Népsport, 1969. augusztus (25. évfolyam, 173-199. szám)
1969-08-21 / 190. szám
Európa tizenéves úszói BÉCS UTÁN Pat Besford, a World Sports úszórovatának világszerte ismert és elismert vezetője mondta a bécsi ifjúsági EB utolsó eseményei után, mintegy összegezésként. Besford: Tovább fokozni a tempót! — Tény, hogy az első, linköppingi ifjúsági Európa-bajnokság óta eltelt két évben a kontinens rendkívüli erőfeszítéseket tett a fiatalabb korosztályok foglalkoztatása tekintetében, a korcsoportos rendszerek kialakítása és versenyeztetése vonatkozásában is. Linköppingbe alig néhány nemzet küldte el úszóit. Itt bécsben már minden jelentős úszó nemzet képviseltette magát, többségük nagy létszámú gárdával. A versenyek öszszehasonlíthatatlanul színvonalasabbak voltak a korábbi kontinensbajnokságnál. Az ugrásszerű fejlődés tagadhatatlan. De jó, hogy az amerikai bajnokság egybe esett a bécsi küzdelmekkel. Mert ha figyelembe veszszük, hogy az amerikaiak kiemelkedő eredményeit mindig is fiatalok érték el, akkor arról is meggyőződhetünk, hogy az óceán innenső felén még tovább kell fokozni a tempót a felzárkózás érdekében. Az első lépés A magyar csapat lényegében a várakozásnak megfelelően, jól szerepelt. De jellemző, hogy amennyire Amerika árnyékolta be a kitűnő angol sportpublicista gondolatait, éppen annyira érezhető az aggály a gondolatok mögött Válent Gyula, úszósportunk szakfelügyelője, bécsi gárdánk vezetőjének véleményében is. Csak nála, érthetően Európa élmezőnye a gondokozó. Kedvező jelként kell okvetlenül elkönyvelnünk a bécsi sikereket, s azt a tendenciát, amelynek a kifejezői voltak az aranyak, ezüstök, bronzok. Ugyanakkor viszont azt is meg kell állapítani: a rendkívüli támogatást élvező NDK, s a tehetségekben mindig is bővelkedő szovjet úszósport legjobb fiataljai mellett valóban egy általános lendület érezhető, amelynek következtében kiemelkedő, klasszisnak ígérkező egyéniségek kerültek a felszínre Hollandiában, Spanyolországban, Olaszországban, Jugoszláviában, de még Lengyelországban, Finnországban, sőt Írországban is. A bécsi szereplés tehát nem jelenthet mást, mint egy kedvező lépést. Az első lépést előre úszó fiatalságunk nevelésében. Az első helyeknek roppant örülünk, sőt, azt is hozzátehetjük, hogy gondosabb nevezéssel, célszerűbb válogatással még előkelőbb eredményeket mondhatnánk magunkénak. A tényen azonban ezek mit sem változtattak volna: ha nem akarunk lemaradni a fellelkesült Európa élvonalától, akkor minden eddiginél módszeresebben és erőteljesebben kell foglalkoznunk korcsoportos úszóinkkal. A lehető legszélesebb körben, bátor, de ésszerű terheléssel, sokoldalúan ... A rajtnál veszett el az ezüstérem Húsz ország 40 vitorlás versenyzője szállt tengerre Warnemündében, hogy megküzdjön az 1969. évi finn-dingi Európa-bajnoki címért. Magyarország és Ausztria kivételével valamennyi ország tengermelléki. Tizennyolc nemzet versenyzői tehát a tengeren űzhetik kedvenc sportjukat, ott készülhetnek fel a nagy összecsapásokra. Hogy ez milyen hátrányt jelentett a két magyar fiú, Fináczy György és Tuss Miklós számára, úgy vélem, nem szorul magyarázatra. Jó hírük van a magyaroknak Az első napon, amikor a hajók méréseit végezték, nagy volt a nyüzsgés és az izgalom a kikötőben. Rendkívül szigorúak voltak a felmérők. Szinte milliméternyi pontossággal ellenőrizték a hajó minden felszerelését. Fináczy Gyuri kormánylapátját hat centivel fel kellett emelni. Tuss Miklós árboca egy centiméterrel hosszabbnak bizonyult. A két magyar fiú nem jött zavarba. Mindenféle szerszámot hoztak magukkal. Fináczy átszerelte