Népsport, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 52. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁ A cipő ugyanott szorít Budapesti beszélgetés kijevi szakemberekkel • Megjártam én te Mexikót A saját szememmel láttam bukásunkat. Sajnos, a szovjet futball azt vesztette el, ami éveken, évtizedeken át erőssége volt: a kitűnő erőállapotot, a jó atlétikus képzettséget. .. S mexikói szereplésünket csak tetézte néhány „szubjektív” hiba: a rossz pszichikai felkészítés, a korai kiutazás Dél-Amerikába. És nem volt igazi vezéregyéniség sem a szovjet válogatottban ... Csaknem egy esztendővel a mexikói labdarúgó-világbajnokság után O. A. Osenkov, az ukrán labdarúgó-szövetség elnöke még mindig keserű lesz, ha a mexikói napokra gondol. Az csak növeli keserűségét, hogy a mexikói keretben hat kijevi játékos is volt (Rudakov, Muntyan, Szerebrjanyikov, Hmelnyickij, Bisovec, Pazacs), ő Rudakov kivételével játszott is mindegyik kijevi legény. Sőt! Muntyan, Hmelnyickij és Bisovec mind a négy mérkőzésen! A szovjet labdarúgás kudarca tehát kissé a kijevi labdarúgás kudarca is. Egyébként nemcsak a VB, hanem a nemzetközi kupaszereplések is ezt bizonyítják, hogy megtorpant a szovjet labdarúgás. Akik futballról beszélgetnek, hamar szót értenek. Olykor egy-egy fél mondat, egy-egy szó elegendő ahhoz, hogy értsék egymás mondanivalóját. Érthető hát, hogy beszélgetésünk gyorsan elérkezett az egyik alapponthoz: a cipő ugyanott szorít a szovjet labdarúgásban is, ahol a magyarban. A két labdarúgás esszenciája közti különség ellenére közös a hanyatlás, s közösek a hanyatlás okai. Ezek között az okok között szerepelnek a mindennapi élethez kapcsolódók, de szerepelnek szakmai, felfogásbeli, szellemben okok, valamint az engedékenység, az elnézés, a következetlenség is. Az egyik ok a labdarúgás vonzerejének csökkenése. A kijeviek egykori, magyar származású válogatott játékosa (most a Kijevi Dinamó másodedzője) — Komán Mihály — mondta: „Amikor én még gyerek voltam, bennünket nagyon vonzott a labda. Reggeltől estig elfociztunk volna. Szórakozást, hobbyt, igényeink kielégítését jelentette. Ma már ezernyi más vonzza — és vonja el a labdarúgástól — a fiatalokat. Az anyagi javak egyre nagyobb gazdagsága, a legkülönfélébb tanulási és szórakozási lehetőségek — a televíziótól a táncon át a kocsiig, a színes, érdekes szakmáktól a legkülönfélébb egyetemekig — kevésbé vonzóvá tették a labdarúgást. Megszűnt tehát a futball természetes, s ugyanakkor ösztönös utánpótlása. A szervezett utánpótlásról pedig nem gondoskodtunk idejében.’’ Nem ismeretlen előttünk egy másik gond sem. O. A. Osenkov arról beszélt, hogy a hatalmas lakásépítkezések Kijevben is felemésztették a grundokat, a pályaépítés (kispályaépítés) viszont nincs szinkronban a lakásépítkezésekkel. „Ez a tény is hozzájárult — mondta —, hogy megcsappant a labdarúgás természetes utánpótlása, és javulás csupán négy-öt év múlva várható, amikor felnő az első sportiskolás-sportinternátusi generáció. A bentlakásos sportiskolák egy-egy sportegyesület utánpótlásbázisát adják, s az adott sportegyesületek szakemberei rendszeresen segítik a sportiskolások nevelését. Vagyis, ha a gyermek kinő a sportiskolából, törésmentesen illeszkedik be például a Kijevi Dinamó munkájába, életébe.” — Milyen sajátos okok játszanak közre ön szerint a szovjet labdarúgás megtorpanásában? — A szovjet labdarúgás mindennapjait, életét sok sajátos tényező befolyásolja — válaszolt O. A. Csenkov. — Például az év jelentős részében nem lehet játszani a zord időjárás miatt. Idény közben sokat kell utazni. A Kijevi Dinamó gyakran négy-ötezer kilométert is repül egy-egy bajnoki mérkőzésre. És nemcsak a távolságot kell legyőznünk, hanem az időzónák közötti eltérést, meg az éghajlati különbségeket is. Ezek a tények már önmagukban véve is nagy szokat és pszichikai terheket rónak labdarúgóinkra. Ráadásul jelentősen meghatározzák az év közi edzésmunkát. