Népsport, 1969. január (25. évfolyam, 1-21. szám)

1969-01-13 / 8. szám

Ketten beszélnek — Mondja, mit szól az átigazolásokhoz? — Mit szólnék. Szükséges, a fejlődést szolgálja. — Ne mondja. Kinek a fejlődését? — Hát a csapatokét, meg a játékosokét is. — A csapatokét?s ugyan, hogyan? — Nézze, itt van például a Gőz SC, az most került fel az NB I-be és szeretne ott megkapaszkodni, de ehhez meg kell erősítenie a védelmét. Ezért leigazolta a Luft FC kapusát és két hátvédjét... — Hahahahaaa . .. nevetnem kell, hiszen a Luft FC most esett ki az NB I-ből... — No és mi van ezen nevetni való? — Tényleg nem érti? Ha megbontják a Luft FC legerősebb csapatrészét, akkor jövőre az NB I B-ből is kiesik, nemhogy fejlődne ... Gondoljon csek a KRAK TE esetére, az már az NB II-ben is alig tud megmaradni. — Maga szerencsétlen. Ki mondta, hogy a Luft FC fejlődését szolgálja az, hogy a kapusa és két hátvédje a Gőz SC-be távozik? — No nézd csak, hát nem azt mondta az előbb, hogy az átigazolás a csapatok fejlődését szolgálja? — Én mondtam, persze, hogy én mondtam ... de most például a Gőz SC fejlődését ... — Szóval a Luft FC már nem csapat? — Mit beszél itt összeviszsza, ki mondta, hogy a Luft FC már nem csapat... de hát a játékosok fejlődését is nézni kell... Magasabb osztályban nagyobb a fejlődési lehetőség. Ez csak világos — vagy nem? — Én ezt nem értem! — Hű, de nehéz ember... — Mit nem ért? — Azt nem értem, hogy akkor a Gőz SC két csatára miért ment át a Luft FC-be, mikor az kiesett az NB I-ből? —Táj, maga értetlen. A két klub megegyezett a játékoscserében ... — Most már végképp nem értem. Ezeknek a csatároknak a fejlődése nem fontos? — Már megint összevissza beszél... Hiszen éppen tőlük várják, hogy a Luft FC-t visszasegítsék az NB I-be... Érti már végre? ??? — Igen, azt hiszem, kezdem érteni... — Na végre ... Milyen nehéz feje van. — Valamit azért még most sem értek. — Nyögje már ki ..., mit nem ért még mindig? — Csak azt, hogy némelyik csapat évről évre egy sereg játékost igazol — mégsem fejlődik. Néhány játékos pedig évről évre más-más csapatban szerepel — és se a játéka, se a fegyelme nem fejlődik. (B-J) MÁR CSAK OWENS... Három táblázatot közöl egymás mellett a nyugatberlini Leichtathletik legutóbbi száma. A férfi olimpiai számokban az „örök” világranglista első tíz helyezettjét sorolja fel a jelenlegi, továbbá a tíz és húsz év előtti helyzet szerint. Az érdekes öszszehasonlításból is kitűnik, hogy két évtized alatt menynyit fejlődött az atlétika. Már az 50-es évek nagy versenyzői közül is csak néhányan, szinte mutatóba szerepelnek a jelenlegi tíz legjobb között. A még régebbi idők, a század harmadik és negyedik évtizedének kiemelkedő, akitor szinte korukat megelőző alakjai, Harbig, Hugg, Warmerdam, O’Callaghan és társai pedig mind-mind kiszorultak a listák éléről. Az egyetlen kivétel, úgyis mondhatnánk, hogy az utolsó mohikán: Jesse Owens. A nagyszerű néger atléta a távolugrásban 1935-ben elért 813 cmes eredményével még ma is a 9. helyet foglalja el! Garrincha újjászületéséről cikkeznek manapság a brazil újságírók, a a tőlük megszokott lelkesedéssel adják tudtára a világnak, hogy az 1958-as svédországi VB hőse, a már szinte teljesen elfelejtett nagyság, a rég lehullt csillag, most, 34 éves korában éppen olyan csodálatosan játszik legújabb egyesülete, a Flamengó csatársorának jobbszélén, mint amikor milliók bálványa volt Dél-Amerikában, s talán egy kicsit mindenütt a világon, ahol szeretik a labdarúgást. Innen Budapestről persze nehéz ellenőrizni, hogy mennyi