Népsport, 1969. január (25. évfolyam, 1-21. szám)

1969-01-10 / 6. szám

/ /A­natole France: Minden változásnak, még annak is, amelyet leginkább óhajtunk, megvan a maga szo­morúsága, mert az amitől meg­válunk, önnönmagunknak egy része: az egyik élet számára meg kell halniunk ahhoz, hogy egy másikra lépjünk. Egy pohár narancsszörp, egy Coca-Cola. Egy ex-balszélső, egy újságíró. Egy kérdés, egy fele­­­­let. — Kezdjük banálisan: hogyan ismerkedett meg a sporttal? — 7—8 éves lehettem, amikor a jánoshalmi iskola udvarán „beszálltam” a csapatba. Egy meccsen voltunk vagy negyve­nen. Ha öt kiállt, hát bejött. Egyébként a labdarúgópálya mellett laktunk, áthallatszott a csatazaj. És nemsokára át is csalt. — A legemlékezetesebb állo­mások? — 1954-ben voltam először vá­logatott a románok ell­é. 1957-ben utaztam először tengeren­túlra. 1958-ban nősültem. 1930- ban doktoráltam. Ugyanebben az évben született a kisfiam, Le­vente. 1962—1963: először vol­tam tagja az FTC bajnokcsapa­tának. — És közben három VB-n vett részt... — Majd 1968-ban visszavonul­tam ... — Erről van szó. 76-szor volt válogatott, 16 évig játszott az NB I-ben. Hányszor sérült meg? — Nem is tudom,, sokszor. A legtöbbször izom- és ínszaka­dást szenvedtem. De törésem so­ha nem volt. Műtét nélkül úsz­tam meg a pályafutásomat. — Az obligát kérdés: kik vol­tak a legveszélyesebb jobbhátvé­dek? — Nézze, én sok úgynevezett „elaltató” jobbhátvéd ellen ját­szottam. — Elaltató? — No jó, megmagyarázom. Ha a mezőny másik felén folyt a játék, a jobbhátvéd elkezdett ve­lem beszélgetni, hogy elvonja a figyelmemet. A legtöbbször nyert is: jött a labda és ellopta elő­lem. — És kik voltak ilyen csele­sek? — Például Balogh II... Rákó­czi... — No és a legjobb partnerek? — Mészáros Dodó, Puskás Fö­ld, Vilezsál Őszi, Orosz Pali... — A legnagyobb játékosegyé­­niségek? — Kispéter, Puskás, Kocsis, Sándor és Albert. A külföld­ek közül Jasin, Eusebio és Bobby Charlton. — Elérkeztünk a fő témához, milyen érzés abbahagyni? — Hogy is mondjam ... Ez egy természetes folyamat. Már 20 év­vel ezelőtt is tudtam, hogy egy­szer bekövetkezik, csak 20 éven keresztül nem gondoltam rá. Azt hiszem, kijátszottam mag­amból a maximumot. Most már nem tud­nék többet produkálni. Sőt, job­bat sem. Ma már hiányzik a tel­­jes átélés, az úgynevezett extá­­zis a játékomból. És én szeret­nék megmaradni a réginek a kö­zönség emlékezetében. — Úgy érzem szavaiból, hogy hálás a közönségnek. — Igen, hálás vagyok a kö­zönségnek. Az igazsághoz tar­tozik, hogy mindig szorgalmas játékos voltam, igyekeztem jól „kiszolgálni” a közönség igé­nyét. Talán ennek köszönhet­tem, hogy szerettek, és ha gyen­gébben ment, akkor elnézőek voltak hozzám. — Milyen volt a búcsúztatás? — Győrött játszottam az utolsó 40 percet. Hogy ekkor mire gon­doltam, azt már nem tudom. A bajnoki