Népsport, 1971. május (27. évfolyam, 102-128. szám)
1971-05-07 / 107. szám
a Népsport JELENTI ■ Elbúcsúztatták Mamsik Bélát. Csütörtökön délután mély részvéttel búcsúztatták el Mandik Bélát, a labdarúgó B-válogatott volt szövetségi kapitányát. Sok régi sportbarát, játékos jelent meg a Farkasréti temetőben és rótta le kegyeletét a kitűnő szakember emlékének. Az MLSZ nevében Árky Nándor mondott búcsúbeszédet, a kortársak nevében Sebes Gusztáv emlékezett meg megható szavakkal Mandik Béla érdemeiről. ■ Ukrán vívóválogatott Pesten. Szerdán a késő esti órákban Budapestre érkezett az ukrán vívóválogatott, amely pénteken a Játékcsarnokban mind a négy fegyvernemben egyéni versenyt vív, utánpótlásunk legjavával. Vasárnap a Miskolci városi sportcsarnokban kerül sor a csapatmérkőzésekre. ■ Továbbképzés. A Sportcsarnok vívótermében tartja szombaton délután edzőtovábbképzését a vívószövetség edzőbizottsága. A téma ezúttal a kardvívás, az előadók pedig Szüts János és Zarándy Csaba. ■ Motorosaink külföldön. A hét végén az ausztriai Salzburgban Drapál János és Szabó Ts László gyorsasági világbajnoki futamban áll rajthoz. Két crossozónk, Mohácsi Jenő és Simon Ferenc pedig szintén világbajnoki futamban az NSZK- beli Beuemben indul. ■ Fővárosi távfutók találkozója. Megváltozott Budapest 25 km-es futóbajnokságának színhelye, szombaton délután a Népstadion betonkörében rendezik meg. A nevezettek között szerepel Szerényi is. Vidéki hosszútávfutók az idén is indulhatnak a versenyen, csak eredményük a bajnoki sorrendbe nem számít be. ■ Balczó Aldershotba: Balczó András pénteken délután kel útra az angliai Aldershot felé, ahol május 8. és 11. között meghívásos nemzetközi öttusaversenyre kerül sor. Balczó tizenhárom évvel ezelőtt ebben az angol városban kezdte meg világbajnoki szereplését egy 6. helyezéssel. ■ Itt a madridi gárda!. Kijelölték azt a három versenyzőt, aki a május 14—16. között sorra kerülő tornász Európabajnokságon Madridban rajthoz *1t. A három tornász: Kisteleki Antal, Bérczi István és Molnár Imre. Sárkány István vezetőedző és Bordán Dezső edző kíséretében hétfőn repülőgéppel indulnak a spanyol fővárosba. ■ Új ökölvívó-vezetők a Vasasban. A piros-kék ökölvívók szakosztályvezetősége újjáalakult. Az elnök: Szabolcsi Ferenc. Elnökhelyettes és szaktanácsadó: Ermler János. Szakosztályvezető: Moór Lajos. Intéző: Vigh Lajos. Vezetőedző: Szalay László. Edzők: Énekes Vilmos, Záhorszky László és Dobronay Pál . Vetélkedő: Zala megye valamennyi járásában és városaiban megrendezték a Ki mit tud a sportmozgalomról? elnevezésű vetélkedőt. A döntőt május 1-án rendezik meg, s ekkor a korábbi versenyeken legjobban szerepelt 35 versenyző méri össze tudását. ■ Győr lemondta! Az országos középiskolai atlétikai bajnokság nyugat-dunántúli területi