a valóság ezekből a messziről érkező hírekből. Jól tudom, hogy a brazil kollegák nem mennek a szomszédba a szavakért, ha valamiféle szenzációval kell meglepni a kedves olvasót. Mégis, jóleső érzéssel olvasom a híreket, s végtelenül szeretném, ha úgy bizonyulnának valónak, mint ahogyan a riói kartársaim írják. Rögtön meg is mondom, miért szurkolok olyan nagyon a cikkek hiteléért. Elsősorban azért, mert én is a milliók közé tartozom, akik szerették és örökre a szívükbe zárták ezt a Garrincha-gyereket. Az idősebbek — mondjuk azok, akik velem együtt már közel öt évtizede figyelik a labdarúgókat a taccsvonal mellől — még emlékeznek azokra a játékosokra, akik nemcsak azért voltak szélsők, mert így szerepeltek az összeállításban, később pedig a 7-es, vagy a 11-es számot hordták a mezükön, hanem mert valóban szélsők voltak. Braun Csibinek, Kohut Vilinek, az angol Matthewsnek, az olasz Orsnak, de még Sándor Csikarnak, vagy Budai Lacinak sem kellett a hátára mázolni az „azonossági számot”, mindenki tudta, hogy milyen „címen” kerültek a játéktérre. Most hirtelen nem jut eszembe a modern labdarúgás történetének mindegyik kiemelkedő szélsője, de azért Titkos Pali, Táncos Misi, Epres' Csőn' neve önkéntelenül is felmerül, arrikor a 7-es számot valahol a régi centerhalf helyén fedezi fel az ember. Elnézést minden valahavolt szélsőtől, legfőképpen a két klasszikus úttörőtől, Borbás doktortól és Sebestyén Balitól, az első legjobb magyar szélsőktől, de én mégis Garrinchára szavazok, aki egyszer már ugyan „meghalt”, de most feltámadt. A brazil szélső játékában tulajdonképpen nem is az volt csodálatos, hogy villámgyors futás közben tudott mindkét oldalra villanásszerűen cselezni és irányt változtatni, nem az volt a csodálatos, hogy egyszerűen nem lehetett utolérni, ha egyszer elsuhant a labdával, hanem az, hogy mindezt azzal a két felemás görbületű, O és X hajlatú lábával tudta csinálni. (Első edzőjéé az érdem, hogy rátekintve rögtön el nem zavarta, hiszen Pesten erre azt mondták volna: „az nem is igaz, hogy ilyen lábakkal focizni lehet .. És ezekkel a lábakkal Garrincha volt ennek az évtizednek, és véleményem szerint minden eddigi idők modern labdarúgásának igazi modern szélsője. Pontosan ki tudta számítani, mikor kell a labdát beívelni, mikor kell a fű fölött 20 centiméter magasságban úgy belőni a kapu elé, hogy a berobbanó csatárnak már csak oda kell tennie a lábát, s máris fel van adva a legnehezebb lecke a kapusnak. És ő volt az a szélső, aki azt is tudta, mikor kell kísérleteznie a lövéssel. S hogy ezt hogy tudta, arról sokat tudnának mesélni a világ legjobb kapusai... Hát ilyen játékos volt ez a Garrincha, és ezért érülök oly kimondhatatlanul a letámadásáról szóló híreknek, ebben a szélsőmséges betyár futballvilágban. Másodsorban annak tapsolok, hogy feltámadt Garrincha, az ember. Jól példána a brazi szélső esete, hogy nem lehet egy métere süllyedni, ahonnan nagy elszántsággal, nagy, nagy akaraterővel ne lehetne felemelkedni! Lehet, lám, még akkor is, ha valaki 34 éves, és már végleg lemondtak róla. Én azt hiszem, hogy Garrincha az ember és Garrincha a játékos feltámadása alkalmas arra, hogy gondolatokat ébresszen a mi kis világunkban is. Beszélnek róla, hogy akad itt is néhány olyan fiú, aki — bár nem érte el a brazil szélső klasszisát — Garrincha lefelé vivő útján botladozik. Van közöttük már nem is egy olyan fiú, akiről végleg lemondtak, pedig még messze van a 34. életévtől. Jó lenne, ha nálunk senki nem járná végig azt az utat, amely olyan mélyre visz, s