Népsport, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-23 / 119. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS PÁRHARC Levél 1964-ből: „MTI agit.prop. osztályának BUDAPEST Mellékelten megküldjük Benedek Endre (Gödöllő, Fácán sor 5.) labdarúgó-szakoktató szakkönyvtervezetét. A könyv tárgya: test test elleni küzdelem a labdarúgásban__Tekintettel arra, hogy a könyv a labdarúgás egyik kulcskérdésével foglalkozik ... kérjük a könyv megjelentetését kieszközölni .. A levelet Hegyi Gyula, az MLSZ elnöke és Honti György, az MLSZ főtitkára írta alá. Levél 1965. február 6-i keltezéssel: „Benedek Endre labdarúgó-szakoktató GÖDÖLLŐ Az alábbiakban közöljük az MTI agit.-prop. osztályának véleményét az Ön Test test elleni küzdelem a labdarúgásban tárgyú könyvével kapcsolatban. Az MTS ügyvezető elnöksége a sportkönyvkiadás 1966. évi tervének tárgyalásánál a szóban forgó könyv ügyében úgy foglalt állást, hogy az ilyen tárgyú könyv megjelenése jelenleg nem szükségszert!... a könyv kiadására ezek szerint nem kerülhet sor...” A levelet Honti György írta alá. Levél 1970. március 12-i keltezéssel: „Benedek Endre GÖDÖLLŐ Átnéztem könyved kéziratát... ha legközelebb bejössz, már érdemben is tárgyalhatunk róla. Jónak tartom ...” A levelet Pélfai János, az MLSZ szakfelügyelője írta alá. íróasztalfiók! Gödöllő, 1970. május 11. Benedek Endre labdarúgó- szakkönyv-kézirata ismét íróasztalának fiókjában hever. Onnan szedi elő. — Jobb lenne véglegesen nyugalomba helyezni! — nyújtja át a vaskos köteget. — Rájöttem, hogy nem érdemes törni magamat ... A könyv ötlete ugyanis még 1962-ben megszületett. Hiszen örökké figyeltem labdarúgásunkat és örökké hasonlítgattam a nemzetközi élvonal játékával. Láttam, hogy labdarúgóink mindig alulmaradnak az ütközésekben. Képtelenek a szabályos test test elleni küzdelemre. Meg kellene tanítani őket! villant fel bennem, s hozzákezdtem a könyvhöz. 1963- ban már írtam ... Akkoriban tagja voltam az MLSZ szakbizottságának, módomban állt gyakran beszélgetni szakembereinkkel. Biztattak. Kell a könyv!... Aztán 1965-ben megkaptam a választ: „az ilyen tárgyú könyv megjelenése jelenleg nem szükségszerű”. Tehát már öt esztendeje szakkönyve, vagy ha úgy tetszik, tankönyve lehetne a magyar labdarúgásnak arról, ami nekünk valóban gyengén megy: az ütközésekről, a párharcokról, a kemény, de sportszerű játék ezernyi eleméről. Tanítani lehetne belőle serdülőkortól a válogatottakig mindenkit Csakhogy a könyv ismét az íróasztalfiókban hever. Időzavar? — A közelmúltban hoztam vissza a kéziratot Pálfai Jánostól. Azt mondta, az 1971-es tervekben nem szerepel a kiadása, de megkísérlik 1972-re beütemezni ... Visszahoztam ... Lassacsikán tízéves lesz az a kézirat, amelynek már 15 éve kellett volna megjelennie! Pontosabban egy ilyen könyvnek, amely a test test elleni küzdelemmel, a labdarúgás párharcaival foglalkozik. És nálunk még az élvonalban sem oktatják ezt gyakorlati anyaga sincsen ... Én a legapróbb részletekig végigelemeztem a test test elleni küzdelmet. Gyakorlati anyagot dolgoztam ki hozzá ... De nem kell!... Évek óta húzódik a kiadása és ki tudja, lesz-e könyv belőle? Benedek