Népsport, 1969. november (25. évfolyam, 252-276. szám)

1969-11-08 / 258. szám

Félment csapat kmmd még a II. hely elkerüléséért Szegedi i®IL— BK¥ Előre II( COsO) Knopp Spire utca. Előre-pá­­lya. 800 néző. V: Vadas Gy. Szeged: Gilicze — Várhelyi III, Várhelyi I, Magyar, Kővári, Varga, Bánfalvi, Pataki, Pi­­kó (Pálinkás, a szünetben), Vörös (Nemes, a 73. perc), Vass. Edző: Subits Lajos. BKV Előre: Rother­­mel — Juga, Reif, Csider, Tuba, Egervári, Kalmár, Bata, Józsa, Arató, Matus. Edző: Anda László. 2. perc: a jó helyzetben lévő Jó­zsa lövés helyett Aratóhoz gurított, aki gyatrán a jobb kapufa mellé lőtt. 19. perc: Egervári mintegy 23 mé­terről lőtt szabadrúgása után a labda alig kerülte el a jobb felső sarkot. 25. perc: Józsa­­átadását Bata mintegy nyolc méterről kapura emelte, Gilicze a felső léc alól ütötte szögletre a labdát, majd be­ívelés után Józsa fejesét nyomta szögletre a kapus. 40. perc: Józsa a 16-osról lőtt, bal sarokra tartó labdáját Gilicze védte. 52. perc: Matus hatalmas partdo­bását Józsa a kapu torkából emel­te kapu fölé. 67. perc: Az Előre védelme túlsá­gosan előrehúzódott. Vass a bal szé­len szöktette Patakit, aki a kifutó kapus mellett a bal sarokba lőtt, 1:0. 70. perc: Arató szögletét Józsa a felső lécre fejelte. 74. perc: Egervárit sportszerűt­lenségért kiállították. 85. perc: Pataki nyolc méteres lövését Rothermel a felső léc alól nyomta ki szögletre. A szakadó esőben lejátszott mér­kőzésen a hazai csapat játszott fö­lényben, de fölényét nem tudta gólokra váltani, mert a legjobb helyzetekből sem tudott hálóba találni. A gól előtt a fővárosiak védői túlságosan előrehúzódtak, s ezt a vendé­gcsapat ügyesen ki­használta. A játék képe alapján a fordított eredmény sem lett volna meglepetés. Jó: Gilicze, Várhelyi I, Pataki, Bánfalvi, Pálinkás, 111. Csi­der, Bata, Tuba, Arató. EFÜSPÍSJ Siánifék— fülfisken­i ¥5£ (1:0) Czabán Samu tér, 100 néző. V: Hámori. Szállítók: Timler — Pagella, Keul, Kemerle, Rixer, Simicska, Alapi, Szabó, Bakk, Magyarosi, Kuszenda. Edző: Sárosi László. MVSC: Serfőző — Temesvári II, Tordai, Hernádi, Krompasztey, Temesvári I, Oláh, Kiss, Jónás, Marosi, Bálint. Ed­ző: Nagy György. 10. perc: baloldali támadás után a keresztező Temesvári I elvétette a labdát, Bakk felis­merte a helyzetet és a jobb sa­­rokába gurított. 1 :1. 17. perc: Marosi éles lövését nehezen ütötte szögletre Timler. 25. perc: Magyarosi fordulásból lőtt, Serfőző bravúrral védett. 41­. perc: Alapi elől az utolsó pillanatban becsúszva mentett Tortrai. 47. perc: Alapi nagy lövése a vetődő Serfőző melléről Magya­rosi elé pattant, aki a hálóba talált, 2:0. 51. perc: Marosi bombája a fel­ső kapufán csattant. 61. perc: 18 méterre a kaputól Bakk rálőtt, s a labda a kapus kezéből a bal sarokba csúszott, 3:0. 81. perc: egy hosszú labdára Serfőző­ kifutott, ,,kiflit” rúgott, s a védők nehezen mentettek. 86. perc: kapu előtti kavarodás után Magyarosi csaknem az alap­vonaltól őadta be a labdát. Ka a­szonda óriási erővel a léc alá lőtt. 4:0. Eleinte mindkét oldalon sok­ hiba csúszott a játékba. Az MVSC volt a nyugodtabb, a 3:0 után sem állt be védekezni. A fővárénak szünet után nagy ira­mot diktáltak, csatáraik azonban sokat tologattak. Jő: Keul, Si­micska, Alapi, Bakk, ill. Tordai, Krompaszky, Marosi. Pécsi Bástyász-­­K­ecskeméti Dózsa 4s. (0-0) Pécsújhegy, 1000 néző. V: Zá­­vodszki. Pécs: Bogyai — Györkő, Tallósi, Köves, Mérei, Halasi, Ben­­csik, Selymes, Márton, Bartal, Maklári. Edző: Kovács József. Kecskemét: Winter — Lantos, Faji, Gyiffkó, Lutz, Kreidl, Bán­­hidi (Pasek, 64. perc), Lódi, Dobó, Kiss (Porhanda, 64. perc), Bala­toni. Edző: Pyber István. 