Népsport, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-08 / 6. szám

MTK 1888-1970 1888. november 16. első ala­kuló közgyűlés a Szondy utcá­ban, így kezdődött — így született meg a Magyar Testgyakorlók Köre. Több, mint öt évtizeddel később azonban — 1940-ben — a fasiszta rezsim betiltotta mű­ködését. 1945 februárjában — amikor Budán még tombolt a harc — Weisz Richárd pesti la­kásában összejöttek a régiek és megalakították az új szervező­­bizottságot. Márciusban már ed­zettek az atléták és a labdarú­gók. Hogy hol? Az FTC-pályán, az FTC segítségével! Pedig már újra elkezdődött a rivalizálás. S még e hó 16-án megtartották el­ső sajtótájékoztatójukat, saját pályájuk és klubjuk újjáépítése érdekében. És most ismét közgyűlés előtt állnak az MTK-sok. Január 15-én 200 küldött , 75 meghívott jön össze a KPVDSZ-ben, hogy megtárgyalja az elmúlt két év tapasztalatait és megválassza az új vezetőséget. A beszámolókat háromtagú bizottság — Bánhal­mi Ferenc elnök, Lehr György és Tóth István elnökségi tagok — készítette. 1891: saját helyiséghez jut a klub a mai Kossuth Lajos utca 3-ban, így kezdődött — majd a Baj­za utcába költöztek — éppen 20 évvel ezelőtt. És most itt is cso­magolnak, innen is elköltöznek, a SZOT volt napközi otthona lesz az MTK új otthona. Egye­lőre csak vigasz, hogy államér­dek ez a csere, egyelőre csak abban bíznak, hogy nem csinál­nak rossz „üzletet”. A XIV. ke­rületi Szántó Béla utcában — közel a Thököly úthoz, néhány trolimegállónyira a Hungária úti pályához — lesz a központi iroda, a klub, ahol a sportolók és a szurkolók összejönnek majd. Szép lesz, persze, emele­tes villa — talán ezzel egyszer és mindenkorra megoldódik a probléma. A jó klubélet bizony sokat segíthet a kollektív szel­lemen. Csak hát a klub teljes felépítéséhez még pénzre lenne szükség. De készen állnak a ter­vek a felépítendő tornacsarnok­ra, a pálya füvesítésére és vi­lágítóberendezésére. És ehhez is pénz kellene. A bázisszervek­­től — akárcsak a múltban — ezúttal is segítséget várnak­. S ezt az anyagi segítséget meg is érdemelnék. Nem játékosvásár­lásra kapnák, hanem ennél sok­kal nemesebb célokra. 1903. első nemzetközi mérkő­zését vívja a labdarúgócsapat, a profi Southampton ellen, amely­nek kapuját a világhírű Robin­son védi. Robinsonnak azonban nem sok dolga akad. A Sout­hampton 16:0-ra győz, így kezdődött , és sok siker­rel folytatódott. Az MTK spor­tolóit megismerte a világ. Ki ne hallott volna például Weisz Ri­chárd, Barna Viktor, Schlosser Imre és Orth György nevéről? Az olimpiákon? St. Louis-ban 1904-ben Halmay Zoltán úszó­bajnokságot nyert. 1908-ban már sok MTK-versenyző kapott he­lyet a magyar csapatban. És azóta nem zajlott le olimpia — amelyen a magyarok részt vet­tek —, hogy MTK-sportoló ne lett volna a küldöttségben. Leg­utóbb Mexikóban Dunai Lajos, Sárközi István és Gúla László képviselte a klubot. A nemzetközi kapcsolatok egyébként évről évre bővülnek. Az MTK sportolói rendszeresen vívnak mérkőzéseket külföldiek­kel. Legtöbbször labdarúgásban, női kosárlabdában, atlétikában és ökölvívásban. Az idei tervek? A klub újjá­születésének 25. évfordulója al­kalmából nemzetközi női kosár­labda- és ökölvívótornát rendez­nek. Emellett részt vesznek a BEK küzdelmeiben (női kosár­labda) és túrára is mennek majd, hiszen sok meghívást kap a labdarúgócsapat. Az első fél­évben azonban a jó felkészülés a cél — nincs ennél fontosabb. 