vacsorán beszédet mond­tak a tiszteletemre. Elbúcsúztat­ták a játékost és egyúttal üdvö­zölték­­ az új edzőt. — Szóval edző lett. — Edző is lettem. — És kit tart a legalkalma­sabb utódjának? — A Fradiban Katona és Soós a legjobb balszélső. A váloga­tottban talán Nagy László. — Egy kicsit elkalandoztunk. Mi lesz ezután? — ez itt a kér­dés. — Hosszú utat tettem meg, amíg idáig jutottam. Tanulás éjjel, tanulás a villamoson, ta­nulás a portyákon. Lehet, hogy frázis amit mondok, de így van: ha csak a labdarúgással törőd­tem volna és elkápráztatott vol­na a siker, talán itt állnék „meg­fúrod­ve”. — És most valami újat kezd, vagy folytatja ott, ahol abba­hagyta? — Természetesen folytatom. Nyolc éve vagyok a sertésvágó­­hídon szakállatorvos. — Szereti ezt a beosztást? — Szeretem. — Kedvenc állata? — A kutya. Volt egy kutyám, úgy hívták: Dwarf. Egy nap megszökött és az utcán elgázolta egy autó. — Pedig a gazdája soha nem szökött meg, igaz? Noha jól tu­dom, csábították. — Hát... Például Melbourne­­ben is. De én csak álltam és bá­multam rájuk. Mit akarnak? Hogy képzelik ezt? Mit kezde­nek én odalánn? — 16 évig játszott a Fradiban. — Miért is mentem volna más­hová? — Ez igaz. — Egyébként összesen 346 mérkőzésen szerepeltem az NB I-ben. — Mindig balszélső volt? — Igen. — Amióta visszavonult, mi hiányzik a legjobban? — A feszült izgalom légköre, a nagy tétért való küzdelem. De — remélem — ezt is megtalálom majd, amikor a többieknek szur­kolok. — Milyen három intézkedést tenne a magyar labdarúgás fej­lesztése érdekében? — Először is: a nézőszám emelkedését valahogy összefüg­gésbe hoznám a játékosok ér­dekeivel. Másodszor: megköve­telném a szélsőktől, hogy ne a védekezésre, hanem az előké­szítésre és a befejezésre is gon­dot fordítsanak. Harmadszor: minden klub számára kötelezővé tenném az utánpótlás lelkiisme­retes nevelését. — Igen. Tehát „Tüske” vég­leg visszavonult... — Pszt, a „Tüske” szép lassan lekopik rólam. — Persze, persze, a fiatalok előtt fontos a tekintély. — Látja, most már erre is gon­dolok. Nem faggatom tovább. Ma még angolul kell tanulnia. Hol­nap hajnali négykor kel, korán kezd a vágóhídon. Indulunk ki­felé. Az egyik asztalnál elkapok egy megjegyzést: — Fenyvesi? ... Jó kis focista volt. Te jó ég! Most jött fel Já­noshalmáról és — máris csak volt?! Hámori Tibor MI­T VELEM? Fenyvesi Máté dr. Péntek, 1969. január 10. ­ Az NB II Északi csoportjának sorsolása Az MLSZ-ben csütörtökön el­készítették az NB II Északi cso­portjának sorsolását. Az NB I B- ből kiesett BVSC és a Nyíregy­házi Spartacus is ebbe a cso­portba került TAVASZI IDÉNY Március 16. 