Népsport, 1970. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1970-04-30 / 100. szám

­­ 8' Csütörtök, 1970. április 30. TORNA ♦ VÍVÁS ♦ VÍZILABDA ♦ TORNA ♦ VÍZILABDA ♦ SCHMITT PÁL útban a Világ Kupa felé A svájci vívószö­vetség, a Longines óragyárral közösen, három évvel ez­előtt gondolt egy merészet, és kiírta párbajtőrben a Vi­lág Kupát. A fel­tételek tulajdon­képpen egysze­rűek: megjelöltek öt nagy világver­senyt, s az a ver­senyző, aki ezeken a legtöbb pontot gyűjti össze (az el­ső tizenkét helye­zettet pontozzák), nyeri el az adott évben a kupát. Egyszerű feltételek, csak éppen nagyon nehéz eleget tenni nekik. 1. Részt kell ven­ni lehetőleg mind az öt versenyen. Ez még tulajdon­képpen menne. 2. Minden alkalom­mal lehetőleg dön­tőbe kell jutni. Párbajtőrben, is­merve a fegyver szeszélyességét, va­lamint a nemzet­közi mezőny hihe­tetlen kiegyensú­lyozottságát, erejét, ez majdnem lehetetlen. Ezzel a „majdnem lehetetlen­nel” birkózott meg ebben az év­ben Schmitt Pál olimpiai baj­nokunk, eddig teljes sikerrel. Igaz, egyetlen próba még hátra­van: a világbajnokság. Viszont nézzük csak az eddigi nagysze­rű eredménylistát. A kijelölt versenyek: 1. Sprenfico emlékverseny, Mi­lánó. Schmitt 3. 2. Monal Kupa, Párizs. Schmitt 1. 3. Nemzetközi verseny, Hei­­denheim. Schmitt 2. 4. Nemzetközi verseny, Bem. Schmitt nem indult. 5. Világbajnokság, Ankara. (Még hátravan.) Káprázatos sorozat. Hogy mennyire az. ..nézzük, a számo­kat. Két­ évvel ezelőtt az oszt­­rák párbajtőr-világbajnok, Ro­­land hősért­­nyerte a Világ Ku­pát, 05 ponttal. Tavaly a két­szeres világbajnok szovjet Alek­­szej Nyikancsikov, 75 ponttal. Schmitt Pálnak az idén már ed­­ddig van 105 pontja! — Én nem tudom, mi lett a végeredménye a berni verseny­nek, amely most volt vasárnap — mondja. — Ha nem a nyu­gatnémet Hehn végzett valahol elöl, akkor egy kicsit nyugodt lehetek__ Minden Világ Kupánál értéke­sebb azonban maga a tény, hogy világhírű párbajtőrvívóink közül egy ismét, most Schmitt Pál, ilyen kiegyensúlyozott, kitűnő teljesítményt nyújt ebben az évben. Bárány Árpád mondta egyszer, hogy minden igazán jó párbajtőrvívónak előbb-utóbb van egy „nagy” éve, amikor minden sikerül neki. — Úgy véli, hogy beköszöntött a Schmitt-év? — Nem tudom, de remélem. Az egészben a­­k­aótdekaszáibb­a­, hogy voltam már sokkal jobb formában is, mint az idén, mint ahogyan kiutaztam az idei ver­senyekre. Sok sérüléssel baj­lódom, fáradt is voltam ... — Akkor mégis a titok? — Az idén nagyon nyugodtan versenyzem. Talán a legnyugod­­tabban vívhatok most, amióta válogatott vagyok. Igazgatóm, munkatársaim is igazán minden­kor, mindenben segítenek ... Az Astoria Szálló éttermének piciny kis irodájában beszélge­tünk, munkahelyén, gyertya­fénynél. A kerületben ugyanis áramszünet van. Reggel hatra jött be, kettőig dolgozik. Most a „csendes délelőtti órák” tel­nek. Az ebéd, meg a „Ki nyer ma?” mindennapi sürgés-forgá­sa, izgalmai, még előttünk. — ... és nagyon sokat vívok. Hetenként háromszor napi két edzés, a többi napon csak egy. A mesterem nem enged lógni. Mit mondjak? Húsvét hét­főn is iskoláztam ... Meg aztán, végre eljutottam oda, hogy a nemzetközi mezőnyben nem tartok mér