Népsport, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-20 / 93. szám

LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚ Idejében figyeljünk fel az intő jelekre! Ha majd megvonjuk a bajnoki év mérle­gét, bizonyára szót ejtünk még a tavaszi idény hatodik fordulójáról. Úgy véljük ugyanis, sok minden eldőlt a hét végén. Az Újpesti Dózsával versenyben levő csapatok megtorpantak, s a lilák előnye most már négy pont. Mivel a kiesés ellen küzdő együttesek közül a Komló pontot szerzett. a Dunaújváros pedig kikapott a Szegedtől, szinte biztosra vehető, hogy a bányász­­csapat bentmarad, a Kohász és a Tisza­­parti gárda pedig búcsúzik az élvonaltól. Döntő fontosságú győzelmet aratott az SBTC is, hiszen a bajnokcsapat, valamint a Honvéd (őszi) és az MTK legyőzése után magáénak mondhatja a Vasas skalpját is! Ha nem a klubérdekeket, hanem a ma­gyar labdarúgás egészét nézzük, akkor nem minden jelenségnek örülhetünk. Annak például semmi esetre sem, hogy a bajnoki aranyéremért való versengés már korántsem ígérkezik olyan érdekfeszítőnek, mint néhány héttel ezelőtt. Az Újpesti Dózsa keserves 1:0-ás győzelmekkel, mér­sékelt csapatjátékkal nemcsak tartja első­ségét, hanem egyre inkább maga mögé uta­sítja a többieket. A lilák derekasan küzde­nek, védőjátékban erősödtek, s ha vissza is esett a támadójátékuk, még mindig sokkal többre képesek, mint bármelyik más fővá­rosi csapat. És ez a tény a többiekre nézve felér egy bírálattal! Itt van például a Ferencváros esete. Nagy­szerűen kezdtek, úgy nyertek mérkőzéseket, hogy közben még gólt sem kaptak. Aztán jött a Vasas elleni rangadó, amelyen egy jogtalan 11-essel szerezték meg a két pon­tot, a Csepel ellen hosszú vergődés után a 91. percben egyenlítettek! Most Komlón — 0:1 és 1:2 után — harcolták ki az egy pon­tot, de milyen nehezen. A Vasas? Nem az igazi! Nem úgy formá­lódik a csapat, ahogy azt Angyalföldön sze­retnék. Nemcsak egyik hétről a másikra ingadozik az együttes formája, hanem még a kilencven perceken belül is! Az a játék, amit a Vasas Salgótarjánban produkált, bi­zony siralmas. Nem csoda, hogy Machos Ferenc edzőben egyre inkább megérlelődik az az elhatározás: létre azokkal a neves, volt válogatott játékosokkal, akiknek tudása alaposan megkopott, s szívük, akaratuk sem a régi. Machos az egyik lapban azt nyilatkozta, hogy fiatalít. Mi is úgy véljük, itt az ideje. A Vasas már legfeljebb a má­sodik helyért lehet versenyben, de ha köz­ben — kockázat árán is — fiatalít, talán ha­marább állhat majd talpra.­­ Az elmúlt év meglepetése az MTK volt. Számítani lehetett arra, hogy az idén nem lesznek képesek olyan sokra, mint tavaly, a megtorpanás azonban a vártnál jóval na­gyobb mérvű. És ez bizonyára összefüggés­ben van erkölcsi-akarati tényezőkkel, s a csapatjátékban mutatkozó szerkezeti hibák­kal is. Most ragadjuk ki azt, amin köny­­nyebb segíteni: az akaratgyengeséget. A Hungária körúton olykor kiábrándító volt nézni néhány olyan fiatal játékost, akiknek örülniük kellene, hogy magukra ölthetik a kék-fehér mezt. Becseire és Koritárra gon­dolunk elsősorban! Úgy látszik, a fejükbe szállt a dicsőség. Nem érdemelték meg, hogy végigjátszhassák a kilencven percet! Persze, nemcsak őket illetheti bírálat, ha­nem másokat is. Az első félidőben az egész csapat árnyéka volt önmagának. Nem tud­juk, hogy a szünetben mit mondott fiainak Palicskó, de tény: a második félidőre ,mint­ha