Népsport, 1969. július (25. évfolyam, 147-172. szám)
1969-07-04 / 149. szám
| Hírek, tudósítások igtiraBITO| BEMUTATJUK a Partizán Belgrád csapatát az Újpesti Dózsa EVK-ellenfelét A belgrádi fekete-fehér csapat, a hatsóorros jugoszláv Bajnok nemzetközi viszonylatiban is figyelemre méltó eredményeket ért el. Az 1945 októberében alakult Partizán a szurtkolók körében nagy népszerűségnek örvend. A legnagyobb sikereket a jugoszláv bajnokságban a hatvanas évek elején érte el, amikor Böbék edző irányítása alatt háromszor egymás ratán végzett a bajnoki táblázat élén. Böbék, aki egykor a Partizán kitűnő csatáraként hatalmas sikerrel játszott a válogatottban is, az idén ugyancsak a Partizánnál működött. A csapat azonban néhány kisiklásmiatt végsősoron nem tudott komolyabban beleszólni a bajnokság végküzdelmébe. A belgrádi együttes háromszor nyerte meg a Jugoszláv kupát és ezen kívül háromszor játszott a döntőben. A nemzetközi kupasorozatokéban eddig öt alkalommal játszott a BEK-ben és egyszer a tVVK-ban. A legnagyobb sikert a BEK-ben érte el 1966-ban, amikor egészen a döntőig jutott, s ott a Real Madriddal szemben 2:1 arányban, hatalmas küzdelemben kapott ki. Ezt megelőzően a negyeddöntőben nagy bravúrt hajtott végre a csapat: Prágában a Spartától 4:1 arányban kikapott, s noha aligha bízott valaki is a fekete-fehéreknek a továbbjutásában, a Partizan játékosok Galics és Haszanagics vezérletével ragyogó teljesítményt nyújtottak, és fölényes 5:0-ás vereséget mértek a prágaiakra! Ezt követően értékes győzelmet arattak az elődöntőben a Manchester United ellen. Más években a Realon kívül, akitől kétszer kikaptak, az olasz együttesek ellen (Inter, Juventus) sem boldogultak a belgrádiak. A VK-ban tavaly szerepeltek és a második fordulóban vereséget szenvedtek a Leeds United együttesétől, a későbbi VVK- győztestől. Érdekességként megemlítjük, hogy míg Belgrádban a Partizán 2:1-re kikapott, Leedsben 1:1 volt az eredmény. A Partizán sok kitűnő játékost adott a jugoszláv labdarúgásnak. Csak néhány nevet említünk: Soskolcs, Juszufi, Vaszovics (az Ajaxban a csapatkapitányi teendőket látja el), Kovacsevics, Haszanagics. A jelenlegi gárda is komoly játékerőt képvisel és tizenegyen szerepeltek eddig a válogatottban, illetve most is tagjai a keretnek. Csurkovics — biztoskezű kapus, Paunovics — a válogatott védelem oszlopa. Mihajlovics — az építő középpályás, Haszanagics — a gólveszélyes csatár, aki 1967-ben gólkirály volt. Az idén sokat betegeskedett, s hiányát a csapat erősen megérezte. A jobbszélső Katics ebben az évben került a válogatottba. A jugoszláv együttes a bajnoki idény végén búcsút vesz Bebék edzőtől, aki ősztől a görög Olimpiakosz edzéseit irányítja. Ki lesz az Új edző? Még nem tudni, de személyétől függetlelenül erős ellenfelet kapnak az újpestiek. A jugoszláv csapatok általában meglepő eredményekre képesek, s ezt a Partizán, is többször bebizonyította már. Kiküldött munkatársunk jelentése a férfi kézilabda Tasmadian Kupáról ! (Folytatás az I. oldalról.) Ms volt jellemző. A románok kétségtelenül érezték Gruia, Penu és Otelea távollétét, de