a kormánylapátot, Tass pedig fűrészelt. Gyuri meg is jegyezte: — Ilyen szigorú felmérést még sehol sem tapasztaltam. Csaknem minden hajón találtak valami kifogásolni valót, így azután fúrás-faragás, gyalulás, kopácsolás zaja verte fel a kikötőt. A nagy munka közben jólesett látnom, hogy a külföldi versenyzők egyre-másra keresték fel a magyar fiúkat. Elsőként V. Mankin szovjet olimpiai bajnok ölelgette meg Fináczyékat. De jöttek a többiek is. Ebből tapasztaltam, hogy jó hírük van és megbecsült ellenfelek a magyar vitorlások. Derűre ború Az utolsó futam előtt Fináczy Gyuri összetettben a második helyen állt, így azután természetesen nagy volt az izgalom a kis magyar táborban. Kiszámították, hogy hatodik helyezés is elegendő az utolsó futamban ahhoz, hogy a svéd Akerson mögött megszerezze az Európabajnokság második helyét. Akerson az utolsó futamban egyébként nem indult, mert már behozhatatlan volt az előnye. A repülőrajt után már az első percben látszott, hogy baj van. Fináczy, hogy elkerülje az ütközést, nekisodródott a rajtbójának. A szabályok értelmében vissza kellett fordulnia és újra rajtolnia. Míg ez megtörtént, a többi hajó már jól elvitorlázott. Még azért bizakodtunk, hogy talán változik a helyzet, hiszen a teljes táv hátra van. De a Keleti-tenger szeszélyes és kegyetlen. Hiába volt Fináczy minden erőfeszítése, 17.-nek vitorlázott át a célon. Ezzel szertefoszlott a második helyezés reménye. A verseny után Fináczy elkeseredetten magyarázta: — Nem volt elég a rosszul sikerült rajt, a szerencse is elpártolt tőlem. Olyan áramlásba kerültem, hogy szembe folyt velem a víz, akár a Duna. Nincs miért szégyenkezniük Fináczyéknak! Lelkesen, becsületesen küzdöttek Európa legjobb vitorlásai ellen. Számos nagynevű versenyzőt utasítottak maguk mögé. Fináczy hatodik helye nem lebecsülendő. Warnemünde, augusztus. Tari István Hargitay győzelme Az erőviszonyok megoszlását jól jelzik a számok. Jellemző a „szóródásra”, hogy nem kevesebb, mint húsz ország versenyzőit találhatjuk meg az I—IV. helyezettek között. S ha magasabbra emeljük a mércét és csak a dobogósokat vesszük alapul — jól lehet az NDK fölénye nyomasztónak mondható — akkor is ugyanez az irányzat érezhető, mert tíz ország úszói osztozkodnak a dobogó különböző fokain. A nemhivatalos pontverseny első hat helyezettjén kívül aranyérmet nyert még Jugoszlávia, NSZK, ezüstöt-bronzot pedig Franciaország és Lengyelország. A magyar fiatalok teljesítményei, az időeredmények végső soron önmagukért beszélnek. Gyarmati és a mezőnynél két évvel fiatalabb Hargitay két-két Európa-bajnoksága azonban külön is kiemelést érdemel. Hargitay András szereplésével kapcsolatban egy lényeges dolgot tisztázni kell, mert a hírügynökségek jelentése félreértést okozott. A 200 m mellúszásban a KSI növendéke nem úgy szerezte meg a győzelmet, hogy az első helyen beúszó szovjet Poljakovot a versenybíróság kizárta a versenyből. A kizárás igaz, de a szovjet úszó a győztes Hargitay 2:38.2-es és a második helyezett NDK-beli Pohl 2:38.7-es eredményénél gyengébb időt, 2:39.6-ot úszott. Harmadik lett volna tehát, ha szabályosan fordul és nem zárják ki. A remekül helytálló Császári eredménye is váltakozva jelent meg. A Népsportban megjelent eredmény itt is helyes, 100 m gyorson 56.9- cel lett második a korcsoport (15 évesek) világcsúcsot — 55.6 — úszó spanyol Comas mögött. Gallov Rezső Ország I. II. III. IV. V. VI. NDK 687513 Szovjetu. 