Népsport, 1969. december (25. évfolyam, 277-299. szám)

1969-12-03 / 278. szám

Baranyában is jó helyre került a kitüntetés A vállalati székház forgalmas folyosóján díszes vitrin. Benne, igen „előkelő” társaságban — minisztertanácsi vándorzászló és a munka egyéb elismerései mel­lett — a „Testnevelés és sport fejlesztéséért” adott kitüntető jelvény. Nemrég az MTS OT nevében, meghitt ünnepség ke­retében adták át a vállalat veze­tőinek. Amikor a hír Pécsett el­terjedt, egyöntetű volt a véle­mény: „Jobb helyre nem is ke­rülhetett volna a kitüntetés!” Az ünnepségen láthatóan kel­lemes meglepetést okozott a ki­tüntetés a Mecseki Szénbányák jelen volt vezetői körében. Ga­­ramvölgyi János igazgató többek között ezt mondta: " ... Nagy megtiszteltetés ez vállalatunk egész kollektívája számára, különösen annak örü­lünk, hogy a sportszervek fel­figyeltek a közel tizennyolcezer bányász sportszeretetére és áldozatválla­lására! A bányászok áldozatvállalását a mintegy tizenhárom és félezer tagsági könyvecske jelképezi, amely évente 1,2 millióval járul hozzá a vállalat öt sportegyesü­ltében működő szakosztályok költségeihez, és biztosítja az üzemi tömegsportélet anyagi alapját is. A sportszeretet szép bizonyítéka az a napló is, ame­lyet Bódi Dezső, a Pécsi Bányász elnöke vezet 1968-tól a bányász szocialista brigádok társadalmi munkájáról. Ebből olvasta: — A pécsújhegyi Bánki Do­­náth szocialista brigád tagjai építik a pécsi stadionunk belső kerítését. Ez évre 800 munkaórát irányoztak elő, mintegy százezer forint értékben. 1969-ben a tár­sadalmi munka eddig több mint 600 ezer forintot tett ki és ezt 15 szocialista bri­gád „termelte” a bányászfiata­lok számára! Hasonló a lelkesedés Komlón is. Az ottani sportkombinátban az utóbbi években gombamódra szaporodtak a létesítmények, jo­gos büszkeséggel mutogatják azokat vendégeiknek a komlóiak. És örömmel beszélnek az üzemi bajnokságokról is. A tömegsport Komlón kinőtte már a sport­pálya kereteit, ezért külön tö­megsport-létesítményeket építet­tek, 12 öltözővel, 2 fürdőszobá­val. A vállalat vezetői a bányászok odaadását emelik ki, a maguk tevékenységéről nem szívesen beszélnek. Pedig az sem lebe­csülendő! Az utóbbi években 10 milliónál is nagyobb összegű beruházást kapott a sport, a ré­szesedési alap 31 százalékát sport­üdültetésre, szociális cé­lokra használják fel. Csak ebből 1 milliónál is nagyobb összeg erősíti a sportegyesületek költ­ségvetését. Hogy mit jelent a vállalati tá­mogatás a pécsi szénmedencé­ben? A felszabadulás előtt öt lelkes sportkör öt salakos, poros pályán fejtette ki tevékenységét. Ma öt füves pályával rendelkeznek, köztük Komlón és Pécsújhegyen minden igényt kielégítő sport­kombináttal. Atlétikai pályák, bitumenes kispályák mellett or­szágosan ismert lett a pécsúj­hegyi kézilabdastadion, a komlói tekecsarnok és a sok más kor­szerű létesítmény. Ezeken a pá­lyákon jól „megterem” a minő­ségi sport. A vállalat képvisel­teti magát a labdarúgó NB I- ben, az NB I B-ben és az NB II- ben, a pécsi kézilabdázókat és a komlói