egyébként is alaposan megkopott már labdabiztonságuk és lelkesedésük. A tőlük megszokott tüzes játékot most egyaránt hiányolta a jugoszláv sportsajtó és a jelenlevő szakemberek többsége. A magyar csapatról Válogatottjelöltjeink hazai bajnoki teljesítményeit az idény közben már éppen eleget bíráljuk. A gyenge formát, a feltűnő formahullámzást játékosaink többségénél az edzések során tanúsított nem kielégítő hozzáálásra lehet visszavezetni. Most is csak azt tudjuk mondani, hogy ezen a téren van szükség nagyobb határozottságra. Az edzésmunka, az egységes program következetesebb végrehajtása kell ahhoz, hogy a jövőben jobban helyt tudjunk állni a nemzetközi porondon. Nem vitatható viszont az sem, hogy szinte valamennyi most jelenlevő játékos felülmúlta önmagát — az otthoni teljesítményéhez viszonyítva! Miként történhetett mégis, hogy a négy mérkőzésen mindössze három pontot gyűjtött együttesünk? A válasz: a hihetetlenül egyenetlen teljesítmények, a teljes játékidőn át tartó kellő összpontosítás hiánya! Nem vitás persze, hogy a kívánt fokú koncentrálást nemcsak válogatott mérkőzéseken lehet megszokni. Erre válogatottjainknak készülniük és a klubtalálkozókon ismételten törekedniök kell. Mindez jelentős mértékben — elhatározás kérdése! Lényegében az idegi és fizikai ernyedtségen múlott, hogy nem győztük le a szovjet válogatottat, és hasonló kihagyások miatt úszott el a jugoszláv találkozó két pontja is Belgrádban. Fenyő és Simó dicsérete Két egyéni teljesítményt azonban feltétlenül ki kell emelnünk. Elsősorban Fenyő Andrásét, aki ezúttal szinte önmagát is felülmúlva, támadásban és védekezésben egyaránt együttesünk legjobbja volt. Ő közelítette meg leginkább a nemzetközi szintű játékos ideálját. De Simó Lajost is egyértelműen dicséret illeti. Az irányító játékos helyén végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtott, s higgadtsága, kiváló egyéni képességei révén szinte társait is kézben tudta tartani. Nem mehetünk el szó nélkül ezúttal sem a kapusprobléma mellett. A Tasmajdan Kupában is láthattuk, hogy ellenfeleink mindegyike jobb képességű és jobb formában levő kapusokkal rendelkezik. A mieink viszont ezúttal sem emelkedtek az átlag fölé. Igaz, hogy legjobb kapusunk, Szabó László átigazolási problémák miatt tétlenségre van kárhoztatva, de különben is: „egy kapus, nem kapus”! Végeredményben elmondható: amennyiben a fentiekben vázolt és a csapat vezetői által észlelt hiányosságokat kellően értékelik majd az otthoni munkában — játékosok és szakemberek egyaránt! —, akkor remény lehet arra, hogy a februári világbajnokságon, majd az 1972-es olimpián kedvező eredményt ér el férfi kézilabda-válogatottunk. Zágráb, július 3. Szerdán este újabb nagy öszszecsapásra került sor Varazsdinban. Csapatunknak ezúttal a kitűnő szovjet válogatottal kellett felvennie a küzdelmet. Szovjetunió—Magyarország 13:11 (7:6) 1500 néző V: Krisztics, Petanjek (jugoszláv). Szovjetunió: Kamisnikova — Sabakova, Kan- Szasan, Turcsina, Csetinskaja, Noskova, Dobrova. Cs: Stradnaja, Omelicsuk, Tuljakova, Sevcsenko, Skultelene. Magyarország: Bujdosó — Takácsné, Horváth K., Markovitsné, Tóth-Harsányi B., Baloghné, Jányáné. Cs: Cser, Fleckné, Szabó, Tóth. Tökéné. Góllövő: Bobrova (5), Sabakova, Turcsina, Csetinskaja (2 —2), Kan,Szasan, Noskova. 