Népsport, 1969. november (25. évfolyam, 252-276. szám)
1969-11-21 / 268. szám
Megbántott emberek a labdarúgópályákon Szerdán az Egyetértéstől kikapott a Ferencváros, a Dunaújvárostól a Rába ETO és a kiesés ellen hadakozó Komlóval békésen osztozott a pontokon a bajnokjelölt Újpesti Dózsa. Túlzás lenne azt mondani, hogy a papírformának ez az újabb „fejreállása" szenzációként hatott, hiszen a szakemberek között is akadt néhány, aki előzőleg így tippelt! Kihagyott helyzetekről, taktikai húzásokról beszélni itt az újságírónak egy kicsit nevetséges lenne, hiszen a csapatok közötti erőviszony közismert. Ezért megkérdeztük a három élvonalbeli szakosztály edzőjét: miben látják a pontveszteségek okát, ho■gyan értékelik csapatuk teljesíményét á tolására. Az, utóbbi azonban nem következett be. Az ETO-t szerdáig küzdeni tudás, egység, harcosság, kifogástalan szellem jellemezte. Ezért győztünk biztosan Tatabányán és Egerben is — most pedig ... — És mit mondott a mérkőzés után a játékosoknak? — Megmondtam, hogy lehetetlen helyzetbe hoztak valamennyiünket. Ha megkérdezik tőlem, hogy nem bundáztunk-e, nagyon nehéz szívvel kell válaszolnom, mert magam is kétségekkel birkózom. Azt nem lehet eltitkolni, hogy 180 fokos fordulat következett be a csapat játékában, mégpedig egy kiesés ellen küzdő, szerdán nem is jó formában játszó Dunaújváros ellen. Alszom egyet a dologra, és higgadt fejjel megpróbálok még egyszer a játékosok szeme közé nézni. A mérkőzést követő, elkeseredett hangulatban arra gondoltam, hogy visszaadom az edzői diplomámat, mert nincs szükség edzőre olyan helyen, ahol a játékosok ennyire érthetetlen módon megcáfolták a munkát és szégyent hoznak saját klubjukra. Nagyon sajnálom, hogy így történt és — elnézést kérek a csapat szurkolóitól... így a Komló, az MTK, a Dózsa és más csapatok ellen is mindig a balösszekötő helyéről kapjuk a gólokat. Kinek a hibája ez? Nem akarok senkit megbántani, mert konkrétan talán senkié. Most ki volt a hibás? Géczi, Juhász, Páncsics? Lehet, hogy valamennyien. Amikor a szünetben bementem az öltözőbe, vizsgálgattam az arcokat. Mindenki hallgatott. A vereség? Rossz passzban vagyunk és egy lelkes csapat nem is jó játéka elegendő volt ahhoz, hogy legyőzzön bennünket. Az, hogy kaptunk egy gólt, még nem lett volna tragédia. Másokkal is megesik. Mi azonban képtelenek voltunk egyenlíteni! Még az üres kapuba sem ment be a labda. — Jó, a védelem egyszer tévedhet! Nem végzetes dolog. De a csatársor! Szőke válogatott volt, most is tagja a bővebb keretnek, Branikovits kupamérkőzéseket nyert. Katona is rutinos csatár... — Branikovits egy ideje hullámvölgyben van, Szőke is nagyon visszaesett. Horváth nem csatár, Németh nagyon gyenge mostanában, ne feledje el senki, hogy tavaly a Szigetarján tartalékcsapatában játszott. Füstben van akarat, de nem az a játékos még, aki meccseket tud eldönteni. Sajnos, nem tudjuk pótolni Albertét és Rákosit. Nem szeretek példálózni, de ha mondjuk kiveszik a Dózsából egy időre Benét és Dunai II-t, akkor jóval kevesebbre lesz képes a lila-fehér gárda is! — Hallottuk a nézők bekiabálásait. S nyilván ön is. Mi erről a véleménye? — Ült mögöttem egy jólértesült. 