Népsport, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-02 / 52. szám

­ASZTALITENISZ ♦ KÉZILABDA ♦ KOSÁRLABDA ♦ SÍ ♦ TOLLASLABDA ♦ ASZTALITENISZ ♦ KÉZILABDA ♦ KOSÁRLABDA * SÍ ♦ Csupa szív mérkőzés után Dinamit van a jobb kezében — Takácsné Giba Márta Azzal kezdeném, f­Mivel­­­­ két csapat műzője zárta a vasárnap dél­előtti játékcsarnoki műsort. Amikor a közönség vastapja kö­zepette levonultak a pályáról a csapatok, a két szakember, Elek Gyula és Hans Jensen néhány percig csak a kétszer huszonöt perc egy-egy epizódját idézte. Mindkettőjüket az újságírók kérdései zökkentettéje vissza, az ö­gyiket a boldog, a másikat a rideg valóságba. Mi a véleményük? — Ilyen fegyelmezett lányok­kal öröm dolgozni — így Elek Gyula. — Remélem elegendő lesz hétgólos előnyünk Koppen­hágára is. — Hiába no, Rasmussen nagyon hiányzott — rögzíti összbenyo­mását a HG szemüveges mes­tere, most már a mérkőzés iz­galmaitól lehiggadva. — Jobb volt a Ferencváros, nem győz­hettünk, de... nem adjuk fel! A két legexponáltabb nyilat­kozót követően, ezernyi véle­ményt lehetett még hallani. Vil­lamoson, autóbuszon é­s a tele­víziós készülékek előtt. Ha részleteiben különböztek is ezek, főbb vonásaiban feltétlenül azo­nosak voltak. Hazai szurkolókról lévén EZO­K egyér­telműen dicsérték a csupaszív ferencvárosi játékosokat. S ke­vés volt közülük viszont, aki szó nélkül elsiklott volna a két já­tékvezető működése mellett. Té­ves ítéleteik, elnéző magatartá­suk ugyanis annyira felbátorí­totta a hirtelen haragú dán lá­nyokat, hogy azok kínos vere­ségükért bizony nem egyszer — az FTC játékosain vettek elég­tételt __ Nagy kár, hiszen e nélkül nem csupán egy nagyszerű, de e mel­lett sportszerű mérkőzés élmé­nyével lehettek volna gazda­gabbak a szurkolók, a televízió nézői. A világbajnokság esztendejét tapossuk, a válogatott csapat várható erősö­désén túl — nőkről lévén szó — különösen klubcsapataink egy­­egy sikere, nem szólva a BEK döntőjébe való bejutásról, lélek­tanilag lehet különleges értékű! S mint ilyen, számukra továb­bi önbizalmat — az ellenfélnek pedig kisebbségi érzést — je­lenthet. Csupán az ilyen előnyszerzés édeskevés persze, a decemberi jó szerepléshez. Mégis különle­ges jelentőségű, hogy négy fe­rencvárosi játékos egyben a jól időzített góljai, cseles átadá­sai aranyat érnek . Szőkéné Bognár Erzsébet (Szepes Béla rajzai) válogatottnak is tagja, s önbi­zalmuk, nemzetközi tapasztala­tuk növekedése nem csak a klubjuk színeiért való küzde­lemben kamatozódhat! »“*»**•« SSfflVaSE beli játékostársak, s a pálya szé­lén szorongva izgult a váloga­tott csapat edzője — a mintegy másfélezer nézővel együtt. S a játékcsarnokon kívül rekedtek­­kel, a sok tízezer hazai sport­­kedvelővel kéz a kézben kíván­ja az FTC-nek, hogy hasonló akarással, lendülettel és­­ si­kerrel vegye a BEK következő akadályait is! Ki tudja? Talán a válogatott is követi majd példájukat a de­cemberi hollandiai világbajnoki sorozaton... (szántó) Érdekeltek a kosaras nyitányról A meglepetésekkel, érdekes­ségekkel és izgalmakkal tarkí­tott bajnoki kosárlabdanyitány után, néhány érdekelt nyilat­kozatát gyűjtöttük össze. Tóth Andor edző (Bp. Vörös Meteor): — Nagyon tartottam a Spar­­tacustól, különösen azután, hogy Czirákyné sem játszhatott. Az új szerkezetű csapat még nagyon