jó lenne, hogyha egyetlen emberről sem mondanánk le! Aki szereti a sportot, szereti a labdarúgást, az ne mondjon le arról a rengeteg szépségről, amit a játék, a küzdelem, a győzelem kivívásának akarása nyújt! Igaz, vannak az életnek egyéb oldalai, másfajta édes ízei is, de az ember élete nem oly rövid, hogy mindent egyszerre kellene habzsolnia. A labdarúgók nagy többsége ezt jól tudja, de a keveseknek is meg kellene tanulniuk. Garrincha útjaiból próbáljuk meg követni azt, amiket a játéktéren, a partvonal mentén tett meg. Ez minden labdarúgó számára követendő út. Hogy meddig lehet eljutni rajta, az tehetség és lelkesedés dolga ... Garrincha feltámadásából pedig vegyenek példát azok, akik a partvonalon kívülre kerültek, mert a Flamengó csillagának emberi újjászületéséből le lehet vonni a tanulságokat A jogokat és a kötelességeket konkrétabban és részletesebben kellene megformálni, több védelemre volna szükségük a játékosoknak is. Körülbelül így fogalmazta meg mondandóját egyik labdarúgónk, aki egyesületet szeretne változtatni, s most kétségek között várja, hogy esetében kimondják a döntő szót. Az egyesületek alapszabályai, azután a különböző szakszövetségi szabályzatok, nem különben az érvényben levő minősítési és átigazolási szabály, sok mindent határozottan és teljesen világosan megfogalmaz. A sportoló tehát, amikor belép az egyesületbe, és megkezdi működését, vagy amikor átlép és másutt folytatja sporttevékenységét, nagyjából tudja — legalább is tudnia kellene —, hogy mire vállalkozott, milyen jogok illetik meg, és melyek a kötelességei. Igen ám, de az élet a mai rohanó ritmusában olyan eseteket is produkál, amelyeket nem szabályoz semmiféle határozat, mert ezek a gyors fejlődés sodrában jelennek meg, egészen újszerűek, s éppen ezért az ezekkel járó gondokat, eljárási módokat, helyes intézkedéseket nem is lehetett jogszabályokba foglalni. Hiába keresik tehát az érdekeltek a paragrafust, amelyre rá lehetne húzni a problémát. S hogy nem találják, azonmód kimondják a nemet, ha ez kellemesebb az erősebb félnek, amelynek igent kellene mondania — jelen esetben az egyesületnek. Miről is van szó? Az MLSZ-be ezekben a napokban százával futnak be az átigazolási kérelmek, javarészt a szabályoknak megfelelően kiállítva, és a szükséges kiadatási záradékolással ellátva. Az esetek túlnyomó többségében nincs semmi probléma, az ügyek elrendezése adminisztrációs kérdés. Akad azonban néhány ,,rázós” ügy, ezekből jegyeztem fel néhányat, mert úgy érzem, egyrészt eljárási és erkölcsi kérdésekről van szó, s akad olyan is, amelyet labdarúgásunk érdekében ugyancsak sürgősen rendezni kelene. A múlt évi bajnokság derekán több játékos a leállás gondolatával foglalkozott, mivel egyesületet akart változtatni. Az egyesületi vezetők arra kérték ezeket a labdarúgókat, hogy becsületesen játsszák végig a bajnoki mérkőzéseket, ne hagyják cserben csapatukat, és játékostársaikat. Ha így cselekednek, nem állnak útjukba, s az átigazolási időszakban majd kiadják őket a jelentkező új egyesületnek. Ezt az ígéretet a szóban levő játékosok tudomásul vették, és valóban becsületesen szerepeltek a bajnoki meccseken. Többen azonban írást is kértek. Meg is kapták egyesületi pecséttel és elnöki aláírással ellátva. Mégis, amikor elérkezett az ígéretek beváltásának a napja, megdöbbenve tapasztalták, hogy nem hajlandók hozzájárulni távozásukhoz, az MLSZ-hez benyújtott nyomtatványról hiányzik a régi egyesület kiadatási záradéka. Ellenben a mellékletben ott szerepel a játékosnak adott hivatalos, fent