10. perc: Bartal kiugrott, de a bentragadt kapus mellett nagy helyzetből a jobb kapufa mellé lőtte a labdát. 50. perc: egy hosszan előre adott labdára Bartal és a kecskeméti kapus futott rá, a pécsi csatár egy gondolattal gyorsabb volt és Winter mellett könnyedén a ka­puba emelt, 1:0. 57. perc: Bencsik lapos beadása Pártaihoz került, aki egy csel után gyengén lőtt és a labda a nagyot hibázó kapus mellett a há­lóba gurult, 2:0. 79. perc: Bencsik ügyesen tisz­tára játszotta Kelymest, ő 10 mé­terről a kapu közepébe továbbí­tott, 3:0. 90. perc: Bencsik 17 méterről lövésre vállalkozott, erős labdája akadálytalanul szállt a jobb felső sarokba, 4:0. Jó pécsi első negyedóra után meglehetősen „barátságossá” vált a találkozó. A pécsi támadásokat a kecskeméti védők aránylag könnyen szerelték és igyekeztek a mezőnyben tartani a labdát. Szünet után annyiban változott a játék kéne, hogy néhány gyors tá­madással és a kecskeméti kapus durva hibáinak kihasználásával a hazaiak gyorsan törték meg a ven­dégcsapat ellenállását. A látók ké­pe alapján nem volt ilyen nagy a különbség a két csapat között. Jó: Tallósi, Köves, Bencsik, Bar- J­­ál, ill. Lantos, Faji, Dobó.­­ békéscsabai Előre— Cant­üfiÁVAG 2:0 (2s®) Békéscsaba, 4000 néző, V: Emsberger. Békéscsaba: Tóth — Kvasz, Láza, Kiss, Lengyel, Szűcs, Dobó, Moós, Bertók, Né­meth, Schneider (Dupsi, a szü­netben). Edző: Pillér Sándor. Ganz- MA­V­A G: Vereczki — Mo­nostori, Vida, Kvassai, Balogh, Rattmann, Fenyvesi, Dinopulosz, Jagocsics (Kaiser, a szünetben), Patanik­, Bartusik. Edző: Bánáti Rezső. 26. perc: Bartusik a 16-oson tisztán kapta a labdát és lövését a bal sarokból öklözte szögletre Tóth. 30. perc: Lengyel szögletrúgá­sát az 5-ösön álló Németh „leke­zelte”, majd félmagasan a háló­ba lőtt, 1:0. 35. perc: Lengyel szabadrúgását Vereczki kiejtette, a kapu torká­ban pattogó labdát az utolsó pil­lanatban tisztázta a védelem. 40. perc: Bertók a hálóba ta­lált, de a játékvezető é­les címén, kirúgást ítélt. 44. perc: Moós nagyszerű lab­dával szöktette Bertókot, a kö­zépcsatár lefutotta a védőket és mintegy 15 méterről a bal sa­rokba vágta a másodikat, 2:0. 57. perc: Lengyel 20 méteres szabadrúgását Veróczki csak má­sodszorra tudta megkaparintani. 65. perc: nagy tömörülés a csa­bai kapu előtt, 2 lövés akadt el a védőkön, a harmadik pedig a kapus térdéről vágódott a me­zőnybe. Az első 20 perc kiegyenlített játékkal telt el. Mindkét kapu többször forgott veszélyben, a fővárosiak több helyzetet el­ügyetlenkedtek, ezután a félidő végéig, a Békéscsaba játszott fö­lényben. Szünet után általában a két 15-ös között folyt a játék. A hazaiak valamivel többet bir­tokolták a labdát, de a védelmek mindkét oldalon jól zártak. Jó: Láza, Németh, Moós, ill. Ve­reczki, Vida, Bartusik. Vid­seton—Borszász 4:2­­21.) Nagybátony, 300 néző. V: Márton. Videoton: Tímár — Posch, Nagy III, Fejes, Kovács J., Kerecsényi, Wolek, Pataki (Borsányi, a szünet­ben), Nagy II, Burka, Csukovics. Edző: Túras András. Nagybátony: Szekeres — László, Gáspár, Szalai, Kupcsulik, Pozsár, Nagy, Kovács, Veres, Kegye II (Rakonczás, a szü­netben), Regős (Rozik, a szünet­ben). Edző: Dávid Róbert. 