Népsport, 1969. november (25. évfolyam, 252-276. szám)

1969-11-21 / 268. szám

Megbántott emberek a labdarúgópályákon Szerdán az Egyetértéstől kikapott a Fe­rencváros, a Dunaújvárostól a Rába ETO és a kiesés ellen hadakozó Komlóval béké­sen osztozott a pontokon a bajnokjelölt Újpesti Dózsa. Túlzás lenne azt mondani, hogy a papírformának ez az újabb „fejre­­állása" szenzációként hatott, hiszen a szak­emberek között is akadt néhány, aki előző­leg így tippelt! Kihagyott helyzetekről, taktikai húzások­ról beszélni itt az újságírónak egy kicsit nevetséges lenne, hiszen a csapatok közötti erőviszony közismert. Ezért megkérdeztük a három élvonalbeli szakosztály edzőjét: miben látják a pontveszteségek okát, ho­­■gyan értékelik csapatuk teljesíményét á tolására. Az, utóbbi azonban nem következett be. Az ETO-t szerdáig küzdeni tudás, egység, harcosság, kifogástalan szellem jellemezte. Ezért győztünk biz­tosan Tatabányán és Egerben is — most pedig ... — És mit mondott a mérkőzés után a játékosoknak? — Megmondtam, hogy lehe­tetlen helyzetbe hoztak vala­mennyiünket. Ha megkérdezik tőlem, hogy nem bundáztunk-e, nagyon nehéz szívvel kell vála­szolnom, mert magam is kétsé­gekkel birkózom. Azt nem lehet eltitkolni, hogy 180 fokos for­dulat következett be a csapat já­tékában, mégpedig egy kiesés el­len küzdő, szerdán nem is jó formában játszó Dunaújváros ellen. Alszom egyet a dologra, és higgadt fejjel megpróbálok még egyszer a játékosok szeme közé nézni. A mérkőzést köve­tő, elkeseredett hangulatban ar­ra gondoltam, hogy visszaadom az edzői diplomámat, mert nincs szükség edzőre olyan he­lyen, ahol a játékosok ennyire érthetetlen módon megcáfolták a munkát és szégyent hoznak saját klubjukra. Nagyon sajná­lom, hogy így történt és — el­nézést kérek a csapat szurkolói­tól... így a Komló, az MTK, a Dózsa és más csapatok ellen is min­dig a balösszekötő helyéről kap­juk a gólokat. Kinek a hibája ez? Nem akarok senkit meg­bántani, mert konkrétan talán senkié. Most ki volt a hibás? Géczi, Juhász, Páncsics? Lehet, hogy valamennyien. Amikor a szünetben bementem az öltöző­be, vizsgálgattam az arcokat. Mindenki hallgatott. A vereség? Rossz passzban vagyunk és egy lelkes csapat nem is jó játéka elegendő volt ahhoz, hogy le­győzzön bennünket. Az, hogy kaptunk egy gólt, még nem lett volna tragédia. Másokkal is megesik. Mi azonban képtelenek voltunk egyenlíteni! Még az üres kapuba sem ment be a labda. — Jó, a védelem egyszer té­vedhet! Nem végzetes dolog. De a csatársor! Szőke válogatott volt, most is tagja a bővebb keretnek, Branikovits kupamér­kőzéseket nyert. Katona is ru­tinos csatár... — Branikovits egy ideje hul­lámvölgyben van, Szőke is na­gyon visszaesett. Horváth nem csatár, Németh nagyon gyenge mostanában, ne feledje el sen­ki, hogy tavaly a Szigetarján tartalékcsapatában játszott. Fü­­stben van akarat, de nem az a játékos még, aki meccseket tud eldönteni. Sajnos, nem tudjuk pótolni Albertét és Rákosit. Nem szeretek példálózni, de ha mondjuk kiveszik a Dózsából egy időre Benét és Dunai II-t, akkor jóval kevesebbre lesz ké­pes a lila-fehér gárda