1:0 után azzal vigasztalt, hogy majd egyenlít a Fradi, aztán a „szabályok szerint” megint gólt szerez az Egyetértés. Nos, egyik sem következett be. Csatáraink nem tudták „igazolni” sejtéseit. Kikaptunk, pedig nem lett volna szabad. A Ferencváros tekintélyének nem használt, de hadd jegyezzem meg: egy mérkőzésből nem szabad megítélni és főleg elítélni egy csapatot. Aki így tesz, helytelen arton jár. — Tehát bízik a fordulatban? — Feltétlenül legyőzzük a Dunaújvárost, mert nem adtuk fel a második helyért folyó küzdelmet. Még szerezhetünk négy pontot! Vasárnap a Dunaújváros, aztán meg december 7-én a Honvéd is legyőzhető a Népstadionban. Persze, ahhoz, hogy forduljon a kocka, elsősorban lelkesebb, odaadóbb játékra van szükség. Ez most az utóbbi időben nagyon hiányzott. Csapatunk tudásszintjen nevet csappant, s ráadásul elszállt a lelkesedés is. Ez túl sok egyszerre! Az egyik kapu előtti jelenet: a jobbról érkező labdát Hajdú vetődve kiüti. Balról: Csetényi, Hajdú, Strasszer, Losonczi, Faludi (Geleta Pál felvétele) Baráti: Mi döntetlent akartunk — Miért nem bírt az Újpesti Dózsa a Komlóval? — kérdeztük Baráti Lajos mesteredzőtől. — Mert a hazaiak nagy akarattal küzdöttek, szervezetten játszottak, mi pedig mérsékelten. A Komló tizenkét mérkőzésen ért el döntetlent, s ez nem véletlen. Ért a védekezéshez. — A Dózsa viszont a góllövéshez. Mi volt az oka annak, hogy a gólkirályjelölt Bene, s a gólerős Dunai II ezúttal nem talált a hálóba? — Kimaradt két-három nagy helyzet, miként az MTK ellen is. Rúgtunk három kapufát, s Erdősi nehéz lövéseket hárított. Különben sem a támadójátékra fektettük a súlyt, hanem a védekezésre. — Miért? — Abból indultunk ki, hogy számunkra a döntetlen jó eredmény, s ezt kell biztosítanunk. Ezért a csapat a szokásosnál több gondot fordított a saját kapu előterének őrzésére. A hátvédek szorosan fogtak embert, nem törtek előre, s a középpályások is jobbára visszamaradtak, nehogy a gyors ellentámadás meglepjék őket. Nem lazultunk fel, kifejezetten az egy pontra mentünk, mert ez számunkra tulajdonképpen már bajnokságot jelent. Az Egert biztosan legyőzzük, s ha a Csepel ellen balsiker érne bennünket, akkor sem lehet baj, mert a gólarányunk sokkal jobb, mint a Honvédé. Ezt a bajnokságot már nem lehet elvenni az Újpesti Dózsától. Csaknem tíz év óta áhítoznak Újpesten az aranyéremre. És most sikerül! — Meg volt elégedve a játékosok küzdőszellemével? — Tartózkodóan játszottak, de megértem őket. Annyit adtak ki magukból, amennyi szükséges volt. Nem tehetek nekik szemrehányást amiatt, hogy nem győztek. Az MTK ellen mindenki példásan küzdött, sokat kiadott magából. Tíz nap alatt négy mérkőzést játszunk: MTK, Komló, Eger, Bruges. Az erőnket be kell osztani. Döntő a bajnoki cím elnyerése, s megkísérelni a Brugest kiverni a kupából. Ez nagy igénybevételt jelent! Feltehető, hogy Komlón erre is gondoltak a mieink, s kerülték a kemény összecsapásokat, tartózkodóak voltak, féltek a sérüléstől. Úgy vélem egyébként, hogy a forduló legnagyobb meglepetése nem az volt, hogy a mi csapatunk csak döntetlenre volt képes Komlón ... Mészáros József: A csapat játéka számomra is nagy csalódás volt A győri Rába ETO az idei bajnokságban nagyon is jól szerepelt. Augusztus 17-e óta nem szenvedtek vereséget, pedig Diósgyőrött, Tatabányán, Egerben, a Hungária körúton és Komlón is játszottak. Sőt, öt egymás után következő mérkőzésen mindössze egy gólt kaptak. Csütörtökön délután közvetlenül az edzés után beszélgettünk Mészáros Józseffel, aki még mindig nagyon elkeseredett hangon nyilatkozott a szerdai teljesítményről. — őszintén megmondom, amióta Győrött vagyok, ilyen nyugtalan éjszakám nem volt. A csapat szerdai játéka számomra is nagy csalódás. Lélektelenül, enerváltan, teljesen szétesően játszottak a fiúk, úgyszólván egyetlen épkézláb támadást sem vezettünk ... — Előzőleg nem hallott olyan „jóslatokat”, hogy a Dunaújváros megszerzi az ETO ellen az esetleges bentmaradáshoz nélkülözhetetlen pontokat? — De igen és az öltözőben külön felhívtam a figyelmet a csapat erkölcsi tekintélyének megóvására. Valamennyi játékostól megkérdeztem: nem környékezték-e meg