senkitől Ha felállunk a pástra, nyolcvan százalékig inkább az ellenfél „tisztel” engem, húsz százalék­ban meg kölcsönösen megbe­csüljük egymást__ — ígéretes állomása ez vívói fejlődésének. Az az „iskola”, amit itthon járt ki, véleménye szerint mennyiben segítette eh­hez? Azokra az évekre gondo­lok, amikor a csapat, ahol lehe­tett, keresztezte idehaza a dol­gát. — Az már a múlté, jó bará­tok vagyunk. De gondoltam már arra, ha majd egyszer abba­hagyom a vívást, fehér asztal mellett megköszönöm a fiúknak azt a keménységet. Akkor kí­nos volt és dühítő. De egészen biztos, hogy használt, akaratla­nul is jót tettek vele. Egyedül voltam, egyedül kellett vereked­nem, megkeményített. És a pás­ton is, végeredményben mindig egyedül van az ember. — Most mire készül? — A magyar bajnokságra, az­tán természetesen a világbaj­nokságra. Bár a mesterem a múltkor azt mondta, semmit ne nyerjek már egy ideig. Hogy „tartózkodjam a győzelem ér­zésétől” — egészen a világbaj­nokságra*:' Van ■' ”béhéje valami. Most már ott, és egyéniben kel­lene sikerrel fezerép­elnem.’ A „Világ Kupa’* érdekében is. Különben a díj? — Egy Longines karóra. Csak­hogy a márkajel alá, gyárilag odaírják az ember nevét. Dávid Sándor Egy az utóbbi időben szerencsére gyakori eredményhirdetések közül, amikor: „Első Schmitt Pál...” Hazaérkeztek New Yorkból a magyar vívók Tizenöt napos távollét után szerdán hazaérkeztek New York­ból a magyar vívók. Amint a kül­döttség tagjai elmondták, dr. Ka­muti Jenő kivételével, aki a tőr egyéniben a legjobb 16 között kiesett, mindnyájan szereztek he­lyezéseket. A kardban dr. Kal­már második, Pézsa ötödik lett, s ugyancsak ötödik helyen végzett a párbajtőrben Kulcsár is. Kard BEK, Hungária Kupa Sziepyakék Budapesten vannak tese, amely Rakita, Szigyak, Mavlihanov, Nazidmov, Vivicku­­rov összeállításában, megegyezik a többszörös világbajnok szovjet válogatottal. A kard BEK, majd az utána következő Hungária Kupa nem­zetközi egyéni kardverseny iránt ezúttal is rendkívüli érdeklődés nyilvánul meg. Tizenegy csapat jelezte részvételét: a szovjet, a lengyel, az osztrák, a csehszlo­vák, a nyugatnémet, az olasz, a francia, a román, a bolgár baj­nok, valamint a magyar bajnok, illetve a rendező jogán a két magyar együttes: a Bp. Honvéd és a Vasas. A csapatokban sze­replő versenyzőkön kívül is ér­keznek résztvevők a Hungária Kupára, amelyen így mintegy száz indulót várnak. A verseny alkalmából Buda­pestre várják Pierre Ferrit, a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) francia elnökét is. Szerdán reggel a román baj­nokcsapat nyitotta meg a kard Bajnokcsapatok Európa Kupájá­ra érkező együttesek sorát. Ke­véssel utána megérkezett Feri­hegyre a CSZKA Moszkva együtt Meglepetés nélküli forduló a vízilabda OB II-ben Az esélyes csapatok győztek a Vízilabda OB II második forduló­jának mérkőzésein. Négy csapat őrizte meg veretlenségét, négy vi­szont még nem szerzett pontot. Eredmények: Tatabányai Bá­nyász—Bp. Építők 7:4 (1:2, 2:0, 2:1, 2:1), Szittya. MAFC —Bp. V. Meteor 6:5 (2 :0, 1:2, 2:3, 1:0), Konigh. MTK--BSE 8:5­­(2:2, 2:0, 1:1, 3:2), Goór. Hódmező­vásárhelyi MEDOSZ —DVSC 8:3 (8:2, 2:0, 1:1, 2:0), Dombi.. SZE­­OL—Szentesi Vízmű 5:1 (2:0, 1:0, 1:0, 1:1), dr. Bozsi. A bajnokság állása Az országos ifjúsági bajnokság-Udil (X­­ FTC elleni rangadót és a Szolno­ki Dózsa is pontveszteség nél­kül áll még a negyedik forduló után. Eredmények: KSI—FTC 5:3 (0:1, 2:0, 1:1, 2:1), Ferenczi, Szolnoki Dózsa—Bp. Honvéd 7:2 (2:1, 2:0, 1:1, 2:0), Oláh L. BVSC —Bp. Spartacus 8:3 (0:0, 3:1, 0:2, 5:0), Bartalis, Egri Dó­zsa— Hódmezővásárhelyi ME­DOSZ 2:1 (0:0, 0:0, 1:1, 1:0), Marjai- Újpesti Dózsa—Szentesi Vízmű 4:3 (1:1, 1:0, 1:1, 1:1) Nagy B. J. H. MEDOSZ 2 2-------19:6 4 2. MAFC 2 2--------18:11 4 3. Tatab. Bányász 2 2--------11: 5 4 4. SZEOL 2 2---------9: 3 4 6. MTK 2 1 — 1 10: 9 2 6. Bp. Építők 2 1 — 1 12:12 2 7. Szentesi Vízmű 2---------2 2: 9 — 8. Debreceni VSC 2---------2 8:16 — 0. BSE 2---------2 11:20 — 10. Bp. V. Meteor 2---------2 8:17 — A bajnokság állása 1. KSI 4 4­------- 29:10­­ 2. Szolnoki Dózsa 4 4 ------- 25:12 8 3. O. Dózsa 4 3 — 1 24: 9 6 4. Egri Dózsa 3 3-------11: 8 6 5. BVSC 4 2—2 18:14 4 6. Bp. Honvéd 4 2 — 2 22:22 4 7. FTC 3 1—2 13:13 2 8. Szentesi Vízmű 4---------4 12:23 — 9. H. MEDOSZ 4------4 10:25 — 10. Bp. Spartacus 4 — — 4 9:37 — E­GY­­ MUNKAERŐ­FELVÉTEL! Az Egyesült Gyógyszer és Tápszergyár­­ Kémiai Alapanyaggyártó Üzemeibe férfi­ munkaerőket keres azonnali felvételre. A felvételre kerülőknek szakmunkásbizonyítvány, illetve érettségizettek ré­szére szaktechnikusi ké­pesítés megszerzése le­hetséges. Keresünk továbbá műszaki osztályunkra vasipari szak­és segédmunkásokat, hűtőgépkezelőket, szerelőket, gépkezelőket, villanyszerelőket, hegesztőket, továbbá gyógyszer­csomagolónőket, raktári munkásokat, éjjeliőröket, portásokat és takarítónőket. Jelentkezés: személyesen naponta 8— 16 óráig a vállalat munkaügyi osztályán (felvételi Iroda) Budapest X., Keresztúri út 30-33. Megközelíthető: 1­67-e autóbusszal a Keleti pályaudvartól. KISHIRDETÉSEK Fót. Epü­letasztalosipar! Vállalat, Budapest IX*, Tóth Kálmán u. 21. FELVESZ épület­asztalos szakmunkásokat, gép­munkásokat, férfi segéd­munkásokat TOVÁBBÁ női segédmunkásokat, éjjeliőröket, lehet nő la, takarítónőket, asztalos szakmába ipari tanulókat, fiatalkorúakat 14 órás munkaidőre. Tehergép­jármű­vezetőket — Női DOLGOZÓ­KAT IS — felveszünk. Teljesítménytől füg­gő többletkereseti le­hetőségi Belkereskedelmi Szállítási Vállalat 3. sz. üzemegysége. Budapest IX., Vágóhíd utca tizenhárom. Budapest IX., Drégely utca kettő. Budapest XIII., Jász u. százötvenkilenc. Azonnali belépésre keresünk gyakorlattal rendelkező erőtelepi fűtőt, vízmű­gépészt, gyakorlattal rendelkező BÉRELSZÁMOLÓT, ÉRETTSÉGIZETT ADMINISZTRATÍV MUNKAERŐT, GYORS­GÉPÍRÓNŐT, GÉPK­OCSIVEZE­TŐT (5 tonnás tehergépkocsira), KŐMŰVESEKET és kőművesek mellé SEGÉDMUNKÁSOKAT, VÍZMŰKEZELŐKET, SZIVATTYÚ­­LAKATOST, TURBINASZERELŐT, szegő- és varrónőket, női és férfi segéd­munkásokat, PNYV. Textilfestő­gyára, munkaerő­gazdálkodás, Budapest III., Szentendrei út 89-93. Keresünk azonnali felvételre gyors- és gépírónőt, haránt­gyalust, maróst, férfi segéd­munkást. Az ÉPFU felvesz: gépkocsi­vezetőket, segéd­gépkocsi­vezetőket és rakodó­munkásokat, budapesti és vidéki kirendeltségeire. Bérezés kollektív szerinti besorolás plusz teljesítménybér. JELENTKEZÉS: BUDAPEST ÚL ZAY U. 1—3. alatt személyesen vagy levélben. A FŐVÁROSI­­ AUTÓTAXI VÁLLALAT azonnali belépéssel FELVESZ autószerelő, autóvillamossági szerelő és karosszérialakatos szakmunkásokat, érettségivel rendelkező adminisztrátorokat, gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónőket, férfi és női segédmunkásokat. Felveszünk gépkocsivezetőket. IU.HA BUDAPEST VI., KEREPESI ÚT 15. H. emelet 44. BETONÚTÉPÍTŐ VÁLL. GÉPJAVÍTÓ ÜZEME felvesz: lakatos és gépszerelő szakmunkásokat, asztalosokat, hegesztőket, szállítókat, valamint férfi segédmunkásokat. JELENTKEZÉS: 9—10 óráig. BUDAPEST XIII., JÁSZ UTCA 179. Felveszünk híradásipari alkat­részgyártáshoz lakatos, marós, villany­szerelő, műszerész SZAKMUNKÁSOK­AT, női­­ férfi betanított ESZTERGÁLYOST, PRÉSMUNKÁST, GÉPI TEKERCSELŐT, gyors- és gépírónőt, MŰSZAKI RAJZOLÓT, valamint takarító­nőket és segéd­munkásokat, finomme­chanikai VÁLLALAT, Budapest X. Fehér út 10. Örs vezér téri METRO-végállomás. Azonnali felvételre keresünk budapesti munkára, magas kereseti le­hetőséggel. 5 napos munkahétre kőműves, ács, vasbetonszerelő, -festő, villanyszerelő, vízszerelő, parkettás, bádogos, burkoló, asztalos, lakatos, szakmunkásokat, kubikos és segédmunkásokat, brigádokat is. Gépkocsirakodókat kiemelt órabérrel, valamint nyugdíjasokat* minden szakmába és éjjeliőrnek. Bérezés teljesítmény­bér alapján. A dol­gozók részére mán * kisszállást biztosí­tunk. JELENTKEZÉS: Általános Építő és Javító Ktsz. VI., Zichy J. u. 24—26. Munkaügyi osztályon. VBKM Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára, Budapest X. Kőbányai út 41/c. (Népliget mellett) felvesz könnyen betanulható munkára férfiakat és nőket I., II. és Il. mű­szakra megegyezés szerint, egyorsós automata esztergagép­beállítókat, dokkozó szak­munkásokat, valamint napi 6 órás alkalmaztatásra fiatal­korúakat, és német nyelvtu­dással rendelkező anyag­beszerzőt. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. Telefon: 130-­547. Munkásszállás nincs. HAJTÓMŰ ÉS FELVONÓGYÁR 1. sz. Gyáregysége azonnali belépésre felvesz: forgácsoló szak­munkásokat, lakatosokat, fényezőket, betanított gép­munkásokat,­­ targonca­vezetőket, női, férfi segéd­munkásokat, gyors- és gépírónőket, fiatalkorú kisegítőt JELENTKEZÉS! a gyáregység üzem­gazdasági osztályán. BUDAPEST XI., FEHÉRVÁRI ÚT 98. Tel.: 450—550/314 mell. Az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat expedíciója segédmunkást azonnali belépésre felvesz. JELENTKEZÉS: Budapest VITL Somogyi Béla u. 7. MEDICOR Művek Légzésvédelmi Készülékek Gyára azonnali belépésre felvesz: forgácsoló szak- és betanított munkásokat, férfi, női betanított és segédmunkásokat. Gyakorlott szerszám­­sortintőket, bérelszámolókat és gyors­ gépírónőket fiatalkorú részmunkaidősöket. JELENTKEZÉS: Budapest IX. ker. Illatos út 9. sz. Munkaügyi osztály. Kőműveseket, ácsokat, állványozókat, BRIGÁDOKAT IS, segéd­munkásokat, egy műszakos buda­pesti munkahelyre, állandó munkára felveszünk. Kiemelt bérezés, ötnapos munkahét. Munkásszállás van. Budapest, XIV. ker. Thököly út 171. *«. Felvételre keresünk budapesti munkahelyre, szerkezet lakatos, hegesztő , szakmunkásokat, vidéki munkára lakatosokat, hegesztőket. Jelentkezni lehet: ORSZÁGOS BÁNYAGÉPGYÁRTÓ­­ Budapest IV., Baross u. 91 —93. Hajdú-Bihar m. Tanácsi Építőipari Vállalat felvételre keres kü­önleges gép­já­rmű vezetői jogosítvánnyal rendelkező nehézgépkezelőket. Ugyanakkor felveszünk víz­­gázszerelőt, valamint kőműveseket. Munkaterület Hajdú-Bihar megye területe. Jelentkezés: DEBRECEN, SIMONFFY U. 34. 