Endre keserűsége érthető. Sportkönyvkiadásunk időzavara, önmagát soha utol nem érése ezúttal őt sújtja. Több éves munkáját tette értelmetlenné. De sújtja a magyar labdarúgást is, amelynek szüksége lenne erre a könyvre. És vajon miért nem jelenhetett meg? Lehetőségek Léward György, az MTS OT agit.prop. osztályának munkatársa mondta: — Az MTS könyvalbizotttságához még a hite sem jutott el ennek a kéziratnak, tehát mi nem utasíthattuk vissza. Az lehet, hogy 1965-ben így történt, de most szóba sem került a könyv. A mi döntésünk különben is csak elvi döntés. A szakszövetségek javaslatai alapján fogadjuk el, vagy utasítjuk vissza a kéziratokat. Más beleszólásunk nincs. Az MLSZ ezt a könyvet még nem javasolta, de ha valóban szükséges, jó írás, akkor kereten belül megjelenhet. Sőt! Előfordulhat az is, hogy ha már itt a kézirat és döntés is született megjelenéséről, akkor egy másik, el nem készült kézirat terhére előbbi megjelenik... Pálfai János, az MLSZ szakfelügyelője: — Éppen most készítettem el 1972-es szakkönyvjavaslatainkat, s Benedek Endre könyvét beterveztem... Hogy van olyan lehetőség, amely szerint előbb is megjelenhet? Igen, akkor már betervezem 1971-re! Nincs semmi akadálya! A könyv jó, a téma nagyon időszerű, legfeljebb a terjedelem túlzott. Egyes részeket kissé túlírt Benedek Endre... Itt tart jelenleg, 1970. május 22-én Benedek Endre párharca a „Párharc”-ró. A párharc az értetlenséggel. (Hisz ki tudja, hogy 1965-ben ki és miért tartotta „időszerűtlennek” a témát?!). A párharc a keretekkel, a feledékenységgel. És ez a „párharc” még egy dologra hívja fel a figyelmet: a világ élvonalába tartozó magyar sport könyvkiadása nem tartozik a világ élvonalához. Csupán egyetlen kiadó — a Medicina — ad ki sportkönyveiket. És csak elvétve más kiadó (pl. a Gondolat). Ugyanakkor az éves „keretbe” csak kevés könyv fér be. Olykor még a legfontosabbak sem. Épp ezért időszerű lenne felülvizsgálni ezeket a kereteket. És az sem lenne tragédia, ha más kiadók is vállalkoznának sportkönyvek megjelentetésére. Hiszen például egy-egy labdarúgó tárgyú könyv még üzletinek sem rossz! Rózsa András A 113-as játékvezető útra kelt A Ferihegyi repülőtér várócsarnokában, a hosszú út előtt kényelmesen üldögélt az egyik fotelben Emsberger Gyula. Csomagjait már elvitte a futószalag, rajtuk ott díszelegtek a mexikói VB kis címkéi. Emsberger egyike annak a 30 bírónak, aki a 16-os döntő mérkőzéseit irányítja, vagy partjelzőként működik majd közre. — Izgatott? — Egy kicsit. Életem nagy élménye lesz. Bíráskodtam NB I- ben, nemzetközi találkozókon, UEFA-tornán, de ez az igazi próbatétel. Szeretném megállni a helyen — vallja. Az előiskolát alaposan kijárta. 