Népsport, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-19 / 246. szám

i . Hétfő, 1970. október 19. a Népsport JELENTI 1970. át 19. 1966. A berlini súlyeme­lő VB-n a középsúlyú Ve­res Győzőnek két világ­csúcs sem volt elegendő a győzelemhez. Lökésben 190, összetettben pedig 485 kg-mal új világrekor­dot ért el, az aranyérmet­­— könnyebb testsúlyával — mégis a szovjet Belja­­jev nyerte. SPORT A RÁDIÓBAN. Kossuth-adó 19.25, Sport­híradó. IDŐJÁRÁS. A Meteoro­lógiai Intézet jelenti októ­ber 18-án, vasárnap este, hideg éjszaka, hűvös nap­pal. Várható időjárás hétfő estig, változóan felhős idő, eső nélkül. A reggeli órák­ban párásság, néhány he­lyen ködképződés, mérsé­kelt, időnként megélénkülő, változó irányú szél. Hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet hét­főn, 10 fok körül. kétszer az osztrákok ellen. November végén, mint már kö­zöltük, a magyar és az osztrák jégkorong-válogatott kétszer mérkőzik egymással. Az első találkozó november 26-án Graz­ban, a második két nappal ké­sőbb Bécsben lesz. Eltiltás: Teri István, a Csepel kosárlabdacsapatának játékosa ismét a fegyelmi bizottság elé került. Ezúttal Székesfehérvárott sportszerűtlenkedett, junior mér­kőzésen. ítélet: október 26-ig el­tiltva a játéktól! Kincses is játszhat Newcast­­leban. A pécsiek balhátvédje rúgást kapott szombaton a Tata­bánya elleni mérkőzésen, s le­­sántikált a pályáról. A tüzetes orvosi vizsgálat kiderítette, hogy a fiatal labdarúgó sérülése nem súlyos, így szerdán játszhat a Newcastle United elleni EVK- mérkőzésen. Egy héttel később. Az orszá­gos ifjúsági atlétikai CSB utol­só, negyedik fordulóját egy hét­tel későbbire, október 31—no­vember 1-re halasztották. Az eredeti időpont ugyanis ütközött volna a megyék közötti Béke Kupa döntőjével. Nem csúcs! Szombaton a Nép­stadion edzőpályáján bonyolí­tották le a Vasas—Bp. Építők— Borsod NB I-es atlétikai viadal kalapácsvető számát. Csak va­sárnap derült ki, hogy a jegy­zőkönyvben komoly hiba csú­szott- Kapusi eredménye ugyanis nem 57.40 m-es országos ifjú­sági csúcs volt, hanem három méterrel „rövidebb”! A ver­senybíróság így helyesbítette a jegyzőkönyvet... Tenisz. Megjelent a Tenisz leg­újabb száma, érdekes statiszti­kákkal és szakmai cikkekkel. Népsport A Magyar Testnevelési és Sportszövetség lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság FŐSZERKESZTŐ: Szabó Béla FŐSZERKESZTŐHELYETTES: Dr. Ardai Aladár SZERKESZTŐ: Bécs István és Péter Róbert ROVATVEZETŐK: Borbély Pál (labdarúgás), Dávid Sándor (technikai és vízisportok), Subert Zoltán (atlétika és nemzetközi sport­élet). Szántó György (labda­játékok). Z. Vincze György (sportmozgalom és nehéz­atlétika) OLVASÓ SZERKESZTŐ: Kővári József TÖRDELŐ SZERKESZTŐ: Tenkely Miklós Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla utca 6. Telefon: 130-460 - este 9 óra után 338-566 Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth László igazgató. Ki­­adóhivatal: Budapest, VI., Révay u. 16.