Népsport, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-20 / 93. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚ Idejében figyeljünk fel az intő jelekre! Ha majd megvonjuk a bajnoki év mérlegét, bizonyára szót ejtünk még a tavaszi idény hatodik fordulójáról. Úgy véljük ugyanis, sok minden eldőlt a hét végén. Az Újpesti Dózsával versenyben levő csapatok megtorpantak, s a lilák előnye most már négy pont. Mivel a kiesés ellen küzdő együttesek közül a Komló pontot szerzett. a Dunaújváros pedig kikapott a Szegedtől, szinte biztosra vehető, hogy a bányászcsapat bentmarad, a Kohász és a Tiszaparti gárda pedig búcsúzik az élvonaltól. Döntő fontosságú győzelmet aratott az SBTC is, hiszen a bajnokcsapat, valamint a Honvéd (őszi) és az MTK legyőzése után magáénak mondhatja a Vasas skalpját is! Ha nem a klubérdekeket, hanem a magyar labdarúgás egészét nézzük, akkor nem minden jelenségnek örülhetünk. Annak például semmi esetre sem, hogy a bajnoki aranyéremért való versengés már korántsem ígérkezik olyan érdekfeszítőnek, mint néhány héttel ezelőtt. Az Újpesti Dózsa keserves 1:0-ás győzelmekkel, mérsékelt csapatjátékkal nemcsak tartja elsőségét, hanem egyre inkább maga mögé utasítja a többieket. A lilák derekasan küzdenek, védőjátékban erősödtek, s ha vissza is esett a támadójátékuk, még mindig sokkal többre képesek, mint bármelyik más fővárosi csapat. És ez a tény a többiekre nézve felér egy bírálattal! Itt van például a Ferencváros esete. Nagyszerűen kezdtek, úgy nyertek mérkőzéseket, hogy közben még gólt sem kaptak. Aztán jött a Vasas elleni rangadó, amelyen egy jogtalan 11-essel szerezték meg a két pontot, a Csepel ellen hosszú vergődés után a 91. percben egyenlítettek! Most Komlón — 0:1 és 1:2 után — harcolták ki az egy pontot, de milyen nehezen. A Vasas? Nem az igazi! Nem úgy formálódik a csapat, ahogy azt Angyalföldön szeretnék. Nemcsak egyik hétről a másikra ingadozik az együttes formája, hanem még a kilencven perceken belül is! Az a játék, amit a Vasas Salgótarjánban produkált, bizony siralmas. Nem csoda, hogy Machos Ferenc edzőben egyre inkább megérlelődik az az elhatározás: létre azokkal a neves, volt válogatott játékosokkal, akiknek tudása alaposan megkopott, s szívük, akaratuk sem a régi. Machos az egyik lapban azt nyilatkozta, hogy fiatalít. Mi is úgy véljük, itt az ideje. A Vasas már legfeljebb a második helyért lehet versenyben, de ha közben — kockázat árán is — fiatalít, talán hamarább állhat majd talpra. Az elmúlt év meglepetése az MTK volt. Számítani lehetett arra, hogy az idén nem lesznek képesek olyan sokra, mint tavaly, a megtorpanás azonban a vártnál jóval nagyobb mérvű. És ez bizonyára összefüggésben van erkölcsi-akarati tényezőkkel, s a csapatjátékban mutatkozó szerkezeti hibákkal is. Most ragadjuk ki azt, amin könynyebb segíteni: az akaratgyengeséget. A Hungária körúton olykor kiábrándító volt nézni néhány olyan fiatal játékost, akiknek örülniük kellene, hogy magukra ölthetik a kék-fehér mezt. Becseire és Koritárra gondolunk elsősorban! Úgy látszik, a fejükbe szállt a dicsőség. Nem érdemelték meg, hogy végigjátszhassák a kilencven percet! Persze, nemcsak őket illetheti bírálat, hanem másokat is. Az első félidőben az egész csapat árnyéka volt önmagának. Nem tudjuk, hogy a szünetben mit mondott fiainak Palicskó, de tény: a második félidőre ,mintha kicserélték volna őket. Miért nem lehetett így játszani az első 45 percben is?! Az akarat, a szív, a küzdőképesség sokat segíthet a nehézségek leküzdésében. Példa erre az SBTC esete. Kispesten kaptak egy ötöst, Tatabányán négygólos vereséget szenvedtek (!). Ám a Vasas ellen összeszedték magukat, s győztek! Lehet, hogy éppen ezzel a két ponttal akadályozták meg a tartós visszaesést. Ma úgy beszélnek róluk, mint a legjobb vidéki csapat címének egyik várományosáról. Nagy elismerést érdemel a Komlói Bányász is. Legyőzte az MTK-t a Hungária körúton, kétszer is vezetett a Ferencváros ellen, s végül otthon tartotta az egyik pontot. Az a csapat, amely erre képes, megérdemli az NB I-et. Az öröm, a lelkendezés érthető Komlón. A zömmel szürke játékosokból álló bányászcsapat megmutatta: az akarat, az összefogás, a becsületes felkészülés, a fegyelmezett játékmodor igenis eredményre vezet! Marseille óta tovább mérsékeltük igényeinket, örülünk minden apró kis jelnek, amely arra mutat: lépünk valamit, s ha nem is olyan nagy léptekkel, mint ahogyan szeretnénk, de előre haladunk. Az utóbbi hetekben ilyen örvendetes jelenségnek tekintettük a derekas küzdelmet, a játékosok igyekezetét, akaratát. Nem szeretnénk, ha ilyen vonatkozásban megtorpanás következne be. Éppen ezért az intő jelekre idejében figyeljünk fel. A tavaszi idény hatodik fordulójában voltak ilyenek. De szerencsére voltak izgalmakban bővelkedő mérkőzések és 22 gól is, amely méltán váltott ki elismerést. Következetesség és egy ellenpélda ■ Székesfehérvárott * Videoton—Rába ETO mérkőzés előtt Bor Hzási játékvezető bement mind a két csapat öltözőjébe. Figyelmeztette a játékosokat, hogy a pályán nem tűr semmiféle reklamálást, legyintgetést, vagy megjegyzést. A játékosok ezt eleinte nem vették komolyan, a játékvezető azonban igen. Először Izsáki miatt ítélt közvetett szabadrúgást, vitatkozásért. Utána rögtön a másik oldalon szólt a síp, mert Posch reklamált. És ez így ment az egész mérkőzésen. A nézők eleinte mérgelődtek a lelátón, bekiabáltak, fütyürésztek, de Borzási nem engedett, következetesen megtorolt minden felesleges megnyilatkozást. Később a nézők is megszokták, sőt, meg is tapsolták a bírói erélyt. Csak dicsérni lehet az ilyen játékvezetői felfogást, mert tudomásul kell venni végre, hogy a pálya nem perzsavásár, ott játszani és nem vitatkozni kell. Nyugodtan leírhatjuk, hogy Borzási ezzel a játékvezetéssel nagyban hozzájárult a mérkőzés magas színvonalához és ezért érdemes példaként állítani. Szombaton délután találkoztunk egy ellenpéldával is. Almási, az SBTC—Vasas mérkőzés bírája már nem volt enynyire szigorú a játékosokhoz. Pedig az ő döntéseire is tettek félre nem érthető megjegyzéseket a két csapat tagjai. Mészöly, Ihász, Lakinger és mások sokszor hevesen gesztikulálva kommentálták egyegy ítéletét. Ezek a reklamálások azonban megtorlatlanok maradtak. Kár... Az Újpesti Dózsa beérte az FTC-t A cím furcsán hangzik, de rögtön hozzá kell tenni: a tavaszi táblázaton, amelyen csak a tavaszi eredmények kerültek összesítésre. Sok más különlegesség található még ebben a táblázatban. Néhány: az MTK és a SZEOL egymás mögött áll; a Pécs rúgta a legkevesebb gólt, a Videotonnak ugyanannyi pontja van, mint a Dunaújvárosnak... Négy pont előnnyel vezet az Újpesti Dózsa. Még kilenc ellenfele lesz, de vidékre már csak kétszer