1947-ben vizsgázott, s 10 év után jutott el az NB I-be. 1958-ban már FIFA-bíró, aztán egy ideig csak idehaza vezet, 1961 óta megszakítás nélkül ott van a nemzetközi porondon. Egy kis számvetést készítettünk. — 114 NB I-es találkozót és 42 nemzetközi mérkőzést irányítottam — mondja. — Közöttük öt válogatott összecsapást, legutóbb Stuttgartban az NSZK—Románia mérkőzést. Idén én vezettem a Bacau—Arsenal EVK negyeddöntőt. — Hogyan készült a VB-re? — A szervező bizottság rengeteg tájékoztató anyagot küldött. Ebben pontosan leírnak mindent. Az időjárás várható alakulását, az étrendet, az öltözködést, s mindent, ami számunkra jelentős lehet. Még arra is figyelmeztetnek, hogy vizet ne igyunk. — És a játékvezetői öltözék? — Teljes felszerelést kapunk, de én magammal viszem a sajátomat. — Síp is van közte? — Méghozzá kettő is. Úgy hozzám nőttek, hogy semmiképpen nem hagytam volna itthon. — A bíráskodás rendjéről is kaptak „előzetest”? — Igen. A kemény és a durva játék megkülönböztetése világprobléma. Már előre jelezték a szervezők, ez lesz egyik napirendje a továbbképző tanfolyamnak, amelyen május 24-től kötelező a részvétel. — Hogyan értik majd meg egymást? — Nem lesz könnyű, mert a 30 játékvezető, közül 27 a világ minden tájáról jön, csupán három hazai bíráskodik majd. Ezek a bírók magukkal hozzák, amit odahaza begyakoroltak, mindezt a VB játékvezető bizottságának kell majd egységesítenie. Több elméleti előadás lesz, majd gyakorlati foglalkozásra is sor kerül, ahol a játékvezető-hármasok kicsit összeszokhatnak. A VB-n egyébként a spanyol, az angol, a francia és a német a hivatalos nyelv. — A figyelmeztetésre milyen eszközök állnak rendelkezésre? — Lesz sárga és piros táblácska. A sárga a figyelmeztetés, a piros a kiállítás jelzésére szolgál. Remélem, olyanok lesznek a mérkőzések, hogy kevésszer kell elővennünk a táblácskákat a zsebünkből. Emsberger búcsúzóul megmutatta igazolványát, s egy sereg, a VB-vel kapcsolatos hivatalos okmányt, amelyet idáig kapott. A felsorolásokban mindenütt a 13-as számot kapta. Egyedül a játékvezetői igazolványán szerepel — a 113-as ... !— Nem babonás? — Szó sincs róla, sőt, a 13-as a szerencseszámom. Életemben eddig mindössze egyszer nyertem. Egy tombolán a 13-as tikettel egy csomag fruttit. Vidáman búcsúzott. Reméljük, éppily jókedvűen érkezik vissza június 24-én Budapestre. Ez nemcsak egyéni sikerét, hanem a magyar bírói kar elismerését is bizonyítaná. (v. b.) SZÍNES SZŐTTES MEXIKÓBÓL TIZENÖT CSAPAT MÁR A HELYSZÍNEN Az izraeli labdarúgó-válogatott is megérkezett Mexikóba, így a világbajnokság döntőjének már mind a 16 csapata az óceán túlsó partján tartózkodva. Sőt, 15 részvevő a helyszínen , Mexikóban. Az egyetlen hiányzó: Anglia válogatottja. ők még Dél-Amerikában portyáznak. Talán azért, hogy minél több hívet szerezzenek az angol labdarúgásnak? Ki tudja? Egy azonban biztos: nem azért érkeznek utolsónak Mexikóba, hogy elsőnek távozzanak. Legfeljebb elsőként... A kis „leoni" Helmut Schön, az NSZK válogatottjának szakvezetője jelenleg elégedett is, meg nem is. Elégedett válogatottjának formájával: „Bár még nincs készen a csapatom a világbajnokságra — mondta —, de a fiúk formája napról napra javul és a VB idején lesznek igazán csúcsformában. ..” És amivel elégedetlen: „Kicsi a leoni stadion, ahol csapatunkon kívül Peru, Bulgária és Marokkó játszik majd. Mindössze 25 900 nézőt fogad be. És ez kevés ...” Barátságos kezdet A világbajnoki döntő mezőnyének részvevői „barátságosan” kezdenek Mexikóban. Vasárnap barátságos mérkőzéseket játszanak különböző csapatokkal. A brazilok Irapuatoban, az olaszok