kicserélték volna őket. Miért nem lehe­tett így játszani az első 45 percben is?! Az akarat, a szív, a küzdőképesség sokat segíthet a nehézségek leküzdésében. Példa erre az SBTC esete. Kispesten kaptak egy ötöst, Tatabányán négygólos vereséget szen­vedtek (!). Ám a Vasas ellen összeszedték magukat, s győztek! Lehet, hogy éppen ezzel a két ponttal akadályozták meg a tartós visszaesést. Ma úgy beszélnek róluk, mint a legjobb vidéki csapat címének egyik várományosáról. Nagy elismerést érdemel a Komlói Bá­nyász is. Legyőzte az MTK-t a Hungária körúton, kétszer is vezetett a Ferencváros ellen, s végül otthon tartotta az egyik pon­tot. Az a csapat, amely erre képes, megérdemli az NB I-et. Az öröm, a lelkendezés érthető Komlón. A zömmel szürke játékosokból álló bányász­csapat megmutatta: az akarat, az összefogás, a becsületes felkészülés, a fegyelmezett já­tékmodor igenis eredményre vezet! Marseille óta tovább mérsékeltük igé­nyeinket, örülünk minden apró kis jelnek, amely arra mutat: lépünk valamit, s ha nem is olyan nagy léptekkel, mint ahogyan szeret­nénk, de előre haladunk. Az utóbbi hetek­ben ilyen örvendetes jelenségnek tekintet­tük a derekas küzdelmet, a játékosok igye­kezetét, akaratát. Nem szeretnénk, ha ilyen vonatkozásban megtorpanás következne be. Éppen ezért az intő jelekre idejében fi­gyeljünk fel. A tavaszi idény hatodik fordulójában voltak ilyenek. De szerencsére voltak izgal­makban bővelkedő mérkőzések és 22 gól is, amely méltán váltott ki elismerést. Következetesség és egy ellenpélda ■ Székesfehérvárott * Videoton—Rába ETO mérkőzés előtt Bor­ H­zási játékvezető be­ment mind a két csa­pat öltözőjébe. Figyelmez­tette a játékosokat, hogy a pályán nem tűr semmi­féle reklamálást, legyint­­getést, vagy megjegyzést. A játékosok ezt eleinte nem vették komolyan, a játékvezető azonban igen. Először Izsáki miatt ítélt közvetett szabadrúgást, vitatkozásért. Utána rög­tön a másik oldalon szólt a síp, mert Posch rekla­mált. És ez így ment az egész mérkőzésen. A né­zők eleinte mérgelődtek a lelátón, bekiabáltak, fü­­tyürésztek, de Borzási nem engedett, következe­tesen megtorolt minden felesleges megnyilatko­zást. Később a nézők is megszokták, sőt, meg is tapsolták a bírói erélyt. Csak dicsérni lehet az ilyen játékvezetői felfo­gást, mert tudomásul kell venni végre, hogy a pá­lya nem perzsavásár, ott játszani és nem vitatkoz­ni kell. Nyugodtan leír­hatjuk, hogy Borzási ez­zel a játékvezetéssel nagyban hozzájárult a mérkőzés magas színvona­lához és ezért érdemes példaként állítani. Szombaton délután ta­lálkoztunk egy ellenpél­dával is. Almási, az SBTC—Vasas mérkőzés bírája már nem volt eny­­nyire szigorú a játékosok­hoz. Pedig az ő döntései­re is tettek félre nem ért­hető megjegyzéseket a két csapat tagjai. Mészöly, Ihász, Lakinger és mások sokszor hevesen gesztiku­lálva kommentálták egy­­egy ítéletét. Ezek a rekla­málások azonban megtor­­latlanok maradtak. Kár... ­ Az Újpesti Dózsa beérte az FTC-t A cím furcsán hangzik, de rögtön hozzá kell tenni: a ta­vaszi táblázaton, amelyen csak a tavaszi eredmények kerültek összesítésre. Sok más külön­legesség található még ebben a táblázatban. Néhány: az MTK és a SZEOL egymás mögött áll; a Pécs rúgta a legkevesebb gólt, a Videotonnak ugyanannyi pont­ja van, mint a Dunaújvárosnak... Négy pont előnnyel vezet az Újpesti Dózsa. Még kilenc ellen­fele lesz, de vidékre már csak