­­ Telefon: 116-660. Terjeszti a Ma­gyar Posta Előfizetési díj: egy hó­napra 24 Ft, negyedévre 72 Ft Megjelenik szerda kivéte­lével mindennap Index 25004 Szikra Lapnyomda, Budapest LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ 2:1 (1:1) Videoton—Új­­pesti Dózsa Székesfehérvár, 10 000 néző. Vezette: Szilvási (8). (Halász, Lu­kács). . Videoton: Szabó (8) — Kovács (7) — Posch (8), Mester (7), Nagy III (7), Fejes (6) — Kar­sai (6), Borsányi (7) — Wolick (6) , Nagy II (7), Bodnár (7). Ed­ző: Kovács Imre. Újpesti Dózsa: Borbély (7) — Káposzta (7), Horváth (8), Noskó (7) , Juhász (6) — Dunai III (6), Zámbó (7) — Fazekas (7), Bene (7), Dunai 11.(6), Tóth (6). Edző: Baróti Lajos.­ Csere: Wollek helyett Csu­kovics (7) a szünetben. Góllövő: Wollek a 2. percben, Bene a 32. percben és Cjukovics a 69. percben.­­ Szögletarány: 7:4 (5:1) a Dózsa javára. Már a 2. percben vezetést szer­zett a Videoton. Jobb oldali szögletrúgáshoz jutott a Video­ton. Borsányi lőtte be a labdát a kapu elé, az elcsúszott a vé­dők lába között, Wollek a jobb oldali kapufánál elcsípte, és há­rom lépésről hálóba lőtt. 1:0 Ezután egymást követték a Dózsa-támadások. A 7. percben Dunai II átemelte a labdát a kivetődő Szabón, Kovács azon­ban a gólvonalról kivágta a lab­dát. Ezután Fazekas lőtt 16 e m­­ről fölé. A 11. percben Horváth feltartotta Bodnárt a 16-oson belül, a szabadrúgást nagy huzavona után végezték el a ha­zaiak, Borsányi a lepattanó lab­dát a jobb sarokra lőtte, Bor­bély azonban elcsípte. Izgalmas, küzdelmes volt a játék. A 20. percben Borsányi szabadrúgása után ,a kapu felé pattanó labdát Káposzta vágta ki a gólvonal előtt. Öt perc múlva nagy hely­zetet hagyott ki a Dózsa. Ká­poszta beadását Dunai II Bene elé fejelte, a csatár 8 m-ről nagy helyzetben fölé lőtt. A 28. percben Bene 16 m-es lövését védte Szabó. A 32. percben egyenlített a Dó­zsa. Karsai cselezgetett, Bene elvette tőle a labdát, kiugrott a jobbösszekötő helyén, 14 m-ről laposan kapura lőtt, s a labda a jobb kapufa belső lapjáról pat­tant a hálóba. Gyorsabb, ötletesebb, ponto­sabb volt a Dózsa csapatjátéka. A hazaiak a félidő utolsó öt per­cében vezettek egy-két ügyes támadást. SZÜNET UTÁN a sérült Wollek helyében Csuko­vics jött be. Ebben a játékrész­ben már kiegyenlített lett a küz­delem. Bátrabban támadott a hazai együttes, középpályásai is feljavultak. Az 53. percben Bod­nár előtt akadt helyzet, de Ju­hásztól szorongatva az ötösről Borbély kezébe lőtt. Az 56. percben Mester 18 m-es nagy lövését Borbély csak másod­szorra tudta elcsípni. Néhány kemény „belépő” borzolta a ke­délyeket. Noskó Kársaival és Horváth Nagy II-vel szemben szabálytalankodott. Mindkét já­tékos rövid ápolásra szorult. A 61. percben Borsányi beadását Bodnár alig fejelte kapu fölé. Élvezetes, küzdelmes volt a já­ték. Csukovics lövése Noskóról a felső lécre, onnan a mezőny­­­be pattant. A 69. percben bal oldalon szöglethez jutott a hazai csapat. Csukovics bal lábbal ra­vaszul nyesett lövéssel úgy küld­te a labdát a hálóba, hogy ah­hoz senki sem ért hozzá. 