111. Baloghné (5), Horváth, Takácsné (2—2), Markovits, Fleckné. A torna eddigi legszínvonalasabb mérkőzésén nagy csatában maradt alul alakulófélben levő válogatottunk. Pontosabb befejezésekkel a torna legnagyobb meglepetéseként akár le is győzhették volna nagynevű ellenfelüket. Jó: Bobrova, Sabakova. Kamisnikova, 111. Bujdosó, Jányáné, Markovitsné, Baloghné. * Szerdán a késő esti órákban játszották Belgrádban: Magyarország —Japán 21:21 (11:9). Csapatunk gólszerzői: Marosi (6), Vass (4), Takács (4), Káló, Kovács (2—2), Fenyő, Simó és Mészáros. Szántó György * A Tasmajdan Kupa zárónapján Jugoszlávia 17:12 arányban legyőzte Románia csapatát. A végeredmény: 1. Szovjetunió 7 pont, 2. Jugoszlávia 5, 3. Magyarország 3 (71:74), 4. Japán 3 (65:84), 5. Románia 2. A női kézilabda Zágráb Kupában csütörtökön szünnap volt. A magyar csapat pénteken Jugoszlávia válogatottjával mérkőzik, Ivanicsgrádban. Forrongás a lengyel ökölvívásban A Lengyel ökölvívók Szövetségeközgyűlésen vitatta meg a bukaresti Európa-bajnokság tapasztalatait. Megállapította, hogy a lengyel öklözők Európa-bajnoki szereplése híven tükrözi az ország ökölvívósportja egészének helyzetét. A visszaesés fő oka: a gyenge egyesületi és nevelőmunka. A vitában felszólalók többsége a bukaresti szereplést a lengyel ökölvívósport kudarcaként értékelte. Egyöntetű volt az a vélemény, hogy Lengyelország jelenleg nem tud jobb válogatottat kiálítatni, mint amilyent Bukarestben szerepeltetett. A közgyűlés határozatot hozott az egyesületi nevelő- és edzésmunka radikális megjavítására. A szövetség élére 15 tagú új elnökséget választottak, az elnöki tisztet továbbra Roman Lisowski tölti be. Félix Jitamin szövetségi edzőből szövetségi kapitánnyá lépett elő. (MTI) • Hetvenegy versenyző rajtolt a baráti országok belügyi ökölvívó spartakiádjának berlini versenyén Minden súlycsoportban indult szovjet, lengyel, magyar, román és NDK-beli versenyző, ezenkívül azonban csehszlovák és mongol ökölvívók is szorítóba léptek. A küzdelmek szerdán kezdődtek, az elődöntőkre ma a döntőkre vasárnap kerül sor. Victor Benitez, az AS Roma perui származású labdarúgója újságoknak adott nyilatkozatában hevesen bírálta Helenio Herrera munkáját. Közölte: amennyiben a perui válogatott bejut a VB tizenhatos döntőjébe, hazája csapatának rendelkezésére áll. A FIFA közlése szerint augusztus 6-a a Venezuela —Paraguay VB-selejtező új időpontja. • Kubala László, a 42 éves, magyar származású volt neves labdarúgó három évre átvette a spanyol szövetségi kapitányi tisztséget. Izrael és Új-Zéland szeptember 28-án és október 1-én Izraelben vívja a labdarúgó világbajnoki selejtezőket. A győztes október 10. és 24. között a szöuli torna első helyezettjével (Dél-Korea, Japán, Ausztrália és Rhodézia közötti körmérkőzés győztesével) játszik a mexikói tizenhatos döntőbe jutásért. Moszkvai jelentés szerint eddig tizennégy ország nevezett az augusztusi