atlétákat ismerik szerte az országban. A Mecseki Szénbányák dolgo­zóinak, vezetőinek segítőkész­sé­­ge Pécsett közismert. A Gép­ipari Technikum korszerű torna­termének építéséhez 1,2 millió­val „betársultak” és jelentősen hozzájárultak az orfűi vízi telep fejlesztéséhez is. Ezek után az is természetes, hogy a Baranya közvéleménye egyhangúlag egyetértett a „Test­nevelés és sport fejlesztéséért” alapított kitüntetés odaítélésé­ben. T. Z. A sok út közül is a legújabb... korszerű öltözősor és sajtótorony Pécsújhegyen A KOSÁR MELLŐL... Rangadók — izgalom nélkül Gazdag volt a kosárlabdáztók hétvégi műsora: 21 NB I-es talál­kozóra került sor, köztük több rangadóra. A férfi csapataik szom­baton és vasárnap is pályára lép­tek, legtöbben utaztak is, így alapos igénybevételnek voltak ki­téve a játékosok. A kettős ter­helést mindössze négy csapat „viselte el” száz százalékos si­kerrel: a Bp. Honvéd, a Soproni MAFC, a MAFC és a Székesfehér­vári Építők. Ezek közül a MAFC­nak és a kiesés ellen harcoló fe­hérváriaknak volt a legnehezebb dolga Csepel, illetve a Bajai Bácska ellen. A két sereghajtó együttes — Diósgyőri VTK, BKV Előre — mellett ezúttal a VTSK nem tudott egyszer sem győzni a kettős fordulóban.­­A szombati férfi mérkőzése­ket a sok kosár jellemezte. A hat mérkőzésből 5 (!) hozott három­­számjegyűt, de a hatodiknál is csak 3 pont hiányzott a 100-hoz. A Baja—Csepel rangadón 228 (!) kosár esett, ami azt is mutatja, hogy a védekezésre nem nagy gondot fordítottak a csapatok. Régen találkoztunk olyan ered­ménnyel a hazai bajnokságban, amelyen a vesztes csapat is 100 felett dobott, most a Csepel büszkélkedhet” ezzel. Vasárnapra megcsappant a fér­fi csapatok dobókedve, mert még a kétszeri hosszabbításos diós­győri találkozón sem érték el a százat. Feltehetően kissé elfárad­tak a játékosok. A Csepel —MAFC rangadó volt az egyetlen olyan mérkőzés, amely izgalmat és sok érdekességet hozott. Ugyanez már nem mondható el a VTSK — Honvéd találkozóról, mert a ta­nácsháziak hamar elkészültek erejükkel. Csepelen viszont a MAFC 11 pontos meglepetés­szerű előnyt szerzett, ezt letámadással a hazaiak behozták és ők húz­tak ki 14 ponttal. Ezt a 2­5 pon­tos „lelki fölényt” sem tudta azonban kellőképpen kihasználni a Csepel, mert a nagyobb hig­gadtság és tapasztal­tság végül mégis a MAFC győzelmét hozta. Tanulságos mérkőzés volt! Most már csaknem biztosra vehető, hogy a Bp. Honvéd után a Sopro­ni MAFC­ és a MAFC foglalja el a „dobogó” második és harmadik helyét. Eldőlt a női bajnokság is. Az MTK biztosan nyert a Videoton ellen és ezzel kilencedszer jutott a büszke bajnoki címhez. A rang­adó úgy indult, hogy szoros, jó mérkőzés lesz. A fehérváriak azonban­­kellő előkészítés nélkül dobáltak kosárra és pontatlanul. Az MTK viszont jobb csapatmun­kával és a támadások pontos be­fejezésével hamar felőrölte el­lenfele erejét. 