kell utaznia. Ez különösen azért jelentős, mert a lilafehérek mindhárom vereségüket vidéken szenvedték el: Székesfehérvárott, Győrött és Turjánban. Hátralevő ellenfeleik sorrendben: SZEOL (idegenben), Honvéd (otthon), ETO (o), Pécs (i), FTC (o), Dunaújváros (o), Csepel (i), Videoton (o), Vasas 0). A kilenc közül öt otthon ... Tegyük még hozzá: az eddig otthon játszott tíz mérkőzését mind megnyerte. A Salgótarján otthon negyedik alkalommal nyert budapesti ellen: Újpesti Dózsa 2:1, Vasas 1:0, Honvéd 3:1, MTK 1:0. Csak az FTC győzött a budapestiek közül Tarjánban. (1:0), a vidékiek közül pedig a Videoton (2:1). A tarjáni oroszlánbarlang még a Csepelre, a Komlóra, a Pécsre, a SZEOL- ra és a Haladásra vár. • Kilenc forduló van hátra, s a Komló hat ponttal áll a Dunaújváros előtt... Nincs már kiesés elleni küzdelem? Hat pontot „szerzett” az U. Dózsa ebben a fordulóban. Kettőt a Tatabánya ellen. A másik négyet? A Vasas veresége, az FTC és a Honvéd döntetlenje...• Ősszel 144 gól az első hat fordulóban, most csak 111. Ebben az évben még „bronzcipő” sem jut a magyar gólkirálynak ... • Hogyan állunk a nézőkkel? Ősszel 838 ezer, tavasszal eddig 396 ezer ... Még kilenc forduló és egész seregrangadó van hátra. Úgy véljük, hogy tavasszal sokkal nagyobb lesz a nézők száma, mint ősszel volt. 1. FTC 6 3 3 — 10- 3 9 2. I. Dózsa 6 4 1 17-2 9 3. Honvéd 6 3 2 1 11-10 8 4. Vasas 6 3 1 2 10- 4 7 5. ETO 6 3 1 2 9- 7 7 6. Komló 6 2 3 1 7- 8 7 7. SBTC 6 3 1 2 8-10 7 8. Csepel 6 1 4 18-5 6 9. DVTK 6 3 — 3 4- 4 6 10. Pécs 6 2 2 2 3- 4 6 11. Tatab. 6 2 1 3 6- 5 5 12. Haladás 6 1 3 2 5- 5 5 13. MTK 6 1 2 3 5- 7 4 14. SZEOL 6 1 2 3 7-16 4 15. Videoton 6 — 3 3 5- 8 3 16. Dunaújv. 6 — 3 3 6-13 3 • ÖRÖM öröm a ki tudja hányadik hatványon. Akit ölelgetnek, Egri, akik pedig ölelgetik: Bordács és Mohácsik. A boldogság oka: a komlói csatár a második hazai gólt rúgta Géczi kapujába. Az ÚJONCOK Már javában játszottak a tartalékcsapatok, amikor a nézőtéren Dávid felállt, s egy sorral hátrébb ült. Egy sápadt, fiatal fiú mellé. A sápadt, fiatal fiú, Emődi Attila volt, a SZEOL ifjú reménysége, akinek nem kisebb szerepkör jutott, minthogy középhátvéd legyen. — Nagyon izgulsz? — Hát persze! — sóhajtott Emődi roppant mélyet, Dávid azonban vigasztalta: — Ne törődj vele! Igyekezz megnyugodni, aztán meglátod: az egyben sem nehezebb! Néhány méterrel arrébb, egy másik újonc remegett. Vajda Zoltán, a Dunaújváros sajátnevelésű csatára, akinek bizonyára örökké emlékezetes lesz 1971. tavasza. Az idén érettségizik szakközépiskolában, s az idén játszik először az NB I-ben. Fejes László edző megjegyezte: — Be kell dobni a fiút a mélyvízbe. Nekünk már úgy is mindegy! A jövő csapatát pedig már most kell alakítgatni... Nem sokkal ezután jöttek a játékvezetők. A jól megtermett és jól ismert Bana, az őszülő, alacsony Halász I, és egy pirosarcú, mosolygós fiatalember. — Mohácsi Lajos vagyok — mutatkozott be. — Tehát a mérkőzés harmadik újonca, a játékvezető ... — Igen, igen ... Csak már túl lennénk rajta! — Izgul? — Most még nem. Talán majd a pályán... De az arcán látszott, hogy izgul. Elvégre csupán tavaly került be az A-keretbe a 36 éves salgótarjáni raktáros, s íme, most, élete legnehezebb mérkőzése előtt áll. A legnehezebb előtt — mert ez az első NB I-es meccse...