alacsonyabb osztályú együttesek találkozóival. Csakh­em egy hónappal ezelőtt mér a legjobb 16 között folytak e­ csatározások, s a négyszer négy csoportos, „régi" olimpiai rendszerben sorra ke­rülő végküzdelmek most jutottak el utolsó rap­­kaszuknoz, a négyes döntőhöz, ahová az OSC, a Szolnoki Dózsa, az Újpesti Dózsa és a Bpa Hon­véd ke­rült. Az egymás elleni eredményeiket figyelembe v­­ve a két utolsó nap előtt a következőképpen fest a döntő állása: 1. Szolnok 1 1 — — 7:4 2 2. OSC 1 1 — — 6:3 2 3. Bp Honvéd 1 ■— — 1 4:7 — 4. Újpesti Dózsa 1 — — 1 3:6 — A kiírás szerint döntetlen nincsen, s egyenlő pontszám esetén a gólkülönbség dönt. Amennyi­ben ez is egyforma — mint a fenti táblázat két első és két utolsó csapasa esetében is — akkor az adott gólok döntenek. A legjobban az OSC és a Szolnok 18, vala­mennyi mérkőzésüket biztosan nyerték, s aligha­nem a köztük vasárnap megrendezésre kerülő összecsapás dönti el a kupa sorsát. Az orvosegyetemiek a következő csapatok le­győzésével harcolták ki a döntőbejutást: MAFC 8:2, Bp. Spartacus 6:3, Újpesti Rózsa 6:3, FTC 5:2. A Ticza-partiak sorozata- MTK 7:0, Cegléd 11:2, BV­SC 3:3, Eger 7:4, Bp. Honvéd 7:4. Nemzetközi mérkőzés, MNK-döntők Visszavág-e a Bp. Vörös Meteor a berlinieknek Gazdát cserél-e a Népköztársasági Kupa, kik f­l­­tűnnek egy osztállyal feljebb? Ilyen kérdések el­döntésének lehetnek tanúi a röplabda hívei a hét végén megrendezésre kerülő eseménysorozaton. A Testnevelési Főiskola terme lesz színhelye a nem­zetközi női mérkőzéseknek, amelynek résztvevője az NDK bajnoki táblázatán negyedik helyen álló TSC Berlin fiatal, de nagyon tehetséges gárdája lesz. A vendégek szombaton mutatkoznak be a Bp. Meteor elen, majd vasárnap az ezüstérmes MIM lányaival mérik össze tudásukat. A Meteor a visz­­szavágás, a nehézipariak pedig hazai sikersoroza­tuk folytatása jegyében veszik fel a küzdelmet. Az MNK hatos döntő körmérkőzéseinek négy játszmáig menő rajtja csemegének ígérkező férfimérkőzéssel indul. A bajnok Csepel a sérüléséből felgr­ógy­ult és formába lendült Lantossal egészült ki. A Vasas legénységével csap össze, amely a végső sorrend tekintetében lesz sorsdöntő. A vidék sem marad esemény nélkül. Miskolc, Debrecen, Zalaegerszeg, Kaposvár és Veszprém lesz színhelye a magasabb osztályba jutást eldöntő vetélkedésnek, amelyben még 12 megyei és a budapesti bajnokok állnak egymással versenyben. A tornásfélgárda Szombathelyen A hét végén Szombathelyen rendezik a tornászok immár hagyományosnak nevezhető évadzáró verse­nyét, az Asztalos János emlékversenyt. A névadó egykori Vasas-tornász, 1040-től feloszlatásáig a Va­sas szakosztályvezetője volt, aki a néphadsereg alezredeseként JOSG-ban halt hősi halált. Az első Asztalos János emlékversenyt az akroba­tikus tornászok rendezték, és a győzteseknek az MTK ajánlott fel örökös vándordíjat. Azóta az em­lékverseny műsora a női és férfi szerterészok, va­lamint, a művészi tornászok szereplésével bővült. Ré­szükre dr. Milnnich Ferenc, ez „Asztalos János" baráti kör és a vasasszakszervezet alapított örökös vándordíját. Az egyesületek négyfős csapatokban indulnak, a kiírás értelmében alsóbb osztályú és ifjúsági ver­senyzők is szerepelhetnek, de első osztályú szintű anyaggal kell versenyezniök. Mióta az évzáró a torna mindhárom ágazatának versenyévé nőtt, az Asztalos János emlékversenyt Szombathelyen rendezik. Kivétel volt a tavalyi év, amikor a Nagy Októberi szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából Budapest volt a verseny házigazdája. A tornászok mindig örömmel vesznek részt ezen az emlékversenyen, szívesen utaznak Szombathelyre. Idén is előreláthatóan