kétszer kell utaznia. Ez különö­sen azért jelentős, mert a lila­­fehérek mindhárom vereségüket vidéken szenvedték el: Székes­fehérvárott, Győrött és Turján­ban. Hátralevő ellenfeleik sor­rendben: SZEOL (idegenben), Honvéd (otthon), ETO (o), Pécs (i), FTC (o), Dunaújváros (o), Csepel (i), Videoton (o), Vasas 0). A kilenc közül öt otthon ... Tegyük még hozzá: az eddig ott­hon játszott tíz mérkőzését mind megnyerte. A Salgótarján otthon negye­dik alkalommal nyert buda­pesti ellen: Újpesti Dózsa 2:1, Vasas 1:0, Honvéd 3:1, MTK 1:0. Csak az FTC győzött a budapestiek közül Tarjánban. (1:0), a vidékiek közül pedig a Videoton (2:1). A tarjáni orosz­lánbarlang még a Csepelre, a Komlóra, a Pécsre, a SZEOL- ra és a Haladásra vár. • Kilenc forduló van hátra, s a Komló hat ponttal áll a Dunaúj­város előtt... Nincs már kiesés elleni küzdelem? Hat pontot „szerzett” az U. Dózsa ebben a fordulóban. Kettőt a Tatabánya ellen. A másik négyet? A Vasas vere­sége, az FTC és a Honvéd döntetlenje...• Ősszel 144 gól az első hat for­dulóban, most csak 111. Ebben az évben még „bronzcipő” sem jut a magyar gólkirálynak ... • Hogyan állunk a nézőkkel? Ősszel 838 ezer, tavasszal eddig 396 ezer ... Még kilenc forduló és egész sereg­rangadó van hát­ra. Úgy véljük, hogy tavasszal sokkal nagyobb lesz a nézők száma, mint ősszel volt. 1. FTC 6 3 3 — 10- 3 9 2. I. Dózsa 6 4 1 17-2 9 3. Honvéd 6 3 2 1 11-10 8 4. Vasas 6 3 1 2 10- 4 7 5. ETO 6 3 1 2 9- 7 7 6. Komló 6 2 3 1 7- 8 7 7. SBTC 6 3 1 2 8-10 7 8. Csepel 6 1 4 18-5 6 9. DVTK 6 3 — 3 4- 4 6 10. Pécs 6 2 2 2 3- 4 6 11. Tatab. 6 2 1 3 6- 5 5 12. Haladás 6 1 3 2 5- 5 5 13. MTK 6 1 2 3 5- 7 4 14. SZEOL 6 1 2 3 7-16 4 15. Videoton 6 — 3 3 5- 8 3 16. Dunaújv. 6 — 3 3 6-13 3 • Ö­RÖM öröm a ki tudja hányadik hatványon. Akit ölelgetnek, Egri, akik pedig ölelgetik: Bordács és Mohácsik. A boldogság oka: a komlói csatár a második hazai gólt rúgta Géczi kapujába. A­z ÚJONCOK Már javában játszottak a tar­talékcsapatok, amikor a nézőté­ren Dávid felállt, s egy sorral hátrébb ült. Egy sápadt, fiatal fiú mellé. A sápadt, fiatal fiú, Emődi Attila volt, a SZEOL if­jú reménysége, akinek nem ki­sebb szerepkör jutott, minthogy középhátvéd legyen. — Nagyon izgulsz? — Hát persze! — sóhajtott Emődi roppant mélyet, Dávid azonban vigasztalta: — Ne törődj vele! Igyekezz megnyugodni, aztán meglátod: az egyben sem nehezebb! Néhány méterrel arrébb, egy másik újonc remegett. Vajda Zoltán, a Dunaújváros­ sajátne­velésű csatára, akinek bizonyá­ra örökké emlékezetes lesz 1971. tavasza. Az idén érettségizik szakközépiskolában, s az idén játszik először az NB I-ben. Fejes László edző megjegyez­te: — Be kell dobni a fiút a mélyvízbe. Nekünk már úgy is mindegy! A jövő csapatát pedig már most kell alakítgatni... Nem sokkal ezután jöttek a játékvezetők. A jól megtermett és jól ismert Bana, az őszülő, alacsony Halász I, és egy piros­­arcú, mosolygós fiatalember. — Mohácsi Lajos vagyok — mutatkozott be. — Tehát a mérkőzés harmadik újonca, a játékvezető ... — Igen, igen ... Csak már túl lennénk rajta! — Izgul? — Most még nem. Talán majd a pályán... De az arcán látszott, hogy iz­gul. Elvégre csupán tavaly ke­rült be az A-keretbe a 36 éves salgótarjáni raktáros, s íme, most, élete legnehezebb mérkő­zése előtt áll. A legnehezebb előtt — mert ez az első NB I-es meccse...