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az utóbbi időben kevés nagy tehetség tűnt fel nálunk. Azután, ha egy ország labdarúgásának, vagy egy klubnak a fejlődésvonalát meg kellene rajzolnunk, hullámvonalat kapnánk, amelynek „völgyei” és „hegyei” vannak. Ez még a profi labdarúgásban is így van, ahol pedig tenyésztik, importálják és exportálják, illetve adják-veszik a labdarúgókat. Gondoljon csak az olasz vagy a spanyol labdarúgásra. Esetleg olyan klubokra, mint az Internazionale és a Real Madrid. De hát a magyar labdarúgás is élt már meg szebb napokat! — Gondoljuk, hogy a hanyatlásnak bizonyos szakmai okai is vannak ... — Ez kétségtelen. Nálunk az utóbbi években sokat hangoztatták, hogy a szovjet labdarúgóknak technikailag kell fejlődniük. Megkezdődött az egyoldalú technikai képzés, s közben kevesebb időt fordítottunk a hagyományos, az orosz futballra sajátosan jellemző tulajdonságok ápolására. Holott minden valamirevaló labdarúgásnak megvan a maga karaktere, amelyet ápolni kell. Mi például akármit is csinálnánk, sosem lennénk képesek olyan szellemes, ötletes, kombinatív játékra, mint amilyenre a magyar labdarúgók képesek. De épp így sajátos karaktere van a brazil, az angol, vagy az olasz labdarúgásnak. Nekünk is volt: erőnlét, magas szintű atlétikus tulajdonságok, keménység, határozottság, egyszerűség ... Nos, ezeket elhanyagoltuk... Ehhez járulnak a következő dolgok: a közös edzések közös anyagát kisebb-nagyobb lelkesedéssel és intenzitással elvégzik élvonalbeli labdarúgóink, de az egyéni képzés, a személyre szabott munka, illetve annak végrehajtása hiányzik, vagy nem kielégítő. Míg egy egyéni sportág versenyzője tudja, hogy mit miért és hogyan kell csinálnia, ha győzni akar, s épp ezért kínozza is magát, addig egy labdarúgó legfeljebb a közös munkát hajlandó maradéktalanul elvégezni. És még egy! Az egyéni sportágak és a tudomány közötti kapcsolat már igen szoros. Ugyanez a labdarúgásra nem mondható el! Ha ezekhez még azt is hozzávesszük, hogy a szovjet labdarúgás nemzetközi kapcsolatai nem voltak kielégítőért, azt hiszem, már elegendő okot tártam fel azok közül, amelyek előidézték labdarúgásunk hanyatlásait. A magyar labdarúgásból ismerős tények, gondok, problémák tárultak elő beszélgetésünkből, amely során szó esett még néhány szervezési hibáról (a bajnoki mezőnyök felhígítása, a mennyiségi szemlélet eluralkodása, az edzőképzés elhanyagolása stb.), a játékosstátusszal kapcsolatos dolgokról (nem kielégítő munkaintenzitás, életmódbeli fegyelmezetlenségeik), a játék iránti szeretet csökkenéséről stb. De szó esett néhány olyan tényről* 1®, amelyek — sajnos — nem közösek. Például arról, hogy a Szovjetunióban változatlanul népszerű a labdarúgás. A Kijevi Dinamó mérkőzéseit 50—90 ezer ember látogatja Kijevben, de más városokban is szinte maximális az érdeklődés. És beszélgetésünk alapján úgy tűnik, hogy a „cipőszorítás” orvoslásában is előttünk járnak. Jó lenne eltanulni tőlük az orvoslás mikéntjét, átvenni tapasztalataikat. Például a szovjet—magyar labdarúgó-kapcsolatok szorosabbá tételével. Rózsa András Zelene Kijevi Dinamó — MTK