Népsport, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-30 / 125. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚG Mezek és emberek az UEFA-tornán Aviemore Észak-Skócia kedvelt idegenforgalmi kirándulóhelye. Mindössze két négyzetkilométernyi területen fedett sportuszoda, jégcsarnok, színház és moziterem, játékkaszinó és modern, szép szálloda várja a vendégeket. Ide is ellátogatott egyik pihenőnapon az UEFA-torna néhány csapata. Kitűnően érezték magukat, s a gumiasztaltól kezdve a golfon keresztül a különböző játékokig, mindent kipróbáltak. Utána a gyönyörű moziteremben beat-koncertet hallgattak. — Te, nézd csak, mintha a nagymamám énekelne! Az egyik nő harsogta a másik fülébe, miközben a színpadon, vállig érő hajú, lompos fiatalember énekelt a mikrofonba. A szakállas zenekarvezető gitárjából csalt ki fülrepesztő hangokat, míg a szaxofonos — elhagyva hangszerét — ócska, magasszárú tornacipőben, foltos nadrágban végigcsoszogott a színpadon, majd lábait keresztbe téve, a földre ült, és unottan rázni kezdett két rumbatököt. A műsor végén vártam, hogy flvöltve, őrjöngve ünnepel majd a közönség. Tévedtem. Udvarias taps köszöntötte a hosszú hajú, szakállas zenekart. Ezután a legutóbbi világbajnokságról készült Gól című filmet vetítették le. Ezután felcsattant a tapsvihar! Pályán kívül Largs, a legjobb négy csapat szálláshelye, gyönyörű pihenőhely a skót tengerparton. Innen indultak a fiúk edzésekre, mérkőzésekre, szabad idejükben kiadós sétákra. Egyik reggel hűvös szél fújt a tengerparti sétányon, amikor megjelentek a skótok. Sétálgattak, majd letelepedtek két padra. Nézegették a haragos hullámokat, majd egyikük a partra sodort kagylók, kavicsok között felfedezett egy rossz pingponglabdát. Gyorsan felkapta, pillanatok alatt kétkét kagyló került a sétányra, s a rögtönzött kapuit között egy-Jirintoi kiskapuzáshoz kezdtek. Egy-egy gólnál, akárcsak Eusebio, a magasba ugrálva legyintettek karjukkal a levegőben. Már 3:3-nál tartottak, amikor az edző véget vetett a játéknak. Délután játszották a Skócia— Hollandia mérkőzést! A B-csoport utolsó fordulója előtt, amikor a magyaroknak a norvégokkal, a franciáknak a finnekkel kellett mérkőzniük, felmerült a gólarány alakulása miatt, hogy a mi mérkőzésünk félórával előbb kezdődik, mint a franciáké. Elég egy telefon, s az ellenfélnek még mindig van ideje „erősíteni’. A sport tisztaságán azonban nem esett folt. Kérésünket, hogy azonos időpontban kezdjünk, a rendezőség elutasította, de a sportszerűség betartásáról gondoskodott. Az englini pálya közelében levő telefonhoz őrséget állítottak, azt a számot sem hívni, sem onnan beszélni nem lehetett, így a mi csapatunk eredményéről csak a saját mérkőzésük befejezése után kapott értesítést a vetélytárs. Bírók a kapu előtt Largsban, a játékvezetők sem tudták megállni, hogy a gyönyörű, rugalmas gyepszőnyegen ne játsszanak egy kicsit. Amint megjelentek a színen, s a labdát vezetve, körbe futottak, a többi pályán a labdarúgók gyorsan befejezték az edzést és odasereglettek. Pillanatok alatt kritikus szurkolókká váltak. A lassú futás, a könnyű gimnasztika közben még csak egy-két megjegyzés hangzott el, de amikor a bírók a kapu elé kerültek, s megcélozták a hálót, mindjárt emelkedett a hangulat. Amikor a belga Minnoy többször egymás után mellé lőtt, zúgott a nézőtérről a „hóóóóó!” Később kiderült, kár volt kiabálni. Biróczkinak ugyanis aligalig lehetett gólt lőni, a svéd Jonsson pedig ügyesen lövöldözött. Aztán „forró pillanat” adódott, amikor a belga ismét meszszire elrúgta a labdát. Akárcsak a mérkőzésen, a bírók hozzá rohantak, kezük egyszerre lendült a pálya széle felé: — Hinaus! Hinaus! — azaz: kifelé! Kifelé! A belga rögtönzött „kiállításának” óriási sikere lett. A játékosok tapsoltak, hiszen legszebb öröm a káröröm. Frizura és labda Nálunk gyakori a vita, hogy milyen