döntőjének rendezésére a versenykiírásban Győrt jelölték. Az MTI Győr-Sopron megyei tanácsa lemondott a rendezés jogáról, mert a 600 versenyző szállását nem tudják biztosítani. ■ Olaj Kupa: A hét végén harmadszor bonyolítják le a Zágráb—Varasd—Nagykanizsa—Zalaegerszeg—Nagykanizsa útvonalon az Olaj Kupa nemzetközi kerékpárosversenyt. A kétnapos viadalon 6—6 jugoszláv és magyar csapat 48 versenyzője vesz részt. ■ Helycsere: Székesfehérvárott rendezték volna május 8-án és 9-én az Sz. Építők—BEAC és a Videoton—VM Egyetértés női kosárlabda-mérkőzéseket. A terem foglalt, ezért a szövetség elrendelte, a pályaválasztói jog felcserélését, így mindkét női kosárlabda-mérkőzés a fővárosban kerül lejátszásra. SPORT A RÁDIÓBAN. Kossuth-adó. 22.15: Sporthírek. SPORT A TELEVÍZIÓBAN. 19.00: Hasonlatok, kisfilm. IDŐJÁRÁS. Várható időjárás péntek estig, változóan felhős idő, szórványosan kialakuló futó záporral. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: 18 — 24 fok között. 2 ' Péntek, 1971. május 7. ATLÉTIKA ♦ KÉZILABDA ♦ ÖTTUSA ♦ SPORTLÖVÉSZET ♦ TENISZ ♦ KOSÁRLABDA ♦ MŰKORCSOLYA ♦ Három fellegvár A főiskolai atlétika három fővárosi fellegvárában tettünk rövid látogatást, hogy felmérjük, hogyan várják a klubok az idei nagy versenyeket, mennyire készültek fel, milyen gondokkal küzdenek. Mint kiderült, mindhárom szakosztályban történtek változások tavaly óta, versenyzők és edzők érkeztek, távoztak. Egy azonban nem változott, a három egyesületben az idén is előbbre akarnak törni. Van már utánpótlás Ha körülnézünk a főiskolai klubok pályáin és tornatermeiben, azonnal szemünkbe tűnik, hogy alig-alig látjuk a legifjabb versenyző nemzedék képviselőit. Ezeknek az egyesületeknek ugyanis — és ez fájó pont — kevesebb lehetőségük van arra, hogy utánpótlásról gondoskodjanak, mert általában nem rendelkeznek sportiskolával. Kivételt alkot a BEAC, ahol egy évvel ezelőtt megalakították a sportiskolát, amelynek atlétikai szakosztálya, mintegy 80— 95 fővel dolgozik. Vezetői, Szepesi Ádám és Hajdú Lajos mellett a magasugró Zink Teréz is eredményesen mutatkozott be a nevelő szerepben. A Körösi utcai pályán salakhegyek emlékeztetnek a közelmúltban elvégzett pályafelújításra. A futópálya még puha egy kissé, de minősége elfogadható, s a vezetőség új dobókörök létesítését is tervezi. A szakosztályban már javában folyik a munka. Nagy Sándor vezetőedző, a klub elnökségi ülésén ismertette a 11 főből álló olimpiai keret felkészülési tervét, s ezt el is fogadták. Edzőváltozás lényegében nem történt, de a régi és mai élversenyzők, mint például Mihályfi, Mocsár, vagy Zink fokozatosan bekapcsolódnak a fiatalok nevelésébe, miközben teljes intenzitással végzik saját edzéseiket. Az egyesület büszkesége, Ránkyné, Németh Angéla testnevelői munkát végez