1. forduló: Kistere­­styei Bányász—Budapesti VSC, Volán SC—Kazincbarcikai MTK, Kossuth KFSE—Esztergomi Va­sas, Erzsébeti VTK—Borsodi Bányász, Papp József SE—Vasas Izzó, Vasas Ikarus—Nyíregyházi Spartacus, Ormosbányai Bányász —Budapesti EAC, Sátoraljaújhe­lyi Spartacus—Salgótarjáni Ko­hász. Március 23. II. forduló: S. Ko­hász-Ormosbánya, BEAC—Ika­rus, Nyíregyháza—Papp J. SE, Izzó—BVTK, Borsodi Bányász— Kossuth KFSE, Karintybarc'k"— Kisterenye, BVSC—Sátoralja­újhely, Esztergom—Volán. Március 30. III. forduló: Kis­terenye—Esztergom, Volán—Bor­sodi Bányász, Kossuth KFSE— Izzó. EVTK—Nyíregyháza, Papp J. SE-BEAC. Ikarus- S. Ko­hász, BVSC—Kazincb­acika, Or­­m­osbánya—Sátoraljaújhely. Április 6. IV. fő foló: Or­mosbánya—BVSC. Sátoraljaúj­­hely—Ikarus, S. Kohá­z - Pa­pp J. SE, BEAC-EVTK. Nyíregy­háza—Kossuth KFSE. Izzó Vo­lán, Borsodi Bányász— Kistere­­nye. Esztergom—Kazincbarcika. Április 13. V. forduló: Kiste­renye—Izzó, Volán—Nyíregyhá­za, Kossuth K­HSE— HE­S­C, BVTK—S Kohász, Papp J. SE —Sátoraljaújhely, Ikarus—Or­mosbánya, Kazincbarcika-Bor­­sodi Bányász, BVSC—Esztergom. Április 20. VI. forduló: Ika­rus—BVSC, Ormosbánya-Papp J. SE, Sátoraljaújhely-EVTK, S. Kohász—Kossuth KFSE,­­ BEAC—Volán, Nyíregyháza—­­ Kisterenye, Izzó—Kazincbarcika,­­ Borsodi Bányász—Esztergom. Április 27. VI. forduló: K­s­terenye—BEAC, Volán—S. Ko­hász, Kossuth KFSE — Létoralja­­újhely. EVTK—Ormosbánya, Papp J. SE—Ikarus, Esztergom .—Izzó, Kazincbarcika Nyíregy­háza, BVSC—Borsodi Bányász. Május 4. VIII. forduló: Papp J. SE—BVSC, Ikarus—BVTK, Or­mosbánya— Kossuth KFSE, Sá­toraljaújhely—Volán, S. Ko­hász—Kisterenye, BEAC—Ka­zincbarcika, Nyíregyháza—Esz­tergom, Izzó—Borsodi Bányász. Május 11. IX. forduló: Kiste­renye—Sátoraljaújhely, Volán— Ormosbánya, Kossuth KFSE — Ikarus, BVTK—Papp J. SE, Bor­sodi Bányász—Nyíregyháza, Esz­tergom—BEAC, Kazincbarcika —S. Kohász, BVSC—Izzó. Május 18. X. forduló: BVTK— BVSC, Papp J. SE-Kossuth KFSE, Ikarus—Volán, Ormosbá­­nya—Kisterenye, Sátoraljaúj­­hely—Kazincbarcika, S. Kohász —Esztergom, BEAC—Borsodi Bányász, Nyíregyháza—Izzó. Május 25. XI. forduló: Kis­terenye—Ikarus, Volán—Papi J. SE, Kossuth KFSE—BVTK, Izzó —BEAC, Borsodi Bányász—S. Kohász, Esztergom—Sátoralja­újhely, Kazincbarcika— Ormos­bánya. BVSC—Nyíregyháza. Június 1. XII. forduló: Kos­suth KFSE—BVSC. BVTK—Vo­lán, Papp J. SE—Kisterenye, Ikarus—Kazincbarcika, Ormos­bánya—Esztergom, Sátoraljaúj­hely—Borsodi Bányász, S. Ko­hász—Izzó, BEAC—Nyíregyhá­za. Június 8. XIII. forduló: Kis­terenye—BVTK, Volán—Kossuth KFSE, Nyíregyháza—S. Ko­hász, Izzó—Sátoraljaújhely, Bor­sodi Bányász—Ormosbánya, Esz­tergom—Ikarus, Kazincbarcika -Papp J. SE, BVSC--BEAC. Június 15. XIV. forduló: Vo­lán—BVSC, Kossuth KFSE— Kisterenye, BVTK—Kazincbar­­cka, Papp J. SE—Esztergom, Ikarus—Borsodi Bányász, Or­mosbánya—Izzó, Sátoraljaújhely —Nyíregyháza, S. Kohász— BEAC. Június 22. XV. forduló: Kis­terenye—Volán, BEAC—Sátor­aljaújhely, Nyíregyháza—Or­mosbánya, Izzó—Ikarus, Bor­sodi Bányász—Papp J. SE, Esz­tergom—BVTK, Kazincbarcika —Kossuth