★ Eltelt kétszer 45 perc. A három újonc felavatódott. Hogy kinek hogyan sikerült? Nos, Emődi első két-három rúgásán még érződött, hogy remeg a lába. Később belejött a játékba, s ha nem is kiemelkedően, de különösebb hiba nélkül végigjátszotta a mérkőzést. A kis Vajda nagy pillanata már a 2. percbenelérkezett. Csaknem megszületett a „sztori”: „Az újonc góllal mutatkozott be.” De aztán Somogyvári labdája gyorsabb volt mint ő, pontosabban Vajda nem találta fel magát, s oda lett a helyzet , és a sztori is. Mert később már nem volt alkalma gólt lőni. És a harmadik újonc? Mohácsi volt a legjobb! Végig együtt élt a játékkal, jól különböztette meg a keménységet a durvaságtól, figyelt partjelzőire, jól alkalmazta az előnyszabályt, sőt, kiállítani is mert a reklamálásért. A mérkőzés után boldogan raktározta el a gratulációkat. — Örülök, hogy sikerült — mondta. Mi is örültünk. Lehet, hogy eggyel nő a jó játékvezetőink száma?!3 Feljegyeztük Komámasszony, hol a Fazekas? Az elmúlt hetekben nem a legjobb hírek érkeztek a Dózsa válogatottjáról. A klubban is, a nemzeti tizenegyben is gyengén játszott, passzív, bátortalan volt, kapura egyáltalán nem lőtt. Látványos cseleit, boszorkányos trükkjeit hiányolta mindenki. Szombaton este aztán feltámadt és ennek a hirtelen metamorfózisnak a Tatabánya, pontosabban balhátvédje, Kovácshegyi látta kárát. A rendkívül megbízható, szorgalmas, kemény, jól embert fogó fiú nem bírt Fazekassal. Cseleivel szemben tehetetlen volt és szinte minden újpesti támadás a jobb oldalon futott. Gyakran csak az óriási hetest látták a hátán a tatabányai védők. A szünetben történt átcsoportosítás segített. Horváth László már jól semlegesítette a szélsőt. Ha előbb kerül sor a cserére, hamarabb találják meg az „ollót”, talán másképpen alakul az eredmény. „Hányatott" életet élt Itrenc, a Szegedi EOL hórihorgas labdarúgója. Csatár volt, ám egy idő után hiába várták tőle a gólokat, képtelen volt a hálóba találni. Erre hátravitték a saját kapuja elé. Persze, nem azért, hogy abba majd betalál, hanem, hogy ott „leradírozza” az ellenfél támadóit. Nos, hősünk úgy-ahogy radírozgatott, mindenesetre nem tudott megmelegedni a védelem tengelyében. A Dunaújvárosi Kohász elleni mérkőzés előtt ugyanis Szűcs edző visszavitte őt a csatárnak. Ahogy mondta, elsősorban azért, hogy legyen elől is egy „súlyosabb egyéniség”, akit nem „fújnak” el onnan a morózusabb hátvédek. A nyurga legény a „kikapcsolódás” után feltűnően otthonosan mozgott régi helyén. Olyannyira, hogy három gólt is rúgott. Erre mondta egy hazai szurkoló: „Ez is maradhatott volna még egy hétig a saját kapuja előtt.. .” CÍPtnlan kevés olyan esemény történt a 90 WSeperen perc alatt amely feltétlenül papírra kívánkozik. A mérkőzés szürke volt, s mentes minden különösebb látványosságtól. Csupán a vendégek kapusának, Szarkának volt néhány olyan közbelépése, amelynek láttán, úgymond felszisszentek a nézők. Kalmár például nyolc méterre állt már csak a kaputól, amikor meglendítette a lábát. Szarka mint egy hiúz csapott rá, pontosabban a labdára. A lövés nem sikerült valami fényesen, de azért a labda tisztességes sebességgel közelített a háló felé. A kapus egyetlen mozdulatot tett, s hipp-hopp, ott volt a kezében! Egy másik esetben a beívelt labdánál — ki tudja honnan — felbukkant Kalmár feje is. A labda arról indult tovább Szarka felé, aki három lépésre állt a csatártól. A szombathelyi kapus