legyen a labdarúgók hajviselete. Nos ezen a téren is sokat tapasztaltunk. Érkezéskor, ismerkedéskor meglepődve figyelték egymást a fiúk. Volt közöttük vállig érő hajú, kör- és teljes szakállas, lekonyuló harcsabajuszú és még sorolhatnám. Amíg nem került sor a mérkőzésekre, jókat nevettünk rajtuk. Majd kifutottak a csapatok és csodálkozva figyeltük, hogy a beatzenész formájú, álmodozóan kék szemű, szakállas, francia Becker olyan határozott keménységgel utasítja rendre a csatárokat, hogy dicséretére válhat bármely „sziklaegyéniségnek”. Néztük a norvég Wiig ügyes cseleit, s tapsoltunk. Arra gondoltunk, mégis mennyivel jobb lenne, ha ezek a kitűnő labdarúgók külsejükben is méltóak lennének tudásukhoz. A mieink Annak ellenére, hogy a szólásmondás szerint „minden cigány a maga lovát dicséri”, el kell mondani, hogy a magyar csapat pályán kívüli magatartása, a fiúk megjelenése, viselkedése, együtt és külön-külön is a legmesszebbmenő elismerést váltotta ki. Az étkezéseknél mindig egyszerre jelentek meg, a megbeszélt találkozók időpontját senki sem késte le, s a programra vonatkozó edzői utasítást mindenki ugyanúgy betartotta, mint a pályán. Örömmel tapasztaltuk, hogy nemcsak a játékot, az eredményt tekintve, hanem a magatartást illetően sem érhette szó a házuk táját. Ezen az úton kell továbbhaladniuk ifjúsági labdarúgóinknak. Péter Róbert Miért a Fáy utcában? Eredetileg úgy volt, hogy a Vasas-Videoton mérkőzés a Népstadionban lesz, s így kettős mérkőzést láthat a közönség, mivel a Ferencváros a Pécsi Dózsát fogadja. Hétközben azonban a Vasas vezetősége úgy döntött, hogy a Fáy utcába viszi a Videotont. Vajon miért? A kérdésre Veres Istvántól, a labdarúgó-szakosztály vezetőjétől kértünk választ. — A változás oka elsősorban az, hogy a jelenlegi helyzetünkben a hazai pálya előnye is szükséges a Videoton legyőzéséhez. Számunkra egyáltalán nem közömbös, mi lesz az eredmény, mert csoportunkban a második helyen akarunk végezni. S ha már itt tartunk, azt is megjegyzem: helyesebbnek találtam volna, ha egyidőben játsszák le azokat a mérkőzéseket, amelyek helyezés szempontjából döntőek. Szerelem ... Hűség... Bátorság .. A KIS LOVAG (Pan Wolodyjowski) SIENKIEWICZ regényének színes, szélesvásznú, szinkronizált, kétrészes lengyel filmváltozata. Bemutató: június 4. MODUL! Vasárnapi számunk teljes 8. oldalán mexikói útikalauzt adunk az olvasó kezébe. A tőlünk sok ezer kilométerre, éppen ezen a napon rajtoló labdarúgó-világbajnokság legérdekesebbnek ígérkező eseményeit elénk varázsolja majd a képernyő. De mennyivel könnyebben igazodik el a kedves Olvasó a háromhetes mérkőzéssorozat eseménytengerében, ha iránytűként kezébe veszi a lapot és megtalál benne mindent egy helyen: a részt vevő tizenhat csapat játékosait, a mezükön feltüntetett számokkal; a világbajnokság lebonyolítása rendjét; a mérkőzések menetrendjét az elsőtől az utolsó napig; a stadionok leírását, ahol a Rímet Kupa sorsa eldől; a játékvezetők névsorát; Mexikó labdarúgótérképét; a budapesti és pozsonyi tv világbajnoki műsorát. Még az Aztékstadion grandiózus méreteiről is képet kap a kedves Olvasó! FIATALOK NYOMÁBAN V\^/VA/VV\^\Ar^vA^\A^\A^\AX\A^NA^V\X\A^\A^\A^VV^VV' ....a mester fia vagyok" A labdát két kezébe fogta, és szép lassan bebandukolt az öltözőbe. Azon az estén ifj. Pali ásító Tibor egy kicsit kihúzhatta magát, NB I-es futballista lett belőle. Az alma nem esett messze a fájától Tizenegy éves sem volt még, amikor először ment — mint játékos — Hungária körútra. Miért pont a kék-fehérekhez...? Édesapja évekig az MTK kiválósága volt. Az úttörőévek pillanatok alatt elszaladtak. Tibi nőtt, erősödött és egy-egy mérkőzése után, a szurkolók már elégedetten csettintettek: „Ez igen! Az alma nem esett messze a fájától.” A gyerek pedig minden vasárnap fenn ült a lelátón. Nézte, figyelte a nagyokat, Sándort, Sípost, Nagy