2:1 A gól után nagy erővel táma­dott a Dózsa. A 78. percben Du­nai II az előrehúzódó Juhász elá fejelte a labdát, a hátvéd azon­ban 6 m-ről a bal kapufa mellé gurított. Nagy küzdelem folyt a pályán, Bodnárt elnyomták a 16-oson belül. Az utolsó percek is izgalmasak voltak. ★ ★ ★ ★ A Videoton kapujában Szabónak több jó közbelépése is volt. A közvetlen védelem végig nagy csatát ví­vott az újpesti támadókkal. Posch és Kovács volt e sor leg­jobbja, de Nagy III is átlagon felülit nyújtott. Fejes javuló játékot mutatott. A két közép­pályás az első félidőben még, szürkén játszott, szünet után azonban ugrásszerűen feljavult. Elöl Bodnár volt az „ész”, ügye­sen tartotta­­a labdát, fejjel, lábbal egyaránt jól osztogatott, és a támadásbefejezéseknél is ott volt. Nagy is sokat dolgo­zott. A szünet után beállt Csu­kovics mozgékonyságával és góljával szerzett érdemeket. Az Újpesti Dózsa kapujában Borbélynak is akadt néhány ügyes közbelépése. A védők közül Horváth nyújtotta a legjobb teljesítményt, sok támadást akasztott meg. Látvá­nyosak voltak becsúszásai. Di­cséretesen küzdött Káposzta is. Noskó az I. félidőben nagy te­rületen játszott, szünet után már halványult a teljesítménye. Zámbó időnként csillogott, sok támadást indított, de voltak üresjáratai. Elöl Fazekas és Bene jól kezdett, sokat mozog­tak, elszakadtak védőiktől, ka­pura is veszélyesek voltak, ké­sőbb azonban már elhalványult telj­esítményük. Várkonyi Sándor NB I TARTALÉKCSOPORT Videoton—Újpesti Dózsa 2:1 (1:1). Székesfehérvár, 3000 néző. V: Szanyi. Videoton: Magyar (Bé­­di) — Horváth, Kerecsényi, Kauff­­mann, Hartyányi, Szántó, Pem­­mer, Szolnoki, Józsa, Pataki (Vio­la) , Szalmás I. V. Dózsa: Szentmi­­hályi — Márkusz, Kósa, Nagy F., Tóth, Borbély, Hegyi, Kollár (Var­ga), Harsányi, Simon, Titbauer. G: Szolnoki (2), ill. Harsányi. Jó: Kerecsényi, Szalmási, Szolnoki, ül. Tóth, Borbély. A 2. percben Wollek szerezte meg a vezetést a­­ hazaiaknak . Az I. félidőben a bajnokcsapat irá­nyított, uralta a középpályát, s egymás után vezette támadásait • A hazaiak elsősorban védekeztek, három előretolt csatáruk nem sok veszélyt jelentett­ • Szünet után már bátrabban támadott a Video­ton, s izgalmas küzdelemben szerezte meg a győ­zelmet • Csukovics lőtte a győztes gólt úgy, hogy szögletből belőtt labdája érintés nélkül jutott Bor­bély kapujába 1:1 Salgótarján—Diósgyőr 4:0 (1:0) Kijött a lépés az SBTC-nek • A Diósgyőrre nem lehetett ráismerni • A­ hazaiak sokkal jobban szervezték meg játékukat a pálya közepén, és a támadások befejezése is sikerült • Szalai volt a mezőny legjobbja Salgótarján, 8000 néző. Vezet­te: Csernefalvi (9),­­Wottava, Vadas J.). Salgótarján: Szőke (7) — Ba­ranyai (6), Kmetty (7), Gecse (6) — Szalai (9), Répás (7), Toldi (5) — Kriskó (5), Horváth F. (5), Básti (8), Jeck (6). Edző: Moór Ede. Diósgyőr: Veréb (5) — Kovács (5) , Salamon (7), Gál (6), Kolláth (6) — Földesi (5), Hajas (5) — Vass (8), Horváth (5), Gass (7), Sikora (6). Edző: Mathesz Imre. Csere: Gál helyett Oláh (7) a 9. percben. Góllövő: Szalai a 35. percben, Básti az 53. percben, Szalai az 59. percben, Básti a 65. percben. Szögletarány: 6:1 (1:1) az SBTC javára. A salgótarjáni Horváth lábá­ról a 4. percben leperdült a lab­da, majd Répás a 9. percben fö­lé lőtt. Utána Horváth elől szed­te fel a labdát Veréb, majd is­mét Horváth lőtt mellé. A 18. percben azonban Gass teremtett veszélyes helyzetet, de Szőke jó érzékkel dobta el magát, és elhalászta a labdát. Majd­ Gass kapáslövését Bara­nyai szögletre mentette. Ezzel a diósgyőriért