25. perc: Csukovics jobboldali szöglete után, a tétovázó védők között, Wolek fejéről a jobb felső sarokba hullott a labda, 1:0. 36. perc: László nem tudott fel­szabadítani, Csukovics elhúzott mellette és hat méterről a léc alá lőtt, 2:0. 53. perc: Gáspár a tizenhatoson belül buktatta Nagy H-t. Csuko­­vics a büntetőt a jobb felső sa­rokba vágta, 3:0. 62. perc: Veres jó labdával szök­tette Nagyot, aki mintegy hét mé­terről a jobb alsó sarokba helye­zett, 3:1. 68. perc: László felvágta a tizen­hatoson belül Csukovicsot, a 11-est Kerecsényi gyatrán a jobb kapufa mellé lőtte. 72. perc: Nagy kitűnő helyzetben lőtt, de a kapusról szögletre pat­tant a labda. 85. perc: Kupcsulik 30 m-es lövé­sét Tímár csak nagy bravúrral és a felső léc segítségével hárította szögletre. 87. perc: Szalai a 16-oson belül szabálytalanul­­Szerelte Nagy n-t, a 11-est Burka a balra mozduló kapus mellett a jobb sarokba lőtte, 4:1. 90. perc: Nagy remekül adott be és Kovács az ötösről, kapásból vágta a labdát a bal sarokba, 4:2. Egyik csapat sem küzdött teljes erőbedobással. A játékidő nagy ré­szében a Videoton irányított, a ha­zaiak csak az utolsó negyedórában játszottak jobban ellenfelüknél. Jó: Nagy I­­III, Wolek, Csukovics, ill. Pozsár, Nagy. Várpelotei Bányási— Győri Possa 2:1 (0:0) Várpalota 1200 néző. V: Petri. Várpalota: Palotai — Sül­e, Sza­bó, Csapó I, Jónás, Ilisber, Hor­váth I. Bertalan (Dorogi, 55. perc), Horváth I (Bostal, 79. perc), Bertha, Orbán II. Edző: Zsótér Ferenc. Győr: Halasi — Kovács, Halász, Tamás, Tasnádi, Huj­­ber, Mészáros, Szala (Csider, II. perc), Orosz (Komjáti, 70. perc), Gábor, Vígh. Edző: Prilfi Antal. 9. és 10. perc: Palotai egymás­után három veszélyes győri lö­vést hárított. II. perc: Szaló 15 m-es bombája a felső lécről vágódott le. 25. perc: Horváth I sarokra tar­tó, lapos lövését Halasi nagy bra­vúrral ütötte szzögletre. 37. perc: Orbán­­ egy előre­adott labdát átemelt a kifutó Ha­lasi fölött, de a labda elkerülte a kaput. 41. perc: Horváth I gólhelyzet­ben mellébombázott. 54. perc: Bertha átjátszotta a védelmet, egyedül tört kapura, de a kifutó Halasi megkaparintotta előle a labdát. 59. perc: Dorogi a kaputól mint­egy 30 m-re lövésre szánta el ma­gát, hatalmas bombája védh­etet­­lenül vágódott a győri kapuba, 1:0. 01. perc: Bertha elfutott, élesen kapu elé adott labdája a menteni akaró Halász lábáról a felső lécre, onnan a hálóba vágódott, 2:0. ön­­gól. 71. perc: :Taifz bombáját nyomta kapu fölé Halasi. 81. perc: Gyors gy­őri akció után Gábor kapta a labdát és a kifutó kapus mellett a hálóba gurított, 2:1. Küzdelmes, igen jó iramú mér­kőzés. A kiesés ellen küzdő Gy. Dózsa hosszú időn át nyílttá tud­ta tenni a mérkőzést. A Várpalo­ta jóval többet támadott, szünet után nagy fölénybe is került, de a csatárok jobbnál jobb helyzete­­ket is kihasználatlanul hagytak.­­ Jó: Palotai, Szabó, Süke, Dorogi, Kisbej, ill. Halasi, Kovács, Halász. Ózdi Ke­ríts— Ví­öSzlárays Bányász 2:0 (1:0) Ózd, 700 néző. V: Somlai. Ózd: Katona —­ Göböly, Murányi, Gal, Váradlyay, Borban, Bozó (Széles, 65. perc), Egri, Szendrei, Fükő, Váradi (Pázmándi, a szünetben).