Pistát és a többieket. Minden cselt, trükköt gondosan megjegyzett, aztán kedden, az edzés végén, fogta labdáját, elment a pálya egyik sarkába és gyakorolt sötétedésig. Következő állomás az ifjúsági csapat volt. Erősebb, intenzívebb edzések, keményebb, gyorsabb ellenfelek. Amikor a második csapatba került, érezte, komolyra fordult a játék. Elérhető közelségbe került az első csapat, de a csoda csak nem akart bekövetkezni. Hosszú hónapok teltek el a kettőben. Az edzők, a vezetők bíztatták: „Számítunk rád, légy türelemmel”, Tibi pedig türelmes volt, de közben türelmetlenségében majdnem kibújt a bőréből. Az apából a „főnök" lesz 1969. decemberét mutatta a naptár. A vezetők idősebb Palicskó Tibort szerződtették a csapat mellé. Amikor aláírt, egyetlen kérése volt: fiát engedjék el a klubtól. Szakosztály-értekezlet elé került a dolog. A döntés: nem mondanak le egy tehetséges fiatalról, hiszen az edzők sorsát ismerve, lehet, hogy az apa egy év múlva elmegy és a tehetséges fiúnak is bottal üthetik a nyomát. Próbáljanak meg valahogy kijönni egymással. A fiú elkeseredett. Kilátástalannak látta helyzetét. Nyilvánvaló, hogy ő lesz az utolsó, aki a csapatba kerül. Aztán ott volt az egriek ajánlata is, ami nagyon kecsegtetőnek bizonyult. „Egy év az NB I B-ben csak hasznomra válna” —, gondolta. Januárban az egyik edzés végén kihirdették az első csapat keretét. Tibor közöttük szerepelt. Komló — az álmok városa A tavaszi NDK-beli túra már sejtetett valamit. Érezte, nem kell soká várni a bemutatkozásra. Ráadásul a csapat rosszul rajtolt. Ő azonban a Videotontól elszenvedett vereség után sem kapott lehetőséget. A kispadra viszont már minden vasárnap odaverekedte magát. Csak egy intésre várt. Egy mondatra: „Tibi! Melegíts”... A mondat azonban késett. Komlón is úgy látszott, hogy nem törik meg a jég. A 79. percben aztán mégis elhangzott a várva-várt mondat. Egy perc múlva igazolását lobogtatva becsörtetett a pályára. Hatszáz másodperc boldogság következett a komlói délutánban. Hogyha ekkor valaki megkérdezte volna Tibitől, hogy szerinte melyik a legszebb város a világon, gondolkodás nélkül Komlóra szavazott volna. „Csak a közönség ne bántana...?" Most amikor beszélgetünk már „öreg” NB I-es játékosnak számít. Győrben, majd a Vasas ellen ugyanis lekopírozta az első bemutatkozását. — Végre sikerült! Éppen akkor, amikor a legkevésbé hittem benne. Pedig higgyék el, nekem nagyon nehéz a helyzetem. Én a mester fia vagyok ...! — Mit akar ezzel mondani? — Játszhatok én akárhogyan, mégis vannak, eleik szereplésemet kizárólag édesapámnak tulajdonítják. Meggyőződésük, hogy őmiatta játszom, ha ugyan nagy néha szóhoz jutok az első csapatban. De ezek szerencsére nem játékosok. ővelük nem is volt soha ilyen jellegű problémám. Nem azért szeretnek, és nem azért barátaim, mert apám az edző. Persze, volt már olyan, aki kimaradt a csapatból, rám is csúnyábban nézett legközelebb. Mintha én tehetnék róla ... De amit a közönség csinál velem, az teljesen érthetetlen. Ifista koromban kimondottan szerettek. Amióta az egyhez kerültem, mintha mindenki ellenem fordult volna. — „Ez is csak az apja miatt játszik — kiabálják a tribünről. Kimondhatatlan, hogy milyen rossz érzés ezt odabent hallgatni. Amikor amúgy is egy kis segítségre, egy kis biztatásra lenne szükségem ... Olyan, mintha baltával csapnák fejbe az embert. — Nagyon haragszik a közönségre? — Ez nem harag! Csak felfoghatatlan számomra, hogy miért bántanak? Palirakó Tibi a csapatba kerülésért már megvívta a harcot. A közönség szeretetét még nem sikerült elnyernie. Akik ismerik, azt mondják, nagyon rendes fiú. Lakat T. Károly Mottó: Valóban minden szentnek maga felé hajlik a keze ...? Segítség! Görcsöt kapott a lábam . A kapáslövés tudora Zsong a lelátó. Közben egy idősebb szurkoló egy fiatalabbnak magyaráz. — Uram, én már akkor is meccsre