Népsport, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-02 / 52. szám

SPORTMOZGALOM ♦ ÚSZÁS ♦ VÍVÁS ♦ TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS ♦ SPORTMOZGALOM ♦ ÚSZÁS ♦ VÍVÁS ♦ TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS A Ni programbizottságának budapesti ülése Szombaton és vasárnap Budapesten ülésezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság programbizottsága. A bizottság elnökének, dr. Csanádi Árpádnak a vezetésével megvitatta a nemzetközi szövetségekkel közelmúltban lefolytatott tárgyalások tapasztalatait, majd — a NOB által már részben elfogadott alapelvek szerint — elkezdte a konkrét programváltoztatási javaslatok kidolgozását. A programbizottság előkészítette azt a jelentést is, amelyet a NOB végrehajtó bizottsága március 12—16 közötti lausanne-i ülésének napirendjére tűzött. A selejt bosszúja — Három esztendő óta alig hallottunk panaszt a labdákra — mondták a KERMI-nél. A valóság viszont az, hogy a sok-sok reklamáció nem jut el a minőségellenőrző intézetig. A gyártó és a kereskedelem teljes mellszélességben érvel: „a labdák jó minőségűek’*. Az ARTEX szinte a fél világba exportálja a magyar labdákat. S ha a külföldről befutott panaszok számát vesszük figyelembe, akkor lehetséges, hogy kitűnő minőségűek a magyar labdák. Vasárnap azonban hazai pályán külföldi panaszt észleltünk... Az FTC —HG Koppenhága női kézilabda BEK- mérkőzést kínos huzavona előzte meg. A csehszlovák bírók az FTC ARTEX- labdáit nem találták megfelelőnek. Kifogásolták a labdák színét s méretét. A szabály ugyanis világosan leszögezi: „Csak eredeti labdával szabad játszani. Az előállítás után befecskendezett, befestett vagy más módon preparált labda használata szabálytalan”. S az ARTEX-labdák fehérre voltak festve és a kerületük csekélye két centivel nagyobb volt, mint a megengedett. A vendégek megmentették a helyzetet, kölcsön adták saját labdájukat. De mi lett volna, ha a vendégek labda nélkül jönnek Budapestre? (k) vegyek”, s örültem, ha sikerült. A kérdés persze ezután: hogyan lehet valakiből „botcsinálta” és sikeres vívó? Ez pedig egyszerű. A vívás csak addig borzalmas, amíg az ember nem ura az izmainak, amíg meg nem tanulja a technikát. Amikor viszont erre a fokra eljut, marad a tiszta szellemi játék és az a csodálatos élmény, amit a vívás nyújtani tud. Akiben van valami kis játékosság, versenykedv, szereti és tudja élvezni a siker élményét, az nem tud vele soha szakítani! És ami a legcsodálatosabb benne: az élet minden periódusában teljes illúziót ad, mindig talál az ember magának olyan partnert, akivel „kétesélyes” meccset játszhat. — Hogy aztán Csabát mi hozta a vívóterembe? Amikor Jenő tizennyolc éves volt, én tizenhat, akkor Csaba tizennégy. Én még éppen belefértem minden „buli” alsó korhatárába, Csaba viszont éppen kimaradt, mert ő volt a „gyerek”. Gondolom, ez meglehetősen dühítette, a megoldás meg, hogy „felnőjön”, kézenfekvőnek látszott: gyerünk a vívóterembe. Fenyvesi Csaba dr.: — Úgy tudom, soha nem meséltem azt, hogy Jenő volt az én ideálom, de gondolom, ez kézzel fogható tény. Ennek a mi sportágunknak nincs valami széles tömegbázisa, sőt, az egész országban is csak tízmillióan vagyunk. A „nagy számok” alapján ezt az egész dolgot tehát úgysem lehet megmagyarázni. Ám, ha egyetlen ház lakóiból ki lehet hozni ennyit, akkor kell emögött valami másnak lennie. Mégpedig: egy gyereknek ideáliséül, példa, amelyet követhet, előd, akit követni és túlszárnyalni akar. A mi egymás közti versengésünk, anélkül, hogy valaha egyetlen szót is szóltunk volna róla, mindig is munkált bennünk, s hajtóerő maga d. Ennek a háznak a lakói semmivel sem közelebb állok egymáshoz, mint más házakéi. Mint mondják, még a „vívómamák” ismeretsége is inkább „lépcsőbarátság”, ami azt jelenti, hogy a lépcsőházban találkoznak jövet és menet, váltanak néhány szót, örülnek, gratulálnak egymásnak, a gyerekek sikereihez. Kamutiné: — Hogy mi, anyák mennyiben vagyunk részesei? Abban, hogy szeretjük a gyerekeinket és mindent megteszünk értük. Este tíz után friss vacsora, mert akkor ért csak véget a verseny, vagy minden nap az edzés, éjjel, még a „mosószer nélküli” években a fürdőszobában a kád fölött görnyedni és mosni a vívóruhákat ... Fenyvesiné: — A párbajtőrruha a vízben úgy megkeményedik, olyan lesz, mint a pléh, s az ember körmei letörnek bele. De szívesen csináltam, mert láttam, ő is örül, s én is örültem Csaba sikereinek. Amikor versenye volt, aznap sok tejet vettem, mert olyankor csak tejet ivott, enni nem evett... Pokolion csintalan gyerek volt, rengeteg energia szorult belé, s amikor vívni kezdett, láttam, ez levezeti fölös energiáit. Szívesen vettem, hogy vív, tudtam, hogy jó helyen van, hasznosan tölti az idejét. Itt volt a példa — GD Nézzük a mai fiatal korosztályt. Fenyvesi Juli (20 éves, orvosegyetemre készül): — Világos, hogy bátyám. Csaba a példaképem, és kilenc évvel ezelőtt ezért kezdtem vívni is. Ma pedig azért vívok, mert szeretek vívni, szeretem azt a társaságot, amelyik a vívóteremben összejön, mert... De hát ez világos. Nem? Csanády András (17 éves, szakközépiskolás, és majd mérnök szeretne lenni): — A bátyám kezdte, aztán ő hívott vívni. Eleinte olyan volt, mintha egy iskolai tornaórára keveredtem volna, csak karddal... A Jenőéket, Csabát persze, hogy ismerem. Amikor a rádió, vagy a tévé bemondta a nevüket, mindig büszkék voltunk, hogy ebben a házban laknak. Az igazság pedig az, hogy nagyon szeretek vívni, s nagy álmom: benne lenni egy világ- vagy olimpiai bajnokcsapatban. Gulácsy Ferenc (16 éves langaléta fiú, beatles gombafrizura és I. o. minősítés kardvívásban): — A két Csanády szólt nekem, hogy jöjjek le a terembe. „Megvan a magasságod, van-e kedved?” Amikor először elindultam versenyen, második lettem, jött a sok gratuláció, meg minden, „nagy lettem”, nahát, akkor ezt meg kell ismételnd, gondoltam és csinálom. Hogy mi van, ha a Csamádyék nem szólnak? Hát akkor a Jenőék, vagy a Csaba biztos szólt volna. Biztos. QD Az élet úgy hozta, hogy e tárgyban az utolsó beszélgetést Kamuti Jenővel egy szombat este a kórház ügyeletesi szobájában folytattam. — Azt hiszem, hajlamosak vagyunk elfelejteni — mondta —, hogy elsősorban a szülőkön múlik, a gyerekük sportol-e vagy sem. Éppen őket hagyjuk ki a dologból, pedig az ő állásfoglalásuk kulcskérdés! A szülő, ha akarja, ha nem, amikor a gyermeke jövőjét terveziigazítja, számításból irányítja ide vagy oda a gyereket. Ha van előtte ismert és szerinte is követésre méltó példakép, mondjuk a sportban, akkor afelé fordul, tehát azt mondom, igenis, legyenek példaképek! Más kérdés persze, hogy én soha nem éreztem magamat példaképnek, illetve, amit tettem és teszek, nem azért teszem, hogy példakép legyek. Viszont igaz, hogy engem is, Lacit is, Csabát is érdekelnek a „házunk” gyerekei. Éppen a minap mostam meg a fejüket, mert elveszítették a csapatbajnokságot ... — Keresztkérdés: akkor, szerintük mi most a „sláger”? — Nos, elmúlt egy-két év. Nekik már a „Sympathy”. Dávid Sándor A MEDIÁK A diákok túlterheltségéről kötetnyi írás jelenít már meg, mind más és más szempontból világítva meg a témát. Újítások és reformok hol ezt, holazt az anyagot csökkentik, illetve módosítják. Néha a testnevelési óra is áldozatul esik, mert elcsípnek a számából, hogy valami másnak adjanak helyet. Egy biztos: amikor a diákok túlterheléséről van szó, a testnevelési órák száma nem esik vád alá. Nem az órák száma, hanem a ténye, léte az, amit sokszor vitattak. Olvastam már arról, hogy a