15 — 20 pont kü­lönbség után nagy csend uralko­dott a zsúfolt nézőtéren. A Kun Béla téri terem nem alkalmas ilyen rangadók lebonyolítására, most is sokan kiszorultak a te­remből, de a benn lévőknek is csak kényelmetlen állóhely ju­tott a falak mentén. Talán az MTK is helyesebben tette volna, ha gazdasági okokból a Sport­­csarnokba vitte volna a rang­adót, elsősorban azért is, mert a héten fontos Eb-mérkőzését is ott játssza. Minek nevezzelek? Victoria felé száll a só­haj. Victoria ugyanis meg­változik. Victoria más lesz, jobb lesz, mint eddig. Nem ő ígérte meg, hanem ké­szítői: az Orion dolgozói. A jövő év elején új tv­­típust hoznak forgalomba, a Victoriának egy változa­tát. Az üzem mintegy két­száz természetjárója azt reméli, hogy lesz némi szerepe ebben az újjászü­letésben. Nemcsak azért,­ mert ők szerelik a készü­lékeket, hanem azért, mert betölthetik a „keresztszü­lő” nemes hivatását. A gyár vezetői ugyanis név­­pályázatot hirdettek. A természet Orion-beli sze­relmesei nyilván benevezz­nek . . . Hiszen az ő tár­saságuk — különösen an­nak 50—60 fős, leglelke­sebb ..magja” — majdnem minden vasárnap felkere­kedik, hogy egészséges, szép szenvedélyének hó­doljon. Végigjárták az or­szágot, bebarangoltak olyan tájakat amelyek . . . Amelyek nevét akár egy új tv-típus is felvehetné. M és ha nem lesz jó a mű­sor­­vagy a készülék­, legalább adtak egy ötle­tet, hogy hova menjünk kirándulni! A HÉT KOSÁRLABDA­­VÁLOGATOTTJA Férfiak I. csapat: Balsai (Székes­­fehérvári Építők), Gyura­­elte (Bp. Honvéd), Gabá­­nyi (MAFC), Rátvay (Bajai Bácska Posztó), Tvordy (Soproni MAFC). II. csapat: Rártky (Ganz-MÁVAG), Légrády (Csepel), Téri (Csepel), Prieszol (MAFC), Fülöp (Veszprémi Ve­gyész). Nők I. csapat: Dr. Készeiiné (MTK), Hegedűs­né (Video­ton), Krizs­­i­nné (MTK), Bakk (Bp. Vörös Meteor), Triz (Bp. Vörös Meteor). II. csapat: Hirth (Szigetvá­ri Vörös Meteor), Vargáné (BKV Előre), Batáné (Szé­kesfehérvári Építőik), Mar­­kovics (TFISE), Széki (MÁV Nagykanizsai TEJ). Földi Imre az első IDOBOGÓ I_ Az elmúlt heti sportteljesítmények értékelésekor a világ­­csúcstartó Földi Imre súlyemelő és Klampár Tibor asztaliteni­­szező neve került legtöbbször szóba. Íme szavazólistánk: Boskovics Jenő (Magyar Távirati Iroda): 1. Földi Imre súly­emelő, 2. Klampár Tibor asztaliteniszező, 3. dr. Kalmár János vívó. Gulyás Gyula (Magyar Rádió): 1. Földi Imre, 2. Klampár Ti­bor, 3. az MTK női kosárlabdacsapata. Lepies György dr. (Népszava): 1. Földi Imre, 2. Klampár Ti­bor, 3. Potocska Mária művészi tornász. Muha József (Népszabadság): 1. Klampár Tibor, 2. Földi Imre, 3. Potocska Mária. Naményi József (Népsport): 1. Klampár Tibor, 2. Földi Imre, 3. dr. Kalmár János. Szabó Ferenc (Magyar Ifjúság): 1. Fazekas László labdarúgó, 2. Klampár Tibor, 3. dr. Kalmár János. Szanyi János (Telesport): 1. Földi Imre, 2. Klampár Tibor, 3. az MTK női kosárlabdacsapata. Toldi Ferenc (Magyar Hírlap): 1. Földi Imre, 2. Klampár Ti­bor, 3. Férfi kézilabda-válogatottunk. Zentai Ferenc (Képes Újság): 1. Földi Imre, 2. Klampár Ti­bor, 3. Potocska Mária. Zsigmond Márta (Világ Ifjúsága): 1. Földi Imre, 2. Klampár Tibor, 3. Fazekas László. . A HÉT SPORTHŐSE: Földi Imre súlyemelő, 25 pont, 2. Klampár Tibor