kajak-kenu Európa-bajnokságra. • A svéd labdarúgó-válogatott újabb barátságos mérkőzéseiket kötött le. Július 9-én a brazil Sao Paulo csapatát fogadják Stockholmban,, majd augusztus 25-én Izrael válogatottjával mérkőznek. • A wimbledoni nyílt teniszverseny férfi párosának elődöntőjében az Okker, Riessen kettős meglepetésre legyőzte az esélyes Emerson. Laver-párt: Okker (holland), Riessen (amerikai) — Emerson, Laver (ausztrál) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4. Newcombe, Roche (ausztrál)—Hewitt, McMillan (délafrikai) 3:6, 6:3, 14:12, sötétség miatt félbeszakadt. Férfi egyes elődöntők: Newcombe (ausztrál) — Roche (ausztrál) 3:6, 6:1, 14:12, 6:4, Laver (ausztrál) — Ashe (amerikai) 2:6, 6:2, 9:7, 6:0. Férfi páros elődöntők: Newcombe, Roche (ausztrál)—McMillan, Hewitt (dél-afrikai) 3:6, 6:3, 14:12, 6:2. Női páros elődöntők: Court, Tegart (ausztrál) — Curtis, Zeigenfuss (amerikai) 6:4, 6:4. Egy magyar győzelem Milánóban Tizenkét ország atlétáinak részvételével került sorra szerdán este Milánóban a nemzetközi atlétikai verseny. A három magyar atléta közül csak Stugner győzött gyenge ellenfelekkel szemben. Másik két dobónk második lett, különösen Lovász maradt el hazai eredményétől. Férfiak, 100 m: 1. Roberts (trinidadi) 10.1. 400 m: 1. Roberts 46.1. 300 m: 1. Doubell (ausztrál) 1:46.8. 110 m gát: 1. Davenport (amerikai) 13.3, 2. Ottoz (olasz) 13.7. Magas: 1. Azzaro (o) 210. Rúd: 1. Dionisi (o) 520, 2. Pennel (amerikai) 500. Diszkosz: 1. Begier (lengyel) 59.60, 2. Fejér (magyar) 57.94. Kalapács: 1. Boni (o) 65.62, olasz csúcs, 2. Lovász (magyar) 62.62. Nők, 400 m: 1. Besson (francia) 53.6. Diszkosz: 1. Stugner (magyar) 53.34, 2. 46.12. Grottini (o) Prágában szerdán rendezték meg 12 ország részvételével a hagyományos Rosicky atlétikai emlékversenyt. Az európai válogatók közül nagy küzdelmet és kitűnő eredményeket hozott a 800 m és a női magas, Mélykúti gáton idei legjobb eredményével szoros harmadik lett. Férfiak. 200 m: 1. Krtz (csehszlovák) 20.9. 800 m (válogató): 1. Plachy (cs) 1:45.9, csúcsbeállítás: 2. Fromm 1:46.2, 3. Matuschewski 1:46.7 (mindkettő NDK- beli). 1500 m: 1. Penkava (cs) 3:44.2. 3000 m akadály: 1. Halas (cs) 8:50.8. 110 m gát: 1. Cerny (cs) 14.3, 2. Cecman (cs) 14.3, 3. Mélykúti (magyar) 14.3. Rúd: 1. Odvarka (cs) 480. Súly: 1. Janausek (cs) 18.60. Diszkosz (válogató): 1. Danek (cs) 62.84, 2. Járás (szovjet) 60.22, 3. Schaumburg (NDK-beli) 58.84, 4. Nagy (román) 58.82. Nők, 400 m: 1. Sykora (osztrák) 54.7. 100 m gát: 1. Piacková (cs) 13,7. Magas (válogató): 1. Mracnová (cs) 182, 2. Valentová (cs) 179, 3. Rezková (cs) 176, 4. R. Schmidt (NDK-beli) 176. Az idei világrangelső Gusenbauer (osztrák) 170 cm-rel 8. lett. Zink eredményéről nem érkezett jelentés. Távol: 1. Kucmanová (cs) 655. Diszkosz: Vychnalová (cs) 56.14. Kulcsár értékes győzelemmel javított Stockholmban A stockholmi olimpiai stadionban szerdán este rendezett nemzetközi atlétikai versenyen értékes magyar siker született. Kulcsár Gergely egy nappal helsinki mérsékelt szereplése után, idei legjobb eredményét messze túlszárnyalva győzte le ellenfeleit. A verseny kiemelkedő eseménye volt az 5000 m-es európai válogató, amelyet meglepetésre May nyert meg a világ idei legjobb eredményével. Mecser jelenlegi formájához képest elég jól tartotta magát. 