az egyetemen. Néhány új versenyzővel is erősödött a BEAC. Woth Klára őszszel került hozzájuk, s az E- betűsök színeiben versenyez az idén, Erdei, Pavek és a hármasugró Kiss L. is. Az első osztályú minősítések számának növelése első helyen szerepel a szakosztály terveiben, s a vezetők elsősorban a közepes hosszútávfutók fejlődésében bíznak. Műegyetemisták öröme és gondja A MAFC atlétái számára örömteljes meglepetéssel kezdődött az idény. A Budafoki úton rendezett első versenyen, Rudolf Erika új országos ifjúsági csúcsának tapsolhatott a néhány megjelent szakvezető és csapattárs. Jó eredmények születtek a körzeti versenyen is. Ám amellett, hogy elégedettséget keltettek az edzőkben, egy fájó problémára is ráirányították a figyelmet. Az igaz, hogy tavaly egyről kilencre nőtt az I. osztályúak száma, de a 107 minősített versenyző közül elsősorban az ugrók és a férfi dobóatléták emelkedtek ki, a futók már sokkal kevesebb eredménnyel dicsekedhettek. Erre gondolt a szakosztály vezetősége, amikor új edzőt szerződtetett. A főiskoláról a MAFC- hoz került Sebestyén Sándor, aki maga is élvonalbeli versenyző volt, s ezután a rövidtávfutók edzéseit vezeti. Kapcsos Lajos helyére, aki már a válogatott dobóatlétákkal foglalkozik, az ugyancsak TF-et végzett Tabakos Adim került. A Budafoki úton egyébként felújították a pályát, a rúd- és magasugrók is kedvező körülmények között versenyezhetnek. Kismartoni Károly dr., az ugrók edzője elsősorban tanítványaitól, Rudolf Erikától és társaitól vár sokat. Közülük már most az idény elején, igen biztatóak a fiatal Mátay Andrea edzéseredményei. Körforgás A TFSE atlétikai szakosztálya még nehezebb helyzetben van. A versenyzők csak a hallgatók közül kerülnek ki és amikor végeznek, általában megválnak a szakosztálytól. Persze az is előfordulhat, hogy utána is hűek maradnak egyesületükhöz, mint például a magasugró Tihanyi József, aki nemcsak a pályán, hanem a tanulásban is nevet szerzett magának. Miután tavaly elnyerte a jó tanuló, jó sportoló címet, jelenleg a TF atlétikai tanszékén tanársegédként dolgozik. A szakosztály életében azért nem maradt minden a régiben. Vezetését a veterán Kulcsár Gergely vette át, aki mint versenyző is erőssége lesz a főiskolás gárdának. Nehéz lesz viszont pótolni, a magasugróbajnok Kelement, aki az idén válik meg a főiskolától, és a klubtól. A szakosztály persze nemcsak veszít a végző és a kezdő hallgatók körforgása által, hanem nyer is: ebben a tanévben Pógyor Klárával és Wieland Ilonával erősödött. A Csörsz utcai pályán, az atléták bánatára, viszont nem sok változás történt, nagyobb méretű felújításra, frissítésre nem került sor az idén. G. A. Gyulán a megyei középfokú iskolai atlétikai bajnokságon Kliszek Antal, a Gyulai Erkel Gimnázium 19 éves tanulója a távolugrásban 