­­ Edző: Vitezsál Oszkár. Oroszlány: Fekete — Csinos, Sárosi, Köteles, Cservenka, Kovács, Molnár, Papp (Milchram, 83. perc), Sallói, Hol­­anszki (Tombor, a szünetben), Egyed. Edző: Mészáros Imre. 3. perc: Fükő labdájával Szend­­rei a védők gyűrűjéből kitört és hét méterről, a kimozduló kapus mellett a hosszú sarokba lőtt, i.e.­­ 20. perc: a csúszós labdát Fekete I háromszor is kiejtette, de az ózdi­­ csatárok „elbámészkodtak” . . . 45. perc: Murányi 35 m-es lö­vését Fekete lábbal mente­tte szög­letre. 65. perc: Széles 3 m-ről a léc mellé talált. 71. perc: Széles a kaputól 18 m-re jól találta el ballal a lab­dát, s az védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba, 2:0. 83. perc: Papp megsérült és már vissza sem tért. Vékony hóréteg fedte az ózdi pályát, s így a rendkívül csúszós talajon jó játék nem alakulhatott­­ lei. A gyorsan bekapott gól után a vendégek sokat támadtak, s csak harminc perc eltelte után vette át az Ózd ismét az irányítást. Szünet után tíz percig az Orosz­lány rohamozott, de azután a ha­zaiak nagy fölénybe kerültek. Jó: Váradlyay, Borbás, Szendrei, Fü­kő, ill. Fekete, Sárosi, Molnár, Egyed. Székesfehérvári BfiᥠElőrs-Szolnoki­­MTI 2:1 (1:1) Székesfehérvár, 1000 néző, V: Szkokán. MAr­előre: Deveczseri — Pál, Mester, Ribi, Horváth, Nagy, Moncki, Zsoldos, Rácz, Beke, Pa­­padimitriu (Bekő, 61. perc). Edző: Kapocsi Sándor. Szolnok: Gerh­át­h — Kecskó, Heidrich, Molnár, Se­­­­bők, Király (Adamkó, 60. perc),­­ Szathmári (Bujdosó, 75. perc), Hi­­­­mer II, Imri, Nagy, Kuluncsics. I Eerző: Somogyvári József. 1. perc: Rácz 18 méteres jobb­­ alsó sarokba tartó lövését Gerhát­­ üldözéssel hárította. 5. perc: Rácz lövését Gerhát a­­ kapufára ütötte, a kipattant lab­­­­dát Zsoldos, a kaputól három mé­terre, mellé lőtte. 9. perc: Kuluncsics hosszan elő­re ívelt labdáját Pál a kifutó ka­pusnak haza akarta adni, de a labda a lábáról a hálóba jutott, 1­0:1. Öngól. 17. perc: Papat Dimitriu lefutotta­­ a védelmet, de három méterről a a kapust találta el. 18. perc: Monoki a jobboldalon­­ elfutott, beadását Bőke a hálóba­n fejelte, 1:1. 23. perc: Rácz 25 m-es hatalmas­­ lövését Gerhát védte. 53. perc: Zsoldos tisztára játszot­­t­ta magát, de 8 m-rő­l keresztbe lőtt.­­ A berohanó Bőke és Rácz egymást­­ zavarta és a labda az alapvonalon­­ túlra jutott. 56. perc: Zsoldos a jobbszélen el-­­ húzott, éles beadását Rácz mintegy 1s 18 méterről, kapásból, a jobb felső­­ sarokba lőtte, 2:1. 78. perc: a hazai védelem könv­­­­nyelműsködése következtében „tű­zijáték” volt a hazai kapu előtt. Csak a szerencse mentette meg a góltól a fehérváriakat. Az első félidőben szinte kapujá­hoz szegezte a hazai csapat a Szol­nokot, de a jól védekező vendég­csapat egy kivétellel­­ sikeresen ellenállt. Szünet után is hasonló volt a helyzet, de csak egy gólra futotta a vasutasok erejéből. Jó: Nagy (a mezőny legjobbja), Hor­váth, Rácz, ill. Gerhát, Heidrich, Imri. Ij, Vasárnap, 1969. nov. 9. laPeegerszegi fl­ip. Spsosriacös 4:1 (3:0) Zalaegerszeg, 3000 néző. V: Fe­hér II. ZTE: Bolemányi — Pro­­kisch, Papp, Vörös, Láng, Rió, Fehér,­­Szabó (Farkas, 65. perc), Tóth, Madár (Igazi, 65. perc), Ri­­ta. Edző: Szőcs János. Bp. Sparta­cus: Virág — Idei (Menráth, 63. perc), Szűcs, Mihalecz, Nagy, Ká­­csor, Gábor, Németh, Ádám, Stre­­nitzer, Simon. Edző: Hidegkúti Nándor. 