Népsport, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-22 / 18. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÓ Bakonyon innen, Bakonyon túl A. hé&isi @focinc& Kölcsünkért mottó: Nincs elcsépelt téma, csak öreg emberek vannak. Egy újszülöttnek minden alapozási riport új. (IV.) Hévíz. Hegyek, fenyők, hó. És szemben, az úton egy vadonatúj Ikarus-busz. Piros és fekete színek. Melegítős srácok kapaszkodnak fel rá. — Ezek futballisták! — mutatott rájuk a Volga vezetője. — Salgótarjániak! — toldottuk meg aztán, s kiadtuk a jelszót: — Utánuk! És ugyanazzal a lendülettel Volgánk beásta magát a hóba. A tarjáni busz meg eltűnt az útkanyarban. Kétségtelen: a foci hóban is foci, és nem szívesen fut az, akinek 13-1-1-es szelvény van a zsebében A kocsi kikecmergett a hóból, mi a kocsiból és odamentünk, ahol futballistákat találtunk. Azaz néhány méterrel odébb, ahol Dombai a tatabányai tartalékjátékosokkal foglalkozott. Futkároztak, labdázgattak. Tisztára úgy tűnt, mintha mindezt unalomból tették volna. Ott is hagytuk őket, s meg sem álltunk a hévízi pályáig. Az első, akit felismertünk, dr. Lakat Károly volt, a tatabányaiak edzője. Állt, pontosabban toporgott a hóban, míg fiai — az első csapat keretének tagjai — egy pöttyös labdát űztek, nem kis szorgalommal. Néhány kemény belépő, egyegy szép fejes, olykor-olykor emberhalom a havon (legalul az a bizonyos pöttyös labda), némi — papírra nem kívánkozó — szöveg, cselezni akaró értetlenek, póruljárt labdabűvölők. Szóval: minden adott volt a helyi „örökrangadó”-hoz. Amíg Lakat mester ki nem adta a jelszót: — Futás haza! Cikcakkban! Ez a „cikcakk” némi magyarázatot kíván. A hévízi pálya ugyanis „hegyen” van, a „haza” meg (azaz a bányászgyógyház) néhány utcával lentebb, a völgyben, így tehát a cikcakk azt jelenti, hogy utcáról utcára (cikcakkban) kell futni hazáig. A fiúk nem örültek túlságosan mesterük ötletének, mert a foci hóban is foci, a futás meg, ugye... Apropó, futás! Mi aztán mégis a salgótarjániak után eredtünk. (Autóval.) Külön csoport körözött, egészen közel Hévízhez, az úton. Elöl a focisták „száguldottak”, mögöttük meg a piros-fekete Ikarus, Moór Edével a fedélzetén. — Ezek a gyengébbek — mutatott az előttünk futókra — ifjúságiak meg két öreg... Az öregek közé számítódott ezúttal Kriskó is, aki ugyancsak lihegett, amikor Moór Ede megkegyelmezett nekik. — Ebből épp elég volt! — szusszantott nagyokat a busz ülésén. És ezen egyáltalán nem csodálkoztunk. Elvégre Kriskó nem akármilyen „terheléssel” futott. 13 -11-es totószelvény „húzta” a zsebét. Az előző játékhéten az olasz csapatok — értesülvén Kriskóék tippjeiről — pont olyan eredményeket értek el, ahogyan azt a salgótarjáni szélső és két totózó társa elképzelte. Tulajdonképpen minden edző kíváncsi, de ez érthető, mert nem akar lemaradni, meg játékosait is vigasztalni igyekszik A tarjáni „erősebbek” különben jóval többet futottak, s nem olyan sík, emelkedők nélküli úton, hanem dimbes-domboson. Leginkább hegynek fel. Potom 6x1000 métert (a bemelegítő futást természetesen nem számítva). De kellett is ez a kis „lazítás” a délelőtti tornatermi edzés után, amely 120 percig tartott. Ott a négy felé osztott társaság csoportonként mást-mást csinált. Például ha két csoport futballozott, akkor a harmadik a bordásfalat