732 cm-rel győzött. Ez az eredmény középiskolai versenyen csúcsnak számít. Vízilabda OB II A hét végén a harmadik fordulóra került sor a vízilabda OB II-ben. Pontveszteség nélkül már csak a BVSC és a Szentesi Vízmű áll. A szentesiek idegenben győzték le a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ-t. Az MTK továbbra is gyengélkedik. Csupán döntetlent ért el a VM Egyetértés ellen. Az ifjúsági bajnokságban, a Tüzér utcai uszoda csőtörés miatti vízhiánya következtében elmaradt a Bp. Honvéd —FTC mérkőzés, amelyet május 6-án a Sportuszodában játszották le, 18 órai kezdettel. Szentesi Vízmű—Hódmezővásárhelyi MEDOSZ 4:2 (0:1, 1:0, 1:1, 2:0). BVSC — BSE 13:4 (4:1, 4:0, 2:1, 3:2). SZEOL—Bp. Építők 4:2 (0:0, 3:0, 0:2, 1:0). MAFC—Kazincbarcikai Vegyész 9:4 (4:1, 2:0, 1:1, 2:2). VM Egyetértés — MTK 2:2 (1:1, 0:0, 1:0, 0:1). 1. BVSC 3 3 -------- 24:10 6 2. Szentesi Víz. 3 3--------16: 6 6 3. MAFC 3 2 — 1 20:12 4 4. MTK 3 1 2 — 14: 8 4 5. SZEOL 3 2 — 1 10: 9 4 6. Hódmezőv. 3 1 — 2 11:14 2 7. VM Egyetértés 3 — 2 17:10 2 8. Kazincbarca 3 — 2 1 14:19 2 9. BSE 3--------3 13:28 — 10. Bp. Építők 3--------3 4:17 — Az ifjúsági bajnokság hatodik fordulójának eredményei: Vasas — U. Dózsa 2:1 (0:0, 0:0, 0:1, 2 :0). Szolnoki Dózsa —Egri Dózsa 5:2 (0:0, 1:0, 4:0, 0:2). KSI— BVSC 5:2 (2:0, 1:1, 2:0, 0:1). Szentesi Vízmű—Bp. Spartacus 2:2 (1:0, 0:1, 1:0, 0:1). FTC—Bp. Honvéd 8:3 (1:1, 2:1, 3:1, 2:0). Serdülőbajnokság: KSI —Vasas 16:3, Bp. Építők—OSC 5:2, U. Dózsa — Szolnoki Dózsa 3:1, BVSC — FTC 9:4, Egri Dózsa —Bp. Honvéd 4:3. Totótippek mhidesiüsiiteii 19. hét TIPPEK SZÖVEGGEL 51 „Meglepetés lesz a Fradit verő SBTC hazai veresége: 212 1X1 1XX 2X11 1XX.’» (Albert József, 44., Bp. IX , Illatos út 5/B I. 52.) „Az FTC javít a Videoton ellen, az SZMTE otthom tart egy pontot a bajnokjelölttel szemben: 221 1XX XXX 2XXX 1XX.” (Makai Marian, 43 t„ Szolnok, Hold út 5/B ) „Hosszú gyengélkedés után nyer az FTC, a Kazincbarcika vereségével kiesik a bajnoki címért folyó versenyből: 2XX 1XX 1XX 211X X21 ” (Kazinczy Gyula, 51 t„ Bp XXII., Kossuth L. u 18.) „Újabb pontot veszt az FTC, előtérben az ikszek: X2X X21 XIX. 2X1X XXI.” (Korics István,, 52., Székesfehérvár, József út, 11.) BAROMÉTER Nagyjából hasonló a helyzet a múlt hetihez. Akkor jeleztük, hogy a hazai mérkőzéseknél túl sok a fix, s ha ezek közül egy-kettő nem válik be, akkor jelentős nyeremények lesznek. Nos, a Pécs — Komló és a Ganz—Várpalota mérkőzésnél a fix 1-ből 2-es lett — nagy nyereményekkel. Most is akadnak ilyen országos fixek: az MTK, az SBTC, az ETO győzelme, bizonyos fokig még a FOSPED-é is. Ha ezeknél akad meglepetés ... A VI. országos tippbajnokság 26. héttel zárul. Legközelebb a 21. hét tippelve! tájékoztatót adunk az egyes versenyek élcsoportjairól Egy változtatás: a megbízhatósági versenyben nem 5x10, hanem 10x10 db totószelvényt sorsolunk a jól számolók és sohaem kérdezők között. Néhány javaslattevőnk. Nem célunk — és nem is lehet az — önálló totóverseny rendezése. Ezt a szerepet jól tölti be a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság totója. Totóútmutatónk és a Totótippek mindenünnen mindenkor elsősorban a totószelvények kitöltéséhez kíván segítséget adni Ennek megfelelő javaslatokat az újabb verseny kiírása előtt vehetünk majd figyelembe. Népszava Esti Hírlap 1. László Györgyné, 57 találat, Tata, II., Bem József u. 20/a. 2. Vizler József, 41 t., Püspökhatvan, Rákóczi út 33. 3. Besei Mihály, 52 t., Olaszliszka, Kossuth u. 107. 4. Dr. Széll László, 56 t., Ecséd, Akácfa u. 17. 5. Farkas András, 63 t.. Bp., Honfoglalás u. 97. 6. Nagy Béláné, 51 t.. Bp. IX., Ferenc körút 15. 7. Ofella István, 32 t.. Tápiószecső, Széchenyi u. 25. 8. „Pünkösdi Rózsa” jelige, 57 t. A 20. hét műsora: 1. Debrecen — Eger, 2. BVSC — Kecskemét, 3. Pénzügyőr—KISTEXT, 4. Kiskunfélegyháza— Cegléd, 5. Gyula—MGM Debrecen, 6. Szolnoki MÁV-Szegedi VSE, 7. Középületépítő— Szegedi Dózsa, 8. Budafok —Lehel, 9. Kaposvári Rákóczi — Pécsi BTC, 10. Florentina — Internazioniale, 11. Foggia—Juventus, 12. Sampdoria—Varese, 13. Verona —Roma, 14. Sátoraljaújhely—Nagybátony, 15. Izzó—Miskolc, 16. Kisterenye—Kossuth KFSE. Tippjeit bárki beküldheti. A címzés: Népsport Totótippek, 20. hét, Budapest 8. Postafiók 8. (A hét száma mindig eggyel nagyobb lesz.) Találatait mindenki maga számítja ki, azokat a boríték, ill. a levelezőlap bal alsó sarkában, a feladó neve után, zárójelben összesítve kell feltüntetni. A találatokat ugyanúgy kell számítani, mint a totószelvényeken. A beérkezési határidő: szerda reggel. Erre különösen ügyeljünk. Olvasható írásokat kérünk, a küldemények VIII., Somogyi Béla u. 3. alatt a ládába is bedobhatok. Elveszett találtakkal kapcsolatos kérdésekre nem válaszolhatunk, de a verseny végén szívesen pótoljuk a hiányt, azaz kiszámítjuk a találatokat, ha ezt akkor kéri az olvasó. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság 100 db totószelvényt ad annak, aki a Népsporthoz beküldött tippjeivel 13+1 találatot ért el — ha tippjei a lap hasábjain is megjelentek. Ugyanígy 13 t. == 50, 12 t = 40, 11 t.= 20, 10 t. = 10 db totószelvény, időnként más tippek is jutalmazásra kerülhetnek. EoaVa•o Z a, .r*c og ac &i <* c. cn Népszabadsá S «N Mg X § Sz : Magyar Hírlap TelespoH Magyar 1 Rádió 1. o 2. í 3. ▼ 4. a 8. 