asztaliteniszező, 22 pont, 3. Fazekas László labdarúgó, 4 pont, 4—5. Potocska Mária művészi tornász és dr. Kalmár János vívó 3—3 pont, 6. Az MTK női kosárlabdacsapata, 2 pont, 7. Férfi kézilabda-válogatottunk, 1 pont. Négyhónapos gazdag havas versenyprogram Az a „fenyegetés”, amely ke­mény telet ígér, nem ejti két­ségbe a síelőket. Mert a kemény tél nemcsak fázást, hanem ha­vat is jelent, és így nem ag­gódnak a léces emberek. Aggo­dalomra nem is lehet ok, hi­szen a körülményekkel teljes mértékben összhangban áll a program. A versenyek számá­ban természetesen a Mátra, a Bükk, a Szabadság-hegy viszi el a babért, de a Nagyhideghegy, Salgótarján, Sátoraljaújhely, Gyöngyös és Sopron is bekap­csolódik a gazdag műsor lebo­nyolításába. A versenyévadot a szokás­hoz híven az ugrók kezdik. Legjobbjaink részt vesznek az NSZK-ban és az Ausztriában december végén kezdődő négy­­sáncversenyen. A világ ugró­­sportjának nagy idényeleji ta­lálkozóján három magyar ver­senyző képviseli színeinket. S ha már az évad nemzetközi ese­ményeinél tartunk, említsük meg a legnagyobbat, az északi vi­lágbajnokságot, amelynek feb­ruár 14. és 22. között a Magas- Tátra lesz a színhelye. A VB-n a magyar futók és ugrók is 1-n­dulnak. Ezt megelőzően január 9. és 10. között részt vesznek ugróink a Csehszlovákiában sor­ra kerülő ugróhéten. Ugróink­ra az idény második felében is nagy feladatok várnak. Ilyen elsősorban az obertsdorfi, majd a planicai repülőverseny. A fu­tók és az alpesi versenyzők szá­mára is nagy erőpróbát jelent a programban szereplő számos verseny. A hazai naptár szinte négy­hónapos időszakra biztosít ha­vas sportolóinknak versenyzési lehetőséget. Az évad lényegében január 4-én kezdődik, s ha ekkor már kellő mennyi­ségű hó fedi terepeinket. Há­rom versenyre is sor kerül: a Bp. Honvéd alpesi, a Vasas SC futó- és északi összetett verse­nyére, valamint az MLSZ ugróversenyére. A Szabadság­­hegy szempontjából fontos dá­tumot jelent a január 10., ami­kor a BKV Előre versenye hoz­za mozgásba a lesiklókat. Ja­nuár 17. és 18. a Budapest-baj­­nokság időpontja. Az országos bajnokság hosz­­szabb időszakot ölel fel. Január 10-én az országos bi­atlonbajnokságra kerül sor a Kékesen. A felnőtt északi baj­nokságot február 1—8., az alpesi bajnokságot pedig február 9—15. között rendezik meg a Mátrában. Az északi bajnokság egyben válogató is lesz a vi­lágbajnokságra: az eredmények alapján 12 síelőnk utazhat majd a csehszlovákiai VB-re. A hazai nemzetközi versenyek közül elsősorban a Bp. Honvéd Dózsa Tibor emlékversenye emelkedik ki. Erre ugyanis nem kevesebb, mint huszonhét külföldi ugrót hív meg Mátraházára a rendező egyesület. A február 1-én sorra kerülő nemzetközi eseményen tíz or­szág képviselteti magát. Márciusban zömmel kisebb jelentőségű események kerül­nek sorra, de csaknem vala­mennyi hét vége kettős, sőt hármas versenyt biztosít. A ha­vas évad április 4-én a felsza­badulási váltó- és alpesi verse­nyekkel ér véget, ha a termé­szet is így gondolja. Négy sáncverseny és repülőhét Huszonhét külföldi a