is! — Hallottuk a nézők bekia­bálásait. S nyilván ön is. Mi er­ről a véleménye? — Ült mögöttem egy jólérte­sült. 1:0 után azzal vigasztalt, hogy majd egyenlít a Fradi, aztán a „szabályok szerint” me­gint gólt szerez az Egyetértés. Nos, egyik sem következett be. Csatáraink nem tudták „igazol­ni” sejtéseit. Kikaptunk, pedig nem lett volna szabad. A Fe­rencváros tekintélyének nem használt, de hadd jegyezzem meg: egy mérkőzésből nem sza­bad megítélni és főleg elítélni egy csapatot. Aki így tesz, hely­telen arton jár. — Tehát bízik a fordulatban? — Feltétlenül­ legyőzzük a Dunaújvárost, mert nem adtuk fel a második helyért folyó küz­delmet. Még szerezhetünk négy pontot! Vasárnap a Dunaújvá­ros, aztán meg december 7-én a Honvéd is legyőzhető a Nép­stadionban. Persze, ahhoz, hogy forduljon a kocka, elsősorban lelkesebb, odaadóbb játékra van szükség. Ez most az utóbbi idő­ben nagyon hiányzott. Csapa­tunk tudásszintje­n nevet csap­pant, s ráadásul elszállt a lel­kesedés is. Ez túl sok egyszer­re! Az egyik kapu előtti jelenet: a jobbról érkező labdát Hajdú vetődve kiüti. Balról: Csetényi, Hajdú, St­rasszer, Losonczi, Faludi (Geleta Pál felvétele) Baráti: Mi döntetlent akartunk — Miért nem bírt az Újpesti Dózsa a Komlóval? — kérdez­tük Baráti Lajos mesteredzőtől. — Mert a hazaiak nagy aka­rattal küzdöttek, szervezetten játszottak, mi pedig mérsékel­ten. A Komló tizenkét mérkő­zésen ért el döntetlent, s ez nem véletlen. Ért a védekezés­hez. — A Dózsa viszont a góllövés­hez. Mi volt az oka annak, hogy a gólkirályjelölt Bene, s a gól­erős Dunai II ezúttal nem talált a hálóba? — Kimaradt két-három nagy helyzet, miként az MTK ellen is. Rúgtunk három kapufát, s Erdősi nehéz lövéseket hárított. Különben sem a támadójátékra fektettük a súlyt, hanem a vé­dekezésre. — Miért? — Abból indultunk ki, hogy számunkra a döntetlen jó ered­mény, s ezt kell biztosítanunk. Ezért a csapat a szokásosnál több gondot fordított a saját kapu előterének őrzésére. A hát­védek szorosan fogtak embert, nem törtek előre, s a középpá­lyások is jobbára visszamarad­tak, nehogy a gyors ellentáma­dás meglepjék őket. Nem lazul­tunk fel, kifejezetten az egy pontra mentünk, mert ez szá­munkra tulajdonképpen már bajnokságot jelent. Az Egert biztosan legyőzzük, s ha a Cse­pel ellen balsiker érne bennün­ket, akkor sem lehet baj, mert a gólarányunk sokkal jobb, mint a Honvédé. Ezt a bajnokságot már nem lehet elvenni az Újpesti Dózsától. Csaknem tíz év óta áhítoznak Újpesten az arany­éremre. És most sikerül! — Meg volt elégedve a játé­kosok küzdőszellemével? — Tartózkodóan játszottak, de megértem őket. Annyit adtak ki magukból, amennyi szükséges volt. Nem tehetek nekik szem­rehányást amiatt, hogy nem győztek. Az MTK ellen minden­ki példásan küzdött, sokat ki­adott magából. Tíz nap alatt négy mérkőzést játszunk: MTK, Komló, Eger, Bruges. Az erőn­ket be kell osztani. Döntő a bajnoki cím elnyerése, s meg­kísérelni a Brugest kiverni a kupából. Ez nagy igénybevételt jelent! Feltehető, hogy Komlón erre is gondoltak a mieink, s kerülték a kemény összecsapá­sokat, tartózkodóak