1945. május: Újpest—MTK 3:1. Latorca utca, 6000 néző, így kezdődött — a felszabadu­lás után. 6000 néző? Nagy szó volt ez akkor. Igaz, nem mindegyiknek volt kék-fehér szalag a gomb­lyukában, de kezdtek feléledni az MTK-szurkolók is. És egyre nőtt a számuk. A legutóbbi tavaszi forduló során például átlagban mérkőzé­­senkint 10 500 fizető néző volt a Hungária úton. Aztán — az őszi fordulókban, gyengébb eredmé­nyeknél — már csak 2—3000. A szurkolók tudják, mikor érde­mes kimenni a pályára. Csak­hogy a csapatnak mindig bizta­tásra van szüksége. A vezetőség ezért azt szeretné, ha jóban­­rosszban velük lennének a pár­tolótagok. Nemrégen megalakult fiatalokból egy — 2—300 főnyi — MTK-szurkológárda. Szerve­zetten járnak a mérkőzésekre, ahol — a B-közép táján — ki­alakították a „Kék-fehér ifjú szurkolók” táborát És nemcsak a labdarúgó-mérkőzéseket láto­gatják. A többi sportág esemé­nyeit is. „Hajrá MTK!” — ez a jelszavuk. És így búcsúznak: táp­lálkozunk pénteken a klubban. + 1888—1970. Jelenleg 18 szakosztálya és 13 tagú elnöksége van az MTK- nak. És természetesen sok-sok feladata. A patinás klub a jövő­ben még szebb eredményeket szeretne felmutatni, hogy méltó legyen a hagyományokhoz. Né­hány nap múlva értékelik a két­éves ciklust és megválasztják az új vezetőséget. Aztán — remél­hetőleg — jó iramban haladnak előre. Hámori Tibor JANUÁR 9-TŐL­­ ÚJ KÖNTÖSBEN, NAGYOBB TERJEDELEMBEN, GAZDAGABB TARTALOMMAL,­­ 24 NAGY OLDALON­­ JELENIK MEG A MAGYAR IFJÚSÁG TÖBB KÉP, TÖBB OLVASNIVALÓ I­S SZÍNES, LÁTVÁNYOS­­ A MAGYAR IFJÚSÁG­­ W. ÁRA: 2,50 FT Elektronikus M­érőkészülékek Gyára FELVESZ gyakorlott nyugdíjas SZTK-ügyintézőt ellenőrnek és gyors-, gépírónőket, valamint lemezlakatosokat, műszerészeket, elektronikus műszerészeket, marósokat, esztergályosokat, szerszámkészítőket, férfi és női betanított munkásokat. Jelentkezés: Budapest, XVI., Cziráki u. 26—32. Munkaerőgazdálkodás. ­ A VEGYTISZTITÁSBAN KULIGAN vegytisztitása--------------- 22,60 Ft helyett most 10,- FI KARDIGÁN vegytisztitása--------------17,70 Ft helyett most 10,- FI PULÓVER vegytisztitása--------------17,70 Ft helyett most 10,- FI Sima szoknya vegytisztitása — — — 14,90 Ft helyett most 10,a Fi Pléd, takaró vegytisztítása 50% kedvezménnyel Ballonkabát, ballonvászon öltöny, női ruhák 30% kedvezménnyel Ruhatisztító Szövetkezet felvevőhelyei Budapesten mindenütt NÉPSPORT JEGYZET Mézesmadzag Ívendetes, hogy a kézilabda-szövetség országos el­nöksége sarkára állt egy szakmai természetű vitá­ban. Félreérthetetlenül pártfogolta a józan szak­emberek már évek óta hangoztatott álláspontját: nálunk az élvonal számára a tét a felkészülés, a tudásszint növelésének időszaka. Tette ezt annak ellenére, hogy ezekben a hetekben szinte tobzó­dik a kézilabdán­yság, most készülnek a legjobbak a VB küz­delmeire is. Létesítményhelyzetünk miatt azonban mi kény­telenek vagyunk az őszi bajnoki zárás és a tavaszkezdet közötti hónapokat élvonalbeli klubjainknál az ismeretszer­zésre, a kemény alapozó edzésekre fordítani. Ez egyben azt is jelenti, hogy legjobb csapataink ebben az időszakban csak felkészülési