nyűtte, a negyedik meg a gumikötelet, vagy a vasbotot. Aztán tíz percenként lehetett cserélni. Hogy milyen intenzitással dolgoztak? Íme: Répás a mért 25 percből 19 és fél perc effektív munkát végzett, körülbelül 90 százalékos intenzitással. A fiatal Szoó 19 perc 20 másodpercet, 80 százalékos intenzitással. Mi csupa ilyesmiről érdeklődtünk. Moór Ede viszont félbeszakított: — És mit csinálnak a többiek? Hogyan dolgoznak? Jártak Tatán? És Győrött is? És a Szombathely? A kérdések nem értek váratlanul, hisz bármerre járunk az országban, minden edző ezt kérdi: — És a többiek? Mert lemaradni senki sem akar. Legfeljebb az elképzelések mások. A salgótarjániak például túl soknak tartják a napi 5—6 órás edzést, s úgy vélik, legyen az csak 3, vagy 4 óra, de — intenzív. — Ezzel még vigasztalni is tudom a srácokat — „súgta” meg Moór Ede. — Ha panaszkodnak, elmondom, hogy örülhetnek, mert nálam csak 3—4 órát kell edzeniük... De a terhelést megkapják. Fokozatosan, személyre szabva. Mert például Bástitól nem várhatom el, hogy annyit végezzen, mint Répás ... Minderről kár hosszabban beszélni. Ami azonban itt is probléma: a játékosok fásultsága, az a bizonyos alapozási holtpont. Munka után édes a pancsolás Estefelé csaknem egyszerre értek „haza” a csapatok. Kihevülten, prüszkölve, párafelhőt fújva csörtettek be a kapun a játékosok. Bent a szobában aztán széles ívben röpködni kezdtek a Cipők, a zoknik, melegítő alsók és felsők, majd varázsütésre egyszerre nyíltak a szobaajtók. Az úszómedencét az épület legtávolabbi pontjáról is nagyon hamar elérhette bárki, így tehát egykettőre bent ült a medencében néhány tucat játékos. Milyen más emberek voltak ott, a vízben! Akik szaladtak, azok keserves ábrázattal kapkodták lábaikat. Behúzott nyakkal, földre szegezett tekintettel futottak, hogy ne is lássák, milyen messzire vannak még a céltól. A kemény, felfagyott, göröngyös talajon meg-megbicsaklott egy-egy láb, s ilyenkor halk, diszkrét szitkozódás hallatszott, hol a sor elején, hol a végén. A közismert „jópofák” ajkára is ráfagyott a mosoly. Becsukták ők is a „szövegládát”, elég volt nekik a maguk baja. Már tudniillik, hogy futni kellett. A medencében viszont egy egészen más társaság pancsikolt. Mosolygó, kedves fickók, mint egy valódi üdülő valódi törzsvendégei. — Gyerekek, ez aztán a finom dolog! — felkiáltással csörtetett le a lépcsőn Laczkó Misi. Lábfejét belemártotta a vízbe, egy kicsit lötykölte ide, meg oda a „gyógylét”, aztán zutty... nyakig merült. A medence másik végében a salgótarjániak áztatták átfagyott csontjaikért. Középen Moór Ede edző, a fal mentén sorban a focisták. Az ember szinte azt várta, hogy az edző kiemelkedik a vízből, s elkezd számolni, hogy: „egy-kettő .. . egy-kettő . ..” a játékosok pedig elkezdenek valamit ütemre végezni. Egy idő után partra szálltak a tarjániak is, s egy darabig üres lett a medence. Mit volt mit tennünk, kértünk három fürdőnadrágot, s belemerültünk a gyógyvíz tanulmányozásába. Meglehetősen gyorsan minősítettük a fürdőt. Kitűnő!! Alig merültünk bele az új gondolatokba, s a gyógyvízbe, új fiúk érkeztek. Fiatalok, jókötésűek, de nem ismerős legények. — Szintén futballisták? — néztünk össze. Egy ideig tanakodtunk, majd abban maradtunk, hogy a közelükbe sodródunk, s meghallgatjuk, miről