400 m: 1. Asad (kenyai) 47.3. 1000 m: 1 Larsen (dán) 2:22.9. 1 mérföld: 1 Tümmler (NSZK-beli) 3:58 8. 5000 m: 1. May (NSZK-beli) 13:33, 2. Clarke (ausztrál) 13:33.8, 3. Norpoth (NSZK-beli) 13:36, 4. Gammoudi (tunéziai) 13:43.8, 5. Zammel (tunéziai) 13:54.2, 6. Mecser (magyar) 13:57, 7. Clayton (ausztrál) 14:00.6. A kenyai Temu csak 10 lett 14:22.4-gyel 800 m, női (válogató): 1. Nikolics (jugoszláv) 2:05.4, 2. Nentzell (svéd) 2:07, 3. Keizer (holland) 2:07.9. Gerely: 1. Kulcsár (magyar) 85,10, 2. Nikiciuk (lengyel) 81,18, 3. Sidlo (lengyel) 77,56. Súly: 1. Bruch (svéd) 18,38. Magas: 1. Celion (svéd) 214. Hármas: 1. Pousi (finn) 16,33 Simkó harmadik Lipcsében megkezdődött az NDK—Magyarország válogatott sportlövő verseny. Az első napon a kisöbű sportpuska 60 lövéses, fekvő versenyszámát bonyolították le. A magyar Simkó a jónak mondható 595 körös teljesítményével is csak a harmadik helyet tudta megszerezni. Csapatban is az NDK válogatottja győzött. Kisöbű sportpuska 60, fekvő: 1. Laetzer (NDK) 596, 2. Bergmann (NDK) 596, 3. Simkó (m) 595. Csapatban: II. NDK 2370 pont, 2. Magyarország 2360. Ránkyné és Zsivótzky megnyerte a kebleiai válogatót Az NSZK-beli Köblényben szerdán rendeztet1 nemzetközi versenyen öt európai válogató szerepelt. Ezek közül kettő magyar győzelemmel végződött. Zsivótzky kitűnő eredménnyel nyerte a kalapácsvetést. Ránkyné pedig — Rudasné előtt — a gerelyhajítást. A súlylökésben a Hoffmannn csak 4 centivel maradt el Gies szombati Európa-csúcsától. Férfiak. 10 000 m: 1. Liess (NSZK-beli) 28,58, 2. Phlipp (NSZK-beli) 29,00,8, 3. Szerényi (magyar) 29,27. Súly: 1. Hoffmann (NDK-beli) 20,60, 2. Gies (NSZK-beli) 20,29, 3. Birlenbach (NSZK-beli) 19,94, 4. Varjú (magyar) 18,30. Kalapács: 1. Zsivótzky (magyar) 71.66, 2. Gaspers (NSZK-beli) 66.12, 3. Eckschmidt (magyar) 66 m. Nők, 100 m gát: 1. Balzer (NDK-beli) 13.4, 2. Nowak (lengyel) 13.5, 3. Bach (NSZK-beli) 13.9. Gerely: 1. Ránkyné (magyar) 58,30, 2. Rudasné (magyar) 53,40, 3. Müller (NSZK-beli) 44,70. Sportolóink Külföldön Gyorsabban kell úszni a víz Könnyűbúvár EB a Wörthl-tavon Klagenfurtban a Wörthl-tavon szovjet sikerrel zárult a III. Könnyűbúvár Európa-bajnokság. A hét számból ötben a szovjet versenyzők szerezték meg az aranyérmet, míg az osztrák és az olasz sportolóknak egy-egy arany jutott. A tizenhárom ország legjobbjai között Demeter Margit és Sándor Tibor személyében jelen voltak a magyar versenyzők is. A színvonalas küzdelemben kellően helyt is álltak versenyzőink, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyobb úszástudással jobban is szerepelhettek volna. Demeter Margit végeredményben egy hatodik, egy hetedik és egy nyolcadik, Sándor Tibor pedig egy kilencedik helyet szerzett. Meg kell említeni, hogy nagyon nehéz teljjesítmény volt bekerülni az első tíz közé. Férfiak 40 méteres férfi vízalatti gyorsúszás (készülék nélkül). Európabajnok: Kompus (szovjet) 16.37, 2. Taraszov (szovjet) 16.68, 3. Kopsch (NSZK) 17.14, ... 