a teljes ma­gyar élgárda versenyét láth­atja a Művelődési és Sportpalota közönsége. Világbajnoki csapatunk alakulását várjuk a tbiliszi nemzetközi kézilabdatornától­ ­ismert mezőny jön össze Mofer évek óta a grúz fővárosban. Nemzetközi berkekben is ran­gosnak ítélik ezt a férfi kézilab­­datornát Az elmúlt két év szá­mmunkra örvendetes sikerrel zá­rult: a magyar válogatott nyer­te mindkét alkalommal az érté­kes trófeát Idén a Jugoszláv válogatott Sikeresen szerepelt szakszervezeti vívóválogatottank Szakszervezeti vívóvá­logat­ot­tan­k a Szovjetunióban, Moszk­vában és Leningrádban verseny­zett. Moszkvában a Bureveszt­­nyik vívócsapata, Lenin­grádban pedig három együttes, a szovjet szakszervezeti válogatot, a szovjet szakszervezeti junior­­válogatott, és Leningrád csapata volt az ellenfele. A magyar csa­pat kijelölésénél a vívószövetsé­­get az a meggondolás vezette, hogy a vidék legjobbjait is ver­senyzési alkalomhoz juttassa, így minden fegyvernemben helyet kapott a vidéki bajnok, esetleg második ne­vezett is. Csapata­ink: férfi tőr: Korpás, Weltner. Szabó L., Takács, női tőr: Szol­noki, Rónay. Seregi. Varga, pár­bajtőr: Ardell. Osztrics, Marton. Kard: Marót. Körmöczy, Kovács dr­. Major. A leningrádi egyéni és csapat­­verseny eredményei. Hői tőr: kétszeri hármas holtverseny után 1. Uszacsenko 2. Kozlenko, 3. Rónay, 4. Szolnoki. Csapatban második helyezés. Férfi tőr: 1. Llaszih, a tőrben is indult Mar­ton 5. Csapatunk harmadik, győztes a kitűnő szovjet junior­­együttes. Párbajtőr: 1. Miljenko. Osztrics a hatodik, csapatunk a harmadik helyen végzett. Kard: 1. Körmöczy. 2. Marót. 3. Lord­­kiparidze. 4. Kovács, csapatunk találó tar­ánnyal második. Az ös­­­szetett pontversenyben: 1. Szov­jet szaksz. vál., 2. Magyar szeksz. vál., 3. Szovjet szaksa Jun­ior-vál., 4. Leningr­íd vál. Moszkvában csak csapatver­­seny volt. 9 mind a négy fegy­vernemben biztosan győzött csapatunk­ helyett . • Szovjetunió, Grú­zia, Magyarország, Bulgária, Lengyelország mellett • kitűnő játékerőt képviselő NDK válogatottja is részt vesz a tornán. Kissé átformálódott a mi csa­patunk is. A válogatott három kitűnősége — Adorján, Fenyő és Kovács L. — nem tart a csa­pattal, helyettük fiatalok lép­nek pályára. Albrecht Miklós edző távolab­bi célokat tűzött maga elé, a szövetség elnökségével egyetér­tésben. Nos bálljuk, melyest ezek? — 1970 február—márciusában lesz a világbajnokság. 1972-ben pedig olimpia lesz, melynek döntős mezőnyébe mindenféle­képpen szeretne a magyar csa­pat is bekerülni! A közbeeső minden nemzetközi eseményt, mérkőzést alkalmasnak tartunk arra, hogy a már nagy csatákban ed­zett néhány játékos mellé, a VB-re és olimpiára egyen­lő értékű társakat keres­sünk. A nemzetközi színtereken, harcban, sokszor a vereségek­ből okulva kell edződni, erősöd­ni a fiataloknak. Ha ez meg­történik, még azt is elviseljük, hogy válogatottunk Idén nem nyeri meg a tornák Az elmúlt évek során, sok te­hetség bontogatta szárnyait a klubokban. A magyar kézilaab­­dázás talaja ugyanis igen ter­mékeny. Igaz, még sok „gyom­növény” is terem azon, s éppen ezért nem árt, ha egyre több helyen ismerik meg a szakem­berek a nemesítés különleges­nek nem mondható fortélyait A tehetségek közül már sokan, az utánpótlásválogatott nemzetközi találkozóin kaptak módot a bi­zonyításra. Most tovább bővül az alkalom , szinte belárhatat­­lan lehetőség tárulkozik ki va­lamennyiük előtt. A mostani válogatott néhány új nevet vonultat fel — új ar­cokkal ismerkedhet a tbiliszi Sportpalota közönsége. Remél­hetően fokozódik majd felelős­­ségérzetük, s tovább erősítik a sportág jó hagyományait is! (szántál