19. perc: Láng Szabó elé adott, ő Tóth elé perc­ített, aki a kimoz­duló kapus mellett a léc alá lőtt, 1:0. 23. perc: Rita lövését a felső sa­rokból ütötte szögletre Virág. 26. perc: Simon lövése Proldseh­­ról szögletre pattant, a szöglet után Nagy fejese a kapufa töve mellett csúszott ki. 30. perc: Rita beadását Fehér 5 m-ről mellé fejelte. 31. perc: Németh közelről lőtt, de Prolsch a gólvonalról mentett. 36. perc: Fehér 20 m-es lövése után a labda a kapufáról a gól­vonalra vágódott le, innen segí­tette beljebb Tóth, 2:0. 40. perc: Szabó 20 m-ről küldött lövése után a labda a kapufáról jutott a hálóba, 3:0. 49. perc: a kapura törő Strenit­­zert buktatták, a 11-est Nagy lőtte, Bolemányi azonban vétődő védett. 55. perc: Strenitzer, lesről indul­­­va, már Bolemányi mellett is el­húzta a labdát, de az üres kaput sem találta el. 82. perc: Németh a jobb szélen elfutott, visszagurított és a berob­banó Nagy laposan a jobbsarokba lőtt, 3:1. 5 WascsS““Ss. Haladás Os© Fáy utca, 1900 néző. Vezette: Zsolt (7), (Hegyes, Pusztai). Vasas: Mészáros (7) — Bakos (7), Mészöly (8), Vidáts (7), Ihász (7) — Antal (7), Müller (6), So­mogyv­ári (3) — Molnár (5), Pus­kás (7), Farkas (6). Edző: Iilov­­szky Rudolf. Szombathely: Szarka (9) — Szőke (7), Pék (8), Szántai C.­, Horváth (7) — Farkas (6), Hal­ Zsolt 20 percet késett döftek a vendégek • háziak • Szarka nagy kosok ezalatt a pályán melegí­tettek, a gyérszámú nézősereg pedig türelmetlenül várta a kez­dést. Zuhogó esőben foly­t a já­ték. Az első helyzet Som­ogy­­vári előtt adódott a 11. percben, de Farkas átadását közvetlen közelről a jobb kapufa mellé rúgta. Ezután Antal lövése fog­lalkoztatta Szarkát. Mindjárt utána pedig Müller fejesét hárí­totta bravúrral a szombathe­lyiek kapuvédője. A másik ol­dalon előbb Szabó, majd Iszak­ó próbálkozott lövéssel, de azok elkerülték a kaput. A 25. perc­ben Pék 22 méteres szabadrú­gása a sorfalról pattant ki. A Vasas meddő fölényben játszott, a befejezések nem sikerültek. A 35. percben Rátkai szabadrúgá­sát szépen hárította Mészáros. Egy perc múlva Antal, aki rend­kívül aktív volt, sokat lőtt ka­pura, ezúttal 20 méterről pró­bálkozott, Szarka azonban a he­lyén volt. Ezután Szabó szólójét láttuk, kicselezte a Vasas-védő­ket, majd ballal, 11 méterről, a kapu fölé bombázott SZÜNET UTÁN is a hazaiak játszottak mezőny­fölényben. Az 50. percben Pus­kás beadásáról lekésett Farkas és Molnár, így odalett a helyzet. Az 52. percben Szabó kicselezte Ihászt és Mészölyt, a keresztező Vidáts azonban menteni tudott. Nagy helyzetet hagyott ki Iszak­ó, aki becsapta a védőket, de aztán a 16-oson belül hosszan szöktette magát és Vidáts men­teni tudott. A 60. percben Hal­mosi játszotta magát tisztára, de 14 méterről a jobb kapufa mellé küldte a labdát. Később Molnárnak volt helyzete, ám 12 méterről a kapu fölé lőtt. A 70. percben, a Szabó—Kulcsár adogatás végén, Bakos az utolsó pillanatban szögletre hárított. Ezután Szarka nagy védései kö­vetkeztek, előbb Puskás, majd Müller lövését hárította. A 83. percben közvetett szabadrúgás­hoz jutott a Vasas, a kaputól 15 méterre Puskás lövése lepat­tant a sorfalról. A 83. percben Farkas 7 méteres csavart lövé­sét