ellőtték a puskapo­rukat, a Salgótarján megszállta az ellenfél térfelét, és szinte per­cenként teremtett veszélyes helyzetet Veréb kapuja előtt Toldi, majd Kriskó elől men­tett a diósgyőri kapus. A 26. percben Básti 25 méteres lövé­sét szögletre öklözte Veréb. Sza­lai kétszer is, majd Gecse és Jeck adott igen nehéz munkát Verébnek. Feltűnt, hogy a tar­­jániak és a diósgyőriek is min­dent baloldalt akarnak megol­dani, de hiába. A 35. percben megérett a sal­gótarjáni fölény: Básti középen jól ismerte fel a helyzetet, balra játszott Szalaihoz, aki 26 méter­ről gondolkodás nélkül, kapás­ból a bal felső sarokba lőtt. 1:0 A Diósgyőr próbálkozott ez­után, de Vass elől Szőkénesi ■lábbal sikerült mentenie. A ha­zaiak ezután ismét átvették az irányítást. A MÁSODIK FÉLIDŐ salgótarjáni rohamokkal kezdő­dött. Az 53. percben Salamon felvágta Horváthot, a 20 méte­res szabadrúgást Básti átemelte a sorfal felett és a labda a jobb felső sarokban kötött ki. 2:0 Az 59. percben a diósgyőri vé­dőkről pattant vissza a labda. Toldi gyorsan Szalaihoz továb­bított, aki 28 méterről a léc alá bombázott. 3:0 A 65. percben Kriskó kicselez­te a diósgyőri védelmet, oldalra játszott, és a befutó Básti 5 méterről, kapásból vágta a há­lóba a labdát. 4:0 A hazaiak lefékeztek, s a ven­dégcsapatnak lett volna keresni­valója, de szemmel láthatóan be­lefáradtak a küzdelembe. ★ ★ ★ A Salgótarjánban Szőke biztos kézzel védett. A védelem legjobbjának Kmetty bizonyult, de átlagon felül ját­szott Baranyai és Gecse is. A középpályán Szalai példát muta­tott a korszerű labdarúgásból. Nemcsak a védőfeladatát látta el hibátlanul, nemcsak elindí­totta a támadásokat, hanem elő­re is ment befejezni azokat. Ki kell emelni még Répás jó me­zőnyjátékát, továbbá a támadók közül Básti kitűnő csatártelje­sítményét. A Diósgyőrben a védők közül Salamon állt a legbiztosabban a lábán. Még tá­madni is volt ereje. Jól véde­kezett Kolláth is. Elől egyedül Vass nyújtott elismerésre méltó játékot. Szombathy, István nb I. tartalékcsoport Salgótarján—DVTK 4:1 (2:1). Salgótarján, 2000 néző. V: Med­­veczky. SBTC: Magyar — Bálla, Macska, Marti, Lisztóczki, Kokin­­da, Loci, Barta, Szoó, Angyal, Kökény. DVTK: Bencze (Serfőző) — Nemes, Herr, Török, Szabó, Lipkovács, Udvarev, Fehér, Ta­tár, Haffner, Hajdú. G: Loch (2), Szoó, Barta, 111. Fehér. Jó: Macs­ka, Loch, Szoó, Angyal, 111. Ben­cze, Fehér, Haffner. Bp. Honvéd—Vasas 1:0 (Folytatás az 1. oldalról) a Honvéd kapusa reflex-mozdu­lattal szögletre hárított. És le­fújás előtt Müller távoli bom­bájának bravúros védéséért ka­pott tapsot a Honvéd kapuvédő­je. SZÜNET UTÁN még inkább állandósult a Va­sas nyomása. Török beadása nagyszerű helyzetben találta Puskást, de a csatár rosszul ke­zelte le a labdát, és oda lett a gólszerzési lehetőség. Az 50. percben Vidáts lőtt jó helyzet­ből — estében — Bicskei kezé­be. Komora becserélésével va­lamely­est módosult a Honvéd hadrendje: Pál ment előre, hogy­­a leshatáron kiugrásra készen helyezkedjék. Az 52. percben Müller jobb oldali beadására Vidáts nagy­szerű tempóban ugrott fel, és a kifutó Bicskei fölött hajszállal a bal kapufa mellé fejelt. Há­rom perc múlva a Honvéd első veszélyes lefutása gólt eredmé­nyezett. Karakas—Kozma volt a labda útja, Kozma a balössze­kötő helyéről kapura lőtt. A ki­felé vetődő Tamás megfogta a labdát, de kiperdült a kezéből, és a jó ütemben érkező Pál kö­zelről a kapu közepébe helyez­hetett. 