említett, írásba foglalt ígéret. Személyes véleményem ebben a kérdésben az, hogy a hivatalos személy által aláírt és lebélyegzett írás ugyanolyan kötelező érvényű, mintha az a hivatalos átigazolási nyomtatványon szerepelne. Ha a játékos eleget tett kötelességének, ugyanúgy teljesítse az egyesület is vállalt kötelezettségét! (Ez természetesen a magánvéleményem.) Ugyanennek a problémának a másik oldala: mi lesz azokkal, akik nem kértek és nem kaptak írást, akik megelégedtek a szóban elhangzott ígéretekkel? Úgy hiszem, egyetért azzal minden sportember, hogy csak az az egyesületi vezető vívhat ki magának tekintélyt, megbecsülést, csak az követelheti meg az egyesület tagjaitól, sportolóitól a becsületes, odaadó, lelkes munkát, aki maga is szilárd erkölcsi alapon áll, és szavainak ugyanannyi a hitele, mint a be- végzővel, aláírásával ellátott kötelezvénynek. Mert az adott szó a mi társadalmunkban kötelezvény! Ismerek olyan esetet, amikor az egyik csapat jóképességű játékosát kölcsön adta, mert az első csapatában nem tudott részére biztos helyet adni, és úgy ítélte meg a dolgot, helyes lenne, ha a fiatal, de még nem teljesen kiforrott, játékos más együttesben fejlődne, izmosodna, keményebbe. Most elérkezett az a pillanat, amikor a kölcsön adott játékost visszakéri... Az egyesület, amely nagy örömmel vette fel annak idején a „köcsönt”, most nem akarja az „adóságát” visszafizetni. Ha egy egyszerű bankkölcsösi kapcsán áll elő ugyanez a helyzet, nem kétséges, hogy a bíróság kötelezi az adóst a visszafizetésre. A sportszövetségi szabályzatok tömegében egyetlen paragrafus sincs, amely az ilyeen ügyben megnyugtató módon elrendezné a dolgot. Igen ám, mondhatják egyesek: a játékosok kölcsönadása nem bankügylet! Én is azt mondom! De a játékosok hasonló célból történő kölcsönadása a magyar labdarúgás egyik nagyon fontos kérdése, olyan kérdés, amelyet szintén az élső mai rendje vetett fel. Ismeretes, hogy nálunk a nagyegyesületek — elsősorban az NB I-esek — kötelesek tartalék-, ifjúsági- és eeröülő-csapatokat indítani. Ezekben az együttesekben az átlagosnál jobb képességű játékosok nőnek fel, s mikor kiöregednek az ifjúsági korból, később már a tartalékcsapat sem biztosítja részükre a továbbfejlődés lehetőségét, gondoskodni kell képességüknek, tehetségüknek megfelelő foglalkoztatásról. Az egyesület mégsem akar végleg lemondani róluk, hiszen két-harcra éves távlatban már számbajöhetnek a nagycsapatban. Legjobb megoldás, ha kölcsönbe adhatják. De ha ezt teszik, akkor megkövetelik, hogy vissza is kapják! Úgy gondolom, a kölcsönjátékos kérdést helyes lenne szabólyokban rögzíteni. Márcsak ezért is, mert a lehetőségekkel ebscsmélnének, s ez meggyorsítená a fiatal tehetségek kibomtékozását, tapasztalat szerzését és sz. itánpótlásgárda, de regu az élvonal is s'kk a szilárdabb alapon szélesedhet Tahik Sitidre “jeg.tszetek a Hétfő, 1969. január 1X az „exközépcsatár" MAZZOLA Az olasz labdarúgó-vállogtatott már hazatért mexikói portyájáról , de a labdarúgó-szurkolók zöme még ma sem tudott napirendre térni afölött, hogy miért maradt ki a csapatból Mazzola? Az a Mazzola, aki az „azzuri” tizenegy örök góllövő-listáján, 26 éves fejjel és 18 góllal a negyedik helyen állt a híres Meazza (33), Piola (30) és Balcancieri (25) mögött. — A nemzeti színek képviselete minden labdarúgó pályafutásának koronája, éppen ezért nagyon el vagyok keseredve — kezdte az Inter csatára, amikor záporoztak feléje a kérdések ittharmmaradásának okairól. — Az utóbbi években mindössze kétszer maradt ki a