★ Eltelt kétszer 45 perc. A három újonc felavatódott. Hogy kinek hogyan sikerült? Nos, Emődi el­ső két-három rúgásán még érző­dött, hogy remeg a lába. Később belejött a játékba, s ha nem is kiemelkedően, de különösebb hiba nélkül végigjátszotta a mérkőzést. A kis Vajda nagy pillanata már a 2. percben­­elér­kezett. Csaknem megszületett a „sztori”: „Az újonc góllal mu­tatkozott be.” De aztán Somogy­­vári labdája gyorsabb volt mint ő, pontosabban Vajda nem talál­ta fel magát, s oda lett a hely­zet , és a sztori is. Mert ké­sőbb már nem volt alkalma gólt lőni. És a harmadik újonc? Mohá­csi volt a legjobb! Végig együtt élt a játékkal, jól különböztette meg a keménységet a durvaság­tól, figyelt partjelzőire, jól al­kalmazta az előnyszabályt, sőt, kiállítani is mert a reklamálá­sért. A mérkőzés után boldogan raktározta el a gratulációkat. — Örülök, hogy sikerült — mondta. Mi is örültünk. Lehet, hogy eggyel nő a jó játékvezetőink száma?!3 F­eljegyeztük Komámasszony, hol a Fazekas? Az elmúlt hetekben nem a legjobb hírek érkeztek a Dózsa válogatottjáról. A klubban is, a nemzeti tizenegy­ben is gyengén játszott, passzív, bátortalan volt, kapura egyáltalán nem lőtt. Látványos cseleit, boszorkányos trükkjeit hiányolta mindenki. Szombaton este aztán fel­támadt és ennek a hirtelen metamorfózisnak a Tata­bánya, pontosabban balhátvédje, Kovácshegyi látta ká­rát. A rendkívül megbízható, szorgalmas, kemény, jól embert fogó fiú nem bírt Fazekassal. Cseleivel szemben tehetetlen volt és szinte minden újpesti támadás a jobb oldalon futott. Gyakran csak az óriási hetest látták a hátán a tatabányai védők. A szünetben történt átcsopor­­tosítás segített. Horváth László már jól semlegesítette a szélsőt. Ha előbb kerül sor a cserére, hamarabb találják meg az „ollót”, talán másképpen alakul az eredmény. „Hányatott" életet élt It­renc, a Szegedi EOL hórihorgas labdarúgója. Csatár volt, ám egy idő után hiába várták tőle a gólokat, képtelen volt a hálóba találni. Erre hátravitték a saját kapuja elé. Persze, nem azért, hogy abba majd betalál, hanem, hogy ott „lera­dírozza” az ellenfél támadóit. Nos, hősünk úgy-ahogy radí­­rozgatott, mindenesetre nem tudott megmelegedni a véde­lem tengelyében. A Dunaújvárosi Kohász elleni mérkőzés előtt ugyanis Szűcs edző visszavitte őt a csatárnak. Ahogy mondta, elsősorban azért, hogy legyen elől is egy „súlyosabb egyéniség”, akit nem „fújnak” el onnan a morózusabb hát­védek. A nyurga legény a „kikapcsolódás” után feltűnően otthonosan mozgott régi helyén. Olyannyira, hogy három gólt is rúgott. Erre mondta egy hazai szurkoló: „Ez is maradhatott volna még egy hétig a saját kapuja előtt.. .” CÍPtnlan kevés olyan esemény történt a 90 WSeperen perc alat­t amely feltétlenül papírra kívánkozik. A mérkőzés szürke volt, s mentes minden különösebb látványosságtól. Csupán a vendégek kapusá­nak, Szarkának volt néhány olyan közbelépése, amely­nek láttán, úgymond felszisszentek a nézők. Kalmár pél­dául nyolc méterre állt már csak a kaputól, amikor meg­lendítette a lábát. Szarka mint egy hiúz csapott rá, pon­tosabban a labdára. A lövés nem sikerült va­lami fényesen, de azért a labda tisztességes sebességgel közelített a háló felé. A kapus egyetlen mozdulatot tett, s hipp-hopp, ott volt a kezében! Egy másik esetben a beívelt labdánál — ki tudja honnan — felbukkant Kal­már feje is. A labda arról indult tovább Szarka felé, aki három lépésre állt a csatártól. A szombathelyi kapus szemmel alig