1:0 A Vasas nagy erőfeszítéseket tett, hogy legalább az egyik pontot otthon tartsa. A 61. perc­ben Puskás dr. a balszélen el­futott, de az 5-ös sarkáról óriási erővel keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt. Kemény, időnként túl kemény volt a játék. A 72. percben. Puskás dr. beadását to­­vábbította rosszul, kapu mellé Vidáts. Ezután a Honvéd percei következtek. Gyors, jól cselező csatáraik kihasználták, hogy a Vasas védői türelmetlenségük­ben nem fogtak szorosan em­bert. Néhány húzással a 16-oson teremtek, és meleg perceket okoztak a hazai szurkolóknak. Az utolsó percekben a Vasas középpályásai és hátvédei már vaktában ívelgették Bicskei ka­puja elé a labdát, a Honvéd vé­dői pedig arra vágták, amerre álltak, csakhogy teljen az idő. ★ ★ A Bp. Honvédban Bicskei az első félidő végén gól­ba tartó labdákat bravúrosan hárított, a második félidőben pedig nagyszerűen jött ki kapu­jából. A tömörülő védelem vala­mennyi tagja dicséretet érdemel lelkesedéséért, önfeláldozásáért. Vági, Tajti és Marosi állt leg­biztosabban a lábán, ők — ha a helyzet engedte — a megszer­zett labdákat igyekeztek saját társhoz továbbítani. Elöl Pusz­tai és Kozma sokat mozgott, ál­landó veszélyt jelentettek a ka­pura. A Vasasban Tamás egyszer hibázott , gól lett belőle. Mészöly és Lakin­ger óriási részt vállalt a csapat­játékból, mindketten nagy terü­leten játszottak, sokat szereltek és indítottak. Mészöly a má­sodik félidőben sokszor futott fel fejelni is Bicskei kapujá­nak előterébe, de társai nem tudták kihasználni átlagon fe­lüli ruganyosságát. Vidáts sem állt meg egy pillanatra sem, de rengeteg labdakezelési hibát vé­tett, és több helyzetet kiha­gyott. Nagyjából ugyanez mond­ható el Müllerről is. Puskás és Farkas csak­ egy-egy megmoz­dulásával hívta fel magára a figyelmet. "Borbély Pál NB I TARTALÉKCSOPORT Vasas — Bp. Honvéd 2:1 (1:1)­ Fáy u., 1200 néző. V: Albert. Va­sas: Mészáros — Komjáti, Stam­­ler, Antal I. (Köböl), Menczel, Vaskor, Kisteleki (Vígh), Nell, Bárányos, Antal P., Szőke. Bp. Honvéd: Hajdú — Korponai, Du­dás, Lukács, Tussinger, Holczhau­­ser, Csepregi, Bús (Bódi), Molnár, Varga, Fehérvári. G: Bárányos (2), Ül: Bús. Jó: Komjáti, Vaskor, Bárányos, ül. Dudás, Hajdú. A forduló válogatottja Bicskei (Bp. Honvéd) — Posch (Videoton), Horváth (Újpesti Dózsa), Nagy III (Videoton), Balogh (Szombathely) — Szalai (Salgótarján), Gulyás (Csepel) , Vass (Diósgyőr), Branikovits (Ferencváros), Básti (Salgótar­ján), Mucha (Ferencváros). A forduló játékvezetője: Cser­nefalvi (Salgótarján—Diósgyőr). A második csapat: Szabó (Vi­deoton) — Tajti (Bp. Honvéd), Kovács (Videoton), Kiss (Rába ETO), Marosi (Bp. Honvéd) — Rottenbiller (Csepel), Borsányi (Videoton) — Szabó S. (Szom­bathely), Farkas (Szombathely), Kozma (Bp. Honvéd), Csukovics (Videoton). Juhász, Kozma 9-9, Bene . 8 gólos: Bene (Tj. Dózsa). 7 gólos: Branikovits (FTC), Dunai D (­ Dózsa), Tóth K. (Ta­­tab.). 