Ki rúgja az Új 100. gólját? Megtesz-e a 10. Illa-fehér gól? Ez a kérdés sok szurkolót foglalkoztat Még két forduló van hátra. Az Újpesti Dózsa a Megyeri úton a Győrt fogadja, utána Dunaújvárosba látogat Papíron tehát könnyen elkép­zelhető a 100. gól. És ha meg­lesz, nem rúgnak-e még újabba­kat? Vagy megállnak a száza­diknál? Ez még a jövő titka. Egy biz­tos: elég ritka a három szám­jegyű gólarány mostanában az AJÁNDÉKOK első osztályban. Régebben más volt a helyzet Fellapoztuk a régi újságokat és érdekes ada­tokat találtunk bennük. Két­­három évtizeddel ezelőtt nem volt ritka a száz gól. Íme: Az Újpesti Dózsa—Szaloniki VVK-találkozó után azt írtuk megjegyzéseinkben, hogy a Dó­zsa a világ egyik „leggólszere­­tőbb” csapata. Ha módja nyílik rá, ontja a gólokat. Nem állnak meg Benéék két-három gólnál. Űzik, hajtják az ellenfelet. Ezért rúgtak eddig 95 gólt Főleg otthon megy jól a lila­­fehéreknek. Az eddig lejátszott 14 hazai mérkőzésen 60 gólt rúg­tak az ellenfél hálójába. Az ide­genbeli találkozókon 35 alkalom­mal találtak be a kapuba. A ha­zai mérkőzések közül 6 zajlott le villanyfényben és a gólarány szinte szenzációs: 37:1! Részle­teiben: Szeged 11:0, Diósgyőr 9:0, Pécs 5:0, Egyetértés 5:0, Va­sas 3:0 és Dunaújváros 4:1. Sok gyakorlás! Baróti Lajossal, a lila-fehérek mesteredzőjével ezúttal a 95 gól titkairól beszélgettünk. — Van-e titka a sok gólnak? — A gyakorlás, egymás gon­dolatainak ismerete, a csapat­­játék ki­domborítása. Hogy ki rúgja be a gólokat, az mindig attól függ, melyikük ér előbbe oda. Ebben az évben mindenki arra törekedett, hogy segítse a másikat. Az önzősködés szinte teljesen kiveszett nálunk. Valóban így van. Ha nem ment — mondjuk Dunain­k —, akkor Bene rúgta a gólokat Ha eset­leg mindketten kihagytak, ott volt Fazekas. Ezt igazolják a számok is. A támadók közül Dunai: 28 gól, Bene: 22, Faze­kas: 18, Göröcs: 7, Nagy L.: 4, Zámbó: 2, Kuharszki, Juhász: 1­1. A védők közül Solymosi: 6, Dunai III: 4, Noskó: 1. A 95. öngól volt a salgótarjáni Toldi vezette. MIt mond a legéleték­esebb? Dunai Antaltól, a gólkirálytól kérdeztük: — Lesz-e 160 gól? — Elérjük a bűvös számot­ — hangzott a válasz. — Ki szerzi majd a „jubilál­­is" gólt? — Mindegy, hogy ki, a lényeg az, hogy meglegyen. — Megírtható-e száznál? Er­re eddig csak egyszer volt példa. 1954-ben ért el kerek 100 gólt a Honvéd. — Ezen nem gondolkodtunk. Annyit rúgunk, amennyit tu­dunk. — Minek tulajdonítja a sok gólt? — Bene Feri régebben is szá­mos alkalommal betalált az el­lenfél kapujába. Az utóbbi években én is belejöttem, az idén pedig Fazekas is, így az­tán egymással szinte verseng­ve, de sohasem önzősködve, fel­váltva rúgtuk a gólokat Ne­gyon jó, hogy hárman vagyunk ,gy az ellenfél védelme kevés­bé tud bennünket semlegesíte­ni. — Mi a góllövés titka? — A sok gyakorlás és az aka­rat És persze a társak segítsé­ge... — Versenyben lesz újra az ezüstcipőért? — Ha sikerülne harminc, vagy annál több gólt szerezni, akkor gén. Vetélytársaim, sajnos, előnyben vannak. Amikor én befejeztem, nekik még fél évük lesz hátra, hogy túlszárnyalja­nak, így volt az idén is... Varga Béla Népművészeti ajándék készül az egri bajnokcsapatnak. Sze­rencsés Kálmán — művészi kovácsoltvas munkái világhíresek — díszes ajándékokat készít a labdarúgóknak. (MTI Fotó: Kovács Gyula felv.) 1931—32: 1. FTC 105:18 1935— 38: J. FTC 103:46 1936— 37: 2. FTC 102:32 1936—37: 3. Újpest 101:39 1938-39: 1. Újpest 107.26 1935-39: 2. FTC 121:44 1940— 41: 1. FTC 113:47 1941— 42: 6. FTC 124:09 1945: 1. Újpest 125:27 1945— 46: 1. Újpest 147:29 1946— 47: 1. Újpest 106:43 1945-49: 1. FTC 140:36 1954: L Honvéd 100:49

Next