testnevelési óra a „rettegés órája”, a passzivitás órája és természetesen olvastam arról is, hogy a felüdülés, a szórakozás órája. Ki-ki másként érzi saját fájdalmas vagy kedvező tapasztalatából kiindulva. Milyen az eszményi? Éppen ezért ki-ki másképpen képzeli el az eszményi, a számára legeszményibb testnevelési óra tartalmát. Mint az úgynevezett készségtárgyaknál (rajz, ének, gyakorlati, testnevelés), megoszlanak a vélemények az ötös jegy elérésének lehetőségeiről. És ez, bizony, befolyásolja is az eszményiről alkotott lehetőséget is ... Az érdemjegy és az eszményi testnevelési óra fogalma ugyanis összefügg. Az a versengés, amely a jobb átlagért folyik, beárnyékolja a testnevelési órát is. * „Én szeretem !” Milyennek képzeli az eszményi testnevelési órát a nagydiák? És miért éppen ő? Azért, mert ő kezdi a sort, mert neki már évtizedes testnevelési „múltja” van, a felnőttkor küszöbén és mégis diákszemmel vallhat. Plech Adrienn nem kitűnő tanuló és nem kitűnő sportoló. Átlag. Tanulásiban a jók közé tartozik. A Kölcsey Gimnázium negyedikes, olasz tagozatos osztályának tanulója. Vékony, szemmel láthatóan nem okozhat gondot neki a testnevelés. Milyennek képzeli az eszményi testnevelési órát? „Először is szeretem”. Igen, ez nagyon fontos! „Örülök a testnevelési órának, soha nem féltem tőle. Különösen a témét szeretem, bár nincsenek sportsikereim. Iskolán kívül nem sportoltam.” Vajon elég, amit az iskola nyújt? „Ezen még soha nem gondolkoztam”. Mi szerepelne azon a testnevelési órán, amelyet saját kedvére, örömére állítana öszsze? „Biztosan sok-sok torna, kevesebb labdajáték. Igaz, akkor már másoknak nem lenne eszményi ... De most, ugye, rólam van szó!” Koronként más Mielőtt tovább mennénk, itt egy picit elidőzünk. Adrienn úgy gondolja, hogy ez nem is olyan egyszerű. „Nyolcadikos koromban is mást gondoltam volna egy testnevelési óráról,, amelyiken jól érzem magam és most is mást, amikor érettségi előtt állok.” Miért? „Az általánosban kell a sok játék, osztályverseny, ünnepély, úttörőverseny meg mindenféle. De például a gimnázium első osztályában már biztosan soksok tornát írtam volna elő. A lányoknak az kell, hogy kecsesek legyenek, és hogy ügyesek is. De már negyedikben, azt mondom, az a jó testnevelési óra, amelyik elnéző. Jólesnék végre egy óra, ahol nincs drukk, feszengés, mindegy, hogy mit csinálunk, csak ne az tegyen, hogy az ötösért, a négyesért vagy a hármasért kell csinálni. És most, amikor ezt mondom, nem vagyok önző. Mert nekem tényleg nem okoz gondot, de van, akinek gondot okoz. Kevesebb lenne a felmentett.” Ez aztán a probléma közepe! A felmentettek sora, akik nem szívbetegek, nem időlegesen kapcsolódnak ki, hanem akikről mindenki tudja, hogy kutyabajuk, csak éppen nem akarnak megszenvedni a négyesért, történetesen egy olyan négyesért, amely az átlagot kedvezőtlenül nyomja. Adrienn valamiféle pihentető óraként képzeli el a nagydiák eszményi testnevelési óráját. Olyan aktív pihenőként, ahol mindenki kellemesen kifutkározta magát, s netán sikerült a mérlegállás, vagy a nagyon ügyeseknek egy hátraszaltó is. Csak mindezért ne kelljen jegyet kapni. (Persze, most itt hozhatnám ellenpontozva a témát, a rajz, a gyakorlati, az ének sorsát is, ugyan hová jutnánk?!) Van azonban ebben a véleményben figyelemre méltó. Nevezetesen az, hogy amit a nagydiák elképzel, az nagyjából megegyezik a munkahelyi testnevelés negyedórájával. Azzal a kikapcsolódással, amely félbeszakítja a munkát, hogy utána új erőt adjon. Amikor az osztályzás „ártalmairól” beszélt, szavaiból inkább a programon kívüli „üdítő-frissítő” torna hiányát éreztem ki, amely kellene a túlterhelt diákseregnek, s amelyet fakultatív módon kellene egy-egy tíz percben megpróbálni. Az a jó oktatás, amely felkelti