Mátrában Zárás áprilisban A két nagy esélyes harca emlékezetes marad Kitűnően sikerült a súlyemelő CSB záróakkordja Vasárnap az esti órákban vé­get ért az I. osztályú súlyemelő csapatbajnokság. A győztes Ta­tabányai Bányász színeiben Föl­di Imre állt a dobogó legfelső fokán, s nem véletlenül. A kö­zönség ünneplése neki kétszere­sen szólt, mint a bajnokcsapat erősségének , és mint világ­csúcsjavítónak. Ám az a tény, hogy a CSB záróakkordja kitűnően sikerült, nem­­ csak a világcsúcsnak kö­szönhető, hanem a két nagysze­rűen fölkészült csapat: a Ta­tabányai Bányász és a Csepel mindvégig nyílt küzdelmének. Ebben az összecsapásban a sportág valamennyi szépsége ér­vényre juthatott, a jó egyéni teljesítmények mellett a kol­lektív szellem, az okos taktika és a nagyfokú fegyelmezettség jellemezte a két rivális együt­test. A tatabányaiak megérde­melten jutottak a bajnoki cím­hez, de a csepelieknek sincs miért szégyenkezniük, kettejük párharca adott igazi rangot en­nek a CSB-nek, s tette sokáig emlékezetessé. A lazaság végzetes lehet Az előbb a fegyelmezettséget említettük, amely mindenféle csapatküzdelem egyik elenged­hetetlen feltétele. Ahol hét ver­senyző és egy edző maximálisan egymásra van utalva, ahol a csapat eredménye egyformán függ minden egyes résztvevő teljesítményétől, ott a legkisebb lazaság, fegyelmezetlenség, vagy öncélú kockáztatás végzetes le­het. Szomorúan bizonyítja ezt a Kinizsi Húsos esete, amely a rendkívül előkelő harmadik helytől esett el. Horváth K. a nyomásban nem tudta teljesíte­ni kezdősúlyát és a csapat már­is végérvényesen a Szombathe­lyi Haladás mögé szorult. Ha a középsúlyú versenyző mindössze 100 kg-ot teljesít a nyomásban — amire játszva képes lett vol­na —, már megvan a bronzérem. A szombathelyiek Berta nélkül léptek dobogóra, s ez érződött a csapat összteljesítményén — harmadik helyük elismerésre méltó eredmény. Lehet-e egy mázsával kevesebb ?­ A varsói VB-n részt vett vá­logatott versenyzők javarésze messze elmaradt korábbi ered­ményeitől. Jól derült a Jégszín­ház közönsége, amikor a han­gosbeszélőn bemondták: Bakos Károly eredménye 367.5 kg . .. Ez pedig 120 kg-mal kevesebb a varsóinál! S hasonlóképpen Holczreiter, Benedek, Bagócs és Szarvas sem nyújtotta a tőle megszokott teljesítményt. Ez természetesen érthető. Ezek a versenyzők fáradtak, vagy még nem épültek­ föl sérüléseikből, s most az év végén már inkább pihenésre volna szükségük, mint versenyre. De érthető az egyesületek óha­­­ja is. Nem szívesen nélkülözték volna legjobb erőiket a csapat­küzdelmekben. A megoldást a sportág vezetőinek kell megta­­lálniok. A jövő évi versenynap­­tár összeállításában bizonyára ezek a szempontok is szerepet játszanak majd. Mi lesz velük ? Minden versenyen vannak el­sők és vannak utolsók, ez ma­gától értetődő, senki sem ütkö­zik meg rajta. De az, hogy ho­gyan lesz valaki utolsó, az már nem egésze­n mindegy. A Bp. Honvéd csapata úgy lett utolsó, hogy az első forduló után nem is vett részt a további küzdel­mekben, mert nem tudott olyan csapatot kiállítani, amely