KFSE, BVSC-S. Ko­hász. ŐSZI IDÉNY Augusztus 17. I. forduló: BVSC—Kisterenye, Kazincbar­cika—Volán, Esztergom—Kos­suth KFSE, Borsodi Bányász— BVTK, Izzó—Papp J. SE Nyír­egyháza—Ikarus, BEAC—Or­mosbánya, S. Kohász—Sátor­aljaújhely. Augusztus 24. II. forduló: Or­mosbánya—S. Kohász, Ikarus— BEAC, Papp J. SE-Nyíregyhá­za, BVTK—Izzó, Kossuth KFSE—Borsodi Bányász, Vo­lán—Esztergom, Kisterenye— Kazincbarcika, Sátoraljaújhely -BVSC. Augusztus 31. III. forduló: Esztergom—Ki­sterenye, Borso­di Bányász—Volán, Izzó—Kos­suth KFSE, Nyíregyháza— EVTK, BEAC—Pano J. SE. S. Kohász—Ikarus, Sátoraljaújhely —Ormosbánya, Kazincbarcika —BVSC. Szeptember 7. IV. forduló: BVSC—Ormosbánya, Ikarus— Sátoraljaújhely, Papp J. SE— S. Kohász, EVTK—BEAC, Kos­suth KFSE—Nyíregyháza, Vo­lán—Izzó, Kisterenye—Borsodi Bányász, Kazincbarcika—Esz­tergom. Szeptember 14. V. forduló: Izzó—Kisterenye, Nyíregyháza- Volán, BEAC-Kossuth KFSE, S. Kohász—BVTK, Sátoralja­újhely—Papp J. SE, Ormos­bánya—Ikarus, Borsodi Bányász —Kazincbarcika, Esztergom— BVSC. Szeptember 21. VI. forduló: BVSC—Ikarus, Papp J. SE—Or­mosbánya, BVTK—Sátoraljaúj­hely, Kossuth KFSE—S. Ko­hász, Volán—BEAC, Kisterenye —Nyíregyháza, Kazincbarcika —Izzó, Esztergom—Borsodi Bá­nyász. Szeptember 28. VII. forduló: PF,AC-Kisterenye, S. Kohász— Volán, Sátorapaújhel v—Kos­suth KFSE, Ormosbá'nya— EVTK, Ikarus Pano J. SE, Iz­zó—Esztergom, Nyíregyháza— Kazincbarcika, Borsodi Bá­nyász—BVSC. Október 5. VIIT. forduló: BVSC—Papp J. SF. EVTK—Ika­rus, Kossuth KFSE—Ormos­bá­­nya, Volár-Sárriszaújhe'’v, Kis­terenye—S. Kohász, Kazinc­barcika—BEAC, Esztergom— Nyíregyháza, Borsodi Bá­nyász—Izzó. Október 12. IX. forduló: Sá­toraljaújhely—Kisterenye, Or­mosbánya—Volán, Ikarus— Kossuth KFSE, Papp J. SE— BVTK, Nyíregyháza—Borsodi Bányász, BEAC—Esztergom, S. Kohász—Kazincbarcika, Izzó— BVSC. Október 19. X. forduló: BVSC -BVTK, Kossuth KFSE-Papp J. SE, Volán—Ikarus, Kistere­nye—Ormosbánya, Kazincbar­cika—Sátoraljaújhely, Eszter­gom—S. Kohász, Borsodi Bá­nyász—BEAC, Izzó—Nyíregyhá­za. Október 26. XI. forduló: Ika­rus—Kisterenye, Papp J. SE -Volán, EVTK—Kossuth KFSE, BEAC—Izzó, S. Kohász—Borso­di Bányász, Sátoraljaújhely— Esztergom, Ormosbánya—Ka­zincbarcika, Nyíregyháza— BVSC. November 2. XII. forduló: BVSC—Kossuth KFSE, Volán —BVTK, Kisterenye—Papp J. SE, Kazincbarcika—Ikarus, Esz­tergom—Ormosbánya, Borsodi Bányász—Sátoraljaújhely, Izzó —S. Kohász, Nyíregyháza— BEAC. November 9. XIII. forduló: BVTK—Kisterenye, Kossuth KFSE—Volán, S. Kohász- Nyíregyháza, Sátoraljaújhely— Izzó, Ormosbánya—Borsodi Bá­nyász, Ikarus—Esztergom, Papp J. SE—Kazincbarcika, BEAC— BVSC. November 18. XIV. forduló: BVSC—Volán, Kisterenye— Kossuth KFSE, Kazincbarcika —BVTK, Esztergom—Papp J. SE, Borsodi Bányász—Ikarus, Izzó—Ormosbánya, Nyíregyhá­za—Sátoraljaújhely, BEAC—S. Kohász. November 