Tolucában, a belgák Pueblában, a románok pedig Guadalajarában mérkőznek. A svédek május 27-én Tolucában, 29-én Necaxában lépnek pályára. A kezdet tehát barátságos. De milyen lesz a folytatás? Borja marad Csaknem futballháború tört ki közvetlenül a VB előtt Mexikóban a Borja miatt. Enrique Borját, a legjobb mexikói góllövőt (és egyben Mexikó legjobban fizetett labdarúgóját) ugyanis Raul Cardenas edző ki akarta hagyni a válogatottból, mondván: „Borjának minden fontosabb, mint a labdarúgás!” És hogy nagyobb nyomatékot adjon szavainak, elmondta: Borja bal lába sérült, formája gyatra. Ezek ellenére (vagy épp ezért?!) összeült a mexikói játékosok tanácsa, hogy megvitassa Cardenas döntését. Megvitatta és döntött: Borja maradjon tagja a keretnek! Borja tehát marad. Egyelőre Cardenas is ... Bulldog nélkül Lehet, hogy szomorú sors vár az angolokra Mexikóban? Kétségkívül vannak baljós előjelek. Például: a VB szervező bizottsága felkérte az angolokat, hogy a mérkőzésekre ne vigyék magukkal azt az ifjú bulldogot, amely a kabala „tisztét” tölti be az angol labdarúgó-válogatottnál. Mi lesz szegény angolokkal kabala nélkül? Lehet, hogy kénytelenek lesznek csupán tudásukkal világbajnokságot nyerni?... Szombat, 1970. május 23.3 LABDARÚGÁSRÓL VAN SZÓ A válogatottság szj izgalmai Gondolom, valamennyi szurkoló ismeri, sőt számon is tartja már a válogatott mérkőzések után készült közvéleménykutató jelentést. Kit tart a megkérdezett száz, vagy újabban kétszáz ember a legjobbnak, hány százaléka véli úgy, hogy tovább fejlődött a csapat és akad-e, aki kimozdíthatatlanul ragaszkodik Marseille után megfogalmazott véleményéhez: „Nem lesz itt semmi addig, míg újra elölről nem kezdjük az egészet”. A szavazás nyomtatványokon történik. Szétküldik az íveket Budapesten és vidéken. A kérdezett aláhúzza a választ és visszaküldi. A szerkesztőket vezérlő gondolat: minél kevesebbet kérni, hogy sokan teljesítsék. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy alábecsülték a szurkolók ügyszeretetét, hajlandóságát az áldozatvállalásra. Csaknem valamennyi ív hátoldala is tele van írva. Levelek a szövetséghez, a kapitányhoz. — ... Csak dicsérni tudom új szövetségi kapitányunkat, hogy ilyen bátran mer nyúlni a fiatalokhoz. Nem a név a fontos, hanem a szív, a tudás. Az út innen csak felfelé vezethet — írja ifj. Simányi Károly Pásztóról, a Kossuth Lajos utcából. — ... Tovább kell dolgozni a csatársoron, de egyébként ebben a csapatban van fantázia. Nem baj, hogy a svédek ellen vesztettünk, az a fontos, hogy valami elkezdődött! — szögezi le Szávay Gézáné (Szolnok, Sütő u. 22.). Honti Ferenc (Nagykanizsa) azt írja, hogy fél évszázada Fradi-drukker, de felül akar emelkedni a klubérdekeken. Szerinte szinte sorsdöntő, az egész ország labdarúgására vérpezsdítően hat, hogy Hoffer figyelembe veszi a vidéki csapatok játékosait is. Úgy érzi, ha ez a gárda három évig együtt maradhat, Európa bármely csapatával felveheti a versenyt. — ... Köszönöm a bizalmat és nemcsak a saját, hanem sportbarátaim véleményét is ,közlöm — írja Nagylakról Oláh Péter. — A „Hoffer-bébik” jó úton haladnak, de túl korai lenne akár a megelégedés, akár