hárította Szarka, majd a 89. percben Puskás 5 méterről küldött lövésébe vetődött bele, a labda Farkas elé pattant, ő közvetlen közelről megcélozta a kaput, de Szarka jó reflexszel ismét hárítani tudott. ★ "fc A Vasas közvetlen védelméből Mészöly játéka dicsérhető, sok támadást . Nagy lelkesedéssel küzd A Vasas-csatárok sokat hi­­formában akadályozott meg. Ihász válta­kozó harcot vívott Szabóval, Bakos is megfelelt. A középpá­lyások közül Antal nagy lövő­kedve, Müller átadásai érdemel­nek említést. Elől Puskás jól kezdett, de aztán visszaesett, elég keveset vállalt magára. Farkas csak­ a II. félidő hajrá­jában vétette magát észre. A Haladás kapuját Szarka nagyszerűen védte, a magas és a lapos lab­dákat egyaránt ragyogóan hárí­totta. A megerősített védelemből Pék játéka dicsérhető, Szántai általában semlegesítette Pus­kást. Halmost nagy területen játszott, jó labdákat adott tár­sainak, elől Szabó első és Rátkai második félidőbeli játéka érde­mel említést. NYILATKOZATOK: Illovszky Rudolf: Későn kez­dett hajrázni a csapat. Albert József: Nagyon boldog vagyok, a fiúk igen lelkesen küzdöttek, úgy érzem, rászolgál­tunk a döntetlenre. !! e­s­­ Varga Béla NB I. TARTALÉKCSOPORT Vasas—Szombathelyi Haladás 6:2 (3:0). Fáy utca, 31­0 néző. V: Vitárius. Vasas: Horváth — Kálfási, Mathesz, Szőke, Menczel, Vaskor, Radics, Keli, Tóth, Fis­­ter (Vigh), Gersicze. Szombathely: Mursits — Némethi, H­omolya, Balogh, Gerencsér (Németh Gy.). Gyarmati, Albert, Németh L. (Kiss). Pintér, Tóth. Bogáti. G: Nell (3), Radics (2), Görgicse, ill. Bogáti, Pintér. Jó: Mathess. Men­­czel, Radics, Nell, ill. Homálya, Tóth. Diósgyőr—Egyetértés Isi fis®­ ! ! Diósgyőr, 3500 néző. Vezette: Soós G. (7), (Dana, Bacsó). Diósgyőr: Tamás (9) — Ko­vács (8), Salamon (8), Sáfrány (7) — Gál (7), Hajas (9) — Vass (5), Fekete (7), Horváth (7), Haffner (6), Gass (6). Edző: Tát­rai Sándor. Egyetértés: Varga L. (7) — Sá­tori (7), Józsa (7), Sóvári (7) — Galambos (6), Harangi (7) — Karába (7), Kuharszki (7), Mo­­hácsik (6), Halápi (1­), Király­hegyi (3). Edző: Rákóczi László. Csere: Karába helyett Siklósi (—) 58. percben. Haffner he­lyett Ruttkai (—) 58. percben. Sáfrány helyett Török (—) 65. percben. Góllövő: Fekete (25. perc), Ha­lápi (75. perc). Szögletarány: 6:6 (2:3). Az előző napi kellemes, nap­sütéses ősti idő után télre éb­redtek a miskolciak. Délelőtt enyhült az idő valamit és a hó­esést eső váltotta fel. Csúszóssá vált emiatt a hóval borított já­téktér. Mindjárt az első perc­ben szögletet ért el Diósgyőr. Vass beívelt labdáját Horváth élesen lefejelte, de a labda a jobb kapufa tövénél ment ki. Közvetlen utána Haffner lövé­se szállt alig mellé. Az 5. perc­ben védelmi hibából Kuharszki törhetett a diósgyőri kapura, a kifutó Tamás azonban jól zár­ta a szöget és bravúros vető­déssel szögletre tudott mente­ni. Változatos és igen élénk volt a játék. A csúszós talajon azon­ban sokat bizonytalankodtak mindkét oldalon. A 8. percben Sáfrány húzódott előre a táma­dók vonalába, hatalmas bomba­­lövését Varga szögletre nyom­ta ki. A 14. percben Fekete elől szedte fel a labdát Varga ke­csegtető gólhelyzetben. Ellen­­támadás végén nyolc méterről Kuharszki bombázott, kapu mel­lé. A 15. percben nagy gólhely­zetbe került. Horváth, az Egyet­értés kapuja előtt. A 11-es pontról kapura lőtt, azonban labdája Józsán elakadt. Ku­­hr,Iszid és Halápi mozgékony­ságával sokszor okozott zavart a diósgyőri védőknél. Hosszú perceken keresztül a diósgyő­riek rohamoztak és a 25. perc­ben sikerrel járt támadássoro­zatuk. Egy előre vágott labdát Vess fejjel Fekete elé csúszta­tott és a diósgyőriek jobbössze- 3 kötője a kimozduló Varga mel­lett öt-hat méterről laposan a bal sarokba továbbított. 