szétesően mozgott, igen ilyen gén dobott. Szerencsével nyertünk. Eperjesi Barna edző (Bp. Spar­tacus): — Győzelmet érdemeltünk volna, hiszen a mérkőzés legna­gyobb részében vezettünk. Saj­nos, Takács megsérült és irá­nyító nélkül maradt a gárda. A végén kapkodtak a lányok a bajnokcsapat ellen. Vadászi Ede dr. edző (BSE): — öt másodperccel a befeje­zés előtt, még a Vasas Izzó ve­zetett 1 ponttal! Ekkor Hegedűs a sarokból tempó dobással be­talált és nyertünk. Az egész mérkőzésen hadilábon álltunk a szerencsével, de a végén csak sikerült a győzelmet „kikapar­ni". A keskeny teremben az újonc Izzó lelkesen, jól játszott, a mieink rosszul védekeztek és nagyon gyengén dobtak. Drégely I­ászló szakosztályve­zető K. (MAFC): — Bár a fiúk előre nem han­goztatták, a vereségben mégis az játszott közre, hogy kicsit lebecsülték ellenfelüket. Meg­látszott ez az első félidőben, amikor a hazaiak már 16 pont­tal is vezettek. A végén felzár­kóztunk, de a harcosan véde­kező és bátran rohamozó Kecs­keméti Petőfi ismét tudott újí­tani. Fájdalmas ez a váratlan A HÉT kosárlabda­­válogatottjai Férfiak A-csapat: Kovács (Kecs­keméti Petőfi), Nagy (Cse­pel), Tvordy (Soproni MAFC), Hódy (Bp. Hon­véd), Csikai (Kecskeméti Petőfi). B-csapat: Gedeon (BSE), Újvári (Ganz-MÁVAG), Gabányi (MAFC), Pálffy (Csepel), Iván (Bajai Bács­ka Posztó). Nők A-csapat: Varga (Sziget­vári ÁFÉSZ), Mosonyiné (BSE), Kárász (FŐKERT HSC), Hegedüsné (Video­ton), Szegedi (TFSE). B-csapat: Görgényi (Szi­getvári ÁFÉSZ), Budavári (BSE), Kiss L. (Bp. Spar­tacus), Bekő (Videoton), Mile (Egri Tanárképző). vereség, de talán még jóváte­hetjük a hátralevő 25 mérkőzé­sen. Komáromi Ede edző (REAC): — Igen hullámzó teljesít­ményt nyújtott a csapatunk a BSE ellen. Többször 1—1 pont­ra megközelítettük őket, de az „i”-re nem tudtuk feltenni a pontot, s a BSE mindig meg­ugrott. A kezdet azért biztató, de mégis csak jobb lett volna nyerni. Tar István edző (BKV Előre): — Tudtam, hogy új összetéte­lű együttesünknek nehéz dolga lesz a szigetváriak ellen, így is minden képzeletet felülmúlt az a teljesítmény, amit a hazaiak távoli dobásokban nyújtottak. A kosaraik 80 százaléka távoli dobásokból esett! Fiatal, tapasz­talatlan játékosaink ez ellen tehetetlenek voltak. Cziffra Mihály edző (FŐKERT HSC): — Szinte önmagukat múlták felül a játékosok Székesfehér­várott. Nagyon örünk a kitűnő rajtnak és azt hiszem, ez az egész bajnoki évre hatni fog. Kárászt egyszerűen nem tudták tartani az Építők védői, a cse­réink is jól sikerültek. Farkas József edző (TFSE): — A vártnál biztosabban nyertünk az újonc Pécsi VSK ellen, pedig Tarjányi és Varga, a hét közepén betegséggel, sé­rüléssel bajlódott. Még nincsen a csapat a legjobb formában, de nehezebb akadályoknál biz­tosan többet tud nyújtani, mint a rajtnál. A döntők következnek A röplabd­ázós. Téli Kupa tor­náján a hét végén lejátszott mér­kőzésekkel a nők mezőnyében be- 3­jeződtek a selejtező küzdelmei. A két csoport élén a Külker SC, illetve a Magnezit csapata végzett veretlenül, így a kupa sorsát az egymás közötti mérkőzések dön­tik el. A férfiaknál ezúttal rangadóra került sor, melyet a HBNA együt­tese nyert játszmaveszteség nél­kül. Sajnálatos, hogy a Testvéri­ség együttese a kettős mérkőzésre nem jelent meg. Eredmények. Férfiak: Fejér megyei