őket? Kivétel nélkül nemmel válaszoltak, s biztosítottak: mindent megtesznek majd a híresztelések mögé. Valamennyien megbántott emberek tehát. Neheztelnek az ellenfélre, balszerencsét emlegetnek, de azért akad olyan is , akit a saját játékosai keserítettek el. Az edzők mindenekelőtt a saját elnökségüknek tartoznak felelősséggel, az újságírónak azt mondanak, amit akarnak. Azt azonban tudnok kell, hogy a szerdaihoz hasonló szereplés nem magánügy! Akarva, akaratlanul nagyon sok lelkes sportbarátot bántottak meg. A sportot támogató, sőt, éltető közvéleményt, amely eddig jószívűen sok mindent megbocsátott, és éppen ezért sokkal többet érdemel! Kispesten láttuk, Kispesten szerdán a Tatabánya a védekezés „magasiskoláját” mutatta be. A magas jelző a szó igaz értelmében is érthető, nem egy esetben ugyanis csak az „el a kaputól!” jelszó uralkodott a bányász-tizenhatos környékén, s ekkor a magasság és a távolság volt a cél. A védelem oszlopa a sepregetőt játszó Laczkó Mihály volt, aki góloktól mentette meg csapatát egy-egy önfeláldozó közbelépésével. Egy alkalommal, belőtt labdánál, a gólra éhes piros-fehér csatárok elől csak úgy tudott felszabadítani, hogy hanyatt esve, ollózva rúgta el a labdát — a saját kapuja fölött. — Jó játékos — állapította meg tárgyilagosan egy hazai szurkoló, majd indignálódva hozzátette: — Hát még ha ezt leszorítja... Eltűnt egy játékos a Honvédpályán. Mégpedig Sántha, a vendégek egyik tartalékcsatára. A második félidő táján ugyanis azt lehetett látni, hogy elkezd melegíteni. Melegített, melegítgetett, sűrűn be-bepislogott a játéktérre, aztán egyszeriben nyoma veszett. Nyilván elment zuhanyozni. Ha már bemelegített. • Javában folyt a mérkőzés, amikor megszólalt a hangosanbeszélő, s bemondta, hogy X. Y.-t — nevet sportszerűségből nem írunk —, a Lőrinci Hengermű dolgozója sürgősen várják vissza munkahelyére. A bemondás természetesen derültséget okozott a nézőtéren, de hogy elindult-e nevezett a felhívásra, azt a lelátóról nem lehetett megállapítani. Nos, ha ott volt és visszament, ne izgassa magát. Nem vesztett vele sokat, hogy nem látta a második félidőt.• Rothermel Ádámnak, a szőke tatabányai kapusnak is nagy része volt abban, hogy a szerdai találkozón pontot szerzett a Bányász. A jókötésű, ruganyos, kitűnő reflexű fiú olyan nagyvonalú dolgokat produkált kapujában, ami egy rutinos kapusnak is dicséretére vált volna. Nyugodt volt, s mégis együtt élt a játékkal, jól helyezkedett, bátran jött ki, gyors volt és biztoskezű. És ez nála már nem is az első ilyen eset. Hogy el ne kiabáljuk ... Egy pontról A Fáy utcában, a Vasas— DVTK mérkőzésen, a sajtó részére fenntartott ülőhelyek fölött két Diósgyőrből felrándult szurkoló „közvetítette” a találkozót. — Elvinnének tőlünk sokakat — szólt az egyik... — Elám — így a másik. — Tamást, Salamont, Gált, meg talán Gasst is. Ha hagynák, elkapkodnák őket a csapatok. Aztán csak a mérkőzésre koncentráltak. — Én döntetlent álmodtam — mondta az egyik — méghozzá lelet! Nem lehet ez másként ... S valóban, az első félidőben úgy tűnt, egyik csapat sem „hajtja agyon” magát. A két 16-os között játszadoztak, s ezt is elég unalmasan csinálták. A gól sem valami parádés akció következményeként, hanem Tamás hibájából esett. Mindenki azt találgatta: vajon mikor egyenlít a DVTK?! A második félidőben aztán Tamásnak egymás után háromszor is maga mögé kellett nyúlnia, álmodtak... A két diósgyőri szurkoló nagyokat hallgatott. De amikor sikerült két gólt lőnie a csapatnak, a döntetlent álmodó ismét megszólalt: — Na bumm, nem 1:1, hanem 4:4 lesz. Nem annyi lett. Talán majd legközelebb... Lakat Károly dr.: Ártott a Ferencváros tekintélyének