mérkőzésről Készülődés a rajtra (Folytatás az 1. oldalról) Egymást követik a szurkolói ankétok. A Bp. Honvéd labdarúgószakosztálya és a baráti kör által rendezett találkozón több százan vettek részt. Még vidékről is jöttek szurkolók. Gyulai Gusztáv, a XIX. kerületi Tanács elnökhelyettese arról tájékoztatta a részvevőket, hogy a közeljövőben átadják a szurkolók új otthonát Kispesten. Preiner Kálmán nagyon önkritikusan értékelte a múltat, s a jövőről is beszélt. A Ferencváros új klubházában találkoztak a szakvezetők és a szurkolók. Kicsinek bizonyult a terem, annyi érdeklődő gyűlt össze, hogy meghallgassa Csanádi Ferenc edzőt. A zöldfehérek mestere ismertette az eddig eltelt eseményeket, majd a tavaszi esélyeket fejtegette. A zöld-fehérek a dobogó egyik fokára pályáznak. A Diósgyőr jól sikerült ankétjén a szurkolók még összeállítási tippekkel is szolgáltak Mathesz Imrének. A Vasas csütörtök este tartotta meg szokásos év eleji öszszejövetelét, a Tatabánya pedig szerdán. A Komló ankétjét pénteken délután, 17 órakor rendezik. A bányászvárosnak még egy jelentős eseménye lesz a héten. Vasárnap tartják a közgyűlést is. Ugyancsak pénteken tartják az MTK szurkolóinak tanácskozását is. Mégpedig 17.30 órakor a KPVDSZ Jókai utca 6. szám alatti helyiségében. A játékvezetők számos nemzetközi találkozót vezetnek a napokban és az első félévben. Az Arsenal—FC Köln EVH- találkozón a Zsolt (Vízhányó, Marton) hármas, az Eindhoven—Vorwarts EVK-mérkőzésen pedig Emsberger (Bircsók, Somlai) működik közre. Az első félévben A és A válogatott találkozókat vezetnek az EB keretében FIFA-bíróink, s meghívást kaptak a legjobbak UEFA- és olimpiai selejtező mérkőzések irányítására is. A Komló és a Pécsi Bányász a napokban érkezett haza portyájáról. A Komló négy mérkőzést játszott Jugoszláviában. A mérleg 3 győzelem, 1 döntetlen, a Zupanja ellen 2:0 (góllövő: Sólymosi, Juhász), a Sid ellen 1:0 (gólszerző: Juhász), a Brsko ellen 1:0 (góllövő: Orsós), a Vinkovci ellen pedig 1:1 lett az eredmény. A gólt Egri lőtte. A Pécsi Bányász mérlege: 4 mérkőzés, 2 győzelem, két döntetlen. Az NB I B-s csapat Jugoszláviában jó talajú pályákon, különböző erősségű együttesekkel szemben érte el eredményeit.• A Salgótarján szakvezetői a vereségek ellenére is, összességében pozitívan értékelik a jugoszláviai portyát. örülnek, hogy a régiek mellett a fiatalok: Szoó, Loci, Barta, Varga és Kajdi alaposan kitett magáért. Közülük Kajdi ott lesz az Újpesti Dózsa elleni csapatban. Sípszóra várva A játékvezetők felkészültek az idényre Szombaton délután Győrött, Biróczki János sípszavára indul a labda a Rába ETO—Bp. Honvéd mérkőzésen. Ezzel az aktussal kezdetét veszi a tavaszi idény. Mit csináltak télen a játékvezetők, hogyan készültek az idényre? A legjobbak közös alapozáson vettek részt, egyéni és csoportos továbbképzést is tartottak, az illetékesek pedig kijelölték a 100 tagú keretet. — Hogyan értékeli a továbbképzést? — kérdeztük Szilágyi György dr.-t, az országos JB elnökét. — Kétirányú munkát végeztünk — mondta. — Egyrészt az ellenőrző bizottság valamennyi országos kerettaggal beszélgetett, másrészt sor került közös foglalkozásra is. — Hallhatnánk ezekről részletesebben? — Az egyéni beszélgetéseken az ellenőrző bizottság konzultált a kerettagokkal. Elővették az egész évben végzett munkát. Megnézték mérkőzésenként, ki hogyan vezetett, mit csinált jól, hol hibázott. Ez a módszer nagyon célravezetőnek bizonyult. A csoportos továbbképzést két alkalommal rendeztük meg. A „Száz kérdés — száz