6 gólos: Farkas (Vasas), Hor­váth A. (DVTK), Horváth F. (SBTC), Máté (Pécs). 4 gólos: Dunai (MTK, a Pécs el­len nem Kiss, hanem Dunai volt a gólszerző), Csörgő (Dunaújv.), Farkas (Haladás), Fazekas (II. Dó­zsa), Kalmár (Csepel), Storcz (ETO), Vidáts (Vasas). 3 gólos: Albert (FTC), Básti (SBTC), Egri I (Komló), Gass (DVTK), Horváth B. (ETO), Iszak I (Haladás), Koritár (MTK), La­dinszki (Vasas), Müller (Vasas), Puskás dr. (Vasas), Szabó (Hala­dás), Szalai (SBTC), Szőke (FTC), Szutorra (MTK), Tichy (Honvéd), Tóth B. (Vasas). 2 gólos: Bartók (Dunaújv.), Bérczési (Pécs), Csukovics (Video­ton), Göröcs (II. Dózsa), Karsai (Videoton), Kunszt (MTK), Pék (Haladás), Pusztai (Honvéd), Rát­­kai (Haladás), Répás (SBTC), Ró­na (Pécs), Sárközi (MTK), Solymo­­si (tr. Dózsa), Takács­ (Csepel). 1 gólos: Baranyai (SBTC), Bán­falvi (SZEOL), Berkes (SZEOL), Bodnár (Videoton), Csetényi (MTK) Csordás (Csepel), Csordás­­ (Komló), Dunai­­ (II. Dózsa), Fekete (DVTK), Halmosi (Hala­dás), Harangi (Dunaújv.), Herná­di (Tatab.), Horváth F. (Tatab.), Iszak II (Haladás), Kelemen (Cse­pel), Király (Haladás), Korsós (ETO), Kriskó (SBTC), Losonczi (Csepel), Major (Csepel), Marosi (Honvéd), Mártha (Dunaújv.), Mu­cha (FTC), Nagy II (Videoton), Németh (FTC), Noskó (II. Dózsa), Oborzil (MTK), Pál (Honvéd), Pi­­kó (SZEOL), Pozsgai (ETO), Rot­­tenbiller (Csepel), Ruttkay (SZEOL), Sikora (DVTK), Sóly­mos­ (Komló), Szabó (Tatabánya), Török (Vasas), Tüske (Pécs), Var­ga (Csepel), Vass (SZEOL), Vass (DVTK), Vági (Honvéd), Vörös (SZEOL), Wollek (Videoton), Zám­bó (tr. Dózsa). öngólos: Németi (Haladás) a Pécs ellen, Ruzsinszki (Honvéd) a Videoton ellen, Hajas (DVTK) az U. Dózsa ellen, Tajti (Honvéd) az SBTC ellen, Léber (Tatab.) a Vi­deoton ellen, Török (MTK) az U. Dózsa ellen, Kmetty (SBTC) az MTK ellen, Pataky (SZEOL) a Ta­tabánya ellen Marosi (Honvéd) a Tatabánya ellen. A GÓLOK FORDULÓNKÉNT I. forduló: 24 II. forduló: 28 III. forduló: 23 IV. forduló: 18 V. forduló: 26 VI. forduló: 25 VII. forduló: 17 VIII. forduló: 24 IX. forduló: 24 X. forduló: 19 Összesen: 228­9 gólos: Juhász (Komló), Koz­ma (Honvéd). i. Az M3 I­llései Az utolsó oszlopban a jutalompontok az 1970 — 71. évi bajnok­ságban szerzett pontokkal együtt szerepelnek. Népstadionban játszot­ták: Ferencváros—Pécs 3:1, Vasas — Ferencváros 2:0, Ferencváros — Rába ETO 1:2, Ferencváros —Videoton 2:0, Ferencváros—MTK 0:1, Ferencváros—SZEOL 4:0. összesen: Otthon: Idegenben: J. Gy. D. V. Gól P. J. Gy. D. V. P. J. Gy. D.­ V. P. J. Újp. Dózsa 10 6 2 2 28-10 22 55-------10 51224 2. Vasas 10 7 — 3 23-11 20 54—18 53—26 3. Bp. Honvéd 10 5 2 3 17-11 19 541—9 51133 Ferencváros 10 5 1 4 15- 9 19 5 3 — 2 6 5 2 1 2 5 MTK 10 3 6 1 17-11 19 5, 2 3 — 7 5 1 3 1 5 6. Csepel 10 4 4 2 12-11 18 5 2 216 52216 7. Pécs 10 3 52 12- 9 16 624—8 41123 8. Diósgyőr 10 4 2 4 12-19 15 431—7 61143 9. Salgótarján 10 5 2 3 17-15 14 54—18 51224 10. Haladás 10 5 — 5 17-19 13 64—28 41—32 11. Videoton 10 4 2 4 9-12 13 53117 51133 12. Tatabánya 10 3 2 5 12-14 12 52125 51133 13. Komló 10 3 2 5 14-20 10 41123 62135 14. Dunaújváros 10 2 2 6 8-22 10 5212 5 5 — 141 15. Rába ETO 10 3 1 6 9-15 8 52125 51—42 16. SZEOL 10 1 1 8 6-20 4 5113­3 5 ____5 —

Next