8 6. ó 1. k B. 1. Videoton—FTC xl2 xl2 x2 12 x21 12 x2 lx 2xX 2 2 X X i X X 2. Dunaújváros —MTK 2x x2 12X x2 x22 lx x2 122 2 2 2 2 X X 2 3. Salgótarján—Pécsi 1 lx1 1 1 1 1 a.1 1 111 1 1 X ll1 4. Rába ETO —Haladás1 lx1 1 xli 1 X i 1 1 i 1 i 1 2 1 1 5. SZMTE—Egyetértés x2X x2 2x x2 2xX x22 122 2 X X 1 1 X X 6. FÖSPED —Pécsi B. lx1 lx1 X i 1 i lx lxX a 1 i X X X X 7. Almásfüzitő—Savaria llx 121 lx lx xl lx lx 12 Xla 2 1 X X 2 X 2 8. Bakony—Pécsi É. xl2 Xl 1x2 12 x2 x2 122 x2 12X 2 1 X 1 i 2 1 9. Ajka — Szekszárd x2 12 lx1 X 2 x2 x2 12 2xX 1 1 2 ■1X 1 2 10. Máza-Sz. — Győri D.2 x2 122 2 2x2 X 2 122 2 X X 2 2 2 1 11. SKSE--Kazincbarcika x2 lx Jx2 12 x22 x2 lx lx1 X 2 2 i i 1 1 1 12. Brescia—Mantova1 xl •lx1 1 Xl2X X lx xlX X '1X i X X X 13. Novara —Palermo lx xlX 1 1x21 X x2X lxX 2 1 X X X X X Pótmérkőzé s e k : 14. Catanzaro — Bari 1x2 xlX 1 lx x21X i Xll lxX X 2 1 X X 2 1 15. SZVSE—Pénzügyőr. 1x2 X22 1 x2 xlX i 1 1 2 2 1 1 1 X X X 1b. Szeg. D. — Szóin. MÁV lx lxX 1 lx lx1 X 1 1 1 2 1 1 1 X 1 1 Továbbra is helytállnak sportlövőink a Bp. Honvéd versenyén Csütörtökön három lőtéren folytatódott a Bp. Honvéd Szabad Május 1. sportlövő emlékversenye. A legfrissebbek a Mátyásföldön versenyző nők voltak, itt fejeződött be leghamarabb a küzdelem. A szovjet Bojko és Kunné szoros küzdelmet vívott, amelyben csak jobb utolsó sorozatával szerezte meg az elsőséget a szovjet versenyzőnő. A Pongrácz úton ismét sok pisztolyos állt lőállásba, ezúttal a standardpisztoly versenyszámban. Itt a férfiak és a nők együtt versenyeztek, s főleg a szovjet nők értek el a férfiakkal azonos, vagy még jobb eredményt is. Falta ebben a számban is utolérhetetlennek bizonyult. A nagyöbű sportpuskások Szentendrén versenyeztek és a 120 lövéses összetettben — amely olimpiai szám is — a Honvéd csapata győzelmével, Pap Lajos és Nagy Béla pedig helyezéseivel öregbítette jó hírnevét. Érdekesség, hogy az olimpiai bajnok Kurka, aki a kisöbű sportpuska olimpiai számában csak tizenharmadik lett, ebben a számban sem talált magára. Nők. Standardpuska (3x20 öszszetett): 1. Bojko (Moszkva) 571/98, 2. Kunné (II. Dózsa) 571/95, 3. Zsukova (Moszkva) 567. Csapatban: 1. CSZKA Moszkva (Bojko, Dubrovszkaja, Zsukova) 1691, 2. U. Dózisa (Kunné, dr. Raveszkáné, Bakonyi) 1682, 3. Bp. Honvéd (Kisgyörgyné, Nagyné, Kolozsvári) 1665. Férfiak. Standard pisztoly (20+ 20+20): 1. Falta (Prága) 579, 2. Voljinszkij (Moszkva) 571, 3. Hyka (Prága) 569. Csapatban: 1. Dukla Prága (Falta, Hyka, Vana, Vesely) 2263, 2. CSZKA Moszkva (Krasztyilevszkij, Meerzon, Voljinszkij, Zincsenko) 2250, 3. Bp. Honvéd (Gönczi, Sebők, Gyöngyösi, Szabó) 2219. Nagy-köbű sportpuska, 40 fekvő: 1. Nagy B. (Bp. Honvéd) 396, 2. Pap L. (Bp. Honvéd) 395, 3. Sommer (Lipcse) 394. Csapatban: 1. Bp. Honvéd (Nagy, Pap, Henyei, Petrovácz) 1569, 2. CSZKA Moszkva (Jaros, Vlaszov, Kumanszkij, Borajov) 1556, 3. Dukla Prága (Kurka, Navratil, Schwartz, Cizmar) 1554. 40 álló: 1. Sommer (Lipcse) 378, 2. Fandier (Varsó) 370, 3. Romuald (Varsó) 368. Csapatban: 1. Dukla Prága 1459, 2. Legia Varsó 1442, 3. Bp. Honvéd 1436. 