23. XV. forduló: Volán—Kisterenye, Sátoralja­újhely—BEAC, Ormosbánya— Nyíregyháza, Ikarus—Izzó, Papp T. SE—Borsodi Bányász, BVTK-Esztergom, Kossuth KFSE- Ka­­nebarcika, S. Ko­hász-BVSC. Lapunk vasárnapi számában­­ közöl­­t­k az NB II Nyugati cso- I­portjának sorsolását. Kilenc csoport — kilenc baj­­nokság. Egy csoportban egy évben 240 mérkőzést játsza­nak, összesen tehát 2160 mér­kőzésre kerül sor egyetlen év alatt labdarúgásunk negyedik vonalában. Elmondani egysze­rűen lehetetlen mi minden tör­­­­ténik az RB síl-ban, így aztán egy-egy csoport néhány jellem­zőjének a megírásáról lehet Csak szó... Arról is csak — dióhéjban ... A Délnyugati csoporton 7 Baranya (2., 3., 6., 11., 13., 15., 16.), 4 Tolna megyei (1­­4., 9., 10.), 1­3 somogyi (7- 12., 14.), egy Bács- Kiskun (5.) és egy Fejér megyei (8.) együttes küzdött. Eddig leg­­­többször baranyai végzett az élen, most a Szekszárdi Dózsa , biztosa­n nyert, a Pécsi BTC előtti. ■ A szekszárdiak évek óta ott áll­nak az „ígéret földjénél”, ed­­­­dig azonban nem sikerült oda bejutni­ok... A bajnoki idény előtt jelentő­sen megerősödött az Sz. Dózsa,­­ Rossi, az Újpesti Dózsa volt já­­­­tékosa már harmadik éve ját­szott Sze­­szárdon, s most oda ment Lipovszky, Dobos, Freppám és Mihály a Pécsi VSK-ból, Je­­rabek a Komlói Bányászból. Új edző, Dombóvári András vette át az együttest. A csapat lelki­­ismeretesen alapozott és már akkor látszott, hogy a rutinos játékosok igen sokat jelenthet­nek számára. Tavasszal még nem sikerült, a Pécsi BTC két­pontos előnnyel végzett az élen. Ennek ellenére bizakodva ké­szült az őszi idényre a szekszár­di gárda. Amikor azonban a PETC Szekszárdiról is elvitte a két pontot, mindenki azt hitte, hogy a bajnokság lefutottnak tekinthető. Csak a szekszárdiak nem adták fel a küzdelmet. A fordulópont a 21. mérkőzés volt, amikor az Sz. Dózsa 2000 néző előtt legyőzte a Bajai Vasas MTK-t. Közben a pécsiek egy­más után hullatták a pontokat, végülis a szekszárdiak 6 pontos előnnyel végeztek az élen, pedig a csapat két legjobbját (Jerabek, Freppán) — súlyos sérülés miatt — tíz mérkőzésen nélkülözni volt kénytelen. Ami egy kicsit beárnyékolja az egyébként jól sikerült dél­nyugati bajnokságot: 47 játékos került a kiállítás sorsára, a so­mogyi csapatokból 18 (!), a ba­ranyaiakból 18, a Tolna megyei­ekből 8, míg az egyetlen Fejér megyeiből (Sárbogárdi 3 játékost állítottak ki. Ritka kiállítási re­kord (!) született az Sz. Dózsa— Kaposvári Vasas találkozón, ahol 5 kaposvári és egy szekszárdi játékost állítottak ki. A tavalyi­hoz képest lényegese­n több volt a színvonalas, jó mérkőzés, a csapatok — a Szigetvár kivéte­lével — sokkal felkészültebbek voltak, mint az előző években. A 240 mérkőzésen sajnos mind­össze 110 000 néző volt, 28 000-rel kevesebb, mint a múlt évben. Pedig a mérkőzések nagyobb lá­togatottságot