4 3 2 4 3 3 Magyaron 4 3 2 1 1 — Hollandia 2—1311 Spanyolon 1 2 2 — — — Olaszon 1112 1 — A JÖVŐ LABDARÚGÓIRÓL AZ MLSZ-BEN Idestova egy hete zajlik vitánk „A jövő labdarúgóiról”, azaz az utánpótlás kiválasztásának és nevelésének gondjairól. Ezúttal a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékeseit kértük fel véleményük elmondására. Felmérni és cselekedni Tabák Endre, az MLSZ országos ifjúsági és utánpótlás bizottságának elnöke: — Az egyesületek részéről már eddig is történtek bizonyos erőfeszítések, hogy szervezettebbé tegyék utánpótlás-kiválasztó és nevelő munkájukat. Különbséget kell azonban tennünk a Budapesten és a vidéken folyó munka között. Budapesten jelentős létszámú serdülő és ifjúsági bajnokságok folynak. Ehhez rendelkezésre állnak a pályák, az olcsó utazási lehetőségek és a megfelelő idő is. Vidéken a pályahiány, az utaztatási problémák, valamint az időigényesség gátolja a serdülők és az ifjúságiak versenyeztetését. Ezek tények. Ezekből kell kiindulnunk. — Egyik megoldásként kínálkozik a középiskolák közötti bajnokság visszaállítása labdarúgásban. Parancsoló feladat ez. Annál inkább, mivel nálunk 6 évtől 18 éves korig szinte mindenki iskolába jár. Ez egyben a labdarúgás felé irányítaná a fiatalok érdeklődését. Mélységesen egyetértettem Hoffer József írásával, amikor arról írt, hogy már a labdarúgást is szerettetni kell a fiatalokkal. — Az MLSZ ifjúsági és utánpótlás bizottsága egyébként rövidesen kidolgozza azokat az elképzeléseket és módszereket, amelyeket legjobbnak tart az utánpótlás nevelésére. Ezt az év végén sorra kerülő országos értekezleten kívánjuk megvitatni. Tudjuk, számos tényező játszik közre, amelyek között anyagigazdasági és szervezeti összetevők egyaránt vannak. Csak címszavakat mondok: pályahiány, felszerelés hiánya, szakemberhiány, a gyerekek lekötöttsége, utazási költségek, versenyeztetési gondok stb. — Különösen fontos a jövő szempontjából, hogy a gyermekek megkapják a legjobb szakmai nevelést. Meglegyen a megfelelő edzésszám, a megfelelő terhelés, s mindez megfelelő irányítás mellett... Utalt erre Árky dr. és Gyenes Tamás is vitaírásában. De kérdem én: megvannak-e a megfelelő szakemberek a korszerű nevelőmunkához? Képesek vagyunk-e már a kiválasztásnál megfelelően eljárni? — Jogos ezek után a kérdés: mit tesz a jövő labdarúgóiért az MLSZ? Mindenekelőtt igyekszünk alapos, elmélyült, tudományos tanulmányozás alapján felmérni hogyan állunk jelenleg. És a majdani ismeretek birtokában kívánunk cselekedni. Az edzőbizottság révén az ifjúsági labdarúgókkal foglalkozó edzők problémáit is elemezzük. — A kiválasztásban aktív rész jut a megyei ifjúsági tornáknak, s mintájukra szeretnénk megrendezni a serdülők tornáját is. Az idei tanulságok alapján ugyanis nyugodt szívvel mondhatom: jó ez a kiválasztási rendszer. A legtehetségesebbek juthatnak így el Tatára. Sőt, a jövőben többen, mint az idén. Az ilyen edzőtáborozás egységes felkészítést ad a fiataloknak, sőt, a kisegyesületekben foglalkoztatottak számára még „házi feladatot” is. Ugyancsak a kiválasztás problémaköréhez tartozik, hogy a megyei ifjúsági bizottságokat szeretnénk mennél inkább kiszélesíteni. A bizottság tagjai azután részt vállalnának részben a tehetségkutatásban, részben pedig serdülő és ifjúsági csapatok alakításában. Munkájukhoz az MLSZ minden szakmai segítséget megad majd. Az ellenőrzés biztosítása Thomann Antal, az U-válogatott szövetségi edzője: — Figyelemmel kísértem a Népsport hasábjain folytatott vitát, s csupán néhány dologgal szeretném kiegészíteni az eddig elmondottakat. Az egyik legsajnálatosabb dolognak azt tartom, hogy labdarúgásunkban nincs szakfelügyelői hálózat. Tóth József írásában vetődött fel különös élességgel ennek szükségessége, de