a tanultak iránt az érdeklődést. A nagydiák vajon elviszi-e magával a rendszeres testedzés igényét tizenkét évi iskolába járás után? Ugyanis ez lenne az eszményi. Réti Anna Korán kelő válogatott A félórás gimnasztika befejeződött. Garay Sándor, az egykori kiváló atléta alaposan átmozgatta a társaságot. . . —■ A reggeli előétele „elfogyott”, kezdhetjük a második fogást. . . A futók értik a szót. Szedelőzködnek, s a második fogást, a reggelit az edzőtábor éttermében jóízűen elfogyasztják ... ...Hírnök jő, s pihegve szól: Skerletz Iván valami jó hírt akar közölni ... A tájékozódási futóválogatott fiatal edzője, egyben a szövetség főtitkára, bejelenti: — Gyerekek! Ma sincs különleges világnap, s emiatt bosszút futunk ... Kocogás ? A válogatott tagjai ismerik a bejelentés lényegét. A délelőtti futásadag 30—40 kilométer. Bozán, Sőtér és még néhányan a Dunát veszik célba. Az edzőtábortól a célig és vissza éppen 48 kilométer! Az ifjúságiak a közeli baji hegyet célozzák meg, míg az Erdélyi Tibor és Klimstein László vezette társaság öt kilométeren át kocog. Még azt is hihetné a szemlélő, hogy a „fusd magad egészségesre” mozgalom tagjaival találkozott. Azt viszont már kevesen láthatják, hogy a rövid kocogás után árkok-nokrob, hegyek- völgyön át milyen nagy iramban hajtanak ... Az autóbusz nem sokáig várakozott. A Gerecse közelében levő gyermeküdülő lakói régi ismerősöket, a tájékozódási futókat köszöntötték. Csak azon csodálkoztak el, hogy miért busszal érkeznek hozzájuk. A kiszállás után azonban kis lazítás következett és megadták a telet az idei első verseny rajtjára. A táv 25 kilométer és 4 ellenőrzőpontot kellett érinteniük a futóknak. A teljesítményről így vélekedett Skerletz Iván: örvendetesen jó időt futottak. Ha összevetem a tavalyi eredményekkel, kiderül: már most képesek a múlt márciusi időeredmények teljesítésére. Ez azt jelenti, hogy egy hónappal előbbre állnak, a felkészülésben ... Ide tartozik még, hogy Monspart Sarolta együtt tartott a férfiakkal. S a férfiválogatottak között sem volt utolsó ... Kétlakiak Az elmúlt napokban bajnokokat avattak a sísportban. A Vasas női sífutó váltója — Monspart, Horváth, Balázs — bajnoki címet nyert. Az együttes „civilben” — a női tájékozódási futóválogatott. A fiatalok: Honfi, Klimstein és Kapros is nagyszerű eredményeket értek el. Érdekes kapcsolat alakult ki a tájékozódási és a sífutók között. Balázs Éva például sífutóból lett tájékozódási versenyző. A tájékozódási futók táborából viszont többen átpártoltak a „havasok” közé. Vajon jó ez a „kétlakiság”? — Nincs kifogásunk az ellen, hogy versenyzőink február végéig, az alapozás ideje alatt, sífutóversenyeken is induljanak — hangzott a szakvélemény. — De aki „szerelméül” a tájékozódási futást választotta, márciusban már tárolót vegyen a kezébe! őszintén örülünk, hogy Egervári Ottó, a válogatott keret tagja, a sífutásban bajnokságot nyert, s az egyik legizmosabb tehetsége a hósportnak. Örvendetes az is, hogy tehetséges sífutók jönnek hozzánk... íme, két sportág, ahol nincs irigykedés, s még a „kétlakiság” is hasznos ... Szorgalmasan, fegyelmezetten készülnek a tájékozódási futók az idényre. A szakemberek örömmel nyugtázzák a jó eredményeket. Mégis egy kívülálló, a tatai edzőtábor portásának véleményét idézzük: — Sok sportág legjobbjait megismertem, de ilyet ritkán látni! Bozánék kelnek a legkorábban, s este ők érnek haza a legkésőbben .. . Kincses József jjlULLÁM Kamudér’ Ágnes MpccTp a várakozás felett, ott jött meg,g gjjjj számára is meglepetést keltően úszott, akik bajnokságot, országos csúcsot vártak tőle. Ezzel aztán hosszú hetekig ellátta az úszószövetséget és a sportrovatok vezetőit levelekkel. Kaczandier Ágnes, a Bp. Spartacus felettébb csinos, ifjú tehetsége Budapest felnőtt bajnokságán 1970-ben több mint hat másodpercet javított a 400 m vegyesúszás országos rekordján. 