40 térdelő: 1. Kumanszkij (Moszkva) 388, 2. Vlaszov (Moszkva) 385, 3. Fandier (Varsó) 385. Csapat - ban: 1. CSZKA Moszkva 1534, 2. Bp. Honvéd 1530, 3. Dukla Prága 1517. 120 összetett: 1. Sommer (Lipcse) 1151, 2. Pap (Bp. Honvéd) 1146, 3. Nagy B.. (Bp. Honvéd) 1143. Csapatban: 1. Bp. Honvéd) 4535, 2. Dukla Prága 4530, 3. CSZKA Moszkva 4525. Ifjúságiak. Fiúk. Gyorstüzelő pisztoly (30+30): 1. Repkényi (Bp. Honvéd) 578, 2. ifj. Takács (Bp. Honvéd) 572, 3. Kecskés (Bp. Honvéd) 569. Sárfalvi nyerte az öttusázók Budapest Kupáját Csütörtökön az utolsó számmal, a futással, befejeződött az öttusa Budapest Kupa egyéni versenye. A hármashatárhegyi pálya a junioroknál valamivel hosszabb, a felnőtteknél pedig rövidebb volt 3000, illetve 4000 méternél. Terepfutás: Felnőttek: 1. Sárfalvi (Csepel) 12:11, 1372 pont, 2. Maracskó (Csepel) 12:19.9, 1348 p., 3. Komlóssy (Csepel) 12:46, 1207 p., 4. Borlai (Csepel) 12:46.2, 1267 p., 5. Villányi (Csepel) 12:51.8, 1252 P, 6. Pethes (MAFC) 12:52.0, 1249 p. Juniorok: 1. Lánczos (Csepel) 10:34.8, 982, 2. Tóth (U. Dózsa) 10:36.2, 974, 3. Szombathelyi (U. Dózsa) 10:39.0, 964 p., 4. Lázár (Bp. Honvéd) 10:40.4, 960, 5. Szijj (Bp. Honvéd) 10:75.0, 940, 6. Fazekas (KSI) 10:50.1, 920 pont. A verseny végeredménye: 1. Sárfalvi 5440 pont, 2. Villányi 5317, 3. Maracskó 5299, 4. Borlai 5128, 5. Gueguen (francia) 5009, 6. Komlóssy 4991. Juniorok: 1. Szombathelyi 4970, 2. Lánczos 4841, 3. Szijj 4688, 4.Arany (Csepel) 4602, 5. Ducai (II. Dózsa) 4579, 6. Hubai (Bp., Honvéd) 4495. AZ ÚJPESTI DÓZSA ÖTTUSÁZÓI GYŐZTEK ANGLIÁBAN Az elmúlt napokban Alberfieldben, London egyik kerületében,, nemzetközi öttusaversenyt rendeztek, amelyen az NSZK válogatottja, a teljes szigetországi élgárda és hazánk képviseletében az Újpesti Dózsa csapata vett részt. Mind az egyéni, mind a csapatversenyt az V. Dózsa versenyzői nyerték. Egyéni versenyben: Kelemen Péter, 2. Pető, 3. Fei (angol), 4. Horváth, 5. Pintér. Négy ország női teniszválogatottja a Savária Kupáért A Vas megyei Tenisz Szövetség pénteken, szombaton és vasárnap Szombathelyen az Építők sporttelepén rendezi Ausztria, Bulgária, az NDK és Magyarország női teniszválogatottjának találkozóját a Savária Kupáért. A magyar válogatott — Borka Katalin, Szabó Éva és Szörényi Judit — már napok óta Szombathelyen tartózkodik, naponta délelőtt és délután szorgalmas edzésekkel készül a háromnapos viadalra. Az NDK és Bulgária válogatottja csütörtökön délután érkezett meg, az osztrák csapat viszont csak az esti órákra jelezte érkezését. A Savaria Kupa esélyese a magyar válogatott. Birkás György, a nők kapitánya, bizakodó és felváltva kívánja szerepeltetni játékosait. A párost Szabó Éva és Szörényi Judit játssza. A bolgár csapat összeállítása: Ratkova, Barbereanu, Voszkova. Az