A mérkőzés után csupán néhány szót váltottunk, de már akkor éreztük, folytatni kell a beszélgetést a 0:1-ről. — Beszédtéma a vereség azok között, akik látták a mérkőzést, s azok között is, akik hallották, vagy olvasták az erről szóló beszámolókat. Milyen okokat lehet felsorakoztatni? — Az Egyetértés második percben lőtt gólja egy érdekes rejtély folytatása. Egymás után. Gratulálunk Az elmúlt bajnoki forduló jubiláló labdarúgói: 100 bajnoki szereplést.lés: Aczél László (Dunaújváros); Iflfl Landi Ferenc 100 (Eger); CJ Berán Károly üll. (Eger). További eredményes szereplést kívánunk! Csak 30 játékos Már csak két forduló van hátra a bajnokságból. A jelenlegiek szerint mindössze harminc játékos akad, aki az eddigi 28 mérkőzésen szerepelt. A legbalszerencsésebb közülük Észak Sándor, aki a magó,azján ezen sérülése miatt nem játszhatott, pedig eddig minden mérkőzésen ott volt, és ezúttal szerepelt volna a 100. alkalommal az NB I-ben. A következő 30 labdarúgó szerepelt valamennyi idei mérkőzésen: Sólymosi, Dunai III. Noskói Újpesti Dózsás, Puskás (Vasas), Ruzsinszki (Bp. Honvéd), Fatér, Molnár, Losoncai (Csepel), Rapp, Hernádi, Tüske, Bérczési, Dunai dr. (Pécs), Kovács I., Laczikó (Tatabánya), Józsa (Egyetértés), Pék, Horváth, Szabó S. (Szombathely), Oborzil (MTK), Baranyi, Répás, Krisikó (Salgótarján), Tamás, Salamon, Halas (DVTK), Kiss (Rába ETO), Kiss (Eger), Makrai és Bordács (Komló). A Komló, noha a kiesés ellen küzd, otthon csak a Vasastól kapott ki (1:3), a többi fővárosi csapat ellen: U. Dózsa 1:1, Honvéd 0:0, FTC 0:0, Csepel 1:0, MTK 0:0, Egyetértés 0:0. Valamennyi NB I-es csapat közül az SBTC kapta a legkevesebb gólt otthon: ötöt. A Komló hat góllal a második helyen áll, de itt még az első helyre is kerülhet, hiszen csak az Egerrel játszik otthon, az SBTC pedig a Vasassal és a Honvéddal. Salánki, fegyelmezettebben! Az edző, Kovács Ferenc sápadtan állt fel a kispadról. Látszott rajta, hogy izgatott. És ezt nem is tagadta. — Bosszant Pusztai bíráskodása, s az a tény, hogy a mérkőzés nagyrészében mi vezetünk és a végén örülni kell a döntetlennek. Azt hittem, Takács gólja megnyugtatja a csapatot, de nem ez történt. Idegesen kapkodtunk, nem tudtuk tartani a labdát, s helyzetünket a játékvezetői tévedések még csak megnehezítették. Oborzil szerelése nem sikerült, s Gondár keresztülesett a hátvéden. Ezért 11-est adni?! Érdekes, hogy Keszthelyi Mihály edző sem volt elégedett. Kifogásolta, hogy Pusztai a sorozatosan szabálytalankodó Salánkit nem állította ki. Azt Kovács is elismerte, hogy Salánkinak a jövőben jobban kell fegyelmeznie magát. A mokány, harcos kis fedezet nagyszerűen küzd, de tisztátlanul játszik, ő hajlamos a kakaskodásra. Ha nem változik meg, sok nehézsége lesz még az MTK-nak: meggyűlik Salánki baja a bírókkal! A csepeli mérkőzés margójára még annyit: nem látszik jó megoldásnak Szuromi szerepeltetése a középpályán. Szuromi bizonyára azért játszik középen, mert sérülése után tartózkodó, némi súlyfölösleg is van rajta, lelassult. Középen viszont nem ütközik, nem szerel. Elől a helye, ahol egy-két húzással képes eldönteni egy mérkőzés sorsát. Érdemes ezen gondolkozni! Búc az A Szombathelyi Haladás a Salgótarján elleni szerdai bajnoki mérkőzésen búcsúzott el az idei évadra a hazai közönségtől. A korai kezdéssel magyarázható, hogy ennek ellenére csak négyezren látogattak ki a stadionba. Fél órán át úgy játszott a Haladás, ahogyan azt ebben az évben már néhány mérkőzésen megszoktuk tőle. Szellemesen, nagy iramot diktálva. Egyszóval otthonról futballozott. A második félidőre kissé visszaestek, de azért szépen sikerült a búcsú, hiszen győztesen hagyta el a szombathelyi