beszélgetnek. Ha fociról, akkor nincs vita. — Ez a Lajos belebetegszik, ha vesztes csapatban van... mondta mosolyogva egy szőke hajú srác, s már el is dőlt minden.tt Melyikcsapatúszik itt? — kérdeztük az egyik mellettünk felbukkanó fejtől. — A Bauxitbányász. Tehát az NB II-esek között is akad olyan csapat, amelyik Hévízen készül az új bajnoki idényre. Rózsa András Várkonyi Sándor (Folytatása következik) Aznak a tarjániak ... I ÖNBECSLÉS Termete mint Góliáté. Gyors, mint a villám. Lő, mint az ágyú. Válogatott. Mégsem az igazi. Darabos, technikailag fogyatékos, kevés a kombinatív érzéke. Számomra csalódás. Azért az, mert egy időben magam is azt hittem: jobb szélen a jövő embere lesz! Mindezt a szemébe mondtam. Ellenszegülésre, dacra számítottam. De nem. Enyhe pír futott át az arcán. Még mosolyogni is képes volt. Hátradőlt a karosszékben és beszélt. Úgy tűnt, nagyon őszintén. Új világ tárult eléje . Szentesen, egy megyei csapatban középcsatárt játszottam. Ballal még belsővel sem tudtam belerúgni a labdába, ösztönösen rohangásztam, püföltem a labdát. Nem vagyok őstehetség ... Ráday Laci bácsi volt az első edzőm, aki Szegeden megpróbált játékost faragni belőlem. Tanított, gyakoroltatott. Beadás, lövés, leadás, átvétel, fejelés. Ekkor döbbentem rá igazán, milyen keveset tudok. Iparkodtam ... Kozma Miskával néha órákon át gyakoroltuk a beadást, a kapura húzást, s néhány kombinációt. Mennyire örültem, amikor néha úgy röpítettem a fejére a labdát, ahogyan elképzeltem. Amikor átléptem a Honvéd küszöbét, új világ tárult elém. Gondoltam is: „no, Laci, ha itt nem lesz belőled játékos, akkor sehol!” Itt tartott mondókájában Pusztai, amikor hirtelen eszembe jutott az a rotterdami történet, amelyet Preiner Kálmán mesélt el: — A Feijenoord elleni mérkőzés után odajött hozzám a világhírű klub elnöke, s azt mondta: „Kérem a kapusért, Bicskeiért és a jobbszélsőért sok pénzt adnánk__” Pusztai valóban remekelt... Nem akartam hinni a szememnek ... Igaz, később a fülemnek sem... Na, de adjuk át a szót ismét Pusztainak. — Az a bosszantó, hogy egy évvel ezelőtt jobban játszottam... Nem fejlődök, legalábbis nem úgy, mint kellene. Pedig Kálmán bácsi sokat foglalkozik velem, nógat, bírál és nagyon türelmes ... Teljesítményem alapján, ősszel gyakrabban lecserélhetett volna ... Inkább a kispadon volt a helyem, mint a pályán. Töprengett. Bizonyára azon, mondja-e, vagy inkább ne. Aztán mégis rászánta magát: — Mindig magamban keresem a hibát, de az az igazság: mérsékelt teljesítményemben közrejátszik, hogy a partvonal mentén ki vagyok szolgáltatva a belső csatárok kénye-kedvének. Nekem sok labda kell ahhoz, hogy igazán belelendüljek. És erre mi történik? Perce! '•% nem rúgják felém a labdát. Beindulok, egyszer, kétszer, ötször, aztán elvesztem a kedvem, lemerevedek, ami nekem különösen ártalmas. Azt mondják, szerezzek labdát! Meg is teszem néha, de egy szélsőnek mégsem ez az elsőrendű feladata. Kocsis Lajos tízszer Kozmának adja a labdát, s csak aztán nekem. Vagy itt van egy másik eset. Hányszor előfordul, hogy Molnár vezeti a labdát, feléje futok, várom, hogy leadja, és majd bepasszolom Kocsisnak és rohanok tovább. De Molnár vár, vár, néz, néz, s mire leadja, már ott a nyakamon a hátvéd, s néha nemcsak a labdába rúg bele, hanem a bokámba is... Pedig