voltak, fél­tek a sérüléstől. Úgy vélem egyébként, hogy a forduló leg­nagyobb meglepetése nem az volt, hogy a mi csapatunk csak döntetlenre volt képes Kom­lón ... Mészáros József: A csapat játéka számomra is nagy csalódás volt A győri Rába ETO az idei bajnokságban nagyon is jól sze­repelt. Augusztus 17-e óta nem szenvedtek vereséget, pedig Diósgyőrött, Tatabányán, Eger­ben, a Hungária körúton és Komlón is játszottak. Sőt, öt egymás után következő mérkő­zésen mindössze egy gólt kap­tak. Csütörtökön délután közvetle­nül az edzés után beszélgettünk Mészáros Józseffel, aki még­­ mindig nagyon elkeseredett han­gon nyilatkozott a szerdai telje­sítményről. — őszintén megmondom, ami­óta Győrött vagyok, ilyen nyugtalan éjszakám nem volt. A csapat szerdai játéka számom­ra is nagy csalódás. Lélektele­­nül, enerváltan, teljesen szét­­esően játszottak a fiúk, úgy­szólván egyetlen épkézláb tá­madást sem vezettünk ... — Előzőleg nem hallott olyan „jóslatokat”, hogy a Dunaújvá­ros megszerzi az ETO ellen az esetleges bentmaradáshoz nél­külözhetetlen pontokat? — De igen és az öltözőben kü­lön felhívtam a figyelmet a csapat erkölcsi tekintélyének megóvására. Valamennyi játé­kostól megkérdeztem: nem kör­nyékezték-e meg őket? Kivétel nélkül nemmel válaszoltak, s biztosítottak: mindent megtesz­nek majd a híresztelések mögé.­ Valamennyien megbántott emberek tehát. Neheztelnek az ellenfélre, balszerencsét emlegetnek, de azért akad olyan is , akit a saját játékosai keserítettek el. Az edzők mindenekelőtt a saját elnöksé­güknek tartoznak felelősséggel, az újság­írónak azt mondanak, amit akarnak. Azt azonban tudn­ok kell, hogy a szerdaihoz hasonló szereplés nem magánügy! Akarva, akaratlanul nagyon sok lelkes sportbarátot bántottak meg. A sportot támogató, sőt, éltető közvéleményt, amely eddig jószívűen sok mindent megbocsátott, és éppen ezért sokkal többet érdemel! Kispesten láttuk, Kispesten szerdán a Tatabánya a védekezés „magasiskoláját” mutatta be. A magas jelző a szó igaz értelmében is érthető, nem egy esetben ugyanis csak az „el a kaputól!” jelszó uralkodott a bányász-tizenhatos környékén, s ekkor a magasság és a távolság volt a cél. A védelem oszlopa a sepregetőt játszó Laczkó Mi­hály volt, aki góloktól mentette meg csapatát egy-egy önfelál­dozó közbelépésével. Egy alka­lommal, belőtt labdánál, a gólra éhes piros-fehér csatárok elől csak úgy tudott felszabadítani, hogy hanyatt esve, ollózva rúgta el a labdát — a saját kapuja fölött. — Jó játékos­ — állapította meg tárgyilagosan egy hazai szurkoló, majd indignálódva hozzátette: — Hát még ha ezt leszorítja... Eltűnt egy játékos a Honvéd­pályán. Mégpedig Sántha, a vendégek egyik tar­talékcsatára. A második félidő táján ugyanis azt lehetett látni, hogy elkezd melegíteni. Melegített, melegít­­getett, sűrűn be-bepislogott a játéktérre, aztán egyszeriben nyoma veszett. Nyilván elment zuhanyozni. Ha már bemelegí­tett. • Javában folyt a mérkőzés, amikor megszólalt a hangosan­beszélő, s bemondta, hogy X. Y.