jelleggel vívhatnak mérkőzéseket. Úgy látszik azonban, hogy az országos elnökség állás­pontjával sokan nem értenek egyet. Ezt bizonyította többek között, hogy a budapesti kézilabda-szövetség — hagyomá­nyaira hivatkozva — egy téli teremtorna rendezését vette programjába. Amikor vezetői erről az országos szö­vetség szakembereivel tárgyaltak, a sportág legfőbb szakirányítói elvileg ellenezték a rendezvényt és kérték, hogy az élvonalbeli klubokat — az érthető szakmai indokok miatt — zárják ki az indulásra jogosultak közül. Azután felálltak a tárgyalóasztaltól, gondolván: egyér­telműen megállapodtak. Sajnos, tévedtek. Miután ugyanis a legjobbak kizárásáról döntöttek, a rendezők mégis minden jelentkezőnek lehetővé tették a részvé­telt. Ezzel elhúzták a mézesmadzagot az NB 1-es edzők és játékosok orra előtt. Ők ugyanis többségükben — talán ter­mészetes is ez — szívesebben játszanának a hétvégeken tét nélküli mérkőzéseket a Játékcsarnokban, minthogy kemény, fárasztó edzések sorozatán készüljenek a bajnoki idényre. Az elmúlt héten meg is kezdődött a torna. A Játék­csarnokban mérkőző csapatokat duzzogó és sértett kézilab­dázók, meg vezetők állták körül. Figyelték az eseményt és közben — szidták mindazokat, akik számukra „megtiltot­ták" a részvételt. Ezalatt a másik oldalon — többen kuncogtak. Az egész nem túl nagy ügy, talán szóra sem érdemes. Az NB I-es k­ézilabdázók majd megbékülnek, különösen, ha tavasszal tapasztalják a kemény téli edzések hasznát. Az is lehet, hogy pusztán sajnálatos félreértésről van szó. Akár így történt azonban, akár úgy, az egész eset azt is jelzi, hogy lényeges, elvi tételekben nincs teljes egyetértés. Ez pedig nem jó, mindenkor és minden esetben káro­san befolyásolja sportéletünk fejlődését.­­ Vk A BÁTORSÁG FELHŐKARCOLÓI A hullámok legyőzője A. P. Mareszjev: nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki a félelmét legyőzi. N­éhány hónap múlva, ha semmi sem jön közbe, ott áll a La Manche­­csatorna partján. Edzője és barátja, Horváth István vastag réteg zsiradékot ken rá, s ő lassan a vízbe lépked, majd a hullá­mok közé veti magát. Szénás­ Imre dacolva a hideg vízzel, a hullámokkal, útnak indul újabb erőpróbá­jának végcélja, Dover fehér sziklái felé. Negyed százada, amikor több ezred ma­gával ott állt a Duna-parton, a Parlament előtt, még gondolni sem mert volna ilyes­mire. Szovjet naszádok úsztak akkor Buda­pest felé, majd a parthoz fordultak. Közöt­tük apró pont kavarta a vizet, majd lassan kilábalt a vízből Fajzolin Iszkander, a szov­jet Vörös Hadsereg őrnagya. Kiázott bőre nem csillogott, arcán a fizikai megerőltetés fáradtsága tükröződött, de szája szegletében csöppnyi mosoly bujkált. Szénási Imre iz­gatottan várt erre a napra, hogy láthassa a híres szovjet folyamúszót, aki annak örö­mére, hogy a háború befejeződött, 100 kilo­méteres távot úszott végig a Dunán. — Nekem lenne egyszer annyi bátorsá­gom, hogy ilyet tegyek. Ez a gondolat járt Imre fejében, amikor bicegő léptekkel hazafelé indult. Gyermek­korában éveket töltött kórházban, s egyik lábát szinte egyáltalán nem tudta mozgatni. A gyerekek sem fogadták maguk közé, s amikor az orvosok javasolták- jót tenne neki az úszás, egyedül kezdett lubickolni az Újpesti-öbölben. Az idő múlásával mind többször úszott a túlsó part és vissza. A felnőttek biztatták, miért nem megy egye­sületbe. Először az Újpestbe jelentkezett, de sajnálkozva mondták: — Nem érdemes neked versenyszerűen úsznod. Lábtempó nélkül nem lehet. Szénási Imre ugyanis a vízben sem tudta használni a lábát, csupán két karjával la­pátolta a vizet. Az MTK-nál mégis be­fogadták, s az akaraterő, az igazi sportem­bereket jellemző bátorság és kitartás segí­tették céljai elérésében. 