0­. modern, nagy­üzemünkbe azonnali belépéssel felveszünk: érettségivel rendel­kező raktárost, bérelszámolót, asztalos, festő, csőszerelő, hegesztő szak­munkásokat, betanított munkás női és férfi dolgozókat, portást, motozót, éjjeliőrt, takarítónőt. Jelentkezni lehet: Fővárosi Patyolat Vállalat, Budapest XI., Nándorfejérvári út 80—86. Személyzeti előadónál. Pamuttextil­művek (ipari, nagyvára­da­k) központjába felvételre keresünk: közgazdasági egyete­met végzett közgazdászokat önálló gazdasági, közgazdasági elemző munkakörre gyakor­lott szakembereket keresünk. Textilipari gyorcso­lattal re­ndelkezik előnyben. A jelentkezéseket kérjük önéletrajz csatolásával írásban a vállalat személy­zeti főosztályára Budapest XI., Hauszmann Alajos u. 20. beküldeni. Munkaerőket keresünk azonnali belépésre: írógép- vagy mechanikai műszerész — oszta­gályos — kőműves lyukká-nya­­műszerész — segédmunkás — gépkönyveid — fiatalkorú hatórás munkára kisegítőt. Jelentkezés: Irodagép­technikai Vállalat, Budapest V. Bécsi u. 8-10. Munkaügyi osztályon. JELENTKEZÉS: OGY Gépgyár, munkaügyi csoportjánál, Budapest Vill. Kerepesi út 13. Budapesti egészség­ügyi Intézet keres június 1. belépésre beruházásban jártas, számlaellenőrzésben gyakorlott fiatal építész­­technikust, legalább 5 éves szak­mai gyakorlattal. Pályázatukat a ,.Budapesti egészségügyi intézet 4960” jeligére kérjük beküldeni a Felszabadulás téri hirdetőbe. IWf1GE PSTJky azonnali felvételre keres vegyipari­­ kozán- és gőzturbina szerkesztési osztályaira szerkesztőmérnököket és gépésztechnikusokat, továbbá gépészmérnököt energia-osztályvezetői­­ beosztásba. JELENTKEZÉS: Budapest XIII., Váci út 152. Itt LEZAJLOTT A BUDAPEST-BAJNOKSÁG Május 1-én: művészi tornászok országos bajnoksága Felgyorsult a tempó a művészi tornászoknál. Már tavaly az előző évekhez viszonyítva jóval több versenyük volt, folyamatos lehe­tett a felkészülésük, állandóan szép feladatok megoldása sarkallhatta a tornásznőket jobb teljesítmények­re. Ez a folyamatos munka, a ta­pasztalatszerzés, a megnövekedett versenyrutin jelentős színvonal­emelkedést eredményezett ebben a sportágban. Az idei versenyek, az elmúlt hétvégi, Budapest-bajnokság, a vidéki bajnokság már igazolta ezt. Szép küzdelmekre számíthatnak a nézők május 1-én a Sportcsarnok­ban sorra kerülő I. osztályú ifjú­sági és­ felnőtt országos bajnoksá­gon is. Az első osztályúak Budapest­­bajnokságán egyébként Dózsa-si­­kerek születtek: megnyerték mind­két egyéni és csapatszám­ot. Ered­mények: Felnőttek. Budapest-baj­­nok: Potocska Mária (U. Dózsa) 38.35, 2. Bogaras (Csepel) 37.5, 3. Limbeck (U. Dózsa) 36.95. Csa­patbajnok: U. Dózsa 179.75. Ifjú­ságiak. Budapest-bajnok: Varga Ágnes (U. Dózsa) 27.50, 2. Tiegel­­mann (U. Dózsa) 27.30, 3. Fritsch (OSC) 26.7. Csapatbajnok: U. Dó­zsa 133:70.

Next