csupán a megyék perspektívájából. Pedig az MLSZ-nek is rendkívül fontos lenne egy ilyen szakfelügyelői hálózat. Hiszen jelenleg hogyan tudjuk ellenőrizni, hogy az MLSZ utasításait szakmailag betartják-e? Sehogy! Úgy vélem, addig képtelenek leszünk előbbre lépni, míg minden megyénkben nem lesz szakfelügyelő. A következő lépés: az egyesületekkel megértetni, hogy számukra is létfontosságú kérdés az utánpótlás helyes kiválasztása és nevelése. Ehhez viszont kitűnő szakemberek kellenek, akiket meg is kell fizetni... A megfelelő szakemberek mellé pedig jó lenne olyan szervezetet létrehozni, amilyen a felnőtt csapatoknál van... — Feltétlenül a jövőt segítené a jelenleginél rugalmasabb átigazolási rendszer. Ne értsenek félre, nem vagyok híve a játékosvásárnak! Csupán érzem, hogy egészségesebb fluktuáció szükséges, amelyben lehetséges a tehetséges labdarúgók felfelé áramlása. Ugyanakkor szükséges lenne megtalálni a lehetőséget a nevelő egyesületek és a nevelő edzők erkölcsi és anyagi elismerésére ... — Az előrelépés érdekében én is feltétlenül szükségesnek tartom az általános és középiskolák labdarúgó-bajnokságának újjáélesztését... Tudom, érvek vannak nemcsak pro, hanem kontra is... — Hasznos lenne, ha legalább a vezető klubok nemzetközi ifjúsági tornákat rendeznének, így mindig lenne összehasonlítási alapunk is ... — Végül valamit az MLSZ feladatairól: hosszabb időre szóló, átfogó tervet kell kidolgoznunk az utánpótlás kiválasztására és nevelésére. Már ehhez tartozik, hogy 1970-ben az ifjúsági labdarúgókkal foglalkozó edzők részére tanfolyamot rendezünk az utánpótlás-kiválasztó táborok idején. Szükségesnek tartom azt is, hogy minél több szervezett foglalkozást biztosítsunk a kiválasztott tehetségeknek. — Anyagi fedezet hiányában persze a legszebb tervek sem érnek sokat. Januártól talán lehetőség lesz rá, hogy az MLSZ tiszteletdíjat adjon a megyei szakfelügyelőknek. Biztosította az MLSZ a serdülő-, az ifjúsági és az utánpótlástornák szervezésének, megrendezésének anyagi feltételeit is ... De a kluboknak is áldozniuk kell! És ezt még egyszer szeretném hangsúlyozni: az ifjúság nevelését a legjobb szakemberek végezzék, s ennek biztosításához a klubok ne sajnálják az anyagiakat! HETI RAJZOS BESZÁMOLÓNK UTÓIRAT LEMONDTÁK TIZENHETEN... 1969. augusztus 17. VASÁRNAP Még jó 40 perc van a Dunaújváros—Csepel NB I-es labdarúgó-mérkőzés kezdetéig. A dunaújvárosiak sajtótájékoztatóján a vezetők beszélgetnek. — Jó, hogy itt vám a sajtó — szól Koltai István, a csepeliek szakosztályvezetője —, hiszen előbb-utóbb úgyis beszélni kell arról, hogy játékosainkat, ha idény közben lépten-nyomon igénybe veszik az U-válogatottnál, azt a klubbeli munka sínyli meg... A dunaújvárosiak egyetértően bólogatnak. 1969. augusztus 18. HÉTFŐ Négyen vagyunk az MLSZ egyik helyiségében. Pálfai János, Thomann Antal, Albert József és én. — Csak nem gondoljátok, hogy valami firka van a dologban?! — dohog Albert József. — Szabó tényleg sérült... Az a klubra is dicsőség, ha valaki válogatott ... — Dicsőség? Thomann Antal idegesen dobol ujjaival egy papírlapon. A papírlapon nevek sorakoznak. 