az edzéseken, ellenféllel szemben is milyen sokszor gyakoroljuk az ilyen kombinációkat. Na, de hát a hiba magja végül is bennem kell, hogy legyen. Nem baj, az idén nagyon nekidarálom magam ... Mit írt az edzésnaplóba ? Az asztalon egy sárgásbarna füzet. Edzésnapló. Miközben belelapozok, Laci beszél: — A bevezetést nem valami lelkendezve fogadtuk. Adminisztráció . .. Számadás . .. Mikor keltünk, mikor feküdtünk le . .. Hogyan végeztük az edzést... S később majd az is, milyen teljesítményt nyújtottunk. Nézem a megjegyzéseket. Január 3. „Rossz idő, rossz pálya. A bal combom begörcsöl.” Január 4. „Az edzés jólesett.” Január 5. „Fokozatosan erősödő terhelés. Ez az első nehéz nap.” Január 7. „Gyors ritmusú edzés. A terhelést bírom.” Január 10. „Borogatom alábam, mintha javulna .. .” Január 11. „A sötétedés miatt nem tudtuk befejezni az edzést.” Január 14. „A terhelés megfelel.” Itt egy Preiner aláírás. Jeléül annak, hogy ,a bejegyzéseket ellenőrizte. A tapasztalatokkal azonban Preiner nem elégedett, mert kevés a szubjektív megállapítás, az önbírálat. Pusztai naplója is ilyen. De nem mindenkié. Az egyik játékos például beírta. ..Az ünnep második napján egy kicsit a pohár fenekére néztem. Másnap borongós hangulatban ébredtem . ..” Preiner mester persze nem dicsérte meg a játékost, de azért mégis örült annak, hogy a fiú becsületesen Mire kíváncsi? Pusztai mondta: — Fél év távlatában kíváncsi leszek arra, hány olyan napot jelölök meg, amikor fizikailag és idegileg rendben levőnek ítélem magam. Még inkább arra, hogy saját megítélésem szerint hányszor játszom majd jól?! — Hogyan edz a Honvéd, Laci? — Sokat! — És Pusztai? — Nem tartozom a sírósok közé. Amit tudok, megcsinálom. Nem félek, nem viszolygok a terheléstől. Mindent megteszek annak érdekében, hogy legalább önmagamnak ne okozzak csalódást. Dr. Frölich Jenő érkezett: — Fáj a lába, Laci? — Igen. De semmi esetre sem akarok pihenni. Sötétedett már, amikor magam mögött hagytam a Margitszigetet. Visszanéztem. Pusztai futott az élen. Bokáig ért a hó. Németh Gyula beírta azt, ami történt. És valahol ez a célja ennek az edzésnaplónak. Váci utca 62. Hétfőn sorsolás, március 14-én rajt a labdarúgó MNK-ban Uborkaszezon. Nincs esemény, nincsenek mérkőzések. Hó van, hideg és készülődés. A Budapesti Labdarúgó Szövetség helyiségei szokatlanul csendesek. A nagy viták, tárgyalások, mérkőzéskötések börzéje, az aula üresen tátong, a büfében sincsenek. Nyugodtan kiakaszthatnák a táblát: téli szünet! Egy valaki azért most is itt van. Valaki, aki a BLSZ ügyeinek atyja, mindenkori pontos referense, a főtitkár: Góliás Róbert. — Az első, amit említenék — mondja —, az, hogy Szűcs Lajos 1971. január 20-án délután 13.08-kor lett a Honvéd játékosa. Ekkor írtuk alá igazolási lapját , a volt ferencvárosi labdarúgó most már hivatalosan is a piros-fehéreké. Különben csend van, de a kerekek azért, ha halkan is, forognak tovább. Az előbb volt bent néhány játékvezetőnk, akik a szezon előtti kötelező orvosi vizsgálatról érkeztek. Egyikük mesélte, hogy milyen elkeserítően kevesen jelentkeztek a XIII. kerületi Labdarúgó Szövetség alaposan beharangozott játékvezetői tanfolyamára. A jelentkezők száma írd és mondd: 21 fő! Ez mutatja, mennyire népszerűtlen dolog nálunk a játékvezetés. Pedig bírókra mindig