érdemeltek volna... Ebben az évben is rendkívül éles küzdelem folyt a Nyugati csoportban, ahol 7 Vas (2., 3., 7., 8., 12., 13- 15.), 4 Veszprém (1­­4., 6„ 9.), 4 Zala (5., 10., 14., 16.) és egy Somogy megyei (11.) csapat küz­dött. Az előző bajnokságban hat Vas megyei együttes szerepelt itt, és a biztos bajnoknak lát­szó Szombathelyi Dózsa (most éppen csak, hogy megmenekült a kieséstől) az utolsó fordulóban vesztette el a büszke címet. Most megközelítően így járt a hosszú hónapokon keresztül ve­zetett Sárvári Kinizsi. A baj­nokság nagy meglepetése a Bauxitbányász SE szereplése volt. Az újonc jól erősített, s a csapat nagyszerű erőnlétét di­cséri, hogy a hajrában akkor tudott erősíteni, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Akkor legyőzte két nagy ellenfelét, a Sárvárt és a Kőszeget, ő telje­sen megérdemelten került bir­tokába a bajnoki cím. Az­ előző évekhez képest, jó­néhány helységben (elsősorban ott, ahol nem volt magasabb osztályú csapat), látogatottabbak lettek a mérkőzések, a közönség magatartásával azonban Kősze­gen, Körmenden, Keszthelyen és , Letenyén — nem is egyszer —­­ problémák akadtak. Az őszi idényben a Katona SE mérkőzé­seit nem tudta lejátszani,­­ ezért olyan döntés született, hogy az önhibáján kívül nem­­ játszott csapat — 17-ként jövőre­­ is indulhat a csoportban. A múlt évben a MÁV Tapolcai EAC-ból került a Pécsi Dózsába Jánosi, aki egy év alatt országosan is­mert NB I-es játékos lett. Most a Keszthely középcsatára, Pintér árult el az év folyamán hozzá hasonló erényeket. A gyors, erő­szakos és rendkívül gólerős já­tékost a Szombathelyi Haladás igazolta... Mindössze 3 megye csapatai vettek részt, az Északi csoport bajnokságában. Borsodot 8 (1, 3„ 5„ 6., 11., 13., 14„ 16.), He­vesi 7 (2„ 4„ 7„ 8„ 10., 12„ 15.) és Nógrádot 1 (Pásztó) képvisel­te. A bajnokságban mint Északnyugaton — sok tekin­tetben — a fejlődés jelei mu­tatkoztak. A csapatok so­kat ja­vultak erőnlétben, állóképeseb­bek voltak, mint az előző baj­nokságban, s néhány együttes technikai és taktikai téren is előbbre lépett. A csoport nagy meglepetése az alig 7 éves Sátoraljaújhelyi Spartacus, hiszen rövid néhány év alatt négy bajnokságot nyer­ve úgy jutott el az NB 11-ig, hogy mindössze egy évet töltött az NB 111-ban. Kezdettől fogva nagyszerűen küzdött az újhelyi együttes. A 7. fordulóban került először az élre, attól kezdve vé­gig tartotta az­­első hely­et. A Gyöngyösi Spartacus 2. helyen végzett csapata az NB III egyik legfiatalabb gárdája, gerincét túlnyomórészt saját nevelésű já­tékosok alkotják, játékukból azonban hiányzik a kellő ta­pasztalat. Évek óta a bajnok­ig egyik esélyese az Edelényi Bá­nyász. Tiba Sándornak, a DVTK egykori játékosának a vezetésé­vel most is kitűnően rajtolt a csapat, az első 5 forduló utié­ 10 ponttal, 19:2-s gólaránnyal a