SZTC— MTK 2:2, MTK—Közgazdasági Egyetem 2:2, HBNA—Ganz-MÁ­VAG 4:0, Ganz-MÁVAG—Pécsi EAC 3:1, Bakony Vegyész—KO­­MÉP 4:0, Fürdőigazgatóság— KOMÉP 3:1, Ganz-MÁVAG— Pénzügyőr 4:0, Fejér megyei SZTC—Testvériség játék nélkül, Közgazdasági Egyetem—Testvéri­ség játék nélkül, a Testvériség csapata nem jelent meg. Az élcsoport állása: 1. Ganz-MÁVAG 13 pont, 2 .HBNA 11, 3. Fürdőigazgatóság 11. Nők. Bp. Építők—Debr. Volán 4 :1, Magnezit—Bakony Vegyész 4:0, Debr. Volán—MAFC 2:2, FOKERT HSC—Beloiannisz 4:0. A röplabda Téli Kupa állása a selejtezők után: Nők A-csoport 1. Magnezit 7 0 1 — 22 : 6 13 2. PEAC 7 4 3 — 18:10 11 3. Bp. Építők 7 4 1 2 18:10 9 4. MAFC 7 3 3 1 18:10 9 5. MTK 7 13 3 11:17 5 6. Bakony V. 7 1 2 4 10:18 4 7. Gyomai TK 7 1 2 4 8:20 4 8. Debr. Volán 7 — 2 5 7:21 2 B-csoport 1. Külker. 6 5 1 — 20: 4 11 2. Ferroglobus 6 4 1 1 16: 8 9 3. FOKERT HSC 6 4 — 2 16: 8 8 4. Fejér m. SZTC 6 3 1 2 12:12 7 5. Beloiannisz 6 — 3 3 8:16 3 6. Bp. Postás 6 — 2 4 6:18 2 Egri Dózsa 6 — 2 4 6:18 2 ♦ ELEKTRONIKUS MÉRŐKÉSZÜLÉKEK GYÁRA Budapest, XVI., Sashalom, Czirák­y u. 26—32. • Felvesz: • gyors- és gépírónőket, • elektronikus műszerészeket, • általános műszerészeket, • lemezlakatosokat, • géplakatosokat, • villanyszerelőket, • kompresszorkezelőket, • férfi betanított és segédmunkásokat, • női betanított munkásokat, • könnyű, tiszta munkára. Jelentkezés: Személyesen az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára Munkaerőgazdálkodási osztályán. Telefon: 837-267. RÖPLABDÁS ÚJONCOK HÁZA TÁJÁN A hagyományokat szeretnék folytatni A röplabdás újoncok háza táján tett körsétánkat a nőknél kezdtük és most a férfiaknál folytatjuk. A már­cius 6-án kezdődő bajnokság előtt, az élvonalba fel­került csapatokat szeretnénk bemutatni, de egyben a felkészülésről, a gondokról is érdeklődtünk ... Heti öt edzés az Izzóban A hatvanas évek elején az él­vonalban, a legjobbak között szerepelt a Vasas Izzó, most, öt­évi szünet után, visszajutott az NB I-be. A régi, bizony olykor sok gondot okozó gárda teljesen kicserélődött. A mai csapat tag­jai, a régi játékos dr. Leleszi Imre edző vezetésével igyekez­nek a hatalmas gyár minden tekintetben megnyilvánuló tá­mogatását a lehető legjobban kihasználni. A játékosok kivétel nélkül az Izzóban dolgoznak — az egyetlen külső, az idősebb Fogarasi fivér visszavonult — és így nincs különösebb gond a gyár területén levő torna­­csarnokbeli edzésekkel sem. Már heti öt edzést tudnak tartani! — Mégis kérdés, hogy helyt tudunk-e állni — mondta dr. Leleszi Imre. — A lelkesedéssel biztosan nem lesz baj. A több­ségében fiatalokból álló csapa­tunkat azonban csak két is­mertebb játékossal, Király Györggyel (volt Spartacus) és Széder Jánossal (volt Honvéd, majd Egyetértés) tudtuk meg­erősíteni. A két osztály között viszont színvonalban óriási a különbség!... Farkaslyukon nagy az öröm Az elmúlt években bizony , a legjobb csapatok is min­dig szorongó érzéssel indultak Farkaslyukra. A bányászröp­­labdások lelkes szurkolóik tá­mogatásával, úgyszólván min­den csapat számára veszélyt je­lentettek. Az együttes néhány évi „száműzetés” után, újra az élvonalba került. A klub neve­ ugyan változott, hiszen a Far­­kaslyuki és a Somsályi Bányász SE egyesült és az új idényben a röplabdások is Ózdvidéki Bá­nyász néven szerepelnek