1948-ban indult először a folyamúszó-bajnokságon. A bójá­ról nézte az örvénylő, hömpölygő folyót, a sodródó hulladékokat, a sötét vizet, s már azon gondolkozott: ne lépjen-e vissza. Tele volt aggódással, félelemmel. S akkor eszébe jutott Fajzolin Iszkander, s a cél, amelyet akkor maga elé tűzött. Elindult! Újságban ekkor írták le először a nevét. Így: — Mitróék már a forró teát isszák, ami­kor Szénási még a habokkal küszködik. M­it érdekelte őt? Olyan boldog volt, hogy elmondani sem tudta: első versenyén végigúszta a távot. Azóta sok minden történt. A Tiszán 44 óra 50 perc alatt 220 km-t úszott, ezzel megdön­tötte Fajzolin Iszkandernek az Amuron el­­l ért világcsúcsát. Majd az állóvízi úszásban következett újabb világrekord: Balatonke­nese és Keszthely között, 76 km-t 36 óra 29 perc alatt úszott végig, majd a Dunán 230 km-t 41 óra 40 perc alatt tett meg. A víz rendszerint hideg, hőmérséklete 12—22 fok között változik, a távok hosz­­szúak, s ő rendszerint egyedül úszik. A mé­terek, a percek, az órák lassan telnek, a rit­mus diktálja az előrehaladást. Egy-kettő, egy-kettő, jobb kéz előre, húzás, bal kéz előre, húzás, a láb nem dolgozik, a test víz­szintesen fekszik a víz felszínén. A part messze, nemigen tekint kifelé az úszó, a hosszú órák alatt magába mélyed. Nem szállja meg félelem, mert gondolatait elfog­lalja. — Gyakran úgy érzi az ember, hogy abba kell hagyni. Szorongó érzés fogja el, de a szellemi frisseség akkor is tökéletes. Én ezt a frisseséget mindig arra használom, hogy legyőzzem gátlásaimat, s bátran tovább­haladjak. Van úgy, hogy úszás közben „dolgozom”. A többszázszoros újító, a Medicor Művek János kórházi laboratóriumának dolgozója mondja ezt. Amíg kimért, stílusos karcsa­pásokkal hasítja a hullámokat, szinte látja maga előtt a különböző tervrajzokat, mun­kadarabokat. A rajzokba vonalakat húz, szá­mításokat végez, új ötleteket fannál. Ami­kor úgy érzi, ebben elfáradt, akkor szórako­zik. „Beül” az Operába, látja, amint meg­jelenik a karmester, felemeli pálcáját, int és felhangzik a nyitány. A dallamok a fülé­ben csengenek. Amikor felgördül a függöny, megjelennek a szereplők, s egy-egy nagy­szerű áriájuk után tapsol nekik. Vagy nézi a Romeo és Júliát és ő is mondja a szöve­get. A szép Verona tárul itt elénk, Hol két jeles család vetélkedett Ös gyűlölségük új csatákon ég, És polgárvér szennyez polgár kezet... M­áskor életének régi pillanatképei elevenednek fel. Mint például az a nap, amikor az MTI ünnepségén sporttársaival együtt sötét ruhába öltözve várakozott, majd kis ünnepség után piros fedelű dobozkát nyújtottak át neki. Elisme­rést jelentő kitüntetés csillogott benne: „A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportoló­ja.” Sok nehéz próba, bátor helytállás bizo­nyította, hogy nem érdemtelenül kapta a