szükség lesz! Nagy az izgalom egyébként játékvezetőink körében, mert az elnökség a napokban dönt arról, ki lesz az a 15 jelölt, akiket az országos keret figyelmébe ajánlunk. Már megvannak a jelöltek, ez azonban egyelőre hétpecsétes titok! — Tervez-e a szövetség valamilyen újítást 1971-re? — Több kisebb jelentőségű újítás mellett a legérdekesebbnek a nevezési díj bevezetése látszik. Az 1971—72-es bajnokságban csak azok a csapatok indulhatnak, amelyek ennek a kötelezettségüknek eleget tesznek. A nevezési díj bevezetésére azért van szükség, mert a bajnoki idények tapasztalatai szerint az együttesek nyakrafőre neveznek, aztán ugyanolyan hirtelen visszavonják, visszaléptetik csapataikat. Most, ha minimális öszszeggel is, de megkötjük a kezüket. Tűrhetetlen, hogy egy kerületi bajnokság 16 csapattal indul és az idény közepére jó, ha 8-an maradnak. A nevezési díjak: BLSZ I. osztály: 600 forint, II. osztály: 400 forint, III. osztály: 200 forint. Az NB I B tartalékbajnokságban szintén 600 forint, az NB II-es tartalékoknál 400 forint, az NB III-sisoknál 300 forint. Az ifjúságiakért és a serdülőkért is fizetni kell 300, illetve 50 forintot. — Mi a helyzet a nevezésekkel? — A főiskolai bajnokság résztvevői voltak a legfrissebbek, közülük már három is elküldte jelentkezését. A döntőt idén Veszprémben vívják. A győztes, többek között, külföldi utat kap jutalmul. — Az átigazolási témához tartozik még, hogy — most átigazolás nem lévén — csak azoknak az ügye intéződött el, akik egy évet vártak. Az ilyenek száma is meglepően nagy, hiszen az elmúlt napok során szövetségünk 1335 „állónak” adta meg a játékengedélyt. — Hogyan áll a Magyar Népköztársasági Kupa küzdeleresorozata? — Alakul. Az idei küzdelem az NB I B-től lefelé területenként kerül lebonyolításra. Eddig a kötelezett csapatokkal együtt 149 a jelentkezők száma. A sorsolást hétfőn itt, a szövetség épületében tartjuk. Az első forduló: március 14. — Végül egy kis év végi statisztika. — Elkészítettük hagyományos statisztikánkat 1970-ről is. A budapesti játékosok száma jelenleg: 29 078. Ebben benne vannak az NB I-esek is. Az edzők száma (ebben csak a BLSZ-ben működők szerepelnek) 421. A játékvezetői keretek létszáma pedig — az országos keret kivételével — 498. Mindegyik keret alapos bővítésre szorul! Január vége van. A főtitkárnak pihennie, tervezgetnie, erőt gyűjtenie kellene. Jelenleg azonban íróasztala fölött görnyed, amelyet most is ellepnek az elintézésre váró ügyek iratai. (lakat) Nagy érdeklődés a „Labdarúgóedző”” iránt Néhány hete arról számoltunk be lapunkban, hogy 1971-ben jelenik meg a „Labdarúgóedző”, az MLSZ Edzőbizottságának közlönye. A nyomdai úton előállított folyóirat a Szakmai Szemle nyomdokaiba lép. Az előzetes jelentkezés azt mutatja, hogy nagy az érdeklődés az új lap iránt! Eddig több mint nyolcszáz szakember jelentette be igényét a „Labdarúgóedző”-re. Még három megye nem jelentkezett, tehát az előfizetők száma minden bizonnyal felülmúlja az ezret. A MLSZ-ben csütörtökön közölték, hogy az MLSZ EB (Bp. Népköztársaság útja 47.) február 1-ig fogad el jelentkezéseket, s folyamatosan küldi meg a csekkeket. A lap első száma február második felében kerül az előfizetők kezébe. Péntek, 1971. január 22. ^ MEGLEPETÉS — Úgy látszik, valamiért pikkel -ám a bíró ...