válogatottból, 1967-ben Románia és 1968-ban Wales ellen... Azt mondják, hogy a mai Mazzola nem azonos a két év előttivel — veti fel a Gazaertta della Sport. — Belátom, hogy van benne igazság. De akik erről beszélnek, elfelejtik, hogy ma már az Interben nem a régi posztomon játszom, hanem inkább előkészítő csatárként. Nyelc mérkőzésen voltam középpályás, márpedig egy középpályástól ne várjanak gólokat. Csakhogy engem Mazsolának hívnak, és én csak akkor vagyok az igazi Mazzola, ha gólokat rúgok. Vagyis egy ördögi körforgás az egész ... — S ha ez így van, miért egyezett bele abba, hogy középpályás posztra állítsák? — Mert az idény elején nem ment a gólrúgás, s edzőm úgy látta, hogy az előkészítő csatár szerepkörében többet tudok nyújtani. — Ez esetleg válogatottságába kerülhet? — Igen, hacsak az előkészítő csatári szerepkört össze nem tudom egyeztetni a góllövéssel. Mert a középcsatár posztján Anastasi már biztosan áll a lábán ... KÜLFÖLDÖN TÖRTÉNT Narancs Roccónak - citrom Corsónak BÚCSÚ A BÍRKÓZŐSZŐNYEGTŐL. Igrazio Favora, az olaszok kitűnő kütöttfogású bikózója 38 éves korában visszavonult a versenyzéstől. Lepkesúlyban a helsinki oliupán és négy évvel később Melbourneben egyaránt ezüstérmet nyert, az 1955. évi karlsruhei VB-n pedig az emelvény felső fokán állt. A genovai birkózó régi klubjánál szakoktató lett. ALBRIGHT ÉS A JÖVŐ NEMZEDÉK. Teney Abright, az 1958. évi Cortina D’Amrezzo-i téli olimpia műkorcsolyázó bajnoknője a Massachusetts állambeli Cambridge-ben a jövő nemzedéket neveli az ammeikai műkorcsolyázó sportnak. A legfiatalabb tanítvány kétségenül Elin nevű kislánya, aki kétéves kora ellenére cseppet sem fél a „csúszós talajon”. JUTALOM A LEGJOBB PARTDOBÁSÉRT. Életre való ötlettel akarja növelni előfzetőinek számát London egyik körzetének kis hetilapja, kétheti tengerparti üdülést biztosít az angol labdarúgópában játszó csapatok legjobb patdobójának. Mindenkinek három dobását értékelik s a kísérietek eredményeiről a lang!nd°n héten részletesen beszámol. Az eddigi legjobb eredmény a Crystal Palace játékárának, Bobby Woodroffe-nak a nevéhez fűződik: 35 méterre dobta a labdát! ÚJABB USZODA AVATÓ! Alig néhány hete annak, hogy hírt adtunk a marseille-i 59 mes fedett uszoda adásáról, s máris újabb úszólétesítmény megnyitására készülnek Franciaországban. Márcus 21-39- án, a fedettpályás bajnokággal avatják Toulouse ban az 50 mes új uszodát. SZEMET SZEMÉRT ... Úgy látszik, ezt vallják az oaz sportújságírók, amikor minden év végén hagyományosan kiírják a narancs- és citrom díjat. A narancsdíj annak a sportolónak, vagy edzőnek jár, aki a legszeretetreméltóbb volt a sajtó képviselőivel, a citromola pedig azé, aki legjobban megnehezítette munkájukat. Eldőlt a kérdés: Nereo Rocco, a Milán érzője kapta — sokvendb°n másodszor — a narancsdíjat, Mario Corso, az Inter játékosa pedig a citromot... A totó 2. heti eredménye 1. Atalanta—Verona 1 5 2 2. Cagliari—Napoli s 0 0 3. Inter—Juventus 2 1:2 i. Lanerossl—Sampdoria 1 3 0 5. Pisa—Fiorentina 2 0:1 6. Roma—Palermo 1 2:1 7. Torino—Bologna 1 3 0 8. Varese—Milán x 0 0 9. Catanla— Brescia 1 1:0 10. Cesena—Lecco 1 2:1 11. Masiíova—Bari x 0:0 12. AS Reggina—Lazio x 0:0 13. Ternana—Como 1 1:0 +1 14. Perugia—Regglana x 1:1 Csak esti fényben. Almássy Zsuzsinál aligha van kedvesebb, szolgálatkészebb sportoló. Olyan ruhában és főleg olyan időpontban áll a fotósok rendekezésére, amikor az nekik a legkedvezőbb. S a fényképésznek mikor a legkedvezőbb? Természetesen reggel, amikor a füstös felhők közül olykor előmosolyog