12 óra 30 percig a következők mondták le a szereplést az U- válogatottban: Németh M. (Ferencváros), Magyar (Rába ETO), Magyar (Salgótarján), Somogyi (Rába ETO), Juhász (Újpesti Dózsa), Horváth (Újpesti Dózsa), Nagy L. (Újpesti Dózsa), Nagy III (Videoton), Zöldi (Salgótarján). És most felkerül egy új név a papírra: Szabó (Szombathely). KOPOGTATNAK Az ajtón Ullmann István, a dunaújvárosiak szakosztályvezetője lép be: — Csörgő sérülése, sajnos, kiújult ... Itt az orvosi izolás... A papírra újabb név kerül: Csörgő (Dunaújváros). Újabb kopogtatás. Megyesi, a Ferencváros fiatal balhátvédje. — Sajnos, még a Vienna-mérkőzésen rúgást kaptam ... Fáj... Aztán Branikovits jön. — Még a Vienna-mérkőzésen kaptam a rúgást... — Esküszöm, NB III-as játékosokat fogok szerepeltetni az utánpótlás-válogatottban! Thomann flattog. Egyre idegesebb. TELEFONHOZ HÍVJÁK — Már a szegedi Dávid is! — jön vissza kis idő múlva. — Hogy a felesége nem ,érzi jól magát, tehát nem jön ...! Sós Károly — aki közben érkezett — fel és alá sétál a szobában. — Ez a Thomann három hónap alatt annyi embert megmozgatott, hogy előtte tíz év alatt sem annyit! Úgy tűnt, hogy minden rendben... És most lemondják a nyíregyházi tornán való szereplést... Ilyet ki látott?! Thomann széttárja a kezét: — Sajnos, a szövetség oda jutott, hogy könyörögni kell a játékosoknak, ugyan, fogadd már el a válogatottságot...! Délután két órakor búcsúzom a szövetségtől. Azon a bizonyos papírlapon újabb nevek sorakoznak: Kiss (MTK), Csordás (Csepel), Hunyadi (Csepel). Az előtérben egyébként már gyülekeznek a játékosok. Köztük ott van Branikovits és Megyesi is. Talán többen is meggondolják még magukat. ESTE 9 ÓRA Egy 29 éves, jól ismert labdarúgónk mondja: — Miért maradnak el a gyerekek az utánpótlás-válogatottból? Mert van klubérdek is ... Aztán előfordul, hogy valaki tényleg sérült__Meg ha valaki U-válogatott, kap maximum egy jelvényt, egy zászlót... és egy kézfogást... Se több, sekevesebb ... így inkább menekülnek tőle... — De uraim! — ágaskodik bennem az indulat — tizenheten mondták le okkal vagy ok nélkül a válogatottságot, a címeres mez viselését! És ki lát bele az emberekbe, amikor magyarázat mindenkor, mindenkinél akad! Külön, egyenként, talán minden rendben lenne. De egyszerre tizenheten? Egy utánpótlástorna előtt? Amely, igaz, csak Nyíregyházán lesz, nem Kuala Lumpurban! Tényleg! Ha Kuala Lumpurban lenne a torna, akkor is lemondta volna ez a tizenhét játékos? Valamivel valóban higgadtan kell szembenéznünk: nem véletlenek és nemcsak szubjektív okok adják a tizenhét lemondást. Példák sorakoznak — Kelementől Tamásig, Csordástól Zöldiig —, hogy devalválódott a címeres mez értéke. És ez az erkölcsi értékcsökkenés szoros összefüggésben van a magyar labdarúgás értékcsökkenésével. Az ellentmondások és a következetlenségek felborították a normális értékrendszert. Nem olyan régen még csak azon háborodhattunk fel, hogy a profi klubok nem adják oda játékosaikat a válogatottnak. Ma már nálunk kopogtat olyan gond, hogy klubmanipulációk akadályozzák a válogatott keretek munkáját. Aztán vannak objektívabb tények is. Az anyagi érdekeltség helyes elve labdarúgásunkban is érvényesül. Akár szemet hunyunk felette, akár nem. Végül pedig a klubokat sem lehet egyértelműen elítélni, hiszen a nemzeti bajnokságban való szereplés tömegeket vonz, vagy taszít, vagyis érzékenyen érinti a klubok pénzügyi mérlegét. Ez régen sem volt érdektelen dolog. Az új mechanizmusban különösen nem az. A klubok tehát többé-kevésbé jogosan féltik játékosaikat, sőt, a felkészítés egységességét is. Mindenkinek igaza van? A kör bezárult. És valóban úgy tűnik, mindenkinek igaza van. A válogatóknak, a válogatott játékosoknak, a kluboknak. Kesereghetünk, felháborodhatunk, sajnálkozhatunk, hogy a sportban megkopott nemzeti színeink értéke és a szívek lassabban vernek érte. Súlyos helyzet, de nem reménytelen. A kilábolást, az érdekek összehangolásával kell elkezdeni. De el kell kezdeni! Thomann Antal arra kért, ne írjak a dologról. Várjak. De lehet-e várni?! Rózsa András