1:0 A gól után az Egyetértés tá­madott és nemegyszer került veszélybe Tamás kapuja is. Iz­galomra adott okot, hogy a partjelző két óriási lest is elen­gedett. A 44. percben veszélyes helyzet alakult ki a diósgyőri kapu előtt. Kuharszki átjátszot­ta a diósgyőriek védelmét, el­húzta a labdát Tamás mellett is, Tamás azonban újabb bravú­ros vetődéssel megszerezte a labdát és oda lett az Egyetér­tés egyenlítési lehetősége. A II. FÉLIDŐ A 46. percben Hajas szerelte Mohácsikot a diósgyőri kapu közelében. Három percre rá Kuharszki veszélyes lövése a jobb kapufa tövénél suhant el. Az Egyetértés nagy elszántság­gal támadott. Az 59. percben Sátori bombalövését Tamás a léc fölé nyomta. Az 58. percben Karába megsérült, lebicegett a pályáról, Siklósi állt be a helyé­re. Cseréltek a diósgyőriek is, Haffner helyére Ruttkai jött be. Változatlanul az Egyetértés támadott. A 63. percben Király­hegyi veszélyes, lapos lövését Tamás bravúros vetődéssel tisz­tázta. Fokozták az iramot a ven­dégek, a diósgyőriek láthatóan visszaestek. A 68. percben Sáf­rány megsérült, Török lépett a helyére. A 73. percben felszabadult a diósgyőriek kapuja, Gass elfu­tott, jól adott Feketéhez, a diós­győri csatár azonban elesett a döntő pillanatban, odalett a kí­nálkozó helyzet. Sűrű köd eresz­kedett a pálya fölé. Ez kissé zavarta a látási viszonyokat. A 75. percben az Egyetértés roha­mai góllá értek. Szabadrúgáshoz jutott az Egyetértés a diósgyőri alapvonal és a 16-os sarkánál. Az átívelt labdát Halápi fejjel a felső lécre juttatta, onnan a gólvonalon túlra pattant a lab­da. 1:1 A 80. percben 40 méterről Sik­lósi szabadrúgást rúgott Tamás kapujára. A veszélyes labdát Tamás szögletre nyomta. A 82. percben Vass szerezhetett volna újabb gólt, a 16-oson egyedül kapta a labdát, már csak Var­gával állt szemben, de a kifutó kapusba lőtt. Befejezés előtt Ta­más Kuharszki közeli fejesét szerezte meg bravúrral. it­t? 17 A Diósgyőrben Tamás válogatott formában véd­te kapuját, több biztos gólhely­zetet tisztázott bravúrral. Ko­vács és Salamon remek­ védő­munkát nyújtottak. Kovács többször tört előre a támadók vonalába. Sáfrány is megbízha­tóan játszott. Hajas bizonyult a mezőny legjobbjának, végig bír­ta erővel, sok veszélyes táma­dást hiúsított meg. Gál sem sok­kal maradt el mögötte. A táma­dósor legjobbja Fekete volt, Horváth is lelkesen küzdött. Az Egyetértés kapujában Varga a gólt nem védhette. Sátori tapasztaltsága igen hasznos volt a nehéz tala­jon. Józsa fejjátékával tűnt ki. A két fedezet közepes teljesít­ményt nyújtott. A támadósor lendítője Halápi volt, gólja re­mek helyzetfelismerésből szü­letett. Karába és Kuharszki sok zavart okozott a diósgyőri ka­pu előtt. Kuharszki kínálkozó helyzeteit azonban nem tudta kihasználni, ezzel rontott egyéb­ként jó teljesítményén. NYILATKOZATOK Tátrai Sándor: Csapatom mesz­­sze elmaradt jó