együttes a pályát. Csupán még egy érdekesség: a Haladás az idei bajnokság első Hazai mérkőzésén a Tatabányai Bányász ellen 2:1 arányban nyert. Utolsó hazai találkozója ugyanilyen eredménnyel végződött. Bitofiytték a két&Cc/ő&Hek S r'sok szó esik mostanság a mérkőzések tisztaságáról. Egy rosszindulatú, intrikus tábor hovatovább kételkedik abban, hogy a mérkőzések között olyan is akad, amelyiken, hogy úgy mondjuk, nincs minden rendjén. Sőt. Vannak, akik nyíltan hangot is adnak rágalmaiknak emígyen. — Ezen a meccsen röhög a világ. Én a végeredményt egy héttel ezelőtt írásba adtam, a közjegyzőnek. Itt még a vak is látja a „bundát”... Nos, ennek a rágalomhadjáratnak a végére szeretnék pontot tenni. Mint „maszek” ellenőr, végignéztem egy olyan találkozót, amelynek kimenetele döntően befolyásolta a bajnokság végeredményének kialakulását. A tapasztalataim is bizonyítják: minden a legnagyobb rendben folyt le, tehát egyszer és mindenkorra vessünk véget az alaptalan gyanúsítgatásoknak. Igenis, a küzdelmek késhegyre menők, ádáz harc folyik minden pontért. Ténykedésemet a nevezett mérkőzésen azzal kezdtem, hogy kezdés előtt bementem az öltözőbe Természetesen inkognitóban. Azt mondtam, a zuhanyt jöttem ellenőrizni. Kinyitottam a melegvízcsapot, s közben a nyitott ajtón át a tzrvetkérő kijelentést hallottam: — ... gyerekek, ha törik, ha szakad, nyerni kell. Ha másként nem megy, ki kell szúrni valamivel a szemüket... Nyomban tudtam, hogy az ellenfél játékosainak a szeméről van szó, s megborzadtam. Te jó ég, micsoda brutalitás! És még ezekről mondják, hogy meg akarnak egyezni, amikor még az ellenfél szemét sem kímélik, ha győzelemről van szó. Kimentem, levettem az álszakállt, s mint ellenőr mentem viszsza. Az öltözőben összeszedettem az összes szúrószerszámot, a szertáros körömpiszkálójától, a mosónő ottfelejtett kötőtűjéig. Utána megmotoztattam mindenkit. (Nem is eredménytelenül: a középhátvéd nadrágjában találtam egy rozsdás biztosítótűt.) — Tehát ezzel akarta? — kérdeztem vésztjóslóan. És elvettem tőle a tűt. — Ezzel — vallotta be szemlesütve, miközben leesett a nadrágja. Ezért később vissza is kellett adnom a tűt, de ígéretet kaptam a fiútól, hogy nem szúrja bele senkibe. A másik öltözőbe is bementem. A szünetben. Itt az alábbi mondatot hallottam a csapatkapitánytól: — Fiúk, most már úgy kell játszani, hogy a kapu közelébe senki sem juthat. Érthető? Aki mégis megkísérli, annak rálépek a hátára. Mind a két negyvenötös lábammal egyszerre összeszorult a szívem. Itt mészárlás készül, s nem megegyezés. Féltem, hogy valaki talán még kést is visz magával a pályára, ezért szintén motozást rendeltem el. Szerencsére senkinél nem találtam. Néhány játékos sportszárába takarékbetétkönyvek voltak bedugva, de mint mondták, ők ezt használják sípcsontvédőnek Megnyugodtam. A meccsen sem észleltem semmi gyanús körülményt. Mindvégig sokat szaladgáltak a játékosok, s amikor véletlenül az ellenfélhez passzoltak, hangosan kiabáltak, hogy „a kutyafáját”, meg „a keservét” . . . Sőt, amikor az egyik csatár a kapu előtt lyukat rúgott, társa odament hozzá és meghúzta a fülét. A mérkőzés sorsát eldöntő gól szép fejesből született. Akadtak ugyan egyes szélsőséges elemek, akik röhögtek, s azt mondták, hogy a kapusnak védenie kellett volna a labdát. De kérdem én: hogyan védhette volna, amikor ő fejelte? A mérkőzés tehát annak rendje és módja szerint folyt le És ami a lényeg: mindenkinek megmaradt a szeme. Ezt dicsérőleg le is szögeztem a végén. És hogy vannak barbár emberek, arra mi sem jellemzőbb, mint egy kövér, kalapos fickó reagálása, aki erre m°niegyezte: — Pedig néhánynak kisülhetett volna... v. s.