27. Sándor (magyar) 24.86. 800 méteres vízalatti gyorsúszás (készülékkel). Európabajnok: Tusk (szovjet) 8.45, 2. Taraszov (szovjet) 8.48, 3. Kompus (szovjet) 9:00, . .. 25. Sándor (magyar) 14:00. Tájolási verseny, Európa-bajnok: Seebacher (osztrák) 1000 pont, 2. Germain (francia) 1000, 3. Brandt (svájc) 1000,... 9. Sándor (magyar) 966 pont. Csapatban: 1. Szovjetunió, 2. Szovjetunió II, 3. Csehszlovákia. Nők 25 méteres vízalatti gyorsúszás (készülék nélkül). Európabajnok: Raudik (szovjet) 11.43, 2. Cepelkina (szovjet) 11.54, 3. Sacco (olasz) 14.04,... 7. Demeter Margit (magyar) 115.18. 400 méteres vízalatti gyorsúszás (készülékkel). Európa-bajnok: Karét (szovjet) 4.41, 2. Raudik (szovjet) 4:45, 3. Benvenuti (olasz) 5:58, ... 8. Demeter Margit (magyar) 8:53. Tájolási verseny, Európa-bajnok: Cepelkina (szovjet) 1000 pont, 2. Durante (olasz) 960, 3. Benvenuti (olasz) 753, ... 6. Demeter Margit (magyar) 250 pont. Versenyzőink már hazaérkeztek az EB-ről Abonyi György országos csúcsot lőtt A magyar hadsereg-válogatott a Koreai NDK-ban vendégszerepelt. A versenyek során kitűnő eredmények is születtek. Abonyi György a nagyöbű standardpuskával új országos csúcsot ért el. Eredménye jobb a hitelesített világcsúcsnál, de a nemzetközi szabályok szerint nem hitelesíthető. Ugyancsak jobb eredményt ért el a világcsúcsnál a nagyöbű standardpuskacsapat is. Eredmények. Standardpuska, 60 lövéses összetett: 1. Petrovácz Ferenc (magyar) 572,2. Abonyi (m) 571, 3. Csu Jun Han (KNDK) 562. Sportpisztoly, 60 lövés: 1. Mucza (m) 558, 2. Marosvári (m) 551, 3. Szabó G. (m) 550. Nagyöbű standardpuska: 1. Abonyi György 564 (új országos csúcs), 2. Nagy Béla (m) 561, 3. Papp Lajos (m) 551. Csapatban: 1. Magyarország 2224. + 1 Az osilói bridzs Európa-bajnok- Ságon a magyar férficsapat a 15. fordulóban Norvégiától 8:0- ra kikapott, a 16. fordulóban Hollandia ellen 6:2-re győzött. A bajnokságban Olaszország vezet 104 ponttal, a magyar csapat 50 ponttal a 17. helyen áll. A női csapatbajnokságban Anglia vezet 72 ponttal. Magyar vendégedző Ausztriában Maholnap a sportélet legmegszokottabb mozzanatai közé tartozik, hogy külföldről meghívott edzők tartanak edzéseket, bemutatókat, elméleti fejtegetéseket, mégis nagy öröm, ha magyar szakembert kérnek fel erre. Kissé az egész magyar sport megbecsülése érződik ebben, s Gedó és Orbán bukaresti győzelmei után akár ökölvívásunk értéknövekedésének is tekinthetnénk, hogy Énekes Árpádot kérték fel az Osztrák Munkás Sportszövetség, az ASKÖ ökölvívó továbbképző táborának vezetőjéül. — Valójában már többször vezettem továbbképzést Ausztriában — mondta hazaérkezése után Énekes edző —, de az idei zsúfolt program érzékeltette az EB-eredmények hatását. A Graztól 40 kmre fekvő schielleiteni állami sportiskolában lezajlott 6 napos táborozás minden napján 3 foglalkozást kellett levezetnem, mert a továbbképzésnek is 3 célkitűzése volt. — Pontosan, mit akartak elérni? — Az ASKÖ az osztrák amatőr ökölvívó-szakosztályok mintegy 70 százalékát tömöríti, s