-t — nevet sportszerűségből nem írunk —, a Lőrinci Henger­mű dolgozója­ sürgősen várják vissza munkahelyére. A bemon­dás természetesen derültséget okozott a nézőtéren, de hogy elindult-e nevezett a felhívásra, azt a lelátóról nem lehetett megállapítani. Nos, ha ott volt és visszament, ne izgassa magát. Nem vesztett vele sokat, hogy nem látta a má­sodik félidőt.• Rothermel Ádámnak, a szőke tatabányai kapusnak is nagy része volt abban, hogy a szerdai találkozón pontot szerzett a Bá­nyász. A jókötésű, ruganyos, ki­tűnő reflexű fiú olyan nagy­vonalú dolgokat produkált ka­pujában, ami egy rutinos kapus­nak is dicséretére vált volna. Nyugodt volt, s mégis együtt élt a játékkal, jól helyezkedett, bát­ran jött ki, gyors volt és biztos­kezű. És ez nála már nem is az első ilyen eset. Hogy el ne kia­báljuk ... Egy pontról A Fáy utcában, a Vasas— DVTK mérkőzésen, a sajtó ré­szére fenntartott ülőhelyek fö­lött két Diósgyőrből felrándult szurkoló „közvetítette” a talál­kozót. — Elvinnének tőlünk sokakat — szólt az egyik... — El­ám — így a másik. — Tamást, Salamont, Gált, meg talán Gasst is. Ha hagynák, el­kapkodnák őket a csapatok. Aztán csak a mérkőzésre kon­centráltak. — Én döntetlent álmodtam — mondta az egyik — méghozzá lel­et! Nem lehet ez más­ként ... S valóban, az első félidőben úgy tűnt, egyik csapat sem „hajtja agyon” magát. A két 16-os között játszadoztak, s ezt is elég unalmasan csinálták. A gól sem valami parádés ak­ció következményeként, ha­nem Tamás hibájából esett. Mindenki azt találgatta: va­jon mikor egyenlít a DVTK?! A második félidőben aztán Ta­másnak egymás után háromszor is maga mögé kellett nyúlnia, álmodtak... A két diósgyőri szurkoló na­gyokat hallgatott. De amikor sikerült két gólt lőnie a csa­patnak, a döntetlent álmodó is­mét megszólalt: — Na bumm, nem 1:1, hanem 4:4 lesz. Nem annyi lett. Talán majd legközelebb... Lakat Károly dr.: Ártott a Ferencváros tekintélyének A mérkőzés után csupán né­hány szót váltottunk, de már ak­kor éreztük, folytatni kell a be­szélgetést a 0:1-ről. — Beszédtéma a vereség azok között, akik látták a mérkőzést, s azok között is, akik hallották, vagy olvasták az erről szóló be­számolókat. Milyen okokat lehet felsorakoztatni? — Az Egyetértés második percben lőtt gólja egy érdekes rejtély folytatása. Egymás után. Gratulálunk Az elmúlt bajnoki for­duló jubiláló labdarúgói: 100 bajnoki szerep­lést.­lés: Aczél Lász­ló (Dunaújváros); Iflfl Landi Ferenc 100 (Eger); CJ­ Berán Károly üll. (Eger). További eredményes szereplést kívánunk! Csak 30 játékos Már csa­k két forduló van hátra a bajnokságból. A jelenlegiek szerint mindössze harminc játé­kos akad, aki az eddigi 28 mérkőzésen szerepelt. A legba­lsze­rencsésebb közü­lük Észak Sándor, aki a m­a­gó,azján ezen sérülése miatt nem játszhatott, pe­dig eddig minden mérkő­zésen ott volt, és ezúttal szerepelt volna a 100. al­kalommal az NB I-ben. A következő 30 labdarú­gó szerepelt valamennyi idei mérkőzésen: Sólymo­si, Dunai III. Noskó­i Újpes­ti Dózsás, Puskás (Vasas), Ruzsinszki (Bp. Honvéd), Fatér, Molnár, Losoncai (Csepel), Rapp, Hernádi, Tüske, Bérczési, Dunai dr. (Pécs), Kovács I., Laczikó (Tatabánya), Józsa (Egyet­értés), Pék, Horváth, Szabó