szép elismerést. Nem egyszer mások is hasznát látták, amikor helyén volt a szíve. Egy ízben a balatonkenesei hajóállomásról, este 10 órakor vágtak neki a távnak. A kí­sérő csónakban sportorvos, edző és a s­zövet­­ség képviselője. Már vagy 10 órát úszha­tott, amikor erős hullámzás keletkezett, a szél vadul korbácsolta a vizet, így is haladt tovább. Kivilágosodott, s még vagy négy órát dacolt az elemekkel, amikor a csónak­ból segítségért kiabáltak: — Nem bírunk evezni! Elsüllyedünk! Gye­re segíts. Nyugodtan a csónakhoz ■­;­­úszott, a benne Araiggájjfgjr levő holmit a (EBtMMmm­i nyakába vette, s mentette, ami menthető. Egy ^BBMapaSR’'" ~L- újabb világre­kord helyet ki- W * , úszott a mint­. I egy 5 kilomé­t\ % p térre levő part-1 v/ V X ra. Az újság­­ így írt: t-82 em_ etXTV' y ^„iSen, a ki­- * V ^ sero csónak nem bírt a torony- » magas hullá­mokkal”. Következett Capri, a genezáreti tó, a Már­vány tenger. Találkozás a medúzákkal, s a nagy ellenséggel: a cápákkal. Legutóbb Capriban, verseny közben két­szer is volt cápariasztás. — Már körülbelül a táv felénél lehettem, amikor a kísérő hajón levők integetéséből észrevettem, valami baj van. Kiemeltem a fejem a vízből, s hallottam a figyelmezte­tést. „Imre, vendéged van! Gyere közelebb a csónakhoz.” Ugyanakkor, hipermangánhoz hasonló halriasztó krémet szórtak a vízbe, amely pillanatok alatt több száz méternyi távolságra szétterjedt. Már a csónakhoz ér­tem, amikor vagy 60 méternyire tőlem meg­láttam a vízből kiálló cápauszonyt. Egy hely­ben állt, majd a krém hatására eltűnt. Már csaknem a célban voltam, amikor ismét in­tegettek, s kiabáltak. „Húzd meg Imre, már csak néhány méter. Ismét itt a vendéged.” Szerencsére a cápacsapatnak ez az előőrse csak a part mentén cirkált, s a többi ver­senyzőre sem jelentett már veszélyt. Min­denesetre nem kellemes az ilyen találkozás, s kell némi lelkierő, hogy a fellépő szoron­gást leküzdjük magunkban. Szénási Imre egyébként a hosszútávú úszásokra alaposan felkészül, a várható ve­szélyeket jól ismeri, így a cápákat is! Vala­mennyi fajtájukról képet őriz az albumá­ban, s a külföldi szaklapokban is rendsze­resen tanulmányozza életmódjukat. Mint mondja, akadnak békés természetűek, míg a legvadabb,­­ a tigris cápa. A hosszútávúszó azonban többnyire csendes vizeken halad. Mégis nagy lelkierő, bátor helytállás kell ah­hoz, hogy feladatait teljesítse. Reggelenként a Császár uszodában rója a hosszakat, s amikor csak teheti, vízben tölti idejét. Ha nincs más mód rá — a zuhany alatt. S any­­nyi ideig folyatja magára a hideg vizet, ameddig 20—30 km-t leúszott volna a folyó­ban. A sokféle edzés mellett bátorítást, erőt kölcsönöz az együttérzés a baráti jókíván­ság is. Szinte megtáltosodott, amikor egyik úszása közben a határ közelében honvéd­ségi rácsó közeledett, majd megállt Imre mellett, s a benne ülő tiszt felbontott egy táviratot Hangosan olvasta a Medicor Mű­vek dolgozóinak üzenetét: — Kedves Imre! Reméljük, jó egészség­ben úszol. Kívánjuk, hogy nagy vállalkozá­sodat sikerrel teljesítsd. Együtt szurkolunk érted. Hajrá, Széna! Széna pedig ritmikusan tempózik, kilomé­tert kilométer után hagy maga mögött. A folyók, a tavak, a tenger hullámait egyaránt bátran legyőzi. Péter Róbert — Z. Vincze György

Next