követhető reflexmozdulattal beleütött a fe­jesbe. Más talán még a kezét is elfelejtette volna ilyen gyorsan felemelni. VArÁh SQ — Kramus Méghozzá jószemű, véres IS tuapu­s, biztosikerű és tehetsé­ges. Hogy volt neki is néhány rossz napja? Ez a legtöbb „portással” előadódik. A gólok mindenesetre megvisel­ték, önbizalmát jócskán megtépázták, s az egyik mér­kőzés félidejében a lecserélését kérte edzőjétől. Mafihesz nem teljesítette­ a kérést, a fiú maradt a pályán, de a mérkőzés után ez edző leült vele egy kis beszélgetésre. Ennek lényege az volt, hogy olyan fiatalemberből soha­sem válik jó kapus, aki hamar elcsügged és feladja a harcot. Veréb kimaradt és Bencze védett. A visszakerü­lésre fél évest kellett várnia. Szorgalmasan edzett, majd visszatért, s kivédte a pécsiek „szemét”. Most a másik tehetség, Bencze „böjtölhet” egy kicsit? A sok beszédnek kevés a haszna. Különösen ha az ember nem szónok, hanem futballista. Mind­ezt a saját bőrükön tapasztalhatták a Vasas labdarúgói. A szóbanforgó játékosok közül nem egy a második félidőt alapo­san átvitatkozta. Széles mozdulatokkal gesztikulálva, s ugyan­csak nekieresztett hanggal intéztek kisebb szózatokat játékosok­hoz, bíróhoz. Kifogásoltak, nehezteltek, s annyi energiát fektet­tek a vitatkozásba, hogy közben­­ kikapott a csapat. Ha tapasztalatlan, rutintalan játékosok csinálnak ilyen „mű­hibát”, az kevésbé szúr szemet. De ha „öreg rókák”? Csendben, halkan... Amikor az első félidő tizenötö­dik percében, a kiugró Mohácsik ügyes mozdulattal Géczi fölött a hálóba pergette a labdát, a né­zőtéren helyet foglaló tinédzser Fradi-tábor egy lyukas kétfillé­­rest sem adott volna csa­pata sikeréért. A labda azonban gömbölyű, olyany­­nyira, hogy 50 másodperc múlva már a komlói kapuban táncolt. Újra harsogott a szava­lókórus, boldogan lengett a zöld­fehér zászló-rengeteg. Kezdő­­dött minden elölről, harc az újabb gólért, gólokért. Alacsony színvonalú mérkő­zés volt, tele rossz átadásokkal, elkapkodott, elhibázott lövéseik­kel. A Ferencváros mégis lénye­gesen kulturáltabban, átgondol­tabban, időnként szellemesebben játszott,­ mint ellenfele. A Kom­ló, a két csapat között levő klassziskülön­bséget viszont hal­latlan lelkesedéssel, akarással, töretlen lendülettel próbálta el­lensúlyozni. Ez két ízben is ve­zetést eredményezett, azonban éppen az előbb említett klasz­­sziskülönbség az oka annak, hogy a Ferencváros mindkétszer egyenlíteni tudott. A győzelmet csak azért nem tudták megsze­rezni a zöld-fehérek, mert csa­táraik — elsősorban Albert­i körülményesek, lassúak, gyámol­talanok voltak. Branikovite sem játszott jól, de két góljával lé­nyegében egy pontot szerzett csapatának. A mérkőzés után Géczi azért volt morcos, mert két gólt ka­pott anélkül, hogy egyéb védeni valója lett volna. Az volt a vé­leménye, hogy komlói pontvesz­tésüket csak úgy feledtethetik, ha az elkövetkezendő rangadó sorozatból legalább egyet meg­nyernek. A Komló pontszerzése, a baj­nokságra törő Ferencváros ala­pos megszorítása, dicséretes tel­jesítmény, amiből azonban so­kat von le az a tény, hogy a látottak alapján a budapestiek­ teljesen elégedettek voltak az eredménnyel. Úgy látszott, mint­ha nem is törekedtek volna győzelemre. Olyan mérkőzésen szereztek a vidékiek egy pontot, amely szinte barátságos találko­zó jellegű volt. 90 perc futball csendben, halkan — a négy gól ellenére... Kedd, 1971. április 20.

Next