jártam, amikor maga még hátulgombolós volt. Régi szép idők! Akkor láthatott az ember gólokat. Toldi, Jakab, Kardos, az újpesti Kállai, no meg később Szusza. Azok voltak ám a nagy bombázók. Kapásból, jobbal-ballal. Manapság nem is lát az ember ilyet — így az idősebb. — No, azért Tichy is ért egy kicsit ehhez a szakmához — replikázott a fiatalabb. — Jó, jó, ó igen, de aztán... Tuniszban történt, jó néhány évvel ezelőtt, a magyar válogatott egyik mérkőzésén. Szojka átívelte a labdát az ellenfél középhátvédjének feje fölött. Az ifjú csatár sprintert, aztán jobb lábbal felnyúlt, szinte egy pillanatra megállítva a labdát a levegőben. S mielőtt az földet ért volna, bal lábbal küldte a kapu jobb felső sarkába. Még a játékvezető is odament gratulálni. Azóta eltelt pár év és Tichy Lajos számos gólt rúgott az ellenfelek kapujába. Jónéhányszor kapásból. Mint legutóbb Kispesten a Szeged elleni bajnoki mérkőzés 55. percében, amikor Pusztai beadását a megdermedt Korányi mellett bevágta a hálóba. A Bp. Honvéd hetvenszeres válogatott csatárával egy csendes körúti presszóban találkoztunk. Tudtam, hogy edzői szakdolgozatát a kapáslövésről írta. Ezért arról faggattam, mi a titka ennek a lövésfajtának. - Titok? Ha a gyakorlást titoknak lehet nevezni, akkor az. Elég baj, hogy ma ez téma lehet. Régen elfogadott, sőt alapvető követelmény volt a játékostól, hogy kapásból tudjon rúgni. Leszoktak erről. Sok a rövid passzos játék, a kiskapuzás. A játékosok az edzéseken is közel állnak egymáshoz. Nem gyakorolják ezt a rúgásformát, így nem tudják, nem is szeretik. Félnek a sérülésektől. Az edzők is idegenkednek a gyakoroltatásától. Pedig a mostani, modern, korszerű játék sokszor megköveteli, hogy a labdát átvétel nélkül továbbítsák egymáshoz a játékosok. Nincs idő dédelgetésre. — Mi a kapáslövés előnye? — A kapusok az álló labdából, vagy a futtából leadott lövésre általában idejében felkészülnek. A kapásrúgás előnye, hogy a lábtartásból nem lehet kiszámítani a lövés irányát, így az váratlanul éri a kapust. A rúgó játékos egy ütemmel meggyorsítja a labda útját. A rúgás általában csüddel, belső és külső csüddel történik. A tiszta és belső csüddel leadott lövés lentről fölfelé bombaként vágódik a kapuba. Külső csüddel pörgetve, ravaszabbal lehet irányítani. Olyan ez, mint amikor az asztaliteniszben megnyesik a labdát. Mindez úgy a legveszélyesebb, ha mindkét lábbal egyformán tudja alkalmazni a játékos. Egy szó, mint száz, a kapáslövés meglepi a kapusokat, ezért rettegnek tőle. — Tichy Lajos hogyan sajátította el ezt a lövésformát? — Nekem szerencsém volt, sok jó játékos között tanultam a labdarúgást, ők olyan rúgótechnikával rendelkeztek, akiktől edzés közben, ha oda sem figyelt az ember, akkor is ráragadt valami. Aztán ott volt a nagy példaképem, Szusza Feri. Már ifjúsági játékos koromban szerettem kapásból rugdosni. Sokat gyakoroltam, jobbal, ballal. Amikor már eltaláltam a labdát, akkor azért gyakoroltam, hogy állandóan sikerüljön. Edzések után különóráztam is. A labdát kapásból eltalálni élményt jelentett. Még ma is minden edzésen gyakorolom. Nálunk az edzésprogram egyik része a kapáslövés. — Mi az oka annak, hogy manapság kevesen élnek ezzel a lövésfajtával? — A mai generáció nem elég labdabiztos. A labdakezeléssel és a küzdeniakarással kevesebb a baj, de gyakorolni nem szeretnek. A beszélgetés után eszeimbe jutott egy kedves epizód: egyik kitűnő edzőnk mesélte nemrégen, hogy gyerekkorában mindig tele volt a zsebe apró kavicsokkal. Hazafelé menet a grundról, azokat dobálta a levegőbe és igyekezett kapásból eltalálni. Napjainkban ez ifjú labdarúgó palántáknak egész más szórakozáson jár az eszük, pedig ilyenkor kellene elkezdeni a kapáslövés gyakorlását, ha nem is kaviccsal, de labdával mindenképpen. Boross Dezső A lelátón már gólt kiáltanak, Tichy kapásból lő... (Fuszek Ferenc felvétele)