bajnokság élén állt a bányász­­együttes, a 6. fordulóban azon­ban elszenvedte első vereségét (Ruda­bánya 1:3), s attól kezdve már nem tudta megközelíteni idény eleji teljesítményét. A cso­port másik nagy meglepetése a Miskolci EAFC volt. A hihetet­lenül rosszul rajtolt együttes az első 7 fordulóban mindössze egy pontot szerzett, és még a 18. mérkőzés után is kieső helyen tanyázott... A június 9-i 13. forduló óta november 17-ig a 29. fordulóig, tehát több mint öt hónapon át veretlen maradt. Legalább ilyen meglepetés volt — fordított előjellel a 14. he­lyen végzett, s egykor az NB I-et is megjárt Miskolci Bányász (Pereces) rossz szereplése. A csapatot csak az NB II-ben tör­tént fúzió mentette meg a ki­eséstől ... 8 Győr-Sopron (3., 7., 8 . 9., 10„ 13., 14., 15.), 4 Veszprém (1„ 4., 11., 16.), 3 Komárom (2„ 5., 6.) és egy Fejér megyei (12) csapat vett részt az Északnyugati csoport m 1 bajnokságában, amely szinte gig rendkívül izgalmas ér­dekes volt. A bajnoki címért három csapat küzdött. A fű^B főieknek tavasszal a Tatabánya Építők, ősszel pedig a Rákóc^B SE csapata volt a legnagyo­Bb vetél­ytársa. A 20. forduló után a fűzfőiek már 6 ponttal vezet­tek, a 28. fordulóban azonban, a Rákóczi SE-től elszenvedett ve­reség után elkerültek az első helyről, amelyet a 3. fordulótól kezdve birtokoltak. A Rákóczi SE, az újdonsült listavezető azonban az utolsó két forduló­ban mindössze egy pontot szer­zett, s így — egy évi szünet után — a Fűzfői AK újra az NB II-be jutott. Még nagyobb harc dúlt a ki­esés elkerüléséért. A 4. helytől lefelé minden csapat a bentma­­radásért küzdött. A 20. forduló után a 3. a Tatabányai Építők és az utolsó, a Pápai Vasas kö­zött mindössze 6 pont volt a kü­lönbség, később pedig még job­ban tömörült a mezőny. Vérárba két Győr-Sopron megyei (Sopr. Text- Petőháza) és a Veszprémi KSE búcsúzott. Ez azért is ér­dekes, mert az NB 111 újbóli életrehívása óta Győr-Sopron megyei csapat még nem esett ki. Ebben a csoportban az előző évben NB II-ből kiesett két csa­pat is részt vett a bajnokság­ban. Az egyik, a Fűzfői AK baj­nokságot nyert, a másik, a Sop­roni Textiles innen is kiesett. Az 1968. évi labdarúgó NB 111 egyik legnagyobb meglepetése ez. Többek között azért is, mert néhány évvel korábban 5 sopro­­ni textiles üzem azzal a céll hozta létre az S. Textilest, hogy minőségi szinten reprezentálja a város sportját. A legfeltűnőbb a Tatabányát Építők tavasszal még bajnokesé­­lyes csapatának a visszaesése volt. Akikor mindössze két ponttal maradtak le a FÁK mö­gött. Szeptember 13-tól hat for­dulón keresztül vereséget szen­vedtek, és csak az utolsó fordu­lóban sikerült nőzniök. Sajnálatosan magas volt a ki­állított játékosok száma (51). Füredül a Fertőszentmiklósi SE-ből nem volt ki­állítás... " labdarúgás —1968 Dióhéjban - az NB IlI-as csoportokról

Next