NDK válogatottja a következő játékosokból áll: Rieden, Koch és Morgert. Az osztrák együttes legjobbja Pechta, a szokszoros bajnoknő! Több mint száz pont Kőszegen Férfi kosárlabda-válogatottunk az ausztriai vendégszereplés előtt Kőszegen Vas megye válogatottjával mérkőzött. Az előkészületi találkozón jól ment a pontszerzés a válogatottnak, de a hazaiak sem maradtak adósak. Magyar kosárlabda-válogatott— Vas megye válogatott 139:70 (53:23). Kőszeg, 200 néző. V: Záray, Zsíros. Magyar válogatott: Gellér (2), Hódi (28), dr. Bánna (16), Lendvai (9), Pálfi (25). Csere: Orbay (6), Gabányi (9), Salgó (14), Nagy (21), Halmos (5), Tvordy (10), Kárász (8). Edző: Eszéki Rezső. Vas megye: Patonai (3), Padányi (34), Czibere (11), Kocsis (2), Péterfalvi (—). Csere: Mogyorósi (5), Bemteleki (2), Horváth (—), Unger (4), Torkos (—), Batai-Kiss (9), Pádvai (—). Edző: Hajdinák Zoltán. Vajda László győzött Műkorcsolyázóink befejezték külföldi vendégszereplésüket. Csíkszeredán az új fedett pálya avatása alkalmából rendezett versenyen, négy ország műkorcsolyázói között, a hattagú férfi mezőnyben Vajda László győzött, a hét női résztvevő között pedig Varga Vera 3. lett a szovjet Tyltova és a csehszlovák Sedlacková mögött. A Tatár Autonóm Köztársaság fővárosában, Kazanyban rendezett területi műkorcsolyázó-bajnokságot magyar, csehszlovák és lengyel versenyzők avatták nemzetközi jellegűvé. Homolya Krisztina 10 induló közül a 3. helyen végzett. A szovjet Litajeva győzött, a csehszlovák Nadvorniková volt a második. Jégtáncban Regőczy Krisztina és Sallai András a 14 párból álló mezőnyben ugyancsak 3 lett. Két szovjet kettős előzte meg őket: Volkova és Baboskin, valamint Bakina és Rubljev. KÉZILABDA NB I Csütörtökön játszották a hétkön fordulóban elmaradt TFSE—Szondi SE NB I-es férfi kézilabdamérkőzést. Szondi SE—TFSE 16:14 (11:9). Alkotás u. V: Bodó, Tóth I, Gór Gyűrű (6), Csiszár (4), Pálfi (2), Vincze, Madár, Koleszár, Szlávik, ill. Fellegvár (5), Bakó (3), Barabás (3), Zuber (2), Horváth. NB I B Nők: Postás — Borsodi Bányász 17:6 (8:4). Ld: Zsiga 9, Nagy Z. 111. Gond 2. Nemzetközi labderug -mszkizés Dunaújvárosi Kohász — Lokomotive Leipzig 3:3 (1:0). Dunaújváros. V: Molnár. Dunaújvárosi Kohász: Papp — Formaggini, Fajt, Cseh — Somogyi Ruppert - Szimacsek, Harangi, Simon (Mártha)„ Somogyvári, Kovács (Nagy E.)„ Lokomotive Leipzig: Barth — Zerbe, Giessner, Hammer, Grobnen, Moldt, Köditz, Naumann, Liesewitz. Geissler, Kupfer (Fritsch). G: Nagy E. (2), Fajt (11-esből), ill. Geissler (11-esből), Gröbnen Köditz. Jó: Papp, Ruppert, Nagy E. ill. Barth, Gröbner. A 79. percben lőtték a vendégek az első gólt. Barátságos labdarúgó mérkőzés Diósgyőr—Ormosbánya 11:9 (6:0). Ormosbánya. V: Bodola. G: Vass (3), Udvarev (3), Horváth (2), Fekete (2), Sikora.