szemmel alig követhető reflexmozdulattal beleütött a fejesbe. Más talán még a kezét is elfelejtette volna ilyen gyorsan felemelni. VArÁh SQ — Kramus Méghozzá jószemű, véres IS tuapus, biztosikerű és tehetséges. Hogy volt neki is néhány rossz napja? Ez a legtöbb „portással” előadódik. A gólok mindenesetre megviselték, önbizalmát jócskán megtépázták, s az egyik mérkőzés félidejében a lecserélését kérte edzőjétől. Mafihesz nem teljesítette a kérést, a fiú maradt a pályán, de a mérkőzés után ez edző leült vele egy kis beszélgetésre. Ennek lényege az volt, hogy olyan fiatalemberből sohasem válik jó kapus, aki hamar elcsügged és feladja a harcot. Veréb kimaradt és Bencze védett. A visszakerülésre fél évest kellett várnia. Szorgalmasan edzett, majd visszatért, s kivédte a pécsiek „szemét”. Most a másik tehetség, Bencze „böjtölhet” egy kicsit? A sok beszédnek kevés a haszna. Különösen ha az ember nem szónok, hanem futballista. Mindezt a saját bőrükön tapasztalhatták a Vasas labdarúgói. A szóbanforgó játékosok közül nem egy a második félidőt alaposan átvitatkozta. Széles mozdulatokkal gesztikulálva, s ugyancsak nekieresztett hanggal intéztek kisebb szózatokat játékosokhoz, bíróhoz. Kifogásoltak, nehezteltek, s annyi energiát fektettek a vitatkozásba, hogy közben kikapott a csapat. Ha tapasztalatlan, rutintalan játékosok csinálnak ilyen „műhibát”, az kevésbé szúr szemet. De ha „öreg rókák”? Csendben, halkan... Amikor az első félidő tizenötödik percében, a kiugró Mohácsik ügyes mozdulattal Géczi fölött a hálóba pergette a labdát, a nézőtéren helyet foglaló tinédzser Fradi-tábor egy lyukas kétfillérest sem adott volna csapata sikeréért. A labda azonban gömbölyű, olyanynyira, hogy 50 másodperc múlva már a komlói kapuban táncolt. Újra harsogott a szavalókórus, boldogan lengett a zöldfehér zászló-rengeteg. Kezdődött minden elölről, harc az újabb gólért, gólokért. Alacsony színvonalú mérkőzés volt, tele rossz átadásokkal, elkapkodott, elhibázott lövéseikkel. A Ferencváros mégis lényegesen kulturáltabban, átgondoltabban, időnként szellemesebben játszott, mint ellenfele. A Komló, a két csapat között levő klassziskülönbséget viszont hallatlan lelkesedéssel, akarással, töretlen lendülettel próbálta ellensúlyozni. Ez két ízben is vezetést eredményezett, azonban éppen az előbb említett klaszsziskülönbség az oka annak, hogy a Ferencváros mindkétszer egyenlíteni tudott. A győzelmet csak azért nem tudták megszerezni a zöld-fehérek, mert csatáraik — elsősorban Alberti körülményesek, lassúak, gyámoltalanok voltak. Branikovite sem játszott jól, de két góljával lényegében egy pontot szerzett csapatának. A mérkőzés után Géczi azért volt morcos, mert két gólt kapott anélkül, hogy egyéb védeni valója lett volna. Az volt a véleménye, hogy komlói pontvesztésüket csak úgy feledtethetik, ha az elkövetkezendő rangadó sorozatból legalább egyet megnyernek. A Komló pontszerzése, a bajnokságra törő Ferencváros alapos megszorítása, dicséretes teljesítmény, amiből azonban sokat von le az a tény, hogy a látottak alapján a budapestiek teljesen elégedettek voltak az eredménnyel. Úgy látszott, mintha nem is törekedtek volna győzelemre. Olyan mérkőzésen szereztek a vidékiek egy pontot, amely szinte barátságos találkozó jellegű volt. 90 perc futball csendben, halkan — a négy gól ellenére... Kedd, 1971. április 20.