a vereség utáni legyintgetés. Előlegezzük a bizalmat, s mindaddig elfogadjuk a kapitány kísérletezését, amíg látjuk, érezzük, hogy amit tesz, nem szubjektív elfogultságból, esetleg ráhatás következtében teszi, hanem valóban egy tiszta szándékú, jó szellemű, küzdőképes és nem utolsósorban ütőképes nemzeti 11 kialakításáért! Persze, nem mindenki ítéli ennyire pozitívnak a helyzetet, így például minden figyelmes néző és hallgató észrevehette a tévé kerekasztal-értekezletét vezető Vitray szavaiból, hogy a riporter finom pengevezetésű párbajt vívott, s bírálóival szemben megvédte azt a jogát, hogy örülhessen a csapat játékának, ha az neki valóban tetszik. Természetesen ugyanígy elmondhatják a véleményüket azok is, akik úgy vélik, hogy a fiatalítás túlzott, azért vagyunk lelkesek, mert eleve lelkendezni akarunk. Túl hamar és messzire elszaladtunk a dicsérettel. Jó, hogy itt tartunk, már ilyenről polemizálhatunk. Fontos kérdés azonban az is, hogyan érzik magukat ebben a zajló vitában például azok a játékosok —, mert ebben azért egyetértünk — akiktől valamennyien nagyon sokat várunk? Kocsis Lajos az egyik legkarakterisztikusabb alakja a csapatnak. Benne minden megtalálható, amit az asztal két oldaláról vitatkozók mondanak. Ügyes, szellemes, lát a pályán, jól rúg, és kiismerhetetlenül cselez. A kontinens egyik legjobb labdarúgójaként tarthatnák számon már ma is, ha a saját maga komolyan vette volna a dolgokat. Amikor ez szóba került köztünk, a kedves bohémek mosolyával válaszolta: — De hát ez játék, nem... ? Aztán gyorsan elmondta, hogy azt már megtanulta: a közönségre sohasem szabad haragudni. Azokra sem, akiket nem elégített ki a csapat küzdőszelleme és az, hogy három mérkőzésen három pontot szerzett. Aki megveszi a jegyet és kockáztatja többek között a bőrig ázást, legalább úgy szereti a focit, mint a játékos. Azt viszont nem sejthetik, hogy a válogatás körüli vita — például a fiatalok-öregek arányának feszegetése — milyen hatással lehet rájuk. — Sokan megkérdezték már tőlem, nem kaptuk-e mi túl könnyen a válogatottság lehetőségét. Megmondom őszintén, nem tudok rá szívből sem igent, sem nemet mondani. Ehhez kívülről kellene nézni az ügyet. Egy biztos: nem mi vagyunk az elsők, akik előlegezetten kaptak bizalmat, s a mi helyzetünkben sokkal döntőbb, hogyan fogadjuk ezt. Valamennyi klubcsapatban a mi generációnktól várják a megújhodást, s a válogatott keretbe csak azok kerültek, akik már tettek valamit ennek érdekében. A Videoton szárnypróbálgatásairól nem lehet Harsai nevének említése nélkül beszélni, de ugyanez áll Páncsicsra, Halmosira, Fazekasra és a többiekre is.,, Beszélgetés közben — anélkül, hogy talán maga is felfigyelt volna rá — mondott valami nagyon érdekeset! Azt, hogy ma nemcsak felelősségteljes, de izgalma dolog is válogatottnak lenni. Azt ugye mindenki tudja, hogy klubcsapatában „hányadik polcon” van nyilvántartva. Aki a felsők egyikén, az biztosra veheti, ha nem sérül meg, benne van a csapatban. Ez a válogatott azonban, szünet nélkül forrásban van. Ma ő, holnap más, s ez sok miniden miatt történhet. Alakul a taktika, Koffert nem kötik szálak egyik klubhoz