a nap. Csakhogy most az egyszer Zsuzsi nemet mondott. Reggel nem ér rá. Pihen? Kikapcsol? Sztáralűrök? Nem! Mint ismeretes, Zsuzsa miniszteri engedéllyel előrehozta érettségijét, letette osztályvizsgáit és vasárnap délelőtt is tanult. A fényképet este, a bajnokság mesterséges fényénél kellett elkészíteni. Megengedttetetten A Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzések kézilabdia elődöntői folynak a Játékcsarnok zsúfolt nézőtere előtt. A zmankós h'deg a sportkedvelők körében már feledébe is ment, mert a csatározások olyan túlfűtött lélköfiek. Igazán elismerés érte a csapatoknak, mindent megtesznek a siker érdekében és azért, hogy jól szórakozzon a közönség. A nézők vasárnap délután mégis bosszankodtak. Igen érdekesnek ígérkezett a Bp. Honvéd—D. Dózsa találkozó, amelyre azonban — nem került sor. Az újpestiek — nem először — megfeledkeztek kötelezettségeikről. Sem felszerelésük, sem igazolásaik nem voltak kéznél, és így a két jó énenségis együttes csak barátságos mérkőzést vívhatott. Nem ártana, ha a BSa-fehérek vezetői megrizsgálnák a mulasztás okát, és alaposan elmarasztalnák mindazokat, akik miatt a Játékcsarnok szurkolói vasárnap bosszankodtak. SPORTOLÓINK MARTOS GYÖRGY ÖTÖDIK KÜLFÖLDÖN Madonna di Campiglioban né ■ pes férfi gyorskorcsolyázó rae- s törgy versengett a Nicolodi Kurpáért. Az 500 és az 5000 méteres futamok után a nyugatnémet Zimmermann vezet az összetett versenyben honfitársa, Traub előtt. Helytálltak a Martos-test-vérek is Az első napon Martos György az 5. helyre került 500 m: 1. Braunecker (osztrák) 41.2 mp, 2. Traub (nyugatnémet) 413 mp, 3. Zimmermann (nyu-gatnémet) 41.5 mp, 4. Martos Gy. 42 mp, 5. Martos M. 42.3 mp. 5000 m: 1. Zimmermann 7:411.5 p, 2. Krienbuhl (svájci) 7:49.8 p, 3. Traub 7:51.1 p, . . . 9. Martos Gy. 8:09.2 p. Két szám után az összetett verseny állása: 1. Zimmermann 87.650 pont, 2. Traub 88.410 pont, 3. Krienbuhl 90.380 pont, 4. Gloder (olasz) 90.760 pont, 5. Martos Gy. 90.920 pont, ... 14. Martos M. 94.800 pont. Vasárnap befejeződött az olaszországi Madonna di Campiglióban rendezett nagyszabású nemzetközi gyorskorcsolyázó- verseny, amelyen magyarok is részt vettek. Martos György jól futott, megőrizte előző napi helyezését, s az összetett versenyben az ötödik helyen végzett. További magyar helyezésről nem érkezett jelentés. 1500 m: 1. Zimmermann (NSZK) 2:06.5, 2. G. Traub NSZK) 2:08.0, 3. Krienbühl (svájci) 2:09.1, 4. Martos Gy. 2:09.5. 10 000 m: Zimmermann 15:54.9, 2. Krienbühl 16:12.8, 3. G. Traub 16:21.9. Az összetett verseny végeredménye: 1. Zimmermann 177.562 p, 2. G. Traub 180.172, 3. Krienbühl 182.053, 4. Gloden (olasz) 184.163, 5. Martos Gy. 184.957. ÓZDI KÉZILABDÁZÓK POTSDAMAI A 8. nemzetközi női kézilabdatornán az ózdi Kohász képviseli a magyar színeket. A magyar együttes a B-csoportban szerepelt, egy mérkőzést megnyert, kettőt elveszített, így csoportjában a 3. helyen végzett. Az ózdi Kohász eredményei: SC Leipzig ellen 6:13, a TSC Berlin ellen 4:5, Hallecben pedig 7:3. A csoportban 3 győzelemmel az SC Leipzig végzett az első helyen. Az A-csoportban ugyancsak 3 győzelemmel a Lokomotív Rangsdorf lett az első. (MTI) KIKAPOTT A VILÁGBAJNOK FRED AKTON MAIER Libenhaimmerben nagy meglepetéssel zárult az idei norvég gyorskorcsolyázó-bajnokság: a fiatal, 20 éves Dug Fornaes? szerezte meg az első helyet, a a világbajnok Fred Anton Malév, több mint két ponttal lemaradva, csak a negyedük lett! összetett verseny: 1. Fomaeen 178-008 p., 2. Theuwesen 170-173, 3. Stiensen 179.377, 4. Steier 180.515.