óriási erőfeszítéseket tesz, hogy nemzetközileg fel tudjanak zárkózni ebben a sportágban is. Különösen a fiatalok felkészítésével törődik, ezért 18 tehetséges, 16—22 éves versenyzőnek gyakorlati oktatást, emellett 6 fiatal és lelkes edzőnek a versenyzőkkel közösen, általános elméleti, illetve csak az edzőknek speciális edzésmódszertani előadásokat kellett tartanom. Ezen belül a versenyrendszer-problémák, a kor és minősítés szerinti egyéni bajnokságok érdekelték őket. — A tanfolyam eredménye? — Nehéz lemérni. Annyi bizonyos, hogy sok tehetséget ismerhettem meg, így a kisváltósúlyú Moser és a váltósúlyú Leimlehner (mindkettő 17 éves linzi fiú), a nagyváltósúlyú Latzer Braunanból, s még mások később vetélytársaink lehetnek. Az idén ősszel először — pontosabban hosszú szünet után — ismét megrendezik Ausztria ifjúsági bajnokságát. Fiatalokat szeretnének küldeni a magyarországi nemzetközi versenyekre is, így például a Balaton-bajnokságra, s az az elképzelésük, hogy a magyarok is és ők is évente rendezzenek nemzetközi ifjúsági és junior egyéni versenyeket. Megjelent a táborban Anton Staschka, a szakszövetség bíróbizottságának vezetője is, tartott egy előadást, s a terv szerint a jövőben, a bíráskodás nemzetközi problémáit is meg akarják vitatni. Általában tehát a vendéglátók igényessége, látóköre bővült, s ez a mi számunkra is elgondolkoztató lehet. (Z. V. Gy.). Szabó II kulcscsontörést szenvedett Kieseit három VüS-fu&am Szabó II László a múlt hét közepén felpakolt, ds egyhónapos VB-portyára indult. Folyamatosan szerepeltek a műsorban a 125 és 250 kcm-es motorosok gyorsasági VB-futamai. június 28. Jlomandia, július 6. Belgium, július 13. NDK, majd július 20. Csehszlovákia. Szabó II azonban csak az első versenyen tudott részt venni — az assenin —, mert itt balesetet szenvedett, s így haza kellett térnie. Legjobb gyorsasági versenyzőnk már hazaérkezett — kulcscsonttöréssel. Nem sok siker kísérte asseni szereplését. A 125 kcm-es géposztályban géphiba miatt nem tudta befejezni a küzdelmet. A 250 kem-ben már jó kilátásokkal indult MZ-jén, ő futotta a legjobb edzésidőt, s így az esélyesek közé tartozott. A versenyen nem is volt különösebb hiba, hiszen a hatodik körben Szabó II a negyedik helyen futott, amikor jött az a bizonyos forduló. Körülbelül 100 km-es tempóban fordult Szálló, amikor hirtelen kicsúszott alóla a motor, s négy ívben kivágódott. Gépe meg se sérült, de ő már nem folytathatta, mert eltörött a kulcscsontja. Szabó már idehaza mondta: — Az előzőekben már nagyobb tempóban is sikeresen befordultam itt, így nem gondolhatok másra, mint amit már kint ie sokan állítottak, hogy vagy por, vagy egy vékony olajfolt kerülhetett ez, első kerekem alá. Nagyon sajnálom, hogy most további három VB-futamtól el kell búcsúznom. Azt hiszem, hogy egy egész hónapra lesz szükség, hogy teljesen rendbejöjjek. A VB szempontjából tehát már semmit sem hozhat Szabó II számára a július. Augusztustól azonban, szeptember 14-gyel bezárólag, még további négy VB-futamon lehet javítani. Mindenesetre a kényszerpihenő fontos pontokat rabolt el a „kis” Szabótól.