sem, viszont az ellenfelet is nézi és ehhez igazít. Arra a kérdésre, hogy mindezek ellenére hogyan érzi magát a csapatban, láthatóan nagyon őszintén felelt: — Kitűnően. A fiúk nagyszerűek, Hoffer Jóska bácsi és Kapocsi Sanyi bácsi gyerekkorom óta ismer. A felfedezőim, nevelőim közé sorolhatom mindkettőjüket. Csak... nagyon-nagyon jó lenne, ha biztosan tudnánk, mit akar körülöttünk a világ. Egyszer pártolnak bennünket, mert fiatalok vagyunk, aztán két nap alatt feje tetejére áll minden és problémák adódnak életkorunk miatt. Nem furcsa?... Szó esett köztünk az idősebb játékosok beválogatásának szükségességéről, ami itt-ott úgy jelentkezik, hogy „vezéregyéniség, karmester” kellene a csikók közé ... Nem tiltakozik, csak — egy bohém fickótól nem is várható komolysággal — hozzáteszi: a fiatalok egymás között általában többet mernek, s ezt nem szabad fékezni, sőt, inkább minden erőt arra összpontosítani, hogy valamennyi kerettag kijátssza azt, ami benne van. Tehát olyan „vezérkolompos” kellene, aki hangulatilag beleillik a csapatba, nem számít öregnek. És ő itt nem az életkorra gondol, mert csodálja például a Charlton testvéreket, akiknek a játékát látva, senki nem veszi észre, hogy fölöttük is múlnak az évek. Aki ebbe a fiatal gárdába irányítónak kerül, annak ugyanúgy kell futnia, harcolnia, mozognia, mint a többinek — sőt mindig valamivel többet, jobban. Mert aki visszafogná a csapat lendületét, az inkább ártana, mint használna. Nem hagyhatom ki, hogy meg ne kérdezzem: ő vajon megteszi-e mindezt? — Nem mindig. Én amolyan „játszós” focista vagyok. De azért valamit: a lengyelek elleni mérkőzés után Hoffer Jóska bácsi megdicsért, mert utánamentem egy fickónak és a 16- oson becsúszva szereltem. Az újságírók is észrevették ezt. Nem tudom, hogy felfigyeltek-e arra, hogy a svédek ellen ugyanezt nem is egyszer megtettem. Nem azzal a nyilvánvaló gondolattal, hogy újabb dicséretet csikarjak ki. Valahogy belülről jött, mert az ember tudat alatt is vágyik az elismerésre. Felmerült köztünk: a pillanatnyi helyzet szerint négy hónapig nincs válogatott mérkőzés. Sokak szerint ez ok lesz a lazításra, a „pihenésre”. Hevesen tiltakozik: — Aki ezt mondja, nem ismeri a programunkat! Szerdán, vasárnap játszunk. Bajnokság, MNK-mérkőzések, nemzetközi kupa. Hallottuk, hogy Jóska bácsi is ellenfeleket keres számunkra. De enélkül is mindenki biztosra veheti, hogy a válogatottban szóhoz jutottak közül senki sem akar egyetlen lépést sem visszafelé tenni. Inkább előre. Azért is, hogy ebben a vitában saját eszközeivel támogassa a kapitányt, és nem utolsósorban, hogy saját sorsát is igazítsa... Azt már nem kérdeztem tőle, mire lenne képes ennek érdekében. Túl a kötelező munkán, saját jószántából. De ez már nem nyilatkozás kérdése. Szép szavakból, ígéretekből kaptunk ezelőtt is eleget. Tettekre van szükség! Ha ezek a fiúk valóban többet akarnak, akkor ne csak hagyják magukat edzeni, hanem Hofferrel együtt építsék is a csapatot a maguk sajátos lehetőségeivel. S akkor magától eldől minden vita. Mert a svédek ellen 45 percig jól játszott a csapat. És aki egyszer átugorja a két métert, az már ma vasugró! Borbély Pál