5:25.4-et ért el! Kiss László 17 éves tanítványa hihetetlen akarással készült ,egész éven át, a téli hónapokban 120 000 métert úszott, dolgozott rendületlen hittel. A célja Barcelona, az Európa-bajnokság volt. A repülőjegyet mégsem kapta meg a bajnokságokért és a rekordokért. Igen, rekordokért, mert a 400 m vegyesúszás után — éppen a válogatott keret végleges kijelölésének napja előtt — megdöntötte a legrégibb magyar csúcsot, amely 1961 (!) óta tartotta magát. A 200 m női mellúszásban pedig a 2:52.5-ös Klermannn-csúcsot 2:50.8-ra faragta le. Itthon maradt, gj*”, lehetett lelket verni belé. Ekkor indult el a levelek áradata. A Népsport is napokig kapta az ország minden részéből az elégedetlenséget, dühöt árasztó értetlenséget tartalmazó sorokat, amelyekkel a szövetség, pontosabban a válogató bizottság munkáját illették a kislánnyal rokonszenvező tollragadók. — Hogy nem válogattak be a csapatba, nem mondom, fájt, de belegondolva a dolgokba, s a legjobb tíz európai vegyesúszó eredményét figyelembe véve, érthető volt a számomra ... Igazából az bántott és keserített el, hogy a különgépen, még saját költségen sem utazhattam el az EB-re. Úgy, mint azok a turisták, akik közül néhányat még nem is láttam az uszodában — idézte vissza Kaczander Ági a szomorú szeptemberi napokat. — Aztán sutba vágtam minden bamat! Bizonyítottam eddig is. Ha ez nem volt elegendő, akkor még többet érek el. Barcelonába nem jutottam el, de Münchenbe még eljuthatok!... Kaczander Ági 1968-ban 5:46.8-cal az ötödik volt a hazai ranglistán a 400 méteres vegyesúszásban. A 200 m-es mellúszásban 3:02-vel a kilencedik. 1969-bem 200 mellen 2:58.2-vel harmadik, 400 vegyesen 5:49.3- mal a hatodik. Az óriási ugrás évező kezei alatt 1969 nyarától edz , 1970. Két országos csúcs, két számban a hazai ranglista élén. A München felé vezető út következő szakaszában, 1971- bem fel szeretne iratkozni a világranglisták együtéremásiikára. Olimpia az álma, célja. Áldoz érte vízben és parton is. Napi két-három edzés, s ideje nem is igen marad másra, csak a tanulásra. Főként, mert kettőzött igyekezettel fogyasztja a tankönyveket. Magántanuló, januárban tette le a harmadik gimnáziumi osztály vizsgáit. Júliusban pedig már az érettségi következik. Jócskán megérdemli az edző kemény, szigorú, de különleges bánásmódját, s Fülöp igazgató úr segítségét is az Árpád Gimnáziumban. Gallov Rezső Mégiscsak életrevaló az a jó öreg CSB! Vasárnap a nem éppen tavaszias idő sem tudta visszariasztani az ökölvívó-szurkolókat attól, hogy ne zarándokoljanak ki a Sportcsarnokba, megnézni az Újpesti Dózsa—Bp. Építők Fémmunkás NB I-es találkozót. S a sportág hívei nem is panaszkodhattak. Minden „kellék" megvolt ahhoz, hogy „vérbeli” CSB-t láthassanak. Izgalmas küzdelmek, nem várt párosítás (ez egyébként a CSB-k egyik „varázsa”!), esélyesek legyőzése és így tovább. A Csepel visszalépése folytán nagyot léphetett előre a Bp. Építők. de beosztása az NB I-be jó húzásnak bizonyult a MOSZ részéről. Végig izgalmassá, érdekessé tudták tenni a mérkőzés kimenetelének sorsát, ez pedig nagy dicséret a számukra. — Mégiscsak életrevaló ez a jó öreg CSB — hallottuk elmenőben néhány szurkolótól. S alighanem ezt állapították meg Pécsett is. Az új rendszerű beosztás egyelőre biztató, s ha így folytatódik, rövidesen újra régi fényében tündökölhet a CSB. Levegőben lógott a meglepetés az ökölvívó NB I újonca, a Bp. Építők Fémmunkás vasárnapi bemutatkozásán. Végül is az Újpesti Dózsa győzött, de... Jó lenne felfigyelni a harcos újoncgárdára. A képen a könnyűsúlyú Előd (balról) rohamoz, s a lila-fehér Hetest nem sokkal később ki is üti (MTI Fotó:Petrovics László)