felelet” teljes sikert aratott. Nemcsak a megkérdezett tanult belőle, hanem mindenki, aki hallotta. Véleményem szerint az idén a téli elméleti felkészülés nagyon hasznos volt. Megkaptuk a „végeredményt” is az országos JB-től. A bírók 86 százaléka hibátlan, 8 százalékban közepes és 6 százalékban elégtelen feleletet adtak. Az eredmény a szakemberek szerint, megnyugtató szabálytudást bizonyít. _ És a fizikai felkészítés? Mit eredményezett az „alapozás” az országos keret tagjainál? — A közös munkát Mészáros József jól irányította. Most, a versenyidőszakban is folytatódnak a közös foglalkozások. Az edzéseknek a mérkőzésekre való tökéletes felkészülést kell szolgálnia. A mérkőzésteljesítmény átlagát száz százaléknak véve, a futás mennyiségének a kétszeresét kell különböző iramú és fajtájú futásban eltölteni. Az edzésidő 80—90 perc között lesz, s ajánlatos heti két alkalommal foglalkozást tartani. A Budapesten lakó kerettagok részére a Népstadionban lesz — kötelező — edzés. — Az ünnepélyes idénynyitón miről esett szó? — Arról beszéltem, hogy idén mit várunk a bíráktól. Számunkra elsődleges, hogy játékvezetőink akadályozzák meg a durvaságokat! A bírák felelősek azért, hogy mi történik a pályán. Néhány szabálymódosítás bevezetésére is sor kerül. A BOARD rendelkezése szerint a játékos csak akkor mehet vissza a pályára, ha arra engedélyt kap. Ha mégis belép, akkor figyelmezteti a bíró. Ha szükséges, akkor meg lehet állítani a játékot és közvetett szabadrúgást kell ítélni a játékos csapata ellen arról a helyről, ahol a vétkes a sípszó pillanatában tartózkodott. A másik: előnyszabályt lehet alkalmazni, ha a játékvezető figyelmeztet valakit. Tehát nem szükséges kötelezően a játék megállítása. A szünetben elkövetett szabálysértéseket éppúgy kell büntetni, mintha azokat a pályán követték volna el. A játékidőn túl végrehajtásra kerülő büntetőkről, s a szögletrúgás szabályos végrehajtásáról is szó van a módosításban. A büntetőrúgást, a játékidőn túl is meg kell ismételtetni, ha a körülmények azt kívánják. A szögletrúgásnál a labdát a negyedkörbe kell helyezni. — Kiket jelöltek az A-keretbe? — Az 1971. június 30-ig érvényben levő 100 tagú keretben van változás, főként a B-ben. Tovább javult a vidékiek aránya. Az A-keret tagjai: Almási, Balla Gy., Diana, Bircsák, Biróczki, Bodon, Borzási, Csemefalvi, Czirják, Egervári, Emsberger, Fáth, Fehér, II, Halász M, Hámori, Hegyes, Hévízi, Jármai dr., Kamarás dr., Katona, Klemm, Körös, Maczkó, Magyar, Marton, Mohácsi, Müncz, Nagy B., Nagy E, Palotai, Petri, Pusztai, Radó, Schopp, Somlai, Szávó, Szegedi, Szilvási, Szkokén, Szlávik, Tapolczai, Teuschler, Tóth, Vadas Gy., Vincze dr. Vízhányó, Vörös, Wottava, Závodszki, Zsolt. — Van változás a foglalkoztatásban? — Igen. Már korábban érvényben volt egy rendelkezés, amely szerint az országos keret vidéki tagjai, ha nem kapnak küldést, akkor azon a héten az NB Hibán vezethetnek. Most ezt a rendelkezést kiterjesztettük Budapestre is. Az MLSZ JB és a BLSZ JB ebben most megegyezett. Az országos JB, a jelek szerint, sokoldalú munkával készítette fel a játékvezetőket a tavaszi idényre. Remélhetőleg ez a jó bíráskodásban kamatozódikmajd! V. B. Ifjúsági ff LAPKIADÓ VÁLLALAT M segédmunkásokat | felvesz. Jelentkezni lehet: fis Budapest, Vili., n|| Somogyi Béla u. 7. ral Péntek, 1971. március 5. ^ Szerelmem, a labdarúgás „A foci az más..." Beszélgetés Moldova Györggyel Mondanivalója a mát formálja. Neve közismert. Könyvei eseményszámba mennek. Kapcsolatai a sporttal egy sereg novella, karcolat