formájától. Érté­kes pontot veszítettünk el. Rákóczi László: A rossz talaj kedvezőtlenül befolyásolta a já­tékot. Helyzeteink alapján győ­zelmet érdemeltünk volna. Nemes Péter NBL TARTALÉKCSOPORT Diósgyőr—Egyetértés 4:2 (1:1). Diósgyőr, 1000 néző. V: Dezsi Diósgyőr: Bencze — Márton, Herr, Gazdag, Homrődi, Thékes, Kunfalvi, Várkonyi, Lázár, Siko­­ra, Kopa. Egyetértés: Kiss (La­­borczfalvi) — Géber, Aspirány,­­Tanikovics, Németh, Pál, Gór, Kecskés, Wimper, Laczikó, Illés (Fehér). G: Kunfalvi (2), Lázár, Kopa, ill. Wimper, Laczkó. Jó, Bencze, Herr, Lázár (a mezőny legjobbja), ill. Aspirány, Pál, Laczikó. Végig hatalmas küzdelem folyt a mély talajú pályán . A hajrát az Egyetértés bírta jobban, de csak ki­­egyenlítésre telt csatárai erejéből. mos I (8), Szárkai (7) — Szabó (7), Iszak I (8), Iszak II (5). Edző: Albert József. Csere: Iszak II helyett Kulcsár (3), a szünetben, Somogyvári he­lyett Török (6), a 65. percben. Szögletarány: 10:4 (6:2) a Va­sas javár­a. Alapos késéssel kezdődött a mérkőzés, Zsolt 20 perccel a kez­dés után érkezett meg. A játék * 1­­­35. perc: Farkas jobboldali be­adása után Bita kapásból vágta a labdát a hálóba, 4:1. Az I. félidőben a ZTE irányította a játékot. Szebbnél szebb támadá­sokat vezetett, s a csatárok kihasz­nálták helyzeteiket. A Spartacus csak ritkán támadott, ennek elle­nére kétszer is volt gólszerzési le­hetősége. Szünet után l­­egyen!!tet­tebb lett a játék. A fővárosiak a mezőnyben szépen adogattak, gól­helyzeteiket azonban — egy kivé­telével — kihasználatlanul hagyták. A hajrában ismét a ZTF­ kereke­dett felül. Jó: Bolemányi, Vörös, Láng, Tóth, ill Nagy, Kácsor, Né­meth­, Simon. A labdarúgó NB­­ B állása 1. Videoton 31 22 3 11 84:38 47 2. SZEOL 31 17 8 6 58:37 42 3. ZTE 31 13 10 8 53:32 46 4. Pécsi B. 31 1­1 8 9 44:36 36 5. Várpalota 31 15 5 11 43:34 35 6. B.­csaba 31 13 8 10 47:40 34 7. Oroszlány 31 14 6 11 47:43 34 8. Spartacus 31 11 11 9 55:46 33 9. Kecsk. D. 31 12 8 11 37:33 32 10. Szállítók 31 10­­ 12 46:49 29 11. Szt. MÁV 31 11 6 14 35:40 28 12. SZITE 31 8 12 11 33:42 23 13. MA­VAG 31 10 7 14 32:42 27 14. Flóre 31 7 12 12 28:37 26 15. Ózd 31 9 7 15 35:42 25 16. Győri D. 31 8 9 14 34:50 25 17. MVSC 31 7 7 17 24:55 21 18. Nagykát. 31 8 4 19 29:68 20 Hátralevő mérkőzések. Nov. 16: Oroszlány—Győri D., SZMTE —Várpalota, Ganz-MAVAG—Szé­­keely. MÁV. Bp Sport.—B.-csa­ba, Kecskemét—ZTE, MVSC— Pécsi B., Videoton — FÖSPED, SZEOL—Nagyb., ózd—Előre. Nov. 23: Várpalota—Ganz­-MA­­VAG, Győri D.—SZMTE. Előre— Oroszlány, Nagyb —ózd, FÖSPED — SZEOL, Pécsi B.—Videoton, ZTE—MVSC, 3.-csaba—Kecske­mét, Székest. MÁV—Bp. Sport. Nov. 30: Oroszlány—SZITE, Ganz-MÁVAG—Győri D., Bp. Spart.—Várpalota, Kecskemét— Székest. MÁV. MVSC—B.-csaba, Videoton — ZTE, SZEOL — Pécsi B., ózd —FÖSPED, Előre—Nagybá­tony. dforduló váligzottja Erdősi (Komló) — Sátori (Egyetértés), Csordás I (Komló), Vági (Bp. Honvéd), Izsáki (Rába ETO) — Szalai (SBTC), Hajas (DVTK) — Bordács (Komló), Kocsis (Bp. Honvéd), Kunszt (MTK), Beck (SBTC). A forduló játékvezetője: Ka­tona József. A második csapat: Szarka (Szombathely) — Hernádi (Pécs), Páncsics (Ferencváros), Kmetty (SBTC), Gecse (SBTC) — Tus­­singer (Bp. Honvéd), Halmosi (Szombathely) — Pusztai (Bp. Honvéd), Takács (MTK), Kalmár (Csepel), Karakas (Bp. Honvéd).

Next