S. (Szombathely), Oborzil (MTK), Baranyi, Répás, Krisikó (Salgótarján), Ta­más, Salamon, Halas (DVTK), Kiss (Rába ETO), Kiss (Eger), Makrai és Bordács (Komló). A Komló, noha a kiesés ellen küzd, otthon csak a Vasastól kapott ki (1:3), a többi fővárosi csapat ellen: U. Dózsa 1:1, Hon­véd 0:0, FTC 0:0, Csepel 1:0, MTK 0:0, Egyetértés 0:0. Vala­mennyi NB I-es csapat közül az SBTC kapta a legkevesebb gólt otthon: ötöt. A Komló hat gól­lal a második helyen áll, de itt még az első helyre is kerülhet, hiszen csak az Egerrel játszik otthon, az SBTC pedig a Vasas­sal és a Honvéddal. Salánki, fegyelmezettebben! Az edző, Kovács Ferenc sá­padtan állt fel a kispadról. Lát­szott rajta, hogy izgatott. És ezt nem is tagadta. — Bosszant Pusztai bírásko­dása, s az a tény, hogy a mér­kőzés nagyrészében mi veze­tünk és a végén örülni kell a döntetlennek. Azt hittem, Ta­kács gólja megnyugtatja a csa­patot, de nem ez történt. Ide­gesen kapkodtunk, nem tudtuk tartani a labdát, s helyzetünket a játékvezetői tévedések még csak megnehezítették. Oborzil szerelése nem sikerült, s Gon­dár keresztülesett a hátvéden. Ezért 11-est adni?! Érdekes, hogy Keszthelyi Mi­hály edző sem volt elégedett. Kifogásolta, hogy Pusztai a so­rozatosan szabálytalankodó Sa­­lánkit nem állította ki. Azt Kovács is elismerte, hogy Salánkinak a jövőben job­ban kell fegyelmeznie magát. A mokány, harcos kis fedezet nagyszerűen küzd, de tisztátla­­nul játszik, ő hajlamos a ka­kaskodásra. Ha nem változik meg, sok nehézsége lesz még az MTK-nak: meggyűlik Salán­­ki baja a bírókkal! A csepeli mérkőzés margójára még annyit: nem látszik jó meg­oldásnak Szuromi szerepeltetése a középpályán. Szuromi bizo­nyára azért játszik középen, mert sérülése után tartózkodó, némi súlyfölösleg is van raj­ta, lelassult. Középen viszont nem ütközik, nem szerel. Elől a helye, ahol egy-két húzással ké­pes eldönteni egy mérkőzés sor­sát. Érdemes ezen gondolkozni! Búc az A Szombathelyi Haladás a Salgótarján elleni szerdai baj­noki mérkőzésen búcsúzott el az idei évadra a hazai közönségtől. A korai kezdéssel magyarázható, hogy ennek ellenére csak négy­ezren látogattak ki a stadionba. Fél órán át úgy játszott a Hala­dás, ahogyan azt ebben az év­ben már néhány mérkőzésen megszoktuk tőle. Szellemesen, nagy iramot diktálva. Egyszóval otthonról futballozott. A második félidőre kissé visszaestek, de azért szé­pen sikerült a búcsú, hiszen győztesen hagyta el a szombat­­helyi együttes a pályát. Csupán még egy érdekesség: a Haladás az idei bajnokság­ első Hazai mérkőzésén a Tatabányai Bányász ellen 2:1 arányban nyert. Utolsó hazai találkozója ugyanilyen eredménnyel végző­dött. B­itofiytték a két&Cc/ő&Hek S r'sok szó esik mos­­tanság a mérkő­­zések tisztaságá­ról. Egy rosszindula­tú, intrikus tábor ho­vatovább kételkedik abban, hogy a mér­kőzések között olyan is akad, amelyiken, hogy úgy mondjuk, nincs minden rend­jén. Sőt. Vannak, akik nyíltan hangot is adnak rágalmaik­nak emígyen. — Ezen a meccsen röhög a világ. Én a végeredményt egy héttel ezelőtt írásba adtam, a közjegyző­nek. Itt még a vak is látja a „bun­dát”... Nos, ennek a rága­lomhadjáratnak a végére szeretnék pontot tenni. Mint „maszek” ellenőr, végignéztem egy olyan találkozót, amelynek kimenetele döntően befolyásolta a bajnokság vég­eredményének kiala­kulását. A tapaszta­lataim is bizonyítják: minden a legnagyobb rendben folyt le, te­hát egyszer és min­denkorra vessünk véget az alaptalan gyanúsítgatásoknak. Igenis, a küzdelmek késhegyre menők, ádáz harc folyik minden pontért. Ténykedésemet a nevezett mérkőzésen azzal kezdtem, hogy kezdés előtt bemen­tem az öltözőbe Ter­mészetesen inkogni­tóban. Azt mondtam, a zuhanyt jöttem el­lenőrizni. Kinyitot­tam a melegvízcsa­pot, s közben a nyi­tott ajtón át a tzr­­vet­kérő kijelentést hallottam: — ... gyerekek, ha törik, ha szakad, nyerni kell. Ha más­ként nem megy, ki kell szúrni valami­vel a szemüket... Nyomban tudtam, hogy az ellenfél játé­kosainak a szeméről van szó, s megbor­zadtam. Te jó ég, micsoda brutalitás! És még ezekről mondják, hogy meg akarnak egyezni, amikor még az ellen­fél szemét sem kímé­lik, ha győzelemről van szó. Kimentem, levettem az ál­­szakállt, s mint el­lenőr mentem visz­­sza. Az öltözőben összeszedettem az összes szúrószerszá­mot, a szertáros kö­­römpiszkálójától, a mosónő ottfelejtett kötőtűjéig. Utána megmotoztattam min­denkit. (Nem is ered­ménytelenül: a kö­zéphátvéd nadrág­jában találtam egy rozsdás biztosítótűt.) — Tehát ezzel akarta? — kérdeztem vésztjóslóan. És elvettem tőle a tűt. — Ezzel — vallotta be szemlesütve, mi­közben leesett a nadrágja. Ezért ké­sőbb vissza is kellett adnom a tűt, de ígé­retet kaptam a fiú­tól, hogy nem szúrja bele senkibe. A másik öltözőbe is bementem. A szü­netben. Itt az alábbi mondatot hallottam a csapatkapitánytól: — Fiúk, most már úgy kell játszani, hogy a kapu közelé­be senki sem jut­hat. Érthető? Aki mégis megkísérli­, an­nak rálépek a hátá­ra. Mind a két negy­venötös lábammal egyszerre­ összeszorult a szí­vem. Itt mészárlás készül, s nem meg­egyezés. Féltem, hogy valaki talán még kést is visz magával a pályára, ezért szintén moto­zást rendeltem el. Szerencsére senkinél nem találtam. Né­hány játékos sport­szárába takarékbe­tétkönyvek voltak bedugva, de mint mondták, ők ezt használják sípcsont­védőnek Megnyu­godtam. A meccsen sem észleltem semmi gyanús körülményt. Mindvégig sokat sza­ladgáltak a játéko­sok, s amikor vélet­lenül az ellenfélhez passzoltak, hango­san kiabáltak, hogy „a kutyafáját”, meg „a keservét” . . . Sőt, amikor az egyik csa­tár a kapu előtt lyu­kat rúgott, társa odament hozzá és meghúzta a fülét. A mérkőzés sorsát el­döntő gól szép fejes­ből született. Akad­tak ugyan egyes szélsőséges elemek, akik röhögtek, s azt mondták, hogy a ka­pusnak védenie kel­lett volna a labdát. De kérdem én: ho­gyan védhette volna, amikor­­ ő fejelte? A mérkőzés tehát annak rendje és módja szerint folyt le És ami a lényeg: mindenkinek meg­maradt a szeme. Ezt dicsérőleg le is szö­geztem a végén. És hogy vannak barbár emberek, arra mi sem jellemzőbb, mint egy kövér, kalapos fickó reagálása, aki erre m°niegyezte: — Pedig néhány­nak kisülhetett vol­na... v. s.

Next