és szatíra fémjelzi. „Saját képmására” szervezett egy labdarúgócsapatot, s ebben aktív játékosként szerepel. Szenvedélyes szurkoló. Moldova György utolsó simításait végezte új könyvén, amikor megzavartam. Fociügyben azonban mindig rendelkezésre áll. — Hogyan kezdődött barátsága a labdarúgással? — Gyerekkorom óta szeretem ezt a játékot. Emlékszem, esténként apám leckeként kikérdezte, hogy mit jelent az UTE, az FTC, az MTK. 1913-ban voltam először Vasas-meccsen, azóta szurkolok a piros-kékeknek. Elfogult vagyok, mert nem hiszek annak, aki csak a szebben játszó együttesnek szurkol. Zsenge életkorom legszomorúbb eseménye — mondhatnám „mohácsi része” — 1944 nyarán volt, amikor a Vasast kiejtették az NB I-ből. — Bár egy ideig volt még egy csapatom: a Kőbányai Barátság. Kőbányai vagyok, ezért szurkoltam nekik. Nagy csapat volt. Subert, Tagányi, a két Kónya, Kiss V. De jó játékosok voltak. Az 1945—46-os bajnokságban szerepeltek az NB 1-ben is. Sajnos kiestek, s később feloszlott a társaság. Azóta nincs 1. osztályú együttes Kőbányán. A Legenda a jobbszélsőről című novellámban „elsírtam” ezt a fájdalmamat. — Jelenlegi kapcsolata a focival? — Magam is kergettem a labdát hajdanán. Főiskola után azonban kimaradt vagy tíz év, aktív sport nélkül. Csak Vasasmeccsre jártam. Még a szerdai edzőmérkőzésekre is kimentem. Aztán később a Szovjetunióba utaztam egy íródelegációval. Vonaton nagyon hosszú volt az út, s hogy elüssük valamivel az időt, vettünk egy futball-labdát és ahol tehettük, játszottunk egy kicsit. Emlékszem, bemutatót tartottunk a kijevi pályaudvaron is. A sikeren felbuzdulva, hazajövet alakítottunk egy csapatot, ami napjainkban is Szoc. Reál. néven szerepel. Mezei, Csurka, Módos, Kenesei és jó néhányan még mindig tagjai az együttesnek. — Mi a ki véleménye a mai labdarúgásról? — Rosszkedvűen járok ki a mérkőzésekre. Nem kis nosztalgiát érzek a régi Vasas iránt. Valahogy más most a szellem, más a kedv. Nem Machos Ferin múlik. Nehezen tudom elfelejteni a csapat néhány őszi mérkőzését, pedig 100 MISO kilométert is utaztam, hogy lássam a találkozókat. S mit láttam: Farkas időnként szárazabb mezben jött le a pályáról, mint amilyenben elkezdte a játékot. Ezt soha nem vagyok hajlandó megérteni. Aztán sért, hogy Puskásállandóan kiabál és vitatkozik a nézőkkel. Úgy érzem, komolyabban kellene venni a régi hagyományt, a régi szellemet. Lehet, hogy túlságosan a múlt romantikája él bennem, de az olyan kitörölhetetlenül, mint az első szerelem. — Ki a kedvenc játékosa? — Az én ideálom a Vidátstipusú játékos. Sok ilyen labdarúgóra lenne szükség a Vasasban, de az egész magyar labdarúgásban is. Rá mindig, minden körülmények között lehet számítani. — Mit tart a válogatott csapatról? — Nehéz téma. Szidják Békét, de egyedül hagyják, hogy küszködjön a védőkkel. Olyan szárnyaszegett az egész. Hol van már a magyar futball? Megkopott a régi rang, d ez újat még nem sikerült megteremteni. — Pedig nálunk a labdarúgás nem egyszerűen játék, hanem „A JÁTÉK”, csupa nagy betűvel! Hozzá tartozik az ország életéhez. A mi focink nem mindegy, hanem fogalom. Az túlzás, hogy megáll az élet, ha nincs futball, de a labdarúgás társadalmi tényező, amivel sokkal többet kell törődni, mert a foci az más ... — S miért nincs közönség? — Mindenekelőtt a rossz játék miatt. Ez viszont a játékosokon múlik. Ha lesz játék — nem kell jósnak lennem — ismét lesz néző! — Mit vár a saját csapatától tavasszal? — Bajnoki reményeim nincsenek, de egy dobogós helyet azért elvárnék. Boross Dezső