a baj­nokságban. Az edzői teendők ellátására kétéves szünet után újra Molnár Sándort, a vidéki röplabdasport egyik lelkes, szakértő szervezőjét kérték fel. Három játékossal is erő­sítettek. A 185 magas Szántó Rudolf Egerből, Fodor A. és Tóth I pe­dig Debrecenből érkezett a kis bányásztelepülésre. A Bányász­tröszt Lőcsei Lajos igazgatóval és Fürjes Géza sportköri elnök­kel az élen, minden támogatást biztosít. Az edzések kérdését azonban — ahogy tudósítónk, Vincze Zoltán írta — ők sem tudják megoldani. Megfelelő te­rem csak Ózdon, a József Attila Gimnáziumban áll rendelkezés­re, ahol azonban az érthető zsúfoltság miatt, hetente csak kétszer kétórás edzésre nyílik lehetőség. A hiányt kiegészítő sportokkal, úszással, szabadtéri edzéssel igyekeztek pótolni, de hiába, ki­fejezett technikai gyakorlatokat csak teremben lehet végezni. Így a lelkes bányászcsapat már az indulásnál kicsit hátrányba ke­rül... Új edző, új szellem — A feljutást jelentő elsősé­get bizony ajándékba kaptuk, hiszen csak az ifjúsági csapat hiánya miatti büntetőpontok le­vonása után előztük meg a Hon­véd Budai Nagy Antal együtte­sét — kezdte nagyon tárgyilago­san Kátai Pál, a BKV Előre szakosztályvezetője. — A maga­sabb osztályban való eredmé­nyes szereplés biztosítását edző­cserével kezdtük. A csak heti két foglalkozást vezető Bogyiszli Imre után az Újpesti Dózsától érkezett, egykori sokszoros válogatott, Nagy József heti öt edzést tart és ennek jó hatása máris érződik ... A közlekedésieknél röplabdá­ban különben eddig a nők vitték a prímet. Évek óta az élmezőny­höz tartoznak és tavalyi értékes harmadik helyük mellett még a bajnokság eldöntésében is ko­moly részük volt. A férfiak ezzel szemben most első alkalommal szerepelnek majd a legjobbak között. Ismert­, állandó játéko­saik (Hlatky, Fábián, Petke, Szalay) mellé Richter (BSE) és Muzamel (Ganz-MÁVAG) érke­zett erősítésként. Az élvonal légköréhez jó néhány barátságos mérkőzésen igyekeztek hozzá­szokni. A Vasas elleni 2:2-es döntetlen mindenképpen dicsé­retes, biztató eredmény. A jelen, az idei bajnokságban való jó szereplés, a bentmara­­dás mellett, a jövőre is gondol­nak az Előre háza táján. A vál­lalatnál dolgozó két nemzetközi játékvezető, Ormai László és Lajos József gondjaira bízták a szakosztály fiataljait. A hírek szerint mégis jó néhány tehet­séges röplabdás bontogatja szár­nyait ... V. D. Csenki és Molnár A. győzött A Hajdú-Bihar megyei Asztali­­tenisz Szövetség szombaton és va­sárnap rendezte meg az országos vidéki ifjúsági és serdülő bajnok­ságot. Ifjúsági fiú egyes: 1. Csenki (Szeged), 2. Haizer (Pécs). Ifjúsági leány egyes: 1. Molnár (Miskolc), 2. Csík (Szombathely). Ifjúsági fiú páros: 1. Csenki, Rózsa (Szeged), Vajastó, Juhász (Székesfehér­vár). Ifjúsági leány páros: N­. Mol­nár, Brilla (Miskolc), 2. Csík, Gás­pár (Szombathely). Ifjúsági vegyes páros: 1. Németh, Gáspár (Pécs, Szombathely), 2. Bodrogi, Dió­­szeghy (Cegléd, Abony). Serdülő fiú egyes: 1. Horváth (Karcag), 2. Vajthó (Székesfehérvár). Serdülő leány egyes: 1. Nagyőszi (Veszp­rém), 2. Nagy (Kecskemét). Tollaslabda­bajnokság Nemzetközi egyéni ifjúsági tor­nát rendezett a May­ar Tollaslab­da Szövetség, az NDK verseny­zőinek részvételével. A lányok versenyében 15-en, a fiúkéban 21-en indultak. Leány egyes: 1. Flechner (NDK), 2. Cserni É. (magyar), 3. Virágos Valéria (magyar), 4. Eckhardt (NDK). Fiú egyes: 1. Böttcher, 2. Bősei, 3. Mihalovszki, 4. Wiegand (vala­mennyi NDK-beli). * Vasárnap délután, az OKISZ Szentkirályi utcai tornacsarnoká­ban került lebonyolításra, a Bu­dapest 1971. évi egyéni ifjúsági tollaslabda-baj­nokság. A buda­pesti szövetséghez mintegy 72 ne­vezés érkezett, köztük számos „újonc” is pályára lépett. Ered­mények. Nők. Budapest 1971. évi ifj. bajnoka: Csemid Éva (Főkert HSC), 2. Szabados (BEAC), 3. Szegő (Semmelweis Gimn.) és Farkas (Jedlik Gimn.). Férfiak. Budapest 1971. évi ifj. bajnoka: Bereknyei Imre (Könnyűip. Min.), 2. Révész (Ipari Szerelvény és Gépgyár), 3. Fábry (BSE) és Jo­­ván (Ipari Szerelvény és Gép­gyár). A BKV Előre vezet a bajnoki pontversenyben A síszakosztályok bajnoki pont­versenyében a serdülő bajnokság és az alpesi junior bajnokság előtt a következő a sorrend: 1. BKV Előre 868 pont, 2. Újpesti Dózsa 715, 3. Bp. Honvéd 566, 4. Vasas 522, 5. MAFC 271, 6. Gyöngyösi VSC 228. Az egyes szakágakban a sorrend. Sífutás: 1. Vasas 522, 2. BKV Előre 365, 3. Újpesti Dózsa 272. Síugrás és északi összetett: 1. MOM SE 217, 2. Bp. Honvéd 214, 3. Gyöngyösi VSC 210. Alpesi: 1. BKV Előre 503, 2. MAFC 271, 3. Újpesti Dózsa 253. (A pontverseny érdekessége, hogy a vezető BKV Előre csak két szakágban, futásban és alpesiben gyűjtötte pontjait, a Vasas és a MAFC pedig csak egy-egyben: fu­tásban, illetve alpesiben.) A Ganz Villany és a D az élen Miskolcon, ez alkalommal ti­­zenharmadszor rendezték meg a dr. Gönczi Sándor emlékére ki­írt röplabdatornát. A színvonalas küzdelemben tíz férfi és nyolc női csapat vett részt, köztük öt NB I-es együttes. Különösen a férfi­­mérkőzések hoztak igen szoros küzdelmet és több meglepetést. A döntők eredményei. Nők: Ganz Vilany—BSE 26:25, Nyíregyházi Spartacus—Diósgyőr 28:17, Miskolci VSC—Nyíregyházi Petőfi 24:20, 1. Ganz Villany, 2. BSE, 3. Nyíregyházi Spartacus, 4. DVTK, 5. MVSC, 6. Nyíregyházi Petőfi. Férfiak: Kazincbarcikai Vegyész —­Testvériség 25:22, Medicor— Nyíregyházi Építők 24:21, Nyír­egyházi Spartacus—Miskolci VSC 29:15, DEAC—Ózdvidéki Bányász 2­9:24. 1. DEAC, 2. Ózdvidéki Bá­nyász, 3. Nyíregyházi Spartacus, 4. MVSC, 5. Medicor, 6. Nyíregy­házi Építők.I Két évtized — egy pillanat Világcsúcsot nem tarta­nak nyilván, de biztosan állítjuk: Szabó Jenőné, a Bp. V. Meteor szombaton este elbúcsúzott válogatott kosárlabdázója rekorder! Több, mint két évtizedet töltött el játékosként, s nála odaadóbban, lelke­sebben — és eredménye­sebben — aligha játszot­tak ennyi időn át kosár­labdapályán. A mindig aranyos „Róka” ezúttal sportmezt sem ölthetett — e meghatott pillanatokat megzavarta a hétközna­pok pajzán tündére, egy régi sérülése miatt már nem is játszhatott. Játékostársak, egyesü­leti és szövetségi vezetők búcsúztak tőle nagy sze­retettel, a nézők tapsviha­ra közben adták át igazán kedves ajándékaikat. Csupa szív­játékára so­káig emlékeznek majd a szurkolók. S legalább eny­­nyire klubtársai, akik mellől a szombati találko­zón máris nagyon hiány­zott a régi társ, a sportág „világrekordere”! Ha nem is mezbe öltö­zötten, de biztosan ott lesz a következő hetekben, hó­napokban — még sok-sok évig — csapata, s a válo­gatott mérkőzésein. Kedd, 1971. március 2. etj

Next