leg­alább harcolni tudott volna a ki­esés ellen. Elgondolkoztató ez, hiszen a Bp. Honvédnek vannak tehetséges versenyzői. Elég, ha csak Máté, Tasnádi, Manyik ne­vét említjük, vagy a fiatal Har­cos Gáborét, aki az utolsó for­dulóban — versenyen kívül — 405 kg-os eredménnyel hívta föl magára a szakemberek figyel­mét. Jobban kellene törődni ezekkel a fiatalokkal, hisz az egyesület és a sportág számára nem lehet közömbös hogy mi lesz a sorsuk. Befejezésül csak annyit: az 1969. évi CSB a felmerült prob­lémák ellenére jó küzdelmeket hozott, s egészében véve méltó volt a rangjához. Gümöry Albert Elkészült a jégkorong Duna Kupa sorsolása Izgalmas hét végére készülnek a válogatott jégkorongozók. Az idei esztendő legrangosabb hazai jeges eseményére, a hagyomá­nyos Duna Kupa-tornára, ame­lyet december 5 és 7 között ren­deznek a Kisstadionban. A tor­nán részt vesz az Ukrán SZSZK válogatottja, amely a szovjet bajnokság első osztályában sze­replő Dinamo Kijev csapatára épül, a jégkorong-világbajnokság B-csoportjában jól szereplő ro­mán válogatott, és a velünk körülbelül azonos játéktudást képviselő bolgár válogatott. Már elkészült a sorsolás is. Pénteken 17.30 órakor a Magyar­­ország—Bulgária. 19.45-kor az Ukrajna—Románia összecsapásra kerül sor. Szombaton 16 órakor a Magyarország—Románia. 18.15- kor az Ukrajna—Bulgária talál­­kozókat rendezik Vasárnap 9.15 órakor a Bulgária—Románia. 11.30-kor az Ukrajna—Magyar­­ország mérkőzés szerepel a mű­soron. Mit mutattak a válogatottjelöltek ? Duna Kupa-hangulatban gyü­lekezett vasárnap délután csak­nem négyezer néző a Kisstadion­ban. Az érdeklődés a rangadó­nak szólt és érthető érdeklődés­sel figyeltük a két csapatban szereplő, Duna Kupára készülő válogatottjelöltek játékát. Pász­tor György, a Jégsport Szövet­ség jégkorong szakbizottságának vezetője elégedetlenül ingatta fejét a mérkőzés után.­­ — Rossz volt a játék, mindkét együttes nagy hibaszázalékkal játszott — mondta, majd hozzá­tette: — igaz, ehhez a rendkívül gyenge minőségű jég is hozzá­járult. Roppant nehéz volt ke­zelni és irányítani a korongot. A válogatottak sem mutattak különösebben jó formát, az FTC-ből Horváth lendülete és kombinációs készsége, az Új­pesti Dózsából Menyhárt kapu előtti határozottsága dicsérhető. A védelmek, sajnos, mindkét oldalon gyengélkedtek. A kapu­sok közül Vedres volt­ a legjobb. A két együttes változatos, gyors mérkőzést vívott, de az összjáték, a tervszerűség, kü­lönösen az Újpesti Dózsánál, hiányzott fegyvertárukból. Változások a bajnokságon A jégsportszövetség elnök­sége több bajnoki jégkorong­mérkőzés időpontját megváltoz­tatta. A BVSC külföldi szerep­lése miatt néhány találkozó idő­pontját előbbre hozták. Az ere­detileg december 14-re kiírt BVSC—Bp. Építők találkozót már kedden este lejátszották. A labdarúgó-válogatott világbajno­ki selejtezőmérkőzése miatt a szerdai tel­jes fordulót december 9-ra halasztották A november 16-ról elmaradt BKV Előre— FTC találkozót szerdán délután játsszák le a Kisstadionban. Szerda, 1969. december 3.­­)

Next